67
  • trabiubi
    #67
    a 20 legsikeresebb filmet mondják a címben, a végén mégis csak a 15-ös lista van :P
  • yesname #66
    Akkor én viszont alulművetl vagyok szerinted. Ugyanis rengeteg mély értelmű filmet láttam, rengeteg könyvet olvastam (filmrajongásból, könyrajongásból és koromból is adódóan) és mégis sok mondanivalója volt számomra is az Avatarnak.
    Az, hogy legtöbb elemét már máshol olvastam, láttam semmit sem von le értékéből és az összahtás által adott moziélményből. Nincs olyan film, melynek az alapsztorija és legtöbb eleme ne fordult volna már meg valahol.
    Most néztem meg 3x és koncentrálva a szövegekre, az apró nem nyilvánvaló dolgokra azt kell mondjam, hogy egyre jobban tetszik. Majdnem minden mondat összefügg az egésszel és jelentősége van, hiába egy lesarkított, archetípusos hőseposz.
  • mlacko86
    #65
    Az az érdekes, hogy a filmhez kapcsolható bevételeknél eddig csak a jegyeladásokat néztük. De nem csak Cameron fog meggazdagodni ebből:
    http://lmlm.blog.hu/2010/01/26/kinaban_beindult_az_avatar_turizmus
  • Justil
    #64
    én sem, sőt megyek majd, megnézem imax-ben mert csak real3D-ben láttam eddig.
  • Ironka
    #63
    A GWTW bevételét a hozzászólók eléggé kritizálják, a számtalan újravetítés az évek során és a pontatlan számadatok miatt lehet jóval kevesebb az összege.

    "Gone with the Wind’s box office is a fraud. It did not make anywhere near what people are claiming. Note that the popular media sources complicit in the hoax, such as Box Office Mojo, do not come close to fully documenting Gone with the Wind’s many re-releases. You have to go back to old newspaper articles and books to find out the truth, like people are doing here:
    http://boxofficemojo.com/forums/viewtopic.htm?t=82668&sid=146a1165816f8db8866df42e6e7461a9

    Avatar will finish #1 all-time worldwide even after adjusting for inflation.
    "
  • Ironka
    #62
    Itt van egy inflációval korrigált worldwide lista egy hivatásos box-office szakértőtől, ami nagyjából megegyezik a másikkal, amit belinkeltem.

    All-time worldwide grosses adjusted for real inflation:

    1. $3,429,000,000 Gone With the Wind
    2. $2,476,600,000 Titanic
    3. $2,108,000,000 Star Wars
    4. $1,953,400,000 The Sound of Music (** no re-releases info)
    5. $1,924,419,460 Avatar
    6. $1,880,700,000 Jaws (** no re-releases info)
    7. $1,683,000,000 E.T. The Extra-Terrestrial
    8. $1,669,000,000 The Exorcist
    9. $1,430,000,000 Snow White and the Seven Dwarfs (* incl. foreign estimate)
    10. $1,368,400,000 Jurassic Park

    Nagyon durván van esély rá, hogy feljön másodiknak. Akkor majd sírhatnak a fikázók. :)
  • paraszgyerek
    #61
    Nyilván nem úgy ül be az ember egy ilyen filmre mint mondjuk egy Hullámtörésre, nem is várható el egy ilyen filmtől a mélyfilozófiai mondanivaló - a célközönséget is nézni kell; de ettől függetlenül jól szórakoztam, nem bántam meg a mozijegyet :-)
  • Justil
    #60
    nem, legfeljebb nem láttál még eléggé "mély" filmeket ahhoz, hogy megértsd, hogy az avatar mondanivalója felszínes.

