Saber Interactive játékok

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

RJoco
#6350
Ki gondolta volna, hogy pont Amur-ban fogom használni az új dublafarönkszállító félpótot? Én biztos nem. Aztán mégiscsak.

A jegen közlekedés asszem itt is kimarad. Sok jót és szépet kívánok annak, aki kitalálta ezeket a hülye időfutamokat! Adhatott volna egy lebegő DeLorian-t is hozzá. Bár ezzel a fizikával még az alatt is beszakadna a jég.
Talán egy légpárnás. Vagy inkább jégpárnás?

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6349
Talán az hasonlít legjobban a MudRunner-re.

Azért szépen lassan haladgatok Amur-ral.
Bár most majdnem nagyon megszívatott és azt hittem, hogy éppen a cél előtt nem lesz meg. Elsőre valamiért úgy néztem, többször is, hogy csak a kilátóig kell mennem. Aztán furcsálltam is, hogy indításnál 8 perc az arany, ami soknak tűnt. De a hágón nem ment át a tank, így kerülnöm kellett, máris nem tűnt olyan soknak az a 8 perc. Úgy 5 és fél percnél lehettem a kilátónál, mikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy van folytatás.
A kép szerintem magáért beszél, mit érezhettem, mikor a második helyszín után is volt még.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6348
Nálam egyértelmű micsigen, de a 15. fázis is tetszik.
RJoco
#6347
Nem is igazán értem. Az, hogy Alaska és Kola havas, jeges, még oké. De, hogy Amur hogy kerül oda, ahova, az nem világos.
De ezekszerint náluk a dirty út azt jelenti, hogy tele van b*szva sziklával és gyökérrel. Az meg már nem számít, hogy havas-jeges-sziklás-mocsaras, vagyis mind a három másik kategóriába egyértelműen beletartozna, de ahova sorolták, oda kapásból pont nem tenném.

Nekem inkább az utolsó pár régió jött be. Mondhatni talán úgy az első égett fák után, bár az elpusztíthatatlan megszenesedett fa azért elég idegörlő volt, de ezt leszámítva nem volt gond.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6345
Pár száz méterre a céltól kiürült a Plad-ból a nafta. Gondoltam, hogy utánamegyek egy lakókocsival. De felborultam vele. Kétszer is. Elsőre visszaraktam, másodikra gondoltam, hogy felállítom egy Derry-vel. Lestukkoltam a garázs oldalát. Aztán meg arra gondoltam, hogy amúgy is kellene valami más, amin van daru, meg alacsony nyereg. Úgyhogy visszament a garázsba. És kihoztam a tankot. Gondoltam, majd azzal megyek a Plad után, útközben felállítom a lakókocsit. A garázs sarkán van egy kiálló betontömb. Ügyesen el is kaptam csúnya sérüléseket szerezve. Mentem a garázsba, aztán inkább kiléptem.
Előtte azért jó volt, mert egy-két másik feladatot megcsináltam, olyan helyen jártam, ahol eddig nem, felfedeztem egy kilátót. Aztán kifogyott a benya az Elefántból. A Plad-ból csak ezután fogyott ki.
A scout-ok a hegymászós vizites feladatokhoz kellenének. De kérdéses, hogy egyáltalán átjutok e arra a területre velük. Van egy hely, ahol nagyon kérdéses. Eddig csak a Plad és az Elefánt tudott ott átmenni segítség nélkül. Az elefánttal mondjuk áthúztam ott az új 6-os pótot is.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6344
Azért lassan csak haladgatok. Már a construction rig is le lett szállítva. Bár időnként elég nagy akadály, mint ami most is volt, hogy az Elefánttal rámentem egy kavicskitüremkedésre, erre felugrott a levegőbe, majd az oldalára esett.
Nobel-díjat kellene adni annak a fizikusnak, amelyik rájön, hogyan is működik a játék fizikája.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6343
Azért csak nem hagyott nyugodni a dolog, úgyhogy végül fel lett lőve a rakéta.
Még így is van 32 megcsinálatlan feladat...
De már van két Elefántom.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6342
Ezt nem lehet. Egyszerűen megcsinálhatatlan.
Elmentem a Plad-dal Elefántot menteni. Sikerült is, bár mire az Elefánthoz értem, csaknem kifogyott a benya.
Mentem az Elefánttal két kanyart és az a tetü félpót megint úgy elakadt, hogy se előre, se hátra.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6341
Fogalmam nincs, hogy most miről beszélsz.
A 6900XD a most megjelent DLC-ben van benne.

