Grim Dawn
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
1. Nem szintenként. Nem is fogod megkapni az összeset egy végigjátszás alatt, a továbbiak a magasabb nehézségi fokokon vehetők fel, ill. van egy-kettő, ami rejtett, csak bizonyos feltételekkel bukkan fel.
2. A Malmouth és a Forgotten Gods igazából nem egyenes folytatás, ezekre bizonyos szinteket elérve már át lehet menni az alapjáték endgame nélkül is. Pl. az FG az a 24. szint körül már elérhető a Warden kinyírása után, a Malmouth-ot most nem tudom fejből, arrafelé még nem jártam.

#659
Akkor egy kicsit benéztem. Azt hittem, hogy lvl50 a max az alapjátékban (lassan ott vagyok) de akkor ezek szerint van még hova fejlődni. 😊 Viszont lenne két kérdésem. 1.) A Devotion pontokat a játék milyen rendszer szerint adja? Csak mert nincs egyenes arányban a szintlépéssel. 2.) Ha végeztem az alapjátékkal, akkor melyik a sorban következő dlc?
Amúgy köszönöm az infót majd átböngészem amit küldtél a tárgyak adás-vételét illetően.

#658
Lvl85 az alapjátékban a max. player lvl.
A pénz nem adható át közvetlenül másik karinak (az FG kiegben lesz rá konkrét megoldás), de a Shared Stashbe berakhatod ami nem kell és eladhatja a másik kari.
A fentiekről, és bővebben arról mi adható át, mi nem azon a linken találsz infókat amit korábban elküldtem PM-ben.
Utoljára szerkesztette: reelc, 2020.03.08. 20:04:51

#657
Én csak az egyéni tárolót használtam eddig. Amúgy köszönöm a tippet, hogy kulcsokat is lehet gyártani.
#656
Na ezt a monster szinteket nem is tudtam (ahogy még sok egyebet sem) hogy meg lehet ilyen formán nézni. Ami a dinamitos helyet illeti, köszönöm a tippet.
Igen, valószínű, hogy a második karival így már sok egyéb más is könnyebb lesz. Ha megmaradnak a tárgyak (gondolom a pénz is?) plusz a frakciók is azért ilyen formán ez nem kis könnyebbség. Amúgy ha már itt tartunk az alap játékot lvl50-ig lehet vinni? Ennyivel lehet befejezni?

#655
Köszönöm szépen a tippet. Akkor nem adom el a jó cuccokat. 😄
Ami a skeleton key-t illetve a helyet illeti, akkor majd próbálkozom vele később. Amúgy ott milyen szintű mobok vannak? Ha később megyek oda, nem lesz nagy szintkülönbség?

Ja, ja, smuggler. Az egyéni tárolóját nem is használom, csak a közöst.
A skeleton keyről még annyit, hogy a kovácsnál is lehet gyártani.

#653
A World mapon meglehet nézni a monsterek tól-ig szinteződését is, ha riftre kattintasz, és részletesebb lesz a nézet.
Egy dinamitos hely a barlangban van, a Flooded Passege rift van hozzá közel.
Hidd el, a második karinál már be fog ugrani, mely helyeken szívtál a legtöbbet. 😊
Azért nem olyan fontos a poi, mert felfoghatod úgy, hogy amikor játszol legalább 1 területet felfedezel (egyik rifttől a következőig). Ez ad valamiféle rendszert.
Alattam jól írta, de Smugglert akart írni, ő a ládás. 😊

Minden fontos településen ott van a Scoundrel karakter. A tárolón bal felül tudsz váltani, hogy a sajátot, vagy a közöst lásd (szürke, vagy lila ikon). Itt is minden fül növekvő pénzmennyiségbe kerül. A közös tárat minden karakter látja, az újak és régiek egyaránt, így át lehet adni mindent.
Az a skeleton key kapu egy igen nehéz, trükkös, telecsapdázott hely, nem érdemes menetből nekimenni. 😊 Később majd lehet lelni kulcsokat még.