    egyébként nekem is tetszett...
  • paraszgyerek
    #59
    Nekem tetszett az Avatar és úgy gondolom mondanivalója is volt - tehát akkor alulművelt vagyok...? :-D
  • kandeláber
    #58
    Nekem az a bajom az összes számítással, hogy pl. a Star Wars-t nem csak '77-ben játszották a mozik, hanem a '90-es években is, a felturbózott változatot, és akkor is nagyon sokat hozott. Viszont az egész bevételt úgy számolja mindenki, mintha '77-es árfolyamon folyt volna be. Az Elfújta a szél és más filmek esetében is szerepet játszik ez. Én pl. gyerekkoromban, a '80-as években láttam moziban az Oz, a nagy varázslót, pedig az vagy 50 évvel korábban készült.
  • ultrared
    #57
    "Viszont az általad linkelt lista szerint az Avatar már minden idők második legtöbbet hozó filmje, reálértéken számolva!"

    Elírtam, természetesen harmadik.
  • ultrared
    #56
    Érdekes lista. Az én meg fogtam a boxoffice adjusted listáját és foreigneket is felszoroztam a domesticre számolt inflációval. Így meg ez jött ki:

    Közben reálértéken számolva az E.T. is leelőzve, ezzel már 4. az Avatar

    Elfújta a szél - 2994 millió dollár
    Titanic - 2893 millió dollár
    Star Wars - 2200 millió dollár
    Avatar - 1900,514 millió dollár
    E.T. - 1900,004 millió

    A star wars mindkét listában nagyon hasonló összegre jött ki, viszont a titanicnál nagy a differencia. Viszont az általad linkelt lista szerint az Avatar már minden idők második legtöbbet hozó filmje, reálértéken számolva!
  • yesname #55
    Jajj és a LOTRO. Kihagytam az istent :)
  • yesname #54
    Á, nem értetted a poént.

    Amúgy Avatarban engem sok minden más is megfogott. Látvány volt az utolsó köztük :p Ízlések és pofonok. MOZIÉLMÉNY volt. Több évtizede nem volt részem ilyenben. (Na jó Mátrix még említhető.)
  • Ironka
    #53
    "Azt se felejtsük el, hogy pl. az első Star Wars idejében közel sem volt ennyi mozi a világon, mint ma."
    Tévedés. Amerikában a Star Wars idejében 20 000 körüli volt a moziszám, most mennyibe is nyitott az Avatár? 3500-ban. "Enyhe" különbség.


    E szerint az inflációs kalkulátor szerint így néz ki a 70 utáni lista (előtte nem volt pontos nemzetközi mérés):

    AVATAR, and cash revalued for inflation, Titanic first ... but yet a little while!
    Grossing film revalued for inflation USA
    this ranking compiled by BoxOfficeBenful consider the films released after 1970 - after which you can go back to the international data as well as to domestic U.S. editions of the various - the first digit is the World collection recalculated according to the inflation (http : / / www.bls.gov / data / inflation_calculator.htm) to follow the real data:

    $2,480,000,000 Titanic $1,842,900,000
    $2,197,000,000 Star Wars $775,400,000
    $1,892,000,000 Jaws $470,700,000
    $1,878,000,000 AVATAR $1,878,000,000
    $1,743,000,000 The Exorcist $441,100,000
    $1,706,000,000 E.T.: The Extra-Terrestrial $792,900,000
    $1,369,000,000 Jurassic Park $914,700,000
    $1,320,000,000 The Lord of the Rings: The Return of the King $1,119,100,000
    $1,309,000,000 Grease $394,600,000
    $1,268,000,000 The Godfather $245,100,000
    $1,254,000,000 The Empire Strikes Back $538,400,000
    $1,200,000,000 Star Wars: Episode I - The Phantom Menace $924,300,000
    $1,185,000,000 Harry Potter and the Sorcerer's Stone $974,700,000
    $1,144,000,000 The Lion King $783,800,000
    $1,140,000,000 Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest $1,066,200,000
    $1,127,000,000 Independence Day $817,400,000
    $1,113,000,000 The Lord of the Rings: The Two Towers $925,300,000
    $1,084,000,000 Close Encounters of the Third Kind $303,800,000
    $1,070,000,000 The Dark Knight $1,001,900,000
    $1,063,000,000 The Lord of the Rings: The Fellowship of the Ring $870,800,000
    $1,056,000,000 Harry Potter and the Chamber of Secrets $878,600,000

