2411
tsw
  • lammaer
    #2131
    KÖszi a tippeket, ma bőszen olvasgattam a témában.

    Bár egyből az is felmerült bennem, hogy rögtön le is makrózom az egészet...

    1,1,1,1,1,2 (5 generátor, 1 consumer :) )
  • Maala
    #2130
    Pl. amit Merlin itt linkelt, az a passzívokból a fist-blood-bladekét használja, és erősen az általad elért penetrationre megy rá. Ezeket egy végjátékos kari penjével 100% időn át rajta tudod tartani a mobokon, de alacsonyabb szinteken ez már nehezebb.

    Tehát érdemes a penetrationödet növelni, hogy az ellen glance esélyét túlütve triggereld a passzívok képességeit (pentől +8% sebzés, pentől sebző affil az ellenre, amitől te gyógyulsz HoT-tal, pentől egy HoT, még egy affil minden hitre, ami kisebb dmg, mint amit a pentől kapott affil ad, illetve pentől egy minor pen buff)

    Ezen kívül a buildered Affilt rak az ellenre (Bloodsport passzív miatt), amitől gyógyulsz is minden buildernél. Majd Clearing the Path-el minden affil-ezett targetet 40%-os eséllyel peneled, és jönnek a jóságok. És emellé még Karma-val eltolod a Chaost is.

    A maradék meg sebzésnövelés, illetve 1 db védekező skill (Martial Disciple), ha szorulna a hurok.

    A legjobb dmg-et egy elhúzódó csatában egyébként egy először 2, majd egy 3 builder után eltolt Clearing the Path-el, és egy 5ös Karma-val éred el, no meg persze a sebzésnövelő buffok percenként.

    Sajnos a harcnak ez a része nem nagyon izgalmas, vagy változatos, ha már megértetted, hogy működik a harcrendszer.

    Később érdemes rámenni a Blade+Hammerre, irtózatos +dmg pen miatt a bladetől, és kivégzésszerű critek a Hammertől. :) Nagy single bossok ellen is halálos leszel, és gyorsan kivégzed az apraját is.
  • MerlinW
    #2129
    ilyesmi első körben

    Ha megveszed a játékot, akkor meg összefutunk és adok pár build-et játékon belül.

    Fontos tudni, hogy a passzív képességek nem fegyverfüggőek, tehát a tárcsán bármelyik passzív képességet (lila) használhatod, bármivel.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.07.05. 13:58:24
  • Montana92
    #2128
    Azért érdemes 2 fegyverrel menni, mert 1 builder skill-t használva 2 különböző consumer-t tudsz egymás után gyorsan eltolni, így több sebzést tudsz kiosztani. A játék elején szerintem teljesen jól el lehet lenni a belső körös skillekkel. Később meg bőven jön majd AP.
    Az XP-nek azért kapod a felét, mert a másik felét menet közben, elosztogatva kapod, attól függően, hogy tier-ből áll az adott quest, és ha az utolsó megvan, akkor jön a második fele.
    Vendornál csak alap fegyvereket lehet venni, de az aukciós házban potom pénzért beszerezhetsz kék fegyvereket a szintednek megfelelően, ami eléggé könnyíti a játékot. Én egyébként mindent lebontottam, ami nem volt használható számomra.
  • lammaer
    #2127
    Köszi a tippet, indítottam egy másik karit (ezúttal templárt), beraktam neki a kard+chaos kombót indulófegyvernek.
    A kardot szépen ki is szinteztem (az első két "módszertan" (method + technique - lásd ability wheel) fullra kifejlesztve, most agyalok hogy a következő szinten a sok irányvonal közül melyiket válasszam), "sajnos" azt kell mondanom tényleg sokkal hatékonyabb a kardozás szólóban mint a ranged :( DE kicsit még élveztem is, és kiváncsi vagyok a sprint II (ami hamarosan meg lesz) vajon mennyiben gyorsítja fel a futkosást (az még mindíg fájdalmas, bár mostmár intenzívebben kezdtem használni a teleportálgatásta, az a 150 pax nem olyan vészes érte)

    - esetleg tipp hogy kardozás második szintjén melyik irányt fejlesszem? (wind through grass, tearing of sky....) Vagy esetleg feküdjek rá a másodlagos fegyver fejlesztésére (mivel elég horror áruk van a második szinten a skilleknek)

    - mit kéne kezdenem a chaossal? Akárhogy nézegettem, nem láttam értelmét azt fejleszteni. Ő is közelharci, és a kardozás aktiv meg passziv skilljei bőven elfoglalják a 8-8 slotot ami rendelkezésre áll. Szóval mit kéne kezdenem chaossal, miért jó az a kard mellé?
    Vmi ranged annyiból jobb lenne, hogy kényelmesebben tudnám magamra húzni a mobokat, nem kéne mindíg odagyalogolni hozzájuk.