#651
Akkor jó! 😊
Szerintem viszont egy poi a térképre igen is jó lenne, már csak azért is, mert ki tudja fejben tartani, hogy melyik dungeon, cave, stb..takarított ki? Vagy melyik az ahova vagy kevés még a szintje, vagy pl. azért nem tudja megcsinálni mert pl. dinamit kell. Sokkal jobb lett volna ha le lehetett volna tenni egy poi-t, hogy tudja az illető, hogy oda még vissza kell menni mert..
Ez az általad linkelt map valóban jó, csak én nem így akarom felfedezni az adott területet. Igen is végig akarok menni mindenhol, és magamtól akarok mindent felfedezni. Nálam pl. Devil's Crossing már ki van pucolva egy cave-et leszámítva ahova kell 3 dinamit. Na azt a cave-et nem találom újfent. Amúgy mind1 is mert nincs most 3 dinamitom. 😄
Azt viszont már én is észrevettem, ha túl sokat farmolok egy helyen, akkor az idővel az xp rovására megy. Próbálom valamelyest szinkronban tartani a saját és a területek szintjét. Jelenleg még csak lvl37 vagyok, de ezzel a Pyro-val lehet frankón haladni. Egyedül idáig egy olyan hely volt, ahova nem tudtam visszamenni ez pedig Old Arkovia-ban volt, ahol is volt egy kapu amint csak vmi skeleton key-el lehetett átmenni. Egyszer kinyílt a kapu amin átmenve nem volt hosszú életű a karim. 😄 Na ide már többet nem tudtam visszamenni, mivel nem volt több kulcsom. Gondolom majd később valahogy csak vissza lehet menni.
Amúgy jó tudni, hogy a frakciók megmaradnak. De ha már itt tartunk, a megszerzett tárgyakat át lehet adni a következő karakternek? Tehát érdemes gyűjtögetni a nem a jelenlegi kasztnak dobott lootot?

Tölthető a teljes gépi fordítás most 65 sor maradt angol. Lehet majd azt is javítom. Teszteljétek, aki használja.
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
#649
Igen, tőled kérdeztem. Nem baj. 😊
Poi nincs és nem is kell.
Van egy nagyon jó programgyűjtemény a Grim Dawnhoz. Grim Tools a neve.
A World Map az egyik funkciója. Minden helyet tartalmaz, földalattit, kieges területeket, mindent! Szóval spoileres.
A Grim Dawn alapjáték a térkép bal fele, és a jobb oldalon pedig Devil's Crossingtól Warden's Laboratoryig (ez az utóbbi az Act 1) fel északra.
A játék amúgy is arra ösztönöz, hogy haladj, mert ha sokáig farmolsz 1-1 területet, egyszerre túl erős leszel, egyre kevesebb loottal és XPvel gazdagodsz, minél jobban a szinted alatt vannak.
Úgyhogy szerintem inkább fedezz fel mindent, elleszel a térkép nélkül is, unlockold a rifteket, stb. A második karival már ismerős lesz sokminden.
Nem kell sietni. Az első kari jó, ha felfedez mindent, és pl. kigyűjti a repukat a frakcióknál. Ebből későbbi karid is profitál.
Utoljára szerkesztette: reelc, 2020.03.05. 19:00:56

#648
Nagyon köszönöm a tegnapi segítséged, most már működik!
Mindenkinek csak ajánlani tudom a fordítást. Igaz jelen állapotában még nem teljes, de ami már kész az teljesen jól használható. Igaz vannak fura kifejezések, de azokat meg kell szokni. 😄
Szóval töltse mindenki bátran!