    http://boxofficebenful.blogspot.com/


    És itt mindjárt meglehet az abszolút elsőség is.
  • Quent1n
    #52
    Ácsi! Azért a Titanic esetében úgy érzem a látvány mellett színészi teljesítmény is volt! Ott a filmet egy kerek egésznek éreztem ami bár pici hosszú volt de semmi nem maradt ki belőle. Az Avatarra kapcsolatba viszont a látványon kívül nem tudok más megemlíteni ami megfogott volna.. Színészi játék nem igen volt (még talán Sigourney Weaver játéka és karaktere volt egyedül elfogadható és színes valamennyire). Persze ez ugye mint tudjuk nem feltétlen a színészek hibája..
  • Munkas
    #51
    Nem egyszerű ez a sorba rakás. Teljesen mások a kondíciók (a birodalom visszavágot meg a jedit én is megnéztem kb. háromszor moziban, az avatart csak egyszer, ill. utána azért letöltöttem és átfutottam azokat a részeket ahol, úgy éreztem kimaradt valami).
    Az átlagos infláció beszámítása meg szerintem torzít. 50 év alatt nagyot fejlődött a világ, és az inflációt elsősorban nem a mozijegyek meg napi élethez kapcsolódó dolgok hozták össze, hanem hogy megjelentek olyan területek, ahol csillagászati árai vannak az eszközöknek, szolgáltatásoknak; és ezek adják az átlagos infláció nagyobbik részét, nem a mozilátogatók vásárlói kosarának drágulása.
  • yesname #50
    Dehogynem, a Titanicot :)
  • yesname #49
    Melyiknek nem az?
  • Quent1n
    #48
    Marha nagy mondanivalója van a filmnek... De végülis van persze... De a fő mondanivalója, hogy emberek ez az új technika, akkor most lehet jönni, venni, vinni! 3D nélkül kizárt dolog, hogy valaha is újranézném. Ez a film nekem kicist olyan volt mint a Crysis.. Olyan techdemo szagú.. Nem hinném, hogy a listán bármelyik filmet ütné, ha a látványon kívül több szempontot is figyelembe veszünk.
  • Justil
    #47
    van mondanivalója, csak éppen elcsépelt, közhelyes.
  • Arcor
    #46
    Neked is érdekes lehet a lelkivilágod ha neked nem mondanivalós :p
  • Tetsuo
    #45
    A "Jokai Amerikabant" sokan komolyabb filmnek tartjak, mint az Avatart, pl en is.
    Nem ertem miert fikazod. Az Avatar ennyi idosen mar a loteri kutyat sem fogja erdekelni, az Elfujta a szelt meg ma is veszik..
    Muveszfilmeket keresel a legsikeresebbek kozott?! :O LOL Hat nem tudod hogy all about the cash, hype and Jew businness?
  • statoil
    #44
    "Korunk ismét válsággal küzd, a mozik pedig - a '30-as vagy a '70-es évekhez képest kongnak az ürességtől. A filmes szaklapok 10 éve a film, mint médium haláláról papolnak. Tombol a digitális kultúra, bárki filmezhet potom pénzből, holott a kép, mint olyan erősen inflálódott. Az internet vizuális kavalkádjában ember legyen a talpán, aki megtalálja az értéket. Ahogy az is, aki a fájlmegosztó rendszerek poszt-hippi korában fel tudja mérni akármilyen szellemi tartalom népszerűségét és anyagi értékét. Az Avatar ebben az érában tudott győzedelmeskedni, igaz, ehhez kellett a sosem látott térbeli hatás. Hollywood kapva kap az alkalmon, 2 éven belül megduplázhatjuk az '50-es évek 3D filmtermését, de addigra már a tévéinken is elérhető lesz az élmény, és a verseny kezdődik előlről. Holografikus film, színes, szagos, szexuálisan közvetlenül stimuláló filmek (akár), ki tudja, mi lesz itt?!"

