Yoodli
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#526
Üdv mindenkinek
Én is csak most kapcsolódom a fórumhoz új emberként, és elég sokáig tartott végig olvasnom ezt a pár oldalt. Én nem túl régen "akadtam" a Yoodlira. És azóta én is tettem bele nem kevés pénzt, amit el is buktam de szerintem rajtam "kívül álló" okok miatt. Én csak a tényeket szeretném leírni, és nem akarok semmilyen elméletet gyártani, mivel nincs olyan bizonyítékom, amire alapozhatnám.
Az elsõ dolog, amire szeretném a figyelmet felhívni, hogy eddig mindenki arról ír, hogy mennyi pénzt keres a cég a klikkelésekkel, illetve az automata licitálókkal. Ez nagy tévedés. A cég már akkor bevételhez jutott, amikor megvettük tõlük a krediteket. Tehát elvileg az, hogy visszaállít egy aukciót, az nem feltétlen jelenti azt, hogy elbukta azt a pénzt, mivel az a pénz akkor már régen a számlájukon van. A kredit csak egy virtuális dolog, tényleges pénzforgalom nélkül, tehát akkor állítja vissza amikor akarja a cég. Bár nyilván az az õ érdeke, hogy fogyjon a kredit, mivel mi ezért fizetünk. Licitáláskor már csak a virtuális pénztárcánk ürül le. Viszont ha jól emlékszem az van a honlapon, hogy kredit árát vissza nem térítenek. Tehát ha idõközben meggondoltad magad, mert nem látod sportszerûnek az aukciót, a pénzed ugrott.
Az elsõ eset amit tapasztaltam: én is licitáltam egy Sony kamerára. S mivel nem akaratam elszórni a kreditjeimet automatával, ezért ott ültem végig a számítógép elõtt és láttam mi történik. Ez lett a vége:
Idõpont Licitáló Típus
2010-04-16 08:01:22 Andromeda auto
2010-04-16 08:00:55 zfarkas klikk
2010-04-16 08:00:52 Andromeda auto
2010-04-16 08:00:32 Let's go klikk
2010-04-16 08:00:31 Neopali klikk
2010-04-16 08:00:07 Andromeda auto
2010-04-15 23:29:37 Kántor auto
2010-04-15 23:29:37 Andromeda auto
2010-04-15 23:29:23 Kántor auto
2010-04-15 23:28:53 Andromeda auto
Amint látjátok Andromeda nyert. Csakhogy a tisztelt Andromeda nem is szerepelt a licitáláson. Tudom, mert ott ültem folyamatosan. Egy Cinkapanna nevû felhasználó licitált szinte folyamatosan automatán, és a végén õt is hozta ki a rendszer nyertesként. Másnapra a dolog megváltozott Andromedara. Ez már akkor érdekes volt nekem, de mivel akkor még zöldfülû voltam, ezért nem is csináltam róla screenshot-ot. Tehát itt csak az én szavamat tudom feltenni bizonyítékként.
Lehet hogy azt mondjátok hogy mazochista vagyok hogy több órán keresztül ott ülök a gépnél, de errõl jutott eszembe egy jó ötlet. Többen is említik a fórum folyamán, hogy egy-két user (vagy bot), automatára állítva nyer. És teszi ezt olyan is, aki azt írta, hogy ugyanúgy izgalmasnak tartja a licitálást, mint egy póker partyt. Kérdem én, mi abban az izgalom, ha ráteszel el halom kreditet, és az automata folyamatosan licitál, te pedig majd valamikor megnézed, hogy nyertél, vagy nem. Rohadt izgalmas lehet. Az ötletem az lenne, hogy eltörölném az automata licitet. Miért? Azt mondják, hogy így úgy is tudsz licitálni, ha nem tudsz a gép mellett lenni. Való igaz. A cégnek így is folyik be a virtuális kredit, vagyis elõbb utóbb újra kreditet kell venned. De én azt mondom, hogy egy valós aukción is ott kell lennie az embernek, és magának kell licitálnia. Ha itt is ez történne, az ilyen emberkék, akik másokat elütnek a nyerés lehetõségétõl folyamatosan automatára állítva, bizony kénytelenek lennének õk is ott ülni, és licitálni minden egyes termékre személyesen. Szerintem egyrészt nem licitálna minden egyes termékre, mert egy idõ után összefolyna a szeme elõtt minden, másrészt pedig, ha õ is rendesen végig ülne órákhosszakat a gép elõtt nap mint nap,és a végén nyerne, akkor azt mondom hogy megérdemelte. Szerintem nem sokáig csinálnák így. Szóval ha a Yoodlí igazán fair akarna lenni mindenkivel, akkor ez így sokkal járhatóbb és korrektebb út lenne. És mindenkinek izgalmas.