#647
Nem tudom, hogy nekem címezted e a kérdést, de ha igen akkor a válaszom, nem. Ilyen totemmel még nem találkoztam a játékban (eddig legalább is).
Viszont nekem is lenne egy kérdésem, van esetleg arra mód és lehetőség, hogy map-on elhelyezzünk poi-kat? Jó lenne mert eleinte sok olyan hely van (főleg vmi dungeon) ahova kevés az illető. Mikor már úgy érzem, hogy elég lennék oda, akkor nem tudom pontosan (mivel nem kicsi a térkép maga) hogy hova is kellene visszamenni.
Erre valami megoldás?

#646
Ok! 😊
Ha már alapjátékos vagy, lenne kérdésem.
Találkoztál már Monster Totemmel? Valahogy így néz ki.
Azért kérdem, mert a patchlogban nem hangsúlyozták ki, hogy kell hozzá kieg is, szóval azt feltételezem, hogy az alapjátékosok is megkapták.
Amikor jön egy patch, a legjobban a második kiegesek profitálnak belőle, de vannak dolgok amik pl. az alapjátékosokat is érinti. Pl. vizuális változások, a lootfilter változásai, vagy most újabban a komponensek már nem darabokból állnak, hanem kompletten esnek.

#645
Ne érts félre egy percig sem bántam meg a ráköltött 25 eurót! Amúgy bizonyosan olvastam azon hozzászólásokat, de valahogy átsiklottam felette. És igen tetszik a játék, szóval bizonyosan meg fogom venni a kiegeket is, de még csak egyelőre lvl34 vagyok. Nagyon tetszik ez a Pyro class.
Írj rám a facebook csoportomban, és segítek szóban. Sokkal egyszerűbb.
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
#643
Tudom nem vigasztal, de azt is figyelembe véve, hogy milyen ARPG-k jöttek ki az elmúlt években (milyen minőségben és mennyiért), teljes áron is jó deal, mert egy jól összerakott alapjáték, ami még újabb patchekből is szokott profitálni.
Másrészt ha az első hsz-ed előtti 10 másikat átpörgetted volna, akkor láthattad volna, hogy 3 hsz is akcióról szólt (október-november-december. Sőt ezen a fórumon nincs minden akció megemlítve, volt már idén is akcióban, nem csak most. Az az igazság, hogy itt az SG-n ritkán vagyok aktív, van, hogy hónapokig sem, máshol vagyok inkább. Ott voltam hamarabb, és én nem szeretek többfelé figyelni). Vagyis elég sűrűn akciózzák.
Ha tetszik a játék, folytatásnak érdemes az AoM kieget, egyrészt 2 új act 2 új kari, ami még fontosabb, hogy a player lvl szintet 100-ra emeli és ennek megfelelően egy tonnányi új cucc is került be emiatt.
saba30: nem biztos.
Nem, ha Steamre vette, te GOGos fájlokat neveztél meg.
Megnéztem a legrégebbi honosítóknak szánt infót, megegyezik a metódus a mostanival (pl. language.def, Localization mappa), szóval az alapjátékkal is ugyanúgy mennie kellene, mint valamelyik kiegessel.
Utoljára szerkesztette: reelc, 2020.03.03. 22:46:05

#642
Elképzelhető, hogy a localization mappa mellé még kellenek ezek a fájlok is: c:\Games\Grim Dawn\goggame-1449651388.info, c:\Games\Grim Dawn\goggame-1536648751.info, c:\Games\Grim Dawn\goggame-1551979801.info, c:\Games\Grim Dawn\goggame-1812959072.info, c:\Games\Grim Dawn\goggame-1842678741.info, c:\Games\Grim Dawn\goggame-2004748256.info, c:\Games\Grim Dawn\goggame-galaxyFileList.ini
A goggame-galaxyFileList.ini fájlban van hivatkozás a localization mappára.