    - az miféle furmányság hogy a küldetésekért csak a meghírdetett XP felét kapom? Direkt néztem, amikor felveszek egy küldit kiírja hogy 80K xp (+ kb 20%, gondolom ha előfizető lennék), ehhez képest amikor leadom a küldit csak 40K-t kapok. Ez a trial miatt lenne?

    - fegyvereket lehet vmi vendornál venni/eladni? Vmi furcsa oknál fogva esett sokféle zöld fegyver, de kard persze egyse, szóval becserélném a sok puskát vmi értelmes kardra. Van értelme kereskedni, vagy egyszerűbb ha csak lebontok mindent ami nem kell?
  • lammaer
    #2126
    Köszi,

    Alapvetően a főszálat toltam (hiszen azért próbáltam meg újra a játékot, mert érdekel a sztori), csak alkalomadtán csináltam egy-egy mellékküldetést. Bár most annyira előrehaladtam a főküldetésben hogy érezhetően sokkal keményebbek még az úútbaeső thrash mobok is, tehát mindenképpen kéne sidequesteket csinálni hogy erősebb legyen a karakterem.

    Akartam is kérdezni tegnap hogy milyen fegyvereket ajánlanátok, én az ARbe kezdtem bele (jó az a healés sebzés közben, választáskor írta is hogy dps+heal, azért kezdtem azzal), shotgunt meg mellé másodlagosnak (mert a zombik hordákban jöttek, jó őket nem egyesével darálni, nemtom a későbbiekben is jellemzőek a csoportos thrashmob támadások), de utóbbira nem nagyon tettem pontot.

    Azért érdekeltek inkább a puskák, mert ha kardozni vagy varázsolni akarok arra millió meg 1 MMORPG van, modernből meg semmi. Igy reménykedtem a puskás játékmenetben, de sajnos annyira nem kielégitő a harcrendszer, hogy igazából számítson hogy mivel tolom.
    Utoljára szerkesztette: lammaer, 2016.07.04. 13:30:19
  • MerlinW
    #2125
    Sötét zöld a grindelős sidequest. - mind opcionális
    Piros/barna főküldetés,
    Kék a sztori quest
    Világos zöld az investigation - mind opcionális
    Lila: dungeon - mind opcionális
    Sárga: sabotage/lopakodós

    A barna és kék küldetésekkel foglalkozz elsősorban. A játék elején van pár grindelős cucc, amolyan tutorial/felvezetésként, aztán nagyságrendekkel csökken a számuk.

    A lényeghez persze kell angoltudás, a cutscene-ek adják a játék és a sztori sava-borsát.

    Questeléshez alapvetően chaos + blade páros ajánlom, ranged inkább dungeon-ökben vagy partiban hatékony - mondhatni kötelező.

    Az alap fegyver elosztás:
    Pistol: dps/support
    Fist: heal/dps
    AR: heal/dps
    Blade: tank/dps
    Hammer: tank/dps
    Chaos: tank/dps
    Blood: heal/dps
    Elemental: dps

    Persze mindegyikkel lehet majdnem mindent, de az már matek:)
    Questelés-hez a már említett chaos+blade, vagy fist/bood+blade/hammer-t ajánlom.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.07.04. 13:02:22
  • Maala
    #2124
    3fele mellekkuldi van, te a piros grindelosrol beszeltel, keress zold nyomozos es sarga lopakodost is!

    Craftng inkabb veghatekban erdekes, addi tul gyorsan fejlodsz ahhoz h legyen ertelme.

    Igen, minden skillt es abilityt ki fogsz a vegen huzni, ami azert is szukseges, mert a passzivok minden kezben tartott fegyverrre ervenyesek!

    Idovel huzni tudod a sprintet is, de a mountok is gyorsitanak. Az elejen azonban erdemes ismerkedni a mapokkal is amugy, erre azert a kuldik igen jok.
  • lammaer
    #2123
    Na, tegnap du-este tologattam vagy 5 órát.

    A sztori/hangulat az alapvetően jó, de a harcrendszer/kezelés továbbra sem nyert meg magának.
    Elég monoton a szentem, ez a consumer dolog annyira nem dobja fel, és a mellékküldetések amiket tolni kell az meg ugyanaz a lelketlen (menj ide, menj oda, ölj meg X mobot) grind mint átlag MMOéknál.

    Az nagyon nem tetszett hogy - úgy tűnt - a ranged fegyvereknek alapvetően nincs értelme - mert ha egy halom zombi egyből rádsprintel és a szádba mászik akkor gondolom a későbbiekben is az lesz hogy két lövés után már megy a test-test elleni küzdelem. Hátrálni olyan gyorsan ugye nem lehet hogy kite-zzem őket.

