rFactor 2 és LeMans Ultimate
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
#18372
Én már lemondtam róla. Komolyan. iR+Raceroom ami jó, és fejlődik, és fasza, meg az ACC és a GTR3 is nagyon jó lesz szvsz.
Engem pont az keserít el, hogy magas prioritásról beszélnek az UI meg az online system-et illetően, aztán közben semmit, semmit nem haladnak vele... Az előző "DLC-ig" mindent megvettem. Premierben. Nem akciózva. Elég volt. Rólam több pénzt nem húznak le.
Lehet lesz belőle egyszer egy komoly valami, csak közben azt látom, a Raceroom _minden szinten_ fejlődik, az iR meg fullos lesz nekem...
Sajnos már az időjárással is gondjaim vannak (mintha említették volna, hogy az égkép textúrákkal is akarnak valamit kezdeni - nem csoda, látva a látványosabb konkurenciákat (Forza7, PC2, ACC), az AI sem az igazai, hiába kiemelkedő bizonyos tekintetben (erről korábban írtam hosszabban), szóval az erősségei nem annyira élnek már, így meg, hogy nem látom a fejlődés komolyabb jeleit, bizonyos területeken meg semmit, nálam csak kidobott pénz lenne...

#18371
én meg vagyok az ui nélkül is, és a competition system nélkül is.. De most már zavar, és idegesít, hogy nincs belőle már közel két éve semmi.
Ádám - HRF1RT.hu
#18369
Mert mit vártál? 😄
Csúsznak mindennel, de ami azt illeti, én már ideges sem tudok lenni emiatt. A tartalom jön, amilyen tempóban jön, a UI senkit nem érdekel, a competition system jó lehet, de eddig is megvoltunk nélküle. Szóval mit veszíthetsz? 😊

#18368
Na hát ez a roadmap megint picsafüst.
Nem veszlek továbbra se komolyan. Ne örülj!! by sertrex
Hát nem egy kis méretű MOD-ot választottál 4GB <#wow1>#wow1>, így a spontán csatlakozásnak nem sok esélye van még ha valaki szeretne is.
Te, hogy akarsz játszani ha nem látod a saját szervered, vagy másik gépről? Az általam lentebb írt módon gondolom neked is működne. Lehet megy localhost IP-vel is (127.0.0.1) de azt nem próbáltam.

#18366
Remek!😊 Azóta ment, és most zártam be.😄 Legalább tudom, hogy látszik, me' én nem láttam a listában. Ja, mehetnénk majd. Délután, este...
Utoljára szerkesztette: hqx, 2019.02.01. 15:13:00

Én látom és csatlakozna is, annyi, hogy nekem nincs telepítve a Endurance Series rF2 MOD ezért elvileg elkezdte tölteni, legalábbis kiírta, igaz az állapot jelző csík még nem indult meg. Majd letöltöm külön és este lehetne gurulni is rajta.
#18364
Igen. nem a legegyszerűbb, de azért megoldható. Indítottam megint egy szerót Endurance SeriesSG néven. Megnézné valaki, hogy látszik a listában, és be lehet-e lépni? Endurance Series rF2 MOD Pálya
Utoljára szerkesztette: hqx, 2019.02.01. 13:55:27

Head of SIMCO http://www.simcompany.hu
Köszönöm a leírást! Úgy látom, hogy nincs ez a dolog a végtelenségig leegyszerűsítve azért 😊 Mármint nem részedről, hanem a fejlesztők részéről.
#18361
Sima dedicated install sallangok nélkül:
a steam mappából indítva parancssorból , pl.: totalcommander ...
steamcmd +login anonymous +force_install_dir ***** +app_update 400300 +quit
***** nálam: d:\Jatek\Steam\steamapps\common\rFactor2dedicated -> fonotos, hogy ne legyen benne szóköz ! , telepítés után már átírható ...
- userdata\player mappa idemásolása
- package mappába a .rfmod, kocsi.rfcmp, pályák.rfcmp
- itt is telepíteni kell a csomagokat a modmgr.exe-vel /benne van a Bin32-ben/
- parancsikon létrehozása rFactor2 Dedicated.exe-ről innen , majd a .lnk-ba módosítani kell Bin32 v Bin64 , az op.rendsz. függ :
"*****/Bin64\rFactor2 Dedicated.exe" +path=".." +oneclick +trace=3 +profile="player"
-> több parancsikon is lehet, ha több szervert kell indítani, de akkor több userdata\player_xyz mappa létrehozása is pl.: +profile="player0" , +profile="player_rally" , stb. , akkor kell a multiplayer.json-ban átirni a port számokat pl.: HTTP Server Port":64300 és átengedni a routeren !
Ezek megvannak, akkor indítás után lehet keresni a játékszervert és csatlakozni 😊
leírni nehezebb <#vigyor3>#vigyor3>
Utoljára szerkesztette: Norbixx75, 2019.01.31. 20:26:31

