Farming Simulator Series
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
a snowrunner konkrétan a sárdagasztásról szól,és néhol a player szivatásáról 😄
Viszont a talaj és a jármű fizika ott nagyon fasza(most a pótokat hagyjuk 😄 ) és mégsem kell erőmű hozzá
egy jól megírt grafikai motor,rendesen optimalizálva teljesen megfelelne itt is.
de nem látom a szándékot sem,csak a rókabőrt,mindezt kb a 17-19 óta
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.06.28. 07:11:12
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Csak, mert ilyet raktak a SnowRunner egyik, farmolással tarkított kiegészítésébe, amiben egy rémálom volt ugyanazt a területet 3x megművelni. Szerencsére egy fájl tartalmazta a terület állapotát, így egy egyszerű törléssel el tudtam intézni a dolgot.
Hozzáteszem, hogy elsőre sem volt egy leányálom a művelés.
Én egy jó tereprendezőnek örülnék. A mostani elég vacak. Ebből a nézetből elég nehéz megfelelő lejtést csinálni. És a mindent is elbontható területet is el tudnám viselni. Nem túl jó, hogy a terület közepén ott egy nyárs. Ráadásul ott a terület szintezése sem igazán egyszerűen megoldható.
És akkor a fatönkök környéke egy rémálom. Nem látszik, hogy ott egy fatönk, de nem szintezi a területet. Ha eléggé lesüllyesztem, akkor esetleg meglátom. Meg asszem a gallyak is gondot okozhatnak. Volt, olyan, hogy grafikailag semmit nem láttam, de nem engedte alakítani a részt. Mulcsozóval átmentem rajta minden irányból, aztán működött az alakítás is.
Persze ásó, kotró, markoló, föld terítő, meg eleve felszedő jobban szimulátorossá tenné. Nameg egy buldózer, hogy a megvettem területeken lévő házakat is lebonthassam. És az "npc"-ket kitakaríthassam.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
csak kicsit szebb ,kicsitt finomabb mechanikák,kicsit módosítunk itt ott. pár új állat,pár új termény. az a bizonyos rókabőr. aztán ne legyen igazam
amint jön ingame vidi,kiderül minden is
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.06.27. 08:28:52
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Majd az egész életem hasonló helyen környezetben élem....
Most is kinn voltam a repce aratásnál kb,2 perc sétára volt itt mellettem...
A gépeket (állatokat) is testközelből ismerem a régiektől az újakig ahogy a talaj deformálódást is....
Mióta ez a játék megy , évről évre a modderek ötleteiből építkeznek jutnak előrébb csak sajnos sokkal gyatrább megvalósításban,lásd a mapok puritán semmilyen egyszerűsége,stb...
Utoljára szerkesztette: eta32, 2024.06.27. 06:52:08
Forever>***eta32***
eta, a talaj ugyanolyan sima lesz mint eddig, valami másról kell szépet álmodni, ezt el kell engedni. Ezek a büdős életben nem fogják tudni megcsinálni amit más a kissújjából kiráz, csak a modderek ötleteit tudják ellopni.
Lakhelyet váltottam, egy vidéki kisváros szélére, ahol már termőföldek, legelők, kaszálók vannak, élőben nagyon jó látni ezeket a hatalmas monstrumokat dolgozni, a több tizenéves gépektől kezdve a legújabbakig. Egy közvetlen szomszédom van, a többiek tisztes távolságban. Jobb mint az állatkertben, az "utcánkban" egy-két különlegesség, szamár, kecske, páva, a több, komplett szarvasmarha, birka csorda, és baromfik mellett. A házamtól kb. 20-30 m fácán "fészek", és vadnyúl is van pár darab. Ja, és van talajdinamika 😄
Szivárvány
Napfelkelte
X universe Home, sweet home
én egyelőre azt látom,hogy a trailer is nem a talajdinamikára van kihegyezve,hanem a rizsre mint új terményre
ha talaj dinamika lenne,akkor elkapart trakikat mutogatnának hogy húzzák ki a sárból ,meg sárdagasztás lenne
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.06.25. 17:12:29
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Na majd meglátjuk,mi is lesz igaz ebből és a többi ígéretből,milyen formában valósul meg..... "ground deformation" Ez eddig is volt vizuálisan, remélem azért ennél több lesz....
