38
  • napimester
    #38
    Visszakanyarodva az eredeti témához. Windows + Mobile ->
  • narumon
    #37
    Hihetetlen hogy megint olyan fikázóval kell "vitázni" aki mégcsak nem is látott iphonet közelről. (ez lejön a hozzászólásaiból), ráadásul az appstoreról sincs fogalma, pluszként egy windows hírnél az első néhány hozzászólás után már iphone fika jött. Honnan szalasztották ezeket az embereket? Vagy már a diliházban is ingyen internet van?
  • Ferrer
    #36
    "egyből egy ujjlenyomat-adatbázisba is bekerülünk, a nemzetközi cionista titkosszolgálatok, szabadkőműves páholyok, diktatórikus "demokráciák" és egyéb fa**opó, büdös, rohadt, sasorrúak megbízásából. "

    Hát ez lol. Te most hottold vagy, vagy csak simán rád jött az ötperc? :)))
    Nem kicsit felhúztad magad az Iphone (megérdemelt) népszerűségén. Mondjuk megértelek, egy vérbeli kockának nyári szünetben is le kell vezetnie a WOW-ozás közben ért mindennapi stresszt :))
  • Ulkesh
    #35
    "A lényege pedig éppen az hogy NE érje el a hardvert, csak akkor ha erre feltétlenül szükség van (mert akkor bizony eléri)"

    Java MIDP milyen hardvert ér el, mesélj már :D

    "így könnyebb programozni, kevesebb a hibalehetőség, nem tudja a rendszert szétgányolni a gány program."

    Érdekes, iPhone-on natív alkalmazások vannak, de egyik sem képes a rendszert szétgányolni, igaz a rendszer meg is van tervezve, nem olyan egymásra lapátolt trágya, mint a Symbian.

    "Mi a helyzet a multitaskkal? :D"

    Köszöni jól van. 3.x-es rendszernél Backgrounder telepít és bármi futhat háttérben, 4.0-tól rendszer szinten támogatva (és nem olyan idióta módon, mint Symbian, vagy Android alatt, itt azt is szem előtt tartották, hogy ez egy mobil platform és nem Paksot cipeled magaddal akku gyanánt).
    A feltett kérdés egyébként tökéletesen bizonyítja, hogy gőzöd sincs az iPhone-ról, különben egy BSD Unix rendszerű készülék esetén nem kérdeznél ilyet.
  • Tiro2
    #34
    "mondok jobbat: internet, letöltés"

    Ez most mi? Érv? Mert akárhogy nézem hülyeség...
    Eszt te most komolyan gondoltad? LOL
  • sanyicks
    #33
    "Java-val már csak a butatelefonokon érdemes bohóckodni, a Symbian eszközökön is natív alkalmazásokat használ mindenki, mi a frásznak használna valamit ami gagyi, lassú, nem éri el a hardvert és már évekkel ezelőtt elavult?"

    LOL ehhez sem értesz. A java elavult? Hát nem mondanám, főleg nem a c/c++-al összehasonlítva. Lassú? Akkor idézlek: "Szóval jó volt az érved, csak éppen már fél (helyett tíz) éve elavult. :D"
    A lényege pedig éppen az hogy NE érje el a hardvert, csak akkor ha erre feltétlenül szükség van (mert akkor bizony eléri), mert így könnyebb programozni, kevesebb a hibalehetőség, nem tudja a rendszert szétgányolni a gány program.
    Vagy hogy is lehetséges az hogy a javas quake2 a natív c-s kód 90%-át hozza? :D
    És milyen fura, hogy sok nagy cég kiszolgálói/háttérrendszerei java alapúak, és a c# is terjed mindenhol, ami kb a java klónja.
    Meg az is hogy egy platformfüggő modulokat használó java program pöccre megy más platformon is... tényleg de szar...