    Ami meg különösen nem tetszett, hogy rengeteget kell benne rohangálni, és kimondottan direkt küldözgetnek a térkép bal oldaláról a térkép jobb oldalára, a lehető legnagyobb távolságra, közte pedig semmi nincs, csak a maratoni futás lásd itt - ami még úgy is eszi az időt hogy tudom hogy Xel kicsit lehet gyorsabban futni, illetve van egy-két teleport hely is. De a mellékküldik "menj a városban 5 helyre" feladatai is ilyenek, gondolom ez a timesink....

    Nemtom.. van még 9 órám dönteni.... :|

    Pár kérdés:

    - Néztem a mountokat - csak pénzért lehet szerezni őket? Mennyivel gyorsabb egy ló vagy moped ebben a tekintetben? Lehet az segítene a legfőbb frusztrációm megoldásában.
    - crafting rendszeről pár szó? Mennyire "érdekes", esett már pár alapanyag de nem nagyon tudom mire lesznek jók
    - az tényleg igaz hogy alapvetően fullra ki lehet fejleszteni egy karaktert, tehát nem kell 'aggódnom' hogy mondjuk assault riflevel kezdtem (mert hát mit értek hozzá), de később kiderülne hogy inkább a kalapács lenne az OP.

  • Maala
    #2122
    Az irányítása elég jól testreszabható, de amúgy a megszokott MMO irányítás.

    Én annyit ajánlanék azért, hogy 0-9 gombokról állj át a 0-5 és a WASDQE körüli gombokra (RFTG) a skillekkel kapcsolatban :)
  • lammaer
    #2121
    Véletlenül szúrtam ki, van amúgy 10 napos trial (a https://play.thesecretworld.com/ oldalon lehet "szerezni"), sztem nézz rá. Én legalábbis most megpróbálom - megint :)

    Egyszer próbáltam, de vmiért nem jött be az irányítása (nem írom le a saját fórumában hogy vhogy olyan "béna" volt :) ), de azóta is szemezek a játékkal, mindig megnézem steamen, látom hogy irdatlan tartalom van benne ami igy intrókból nézve tök érdekes lehet. Szóval most megint adtam neki egy esélyt, AKAROM hogy tetszen mert a világ marhajónak tűnik. Érdemes lenne most rászokni, akkor bedobnám rá az egyheti kajapénzem :)
  • Maala
    #2120
    Olyan 60 órát biztos elleszel vele, míg végigjátszod, és ez csak a sztori tartalom... Multiban bőven bele lehet tolni 1000 órákat is akár. Már, ha szereted a nemzetközi mezőnyt.
  • dave9004
    #2119
    mennyire éri meg belevágni teljesen szűzként ezzel a 24 eurós ajánlattal?
  • s1lkforrent
    #2118
    Újra 24 eurós Complete Edition leárazás van a TSW főlapján, gondolom még pár napig, esetleg a Steam nyári kiárusításának a végéig 3-án. Az említett Steam banzájban a héten még féláron, azaz 6,5 euróért elérhető a The Park, kereszt promóban TSW-ben beválthatóan még mindig Killer Chipmunk öltözet(ruha és külön az őrült mókusfej), és 3 darab 10.9 talizmán jár hozzá. Máshol vett The Park-hoz nem biztos hogy járnak Secret World tárgy kódok!(Steam biztos, Funcom bolt biztos, GmG-GamersGate passz, GoG.com biztos hogy nem!)
    Szvsz a Park nem ér meg 2200 forintot sem, TSW hátterű walking simulatornak nem rossz(ugyanis elég lassan lehet benne gyalogolni, és sok mindent ténylegesen nem lehet tenni mint kinézni a fejünkből), de piszok rövid, 1 délután alatt háromszor ki lehet játszani.
    Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2016.06.27. 22:18:47
  • s1lkforrent
    #2117
    Különben a TSW főoldalán az Ultimate Edition helyett már The Complete Edition vehető meg(jelenleg csak itt, Funcom bolt exkluzívan), ami nem más mint az összes DLC plusz az Ultimate extrái, más néven az Ultimate plusz a 12-13-14 fejezetek. Ezt kb másfél hete leárazták 70 dollárról 24-re mikor a Bundlestars.com-on épp Ultimate -66% volt de látványosan titokban tartották, nehogy valaki jól járjon. Külön ajándék a régebbi rajongóiknak, hogy azzal fenyegetnek csak új fiókra regisztrálható ez a változat, nem lehet régebbit feltuningolni.

    Én speciel rom le magasról, mert nekem direkt Steam változat kellett, amit januárban (hozzájuk képest)meglepően olcsón adtak, a 12 és 14 fejezet hiánya miatt meg nem szúrom magam tökön(pláne nem fizetek ki még 6000-et), de ez korlátozás abszurd hülyeségnek tűnik, pláne mivel 70 dollár alapáron nem olcsó, és az Ultimate kódja bárhová jó volt. Szerintem változtatnak majd rajta.. vagy nem.