"Grow two types of rice, spinach, and other new crops - choosing from well over 20 overall. Mighty buffalos and other animals join cows, sheep, pigs, chickens, horses, and other livestock, while new production chains and construction missions extend your business opportunities."
Ez is jelenthet bármit.....
Nyilván várós lesz , de csak "szerivel"
Amennyit toltam a 22(nem sokat),megvettem majd mindent (akciósan),ezt azért ennyire nem kapkodom el.
Megjelenés után 1 év vagy több mire kialakul és használható lesz ,az eddigi több éves tapasztalatok alapján.
Utoljára szerkesztette: eta32, 2024.06.25. 16:32:53
Forever>***eta32***
Egy szál búzát el nem hagyó gépi alkalmazottal?
Akadásmentes 144 kockás sebességgel?
Muhahahahha.
Nem tudtam kihagyni!
Illetve kellene egy olyan multi kombánj ami be takarítja a krumplit, cukor répát, sárga répát, hagymát és a káposztákat, /fehér piros/ le töltöttem 1 pár multisat de a fehér káposztát nem takarította be
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.06.19. 08:50:10
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
A Mod Hirabletools lehetővé teszi, hogy több traktort/betakarítógépet vezessen egymás után (akár 3-at egyidejűleg), kis résekkel az autopilótán.
Erre a módra lenne szükségem, ez fs 13 ban benne volt nagyon szerettem, vagy ehhez hasonló van fs 22 höz???
Van PS5 mod arra, hogy ne csak 6 munkást foglalkoztathassak?
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Csak 3 dolgot kell megtanulni 1 olvass vissza 2 google jó barát 3 magad uram ha szolgád nincs és én ezt jól megtanultam. A google és a you tube csodás páros
Forever>***eta32***
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.04.09. 15:56:19
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Később már annyira nem fog számítani.
Az első jó pár évben én is a legmagasabb árra hajtottam. Nameg nem tudtam, hogy van automatikus eladás/elosztás funkció, így rengeteget targoncáztam is. A pótkocsis mod miatt most egyáltalán nem használom. Bár már gondoltam rá, hogy kikapcsolom, viszont a nagy kapacitású víztartály nagyon hasznos. A 32k-s nagy tartály sajnos nem sokra elég és nagyon lassan telik meg.
Most a rosszabb hónapokban is bejön 200k. A két tyúkól egy év alatt 245k körül termel egyszeri eladással.
Mivel nem sietek sehova, így igyekszem mindig kivárni a leárazott gépeket és csak azt megvenni, amit nem akar bedobni és szükségem van rá.
Van már 3 piros gyapot betakarítóm. Csak az elsőt vettem teljes áron, mert muszáj volt. Azért szeretem őket, mert a darab bála is kirakható. A kétszer annyiba kerülő sárga betakarítóból nem lehet kirakni, csak, ha megtelt. Ilyen szempontból nem is értem az árazást, de mindegy is, mert pont kapóra jön.
Persze ez a mod később is jól jöhet, mikor van már pékségem, meg egyéb gyáram, ahova nem szeretném elfuvarozni az árut. Nem tudom, hogy csak a tojásnál nincs lehetőség elosztásra/eladásra vagy másiknál sincs.
Lassan benevezek marhákra, hogy legyen tej. Keverőkocsim már van, mert volt olcsón.
Csak mostanában keveset játszom vele, mert van más.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
eladásra beállítani nem látom értelmét,mert az évben többnyire egy hónap van amikor a legtöbbet adják a cuccért,én tárolok mindent amit lehet,és ekkor adom el egyben,az autoeladás meg minden nap eladja,függetlenül hogy mi az ár.
továbbá szeretem a szállításokat ide - oda,ez a mod tudja azt hogy átküldi a cérnagyárba a gyapjút,de én inkább szállítom.