    Mi a helyzet a multitaskkal? :D
  • fergusonpapa
    #32
    Hányéves vagy?? az elsö 5-10sorod gyerekes marhaság.commondora biztos lassan települ...az egyik ismerömnek iphonja van én tettem ujra gépét.és felkelet teni az itunest.10perc alat fent volt..egy átlagos laptopon.

    virusok?persze a kémek fizetnek az applenek ezért h beleépitsenek titkos dolgokat a megfigyelésekre...h megnézék a wow karaktered.és hány porno oldalt látogatsz vagy facebook profiod..és a benne lévö szerencsétlen probálkozás lányok iránt..mindez szükséges információ...

    menjünk tovább...

    a legelsö iphonet megtudnám veni 50böl 3gs-t is 80-90ért már..a legujabb 4 drága.hiszen ez most az okostelefonok csucsa..most nézük konkurenciát..

    nokia n97 : 140.000
    samsung omnia 2 : 100.000
    Htc Hd2 :150.000

    ketö ezek közül oylan árban mint az uj iphone és tudásban htc-t ismerem el.nokia nincs eltulozva?sztem igen..

    szoftverben meg igen kinek mia jobb nem foglakmeggyözni arról h jobb hazsnáld azt amit én mondok.csak nyisd ki szemed.még azt mondod h az andorid azt mondom okés mert én nekm is tetszenek az androidos telok és egyre több rá a HASZNÁLHATÓ szoftver..

    mert symbian nagyon beéget most ha akar valamit felkel kötnie gatyát..mondom ugy h nokiám van(sajna)mert azt hittem az ilyen kis nyomoroncok hatására mint te.h ez a jó aztán eböla pénzböl (70ezer ft) vehetem volna egy iphone 3g-t...amivel 100000x többre mentem volna..

    izlések és pofonok?ami van symbian van iphonre van hasznos van hazsnontalan alkalmazás,de minöség az utobit igazolja,és még az andorid is simán lepiálja a symbiant..az álltlaáad linkelt oldalon a topalkalmazások közt kapásból fele nem éintö kpernyös és a bejebb megnézem 1 oldlaon vannak minöségi cucok és kifujt..lowdesgnes ,bugos fapadosmind,tudom ezt ugy h mident szinte felis raktam párhonapja...symbian jó VOLT nem érintö képernyös teloknál.ennyi.

    Ezt egy csalodot symbianos mndja aki mindig szereti teelfonbol maximumot kihozni...nem vok Iphone tulaj se párti,de jelenleg ökalegjobbak,számomra Andorid második,amit olvasok és a szemem látt.symbian meg windows..mehet a ........(remélem értitek)
  • sanyicks
    #31
    "Persze mert nincs rá oka..."

    nincs mert a nagy része azt sem tudja lehet letölteni, a másik felének meg ez is elég. De nekem lenne okom.
    Milyen jogon korlátozzák lehet mit rakhatok/tölthetek a gépemre?
  • sanyicks
    #30
    mondok jobbat: internet, letöltés
  • Ulkesh
    #29
    Nem hiszem hogy tudnál mondani akár egy javás alkalmazást, aminek ne lenne legalább 100 alternatívája az App Store-ban, szebb, jobb és gyorsabb kivitelben.
    Java-val már csak a butatelefonokon érdemes bohóckodni, a Symbian eszközökön is natív alkalmazásokat használ mindenki, mi a frásznak használna valamit ami gagyi, lassú, nem éri el a hardvert és már évekkel ezelőtt elavult?

    Az iTunes-t szidod, gondolom a Nokia OVI Sync-je sokkal jobb, bár az valóban lelassítja a gépet és sokszor ki is fagy.

    A te kis összeesküvés elméletedből miért is maradt ki eddig a Flash, mint az Adobe trójai falova, amin keresztül minden információt megszerezhet a gépedről, közben végletekig lelassítva azt 100%-on járatva a procidat egy egyszerű videó lejátszása közben? Az egyéb a Flash-el együtt járó biztonsági résekről nem is beszélve.
    Nekem úgy tűnik, hogy a Microsoft, az Apple a csúnya bácsi, mert szerinted azok megfigyelik a gépedet, de az Adobe-nak, Google-nak önként és dalolva adsz ki minden információt magadról…

    Eléggé vicces hozzáállás :D
  • Ulkesh
    #28
    "jah pl a finghanggenerátor. Egyszerűen fantasztikus…"

    Ne zavarjon, hogy fél éve kitakarították az ilyen vackokat a Store-ból és nem is vesznek fel más ilyen jellegű öncélú alkalmazásokat. Szóval jó volt az érved, csak éppen már fél éve elavult. :D
  • Tiro2
    #27
    "jah pl a finghanggenerátor. Egyszerűen fantasztikus..."