    Nagyon szép gondolatok, minden elismerés érte de ne haragudj, én nem értek egyet pár pontjával.
    Lehet, hogy úgy tűnik a mostani mozik kongnak az ürességtől de ez valószínűleg azért van, mert sokkal több mozi van, sokkal több teremmel, sokkal több vetítési időponttal.Tehát az ember választhat hogy mikor ül be egy filmre és melyik moziba. Sokkal jobban eloszlik a moziba járók tömege mint mondjuk 30-as 70-es években. (Persze ez magánvélemény). Ezen kívül tényleg sok helyről hallani, hogy a mozi haldoklik. Nemrég megjelent egy cikk egy bevételi listáról pont ezen az oldalon:
    http://www.sg.hu/cikkek/72123/az_avatar_magyarorszagon_atlepte_az_1_milliard_forintot
    Elég feltűnő, hogy az első három film nem idősebb 2 évnél.Pedig a letöltések korában vagyunk. Mégis képes egy film 1 milliárd fölé kerekedni Magyarországon.
    (Persze most sok mindenkinek az infláció jut eszébe, de nem hiszem hogy az eladott jegyek darabszáma kevés lenne.)A töltögetések száma nem hiszem hogy, nagyban visszafogja egy film bevételét. Persze biztos közre játszik, de emlékezzünk vissza, hogy múlt évben az X-Men film felkerülése netre sem akadályozta meg abban, hogy szép kis summát termeljen... Lényeg a lényegben, nem vagyok kifejezetten oda az Avatar miatt, de egyáltalán nem rossz film, sőt! Lehet, hogy egy nagyon kicsit sántít a sztorija,de ettől függetlenül korszakújító a látványvilága. A kérdés már csak az hogy vajon ezt fogom/fogjuk mondani ha otthon a TV előtt nézem/nézzük meg, ahol már a látvány biztos nem fog úgy elvakítani mint moziban....
  • Justil
    #43
    "nem igazán láttam mondanivalósabb"

    hát barátom, te nem sok jó filmet láthattál mostanság akkor, ha neked az avatar mondanivalós :)
  • Silenzio
    #42
    Azért azt az egyszerűség kedvéért leírhattad volna, hogy ez a mozizás már a 2. körben volt, 20 évvel az eredeti film bemutatása után. :) A Star Warst először 1979-ben mutatták be Magyarországon, akkor meg biztosan nem került 200 Ft-ba egy jegy. 1997-ben jött be a felújított változat.

    Egy kis filmtörténet, jelezvén, mennyire jó fokmérő ez a fajta lista, hány körülmény játszik szerepet, ami egy alkotás sikerét predesztinálja:

    Elfújta a szél (1939): '30-as évek vége, a hollywoodi stúdiórendszer megerősödése, a klasszikus Hollywood legszebb napjai. A nagy világválságot leküzdötték. Filléres jegyárak, erős gazdaság, a hangosfilm technikai és filmnyelvi megerősödése (amihez azért kellett a válság, és a csökkenő mozizási kedv).

