Call of Duty: Black Ops

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#8842
Az, hogy nem más szerverekeire is felmegyek nem azt jelenti, hogy nincs saját. COD4-5ben végig volt sajátunk. Itt még nem vettünk, míg nem derül ki, hogy mennyire játszható a játék.

És mivel megvettem a játékot és benne vannak a dolgok. Akkor vagy megcsinálja a szerver üzemeltetõje, ahogy neki tetszik vagy kihasználom az összes adottságot, ami a játékban van. Ugyanis nem véletlenül tették bele. Ha most pár (akár) több ember is sír miatt, hogy neki nem tetszik. Hát sajnálom használjon olyan perket amivel kivédheti. Ha nem akar, mert mondjuk a kedvencét emiatt nem tudja berakni, hát nem nagyon tud meghatni 😊

De mint mondottam, ha kiraknak kiraknak nem igazán érdekel, mivel van más szerver is. Ha nem tudja beállítani, így járt 😊 Én csak akkor nem fogok olyan dolgot használni rajta, amit nem szeretnék (hangsúlyozom, nem cheatrõl beszélek, mert azokat sosem használtam) és egyébként is benne vannak a játékban, ha kiveszik.
rayman12
#8841
Akiknek nem változott semmi az néze meg a stettings be a shader warmot hogy bevan e kapocslva!

amd athol X2 5600+ , at radeon hd4670

rayman12
#8840
Egyébként nekem is segített a patch!

amd athol X2 5600+ , at radeon hd4670

rayman12
#8839
De 4 magos procival ne értetlenkedj légyszíves!

amd athol X2 5600+ , at radeon hd4670

bajgunar
#8838
Érdekes, én még ezeket átírtam a cfg-ben, és 1920x1080, extra textura, AA off, AF max, FoV max-on, és 60 FPS alá nem nagyon esik a game!
Nemtudom egyeseknek, alantinál jobb konfigon miért nem megy normálisan.

/cg_fov "80" (GAMEPLAY)*
/com_maxfps "125" (FPS)*
/snaps "30" (REGISTRY)*
/cl_maxpackets "100" (REGISTRY)*
/cl_packetdup "2" (REGISTRY)
/rate "25000" (REGISTRY)
/r_drawdecals 0 (FPS)*
/cg_drawFPS "1" (FPS)
/r_multigpu "0" (FPS
/r_multithreaded_device "1" //for multicore cpus
drawLagometer "1"

Ennyire gépfüggõ? Vagy mitõl lag-ol az FPS-is egyeseknek?
Jah és nem kapcsolok ki msn-t, nod-ot, ts-t, semmit se.
PFf
#8837
Szerintem Igen.

Online Rádió: http://www.radioseven.se/

#8836
ált nekem se fut semmi progi alatta mégis laggolok mint az állat... 90-100 pingem van állandoan az lehetséges h a 2mb netem miatt ?

#8835
Szóval.Levettem a grafikát,kikapcsoltam a háttérben minden programot,msn,skype...stb.Avast off,és láss csodát.Simán megy.Semmi szaggatás,vagy akadás.Igy kellett volna kiadni.

Online Rádió: http://www.radioseven.se/

Stefling
#8834
Kiprószáltam, nem látok kült.. 😄 bár lehet azért, mert eddig is jól ment. xD

: Asus P5K, 1333 FSB, Intel Core 2 Duo E6750 2,66Ghz, Kingmax DDR2 2x2GB 1066Mhz Dual Channel, ASUS EAH5670/1G, 1TB WD : UPC FiberPower 120 (120/10) Oprendszer: Windows 8

csuszi
#8833
magyarul szarsz egy adott közösség szabályaira, ahol te vendég vagy, amiért nem fizetsz, és még büszke is vagy rá. hadd gratuláljak a mentalitásodhoz. én ugyan elbaszott módon azért tartom be egy szerver szabályait, mert tiszteletben tartom a szépen kért dolgokat, és nem azért mert a kick-elés visszatartó erõ. én balga...
segítek okostóni, azért van elbaszott módon üzenetben szabályozva, vagy a névbe írva, mert ha 4-5-ben kiszedted, unranked lett a szerver. itt pedig nem tudod állítani.

patch-et meglessük.

