204
  • Epikurosz
    #84
    Csak, hogy világos legyek: nincs bajom a késsel, de nem akarom tömeggyilkosok kezében látni. Ha mégis, sajnálatos módon, a kezükben van, akkor ki kell onnan csavarni. 1xű.
  • Sanyix
    #83
    Úgy se lenne jó. Ne az kapja a pénzt akinek x papírja van, hanem aki TÉNYLEG tud. De ebben a korrupt világban ahol magasabb szinten is egy hozzá nem értő bankárka dönt dolgokról, úgyhogy marad így amíg össze nem omlik teljesen ez a rendszer, ami valami külső hatás miatt történhet csak meg, hiszen a pénznek egyre nagyobb a hatalma, mint láthatjuk manapság már a törvény felett is áll, vagy magát a törvényt befolyásolja.
  • Epikurosz
    #82
    Azért jócskán finomítottál az álláspontodon.
    Ne ess tévedésbe: én nem állítom, hogy nincs szükség bankrendszerre, sőt hadseregre és erőszakra is. Épp csak a dolgozó emberek, a tisztességes emberek szolgálatában akarom látni őket. Ezért van az, hogy simán elfogadom a több köztéri kamerát, ha a cél a bűnözők begyűjtése. Elfogadom azt a nem tudom milyen nevű adót is, amelyet a tőzsdei határidős ügyletekre akarnak kiróni. A nagyobb szabályozás híve vagyok, értve ez alatt a csúcsmenedszerek fizetéseinek korlátozását, a tőke vaskos megadóztatását, de annyira, hogy már ne is érje meg spekulálni, illetve vállalkozni azoknak, akik csak piti kalandorok. Na, lehet húzni az orrot, hogy ez nem reális stb. Ez engem nem érdekel. Én mondom a magamét, oszt ha valaki meghallgat az jó, ha nem hallgat meg, hát csókolom. Majd eszébe fogok jutni. :-)
  • Sanyix
    #81
    ááá soros a "megmentő" most nemtudom sírjak e vagy nevessek. hihetetlen hogy ilyen létezik...
  • coolbboy83
    #80
    Szerintem itt semmi sem korrekt....... nézzétek a munkahelyeket..... Ha te tanultál, tudod, neked kéne ott dolgoznod és megkeresni a nagyobb pénzt mert mlrnöki diplomád van..... DE Mégis VALAKINEK A HAVERJA KAPJA MEG AZ ÁLLÁST, ÉS AZ NEM TUD SEMMIT... Te meg mehetsz a McDonald'sba Börger Kingbee DROIDNAK..

    Minden lehetséges.....
  • Sanyix
    #79
    Be vagy szűkülve rendesen. Te már mást a kapitalizmuson kívül nem tudsz elképzelni.

    "Kockázatot vállal, felméri, miből lehet valami és miből nem lesz semmi."
    Tehát gátolja a fejlődést. Ugyanis egy ilyen kis szarkeverőnek halvány fingja sincs arról, hogy mondjuk egy fejlesztésnek mi lesz az eredménye, mi sül ki belőle, mert nem szakember, azt sem tudja miről dönt. És ez a rendszer legnagyobb hibája, hogy hozzá nem értő marhák döntenek olyan dolgokról amit nem látnak át.

    "Nélküle nem lenne számítógép, energiaforrás és kaja sem, mint ezt a hitelválságból láthatod, mert az ezeket előállító cégek nem lennének képesek működni bankok és hitelek nélkül, akár néhány napig sem."

    Na erről van szó. Szerinted már lehetetlen lenne máshogy csinálni. Pedig pont a bankok tettek saját maguktól függővé önmagukat, és a vállalatokat, mert virtuális, kamupénzekkel üzletelnek. Olyan körbefüggőségek vannak, hogy szinte lehetetlen átlátni ezt a kaotikus, pazarló, és igazságtalan rendszert.
    A hitelválság csak azt mutatja, a rendszer önmaga alatt is össze képes rogyni, annyira instabil, egy kis láncszem kiesik, és beavatkozás nélkül kártyavárként dől össze az egész.

