130
Műszaki manager szak
  • Sadist
    #50
    Ahogy azt Móricka elképzelte. A projektvezető egy olyan szakma, amit nem lehet tanulni, csak azzá válni. Nagyon hosszú évek alatt. Eleve ott kezdődik, hogy egy jó projektvezetőnek mély szakmai ismerete van, másrészt jó vezetői képessége, harmadrészt pedig sok év szakmai tapasztalata.
  • Sadist
    #49
    Manágerképzés = tanítsunk mindenből egy kicsit, hogy széles rálátása legyen a hallgatónak az adott iparágra, és mehessen középvezetőnek. Bullshit. Ilyet egyrészt nem lehet tanítani, mert ehhez hosszú évek szakmai tapasztalata szükséges, másrészt egy tejfeles szájú porbafingó friss diplomást nem fognak felvenni középvezetőnek nulla tapasztalattal.
  • Petko
    #48
    én csak az origi egyetemi bmes szakról tudok beszélni (ami most meg is szűnik a bolognai rendszerben), és tényleg elcseszett egy szak, de egyáltalán nem abban az értelemben ahogy egyesek hiszik
    az hogy büfés szak meg hogy könnyű egyáltalán nem (volt) igaz.

    Történt ugyanis hogy átvették külföldi mintára ezt a szakot aminek a lényege hogy olyan általános mérnöki szemléletű üzletembereket képeznek , akik olyan területeken messze túlmutatnak mindenkin mint a minőségmenedzsment, termékmenedzsment, információmenedzsment, környezetmenedzsment, ugyanis ide egy tiszta gazdasági emberke alkalmatlan ha nem ért az iparvállalati folyamatokhoz, egy mérnök meg nincs tisztában azzal az üzleti szemlélettel, hogy egy ilyen tevékenységnek tulajdonosi értéket kell termelnie.
    Az ötlet szép meg jó, csak a megvalósítást meg jól elkurták. Ugyanis a tantervben úgy lett felosztva hogy kb. 40% gazdasági/üzleti/humán 40% mérnöki és maradék 20% természettudományi.
    A mérnökiből ugye logikusan az illet volna ide, hogy minden mérnöki területen egy bizonyos szintű alapműveltséget, alapterminológiát, és iparági sajátosságok megismerését oktatják. Ehelyett pedig a tanszék barmát bekültdék, és egy az egyben ledta az xy mérnöki képzés 3.-4. féléves kőkemény elméleti modellezési tárgyát, mert a lusta gecik arra is képtelenek voltak hogy elolvassák a képzés célját, és hogy tárgyakat alkossanak. Ehelyett azt leadták amit már évtizedek óta tartanak a mérnököknek, egy önmagában se füle se farka absztrakt szaktárgyat. Ezeket a tárgyakat csak az adott mérnöki szakon tudják felfogni, mert ezer alapozó tárgy tartozik hozzá. Ezek nélkül totál értelmetlen és kínkeserves szenvedés. Ezért van az hogy a műszaki menedzsereket vegyipari modellezésre tanították, flowsheeting dekompozíciós eljárásokra, reaktortartályok méretezésére... akkor villanykaron megkaptuk a kőkemény hárét egy félévben összesürítve 3 kreditért amit pl. az infosok 2 félévig 3x ennyi kreditért kapnak... nem lineáris rendszerek modellezése és számítása... gépészetből solidedge modellezés, mechanikai méretezés a közlekesek is szarrá szopattak minket idióta absztrakt járműrendszertechnikai modellekkel stb.
    ez így kurvára értelmetlen és nehéz volt, ebből pedig az következett hogy végül az összes menedzser szart bele az egészbe és ahol lehetett csalt és puskázott ezerrel, szóval végül tényleg semmit nem tanultak meg csak hogy gátlástalanul át kell tiporni mindenen
  • Csirke4
    #47
    Ha tanulnak elektromosságot akkor a fizikából miért tanulnják a Maxwell egyenleteket?:O
  • Cat 02 #46
    30 % matek, 30 % prog, 30 % elektromosság, 10 % egyéb fizika. Én ilyesmit hallottam, arányok nem biztos, hogy ilyenek. De fizikát elvileg alapoktól (It's a warm summer evening in ancient Greece) de félévnél már valami Maxvell-egyenleteknél vannak.
  • sanyicks
    #45
    LOL ennél még én is többet kerestem kezdőként nem is kevéssel, DIPLOMA NÉLKÜL, protekció nélkül :D
  • sanyicks
    #44
    bameg mánágerből már így is annyi van mint a szar, minek még?
  • Tinman #43
    Nettó 105k (szocped. diploma), nettó 120k (HR diploma).
  • Tinman #42
    Bannerba mehet is :-P

  • Hegi90
    #41
    Jah BME elvileg a legnehezebb, de sztem minden "normálisabb" egyetemen kell hozzá nagyon tanulni (Szeged, Miskolc, Debrecen...). Már amennyire össze lehet ezeket hasonlítani...