MJ rulz Pink Team The Only One

#8832
Persze 90-100 FPS akart lenni 😊

Egyébként a patcht a Steam elindulásakor automatikusan telepíti, ha az automatikus frissítés engedélyezve van.

Steam - Könyvtár - Játékra klikk jobb gomb, Tulajdonságok - Frissítések - Mindig tartsa napra készen a játékot, ha nem ez van akkor ugyanitt lehet manuálisan is frissíteni.

#8831
Nekem a patch konkrétan sokat segített, egyszer sem fagyott ki, nincs lag és stabil az FPS!
Az új Shader warming lehetõséget kikapcsolva 90-10 körül megy, azzal pedig 70-80, szóval most már legalább ha állítasz vmit a grafikán az a teljesítményen is meglátszik.
Nekem most már nagyon bejön, kár, hogy nem így adták ki novemberben.

#8830
Nálam ugyan ugy szaggat.kicsik a mappok.Nem azért de ennél még a MOHA is jobb.

Online Rádió: http://www.radioseven.se/

#8829
de ez patch most jó.

Do you feel alive?

#8828
Ez igy is szar,meg ugy is szar.Eladom,és többet COD-ért lovét nem adok.Az tuti.

Online Rádió: http://www.radioseven.se/

#8827


Do you feel alive?

#8826
A patchet a steam automatikusan letölti és ha indítod a játékot telepíti.

Az új patch óta kevesebb a lagg még nem fagytam ki és a killcam is megjavult.

De még vannak hibák.Pl: szerver keresõnél ma tapasztaltam hogy van egy only nuke demolition szerver amin játszani szoktam.Bent is van a kedvencekben és recentben is.Frisítem a szervereket és azt írja ki Launch map van. Rámegyek a részletekre és Nuke Toen képe jelenik meg de nem demolitiont ír hanem team deathmatchet.Na mondom most mi van?
Beléptem és végül is Nuke Town-on demolition volt.
a képek 50%-ra vannak átméretezve.

1[/img]
2[/img]

Do you feel alive?

#8825
sziasztok multiplayernél miért van az hogy elértem az 50 es szintet ezután megint fejlõdtem 1 lvl-t és 1 kis korona jelent meg és azt írja ki hogy 0 xp needed ha jól tudom még 15 ilyen level van és ujra el kell hozzá érni az 50 es szintet csak nekem nem számol újra mi a probléma?
Nagylaci
#8824
Úgy látom nekem tényleg nagy mázlim van ezzel a peccsel. Bár most délelõtt játék közben a chat -ben sokan írták, hogy nagyot javult nekik a játék. Szóval azért csinált valamit a Treyarch csak még rengeteg javítani való lehet benne. Én most már igazából elégedett vagyok vele. Még egy-két peccs és nálam úgy fog futni mint a MW2. Már most is majdnem.
Egyébként tudjátok, hogyan öl meg valakit a Nova gáz gránát?! Megmutatom:

Sabertooth P67|Core i5 2500K|16GB Corsair Vengeance DDR3 1600|ASUS GTX970 Strix 4GB|FSP Aurum Gold 700|SAMSUNG 850EVO SSD|CM Storm Enforcer|

Fpocok
#8823
Akkor add el. Ügy megoldva.

Parasite Eve 2, best game EVER!

AkAfinucsi
#8822
ugyanezt akartam írni 😄

A lámpás én vagyok a többit mint a lámpát leoltom!

#8821
Bocsánat szóval van patch.
De hogy kell leszedni meg telepíteni?????

Prince23
#8820
Igen ez van: nagy pech, hogy beruháztam erre a fosra

#8819
Sziasztok.Kellene 1kis segítség.Elvileg van pech vagy nem???
Ha igen azt hol találom,Steamon belül??Vagy most mivan???

soo277
#8818
hanem neked

8600k,32gb,2080,Acer predator 27"

soo277
#8817
Jajjjj nem neked akartam sry!!!