    A tízparancsolat (1956): Az USA merőben megváltozott. A városszerkezetek átalakultak. A belvárosok lassan elnéptelenednek, ahogy a középosztálybeli fehérek lassan kivándorolnak a gazdag kertvárosokba. A faji és társadalmi különbségek földrajzi elszigetelődést is eredményeznek, kialakulnak a gettók, míg Hollywood aranykorának patinás filmszínházai lassan csődbe mennek. A televízió a filmiparban soha nem látott válságot eredményez, az új médium nézők millióit happolja el a filmek elől, a külvárosokba migrált gazdagabb rétegek nem mennek be a városba filmet nézni, a mozi a szegényebbek médiuma lesz. Új marketingstratégiák alakulnak ki: újra megerősödnek a B-filmek, új műfajok, mint a hidegháborús paranoiára reflektáló sci-fi, kerülnek előtérbe. A médium új hordozó közeget talál: megjelennek az autósmozik, elterjed a szélesvászon és a színes film, valamint -Avatárra rágyógyultak, figyelem!- a 3D. 1953-ban több, mint 60(!!!) 3D-s vetítésű filmet mutattak be. Megjelenik a "szagos mozi" (nem vicc, illatok is voltak film közben), az illúzió kizsákmányolása végtelen kreativitással folyik, holott tartalmilag sematikusabbak a filmek, mint valaha. A Tízparancsolat vagy a Ben Hur bibliai témája miatt tudott csupán aratni, a mozikat az európai újhullámok uralják ezekben az évtizedekben, Hollywood másodhegedűs. Gondoljatok bele, mintha ma a kis művészmozik előtt kígyóznának tömött sorok, holott a multiplexek konganak az ürességtől... Akkoriban ez volt, az európai filmek tartalmilag és filmnyelvileg is izgalmasabbak voltak, mint Hollywood megfáradt, sematikus alkotásai.

    Hollywood csak a '60-as évek végén volt képes felnőni az újhullámok modern vívmányaihoz. A stúdiók közben lassan tönkrementek, a függetlenek megerősödtek és társadalmilag sokkal érzékenyebb, a megváltozott igényekhez igazodó filmeket kezdtek készíteni. Kevesebben tudják, de 1969-től a '70-es évek közepéig egy elég komoly gazdasági válság söpört végig az országon, ami egy sosem látott olajválságba torkollt. Ez jelentette többek közt a Muscle Car kultusz végét is. Mint a '30-as években, a szellemi fejlődés részint ezúttal is egy válságnak tudható be. Míg az Ördögűző (1973) modern szellemiségben fogant, addig az első újkori blockbuster, a Cápa (1975) már az új-hollywoodi szellemiségtől korunk amerikai filmjéig ívelő vonalat festi fel. A B-műfajokat és az európai progresszív vonulatot is magába foglaló műfaji filmes fordulatot. A film újra szórakoztatni akar és látványorientálttá válik, de mellőzve a klasszikus Hollywoodot jellemző, megfáradt tartalmi és technikai sémákat. Ezt az állapotot a Star Wars, majd az E.T. csupán megszilárdítani tudta, az amerikai hegemónia azóta is töretlen.

    Korunk ismét válsággal küzd, a mozik pedig - a '30-as vagy a '70-es évekhez képest kongnak az ürességtől. A filmes szaklapok 10 éve a film, mint médium haláláról papolnak. Tombol a digitális kultúra, bárki filmezhet potom pénzből, holott a kép, mint olyan erősen inflálódott. Az internet vizuális kavalkádjában ember legyen a talpán, aki megtalálja az értéket. Ahogy az is, aki a fájlmegosztó rendszerek poszt-hippi korában fel tudja mérni akármilyen szellemi tartalom népszerűségét és anyagi értékét. Az Avatar ebben az érában tudott győzedelmeskedni, igaz, ehhez kellett a sosem látott térbeli hatás. Hollywood kapva kap az alkalmon, 2 éven belül megduplázhatjuk az '50-es évek 3D filmtermését, de addigra már a tévéinken is elérhető lesz az élmény, és a verseny kezdődik előlről. Holografikus film, színes, szagos, szexuálisan közvetlenül stimuláló filmek (akár), ki tudja, mi lesz itt?!
  • arty
    #41
    nagyobb kép, nagyobb hangerő = "jobb"