    -

    Secret World lett a legjobb történet központú MMO a PCGAMER szerint
    Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2016.06.14. 16:42:17
  • s1lkforrent
    #2116
    Viszont történt érdekesség az item storeban, amit nem tudok hova tenni.
    Ugye én januárban vettem Steames Ultimate csomagot, ahhoz a reklámozott standard cucc járt: összes Issue 11-ig Sidestorites csomagokkal, Zenith Core ruci, 3 day timed XP boost, 25 AP injection, induló fegyverek minden típusból, akkor az előfizetéshez járó The Time Accelerator, illetve a nem reklámozott de standardnak tűnő cumók mint a Screaming Demon Ring, Temple Cat pet, Steam hoodie black, Steam T-shirt white, Steam T-shirt black, preorder T-shirt.
    Ezen felül beugrott a decemberi és januári előfizetőknek járó Orochi shock trooper helmet white, és Great helm red.

    Namost a tartalmon kívül semmit nem aktiváltam, gondoltam ha már benne van a claim item kosárban akkor csak nem tűnik el, egyébként is kemény vagyok mint a bili füle, AP és XP boosterek nélkül is megleszek.

    Erre most az 15-ös tiszteletére ránéztem a boltra, a Sidestories csomagok megszöktek mindenhonnan(profilról is), jó, nem nagy gond, Issue 15-be szűműződtek egyébként is, de a többi kiadást is mind újra 0 pontosan meg lehetne újra venni(profilon mind ott van) A claim item kosárban meg eltűnt az orochi és a templomos bádogsapka, helyette ott lóg egy Unity Core ruci, egy Hover Tech Discs sprint jármű, Faction Varsity jacket, és egy Anima Dash sprint cicoma, pedig a 2 hónap kezdő előfizetés lejárt még márciusban(amiért a szintezéses 1200-on felül pénzt nem, csak 20 veterán pontot kaptam).

    Akkor ez most milyen glitch, gyorsan csapjak le rájuk mert ezek is eltűnnek később, vagy ha nem piszkálok semmit végén hozzám vágnak egy Franken Choppert?
  • s1lkforrent
    #2115
    Mindeközben Funcomnál pontvásár van/volt(ends 160620):
    Buy 600 Funcom Points EUR 4.99
    Buy 1200 Funcom Points EUR 9.99
    Buy 2400 + 120 Funcom Points EUR 19.99
    Buy 6000 + 600 Funcom Points EUR 49.99
    Buy 12000 + 1800 Funcom Points EUR 99.99

    Szóval 6000 forintnál 5%, 15000 forintnál 10%, 30000 forintnál 15% ráadás. Na most ez Funcomnál ritkán ismételt, időszakos, grammra mért hatalmas kegy és engedmény, nem egy tök átlagos, sőt, gyengécske promó a játékpénzük ránk tukmálására..

    Továbbra is úgy érzem hogy Tornquisték vagy teljesen hülyék, és látványosan nem akarnak semmit eladni a játék boltjából, vagy egy játék köré gyűlt félőrült whale tábor bármit bármi áron megvesz, és nem számítanak ennek a csoportnak a növekedésére.

    Ezzel együt megjött az Issue 15 The Sleuth’s Gallery, ami nem más mint egy nagyobbacska(?) nyomozós küldetés, és a régebbi melléküldetés csomagok(Further Analysis, The Last Pagan, Love & Loathing) újrakiadása. Akinek viszont bármelyik megvan már, annak ingyé lesz a 15-ös.
    Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2016.06.14. 12:18:50
  • Orgi
    #2114
    Én kicsit pihentettem, mert Issue 11 végét sokadszorra sem tudtam befejezni, de még mindig szoktam, alapvetően single player játékként...
  • Doom 4
    #2113
    Hali!

    Játszotok még ezzel a játékkal?
  • Panzeradler #2112
    Hát akkor nagyon vak voltam, mert kerestem. Köszi átlessem újra.
  • Maala
    #2111
    Optionsben be lehet állítani, de alapból ki van kapcsolva.
  • Panzeradler #2110
    "Nameplate-k" nincsenek a játékban? Eléggé zavaró, hogy se a playerek, npc-k, mobok neveit nem látni targetolás nélkül. Vagy csak én nyomkodtam el valamit?
  • TomStorm
    #2109
    Délután mást írt ki de már nem emlékszem mit
  • TomStorm
    #2108
    Hali.
    "Update error 105" van és offline látja egész nap pedig csak 2 órát ír.Mi lehet a gond?
    Utoljára szerkesztette: TomStorm, 2016.01.31. 00:15:14
  • Maala
    #2107
    "Na kinek van 46 ezer forintja egy döglődő MMO előfizetésére?"