#641
Bakker ez szívás! Én meg megvettem 25 euróért! Szuper!
Amúgy köszi a tippet.
Amúgy köszi a tippet.
#640
Kipróbáltam. Letöltöttem egy másik nyelvet, de a játék könyvtárában nem jelent meg semmiféle lokalizációs mappa. Szóval nem tudom, hogy hova teszi a játék a letöltött nyelvi tartalmat.
#639
Nekem csak az alapjáték van fent, és mint anno említettem, ott nincs lokalizációs mappa.
#638
A Humbe Storeban akciósak a Grim Dawn címek!
Amit írtál az a legujabb (Community Localizations (v1.1.6.0)). Tedd azt, hogy tölcs le egyet amit más nemzetek csináltak. Pl német ,vagy francia. nézd meg hol jött létre a mappa. És oda tedd melléjük a magyart is.
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
Akinek nem megy próbálja amit "saba30" írt.Keressen localization mappát. Ami az Expansion -ok miatt lehet máshol van. "saba30" tudnál adni egy pontos elérési utat neked hol volt?
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
Szia.Pont azért listáztam ki mi lett kész, mert először a legnagyobbakat készítettem el. A többi sok 500 db fájl kb. Egybe fogom megcsinálni. Jelenleg a szétvágására ír ismerősöm programot. Ha sikerül megcsinálni az is lelesz egyben fordítva.
Feltettem egy frisebbet ami fent volt az ékezetek egyes részeken nem jelent meg. Javítva.
Feltettem egy frisebbet ami fent volt az ékezetek egyes részeken nem jelent meg. Javítva.
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
#634
Nekem fent a Forgotten Gods Expansion, így van localization mappa, és megy a fordítás is.
#633
A küldiket is lefordítod?
#632
Próbáltam ahogy írtad. Nem csomagoltam ki, de úgysem megy. A localization mappában mindössze a community_hungarian-zip van valamiért nem látja. Nem tudok nyelvet választani. Mi lehet a gáz?
#631
A Grim Dawn v1.1.6.0 van fent. Van ennél újabb is?
Szia. Grim Dawn\localization\ És ide tedd simán a zipet ne csomagold ki. Nekem így ment a legfrissebbel. Esetleg próbáld más képpen is. Ha rámírsz csoportomban, szóban lehet távolrol is tudok segíteni.
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
#629
Kell a legújabb patch
#628
Erre gondoltam én is, de a gyökérkönyvtárban elhelyezve nem ismeri fel a játékon belül. Vajon mi lehet a gond?
#627
A játék gyökérkönyvtárában van. Ha nincs, akkor csinálj egyet, Hátha jó lesz.
Valószínűleg azért nincs, mert a játék angol nyelvű. A másik 9 fordítást rajongók csinálták, és azok letölthetőek a játék menüjéből. Mivel a magyar nem ilyen, így a mappa se jött létre.

#626
Nagyon köszönöm az infót. Meg is néztem, de annyi lenne a gondom, hogy - igaz írod hova kell bemásolni - de én nem találtam a játék könyvtárában localization mappát. Lehet valami nem jó helyen keresek?
Sziasztok. Még nem teljes, de használható fordítást csináltam Google Fordító val. Vagyis Gépi fordítás. Ha valakit érdekel a profilomban az elérhetőség. Plusz a megjegyzésben.
https://www.facebook.com/groups/GepiMagyaritasok/
#624
Ahogy lentebb is írták, vannak akik egy masteryvel szinteznek és jóval később csatolják a másikat. Minden masterynek van 1-2 szintezős skillje, amikhez egész korán hozzá lehet férni,
Mindig azt szoktam mondani, hogy kezdő játékos fedezze fel a játékot. Masteryt nem lehet később visszavonni, de skilpontokat, devotion pontokat igen. Lehet kísérletezgetni.
Elismerem, hogy kezdőnek a Devotionok okozhatnak gondot. Egyrészt segíthet a korábban linkelt Grimtools, másrészt a Build Compendium elején vannak direkt kezdő buildek, és ha nagyon megakad a játék segítség lehet a részletes Devotion kiosztása az adott masterynek.
A Grim Dawn abban különbözik a többi hasonló játéktól, hogy a csapat alapítója fontos pozícióban volt a Titan Questnél (ezért is annak a motorját licenszelték és upgradelik amennyire csak tudják), határozott elképzelése volt arról, hogy milyen legyen a GD, és tehetséges munkatársakat szedett össze. Már a bétában is pozitív értékelései voltak a játéknak, és azóta is kapja. Törvényszerű, hogy nem jön be mindenkinek, de azt nem szokták vitatni, hogy egy minőségi, polírozott játék.