    (pláne egy laikusnak)
  • Silenzio
    #40
    Csak egy apró megjegyzés, NEM az Avatar védelmében, a cikk végén feltett költői kérdésre reagálva: az Elfújta a szél, noha messze a legnagyobb klasszikus, csöppet sem szofisztikált történelmi aspektusai miatt tűnik ki. Egyszerű "nemzet születése" történet, erőteljes szerelmi szállal támogatva. Afféle Jókai Amerikában. Lássuk, miből élünk még: az E.T. rendkívül bájos, de sosem tartottam semmire, az egész koncepció gyenge lábakon áll, nem beszélve arról, hogy nem magvasabb, mint az Avatar. A Star Warst illetően, remélem, még a legelvakultabb rajongók is egyetértenek velem, hogy valódi értékét rettentő nehéz felbecsülni. Túl régen volt, egy egész "kulturális spirálgalaxist" hozott létre a semmiből, ezen nőttem fel, de valszeg egyszerű mese csupán, ami jókor volt jó időben, bizonyos tálalásbeli pluszt és kiváló hangulatot felmutatva. Disney? No comment. A Tízparancsolat köztudottan a világ egyik legrosszabb, legsekélyesebb filmje. Egyetlenegy progresszív, művészi értéket képviselő filmet látok a listában, ez az Ördögűző. A többi tipikus blockbuster, nem kell tehát fikázni az Avatárt, jó eséllyel fog bekerülni ezek közé, és nem is lóg majd ki semmiben.
  • Silenzio
    #39
    Ezt komolyan mondod? Szerinted ez reklám? Valamelyik haverod számot cserélt, ne legyél már ennyire paranoiás...
  • WoodrowWilson
    #38
    Félreérted, akkor 'csak' 200 millió dollár volt (az USA-ban), ami ma ér 1,5 milliárdot.
  • Aldo Moro
    #37
    1939-ben 1,5 milliárd dollár bevétel az az ért nem piskóta. Mennyi lehet az most?
  • TothLaci
    #36
    Nem is gondoltam volna, hogy Elfújta a szél... áll a legelső helyen.
    Őszintén megmondva, december végén láttam a filmet, HD-ben!!!!, azon kívül rengeteg 2009-es akciófilmet. Én utálom a romantikus drámákat, mégis, az a film valahogy más volt... Sztem ha ma készítették volna, lehet, hogy más milyen lenne... Még a lány is tetszett benne, kár, hogy már csak a múlté...
  • BenceYCE
    #35
    SZÁNALMAS!!!

    Most kaptam egy sms-t a +36208032983-as hívószámról.
    Az üzenet tartalma:
    Az AVATART-t nézd meg 3D-ben.
    Szenzációs, fantasztikus, káprázatos, egyszóval kurva jó!!

    Nem tudom ki ez és nem tudom, hogy honnan veszi a bátorságot ehhez a hangvételhez. Száradjon ki mindkét szemem ha megnézem ezek után!
  • Arcor
    #34
    Nekem annyira bejött, hogy megnéztem simán, 3D-ben és IMAX-ben is, kétségkívül az imax a best :)
  • gulyasandras
    #33
    Whitby AMC 24, Ontario, Canada.
    $14.50 for 3D (adult)

    Austria:

    IMAX 3D: €11.50 -> $16.30
    3D: €10 -> $14.20
    Normal: €7 -> $9.90

    Regular ticket (Average)-13$
    Regular ticket (Blockbuster)-15$

    Germany, Berlin will cost you

    IMAX 3D - 14€ -> 20$
    regular3D - 11.50€ -> 16.50$
    2D - - 9,50€ -> 13.50$

    Beijing

    $11.8 for 2D
    $17.6 for 3D
    $20 for IMAX
    We have 50% discount for 2d/3d before 12:00 am and after 10:00 pm
    and 50% discount for Students/the elder, the discount of IMAX will be around 20% I think.
    We also have a discount day: Tuesday.
    _________________

    10$ Fri-Sat
    9.75 Su-Thur
    8.75 Matinee

    No more student ticket prices on weekends

    3D is 13.75

    Adults - £7.00
    Kids - £5.00
    3D Adults - £8.50
    3D kids - £6.50

    For my local in Switzerland (but only for a short while)

    Normal admission will set you back $15.50

    and 3D goes up to $19.40
  • gulyasandras
    #32
    I have 4 theaters around me and the prices are as follows:

    Silver City regulart: 10.95
    Silver City 3D: 13.00

    Odeon regular: 10.00
    Odeon 3D: 12.50

    Capitol 6 regular: 9.50
    Capitol 6 3D: 12.50



    Watching Avatar in Denmark (last I checked) will cost you:

    2D: 17$ or so.
    3D at 4pm: 22-24$.
    3D at 8pm: 23-26$.