    Rossz ilyesmit olvasni. Hála égnek nem sok ilyen negatív mentalitású emberrel találkozni a játékon belül.

    Ha választanom kellene, hogy melyik MMO-ra költenék pénzt - amit már jó pár éve megfogadtam, hogy nem teszek többet -, akkor ez lenne az.
  • s1lkforrent
    #2106
    Állítólag ez amiatt történik, mert februártól végre értelmesebb bónuszokat ad a havi tagság:

    "Historically a GM discount gave you a 20% off dicount in the funcom store, a 1-hr per day 100%xp boost from enemies and an item of the month. The reason it's being discontinued is because they're significantly improving what you get for being a member. These start up next month some time.
    A 30% increase to all Experience earned. (This replaces the Time Accelerator)
    A 50% boost to all Black Bullions gained.
    20% extra capacity for Black Bullions and Marks of the Pantheon.
    8-hour Mission Cooldowns.
    18-hour Raid Lockout Timers.
    2 Lockout Timer Resets every 30 days. This item resets all active Cooldowns (Missions/Raids/Scenarios).
    A 10% storewide discount for everything in the item shop (20% for Grand Masters).
    1200 Bonus Points every 30 days.
    Free Anima Leaps!

    All loyalty reward items as soon as they're released (items you get for being subscribed 30 days, 90 days, 180 days and for every 180 days after that)."

    Per pillanat nekünk 150 euró. Na kinek van 46 ezer forintja egy döglődő MMO előfizetésére?
  • s1lkforrent
    #2105
    New sales of The Grand Master Lifetime Membership package are being discontinued as of February 5th, 2016. As a final blowout sale, Lifetime Membership is 25% OFF!

    THE PACK INCLUDES:

    Lifetime Membership with full Benefits and Loyalty Rewards
    Extra Character Slot
    10 XP Booster potions
    Permanent 20% Item Shop Discount
    Exclusive Snakeskin Jacket
    Set of Starter Talismans

    If you already have a Lifetime Membership, you get to keep everything! You will not be affected by this cutoff. Act now!
  • s1lkforrent
    #2104
    Ezt a Funcom is így gondolhatta, mert retconolta a picsába a tavalyi márc 24-ápr 1 golden week hírt, úgy kellett a gugliból előkukázni.
    Hogyaszongya:
    "Bonus Points for Recruiting
    For every new player you recruit this week you get $20 worth of Bonus Points (2400) in addition to the Veteran Points you normally get. (To get this bonus you must send your invite between now and the end of the Golden Week and the recruit must purchase The Secret World within 30 days.) Everyone has gotten 10 extra invite keys as bonus. Remember that we now have a special Enhanced Player Experience Pack offer, which makes this the perfect time for a new player to try The Secret World!"
    Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2016.01.23. 21:25:39
  • MerlinW
    #2103
    Új meghívottakért szerintem sosem járt 2400 bónusz. 5 veteran pont járt mindegyikért.
  • s1lkforrent
    #2102
    Golden Week van 20-26 között

    "Doubled Ability Points
    Every time you gain an Ability Point during this week, you will be awarded an additional bonus Ability Point! This effect stacks with Timed AP boosters that are available from the Item Store.

    Golden Vendor & Event Bags
    The Merchant of Glitz opens for business with a fresh stock of High Roller’s Valises, pets, and new clothing items! High Roller’s Valises purchased from the Item Store will now grant 1 Lucky Coin upon use! Plus, The Golden Bag of Lady Luck makes its comeback for those who want to spread the joy, and now grants 3 Lucky Coins to the benevolent soul that opens it.

    New Shinies in the Store
    The Gold Tuxedo and Extra Heavy Metal outfits are back at their 90% discount, and are joined by a new outfit! A golden mount has also made its way into the Item Store, and this one will only be available during the event!

    Gilded Rage
    The golden Guardian of Gaia, Samsu Nasiru, walks the earth again. Gather your best allies and hunt them down to earn your special rewards and tokens!

    Great deal on Funcom Points!
    During the Golden Week, we’re running a special offer on Funcom Points! When you purchase 6000 Funcom Points, you’ll get an additional 600 Funcom Points! Go for 12000 Funcom Points and get an additional 1800!"

    Ami látványosan hiányzik az az új meghívottakért járó 2400 bónusz pont, és bármely Funcom pont vételért járó 30% ráadás. helyette van 50! eurós feltöltésért 10%, 100!! eurós feltöltésért 15% bónusz.
    Biztos jól megy a szekér hogy nem szorulnak verbuválás és vásárlás ösztönző eszközökre, nem baj, majd elmúlik.
  • Maala
    #2101
    Nem értem, mi ez a nagy sprintmánia. Kingsmouthnak (az első 3 terület) van olyan jó hangulata, hogy el lehessen nyugodtan lenni a sima sprinttel. A moboktól így is el lehet futni.