Második történetem, és ígérem ezzel befejezem mert már túl hosszú vagyok.Kedden délután (04.20)indult, és új létemre elítélhetõ módon egyszerre két termékre is licitáltam. Az egyik egy 32"-os Sony TV volt, a másik pedig egy 24"-os Samsung monitor TV tunerrel. A Sony TV-t Odin vitte el. Valahol olvastam is róla már itt a fórumon. Õ volt egyedül automatán, rajta kívül még 8-10 on-line klikkelõ volt, többek között én is. És ezek közül senki nem "akart" klikkelni és nyerni. Én pl. azért nem, mert 2 másodperccel a vége elõtt megállt minden, lehetõséget sem adva a licitálásra, majd közölte a tényt, hogy lezárult a licit. Elég dühös voltam, mert tettem bele nem kevés pénzt a dologba. 100 krediten felül voltam, és gondolom más is. És valószínû mindenki el akarta bukni a pénzét. Na jó, megnyugtattam magam, hogy biztos a többiek arra vártak, hogy valaki beklikkel, én meg nem tudtam licitálni. A dolog így elszállt. Viszont másnap délelõtt folytatódótt, mivel a Samsung monitorral még versenyben voltam, amire egyébként már elõzõ este óta Puntogo természetesen automatán folyamatosan licitált. Én próbáltam is kiszámolni, hogy ez mennyi lehet, mert nekem is úgy tûnt, hogy ez így normális embernek nem éri meg. Egyszer elindítottam én is automatán, mikor nem tudtam a gépnél lenni, és nem akartam elbukni a már betett nem kevés pénzt. Nem volt egy fél óra sem, és közel 4000Ft kreditet gombolt le rólam az automata. Elég durva volt. Lényeg a lényeg, hogy a cégünknél elég sok dolog fut a neten, vagyis nem egy gagyi kapcsolatunk van. Mégis, mikor délután 14:53-kor végetért a licit, 7 másodperccel elõtte kifagyott (nem 1-el vagy 2-vel, 7 másodperccel), utána már csak azt láttam, hogy érdekes módon Puntogo most is nyert. Tõlem meg lenyúltak 176 kreditet.
Ezt a dolgot szóvá is tettem a Yoodli felé, hogy az nem zavar annyira, ha a saját hülyeségem miatt bukom el valamit, akkor csak magamat okolhatom. De ebben az esetben nem ez történt. Itt nyilván nem én bambultam el, és nem is az a további 8 vagy 10 klikkelõs ügyfél. A keddi 2mp-es bukás után elhatároztam, hogy nem várok annyit az idõben hanem elõbb licitálok. Na de most 7mp-rõl van szó. Ennyi erõvel ki garantálja, hogy legközelebb nem zár le 18 mp-el a vége elõtt. Programhiba? Szerver túlterheltség? Már februári hozzászólásokban is olvastam errõl. Azóta több mint két hónap telt el, és vajon hányan estek ki program, vagy szerver hiba miatt, akik nem fordultak semmilyen fórumhoz, hanem csak belesz.tak nagyívben? És még van benn nem kevés pénzem, amivel nem tudom, hogy most mit kezdjek. Ilyen bizonytalanságok (vagy csalások?) révén, még tegyem fel a pénzem biztos bukásra? Mivel vissza nyilvánvalóan nem kapom.
Elnézést mindenkitõl aki ezt végig tudja olvasni, de a saját tapasztalatom eme rövid idõ alatt és az itt elolvasott hosszú oldalak ezt hozták ki belõlem. Ja igen, még nem reagáltak a reklamációmra a 7mp miatt.
További jó szurkolást mindenkinek a mérközéshez.