    1. Úgy beszélsz mintha más mobilra nem írnának ilyeneket.
    2. Az meg hogy többszázezer alkalmazásból kiválasztasz egyet, és azzal próbálsz minősíteni (mivel nincs normális érved) egyszerűen szánalmas...

    "persze, mert nem köpi pofán magát :)"
    Persze mert nincs rá oka...

    Inkább mondj az App Store-nál jobbat...
  • sanyicks
    #25
    "Elég csak megnézni az appstore-ban lévő programok minőségét.."

    jah pl a finghanggenerátor. Egyszerűen fantasztikus...

    "Mellesleg bisztos lehetsz benne hogy egy iPhone tulaj sem panaszkodik a programhiány vagy minőség felől..."

    persze, mert nem köpi pofán magát :)
  • fergusonpapa
    #24
    Mindenek ára van =) én leszarom ha szokásaim nézgetik..nemiszem h majd pont az én Facebook accountom kel nekik =D
    de am végre vaalki aki jobban ltudta irni azt amit én akartam.(nem tud fogalmazni)
  • Ulkesh
    #23
    Ja és nem az iOS az az a rendszer, ami minden létező adatodat kiszolgáltat egy amerikai cégnek, hanem az Android. Tudod semmit nem adnak ingyen, az Androidot sem, ott az adataiddal fizetsz :D
  • Ulkesh
    #22
    Az iPhone-t nem igazán reklámozzák olyan szinten, mint a Nokia a Symbian készülékeit.
    Az N8-ról már most több reklámspot készült mint az eddigi összes iPhone változatról összesen.

    --

    Egyébként meglep, hogy ilyen figura mint te az Androidot és a Symbiant favorizálja. Hisz Androidra készült eddig csak olyan rootvírus ami még azt is jelenti, hogy mikor és hol fingottál, Symbianra meg több trójai van ami minden adatodat kiszolgáltatja és még csak a poén kedvéért emelt díjas SMS-eket és MMS-eket is küldözget a nevedben.
    Én inkább maradok az Apple App Store-jának berkein belül, ahova nem tud boldog, boldogtalan feltölteni mindenféle kártékony és veszélyes kódot tartalmazó alkalmazást, mert semmilyen kontroll nincs ami ezt meggátolná.
  • Ulkesh
    #21
    Nokiáról csak ennyit: http://www.technet.hu/telefon/20100618/nokia_komoly_gondjaink_vannak/
  • Ulkesh
    #20
    Symbian-re natív alkalmazás kb. 8-9 ezer van, ennek jelentős része nem működik rendesen érintőkijelzős készülékeken.
    Java alkalmazásokat hagyjuk, nem sok mindenre jók, lassú, gagyi vackok.

    iPhone-ra 265 ezer alkalmazás érhető el most, napi szinten jelenik meg 3-400 és ezek jelentős része ingyenes. Per pillanat nincs másik ennyire támogatott platform. (Csak halkan jegyzem meg, hogy Fring és Nimbuzz is van iPhone-ra, szóval előbb olvass, utána írj, mert ez így picit égő rád nézve).

    A 5-os hozzászólásodhoz meg csak annyit, hogy ha jól tudom most 2010-et írunk :D

    http://m.blog.hu/ap/appleblog/image/!201006/smartphone-mkt-share.jpg
  • fergusonpapa
    #19
    ismerem mindet...kb 20 programot tudok hazsnálni 80% használhatatlan az ott léönek...1xerüen nem értem h készitenek egy programot symbianra miért kel összegányolni h nem megy rendesen,értek itt szagatásra,bugra,sok hiba ablakra.és tiszta fapados.persze tisztelet a kivételnek mert vannak nagyon szép programok-játékok.de mondom kb 20-30ez.és már nem is lesz több az uj symbian érkezése miat.