    TOR-ban meg 1-2 nap volt (asszem Balmorra, vagy már a fővárosokban is elérte az ember?) a 15-ös szint, szóval az sem volt valami nagy nehézség. De ez már off.

    Ahogy írták, ennek a játéknak a lopakodós, és az investigation küldetések a nagy előnye. Már persze, ha magadtól akarod kitalálni, a játékon belüli böngészővel. Csak ne felejtsd el a -tsw parancsot is hozzátenni a kereséseidhez, mert egyébként bedob a küldik megoldásával rendelkező oldalakat is. :D
  • fluency
    #2100
    Az Ultimate Edition-be, amit megvettél bennt van az összes Issue 11-ig, plussz a 3 side story. Ne aggódj, ha bejött a játék tuti elleszel ezekkel egy jó darabig egyedül is. Igaz, hogy ez egy MMO, de egy kis ügyeskedés meg tapasztalat és azt veszed észre már Kaidan-nál jársz. Ott mondjuk van egy komolyabb "szintugrás" a mobokat illetően, de az is megoldható egyedül. Nem véletlenül írták több helyen hogy solo barát a játék(Kaidan-ig). Ha meg is unod ott, akkor is simán megér a benne lévő tartalom 20 eurot.
    RPG-ként is simán lehet játszani szerintem. Jó a történet és vannak olyan küldik ebben a játékban, amik qrvára megizzasztanak (szellemileg is). Vannak bennt klasszikus küldik (menj hozz x akármit), de már Kingsmoutba vannak olyanok, amiken majdnem eldobtam az agyam pl.: Digging Deeper, Kingsmouth Code, Something Wicked...
    Igazából a pontköltésen szerintem ráérsz majd félúton agyalni. A lényeg, hogy élvezd a játékot, mert ezt tényleg lehet!

    ui: Már nem is számolom, hogy a The Last Train to Cairo küldit hányadszor csinálom meg, de még nem unom.

    ui2: ja most látom, hogy elírtam a sprintet,IV-es sprint is bőven elég a játékban.
    Utoljára szerkesztette: fluency, 2016.01.19. 21:53:05
  • s1lkforrent
    #2099
    Rendben, meggyőztél, nem lesz Franken Chopper, inkább költöm a különbözetet Firaxis Humble Bundle-re. De ha már Issue-t vennem is felesleges, mert ez egy MMO, akkor az ingyé pénzt elverem macskákra.
    Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2016.01.19. 20:32:58
  • MerlinW
    #2098
    Oké, de buy to play a játék és a csapatot és a szervereket nem két fillér fenntartani. Ott is heti/havi fizetésből élnek az emberek és valamiből finanszírozni kell őket:) Funcom meg ugye nem ontja a játékokat magából.

    A borzalmas harcrendszer pedig zseniális. Mármint mocskosul jó. Erre rá fogsz ébredni ha eljutottál odáig, hogy megvan az ability bar fele, háromnegyede és elkezded összebarkobázni a buildeket, ahol a legkisebb is számít:) Nagyon át van gondolva az, hidd el.

    Ha meg nem endgame-ezel, nem kellenek neked még az Issue 5 cuccai sem, a quest itemek végigvisznek a sztorin. Oké Tokyo-s részeknél (Issue 9+) muszáj leszel vagy szerepjátszani, vagy grindelni hónapokig. Mert ugye ez egy MMO. Végig tudod játszani egyedül, de a felétől baromira nem fogod élvezni egyedül. Mert mint írtam volt ez egy MMO. Mármint masszív multiplayer-re kihegyezett játék:)

    Sebességet nem fogod korlátozva érezni, mert mint mondtam a speed 5 és feletti cuccok pár hónapja kerültek bele a játékba - hogy minek azt nem tudom, ráadásul kb minden sarkon el tudsz teleportálni bárhová.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.01.19. 20:18:40
  • s1lkforrent
    #2097
    Ez viszonylag gyorsan lejött, mert minden marhára túl van árazva a item store-ban. Ezeknek simán agyukra ment a mézsör ott északon, 10 euró egy outfit, 5-9 dollár egy pet, 10 dollár egy mould(fegyver kinézet), és mint írtam 10-20 dollár a spéci sprint?(Stealthboard is jópofa a 20 másodperc aggrótlanító láthatalanságával, de az is majdnem 2300 pont teljes accountra) Ki volt az az állat aki kitalált ilyen árakat? Ja, hogy sikeresen sarokba szorították magukat az egyébként lepkefingot érő előfizetéssel, alacsonyabb árnál az előfizetők lerabolták volna az egészet "ingyen".