    Now in USD:

    Adult: $11.55
    Student/Concession: $9.38
    Child/Senior: $7.58
    Family: $30.31

    3D Experience: +$2.17
    3D glasses: +$0.72

    After 6pm everyday 9.50$

    3 Dollar surcharge for 3D
    New Orleans, LA

    Regular--10.00
    Kids--5.00
    Matinee--7.50

    3D--12.50
    IMAX 3D--14.50

    USA - TX, Dallas

    Regular
    $9.50 + $2 3D

    USA
    California
    Foothill Ranch - 10.50 (14 for 3D)
    Rancho Santa Margarita - 9.50 (no 3D)

    Cinemark Tinseltown USA

    Adult Evening $8.25
    Adult Fri/Sat after 6pm (*Price also applies to Special Advance Showings) $9.00
    Child (1-11) /Senior (62+) $6.00
    Adult Matinee before 6pm $6.25
    Early Bird 1st Matinee Showtime (7 days a week). Note: Check below for multiple listings of a movie (i.e. DLP, Digital, Regular, 3D, etc.) to find first showtime. $5.50 Seniors Day – All Day Monday – any movie, any showtime $5.50
    XD Adult - $11.00
    XD Child/Senior - $8.50
    XD REAL D 3D Adult - $13.00
    XD REAL D 3D Child/Senior - $10.00
    Military (Active Duty with valid ID) $6.25
    3D Attraction - Normal Ticket Price Plus Premium $3.00

    Country: Canada
    Province: B.C.
    City: Victoria


    Caprice regular: 6.00 (tuesdays 4.75 no 3D capability here)

    New Jersey - AMC Hamilton

    Normal adult ticket: 10.50
    Child: 7.50
    Senior: 9.50
    3D: 13.50
    IMAX 3d: 15.00

    Famous Players here in Manitoba are $9.99 regular ($8.99 senior/child) or $12.99 for 3D.


    Real IMAX: $16.50
    Adult: $13.50 (+ $3 for 3D)
    Child/Senior: $9.50 (+ $3 for 3D)
    Large Popcorn: $6.75
    Large Drink: $6.75
    Nachos: $7.95
    Water: $4.95
    Chocolate/Candy: $4.95 per pack

    IMAX Adult – 3-D Hollywood $15.00
    * IMAX Child – 3-D Hollywood $12.50
    * IMAX Senior – 3-D Hollywood $13.75


    3D Attraction - Normal Ticket Price Plus Premium $3.00




  • FefeeX
    #31
    Menj el az IMAXbe meg a RealD-be. Nem a barátnőm a mérce, egyszerűen eddig akivel voltam eddig mind azt mondta, hogy összehasonlíthatatlanul jobb az IMAXbe, de ebből is látszik, hogy te pl csak a levegőbe nyomod a rizsát, és nem voltál rajtuk...
  • Tetsuo
    #30
    Igaz, regebben filmmuveszetnek hivtak, ma filmgyartasnak..
  • Tetsuo
    #29
    Szerintem most kivetelesen igaza van. Nezz utana, es ne a baratnod legyen a merce, aki a HD-t sem ismeri fel..
  • Tetsuo
    #28
    Ja, meg nincs beleszamolva az, h pl vilaghaboruk alatt kevesebben mentek moziba, regebben nem eltek annyian mint most es a moziba jaro emberek igenyesebbek voltak, mint manapsag. ;)