Yoodli

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#1576
Értem mire gondolsz.
Nyilván tudni kell kiszállni, de ha olyan mértékben benne vagyok már a licitben, akkor sajna nem engedhetem meg magamnak, hogy feladjam.
Ha olyan emberrel akadok össze, aki hasonlóképpen gondolkodik, akkor egyikünknek sem éri meg, ez így van.
Csak hogy döntöd el, hogy most éppen kié legyen az aukció.
Lásd én már 100-150 kredittel voltam benne, mikor elkezdtél licitálni, nem szállhattam ki, de te megtehetted volna, csak nem ismertél.
Remélem így már érted mire gondolok.
#1575
Kedves Katzor!
Csak információ ként hozzá tenném, az álláspontodat
még gondold át, mert tapasztalatból mondhatom,
sok teli áras vásárlásod lesz akkor ha így gondolod,
hogy automatán végig mész mindig.
De végül is te tudod.
Én hatosfogatot ki egészíteném még annyival, hogy kell
itt a yoodlin 6-7 hónapos múlt is, és nem kevés szerencse+ ész
is fontos, mert ész nélkül játszani könnyû.
#1574
Még annyi, aztán húzok aludni: Nézzetek utána, hány esetben nyert valaki, aki erõbõl játszott. Ha összeakad 2-3 nehezen engedõ játékos (mint én tegnap), itt szinte törvényszerû, hogy mindketten rosszul járnak. Mivel mindig lesz olyan, aki ezt figyelmen kívül hagyja, hosszú távon fog tudni mûködni az oldal.
Már sokszor leírtam: pont olyan, mint a póker. Minden megy a maga rendjén, az ügyes nyer, az ügyetlen veszít, amíg nem jön egy abszolút pancser, aki mindent megkavar. Persze, hogy õ veszít, de magával ránt, akit tud, persze mindezt akaratlanul.

Na, igyatok meg ti is valamit. Ma megünnepeltük a mosógépet. 😉
#1573
Kiegészíteném: Jó adag együttmûködési készség, adott esetben lemondás, önzetlenség. Örülni mások sikerének. Mit gondoltok, hányszor van olyan, hogy más is "ott van", mégis enged egy másikat nyerni. Ma õ, holnap én. Ma õ nyer pár kreditbõl, holnap majd én fogok.
Aztán ha jön az izmozás, akkor szinte törvényszerû, hogy egyik sem nyer: jön a nevetõ harmadik-negyedik.

Na jól van, ma ittam pár sört. 😊 De valahogy így van ez.
#1572
Ezek szerint nem olvastál vissza a topicban még. 😊 Mindkét kérdésedre válaszolok akkor: Aki ide ír, az vagy azon a néven is játszik, vagy ha nem, akkor korábban megírta már a nevét. Hogy ne kelljen visszakeresned (gondolom nem bánják ha újra leírom), például 10$ játékos neve TenBeer, puntogo-é Ramszesz, az enyém pedig moonwhite.

Az elõzõ kérdésedre válaszolva: nagy szerencsével. Egy kreditért nyerni máshogy nem lehet, ezzel gondolom nem mondok nagy titkot. 😉 Nem én vagyok az elsõ, és az utolsó sem innen a topicból akinek ez összejön, de elég ritka. Szerencsés idõben kell ott lenni és licitálni.

Általánosítva pedig - gondolom ezzel sem mondok újat - kell a tapasztalat. A sok végigkövetett, elvesztett, megnyert licit. Plusz ott a lezárt licit történet, ami mindenki számára elérhetõ. Ezekbõl próbál az ember "kupálódni".
#1571
Ezt én se értem, ott licitálnak sorba az emberek, moonwhite beautozza, mindenki halálfélelembe és leállnak, most ez hogy lehet, hogy egybõl átengedték neki?

Ja amugy üdv mindenkinek, én még új vagyok 😊 Nicknév: Katzor
Azt azért megjegyzem, hogyha láttok autozni, akkor én bolti árig megyek, mert egyrészt szükségem van arra a dologra, másrészt meg ha elkezdek valamit akkor be is fejezem, különben kárbavész a pénz..