Viszont autómentő, tudtommal, már régóta van a játékban. Vagy korábban mit tesztelt több emberke is?
És az már sok régióval ezelőtt jött a játékba.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6340
Az a dlc ami a napokban jelent meg. Az autó a 6900xd (A TwinSteer kistestvére)
És természetesen a felépítményt te rakod rá. Ráadásul a lista alján van. Elképzelhető, hogy nem görgettél le addig, ha egyáltalán jártál abban a menüpontban.
RJoco
#6339
Elvileg minden fizetős megvan. Valahogy nagyon elkerülte a figyelmem.
Felépítménnyel adja a gyár, vagy üresen és nekem kell ráraknom? Utóbbi esetben megértem, ha nem tudom, hogy melyik.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6338
És még egy érdekesség. Mivel ehhez az akcióhoz szükségem volt rövid rönkökre, az első lehetőség, hogy szert tegyünk rá az Amúr utolsó pályája! Addig nincs sehol.
Ezt sem gondoltam volna!
#6337
Fizetős déelcé!!!! Azért nem akarsz utána kötni semmit, mert az egy autómentő felépítmény! A kocsira rakva a járművel együtt egy CÉLSZERSZÁMOT kapsz! És nem pedig egy pótkocsi húzogató eszközt. Ha pótkocsit akarsz huzigálni, akkor szépen előveszel egy másik bicajt és azután kötöd. Ez így egy AUTÓMENTŐ!!!

Más:
Vannak még értelmes emberek a világon. Konkrétan a hófutó diszkordjának a mod témájában. Találkoztam ennek a modnak a gazdájával... De nem ő volt a szóbanforgó, hanem egy másik, aki szintén reszelgeti magának ezt a modot és volt annyi esze, hogy megoldotta a rönkök újracsomagolását ezekhez a pótokhoz és felépítményekhez. (Persze ehhez kellettek a játék fejlesztői is...)
Picit kellett őket noszogatni, mert egyiknek sem volt annyi esze, hogy elsőre átküldjék a komplett mod fájljait, de csak sikerült megoldani.
Ez lett belőle.
Meg ez!
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2025.06.14. 22:32:57
RJoco
#6336
Amur asszem tényleg nem lesz meg.
Szenvedtem egy sort a rakétaszállító félpóttal, aminek az lett a vége, hogy a játék pont olyan állapotban mentett, amikor még éppen nem borultam fel, de visszatöltésnél már az oldalán van az Elefánt mire betölti a képet 😞((((((((((((((((((((((((((((

Amúgy miért ne csatoljak utána valamit? Nehogymá csak úgy üresen menjek.
És amúgy azt sem tudom, hogy melyik kocsi ez. Lehet, hogy megnéztem egyszer, aztán úgy elraktam, hogy azóta sem találkoztam vele. Vagy még nem kaptam meg. Bár csak egy kocsit kell feloldanom a store szerint.
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2025.06.14. 16:42:32

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6335
Szerintem tízezer drónonként számolnak egy évet. Lehet, hogy még csak kilencezernél tartanak.

Más:
A diszkordon is szóvá tették, de nem nagyon értem, mert mégis kinek jut eszébe ezzel a felépítménnyel még pótkocsit csatolni is hozzá?!?!?
Biztos én vagyok a hülye, hogy nekem eszembe sem jutna!
Mert a szeizmikkus vibrátor után nem lehet, amit szintén nem értek, Hogy UGYAN MIÉRT NEM??? (Mert ott van egy létra. (vagymi) De azt ki nem szarja le?
RJoco
#6334
Lehet, hogy nem evilágiak és az ő világukban tovább tart a bolygójuknak megkerülni a napját, mint a Földnek.
De az is lehet, hogy más égitest mozgását követik, ami ritkábban, de rendszeres időközönként jelenik meg a rendszerünkben.
Vagy ne gondoljak ilyen nagyokat?
Mondjuk az első állítással magyarázható az érdekes fizika is. Lehet, hogy nem véletlen, hogy az Elefánt nem süllyedt el, csak elfelejtették, hogy a Földön el kell süllyednie, mint a Titanic-nak 😊))