    Beszűkült vagy, nem vagy képes kitörni a rádkényszerített világból, nemtudsz máshogy gondolkodni.
  • readswift
    #78
    venture capitalists VAGY vulture capitalists

    kinaiak az előbbi tábort erősitik,
    soros az utóbbit!

    HÁNY CÉG ALÓL HÚZTA KI A SZŐNYEGET AZZAL HOGY AZ ÁZSIAI PIACOKAT KINYIRTA?
  • Sir Ny
    #77
    Szerintetek, ha valakinek jobb lesz, akkor törvényszerű-e, hogy másvalakinek rosszabb legyen?
  • Sir Ny
    #76
    "naiv. A félvezetőiparral kezdődött. Szerintetek veszélyesebb a tudás mint a fegyver? "

    a kérdés feltételezi, hogy a tudásból nem fegyvereket csinálnak. tehát a válasz szerintem egyértelműen az, hogy NEM.
  • Sir Ny
    #75
    még tovább megyek. képzeld el, hogy a világon minden ember meghal valamiben! hát ez szörnyű!
  • BCS pixel
    #74
    a világban sokkal nagyobb népirtások voltak, és azok nem táborokba zárás volt meg áttelepítés hanem valódi népirtás
  • kukacos
    #73
    Látatlanban fikázás helyett majd egyszer nézz utána, hogy miket mond a Soros és milyen dolgokat pénzel. Meg fogsz lepődni, mennyire morális ember. Hozzánk képest mérhetetlenül többet tesz a társadalomért. Bárcsak minden pénzember olyan lenne...
  • kukacos
    #72
    Az, hogy mi motivál minket, és hogy milyen stratégiákat engedélyez a közösség az ezen célokért folytatott versenyben, nagy kettő. Ne mosd össze.

    Az ölés morális megítélése korral és társadalommal, valamint áldozattól függően változik. Pl. a haza védelmében ölni mai napig bárhol szent dolog. A mai világban megegyeztünk, hogy civil lakosságot mészárolni semmilyen indokból sem elfogadható. Ezért a holokauszt sincs rendben. Nincs mélyebb oka azon kívül, hogy tiltjuk.

    Megint más arról filozofálni, miért engedélyezünk bizonyos stratégiákat és miért nem másokat (azaz melyikeket bátorítsa, tűrje vagy üldözze valamely közösség). A legegyszerűbb magyarázat például, hogy azért, mert egy szent könyvben ez van. De az ölés tiltása megtehető tisztán racionális indokokból is. Egyszerűen rossz stratégia: bosszút szül és így bizonytalanságot az elkövető számára is. Azért nem érdemes ölni, mert legközelebb esetleg téged ölnek meg. Jobb a generációkra szóló kiszámítható biztonság, mint a pillanatnyi előny. Ezt bárki racionálisan gondolkodó ember beláthatja. Ebben az esetben az egyéni érdek legjobb megvalósítása a kooperáció.

    Jól illusztrálja ez, hogy mit is értek el a holokauszttal a nácik. Országukat szétszakították, politikai mozgalmukat egy évezredre diszkreditálták, nemzetüket porig alázták. A zsidók pedig erőt és saját országot nyertek a megpróbáltatásból, és erősebbek, mint valaha.
  • readswift
    #71
    -hitelesebbnek
  • readswift
    #70
    nem a holokausztról van szó...