Az egyik ps3 aukciónál pont puntogoba futottam, hát egyikünk se járt jól sajna.
#1570
Ja, a tutilicittel meg nem foglalkozom, mert tuti hogy robotokkal kell vívni és csak teljes áron lehet venni. Ti egyébként ezen a néven vagytok a yoodlin amit itt is használtok?
#1569
Nekem a szike név az üvegtigrisbõl rémlik, de miért tõlem kérdezitek. Inkább azt mondjátok meg, hogy tud moonwhite 1 kredittel elvinni dolgokat????
#1568
Szia Puntogo,
Jól emlékszel, ottani játékos név, szintén begyûjtõ hozzáállásal.
A többit Szatimiki elárulja, reméljük! 😊
üdv.padret
#1567
Szia szatimiki!
Miért, ki az a SZIKE?
Ha jól emlékszem tutiliciten láttam a nevét
mágus sógorával,ballagbpvel, talán vívott?

Üdv: puntogo
#1566
Hatosfogat,ígen, ezt még reggel írtam, idézem (De én úgy gondolom, mi régiek, egy tucatnyian, már tudjuk,hogy sok pénzel nyerni nem mûvészet,annál nagyobb siker, kevés pénzel nyerni,vásárolni).
Úgy mond mindig lesznek újak, azokat hadjuk
had legyen siker élményük, és vívjanak csak egymással.
#1565
Szia Hatosfogat!
Egyet értek, fõként az utolsó mondatoddal,és még picit
teszek is hozzá, elmúlik a varázsa is egy idõ után,
ahogy írtad is, a nem nagy választék is közre játszik.
Mert még egy nagy családnál sem kell 4 kávé
fõzõnél több, de hogy ha magamra gondolok, a 4 porszívó
is elég lett.
Bár még egy majd kellene, de meg várom míg másnak
is kell, és akkor telibe meg vesszük valakivel,
mert szeretnek velem is meg vetetni dolgokat.
De hogy jót is írjak az újdonságokról.
Gondolom sokan láttátok elõzetesben, lesz sí út.
Nagyon jó, bár engem nem érint, ezzel most
egy kicsit fényezem a yoodlisokat,mert a kívánság listán
ez is szerepelt.Köszönjük.

Üdv: puntogo
#1564
Igazad van, de az image résszel nem feltétlenül értek egyet. Vannak itt az oldalon olyan ellenfelek, akiket ismeretlenül is tisztelek, és adott esetben képes vagyok elengedni egy cuccot (egy bizonyos határig persze), mert tudom, hogy máskor talán majd õ tér ki elõlem. Aki régi játékos itt van, azok ismerik a neveket, tudják, hogy kitõl kb mi várható. Egyedül az ilyen kamikazekkal nem lehet mit kezdeni.
Valószínûnek tartom, hogy az illetõ valamilyen módon automatizálta a klikkelést, mert hosszú távon ember erre csak akkor képes, ha nagyon friss, és nagyon ráér. (Akkor viszont nem biztos, hogy van pénze játszani.)
#1563
Üdv Mágus!
Ismerós az a név, hogy SZIKE ? 😊
#1562
Teljesen igaz. Most sok az új ember, akik vadul nekimennek mindennek, és ész nélkül szórják a krediteket. Majd elmúlik. Mindenesetre megint bebizonyosodott, hogy ha nem enged senki, akkor egy harmadik (akár negyedik) fél nyer csak a dolgon.
Én az elején jeleztem az auto-val, hogy ezen - ha kell - végigmegyek, meg is vettem telibe a cuccot, mert szükség volt rá. Viszont ha auto-val jön a másik (toti), akkor sokkal egyértelmûbb lett volna a szitu, de így hosszú távon igen sokat fog veszíteni, sok mindent meg fog még venni teli áron. Nekem ez volt a második cuccom, ami még nem vészes, sõt. Pláne, ha az ember tényleg csak arra megy rá, amire szüksége van.
#1561
A toti-hoz hozzászólva, valószínûleg õ is az a fajta, aki elõbb licitál és utána számol. Azon kívül, hogy csak bukik rajta, szerintem még egy dologra is rámutat. Korábban beszélgettünk róla, hogy kell a játékosnak egy "imidzs", ami jelzi a licitáló riválisnak, hogy komolyan kell vele számolni, ezért néha nem árt, ha komolyan licitál. Na, szerintem ebben nagyon nem volt igazam, igazunk. Hosszú távon azt mutatja a játék, hogy ennek nincs jelentõsége, illetve csak nagyon ritkán. Néha-néha elõfordulhat ugyan, hogy lesz egy olyan ellenfél, aki azért száll ki, vagy nem száll be, mert ismer korábbról, és ezért sikerül egy licitet korábban megnyerni, de hosszú távon biztos, hogy nem mûködik, mert több pénzbe kerül "fenntartani az image"-et, mint amit azzal nyerni lehet. Itt van magus kollega példája, hogy mennyire nem számít az, hogy ki mennyit licitál, úgyis lesz ellenfele, mindig jön valaki, aki valamiért nem foglalkozik azzal, hogy éppen ki ellen licitál (vagy mert nem számol, vagy mert új, vagy más okból).