    és hozá teszem symbian játékok-alkalmazások nagy réssze nem érentitö képernyös.van ami érzékeli (szerencsére)de minösége is olyan. a java játékokat én meg nem sztárolnám.ezelöt nagy Sonyericsson fan voltam,egésznap javát nyomtam telomra mident kijátszotam-kiporbáltam ami kétezik(több száz game..).és jó is volt AKORIBAN.de érintö képernyöre java-symbian felhozattal gyalázatos.

    amiketirtál.skyfire helyet ott az opera.sokkal jobb.fring..nem tom.max még msnel vok telon megelégedve.egyszerü és letisztult.de például leszedek egy zongora progit..vagy hasonlót..nem megy éppen gördülékenyen..és persze erre telora szánták...(am vannak ennél sokkal angyobb és jobb oldalak)...na de feleslegesen jártatom számat.nézd meg yutubon vagy bárhol iphonera fejlesztet programokat és játékokat és mglátod a minöség ég és föld(sajna).és ne irj iylen marhaságot hogy jva és symbian kiforottabb mert rohadtul nem.

    járj utána minkét félnek mielöt fikázol..én se fikázom az Androidot mert kevset tudok róla ,de amit hallotam inkább csak örülök.
  • Tiro2
    #18
    "amelyek a drágalátós Apple iPhone-on szándékosan le vannak tiltva..."

    Jól van ez így... (Egy picit sem sajnálom)
    Elég csak megnézni az appstore-ban lévő programok minőségét..
    Mellesleg bisztos lehetsz benne hogy egy iPhone tulaj sem panaszkodik a programhiány vagy minőség felől...
  • fergusonpapa
    #15
    mindent tudod olcso symbian??az oprendzser nem árban mérhetö..nekm nokia 5800asom van és szereték megválni töle..bugos,kevés rá a fejlesztet szoftver és azokal is a gond van többségbée..kezembe vettem az elsö Iponet és enyhén jobb és kényelmesebb volt..iagzad van anyibban h nagy hype ezzel pl sok alkalmazás van rá.meg sokan divatbol vezsik ..eböl folyolag soka z alkalmazás rá...de a rendzser elég kifinomultés biztosabb alapokan áll..sajna....jolenne pár normális konkurens..
  • moto666
    #14
    A Symbiannak persze sokkal nagyobb a részesedése, mondjuk a piacon is több mint 3éve van már mert ugye 2007ben lett csak először Apple telefon és azt hiszem 2009ben lett Android de lehet 2008ban is volt már nem tudom. Szóval Két olyan rendszertől amik ilyen fiatalok szerintem nem rossz eredmény amit máris elértek...

    Én biztos eszetlen vagyok hogy szétnéztem a piacon és azt a telefont választottam ami az igényeimnek a legjobban megfelelt!
    Csak hát 2008ban sajnos még nem volt olyan Symbian teló vagy akár Android amivel FTP-t és VNC-t meg Emailezést tudtam volna olyan szinten bonyolítani!
    Persze most már van pár faja cucc pl "HTC EVO 4G" vagy a Hero vagy a Desire stb stb
    De pl Nokiában még csak most 3év után találnánk hasonlót "Nokia N8" persze még nem jelent meg de szerintem ígéretes lesz a kicsike. És nagyon kíváncsi vagyok a Symbian^3-ra is mert rá fért már a ráncfelvarrás a rendszerre rendesen!

    :) Az ár persze nekem is számít, de van amire szívesen adok pénzt...
  • moto666
    #11
    Wasabi22 - ifos :))))
    Ha nem lett volna ifos akkor soha nem nyílik meg a symbian forráskódja és az android se nagyon lép a színre. A piacot a verseny viszi előre és ezért minden résztvevője hozzá tesz egy kicsit a fejlődéshez! Még az ifosod is! :D
    Amúgy ha valamiről sokan és jót beszélnek az lehet tényleg jó...

