2126
Új licitálós oldal
  • puntogo
    #1566
    Hatosfogat,ígen, ezt még reggel írtam, idézem (De én úgy gondolom, mi régiek, egy tucatnyian, már tudjuk,hogy sok pénzel nyerni nem művészet,annál nagyobb siker, kevés pénzel nyerni,vásárolni).
    Úgy mond mindig lesznek újak, azokat hadjuk
    had legyen siker élményük, és vívjanak csak egymással.
  • puntogo
    #1565
    Szia Hatosfogat!
    Egyet értek, főként az utolsó mondatoddal,és még picit
    teszek is hozzá, elmúlik a varázsa is egy idő után,
    ahogy írtad is, a nem nagy választék is közre játszik.
    Mert még egy nagy családnál sem kell 4 kávé
    főzőnél több, de hogy ha magamra gondolok, a 4 porszívó
    is elég lett.
    Bár még egy majd kellene, de meg várom míg másnak
    is kell, és akkor telibe meg vesszük valakivel,
    mert szeretnek velem is meg vetetni dolgokat.
    De hogy jót is írjak az újdonságokról.
    Gondolom sokan láttátok előzetesben, lesz sí út.
    Nagyon jó, bár engem nem érint, ezzel most
    egy kicsit fényezem a yoodlisokat,mert a kívánság listán
    ez is szerepelt.Köszönjük.

    Üdv: puntogo
  • 10S
    #1564
    Igazad van, de az image résszel nem feltétlenül értek egyet. Vannak itt az oldalon olyan ellenfelek, akiket ismeretlenül is tisztelek, és adott esetben képes vagyok elengedni egy cuccot (egy bizonyos határig persze), mert tudom, hogy máskor talán majd ő tér ki előlem. Aki régi játékos itt van, azok ismerik a neveket, tudják, hogy kitől kb mi várható. Egyedül az ilyen kamikazekkal nem lehet mit kezdeni.
    Valószínűnek tartom, hogy az illető valamilyen módon automatizálta a klikkelést, mert hosszú távon ember erre csak akkor képes, ha nagyon friss, és nagyon ráér. (Akkor viszont nem biztos, hogy van pénze játszani.)
  • szatimiki
    #1563
    Üdv Mágus!
    Ismerós az a név, hogy SZIKE ? :)
  • 10S
    #1562
    Teljesen igaz. Most sok az új ember, akik vadul nekimennek mindennek, és ész nélkül szórják a krediteket. Majd elmúlik. Mindenesetre megint bebizonyosodott, hogy ha nem enged senki, akkor egy harmadik (akár negyedik) fél nyer csak a dolgon.
    Én az elején jeleztem az auto-val, hogy ezen - ha kell - végigmegyek, meg is vettem telibe a cuccot, mert szükség volt rá. Viszont ha auto-val jön a másik (toti), akkor sokkal egyértelműbb lett volna a szitu, de így hosszú távon igen sokat fog veszíteni, sok mindent meg fog még venni teli áron. Nekem ez volt a második cuccom, ami még nem vészes, sőt. Pláne, ha az ember tényleg csak arra megy rá, amire szüksége van.
  • hatosfogat
    #1561
    A toti-hoz hozzászólva, valószínűleg ő is az a fajta, aki előbb licitál és utána számol. Azon kívül, hogy csak bukik rajta, szerintem még egy dologra is rámutat. Korábban beszélgettünk róla, hogy kell a játékosnak egy "imidzs", ami jelzi a licitáló riválisnak, hogy komolyan kell vele számolni, ezért néha nem árt, ha komolyan licitál. Na, szerintem ebben nagyon nem volt igazam, igazunk. Hosszú távon azt mutatja a játék, hogy ennek nincs jelentősége, illetve csak nagyon ritkán. Néha-néha előfordulhat ugyan, hogy lesz egy olyan ellenfél, aki azért száll ki, vagy nem száll be, mert ismer korábbról, és ezért sikerül egy licitet korábban megnyerni, de hosszú távon biztos, hogy nem működik, mert több pénzbe kerül "fenntartani az image"-et, mint amit azzal nyerni lehet. Itt van magus kollega példája, hogy mennyire nem számít az, hogy ki mennyit licitál, úgyis lesz ellenfele, mindig jön valaki, aki valamiért nem foglalkozik azzal, hogy éppen ki ellen licitál (vagy mert nem számol, vagy mert új, vagy más okból).

