8765
Windows 8 - 8.1 kérdések és válaszok
  • bon
    #2145
    Pedig elhiheted, hogy sok dolgot nem a saját fejük után töröltek ki, hanem a felhasználói felmérések, szokások alapján amit a Windows küldözget (persze sokan kikapcsolják letiltják ezeket a dolgokat a Windows-ban így ne csodalkozanak ha az ő visszajelzésük így nem számít bele a statisztiába). De a fejlesztő csapatot is nagy mértékben is igen komoly összegeket felhasználva segíti a különböző komponensekre szakosodott csapatok a cégen belül akik szintén nem csak a saját fejük után mennek. Amúgy informatikában kell, muszáj merészen gondolkodni, mert bejöhet és persze meg is bukhat.

    Telefonos oprendszerje meg nagyon elvan találva, volt már szerencsém jó pár féléhez. De már több mint 1 éve a Windows Phone 7.x-et használom és fogom is használni, 7.8-as verzióval ha elérhetővé válik és ki tudja jövőre már lehet, hogy készülék cserélved a 8-as verziót.
  • [HUN]FaTaL
    #2144
    "úgyszintén a 8-nál is."

    Kivéve amikor a desktop app helyett a fos metróst indítja.
  • Zsoltika 007
    #2143
    Az a baj hogy a nagy újítási lázban a microsoftnál a dev team annyira megszaladt hogy olyan dolgokat is elkaszáltak amire a vevők 60-80%-a igényt tartana. Ami az igazán sajnálatos hogy le se szrnak minket vevőket, holott belőlünk élnek. Lehet magyarázni hogy így lett reform meg úgy. De eddig akivel erről beszéltem mind egyetértettünk hogy ez nagyon gáz. Persze lehet mellette is érvelni mert hogy jajj de jó, meg új. De annak idején nem poénból lett így megcsinálva és fel kéne már fogni hogy ami jó egy pár collos érintő képernyőn, az katasztrófa a desktopon. Ms nagyon nincs a helyzet magaslatán annak alapján amit leművelnek az os meg a telefon piacon.
  • bon
    #2142
    pl. az oldalra nyílás mennyire osdi és időnként problémás is, mert nem fér ki a képernyőre és gördíteni kell, Vista-ban, Windows 7-nél meg ott a kereső, beírok 2-3 betűt és egyből ott van és indíthatom, úgyszintén a 8-nál is.
  • [HUN]FaTaL
    #2141
    Az oldalra nyíló menük egy baromság. A Vista start menüje százszor jobb.
  • KranaZoli #2140
    Miért lenne elavult?! Egyelőre jobb és kényelmesebb megoldás nem nagyon van. (keresőt hagyjuk -> lusta gépelni...) Azért mert régóta létezik nem jelenti egyenes arányosságban, hogy elavult is lenne. (bármire értendő) Talán érdemes lenne azon is elgondolkozni, hogy vajon miért születnek ezek a 3rd party alkalmazások? Hány olyan 3rd party alkalmazás terjedt el, mely egy régebbi OS-ből próbál visszacsempészni vmit az újabb OS-be? Nekem most hirtelen a Vista-s Sidebar jut csak eszembe Seven-re. Mely áldásos is, hogy van! Sok-sok olyan egyéb alkalmazás van, mely korábbi OS-re próbál ráerőltetni újabb bőrt, ellentettjéből szerintem kevesebb. (de lehet tévedek!) Ezzel nem azt mondom, hogy ezek a start menü alkalmazások jók lennének. Csupán annyit, ha van rá igény; van(lenne) létjogosultsága az azt jelenti, hogy a Start menü elég sok embernek tetszik. Innentől fogva teljesen felesleges azon agyalni, hogy elavult-e; vagy sem. Nem mindenben az a lényeg, hogy ne legyen elavult.
  • Shep
    #2139
    Na most nézegettem pár tesztet és ugyan gyorsabb a 8 de nem jelentősen így viszont nem hiszem ,hogy egy darabig váltani fogok, főleg mivel van ugye pár nem tetsző dolog a 8-ban, Pl. amit te is említettél ez a nem egyből a desktop jön be dolog.
  • Zsoltika 007
    #2138
    Végül is ja! Vegyél meg egy vagyonért egy os-t hogy még berhelhess megint hogy használható is legyen :D (esetleg még költeni is kell +ba a 3rd party kiegészítőért) Welcome to new world!
  • [HUN]FaTaL
    #2137
    "Egyelőre nincs normális megoldás arra, hogy alapból a desktop nyíljon meg."

    Script van, ami egyből oda tesz (nem próbáltam, azt írták működik).

    Sokkal zavaróbb, hogy a sarkokba lökve az egeret mindenféle baromság nyílik meg, ami nem érdekel (metron futó appok, jobb oldalon meg settings).
  • Newfronter
    #2136
    Ha úgy tekintesz a Metro-ra, mint egy Objectdock-ra (furcsa megfogalmazás ez, na mind1), vagy mint egy Start menüre, amiből mindent elérhetsz, akkor nem lesz itt semmi sem kellemetlen. Egyedül az oldaladról azt láto ma legkellemetlenebbnek, hogy ha bejelentkezel a Windowsba, akkor a Metro-ra rak alapból és ott kell a Desktop-ra kattintani, hogy odajuss. Egyelőre nincs normális megoldás arra, hogy alapból a desktop nyíljon meg.
    Ennyi. De majd biztos lesz valami hack.