Most egyelőre cérnagyáram még nicns,új játékot kezdtem,így csak az egy éven belüli tárolást akartam megoldani,hogy abban a bizonyos hónapban amikor a legtöbbet adnak érte,akkor tudjak eladni. Modos birkaól(ALma,missouri pálya) 50.000 l széna tároló kapacitással,szal egyszer feltöltöd és kb egy évig rá sem kell nézni a kajára.
viszont azt vettem észre hogy egyrészt rinyálnak az állatok ha nicns elég hely új raklapnak,másrészt ha jól figyeltem meg,amíg nem tud lerakni új raklapot,megszűnik a termelés. (nekem pl van fent időgyorsítós mod is,ami sokkal gyorsabb időgyorsítást tesz lehetővé ,lényegében pár másodperc alatt átpörgeted az üres hónapokat amikor nincs mit tenni,mert van kaja,a termények nem értek be,és nicns eladási hónap sem,ilyenkor mire kiirja hogy nicns hely,már ugrottál több órát,és buktad a termelést 😄 )
Ellentétben például az üvegházzal,ami egyrészt nem rinyál ha elfogyott a lerakóhely,másrészt a belső pufferben tárol egy csomót,és amikor évente eladod azon a bizonyos legjobb áras hónapban,és elkezded felszedni,szépen rakja ki az üres helyre a pufferból az új raklapokat amíg ki nem fogy
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.03.26. 08:36:47
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Minden gyárnál meg lehet adni, hogy adja el, a csirkénél nem. A többi állatos részt nem ismerem, még nincs. Még az üvegházakat is be lehet állítani eladásra.
Egyelőre csak két ólam van, így nem akkora gond pár havonta összeszedni. Úgyis kell kaját is adni.
Ami nekem eszembe jutott, az az utánfutós mod (ez amúgy is fent van már), ami automatikusan gyűjti az anyagot. Ez akkor is működik, ha nincs előtte traktor. Annyi, hogy be kell kapcsolni az opciót, megfelelő közel állni az első raklaphoz és magától összeszedi az árut.
Később meg egyik utánfutóról át lehet rakni a másikra a cuccot (még nem próbáltam, de megjelenik az opció az átpakolásra, ha elég közel megyek egy másik utánfutóhoz, ami üres), így csak egy kört kell menni eladáshoz. Feltéve, ha ráfér. Én alapból a hihetetlen kapacitást használom. Ha már lúd, legyen kövér 😊
Warning! Cargo bay open, shields are down!
ha esetleg van ennél jobb mod a problémára,ne tartsátok magatokban
additional pallet storage
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.03.25. 21:54:41
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Szeretnék érdeklődni hogy,honnan érdemes texturákat letölteni a játékhoz?Előre is köszönöm a segítséget!
Ellenben tényleg sokat számít, hogy milyen állapotban van a verda.
Most minden eddigi mért eredménynél többet arattam árpából és gyapotból is. Következő évben jön a teszt a vetés forgóra, hogy biztos ki legyen zárva ez is, mint mennyiségcsökkentő hatás.
Azért szomorú, hogy arról sem olvastam, hogy javítani kell a verdát, különben csökken a hozam.
Esőnél szerencsére azért jelzi.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Azért nem mindegy, hogy csak mod része vagy az alap játéké is. Ilyenről mondjuk úgy emlékszem, hogy játékon belül nem olvastam.
Először kipróbálom a frissen generálozott aratót.
Ha így is csökken, akkor kipróbálom, hogy mást ültetek bele következőnek, majd utána ismét a korábbit.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Ha ugyan abba földbe veted ugyan azt a terményt egymás után többször akkor esik a termés hozam!!!!