    Fizika a mérnök infón: van minden amit el lehet képzelni: mechanikától a mechatronikán át a robotikáig, irányítástechnikáig.
  • Csirke4
    #40
    BME-n a mérnök infó elvileg kurvanehéz. (Nemoda járok úgyhogy csak a mendemondák alapján hallottam róla, amit azok meséltek akik onnan jöttek át.)
    De persze kinek mi a nehéz... :P
  • Csirke4
    #39
    Az a baj, hogy nem villamosmérnöknek mentek. :(
  • Lacee86
    #38
    Mérnök info még nehezebb lehet sztem. Fizika biztos van, h mennyire mélyen, azt nem tudom.
  • Narusco
    #37
    de én nem, olvasd el mégegyszer.
  • Hegi90
    #36
    Corvinusosoknak biztosan, én is ezt mondtam :)
  • davidka003
    #35
    "Van 2 ismerősöm akik pl. Pesten húzzák az igát. Természetesen diplomások. Amikor megtudtam a fizetésüket felröhögtem. Mondjuk szintjükhöz illő :-D"

    Megoszthatnád velünk is, had röhögjünk mi is. :D
  • Narusco
    #34
    nekem pedig nem a korvinuszra járó ismerősöm mondta, hogy a szak éppen most indul be, egyre több a munka, mire ő elvégzi úgy érzi már tuti helye lesz
  • Zenszkij
    #33
    A projektvezető szakma is valami ilyen buziság. Hokiszakma, nagy semmi.
  • Tinman #32
    Én a diplomás munkanélkülieket kedvelem... lassan hajtóvadászaton lesznek egyszeri prédák, kb. annyit érnek a kamuvégzettségükkel a nulla hozzáértésükkel együtt. És a számuk... mint a lemmingek.

    Van 2 ismerősöm akik pl. Pesten húzzák az igát. Természetesen diplomások. Amikor megtudtam a fizetésüket felröhögtem. Mondjuk szintjükhöz illő :-D
  • Hegi90
    #31
    Nekem egy Corvinus-os gazd infós haverom mondta, hogy kb ha nem a Corvinus-ra jársz, akkor el is felejtheted a szakot, mert nekik is alig lesz munkájuk. Nincs rá szükség, és ahova meg kell, oda a jobbakat veszik fel. Szerk.: ráadásul még a Corvinus-os képzéssel se volt megelégedve, felvételizett is mellé a BME-re...

    A srác egyébként nem hülye, mindenből 5ös emelt érettségit csinált, és egyetemen sem az utolsók között van. Tehát van rálátása a dolgokra.
  • tigeroo
    #30
    nem. harmadrészt közgáz harmadrészt ilyen vállalati menedzsmentes dolgok, maradék részben pedig reál tárgyak (matek, fizika, stb.)

    gazdálkodási mérnöknek hívják őket...


    2 szakirányt választhatsz az első félévben:

    - Ipari szakirány

    - Építőipari szakirány


    amúgy én örülök a szaknak, legalább kicsivel több nő jár a műszaki karra
  • Cat 02 #29
    Ez akkor olyasmi mint a gazdasági info ?
  • gercse
    #28
    nem ismerek bölcsészeket, de igazad lehet :D
  • BlackShadow
    #27
    persze nem egy brutál gépész cucc, h 8 év alatt mész át, de bölcsészekkel ne vegyük egy lapon :p
  • gercse
    #26
    hát, nem tudom, szerintem azért van valami a büfében is, de egyénfüggő, én bejártam órákra, kivétel nélkül, és így nem kellett túl sokat tanulni a zh-kra, egy két napot szántam egy tárgyra, és tárgytól függően intenzívebben vagy lazán, de meglett minden elsőre tanulással,
    már csak egy félévem van, de még 8.-ra maradok szerintem, mert angolból nyelv-vizsgázni akarok ősszel
  • BlackShadow
    #25
    arra jó ez az egész h itt tényleg el tudod dönteni h mi érdekel és azon az irányon továbbtanulsz :) a büfével viszont egyáltalán nem értek egyet :)
    van egy rakat corvinusos ismerősöm.. nem láttam őket tanulni 3 évig mégis van diplomájuk.. én meg hetekre eltűnök, ha zh időszak van :)
  • gercse
    #24
    egyetértek :)
    Anyagismeret...:D régi szép emlékek
  • gercse
    #23
    szerintem egyébként nem is kéne ilyeneket tanítani,
    nálunk a pénzügy, számvitel, marketing elég keményen ment, BGF-es srácok, akiknek ezek fő tárgyak voltak, csak néztek, hogy miket tanulunk
    ettől függetlenül tényleg sok értelme nincs, mert olyan mint egy gimi, mindent tanulunk, de semmit sem olyan mélyen, hogy hasznosítani lehessen
  • Narusco
    #22
    ja, tudom hogy nem egyszerű... :\de majd meglátjuk, tanulni fogok =) amúgy mérnök infón mennyire van fizikai rész? és az nehéz? csak nézelődök más szakok felé, ha esetleg a gazdinfo nem jönne be/nem tudnám teljesíteni.
  • BlackShadow
    #21
    akkor viszont különbség van képzés és képzés között is, hisz nekem bmf-en ilyen tárgyam nem volt :)

    matekból keményebbeket kaptunk, mint gazdaságis sulik, és fizikából gépészeti szinten volt.. bár ez az első bsc-s szint, azóta butítottak mindent.. én végigszenvedem nehezen azt jön a sok új csőcselék akiket átengednek simával :)

    azért egy számvitel, egy anyagismeret, egy marketing, vagy akár egy szimpla matek 1-2-3 olyan szórótárgy tud lenni..
  • David2
    #20
    az Építészeti alapismeretek tárgya is eléggé vicc kategórai sajnos
  • Lacee86
    #19
    Én nem BME-re járok, hanem Győrbe, na nem ezekre a szakokra, csak hallottam róluk ezt-azt. Műszaki menedzser az a szarnak egy pofon, semmit sem ér. Gazdinfo-val 1000x többet érsz, de készülj fel, h tanulni kell rendesen! Matek erős lesz pl.
  • gercse
    #18
    nekem egy gimis osztálytársam mesélt róla a Corvinusról, de nem túl sokat, szóval lehet, hogy frankó szak attól még. Csak ő átment pénzügy-számvitelre.
  • David2
    #17
    én személy szerint nem ajánlanám ezt a szakot, persze, ha csak a papirusz kell, akkor nem szóltam:D

    műszaki menedzseresekkel, akikkel beszéltem eddig, abban a tévhitben vannak, h ez vmi főnök képző. Hát ez tévhit, mert hülyékre nem bíznak egy vállalat vezetését.

    És ezt nem nagy képűségből mondom, be lehet menni egy előadásukra, megnézni, h mit tanulnak, s milyen arcok ülnek ott. Aztán be lehet menni a BME bármely más szakára, s levonni a konzekvenciákat.
  • Narusco
    #16
    köszi :)
  • Narusco
    #15
    azt vettem észre, hogy aki nem oda jár (leginkább mérnök infósok:) az szidja, aki oda jár az jókat mesél róla.
  • Csirke4
    #14
    Sokszerencsét a felvételivel! :D
  • gercse
    #13
    gazdinfo jobb, de én arról is hallottam hasonlókat, mint a műszaki menedzserről (mivel az is gazdasági műszaki keverék)
    de jobb választás
  • Narusco
    #12
    értem, köszi a véleményeket, hát akkor nem változtatok sorrendet :)
    elsőnek amúgy gazdaságinformatikát jelöltem meg, mostmár nagyon úgy néz ki, marad az. Pedig reménykedtem hogy ez is egy jó dolog, mert a távolság miatt változtattam volna, dehát így ...:D:\
  • tigeroo
    #11
    hát én nem ajánlanám, ismerősöm ezen a szakon van (Debreceni Egyetem Műszaki kara), és a szak azért tényleg nem nehéz a műszaki karhoz képest, pl. van olyan közgázos tárgya amiből 1 órán sem volt és mégis kollokviumos.
    Bár azért volt 1-2 tárgya, amivel hasonlóan szopatták mint minket mérnökhallgatókat (nekik pl. durvább volt most az áb. geo), matek ugyanúgy kell nekik, mechanika könnyített.

    én azt mondom hogy inkább vállalj be egy mérnök szakot, lehet hogy annyival nehezebb de több lehetőséged lesz a suli után