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6333
A fejlesztési időről jut eszembe: Picivel több mint két hónapja (04.10) kint van a 15. fázis. A PTS meg sehol. Ami annyit jelent, hogy már egy hónapos csúszásban vannak. Mármint újabb egy hónaposban, hisz nem ez az első. Picit furcsán számolják az elvtársak az "ÉV-adot."
#6332
Nem értem, miért kellett a P16-ra egy semmi mással nem kompatibilis rönkszállítót csinálni, amikor azt az autót legfeljebb Michiganben és Alaszkában használjuk. Ráadásul -pláne hard módban- a kevés pénzünket nem arra fogjuk költeni. Inkább megveszem az általános hosszú rönk szállító elejét és használom az egész játék folyamán más autókkal. Azt a fejlesztési időt fordíthatták volna valami hasznosabbra, mert azt a jelentéktelen gyenge autót így már egyáltalán nem érdemes használni.
#6331
Ródkraftos festésem akkor lesz az Uralon, ha megveszem a ródkraftot, és összekapcsolom a PROS-al.
Tehát: NEM LESZ OLYANOM!
#6330
JAVÍTVA(!!!): hogy a Sleiter ST 816 "Elefánt" teherautó nem süllyedt el a vízben.
Amit más szavakkal úgy mondanék, hogy úszott, de már nem! :-)

Bíbelődtem kicsit, az Új rövid 6900xd-vel, de nem jutottam vele sokra. Vagy úgy állítom be, hogy jó legyen a mentő felépítéssel, de akkor rohadtul előre kell tolni a súlyát, hogy ne libikókázzon. És felkeményíteni a hátsó rugókat.
Vagy úgy, hogy normálisan tudjon terhet szállítani, de ahhoz meg lágy rugók kellenek. Szóval egyelőre lövésem sincs. De mivel nem szoktam ilyetén autót menteni, valószínűleg elengedem a mentős felépítményt és csinálok belőle egy igáslovat.
RJoco
#6329
Nekem azt fordítja, hogy nem süllyedt el a vízben. Mondjuk akkora vízbe sosem tettem, de Kibicen jól működött és nem volt neki akadály a jég. De ezt én inkább a nagy keréknek, magas felépítésnek tudtam be.
Amúgy milyen aranyosan időzítettek. A fanatikusok már úgyis letolták az utolsó régiót.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6328
Elefánton is változtattak. Más lett a súlypontja is. Valami olyasmit olvastam, hogy "úszott a vízen"(?!?!?!?)
"Fixed the issue with the Sleiter ST 816 "Elephant" truck not sinking in water"
RJoco
#6327
Hipp-hipp-hurrá!!!
Tolatnom mondjuk nem nagyon kell majd vele.
Amur-ban biztos van egy-két faszállítós feladat.
Utoljára felborult az Elefánt, azóta nem indítottam el.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6326
Bocsánat!
0:19:07-től örülhettek! :-)
#6325
Örülhettek!
És még működik is. Mármint a pótkocsi mindig is működött, csak agyonvágta az összes többi pótkocsit, beleértve a modokat is és az összes rönkös felépítményt.
Jobb későn, mint soha.
A rövid 6900 elsőre tetszik Az autómentős felépítmény most sem sikerült, de kis faragással jó is lehet. Mint ahogy maga a bicaj is. Majd megnézem mit lehet kihozni belőle.

A kurva ródkraftos festés az AE Uralra még mindig nem működik nálam.
#6323
Hehhh. Nem a PTS kapott frissítést, hanem a páblik.

Hoppácska! És egyben, NABASSZUS! "? Double Logging Semi-Trailer"
Ha megkaptátok azt a félpótot, amit a rilízre nem sikerült kijavítani, akkor nekem megint sok dolgom lesz, mert akkor nálam biztos elabaszcsiztak "mindent!"
RJoco
#6323
Na ezért nem használok modot.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6322
Mi a tököm van a mod.io-val? Térdenállva kellett könyörögnöm, hogy engedjen már be! Huszonhatszor kattintgatva ide-oda.
- "De biztos, hogy én vagyok?"
- "Igen gyökér én!"