    Nekem van Symbianom(Nokiás)is és iPhonom is és mindkettőt csipázom.
    Az Androidnak külön örülök hogy megjelent a piacon mert nem hagyja az Apple-t ülni a babérjain és nyomatja őket is minél tovább egyre sebesebben!

    Amúgy évekig használtunk olyan telefonokat amikbe semmi belelátásunk nem volt se a működésükbe, se a szoftvereik rejtett zugaiba. Pedig biztos lehetsz benne hogy ott is voltak stikák! Mégsem halt meg senki a félelemtől!

    Szóval ha nincs mit rejtegetned akkor nincs mitől félned alapon nem nagyon foglalkoztat engem és sztem másokat se annyira hogy nem nyílt az iOS forráskódja. Persze ha te valami bűnszövetkezet tagja vagy és tényleg ciki lenne ha lehallgatnának akkor más a szitu! De amúgy a kutyát nem érdekel kivel telefonsexelsz vagy hol méászkálsz szerintem!

    Ők megtervezték komoly pénzért évekig fabrikálták és nem szeretnék ha más csak úgy Copy/Paste-ezné Te csodálkozol ezen??

    A végén úgyis csak mi járunk jól vásárlók!
    Egyre jobb, kényelmesebb strapabíróbb eszközöket kapunk versenyképes árakon!

    ui: emlékeztek még azokra az időkre amikor egy Nokia 8210 vagy mi volt került 270.000Ft-ba és kb ugyanannyit tudott mint egy 3210es csak kisebb volt! :)))))
    Na ezeknek az időknek van most már vége!!!
    Már nem tudják ugyanazt a szart eladni nekünk kisebb méretben hanem fejleszteniük kell a szoftvert is hozzá és a szolgáltatásokat!

    Bazz de hosszú lett, ifos mi:D
  • sedward
    #10
    A Microsoftnak nem elég az iphone és az android, most még saját mobil operációs rendszerének is konkurenciát támaszt. Na innen szép nyerni. Totálisan hülyék ülnek ott...
  • Tiro2
    #8
    összeses = összesen
  • Tiro2
    #7
    "akár Bada, akár Android, Meego, Maemo, amik lassan már nagyságrendekkel , sőt fényévekkel megelőzik ezeket a túlhájpolt, egykor fényes, de ma már csak rohadó és megférgesedett almákat és winfosokat."

    Látod te hogy mit írsz? Hol vannak a fényévek?

    Apple: 15% / Windows Mobile: 7%
    Szemben: A linux összeses: 4% ; Android: 10%;
    (http://en.wikipedia.org/wiki/File:Smartphone_share_2009_full.png)

    Erre jössz itt nekem a Symbian-al (amiről nem volt szó) ami rengeteg típusi készüléken fut. Szemben például az apple iphone,ipod touch,iPad és így is csak a háromszorosa.
  • Tiro2
    #5
    "nagyságrendekkel , sőt fényévekkel megelőzik ezeket a túlhájpolt, egykor fényes, de ma már csak rohadó és megférgesedett almákat..."

    Erről egy szám jut eszembe: " Álmodj, királylány..."

    Inkább mutass tényeket/számokat ahol "fényévekkel megelőzi".
  • sanyicks
    #3
    foscsi fail, lemajmolták a multitask korlátot mert az eplőt akarták másolni, de hülyeség volt, ugyanis sztívdzsobsznak félévente változik a világmegváltóvéleménye, és most a wm7 lesz az egyetlen multitask mentes telefon os :DD
  • TSunny
    #2
    Valamit viszont villantani kell, mert iOS4, Android, Bada most már mind jelentős előnyben vannak az őskövület WM6-hoz képes.
  • paraszgyerek
    #1
    Aki sokat markol, keveset fog... ennek a kapkodásnak totális bukás lesz a vége.