    Egy hónapja körülbelül volt egy új próbálkozó játékos, aki a követendő taktikáról érdeklődött. Neki írtam, hogy szerintem ebben a játékban nem az a legnagyobb trükk, hogy megnyerjen az ember liciteket - ehhez csak pénz kell -, hanem az, ha valaki megtanuljon időben elengedni liciteket. Mert ez menti meg a bukásoktól. Egy ideje én is eszerint próbálok játszani, minden licitet külön kezelve, ha kell nagyon hamar kiszállva, ha kell csak akkor bentmaradva. Játékként felfogva az egészet, valahol az a játék sava borsa, hogy az ember kitalálja, hogy melyik licit nyerhető (és abban benne marad), és kitalálni, melyik nem, vagy csak drágán nyerhető (és abból amilyen hamar csak lehet, kiszáll).

    Mindezt egyébként korábban valaki már egy fél mondatban nagyon pontosan megfogalmazta: Ebben a játékban olcsón nyerni a cél és a művészet. ;)
  • hatosfogat
    #1560
    Szia Puntogo,
    Bizony, bizony velem is előfordult már, hogy bepipultam. Igaz, nem az ellenfél, hanem vélt sumákolás miatt tettem, de lényegében nincs különbség, ráadásul nem is volt igazam.

    Régóta gondolkozom azon, hogy mi az amitől vannak nagyon forgalmas időszakok, és kevésbé forgalmasak. Valószínűleg nincs egyetlen ok, hanem több dolog együttes hatása. A mézesmadzag effektus is számíthat, azaz, ha rövid időn belül van néhány sokakat vonzzó termék akkor az egy ideig ott tarthatja a licitálókat, akik másra is rálicitálnak.

    Gateye: Hát igen, a lehiggadás törvényszerű, és nem csak azok higgadnak le akik vesztenek, hanem azok is akik nyernek. Az ember nem tud annyi időt rászánni, amennyit a folyamatos intenzív játék igényel. Előbb-utóbb vagy veszít, vagy megunja.
  • puntogo
    #1559
    Kedves mágus!
    Meg kérdezhetném hogy ezzel mire is akarsz
    célozni? (dolgokra megyek rá vagy nem).
  • magus1
    #1558
    Üdv Gateye! Nem mágusnak nem voltak előző nevei, de amikor megvan a lehetőség "olcsón" hozzájutni azokhoz a cuccokhoz, amiket egyébként teli áron nem vennél, akkor persze rányomulsz. Én már túl vagyok ezen és csak a tényleg szükséges dolgokra megyek rá vagy nem.
  • gateye
    #1557
    Üdv mindenkinek.
    Mi ez a nagy pezsgés egy hétköznap délelőtt? A mosógép meg tényleg olyan kapós, mintha ez lenne az utolsó termékek egyike :)
    Én sem értem, hogy valakinek megérje hosszú órákat a gép előtt koncentrálni ahelyett, hogy használná az automatát.