8600k,32gb,2080,Acer predator 27"

#8816
Serverek is valószínûleg ezért fagynak ki folyton. Részemrõl több, mint egy éve fennt van a vista-m, de egyenlõre még nem rakok rendszert, mert kellõen rendben tartom. Hetente helyrepofozom és kb jobb, mint mikor frissen rakja fel az ember. Nem feltétlen a winfosokkal van itt baj, hanem csak a játékkal, amire magasról tojnak. Ps3-on is csak rontott ez a patch, mi meg kaptunk ugyanúgy egy pár nap alatt összedobott valamit. Box meg éli fénykorát továbbra is. Na azzal foglalkoznak, többi platformon meg nem fogyott annyi, hogy megérje nekik törõdni vele. Csak sima parasztvakítás, hogy nesztek, fél óra alatt összeraktam nektek is egy patchet.
bigapó
#8815
de ez már kezd x-akta lenni basszus, mert rajtad kívül 1 max 2 ember volt aki beírta a fagyásos hibát. még mindig nem raktad újra a win-t ugye?

The Matrix has you...

Nagylaci
#8814
Hihetetlen mert nekem játszhatatlanul rángatózott eddig, de ki nem fagyott még egyszer sem.

Sabertooth P67|Core i5 2500K|16GB Corsair Vengeance DDR3 1600|ASUS GTX970 Strix 4GB|FSP Aurum Gold 700|SAMSUNG 850EVO SSD|CM Storm Enforcer|

Prince23
#8813
Mosmeg az elsõ körben fagyok ki, nem utána nem 2. körben...hát baz ...

Cris99
#8812
<#wow1>
most nem otthonról írok de ha hazamegyek hétvégén kipróbálom az új patchet, bár nekem eddig sem volt semmi bajom vele bár egy kis FPS többlet jól jönne, se lagg se fagyás
szerintem jó játék lett...

||\"White Thunder\" PC-STYLE.HU||ASUS P8P67||Core I5 2500K 4GHZ||8GB Corsair Vengeance LP||CorsairCX600||MSI Radeon HD6950 2GB||SAMSUNG 830 SSD||ASUS Xonar DG||Xperia Z||

Prince23
#8811
😄

Fpocok
#8810
Az kicsit sok. Fõleg, hogy olcsóbbért lehet venni 😄

Parasite Eve 2, best game EVER!

Prince23
#8809
3. körnél kifagytam. ennyit a patchrõl. eladó a játék 14k-ért 😄

Fpocok
#8808
És ezt miért nekem írod? Nem én kérdeztem... és nem is nagyon értek hozzá.

Parasite Eve 2, best game EVER!

soo277
#8807
Ennélolcsóbbat nem kapsz sehol(csak használtba)

8600k,32gb,2080,Acer predator 27"

Prince23
#8806
Pf, akkor else indítom 😄

patchaou
#8805
Köszi a gyors választ!

A késelést messzirõl eddig nekem nem adta be. Most viszont egy meccs alatt két 2méteres bicskázásom is volt. Fagyás most a meccs végén van, amikor kiírja mennyi cp-t xp-t kaptam. Csodás javulás.

tú tú tú túú tutú túú tutúú túú tú tú túú tutúú tú tutúú tu túúú tú tutu tututu tutúúú tu tu tututu tutúúú tú tutu tú tutúúú

Nagylaci
#8804
Fura ugyanis nekem gyakorlatilag rendbe jött. Nálam ez nem is peccsként realizálódott hanem egy kisebb csodaként... Eddig alacsony felbontásban minden grafikai beállítás minimumon plusz a videokártya driverében kényszerítve minden a minõség rovására és akkor is szaggatott. Ez után a peccs után full HD -ban árnyékok, minden bekapcsolva kivéve élsimítás és hasít mint állat. Asszem' legalább ezzel a peccsel mákom van. Mintha nekem írták volna! 😄

Egyébként még mindig probléma, hogy a játék nem terheli a videokártyát! Már eleinte is észrevettem a dolgot ugyanis a kártyám dinamikus hûtése miatt amikor egy játék alaposan megdolgoztatja akkor felpörög a hûtõje és zajosabb lesz a gép. Na most BO közben kussol a videokártyám, tehát nem igen izzasztja meg a játék. Ha azt is hozzáteszem, hogy csak egy 9600GT -m van akkor erõsen elgondolkodtató, hogy a játék MÉG EBBÕL SEM hoz ki mindent...