#623
Ahogy elnézem (és több helyen is ezt olvastam) nem kevés tartalom van a dlc-ben.
Már rájöttem (némi utána keresés révén) hogy miből lesz a Pyro. Indítottam is egyet. Kezdetben kicsit lassan indult be, de miután már az Occultist ág is képbe jött így már nem rossz. Amúgy valóban elég jól bánik (nevéhez hűen) a tűzzel. 😄
Köszönöm az infókat a hivatalos oldalról, és az egyéb tools-ról. Annyi a content ebben a játékban, hogy úgy látom elleszek vele egy ideig. 😊 Tudom kicsit off de a Wolcen és ez ég és föld. Ja és nem a Wolcen javára.

#622
Köszönöm már időközben utána kerestem. Nem tudtam, hogy újabb csillagképek is jöttek a játékba, de akkor ez megmagyarázza, hogy miért láttam olyan youtube videót, ahol mások voltak a térképek.
Akkor először végig tolom az alapot, és utána megveszem a kiegészítőket.

A Malmouth kieg hozza a necromancer-t (és a lvl 70 -> 100 lépést), a FG pedig az oathkeeper-t. Ezeken kívül új játszható területeket is csatolnak az alapjátékhoz, meg egy csomó apróság is jár velük.
A pyro az a demolitionist + occultist , elég erős tűzsebzése van, mint azt a neve is mutatja. 😊
Kasztokat nem kötelező kombinálni, sokan csinálják azt, hogy a kezdőt kihúzzák, míg lehet, aztán váltanak a másodikra, vagy csak tisztán egy kaszton maradnak.
Érdemes a hivatalos guide-ot lapozgatni alap infókért, minden másra meg ott van a GrimTools és a Crate fórumai.
Közben ma megjelent az 1.1.6.0 és a legfontosabb változás szerintem:
"All partial Components have been removed from the game. Existing partial Components have turned into completed Components. No changes to drop rates have occurred alongside this change."
Emellett rengeteg skillhez és tárgyhoz is hozzányúltak (bár a kezdő játékosokat ezek nem érintik 😊 ).

Mind a kettő nagy content dlc hoz be 2 új kasztot és mivel a játékba 2 kasztot kombinálva kapsz egy fő kasztot, így elég sok opciód lesz, ha minden kieg megvan.
De hoznak be új csillagképeket is a kiegek, meg új featuröket, a Forgotten Gods hozza be a tényleges endgame rendszert kicsit a poe map rendszere mintájára(Nekem csak az alap van meg ezért pontosan nem vagyok vele tisztába, de elég jól kibővítik a játékot)

"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?"
#619
Egyelőre még a csillagképeket nem aktiváltam, mert még azt át kell látnom, hogy miképp is működik. De köszönöm az infót.
#618
Most, hogy konkrétan melyik volt nem tudom, mert azóta kezdtem egy új karit (nem emiatt). 😊 De nem kör alakú volt (rájöttem ezek amolyan passzív skillek) hanem kocka volt, tehát valamilyen támadó skill.
Viszont lenne egy olyan kérdésem, hogy az alapjátékban lévő kasztokon kívül a dlc-k hoznak magukkal új kasztokat is? Mert több helyen olvasom, hogy a Pyro milyen ütős, de olyan kaszt nincs. Vagy ez is egy "kombó" által jön ki? Most egyelőre egy sámánnal megyek, és eddig nem volt különösebb problémám. Míg az előző Arcanist kaszttal az egyik nagyobb bossnál nagyon megszenvedtem. Igaz nem voltam túl magas szintű, ellenben a sámánnal pikk-pakk lement ugyan olyan szinten.
Eddig nagyon tetszik a játék (lvl17-es a sámán) de azért van még bőven mit felfedezni. Többek között a Devotion amit annyira még nem vágok, hogy miképp is működik.