#525
lehet, hogy nem olvastam kellö mélységben bele a fórumba, de mit értesz azon hogy feketén fehéren kiderül?
íén nyertem, vásároltam, egyszer sem volt olyan érzésem, hogy azok között a keretek között, ami ez a tipusú aukció ad át lennék verve!
szerintem nem kell másokról naivitást feltételezni és eljátzsani itt a guru szerepét...
a mindennapokban is figyelnem kell mert mindenhol megpróbálnak átverni; a közös képviselö lehúz hogy elintézzen vmit, az ügyvédem elmondja hogy ilyenolyanhivatalban ki milyen ügyben mennyibe kerül, itt meg csak licitálok aztán ha van elég lóvém nyerek, ha meg beszálltam és nem akarok bukni akkor veszek...
azt hiszem hatosfogat te irtad hogy diszkrét önkormis ember voltál, akkor tudod hogy amirõl papir van azzal nem lehet játszani, mert késõbb is lehet probléma, itt pedig minden papiron van és ha nekik kellõ számú uerük van akkor jó a modell magátol is nem kell virmanolni

#524
találtam én is egy pár oldalt csak nem tudom mennyire biztonságosak, pl. a klikklicitrõl van negatív vélamény
#523
Ezzel én is így voltam, azaz ha akarsz játszol ha nem akkor nem, választásod van. Nyertem is néhányszor. De aztán egyszer csak feketén-fehéren kiderül, hogy aki ellen licitálsz, az belelát a lapjaidba. Elintéznéd annyival, hogy játszottam, így jártam, vagy azért mérges lennél? Még akkor is ha nem állampolgári kötelességed volt játszani? 😉
#522
sziasztok, látom jól elvagytok. Én már két aukciót is megnyertem (40 és 120 E ft értékben - kerekitettem) az egyiket kedden a másikat hétfõn, mindkét cucc ott volt ugyanazon hét szombatján, számlával, garival stb. a kreditevásárlásra ia kapsz számlát, nem értem azokat a hozzászólásokat, ahol feltételezik, hogy a cég nem ad számlát... a cég nem fogad el kp-t és ahol nincs cash, ott minden nyomon követhetõ (gyurcsány feri bácsi is gyorsan viszavonta 2008 elején a kp használat korlátozásáról szóló rendeletet). van egy szlovákiából koordinált oldal is ott 30-40 nap a szállitási határidõ, és tele van az oldal azoknak a cuccoknak a fényképeivel, amit állitólag megnyertek... kifizettek és röpke 1,5 hónap alatt már meg is kapták...na ja
egyébként pár hete indultam egy komolyabb cuccért és sajnos a licit kezdett drágulni, akrediteket meg nem akartam otthagyni úgyhogy rányomtam a megveszemre, vissza is jeleztek, meg hogy a nagykerbe nincs a termék - kell e ilyenmegilyen, vagy várok, vártam ... vártam... vártam 8 nap múlva irták hogy meglett - hozta is a futár... igaz ez nem internetes ár, hanem annyi, mint az euronicsba, bár egy vidéki saturnnál még mindig olcsóbb... mindegy úgyis kellett, szóval nem értem ezt a fikázást, ha akarsz játszol, ha nem akarsz nem játszol... ez nem olyan mint az állampolgári kötelességek, itt választhatsz, a rendszer meg szar azt kapod mégsem akarsz jobbat, szóval lehet választani, kõnemkõ - I-N jó éjt