Ennek hol kellene lennie pontosan? Nekem pl. olyan mappám sincs mint neked, hogy "rFactor2 dedicated"
Egyébként közben sikerült csatlakoznom a saját szerveremhez, úgy hogy az Launch rFactor.exe-t a helyi hálózati címemmel paraméterezve indítottam el: +connect 192.168.1.100:64297, tehát nálam
"F:\Steam\SteamApps\common\rFactor 2\Launcher\Launch rFactor.exe" +connect 192.168.1.20:64297
Egész pontosan a Launch rFactor.exe-ről készítettem az asztalra egy parancsikon és azt paramétereztem így.

#18358
Igen, letölti és be is enged csatlakozáskor ...
... próbáld meg a tiedet a lenti fotó alapján elkészíteni, mert ha csatlakozni akartam a te dedicated-hez, akkor nem találja valamelyik csomagot ... "package not available"
- a pirossal bekarikázott részt hagyd üresen és így csak egy pár kb-os .rfmod-ot hoz létre , ezt és a kocsi , pálya .rfcmp-t másold a package mappába
- a dedicated servernél létre van hozva a UserData\player\ mappa ? , mert ez nélkül is lehet indítani a szervert, viszont így nem biztos hogy tud letölteni, csatlakozni oda ...
Utoljára szerkesztette: Norbixx75, 2019.01.31. 19:17:20

Én látok egy olyat, hogy Formula Ford 31.01.19 / Mondello National 2 játékossal. Ha ez a tied akkor látom.
#18356
Nálam sem működik , de így nézne ki , csináltam egy szervert ez alapján : Formula Ford
Utoljára szerkesztette: Norbixx75, 2019.01.31. 18:33:00

#18354
én látom. Hárman fent is vannak 😊
Ádám - HRF1RT.hu
Erről nem olvastam sehol és a lenti videó sem foglalkozik vele ami mellett látszólag működik a dolog. Elvileg a játék default portjai vannak forwardolva.
Nem tudom, hogy látja e, majd lehet később indítok egyet és beírom ide a címét. Első körben az lett volna a cél, hogy én magam is tudjak csatlakozni azonos gépről.
Na még tudtam szerkeszteni a hozzászólást. Végül is most is fut: Try_SG
Utoljára szerkesztette: Danecay, 2019.01.31. 16:06:26

#18349
A külvilág se látja? Ha a sajátodat nem látod, még lehet hogy megy. Vannak routerek amikkel nem jó. Ismerősömnél is ez volt. Aztán szolgáltatót, és ezzel együtt routert váltott, és már látta a saját szerverét.
A technikai részletekbe nem tudok bele menni, hogy ez miért van 😞
Utoljára szerkesztette: Adebayor, 2019.01.31. 15:49:19
A technikai részletekbe nem tudok bele menni, hogy ez miért van 😞
Utoljára szerkesztette: Adebayor, 2019.01.31. 15:49:19
Ádám - HRF1RT.hu
Sziasztok!
Dedikált szerverrel kapcsolatos problémám lenne, méghozzá az, hogy nem látom a futtatott szervert. Már az összes neten fellelt kapcsolódó portot forwardoltam a routerben, le is ellenőriztem egyenként őket, működnek de egyszerűen nem találom a szerverlistában. A forwardon túl Port triggeringet is állítottam be de semmi és DMZ-be is ugyanez. A Windows tűzfalat is kikapcsoltam a próba idejáre végül a biztonsági szoftvert is de az eredmény változatlan. Nem is olyan túl régi Youtube-os videó alapján ennek így működnie kellene.

#18345
Sziasztok! Rustavi International Motorpark Grúziából, nem kész verzió, de működik. rFactor-ból konvertálták:
http://www.mediafire.com/file/81p5dk3ysq447qq/rFactor+2+-+RIM+v0.1+by+sti228.rar

#18344
Ez a kocsi miért csillog sokkal jobban, mint minden más? Ez lenne az új shaderezés?
Head of SIMCO http://www.simcompany.hu
#18342
Az AC-val én is pont így voltam. Egyébként, ha lenne itt is olyan lehetőség, mint a RaceRoom Racing Experience-nél, hogy ki lehetne a tartalmat(DLC) próbálni, akkor szóba jöhetne a vásárlás a DLC-re, de így nem.
Az iR drága, meg gyakorlás ide, készülés oda, oszt jön egy barom -akár több is, aztán vége a versenyednek.
Utoljára szerkesztette: hqx, 2019.01.20. 08:12:10