Azt sem értem miért léptet ki!?!?!?
Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2025.06.11. 19:02:33
#6321
Csak hogy tudjátok kikkel "kell" kommunikálni, ha valamit meg akarsz tudni, vagy értekezni szeretnél valamiről a diszkordon:


Utoljára szerkesztette: Jóózsf István, 2025.06.10. 07:41:09
#6320
Mennyire tud hiányozni ez a játék...
Főleg úgy, hogy a pletyka szerint májusban indult volna az évad fináléjának PTS-e. Ami nagy cucc. Négy pályával!!! Tippem szerint június vége valószínűbb. Minden valamire való játékot őszre időzítenek. Ha júliusban elkezdődik a bétázás, akkor szeptemberben ki is adhatják. De az is elképzelhető, hogy nagyobbat csúsznak.

(Október végén Outer Worlds 2. Akit érdekel...)
Csak majd nehogy ITT IS rámszóljanak, hogy nem a témához tartozik!!! :-D
RJoco
#6319
Yukon 100%-on. Irány Amur. Jó sok dolgom lesz. És rengeteg az időfutam is.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6318
Kola 100%-on. Jöhet Yukon, bár itt szerintem már csak az időfutamok vannak. Esetleg 1-2 eldugott feladat. Még nem lestem meg. Most szerintem úgyis kell egy kis pihi. Mást is kell csinálni.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6317
Igen. Az nekem is eszembe jutott. hogy a nagy hidat ESETLEG meg lehetett volna csinálni.
RJoco
#6316
Ja, ezt jobban is megcsinálhatták volna. A kis szárnynak a csücske éppen rálógott a félpót emelkedő részére. Nem tudtam hátrébb tenni, mert ahhoz már rövid volt a daru. És egyszerűen nem akarta rögzíteni. Persze hátra sem csúszott haladás közben, mert jobbnak látta, ha oldalra csúszkál. Aztán az is lehet, hogy bebugosodott, bár ilyennel nem találkoztam eddig. Majd jött a nagy dög test, ami sehogy sem fért rá teljesen és érdekes módon mégis azonnal rögzítette. A kis szárny mögött még maradt is 1 üres hely. De azt már más autóval tettem rá és éppen csak egy kicsit hátrébb a kiemelkedéstől. A rögzítést viszont ugyanazzal a kocsival végeztem. Szóval nagyon érdekes volt.
Mondanám, hogy hű de jó élmény volt (de ügyes voltam) a Plad-dal a két darabot vinni, de nem, mert azt már csak idegből csináltam. Előtte felhúzott, hogy nem tudtam áthúzni a félpótot a fák között a kis szárnydarabbal.

Nem lenne rossz, ha kapásból utat is tudnék építeni. Nem is értem, hogy ott van a rahedli akadály, miért nem lehet megtisztítani azt is. Miért nincs rá feladat. Az utolsó régióban is megcsináltatnak egy csomó hidat, de kihagynak egyet. Miért nem lehetett volna odavinni pár konténert, elvinni a szemetet, építőanyagot vinni és megépíteni a hidat a város felé?
Legalább 3 extra feladat és a fene tudja, hogy mennyi forduló az anyagok miatt. De akkor legalább tényleg kész lett volna a pálya.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6315
Ha emlékeznék...
Lövésem sincs milyen járművek voltak akkoriban nálam a favoritok.
Azt tudom, hogy a repcsi részekkel én is csalafintáskodtam és rohadtul idegesítő lekötni őket. Amikor másodszorra játszottam, akkor meg egymásra pakoltam a részeket. Kár, hogy a hófutó ebben a tekintetben nem ródkraft! Mert akkor le is lehetett volna kötni...
RJoco
#6314
Nagyon szemetek.
Kell 3 adag fa a villanyos telephez. Nézem, de jó, van is a térképen. Odamegyek Aramatsu-val és csak 6 szál van 😞
Azt meg nem is minősítem, hogy 3 adag hosszú fát kell vinnem egyik térképről a másikra. Gondoltam, rádobom a 3 szál közepest. Ha mást nem, egy szál csak rajta marad. Hát nem. Még el sem hagytam a telepet, már mind a 3 a földön volt. Úgy csúsztak le a hosszú szálakról, mintha banánhéj lett volna közöttük.
Kíváncsi leszek, hogy az Ananásszal el tudom e vinni. Egyelőre megvan az első kör hosszú. Még kétszer meg kell járnom ugyanazt az utat.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