#521
Nem hirdetem a Yoodlit, mert nem én indítottam el ezt a fórumot. Ha a másiknak is lenne, biztos hozzászólnék ahhoz is. Egyenlõre azon az oldalon sokkal kevesebben vannak, és jó lenne, ha minél tovább így maradna, ezért nem fogom reklámozni....
#520
puntogo már megint nyomul a kávéfõzõért.. és érdekes régebben ide is írkált, most nem érdeke neki, úgy látszik megy a szekér.
#519
én nem árulod el nekünk?? 😊 de a yoodli-t azt hirdeted? 😊
#518
Nem ezen a néven vagyok. Töltöttünk fel 2500-at, azért ennyivel itt is kell nagy szerencse. Még nem nyomkodtuk el a krediteket, egyenlõre figyelem...
#517
Rena9: Én is tudok több ilyen oldalt ahol elvileg nagyon olcsón mennek el dolgok, legalább is a látszat szerint. Ott is ezen a néven szerepelsz? Vagy még nem szálltál be sehova csak figyeled?
#516
nem tûntem el, csak a gyerkõcök lekötnek. Ha nyerünk valamit a másikon, azt is feltöltöm!
#515
nekem van egy ismerõsöm aki már nyert pár dolgot. de csak mindg valami max 10ezer forintba kerülõ vackokat. komolyabb pl. egy TV-t még neki sem sikerült. ezek a beetetések, hogy minél több pénzt hagyj itt.
#514
pl. másik furcsaság Mamy, Ipi és sorolhatnám még rendszeresen feltünnek a licitálók között, de még nem nyertek semmit, szerintem mint én is és sokan mások negatív tapasztalatra nem költenék a pénzüket.
Rena9 úgylátszik eltünt , játszik a másik oldalon, persze nekünk nem árulja el 😊

#513
Lehet igazságod. Én is dolgoztam informatikában, bár egyszemélyes vállalkozásként. Én is beleláttam sokmindenbe (önkormányzati szektor), de alapvetõ kötelességemnek éreztem a diszkréciót (talán ennek is köszönhetem, hogy mindig ragaszkodtak hozzám).
Amúgy nem hinném, hogy túl nagy létszámmal mûködne ez a vállalkozás, néhány emberrel ezt simán meg lehet oldani. A másik: Ha a tulajdonosnak fontos a tisztesség, hitelesség, akkor olyan garanciákat épít be, ami lehetetlenné teszi a visszaélést.
Azt gondolom, egy ilyen oldal potenciális célközönségét elriasztja az a viselkedésforma, amit néhányan képviselnek, egy tisztességesen mûködõ licitáló oldalnak ez ellen védekeznie kéne. (A hogyan-ra megvannak az eszközök, ha akarat van, meg lehet oldani.)
Amit írtál, az is valós veszély, azonban azt is valószínûsítem, hogy maga a cég is biztosra megy; nem engedi túl nagy veszteséget termelni az oldalt (ami egy ilyen cég elsõ szakaszában normális esetben elkerülhetetlen).

#512
Gondolod? Én máshogy érzem. Vállalkozóként sok partner cégnek belelátok a belsõ mûködésébe. (A cégek számára az informatikus olyan, mint az ember számára az orvos. Mindent lát. 😉)
Szóval elõfordul ugyan, hogy maga a befektetõ/vállalkozó él vissza, de sajnos sokkal gyakoribb, hogy a vállalkozást tisztességes szándékkal hozzák létre, és az ott dolgozók csencselése rontja le. Szerintem ebben az esetben sem a tulajdonosok kevernek, hanem néhány "belsõ" ember. Programozó, ügyintézõ, stb., olyanok, akik hozzáférnek az adatokhoz, és akár maguk, akár a haveri körön keresztül saját "bizniszt" indítottak. "Üzlet az üzletben". Lehet, hogy csak 1-2 ilyen van, ez is bõven elég ahhoz, hogy az esetleg sok ott dolgozó tisztességes emberre is gyanú vetüljön.