Ezt hívják a való életben is vetés forgónak ez itt is megállja a helyét már ,ha tévednék és csak a preciziós modban van akkor bocsi ,de szerintem nem, ha jól rémlik,elég rég csinálom már ezt a farmozást igaz az utóbbi 1 évben már nem nagyon,de több mint 10 éve hogy tolom sokat fejlődött minden téren....
Forever>***eta32***
A sárga csíkból egy mm nem ment le.
Azt is észrevettem, ha én használom a gépet, akkor lassabban megy lefele a csík, mintha odaadnám a parasztnak. A nagy területem vetésénél képes félig elhasználni a traktort.
Úgyis jön a gyapot betakarítás, előtte megjavítom az aratót, aztán megnézem úgy.
Az infót köszi!
Warning! Cargo bay open, shields are down!
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
A gond, hogy minden évben csökken a termés.
Itt egy példa az árpára:
47390
46319
45138
43899
Vagy ott a gyapot:
228065 az első évben, mikor elértem a kívánt területméretet.
208729 a következő évben. Ez majdnem egy kockabálával kevesebb.
Az, hogy a mulcsozással kapnék rá 3%-ot, nem érdekel.
A hengerelést azért csinálom, különben nem látom a térképen, hogy hányszor és hol volt trágyázva. Van, amikor a parasztra bízom, aztán utána javítgatok csak.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Eta: igen , a precizios dlc borít ebből sok mindent. én nem használom,így nem néztem utánna pontosan mik a számok.
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Nálam minden ilyen ki van kapcsolva.
Szóval elvileg
a vetés: +50%
rollozás (hengerelés): +2%
mulcsozás nincs, így itt gondolom automatikusan: +3% (vagy itt bukok azt a 2%-ot, ami miatt a hozambónusz 98%)
2x műtrágyázás: +46%.
A direkt drill változatot használom, vagyis vetés és kultizás. Szántani nem szoktam, csak, ha új területet hozok létre, akkor használom az ekét.
Szilárd műtrágya helyett már folyékonyat használok permetező gépben. Ugyanúgy 100%-ot ír, mintha szilárd műtrágyát használtam volna.
Bünti:
Nem emlékszem, hogy szántásra lenne opció. Lehet, hogy ez a gond.
Mészkő kikapcsolva.
Gyom kikapcsolva.
Áthajtásos bünti kikapcsolva.
Kövek kikapcsolva.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2024.03.08. 12:14:15
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Igazából ott már sok össze tevője van....hogy mennyi is lesz végül a hozam ...
Forever>***eta32***
Aratás után kezdem a fázisokat,tehát learattad a terményt akkor a kövi lépés a lime(mészkő) ha kéri a föld. rámész az adott földre irja hogy kell-e neki,ezt csak 3-4 aratási fázisonként szokta kérni,pontosan nem emlékszem,de irja.
szóval lime,aztán megszórom szilárd műtrágyával. ez megadja az első trágyázási fázist. a harmadik lépés a mulcsózás. aztán ha be van kapcsolva és kéri,akkor szántás(plow). az ötödik lépés a vetés,aztán rollerral átmegyek rajta,és végül még egy műtrágyázási fázis. ez igy ebben a sorrendben megadja a 100 százalékos terméshozamot.
ha szántás volt az adott fázisban,akkor nem kell a gyomokat permetezni,a szántás kinyírja őket a teljes érési ciklusra.