    És itt külön megjegyezném, hogy a www.thesecretworld.com/itemstore oldal szinte használhatatlan, belassul, kifagy, kidob és újra be akar jelentkeztetni. Érted, egy olyan oldal ahol a valós pénzedet költenéd el..

    A karakter azért kellene, hogy esetleg más frakciók szemszögéből és végig, khm, "élvezzem" a történetet amennyire ez lehetséges.(úgy néz ki hogy a legtöbb questet a frakció nem befolyásolja, pár plusz cutscene-ért meg tényleg nem biztos hogy érdemes vesződni, de majd meglátjuk) TSW-t én próbálnám nem mint MMO-t, hanem mint RPG-kalandjátékot végigtolni, ha lehet egyedül, ha nagyon muszáj kis coop mellé. A Borderlands MMO másolat Defiance is egész jó volt egyedül, random mászkáló emberek és némi coop játék pont annyira változtatta MMO-vá amennyire szükséges volt, hogy ne kihalt tájon bolyongjon egyedül az ember.

    Namost a csoportos tank-healer-DPS szentháromságbeli klasszikus end game raidelés azért sem szerepel a programban, mert a frász kerülget úgy általában a Diablo nyomdokain haladó MMO klikkfeszt szörnyűségektől. TSW (már ahol..) tényleg különleges questeléséért és történetéért ezért próbálom lenyelni a borzalmas harcrendszert és az MMO mázt.
    Ezért az issue 12 kapásból ki is esik, nem tudnék vele mit kezdeni, mit kezdek egy csoportos dungeonnal, még ha onnan is esnek most a jobb cuccok. 13 beleillik ugyan a profilba, de ott valami a sztorihoz nem kapcsolódó 6 multi part küldetésről olvasok, eh, biztos nem kevés ez 10 dollárért?
    De nem is ez a lényeg, hanem hogy ezek mind issue 11 utáni dolgok, ki kell játszanom az egész első évadot hogy egyáltalán eljussak odáig(nyilván aki már rég túl van ezen, az issue 13 küldetéseire is már csak halványan emlékszik, és már a legtöbb idejét a TSW fórumon tölti még több end game contentért verve az asztalt, annak fura ez), az elejétől nézve 6 küldetés nem oszt, nem szoroz, pláne ha megunom félúton. Viszont az első 1200 pont 30 nap alatt lejár, második 1200 valszeg nem lesz, viszont továbbra is bök hogy marha lassan fut a karakterem, mintha a méhek ellentétes irányba húznák.

    Nyilván abszurd marhaság kiverni akár 3000-et is arra az ingyen sprint motorra, pláne ha dupla ennyi sem volt a játék, de nem is @szná a fejem ha nem érezném pont ugyanúgy lekorlátozva a sebességet, mint anno 2 éve F2P The Old Republic-ban. Mint ott is 15-ös szinttől lehetett futni, itt is gyorsabb lesz ez a történet haladtával, de akkor meg az in game paxom "veszik el", random fórumok szerint grindtól függően akár a keresett pénz felét-harmadát-negyedét is el lehet verni futásra, ami így félig kívülállóként elég rémisztő, ill mocskos F2P rendszerű TOR párhuzamokért kiált.
  • fluency
    #2096
    Ha kíváncsi a másik frakció sztorijára, akkor van értelme egy másik karakternek. Egyébként abban tökéletesen igazad van, hogy előbb az Issue-k legyenek meg, a többi simán ráér. Már a VI-es sprint is bőven elég (nekem). Az meg hab a tortán, hogy most már az Anima Leap-ek között is lehet teleportálni. Ezt egy nagyon jó ötlet volt betenni.
    Nekem a problémám inkább a Lantecy-vel van, mert alapból 120-130, de néha felugrik 170-180-ra. Agartha-ról meg inkább nem is beszélek.
  • MerlinW
    #2095
    Minden amit leírtál felesleges látványelem. Az extra sprintek is nemrég kerültek bele, alapvetően semmi szükség 4-es felettire. 2milla pax meg simán összejön csak a főküldetésekből. Több karakter teljesen felesleges, itt buildek vannak, egy kattintással válthatsz healerből dps-re vagy bármire. Arról nem is beszélve, hogy ha maximalista vagy endgame terén akkor aktív játékkal cirka 1/1.5 év mire kimaxolsz mindent :)

    Ha beszélsz angolul és kell egy aktív segítőkész, nagy és barátságos guild keresd main chat-en az "in vino veritas"-t.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.01.19. 19:48:38
  • Maala
    #2094
    " majd kigrindolom lassan.. lassan.. minden egyes karakterrel külön-külön."

    Minek több karakter?