#511
Az a baj, hogy maga a rendszer nem lesz veszteséges. Mindig lesz jónéhány balek, aki befizet kisebb összeget, még talán el is visz 1-2 kisebb dolgot. Ami meg nem hoz pénzt, azt "elviszik" a beépített emberek. A szomorú az egészben az, hogy mûködne a modell tisztességesen is, de itt valószínûleg nem ez a lényeg.
#510
Igazad van, tényleg nem ér annyit. "Ellövöm" még a maradék kreditemet, aztán elbúcsúzom az oldaltól. Bízom benne, hogy nem "akadunk össze" most már. Csináljon amit akar.
#509
Ahogy én észrevettem, azt is "látja", hogy kinek mennyire van állítva az autolicit. Úgy mûködik, mint a kezdetleges poker-oldalak, ahol beszáll az asztalhoz néhány belsõ ember, akik elõtt az egyszerû user nyitott kártyákkal játszik. 😞
#508
Nagyon régóta használok külföldi oldalakat, ahol nagyon fontos a bizalom. Nem véletlenül a legtöbb oldalán kint van valami jónevû cég, mint hitelesítõ logója és neve. Ez megteremti a bizalmat.
Én is pontosan ezt írom már régóta, hogy az ilyen dolgokkal, mint amik az utóbbi hozzászólásban szerepelnek egy cég a Magyarországon amúgy is nehezen megszerezhetõ hitelét kockáztatja. Nálam ezt elvesztették, legfõképp a Puntogo-jelenséggel. Nem éri meg belehajszolni semmibe, mert röhög a markába, meg a cég is, mert minden egyes kattintás õket gazdagítja. AMit a fene "irigyelne" tõlük, ha tiszta lenne a rendszer.

#507
hatosfogat: az hogy ki a a belsõ ember és ki nem gyakorlatilag nem tudod bizonyítani, és én sem. Amit én ténynek mondtam az azok a furcsaságok amiket többen felhoztak. Olyan információk amiket csak belsõs ember tudhat.
Rena9: azon a "másik" oldalon nyert cuccokról is készítesz képet számunkra? 😊

lehet, hogy tényleg nem csak olyan sokat a Yoodli?
#506
Nem csak azt, annál többet is. De mint mondtam, ez már a személyes ügyem, nem részletezem.
Mindenesetre számomra az a legérthetetlenebb, hogy egy ennyi pénzbõl megreklámozott és ilyen jó pénzt hozó üzlet renoméját miért éri meg ilyen pitiánerséggel tönkretenni. Mert ennek az lesz a vége. Ha elterjed, hogy egy lenyúlós site, akkor visszamehet botvége mini üzletnek, párezreket lenyúlogatni, vatera méretû "big-biznisz" helyett.

#505
Ja, a dologhoz még annyit, hogy mivel nem bizonyítható, ezért hagyom a fenébe. Pontosabban, mérgemben megfordult a fejemben, hogy "rászállok", és ahol licitál ott mindenütt beszállok mellé. Azért vacillálok, mert nem tudom, hogy egy saját zsebére játszó bennfentes, vagy egészen egyszerûen direktben a cég embere. Ha saját zsebre játszana, akkor megvetetnék vele pár 300 ezres cuccot, vagy eldobatnék vele pár százezret, azon az áron is, hogy nálam is TV raktár lesz. (Legfeljebb a cégemben az irodában mindenki 40-es LCD-n fejleszt szoftvert majd. 😉) De azt se akarom, hogy azt a céget amelyik ezt lehetõvé teszi, gazdagítsam.
Szóval egyelõre csak bosszús vagyok, a többit meg majd meglátom.