Ahogy előttem szóló kolléga mondja, plusz lehet extra komponenst használni ami skillt ad. (erősség pedig a komponens szintjéről függ.)
A devotion/csillagképek pedig sokszor adnak olyat, hogy az adott csillagkép végén egy skilled "oda tudod rakni". Azt a skillt tápolja fel. Például a necromancer csontvázaiba rakod a xy% esély ütésenként egy aoe tűz sebzésre. Minden csonti megkapja, mennek és darálnak.

lirikTENK |XMG Neo 17 (M21), RTX 3080(16GB), i7-11800H, 64GB ram
#616
Konkrétabban, melyik skill az?
Ami kör alakú azt nem lehet.
Ami tartalmazza, hogy "toggled to maintain its effect" az hátrébb lévő számbillentyűre érdemes, a többit előrébb és az egérre.
Utoljára szerkesztette: reelc, 2020.02.26. 18:22:42

#615
Igaz nem értek a fordításhoz, de el tudom képzelni, hogy milyen munka lehet ez megcsinálni. Igazából el lehet igazodni (ami nem is jelent túl nagy problémát) viszont a fordítás a lore miatt lett volna érdekes.
Amúgy már megvettem az alapjátékot és igaz, hogy még csak pár órám van benne (lvl10-es a kari) de már most jobban tetszik mint a Wolcen. Amit ott hiányoltam a "fluid" játékmenet, az itt maximálisan megvan! Igaz nem olyan "csilli-villi" mint a Wolcen, de nekem így is nagyon bejön. Olyan dolgok mint pl. a térképezés, a loot megoldása, skillek, tárgy használat stb.. nagyon rendben van. Látszik rajta a hozzá értés.
Amúgy van egy dolog, amit nem tudok mire vélni. Az adott skillek "megvétele" után elvileg be lehet tenni őket az 1-9 gombokra (plusz jobb egér gomb). Létezhet, hogy van olyan skill ami ilyen formán nem látszik? És most nem passzív hanem aktív skillre gondolok. Csak azért kérdem, mert a Arcanist kasztnál volt olyan attack skill amit nem tudtam betenni. Lehet én nézek be valamit?
Szóval száz szónak is egy a vége, eddig nagyon bejön a game! 😊

#614
Bővebb válasz:
Rengeteg szöveg van benne. Többször negirugaszkodott 1-1 ember, de az a helyzet, hogy egy kisebb csapat kellene, ha belátható időn belül akar végezni vele valaki.
Ahogy Grebber írta valaki próbálkozik egy gépi fordítós megoldással, de nem tudjuk mennyire lesz élvezhető.
Én azt mondom neked a következő akció alkalmával próbáld be az alapjátékot, ha tetszik, akkor úgyis megfogod venni a kiegeket.
Kevés angol tudással is élvezhető.
Mert valóban jól sikerült játék. Persze törvényszerű, hogy nem jön be mindenkinek.. de éppen tegnap volt 4 éves, és a mai napig sokan szeretik és játsszák.
Utoljára szerkesztette: reelc, 2020.02.26. 16:53:28

#613
Értem és köszönöm a választ.
Sajnos nincs és kb soha nem is lesz 😞
Ami lehetséges google translateset megcsinálják majd, de annál több nem lesz

Next PC upgrade: 2022
#611
Szevasztok!
Több helyen is olvasom (többek között a Wolcen topikban 😄) hogy ez egy igen csak jó kis ARPG játék. Eddig még nem volt vele szerencsém, de egy kicsit kiábrándultam a Wolcen-ből, így gondoltam teszek vele egy próbát.
Lenne kapásból egy olyan balga kérdésem, hogy fellelhető ehhez a játékhoz esetleg magyarítás?