Egy hónapja körülbelül volt egy új próbálkozó játékos, aki a követendõ taktikáról érdeklõdött. Neki írtam, hogy szerintem ebben a játékban nem az a legnagyobb trükk, hogy megnyerjen az ember liciteket - ehhez csak pénz kell -, hanem az, ha valaki megtanuljon idõben elengedni liciteket. Mert ez menti meg a bukásoktól. Egy ideje én is eszerint próbálok játszani, minden licitet külön kezelve, ha kell nagyon hamar kiszállva, ha kell csak akkor bentmaradva. Játékként felfogva az egészet, valahol az a játék sava borsa, hogy az ember kitalálja, hogy melyik licit nyerhetõ (és abban benne marad), és kitalálni, melyik nem, vagy csak drágán nyerhetõ (és abból amilyen hamar csak lehet, kiszáll).

Mindezt egyébként korábban valaki már egy fél mondatban nagyon pontosan megfogalmazta: Ebben a játékban olcsón nyerni a cél és a mûvészet. 😉
#1560
Szia Puntogo,
Bizony, bizony velem is elõfordult már, hogy bepipultam. Igaz, nem az ellenfél, hanem vélt sumákolás miatt tettem, de lényegében nincs különbség, ráadásul nem is volt igazam.

Régóta gondolkozom azon, hogy mi az amitõl vannak nagyon forgalmas idõszakok, és kevésbé forgalmasak. Valószínûleg nincs egyetlen ok, hanem több dolog együttes hatása. A mézesmadzag effektus is számíthat, azaz, ha rövid idõn belül van néhány sokakat vonzzó termék akkor az egy ideig ott tarthatja a licitálókat, akik másra is rálicitálnak.

Gateye: Hát igen, a lehiggadás törvényszerû, és nem csak azok higgadnak le akik vesztenek, hanem azok is akik nyernek. Az ember nem tud annyi idõt rászánni, amennyit a folyamatos intenzív játék igényel. Elõbb-utóbb vagy veszít, vagy megunja.
#1559
Kedves mágus!
Meg kérdezhetném hogy ezzel mire is akarsz
célozni? (dolgokra megyek rá vagy nem).
#1558
Üdv Gateye! Nem mágusnak nem voltak elõzõ nevei, de amikor megvan a lehetõség "olcsón" hozzájutni azokhoz a cuccokhoz, amiket egyébként teli áron nem vennél, akkor persze rányomulsz. Én már túl vagyok ezen és csak a tényleg szükséges dolgokra megyek rá vagy nem.
#1557
Üdv mindenkinek.
Mi ez a nagy pezsgés egy hétköznap délelõtt? A mosógép meg tényleg olyan kapós, mintha ez lenne az utolsó termékek egyike 😊
Én sem értem, hogy valakinek megérje hosszú órákat a gép elõtt koncentrálni ahelyett, hogy használná az automatát.