    arról van szó hogy ha a kinaiak holnap váltig állitanák hogy tanultak az elmúlt évekből és végsősoron ők már nyugatiabbak taiwannál manapság már az is hitelesebb tűnhetne mint mr. 'tudnámmiabecsületesneve' soros.
  • Epikurosz
    #69
    Hát ha az erősebb kutya kettyint, és ez jól van így, akkor a holokauszttal is minden rendben van, annak is így kellett lenni. Vagy mégsem?
  • Epikurosz
    #68
    "Pedig ott az egesz csodalatos Univerzum!!! "
    Felkenheted a csodálatos univerzumod, ha a zöme lakhatatlan, nem embernek való.
  • Locutos
    #67
    De ki am!!!
    Mert azt hiszik hogy az eletnek egyetlen ertelme lehet az egymas kibaszasa felperc orommamorert. Na ez a problema a mai eletunkkel!! Ures!!!!!
    Pedig ott az egesz csodalatos Univerzum!!!
    (szerintem erre(az Univerzumra) mindenki fogenkony valamennyire, csak meg nem tartunk ott civilizacioban, remelem valaha azert fogunk, bar sokszor pesszimista vagyok ebben)
  • readswift
    #66
    Egyébkén nekem van egy olyan határozott érzésem hogy ezek a Soros félék még egymással is úgy basznak ki ahogy tudnak, félperc örömmámorban úszás kedvéért kilábalnak a racionális gondolkodás ingoványából.
  • Locutos
    #65
    Nem tud meghaladni, mert meg mindig ozet vadaszik, :) mert nem akar felebredni hogy nem kene ozet vadasszon mikor mar kocsit meg kenyeret automtikus gyartosoron gyart :) A hulysegnek is megvolt a maga evolucios funkcioja biztos :)
  • Locutos
    #64
    Piszokul igazad van, termeszetesen ezeket en is tudom.(en nem e szerint elek van is bajom belole). DE!! Nem azt jelenti hogy en pl. nem elek semminek, de most nem ebbe megyek bele.
    Bennem feltevodott az a kerdes, vajon a civilizacio nem annak a szinonimaja hogy az ember hogy tud minel jobban ugy elni hogy minel kevesbe egymas es a kornyezete karara menjen? (termeszetesen az ozeket le kellett vadasszuk, es meg vadaszunk ma is szuksegbol, de a technika fejodesevel mind jobban es jobban minimalizalodhatna az "ozvadaszat" szuksegessege)
  • readswift
    #63
    utálom azt a mentalitást , ami abban jut kifejeződésre hogy a 21szd. embere mindenkit meghalad agyilag, közben az a szó morál gyakorlatilag kihullott a szótárából, kedvére járja külön utait és bolyong benn az erdőben.
  • kukacos
    #62
    Honnan tudod hogy hány kellene? Operációkutatással meghatároztad? A piacnak van egy optimalizálási módszere, aki többet alkalmaz, mint kellene, az többet költ feleslegesen, így idővel elhull. Biztos vagyok benne, hogy a BKV-nál sok a felesleg, épp azért, mert nem hat rá a verseny. A londoni yuppie-k túlnyomó többsége viszont alighanem valóban szükséges.
  • babajaga
    #61
    Te nem hallottál az ipari forradalomról? A gőzgép feltalálása stb?
  • readswift
    #60
    ha ebből a hsz-ből indulnék ki, még azt találnám gondolni hogy a tudás veszélyesebb dolog mint a fegyverek.
  • readswift
    #59
    tessék már használni azt a szép szót hogy HARÁCSOLÁS... sosem nézték jó szemmel...
  • kukacos
    #58
    Aha, együttműködünk... Együtt szántjuk fel a földet, hogy elvehessük az ott élő növények életterét, és megehessük a búza szövetét? Összefogunk, nyilat készítünk, hogy lelőhessük az őzet? Vagy hogy átmenjünk a szomszéd faluba, lebunkózzuk a férfiakat, a nőket pedig megerőszakoljuk? Az összefogás szép, hasznos példái ezek. Azért fogunk össze, hogy változtassunk, és a változtatás igénye mindig valaki rovására jelentkezik. Az ember versenyben áll a környezetével, a természettel, a többi emberrel. Az, hogy a természettel szemben többnyire csapatban lépünk fel, nem jelenti azt, hogy nem szomjazzuk a hatalmat. Éppen ellenkezőleg.