RJoco
#6313
A csilingelős motorral? Naná.
Amúgy a kavicshordásnál is jó volt már. Asszem ott kaptuk meg.
Itt meg azért jó, mert még a láncos kerékkel is simán elmegy a hóban, a sziklák sem akkora akadály neki. És így a jég sem.
Úgysem áruljátok el, hogy mivel csináltátok anno ezt a régiót. Meg Amur-t.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6312
Beleszerelmesedtél ebbe a PLAD-ba.
RJoco
#6311
A saber tehet egy szívességet.

Felvettem, mert miért ne.


És le is szállítottam.


Hogy legyen értelme a széles monitornak.

.

.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6310
Most vettem észre, hogy a ródkraftban a kontroller üresjáratának állítása csak a dzsojsztikokra vonatkozik. A ravaszokra nem. Ponta hófutóban is az a bajom, hogy elindulni és megállni nem lehet normálisan. Persze a kormányzásban is jól jönne...

Szóval egy újabb bosszantó érthetetlen fejlesztői hülyeség. Megköszöntem és "visszaadtam a kölcsönjátékot." Most már biztosan nem érdekel.
#6309
Lesz új fizetős DLC júniusban... PTS-ről szó nem esik!

A festés az AE-4380-as uralhoz már volt szó.

Ééééééés, Meg lehet venni az előrendelős Navistar-t az epiken IS!!!!!! 710 forintért. Aki esetleg szintén lemaradt volna róla... (Mint én)
#6308
hi. PS5-ön tolja vki a Roadcraftot? A kontroller visszacsatolások legalább olyan jók, mint a Snowrunnerben? Thx.
RJoco
#6307
Valaki nagyon unatkozott, hogy átnevezte a topicot.
Nem ártott volna a fórumozókkal megveszélni az új nevet...
Utoljára szerkesztette: RJoco, 2025.05.28. 22:29:49

Warning! Cargo bay open, shields are down!

Caliph
#6306
kezdik tolni a patcheket,többek között az aszfaltozón is babráltak. nem is értem demó óta szar miért csak most. még várok. kari szünetre jó lesz :p

CefreTeam™ A valóság olyan illúzió, amelyet az alkohol tartós megvonása idéz el?.

RJoco
#6305
Nagyon jó volt.

Warning! Cargo bay open, shields are down!

#6304
Eső van az SR-ben is ,ha nem is oly intenzív és szép,de hó is van....
Én a demot kipróbáltam,de valahogy nem érzek késztetést erre hogy megvegyem...
Majd ha fél áron lesz és valamelyest rendbe rakják kb min. 1 év akkor beruházok rá talán,de az SR is ott figyel 50%-on úgy hogy el vagyok azzal bőven ,már amennyi időm van rá.
Az hogy controllerrel tologassak egy alapból autós szimnek nevezett játékot,valahogy nem vonz.
Az SR most hogy van egy új nagyon jó kormányom más dimenzió vezetni.... sokkal "szimesebb",ja meg a mostani és az előtti javítás sem rontotta el a használhatóságát mint régebben ,csak el ne kiabáljam....

Forever>***eta32***

#6303
Egy kis daruzás. Kizárólag Jocó kedvéért!
#6302
Nem csak meguntam, de elegem is lett belőle. Még megnézem, hogy ikszemelileg hogy néz ki, aztán kuka.
#6300
Nnnnna. A ródkráftot már meg is untam.
Talán, ha egy kicsit kidolgozottabb lenne. Már úgy minden benne. Beszélhetünk a járművek mozgásáról, vagy az felszín formálásáról, vagy a küldetésekről.
Egy pozitívum azért így is akad. Kijelöltem egy utat, (ez volt a feladat) összehoztam, hogy végigmehessenek rajta a járművek és el is felejtettem... Majd azt látom, hogy már nem él az útvonal, mert karban kell tartani. Egyrészt az eső feláztatta, másrészt a járművek szétjárták. Tehát erodálódott (Szándékosan nem írtam le a gyökerek új kedvenc szavát a degradációt! :-D)
Tehát ez is lehetne a hófutóban is. Meg a holtpont állítás, meg az eső, meg még sok minden más is.