Mágus1: Üdv a fórumban, tényleg megelõzhettél volna sok találgatást (és egyebet), ha hamarabb írsz ide. És tényleg nem vagy egy "válogatós" fajta, nemrég még szinte minden termékre pályáztál. De azt gondolom, el kellett jönnie a lenyugvás és az ésszerûbb játék idejének. Voltak itt már páran, akik "mindent akarok"-ot játszottak, aztán egy idõ után "eltûntek", Pl. 1200kreditemvan, nekem8, Androméda... csak akik hirtelen eszembe jutnak. De az is lehet (a játékstílusból gondolom), hogy ezek a nevek elõzõ altregóid ??
#1556
Mindenki mosni akar?
Ez már vicc nem ez az utolsó mosógép.
#1555
Na ez már megint ki MATYI78?
#1554
Ja azt nem írtam, a fekete mosogatógépnél
amit telibe vettünk meg.Te ki is léptél automatából
ezért nyerte meg.
#1553
A sógoroddal meg veled csinálta ugyan ezt vebike.
#1552
Igen, igazad van, azt az aukciót én is követtem, õrület. Drága tankolás lesz, mert asszem ÖMW utalvány volt
#1551
Azt hiszem, egy ideig vele sem kell majd számolni. Bár ki tudja, mi az a bukó, amit még elvisel.
#1550
Egyet nyert, egy 30.000-es utalványt 34.000 + postaköltségért. Bennem már az is felmerült, hogy nehezen hiszem el, hogy élõ embernek ennyi esze legyen.
#1549
Teenbeer-nek is jól betartanak, a toti nevû user mindig ezt csinálja, pedig eddig asszem egy terméket nyert csak meg.
#1548
Hali Mindenki! Sógoromnak jól összejött egy mosógép, Ariston asszem, aztán venni akart hozzá mosogatót, meg hûtõt is. A mosogatót teli áron vette meg, a hûtõre már nem is licitált. Aztán még egy tv-re ment rá,de az sem jött össze, így azt mondta, hogy még a szükséges dolgokra sem licitál, mert ugye jön a nevetõ harmadik.
#1547
Én csak azt nem értem, hogy miért kockáztat? Miért nem állít automatát. Ezzel egyrészt jelzi, hogy komolyan kell neki, másrészt nem teszi ki magát a klikkelés veszélyeinek. Akkor lehet, hogy már régen az övé lett volna.
#1546
Ez volt akkor is.. szerintem megvette õ is, én is, meg-még vagy ketten.
Nem baj, akkor lesz most egy teliáras mosógépe is. Jó üzlet!
#1545
Ha neki megéri az idõ, energia, pénz, akkor csak csinálja. Ez már rég lezárult volna, ha az elején nem emberkedik, de most szépen jön még jó sok user, és ilyenkor van a nevetõ harmadik esete. De ezt most már megvetetem vele telibe. Nekem belefér, neki eddig csak bukó ez a történet.
#1544
Ismerõs a srác... ezt csinálta velem is a Philips tv-nél... és marhára nem unja meg. Sajna tényleg van ilyen. 😞
#1543
Nem hiszem, hogy valakinek ez pálya, hogy órákon keresztül koncentrál, idõben klikkel, aztán majd elviszi teliben a cuccot. De lelke rajta. 😊
#1542
Ja, te sem vagy egy válogatós fajta.
#1541
Szia mágus1!
9 az 1-hez biztos voltam benne.
Azért is õt neveztem meg elsõnek.
Volt szerencsém sógorodhoz,meg akkor hozzád is,
így tiszta a kép amikor meg vetettétek
vele a fekete mosogató gépet.
Amit végül is vebike, meg vetette a sógoroddal is.
Nevetõ harmadik járt jól,de hát van ez így.
Szerintem vannak akik bizonyos termékre mennek,és vannak
akik arra amire szükségük van, elég vegyes a kör.

Üdv: puntogo
#1540
10S,
Igazatok van hatosfogattal, de mi van ha 50-100-200 kredited benne
van egy termékbe? Néha néha ki ki szállsz 1-2 ezresnél az oké, de ha sûrûn teszed végén sok lesz a mínusz.
Erre írtam múltkor,egészséges versengést.
Bár az is egy kérdés, hogy kinél mi az egészséges.



Hatosfogat, én úgy emlékszem, velem is, meg veled is, már fordult
elõ, hogy bepipultunk, a kezdeteknél.
Persze az idõ,tapasztalat, és a rutin, és nem
utolsó sorban,az eszünk, nyugalomra intet minket.
De jönnek az ifjú titánok, ahogy itt már nevezte valaki
magát ( magukat )és azt hiszik sok licittel nagy nevet szerezhetnek
maguknak.De én úgy gondolom, mi régiek, egy tucatnyian, már tudjuk,
hogy sok pénzel nyerni nem mûvészet,annál nagyobb siker, kevés pénzel
vásárolni.
De szerintem, mindenkinél eljön az idõ, hogy lenyugszik,
és be látja, nevet és sikeres liciteket, úgy is lehet, hogy ésszerûség határain belül marad.Az is biztos, hogy vannak kivételek, és lesznek is, de ahogy írtad,2-3x megszívja, és talán végig gondolja élete ezen részét.
Ha nem, akkor meg van(vannak) a yoodli szponzorai.
De végül is mindannyian azok vagyunk,valamilyen szinten,
de természetesen kapunk is érte valamit.Van hogy kisebbet,és van hogy nagyobbat.Mert itt amit megnyerünk meg is kapjuk,legalábbis
én úgy emlékszem senki nem írt olyat, hogy nem kapta volna meg a
nyereményét.
Szép napot mindenkinek.