    És vajon hol van az összefogás az egyén számára lényeges kérdésekben, úgymint biztonság, párválasztás? A társadalmon belüli játszmák szinte mind kompetitívek. És ez mindenkit jobban érdekel, mint egy piramis felhúzása. Mindenki tojik az "emberiség" haladására, amíg jó a nője és van mit ennie. A piramis se volt más, mint a fáraó hatalmának hirdetése.
  • Epikurosz
    #57
    A londoni Cityben hány juppi dolgozik?
    100 ezer, 200 ezer?
    Erre mind szükség van?

    (A BKV-nál, de mondhatnám a többit is, hány ingyenélő henyél?)

    Szóval, a rendszer - szigorúan gazdaságossági szempontból - nem hatékony. Tessék, megkaptad a választ a te fegyvereddel.
  • BCS pixel
    #56
    minden fajta munkát el lehet végezni ugyanúgy, idegeskedés nélkül is, aki csak idegeskedve tud dolgozni, az csak is a saját hülyeségének köszönheti a gyomorfekélyét
  • readswift
    #55
    Értyük fontos ember soros gyuribá , a planéta mája, kiválasztja a szart és ideküldi nekünk MO-ra.
  • readswift
    #54
    persze az hogy ennek a gyorsaságnak az az eredménye hogy az az óceán túlfelén a családok tálkájából elfogy a rizs, az más kérdés, őket nem AZ foglalkoztatja. Hát munkamániások na..
  • readswift
    #53
    "Az élet küzdés, és ha el akarsz érni valamit, elsősorban mások rovására teheted. "

    merem remélni hogy nem kibaszásra gondolt , hanem arra hogy az ő köreikben ez úgy megy ahogy Szilárd Leó mondá-
    „Az embernek nem kell sokkal okosabbnak lennie a többinél, ha boldogulni akar az életben, az is elég, ha csak egy nappal megelőzi őket”
  • kukacos
    #52
    "hányan dolgoznak úgy istenigazából"

    Munkamániások. Soros pl. hírhedten az. Aki nem az, az villámgyorsan kihull. Senkinek sem kívánom a pénzvilág csúcsait.

    Szerintem is a rendszer problémája, hogy aki sikeres, az kiugróan. De amit a többség nem lát, az a folyamatban elhullottak ezrei-százezrei. A lapok címoldalára csak Soros kerül, a többi elbukott hasonszőrű nem. Ezzel az erővel a lottónyertesre is mutogathatunk, hogy lám, aránytalanul sok pénze van.
  • Epikurosz
    #51
    "Az élet küzdés, és ha el akarsz érni valamit, elsősorban mások rovására teheted. "

    Na, látod, itt bújik ki nálad a szög a zsákból. Amit elért az emberiség, annak túlnyomó többsége nem a verseny eredménye, hanem az együttműködésé. Súlyos bajok vannak a fejedben.
  • kukacos
    #50
    Döntést hozni, befektetni szerinted gyerekjáték? Kiválogatni az értékes információkat az ezernyi "szakértő" ellentmondó véleménye közül? Mondhatnám, hogy egyszer majd gondolj vissza erre, amikor főnökként kezelteted a gyomorfekélyed, de ennyi aggyal sose fogsz eljutni odáig.
  • readswift
    #49
    naiv. A félvezetőiparral kezdődött. Szerintetek veszélyesebb a tudás mint a fegyver?
  • kukacos
    #48
    Az utolsó ilyen vívmány talán az ültetőfa és a kerék volt, bár valószínűleg az utóbbi projektet is megfinanszírozta egy áruszállításban érdekelt gazdag kereskedő.
  • kukacos
    #47
    Köszöntelek a való világban. Az oroszlán is a gazella terhére szaporodik. Az élet küzdés, és ha el akarsz érni valamit, elsősorban mások rovására teheted. A pénz csak egy absztrakt eszköz a hatalom kifejezésére. Ha korlátozod a pénzt, másképp törekszünk majd hatalomra, lásd mint az átkosban. Nem a pénzzel van a baj, hanem velünk.
  • BCS pixel
    #46
    szerintem az elektromosság kihasználása után kezdett igazán beindulni a technikai fejlődés, főleg az első atom erőművek megjelenésekor
  • KillerBee
    #45
    Jaj, ez nagyon fájt.