    Mágus1: Üdv a fórumban, tényleg megelőzhettél volna sok találgatást (és egyebet), ha hamarabb írsz ide. És tényleg nem vagy egy "válogatós" fajta, nemrég még szinte minden termékre pályáztál. De azt gondolom, el kellett jönnie a lenyugvás és az ésszerűbb játék idejének. Voltak itt már páran, akik "mindent akarok"-ot játszottak, aztán egy idő után "eltűntek", Pl. 1200kreditemvan, nekem8, Androméda... csak akik hirtelen eszembe jutnak. De az is lehet (a játékstílusból gondolom), hogy ezek a nevek előző altregóid ??
  • puntogo
    #1556
    Mindenki mosni akar?
    Ez már vicc nem ez az utolsó mosógép.
  • puntogo
    #1555
    Na ez már megint ki MATYI78?
  • puntogo
    #1554
    Ja azt nem írtam, a fekete mosogatógépnél
    amit telibe vettünk meg.Te ki is léptél automatából
    ezért nyerte meg.
  • puntogo
    #1553
    A sógoroddal meg veled csinálta ugyan ezt vebike.
  • magus1
    #1552
    Igen, igazad van, azt az aukciót én is követtem, őrület. Drága tankolás lesz, mert asszem ÖMW utalvány volt
  • 10S
    #1551
    Azt hiszem, egy ideig vele sem kell majd számolni. Bár ki tudja, mi az a bukó, amit még elvisel.
  • 10S
    #1550
    Egyet nyert, egy 30.000-es utalványt 34.000 + postaköltségért. Bennem már az is felmerült, hogy nehezen hiszem el, hogy élő embernek ennyi esze legyen.
  • magus1
    #1549
    Teenbeer-nek is jól betartanak, a toti nevű user mindig ezt csinálja, pedig eddig asszem egy terméket nyert csak meg.
  • magus1
    #1548
    Hali Mindenki! Sógoromnak jól összejött egy mosógép, Ariston asszem, aztán venni akart hozzá mosogatót, meg hűtőt is. A mosogatót teli áron vette meg, a hűtőre már nem is licitált. Aztán még egy tv-re ment rá,de az sem jött össze, így azt mondta, hogy még a szükséges dolgokra sem licitál, mert ugye jön a nevető harmadik.
  • 10S
    #1547
    Én csak azt nem értem, hogy miért kockáztat? Miért nem állít automatát. Ezzel egyrészt jelzi, hogy komolyan kell neki, másrészt nem teszi ki magát a klikkelés veszélyeinek. Akkor lehet, hogy már régen az övé lett volna.
  • padret
    #1546
    Ez volt akkor is.. szerintem megvette ő is, én is, meg-még vagy ketten.
    Nem baj, akkor lesz most egy teliáras mosógépe is. Jó üzlet!
  • 10S
    #1545
    Ha neki megéri az idő, energia, pénz, akkor csak csinálja. Ez már rég lezárult volna, ha az elején nem emberkedik, de most szépen jön még jó sok user, és ilyenkor van a nevető harmadik esete. De ezt most már megvetetem vele telibe. Nekem belefér, neki eddig csak bukó ez a történet.
  • padret
    #1544
    Ismerős a srác... ezt csinálta velem is a Philips tv-nél... és marhára nem unja meg. Sajna tényleg van ilyen. :(
  • 10S
    #1543
    Nem hiszem, hogy valakinek ez pálya, hogy órákon keresztül koncentrál, időben klikkel, aztán majd elviszi teliben a cuccot. De lelke rajta. :)
  • puntogo
    #1542
    Ja, te sem vagy egy válogatós fajta.
  • puntogo
    #1541
    Szia mágus1!
    9 az 1-hez biztos voltam benne.
    Azért is őt neveztem meg elsőnek.
    Volt szerencsém sógorodhoz,meg akkor hozzád is,
    így tiszta a kép amikor meg vetettétek
    vele a fekete mosogató gépet.
    Amit végül is vebike, meg vetette a sógoroddal is.
    Nevető harmadik járt jól,de hát van ez így.
    Szerintem vannak akik bizonyos termékre mennek,és vannak
    akik arra amire szükségük van, elég vegyes a kör.

    Üdv: puntogo
  • puntogo
    #1540
    10S,
    Igazatok van hatosfogattal, de mi van ha 50-100-200 kredited benne
    van egy termékbe? Néha néha ki ki szállsz 1-2 ezresnél az oké, de ha sűrűn teszed végén sok lesz a mínusz.
    Erre írtam múltkor,egészséges versengést.
    Bár az is egy kérdés, hogy kinél mi az egészséges.



    Hatosfogat, én úgy emlékszem, velem is, meg veled is, már fordult
    elő, hogy bepipultunk, a kezdeteknél.
    Persze az idő,tapasztalat, és a rutin, és nem
    utolsó sorban,az eszünk, nyugalomra intet minket.
    De jönnek az ifjú titánok, ahogy itt már nevezte valaki
    magát ( magukat )és azt hiszik sok licittel nagy nevet szerezhetnek
    maguknak.De én úgy gondolom, mi régiek, egy tucatnyian, már tudjuk,
    hogy sok pénzel nyerni nem művészet,annál nagyobb siker, kevés pénzel
    vásárolni.
    De szerintem, mindenkinél eljön az idő, hogy lenyugszik,
    és be látja, nevet és sikeres liciteket, úgy is lehet, hogy ésszerűség határain belül marad.Az is biztos, hogy vannak kivételek, és lesznek is, de ahogy írtad,2-3x megszívja, és talán végig gondolja élete ezen részét.
    Ha nem, akkor meg van(vannak) a yoodli szponzorai.
    De végül is mindannyian azok vagyunk,valamilyen szinten,
    de természetesen kapunk is érte valamit.Van hogy kisebbet,és van hogy nagyobbat.Mert itt amit megnyerünk meg is kapjuk,legalábbis
    én úgy emlékszem senki nem írt olyat, hogy nem kapta volna meg a
    nyereményét.
    Szép napot mindenkinek.