Sabertooth P67|Core i5 2500K|16GB Corsair Vengeance DDR3 1600|ASUS GTX970 Strix 4GB|FSP Aurum Gold 700|SAMSUNG 850EVO SSD|CM Storm Enforcer|

#8803
Ajaj, akkor black opsnak lõttek kb. 0 változás. Fps-em ugyanúgy lemegy béka segge alá, ha épp úgy akarja, helyzettõl függetlenül. Ez 40-50 fps-t jelent, bár gyengébb configon biztos rosszabb ez. És megjegyezném, hogy nem 60 fps-rõl megy le, hanem 140 körülrõl. Tweakelni nincs értelme, továbbra is kb csak kevesebb fps-em van, ha leveszem a grafikát, meg butítom ilyen-olyan tweak-kel, mint ami maximum grafikán van. Bicska, meg csipafix, amit ígértek a patchbe, sehol sincs. Tehát... patch mikor várható? xD Fagyásokra meg véleményem annyi, elsõ seró ahova beléptem, öltem 1-et és ki is fagyott, mint annak rendje. 😊 Köv pc patch meg talán január/február, addig is consol foltozgatás, hisz élni kell valamibõl.
#8802
ez mit csinál?

snd_restartot
Fpocok
#8801
Pedig de. Ez volt "A PATCH" 😄

Parasite Eve 2, best game EVER!

#8800
Hát remélem, hogy ez nem a valódi patch mert semmit nem változott

pisztácia
#8799
Hát, nekem semmi se változott. Ugyan úgy mint elõtte, beáll stabilan 60 fps-re. De végülis elég annyi.

A pisztáciát ehető magja végett termesztik. Ültetése magokról történik. Jó vízelvezetésű talajba, kb. 2 cm mélyre ültetik.

#8798
Sziasztok, telepítette a steam az új patch-et és a singleplayer azóta nem indul. Elõjött valakinek ez a probléma? STEAM "Ez a játék jelenleg nem elérhetõ. Kérjük, próbáld meg újra máskor". A multi indul.
böröczk
#8797
ez attól függ, mi neked az occsó..
gigabyte p41

on

tegnap valamit frissített a játék, mimimimimi?
bár gondolom, nem A peccs jött ki, a nem létezõ, mert viszonylag gyorsan ápdételte magát : D

Kumiho #2179

Fpocok
#8796
Szerintem ezt kérdezd meg a prohardver fórumán. Ott mindig segítenek, én is mindig ott kérdezek meg mindent.

Parasite Eve 2, best game EVER!

patchaou
#8795
Minimum alatti konfiggal semmi változás. Bár 5 meccs alatt egyszer sem lõttek le spawn után hátulról.
Off: Kezd haklódni a hd2400-em, anyagilag jelen pillanatban csak egy 4650, vagy 4670 amire be tudnék ruházni. Sajna az alaplapom egyiket sem képes magába fogadni, ezért jó lenne egy tipp hogy milyen "ócsó" 775-ös alaplapot vegyek.

tú tú tú túú tutú túú tutúú túú tú tú túú tutúú tú tutúú tu túúú tú tutu tututu tutúúú tu tu tututu tutúúú tú tutu tú tutúúú

#8794
Köszi, ez biztató. HA tovább tölt a pálya azt még kibírom, mintha játék közben lagol össze vissza. 😊
Fpocok
#8793
Olvastam pár kommentet hivatalos fórumon. Azt mondják, hogy kétmagoson jobb lett, de van amikor hosszabb a map loading time.

Parasite Eve 2, best game EVER!