    Issue(k)-ba fektesd mindenképp az 1200 pontodat, akár úgy is, hogy még veszel hozzá. Először azt éri meg megvenni, minden más csak felesleges sallang.
    Utoljára szerkesztette: Maala, 2016.01.19. 18:11:35
  • s1lkforrent
    #2093
    Szóval megtört a gerincem, bezsákoltam a játékot a múlt heti Steam Midweek -66% leárazásban.
    Ahhoz képest, hogy a Funcom milyen látványosan pofátlan drágán méri a cuccait, ez a 18,69 eurós(durván 6000 forint, de Steam-en ugye lehet ügyeskedni) Ultimate Edition nem volt olyan rossz vétel. A feltüntetett alapjáték+fizetős kiadások 5-11-ig, a 3 melléktörténet csomag, 3 napos AP növelő tárgy, azonnali 25 AP-t adó bónusz tárgy, egy sorozat kezdő fegyver, time accelerator tárgy napi 1 óra dupla XP-vel az előfizetés kifutásáig, Zenith Core cuki ruci felett a következőket is adja: Alapjátékból preorder kiadást, így jár az előrendelői póló, a macska, és a screaming demon ring amik plusz XP-t adnak. A külön Ultimate kód aktiválásánál úgy veszi mintha teljes játékot újra aktiváltad volna(pedig elvileg önmagában nem fogadja el) így kapásból 20 veterán ponttal indulsz, kettő hónap előfizetést ad, és az alapjáték kódját még egyszer elküldik levélben továbbpasszolásra.

    Azt viszont nem tudom, hogy a bónusz pontokkal hogy állunk. Első 30 küldetés után az 1200 pont biztosnak tűnik(ami elvileg 30 nap után el is párolog a normál bónusz pontok 6 hónapos szavatosságához képest), de a kérdés, hogy 2. havi "előfizetéshez" is adja-e a maga 1200 pontját, vagy örüljön a paraszt a +10 veterán pontnak és a dupla XP-nek. Éppenséggel nem lenne rossz kapásból a 12-es és 13-as kiadást is ingyen beszerezni.

    Meg van ez a Franken Chopper nevű tárgy. Ez 20 dollárért(!!) a kezdőhelyszínen egy nyúlfarknyi küldetés után feloldja a sprint 6-os szintjét, és ad mellé egy chopper motort spéci sprint animációként, azt használva 90 másodpercenként elérhető egy nitro képesség ami 10 másodpercig még vagy 35%-al megnyomja a sebességet.

    Na most alapból van sprint a gyorsabb közlekedéshez, ez +50%-al gyorsítja a "futás" sebességét, ez minden karakternek az elején adott. Ezt lehet játékon belül fejleszteni a sztori előrehaladtával egészen hatos szintig ami már +150% futási sebességet ad, pax kifizetésével ha elértük a szükséges hűségi szintet a választott frakciónkkal az alábbiak szerint:
    Sprint II - rank 2 - 100 ezer PAX
    Sprint III - rank 4 - 500 ezer PAX
    Sprint IV - rank 8 - 1m millió PAX
    Sprint V - rank 12 - 2m millió PAX
    Sprint VI - rank 13 - 10 millió PAX

    Azért rank 13 nem épp holnap lesz, és 13600000 paxnak is lenne jobb helye éppen. De érdekli a fenét, dugják fel a 6000 forintos fizetős biciklijüket, majd kigrindolom lassan.. lassan.. minden egyes karakterrel külön-külön. De a fő gondom nem az hogy adnak egy túlárazott futás fejlesztési shortcutot a fanatikusoknak. A gondom az, hogy _rettentő_ lassúnak érzem az alap futási sebességet(meg van séta sebesség, na arról tényleg lehagyták a hikomat animációt), és az 50%-os alap sprint sem sokkal jobb. Ehhez képest a lvl6-os sprinttel olyan gyorsan száguldoznak a veteránok a social hubokban, hogy rájuk kattintani alig lehet.
    Azaz per pillanat egyszerűen azt érzem, hogy muszáj lesz ebbe a szarba fektetnem az ingyen pontot meg még 10 eurót a 12-13-as kiadások megvétele helyett, mert amolyan Star Wars: The Old Republic stílusban korlátozva van a sebességem egyébként.

    Azért annyi a javukra legyen írva, hogy 13-as számban van tök ingyen chopper is küldetés jutalomként, de ahhoz először ki kell játszani teljesen a játékot, és csak az end game bohóckodásra marad.
    Utoljára szerkesztette: s1lkforrent, 2016.01.19. 13:40:03
  • MerlinW
    #2092
    Nem tudok róla. Többnyire nyugat európa és amerika játszik a játékkal. Illetve van egy két orosz guild, de őket ritkán látom.
    Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.01.14. 21:38:25