    Üdv: puntogo
  • magus1
    #1539
    Hi! balagebp a sógorom puntogo. Úgy látom vannak userek akik kifejezetten bizonyos termékcsaládra mennek rá. van aki mosógépekre megy, van aki fényképező és mobil. Én a jövőben egy tv-t szeretnék, illetve egy jó bicajt,de azt most nem is látok a közelgő aukcióknál
  • 10S
    #1538
    Mennyi új név van, csak kapkodom a fejemet...
  • 10S
    #1537
    bizony...
    Ebben a játékban is felszínre jön az, hogy az sikeres, aki félre tud állni, alkalomadtán tud engedni. Hosszú távon még ismeretlenül is működnek a játékosok közötti interakciók, szimpátiák, ellenszenvek. Nálam is van, amikor inkább kilépek, vagy előre engedek mást, az esetleges dühömet pedig próbálom máson levezetni, hiszen itt a saját pénztárcámról (is) van szó. :)
  • hatosfogat
    #1536
    Az. Van aki előbb licitál és utána gondolkodik. ;)

    Egyébként volt már olyan eset korábban, amikor az volt az érzésem, hogy az illető csak azért licitál tovább, mert egyszerűen "bepipult". Felidegesíthette a saját pechje, és a mérgét az ellenfelére vetítve nyomta tovább, amíg "szusz volt benne". Persze az ilyent csak megszívni lehet, de a lélektan bizony erősen ott van ebben a játékban (is).
  • szatimiki
    #1535
    Üdv Bub01....... :)
  • bub01
    #1534
    Nem volt bekapcsolva a log programom, pedig érdekes lett volna :)
  • hatosfogat
    #1533
    Feltételezem a junorra gondolsz. Ha nem licitált 275-nél többet, akkor a bolti áron viszi ő is, mert megvételnél a licitált összeg és a bolti ár különbségét kell fizetni. Akkor lenne úgy ahogy mondod, ha megnyerte volna, mert akkor a nyertes árat kell kicsengetni. Nagy szerencséje volt, hogy a "nyertes" szaszika pár ezerrel alatta volt még a bolti árnak, mert ha nem, és kiszáll, akkor szerintem junor úgy 350 körül veszi meg a HP-t...
  • puntogo
    #1532
    Sziasztok!
    Én ma reggel néztem meg a yoodlit, csodálkoztam is
    hogy a hp meg van még.Délelőtt végig néztem mert rá
    mentem volna. Kettőnél rá is nyomtam de nem fogadta be.
    Tök jó amikor az orrod előtt lezárul valami.

    Szia mágus!
    Jó lett volna kicsit hamarabb írsz ide, sok találgatást
    kerültél volna el.
    Jó hogy írtad hogy a sógorod is játszik,ballagbp, vagy drzsuzsa volt?
    mert úgy emlékszem ők telibe vitték,
    mert így az ember tudja hogy komplett család, rokonság, ellen kell licitáljon.


    SZIA 10S!
    Örülök hogy számodra kedvezően alakult a dolog a yoodlival.
    ( KREDITEK )
    Mondom én mindig, türelem, sor kerül itt mindig mindenre és
    mindenkire.

    Üdv:puntogo
  • 10S
    #1531
    Most nézem, lezárult, ezt legalább hárman teljes áron megvettétek. Sajnos, ebédszüneten voltam, ebbe a végére megérte volna beszállni...
  • magus1
    #1530
    Hát megkaptam a választ a yoodlitól, de csak a licitált terméket lehet megvenni, másba nem számítják be a krediteket. A HP nagy szívás és sztem az új, általam eddig soha nem látott user már többért veszi meg, mint a bolti ár
  • 10S
    #1529
    Tudom, hogy nem vigasztal, de mostanában én is mindig így járok. Ha valamit kinézek, akkor tuti, hogy arra száll rá valaki komolyabban, és vagy megvívok vele, vagy elengedem. A tévét én szúrtam el, a hűtőt az oldal, ez utóbbival - utólag - szerencsém volt.
    Szerencsére közben azért jön ez-az, de amikre igazán szükség lenne, mindig abban ütközök valakivel. :)
  • hatosfogat
    #1528
    Aha, gyúrják. Bezzeg a TV... Egy ideje ez lett volna az első amit direkt kinéztem, erre elszalasztottam. :( Pont amikor az "izgalmas rész" kezdődött volna, megérkezett a TV szerelő. Álmomban nem gondoltam, hogy hamar vége lesz, ezért nyugodtan szálltam ki és ugrottam ki egy percre beengedni, és mire visszajöttem már lezárult. Mérges vagyok, mert az utóbbi időben semmi időm nem volt, és erre direkt készültem, végre lett volna időm végigülni a licitet. :(
  • 10S
    #1527
    Gyúrják is, ha jól látom. :)