    Biztos vagyok benne, hogy erre is lesznek skinező, egyéb olyan programok amikkel olyan lesz használni a Win8-at, mint akár a 7-est is.
    Amúgy butaság lemondani a Win8-ról, mert gyorsabb a 7-nél, sok apró dolog van benne, amit már alapból tud, kényelmesebb. Már csak ezért is megéri ezen maradni.

    Ezt csak azért mondtam, hogy ne ijedj majd meg a Metro-tól, sőt igazából én nem idegenkedem tőle, és nekem sem kell a start menü, bőven jó ami a Win8-ban van.
  • Shep
    #2135
    Egyelőre nem használom, mert még nem próbáltam ki a 8-at. Szeretek előre informálódni mire számítsak, hogy ne érjen túl sok kellemetlen meglepetés :) Meg szerintem már megvárom a véglegest.
  • Shep
    #2134
    Nekem tökéletes a start menü, nincs szükségem mindenféle kockákra, az asztalom is tök üres ami kell megoldom objectdockkal.
  • bon
    #2133
    "Elavult xp-s kinézetű start menü." ez egy tény megállapítás és nem hiba. A többi meg egy meglepődés, hogy ennyire fontos a start menü.
  • KranaZoli #2132
    Semmi probléma nincs a Start menü-vel.
  • bon
    #2131
    Elavult xp-s kinézetű start menü.
    Nem hiszem el, hogy ennyire fontos a start menü, én már Vista óta alig haszáltam. Csak a keresője kellett ami itt is megvan.
  • wollnerd #2130
    De ez sokkal jobb Start menüt hoz! Bemutató videó is van lejjebb.
  • bon
    #2129
    Próbáld inkább az új felületett használni.
  • Shep
    #2128
    Találtam ilyet, http://lee-soft.com/vistart/ :)
  • Shep
    #2127
    Fenébe. Kösz.
  • Newfronter
    #2126
    Minden van benne, csak a start menü teljesképernyős lett(metro).
    Vannak olyan progik, amik start menüt csinálnak, de azok közelről sem olyanok mint a win7-es start menü.
    Egyszerűen használd az új Start menüt ami benne van, jó az!
  • Shep
    #2125
    A win8-at testre lehet úgy szabni(akár külső progik segítségével), hogy úgy nézzen ki, mint a régi windowsok, legyen tálca, start menü, gyorsindítás stb?
  • bon
    #2124
    Na akkor nézesd meg a winyódat hd sentiel programmal, ha ő is hibásnak jelzi akkor lehet beruházni egy újra, vagy gariztatni ha még garis.
  • NecroJoe
    #2123
    Felugrál néha hogy sérültek a lemezek, kezdjek el backuppolni és utána mindenféle opciók, de igazából egyik se visz sehova.
  • bon
    #2122
    Mire gondolsz? Nekem még egyszer se ugrott fel. Wndows 7 file Recovery programra gondolsz?
  • NecroJoe
    #2121
    Ezt a backuppoló lemezkarbantartó cuccot ami állandóan felugrál ki lehet valahogy kapcsolni?
  • janihunk
    #2120
    Köszi.
  • aate
    #2119
    A naptár csempe-alkalmazás nálatok szinkronizál a gmail fiókkal ? be van kapcsolva de a telefonon hiába állítok be egy eseményt nem szinkronizál pedig mindkét eszközön be van állítva.
  • lotsopa
    #2118
    Control Panel --> Folder Settings --> View --> és itt van egy olyan hogy "Listanézetben történő írás esetén" Két rádió gomb van, a "A beírt elem kijelölése a nézetben" legyen bejelölve.
  • bon
    #2117
    Tejesen felesleges ragozni, hogy ki mikor és milyen táblagépet csinált vagy milyen baki volt egy adott konferencián.
  • KaBuTo666
    #2116
    Nem kutyát se, hanem macskanőt se.
  • Zsoltika 007
    #2115
    Az megvan hogy kutyát se?
  • TARTYOM
    #2114
    Az megvan, hogy Bill Gates már 2002 ben bemutatott egy kész tábla pc-t? Apple ilyenkor mit is csinált? Jaa eszembe jutott, semmit.
  • janihunk
    #2113
    Most tetem újra a win8 RP-t és olyan problémám van hogy eddig ha benne voltam egy mappába és megnyomtam egy betűt és ha volt olyan fájl vagy mappa akkor oda is ugrott. De most meg valami keresőpanelt hív elő é össze vissza vannak a fájlok. Hogy lehet ezt a régire visszatenni?
  • Newfronter
    #2112
    Trollkodunk, trollkodunk?
  • skinnyman
    #2111
  • kifli
    #2110
    Elvileg nem ugyanaz. Win rt-vel lesznek közös részei, és hordozható lesz a kód. Azért nem copy paste módon, de elég könnyen. Egyébként valószínűleg nem lesz közös market, ms eddigi lépéseit ismerve. lumia 610-re nem telepíthetőek bizonyos dolgok, mert 1-2 helyen szaggat az adott játék, dev unlock után feltehető marketet kerülve, és fut gond nélkül a cucc.


    Ezzel csak annyit akarok mondani, hogy ami nem használható kompromisszum mentesen telefonon, azt nem lehet majd használni.

  • TARTYOM
    #2109
    Metro UI kikapcsoló cuccot feltettem MediaFire-re. Még nagyon béta de működik.

    http://www.mediafire.com/?667tko01g2t8qjs
  • aate
    #2108
    Ha közös Store lesz -természetesen kompatibilis letöltési lehetőséggel. Akkor a metro hamar sikeres lehet.
  • bon
    #2107
    Én is így értelmeztem.
  • lotsopa
    #2106
    I love Windows 8.