#504
szóval én is tudom mit lát.... kinek mennyi a licitre rendelkezésre álló összeg,hát ennyit errõl........
#503
Nos, az a helyzet, hogy a szkeptikusoknak volt igazuk. Ez a puntogo (és akkor jogos a feltételezés, hogy mások is) úgy licitál, hogy belelát a rendszerbe. Olyant tud, amit csak a Yoodli-sok tudhatnának. Nem részletezem, hogy mit, mert az személyes, de a lényeg, hogy sajnos ez van. Magyar valóság.
#502
priviben is elküldheted 😊 hisz nektek most úgysem kell semmi, mi pedig most alakítanánk ki a háztartást.
#501
Eszem ágában nincs a másoktól kapott pénzt szélhámosoknak adni! Ígérem, hogy minden nekem küldött pénzt a legjobb célra, azaz magam és szeretteim boldogulására fordítok! Elballagok a legközelebbi üzletbe, s megveszem, amire szükségem van...
Szerintem most már bizonyítottam, hogy a jódlisok közt a helyem!

#500
Igen, ez szerintem is nagyon furcsa.
#499
ha átutalja a pénzt és nyersz vele valamit a terméket elküldenéd neki? <#nevetes1>#nevetes1>
Jeromos: bocsi, de nem akarom népszerûsíteni az oldalt, mert még csak pár száz forintért megy el MINDEN!!! kihasználom, utána elmondom...

#498
Rena9!
Szerintem annak az esélye hogy valaki hármszor nyer, és mindháromszor egyetlen klikkel, vetekszik a lotto 5-ösével. Annak pedig valahol egy a negyvenhárom millióhoz az esélye.

#497
Ugyan jeromos! Ne fáradj a licitálással, inkább utald át a pénzt nekem! Majd én elverem!
#496
viszont az, hogy 3 emberkének 2x is bejön a 100ft-os icit , nagyon-nagyon furcsa
#495
milyen új licitálós oldalt találtál?? van még 20ezrem az ott eljátszom 😊
#494
Antiyoodli: akik sok pénzt nyomnak ilyen licitálós dolgokba, azok nem csak a yoodlin játszanak. Találtam egy új licites oldalt és már most látok nagyon sok Yoodlis emberkét. Puntogónak meg simán szólhattak, hogy használják a nevét, mivel szerzõdésben állnak vele, biztos ismerik egymást. Ez még nem jelenti azt, hogy belsõ ember vagy hogy ingyen kapja a kreditet. Tudod, üzletben nincs haver!
Hatosfogat: ha beteszik a szabályzatba, akkor mivel lesz jobb? Akkor nem lesz hatással az emberekre a névváltoztatás? (egyébként én sem tartom jó dolognak, de azt írták, hogy tesznek ez ügyben vmit)
Jolmegmondom: ajánlatot ne nekem tegyél, hanem a Yoodlinak, és szólj ha fizetnek a pozitív megítélésért, mert már elég régen dicsérem õket, mondjuk én nem azért, hogy pénzt kapjak (és sztem kizárt, hogy adjanak bárkinek bármit, egyszerûen nincs rá szükségük), hanem mert nekem bejött.

#493
Rena: A tõzsdén is azért van a kereskedés olyan szigorúan szabályozva, mert nincs olyan, hogy "nem kellene hatnia". Minden hatással van az emberre, a nick átírósdi is. Ha ez része a játéknak, akkor tegyék be a szabályozók közé. Ha nem része, akkor ne tegyék lehetõvé. Egyszerû.
#492
ANTIyoodli: Értem én, hogy külföldön nem verik át a látogatókat, itt meg átverik, de ezt te mibõl látod azon kívül, hogy kijelented? Mert amit itt felsoroltok - "botok", százforintos gyõztesek, stb. - az mind elõfordul a külföldi, tisztességesnek titulált oldalakon is. Még egyszer: én szeretném tudni, ha átverés zajlik, de valami kézzelfogható ténnyel. Például az is érdekelne, hogy honnan tudod, hogy a Puntogo belsõ ember? Ha azt mondod tény, akkor nyilván van valami alapja, nem?
A számlával kapcsolatos mondandódat pedig egyszerûen nem értem. Hol van abban a fiktív számla, ha te fizetsz húszezret kétszáz kreditért, és kapsz húszezerrõl számlát?