Üdv: puntogo
#1539
Hi! balagebp a sógorom puntogo. Úgy látom vannak userek akik kifejezetten bizonyos termékcsaládra mennek rá. van aki mosógépekre megy, van aki fényképezõ és mobil. Én a jövõben egy tv-t szeretnék, illetve egy jó bicajt,de azt most nem is látok a közelgõ aukcióknál
#1538
Mennyi új név van, csak kapkodom a fejemet...
#1537
bizony...
Ebben a játékban is felszínre jön az, hogy az sikeres, aki félre tud állni, alkalomadtán tud engedni. Hosszú távon még ismeretlenül is mûködnek a játékosok közötti interakciók, szimpátiák, ellenszenvek. Nálam is van, amikor inkább kilépek, vagy elõre engedek mást, az esetleges dühömet pedig próbálom máson levezetni, hiszen itt a saját pénztárcámról (is) van szó. 😊
#1536
Az. Van aki elõbb licitál és utána gondolkodik. 😉

Egyébként volt már olyan eset korábban, amikor az volt az érzésem, hogy az illetõ csak azért licitál tovább, mert egyszerûen "bepipult". Felidegesíthette a saját pechje, és a mérgét az ellenfelére vetítve nyomta tovább, amíg "szusz volt benne". Persze az ilyent csak megszívni lehet, de a lélektan bizony erõsen ott van ebben a játékban (is).
#1535
Üdv Bub01....... 😊
#1534
Nem volt bekapcsolva a log programom, pedig érdekes lett volna 😊
#1533
Feltételezem a junorra gondolsz. Ha nem licitált 275-nél többet, akkor a bolti áron viszi õ is, mert megvételnél a licitált összeg és a bolti ár különbségét kell fizetni. Akkor lenne úgy ahogy mondod, ha megnyerte volna, mert akkor a nyertes árat kell kicsengetni. Nagy szerencséje volt, hogy a "nyertes" szaszika pár ezerrel alatta volt még a bolti árnak, mert ha nem, és kiszáll, akkor szerintem junor úgy 350 körül veszi meg a HP-t...
#1532
Sziasztok!
Én ma reggel néztem meg a yoodlit, csodálkoztam is
hogy a hp meg van még.Délelõtt végig néztem mert rá
mentem volna. Kettõnél rá is nyomtam de nem fogadta be.
Tök jó amikor az orrod elõtt lezárul valami.

Szia mágus!
Jó lett volna kicsit hamarabb írsz ide, sok találgatást
kerültél volna el.
Jó hogy írtad hogy a sógorod is játszik,ballagbp, vagy drzsuzsa volt?
mert úgy emlékszem õk telibe vitték,
mert így az ember tudja hogy komplett család, rokonság, ellen kell licitáljon.


SZIA 10S!
Örülök hogy számodra kedvezõen alakult a dolog a yoodlival.
( KREDITEK )
Mondom én mindig, türelem, sor kerül itt mindig mindenre és
mindenkire.

Üdv:puntogo
#1531
Most nézem, lezárult, ezt legalább hárman teljes áron megvettétek. Sajnos, ebédszüneten voltam, ebbe a végére megérte volna beszállni...
#1530
Hát megkaptam a választ a yoodlitól, de csak a licitált terméket lehet megvenni, másba nem számítják be a krediteket. A HP nagy szívás és sztem az új, általam eddig soha nem látott user már többért veszi meg, mint a bolti ár
#1529
Tudom, hogy nem vigasztal, de mostanában én is mindig így járok. Ha valamit kinézek, akkor tuti, hogy arra száll rá valaki komolyabban, és vagy megvívok vele, vagy elengedem. A tévét én szúrtam el, a hûtõt az oldal, ez utóbbival - utólag - szerencsém volt.
Szerencsére közben azért jön ez-az, de amikre igazán szükség lenne, mindig abban ütközök valakivel. 😊
#1528
Aha, gyúrják. Bezzeg a TV... Egy ideje ez lett volna az elsõ amit direkt kinéztem, erre elszalasztottam. 😞 Pont amikor az "izgalmas rész" kezdõdött volna, megérkezett a TV szerelõ. Álmomban nem gondoltam, hogy hamar vége lesz, ezért nyugodtan szálltam ki és ugrottam ki egy percre beengedni, és mire visszajöttem már lezárult. Mérges vagyok, mert az utóbbi idõben semmi idõm nem volt, és erre direkt készültem, végre lett volna idõm végigülni a licitet. 😞
#1527
Gyúrják is, ha jól látom. 😊