2 változat:
Ha nem kell szántani/ki van kapcsolva,akkor viszont kultizni(tárcsázni) kell szántás helyett 😊 a többi lépés ugyanaz,viszont a kultizás nem csinálja ki a gyomokat,így be kell iktatni az egész sor végére egy kört a weeder nevű szerkezettel. így a gyomok szintén ki vannak lőve a teljes érési ciklusra,és nem kell gyomirtózni (ami amúgy terméshozam vesztesggel is jár)
3 változat:
a direkt drill változat,ami ugye a vetési fázissal egyben megcsinálja a kultizást is. minden ugyanaz,igazából a kultizás és vetési fázis van összevonva. a többi változatlan
sőt van olyan vetőgép ami műtrágyázni is tud közben,így megspórolsz egy műtrágyázási lépést mert egyben megvan minden
A terméshozam mechanika mögötte:
a vetés: +50 százalék
mulcsózás: +3 százalék
rollozás :+2 százalék
2x műtrágyázás : +46 százalék,és így egyben 100 százalék bonus terméshozam. igen,van egy százalék eltérés a kerekítések miatt 😄
a büntik:
ha be van kapcsolva a szántás,és kéri is viszont nem csinálod : -15 százalék
ugyanaz a lime(mészkő) ha nem szórod : -15 százalék
kisméretű gyom jelenléte teljesen érett terményben: -15 százalék
nagy méretű gyom teljesen érett terményben : -20 százalék bünti a hozamból
kövek. Vannak nagy és kicsi kövek. kultizásnál elvileg csak a kicsi kövek jelennek meg többnyire,ezeket a roller visszanyomja a talajba. szántásnál nagyobb az esély a nagy kövekre,ezeket csak a kőszedővel lehet eltávolítani. sok vizet nem zavarnak,de ha köves talajban dolgozol,gyorsabban sérülnek a gépek,eszközök.szal ha be van kapcsolva érdemes felszedni. illetve nem tudom konzolon van e ilyen mod,de pcn van mod hozzá,hogy a felszedett kövekből egy gépezet meszet készít . szal hasznos ha van :p
A köveknek nincs hatása a terméshozamra
leírás szerint működik konzolon is
itt
Utoljára szerkesztette: Caliph, 2024.03.08. 10:34:45
CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.
Mi a helyes menete a talaj előkészítésének?
Korábban úgy csináltam, hogy betakarítás, később szántás és vetés(ültetés) egy géppel a megfelelő időpontban, hengerelés és mindjárt utána trágyázás. Mindezt adott hónapban, napon. 2 napos hónapokkal játszom. Következő hónapban megint trágyázás, majd várakozás betakarításig, amit esőben nem csinálok, mert az is csökkenti a hozamot.
Hozambónuszra mindig 98% van kiírva és 100% trágyázás.
Most elkezdtem azt csinálni, hogy betakarítás után megtrágyázom, majd amikor jön a vetés ideje, akkor ugyanúgy végigmegyek mindenen, mint korábban. Viszont a következő hónapban nem trágyázom már. A trágyázást így is 100%-nak írja, a hozambónuszt meg 98%-nak. Az eredményekig még nem jutottam el.
Vagy ez a metódus rossz vagy mégiscsak figyelembe veszi, hogy pl. nincs meszezve, annak ellenére, hogy ki van kapcsolva?
A kövek kikapcsolásával a kövek eltűntek. Gyomok sem nőnek, így nincs permetezve sem.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
De ha nem, akkor is befolyásoló tényező ha nem megfelelően van a talaj előkészítés trágyázás permetezés stb...
Legalább is én így tudom...
Forever>***eta32***
A "Növények és fejlődés" részen minden ki van kapcsolva.
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Warning! Cargo bay open, shields are down!
Azt ugyan nem tudom, hogy ezt a egy trógerre rá lehet bízni, de ha igen, akkor jogos, hogy egyenesen kimegy a világból! Hiszen ő csak jóindulatúlag körbe akarja szántani NEKÜNK a bolygót!
Az eke menüjében ki-be kapcsolható!
Ha nem emiatt, akkor csak simán Farming Simulator 22! :-)
Ellenben más eszközzel már voltak ilyen gondjaim. Egy kis szünet (gépleállítással) segített. Legalább is mostanában nem ment át egyik paraszt sem a vasúton a fák közé.
Ettől függetlenül elő szokott fordulni, hogy egyik-másik megbolondul. Ilyenkor inkább befejezem én a földet.
Illetve újabban azt szoktam csinálni, hogy körbemegyek manuálisan a föld szélén, aztán a paraszt már sokkal jobban boldogul.
Warning! Cargo bay open, shields are down!