#491
sok új nevet látok itt, akik vagy támadják vagy védik a yoodlit. a nevembõl mindenki el tudja dönteni én melyik táborhoz tartozom.
PUNTOGO-nak nem sok pénze van, hanem belsõ ember. Ez nem tipp vagy megérzés hanem tény. Lehet vele vitatkozni, csak nem érdemes. És ami a legszebb benne, hogy saját magát buktatta le, amikor azt írta ide a fóruma hogy õ látja azoknak az IP címét aki az õ nevével akarnak licitálni. ehhe
10.000 ügyfél egy ilyen oldalnak kb álom szintjén van. ilyen licitálós oldalból jelenleg is elérhetõ 15-20db (párat az elmúlt idõszakban zártak be, nem is tudom miért...). vegyük azt hogy mindegyiknek van 5000 ügyfele (nem aktívakat, meg azokat akik több helyre is licitálnak levettük), akkor 15 oldallal számolva ez 75.000 rendszeres licitáló. ne röhögtessetek már, egy vatera.hu vagy ingatlan.com oldalnak van 100 -150.000 egyedi látogatója naponta.
persze ettõl még a futárnak lehet ez az infója, hiszen a cég mondja neki.
hatosfogat: igen külföldön is van ilyen üzleti modellre érülõ oldalak, csak ott nem verik át a látogatókat, mert nem fél év alatt akarnak meggazdagodni (az is igaz hogy nem 50%-os az elvonás a bevétel után)
számla kérdés: bárki alapíthat bt/kft mondjuk egy hajléktalan nevére, ami kifosik magából pár milliárd értékben fiktív számlát, majd csõd és eltûnés. sem kontroll, sem felelõsségre vonás nincs ebben az országban. A büntetések nevetségesek, és gyakorlatilag mindenki megvehetõ...

#490
gratulálok!! jól megmondtad!! nekem tetszik és nem mondtál hülyeségeket!! Ez a színtiszta tény és valóság!!
#489
Ugyan rena! Nem tudsz megsérteni. Ahogy az állatkerti viziló sem sért meg :-)
A 10 ezer ügyfeletek dícséretes! Autót hányan is matricáztak?
Ne fáraszd magad a válasszal, a jó hangulatot nem szeretném elrontani! Ezt a jó hangulat dumát is a meetingen mondták? Amolyan amwayes feeling? Vagy inkább, mint az Õrtorony címlapján?!
Viszont az ajánlatom komoly: jó pénzért tudom dícsérni is a jódlit! Létezik az összeg, amiért korpásodik a hajam :-)

#488
Ja és Atonika: amikor nekem hozta ki a futár a tv-t akkor mondta, hogy kb. 7-8 ezer ügyfelük van, tehát mára már bõven meghaladja a 10 ezret. Ennyi emberkébõl sztem nem olyan kicsi a valószínûsége a kétséges dolognak, amit írtál.
#487
Jolmegmondom: nem sértésnek kell venni azt, amit írtam, de olyan agresszíven jöttél egy egyébként teljesen jó hangulatú fórumra -ráadásul iszonyatosan rossz példákkal-, hogy máshogy nem lehetett reagálni rá.
Hatosfogat: sztem nem kellene, hogy bárkinek a felhasználó neve hatással legyen a másik lelki állapotára. Ha úgy lépne be, hogy "tenyeredmeg", és órákon át licitálna, akkor is elvehetné a kedvet a licitálástól. Szerintem ezt fölösleges figyelembe venni.

#486
Pont ezt kérdeztem, hogy kapott-e valaki a licitre befizetett pénzrõl bármiféle bizonylatot. Eddig egy nemleges, és egy pozitív válasz érkezett. 😊
#485
hmmm... én nem vagyok olyan okos mint Rena9, de nem is vezérigazgatónak jelentkeztem, hanem csak kisinasnak :-)
Nem lesz nagy elégtétel, ha néhány hónap múlva beigazolódnak az általam leírak. Mert az még az én Rena9 szerint visszamaradt agyammal" is látható, hogy napról napra nõ a bevétel, s napról napra több az átvert madár. Az általam leírt korábbi szélhámosságokat is nyelte a nép rendesen...

#484
A licitált pénzrõl is kapsz számlát, akkor, amikor befizetsz. A kredit ugyanolyan termék, a róla szóló számla ugyanolyan számla, mint a terméké. El is számolható, ha olyan termékre költötted, amit elszámolhatsz. Ha nagyon precíz akarsz lenni, akkor a licitért és a termékért kapott számla mellé odateszed/kinyomtatod a licitjeidet (erre van lehetõséged), és biztos, hogy nem köthet bele az apeh.
#483
Jolmegmondom: Mielõtt ilyen agresszívan nyomod a véleményedet, érdemes lenne végig is gondolni azt amit állítasz. Arra a GPS-re ellicitált 137 ezer mögött nem tudhatod, hogy hányan kattintottak a licit után a "megveszem"-re. Szvsz, aki 15-20 ezret ellicitált, az egy 40 ezres kütyüt hülye, ha otthagy. Még akkor is, ha nem kell neki, jobban jön ki, ha elviszi és eladja. Azaz, lehet, hogy az ellicitált 137 ezer mögött 4-5 GPS ára is ott van.
Nem akarom a többi állításodat is idecitálni, egységesen igaz rá, hogy az "átverés sejtésed" gyenge lábakon áll. Ez a licitfajta nem csak nálunk van, másutt is mûködik, azaz létezik normális üzleti változata. Azt kellene megmutatnod, hogy a yoodli miben más, illetve mi az ami átveréssé teszi, és mi lenne amitõl nem lenne az.
Persze nem állítom, hogy nincs átverés, csak annyit, hogy abból amit eddig láttam, számomra ez nem következik. Abból amit leírtál, meg fõleg nem.

#482
Rena9: Nem azzal van a baj, ha a Puntogonak sok a pénze, és sokat licitál. Ez a "játék" része. Azzal van a baj, ha ezen felül olyan eszközöket is igénybevesz, amivel másokat lélektanilag befolyásol. Egy fair licitben meg vannak határozva a szabályok, és én nem látom, hogy ezek között hol lenne az, hogy a nicknevet átírva lehet a másikra nyomást helyezni. A licitálók zömének "nem esik le" ez a lehetõség, emiatt teljesen úgy tûnhet, mintha egy "bennfentes" licitálna, ezzel elbátortalanítva másokat. Ha ez is része a játéknak, az is rendben van, csak akkor írják bele a súgóba, faq-ba. Hívják rá fel a felhasználók figyelmét, hogy mindenki tisztában legyen vele, mire számíthat.
(Korábban már írtam, hogy én már 3x nyertem. De ezt akkor is fair-nek tartom leírni.)

#481
Vajon mit tennének, ha az APEH az egyes termékekre érkezett licitek számából kikalkulált bevétel alapján próbálná meg beszedni a nyereség utáni közterheket?
#480
Hmmm.
#479
Arról nem.
#478
A termékrõl ezek szerint kaptatok számlát. És a licitre feltett összegrõl? Mert sokszor ez a nagyobb, sok usertõl viszont egyedüliként beszedett összeg.
#477
Rena9
Tudom te is 200Ft-al nyerted az elvileg 64999Ft-os TV-t (Web áruházban 52ezerért megvehetõ), de esetedben 67824Ft volt a bevétel, tehát már rentábilisen megnyerhetõ valós személy által is.