Valami csomagautomata , vagy postán maradó biztos van ...
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Még GLS csomagpont, soha nem vagyok itthon, amikor hoznák, melóhelyen meg nem lehet átvenni. Vagyis még nem vagyok ott elég régóta, hogy ezt megtegyem 😄
miért más szállítás nem jó ? 😊)
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Tök jó lenne, ha legalább egy makettezős bolt használna foxpostot, hogy befejezhessem a Pz.II-t, amit már mutattam a makettezős topikban 😄
Én már megöregedtem, visszatértem makettezéhez, néha néha megyek valamivel, F1, ACC , akármi, de sokat nem, kidobott , haszontalan időnek tartom ma már a végtelen autózgatást 😊
Az ég kék, a fű zöld" a Fideszes főgecik gyermekeket erőszakolnak meg!
Sok minden más volt, az ember pl. alkalmazkodott, kaptam egy FWD-t akkor azzal mentem, ha csak AWD maradt akkor azzal, hiába RWD a kedvenc...ez még az F1C időben volt, ha létrejött egy jó csapat ligaként, akkor nem számított semmi más, és bőven elfértünk egymás mellett, az LFS-nek is megvolt a maga jó csapata, az NR2003-nak is...mindenkinek, és még akkor nem volt ez a szimes kivagyiság sztem..vagy legalábbis nem emlékszem rá.
Az első ilyen széthúzásos emlék az a GTR megjelenésével jött. aztán persze volt az rF alatt mikor mindenki ligát akart alakítani..mert itt lehet segítséget használni, mert ott csak cockpit nézet van...stb.
..és igen, később már fontosabb lett az hogy ki milyen szimet használ mint maga a játék. ..az enyém a f@sza, a tied sz@r hozzáállás ami sztem végkép szétcseszte az egészet.
..és persze a régiek már családosak, az újak meg ..talán pont a sz@r hangulat miatt már nem csábultak el.
egyébként RoC van, remélem nézitek.. 😊
Utoljára szerkesztette: b-type, 2019.01.19. 21:10:12

”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Nagyon rég nem néztem már az áraikat, nem tudtam, hogy ennyire olcsók lettek a dlc-k. De próbálgatva nem jön már be úgy, mint régen, inkább Automobilistával meg rF2-vel körözgetek, ha már játszani akarok. Valahogy fura az AC, hozzá kell szoknom, ha elkezdek játszani vele, míg iR, rF2 meg Automobilista között nincs ilyen hozzászokási fázis, egyszerűen jó ahogy van a legtöbb autó. Szóval az a 20 euro nekem is a zsebemben marad.
Igen, nem volt ekkora választék, egy igényesebb MOD-nak vagy új fícsörnek is örülni tudtunk (pl. pálya széléről felverődik a por), most pedig nem győzünk miben válogatni, miközben mindegyik játéknak megvan a maga erőssége ugyanakkor a maga gyengesége is. Ugyanakkor szimulációt tekintve (gondolom az iRacing mellett amit sohasem próbáltam) szerintem az rFactor2 a befutó.
#18333
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Az AC-t mostanában minden DLC-vel együtt 20 euro környékén is vesztegetik steamen, amikor akció van. Ha szereted az alap játékot, megérheti, mert amúgy rengeteg a tartalom benne.
Én személy szerint nem szeretem, így hiába a kevező ár, autókat nézegetni 20 euróért nem éri meg, mert úgyse vezetném őket. 😊

Utoljára szerkesztette: bottleopener, 2019.01.19. 20:33:32
Itt a fórumon is van olyan versenyző, akinek a sebességéről max álmodni merek, és ha jól emlékszem DFGT-vel ment. Nem ez számít.
#18331
A G29-cel el sem lehet indulni témához:
Kb. 2 éve volt egy pilóta, aki megnyert egy rangos nemzetközi versenyt. Amikor interjút készítettek vele, elmondta hogy G27/29-cel gyakorolt.
Ill. egy időben Wéber Gábor Logitech Momoval tolta. (hogy red vagy sima, már nem emlékszem)
Erről ennyit. 😊

#18330
Én évek óta DFP-vel nyomom, elég régi vas, de pár hete nyertem vele egy versenyt az ISR ligában . Na jóó, két éve ez az első győzelem, pedig majdnem minden héten ligázom.<#vigyor>#vigyor>
Ez az egyetlen versenyszimulátor amivel játszom, talán ebből is látszik, hogy komolyan gondolom, mégis azt mondom, amíg magát a játékot nem rakják rendbe - gondolok itt az GUI-re - addig DLC-ért nem fizetek.
Van bőven élvezetes mod az ingyenes tartalmak között is, akár évekig el lehet lenni velük, viszont a játéknak van néhány bosszantó hiányossága és pont az új GUI hiányzik, amit legalább két éve ígérgetnek.
Visszatérve az eredeti témára, fizetős DLC szerintem felejtős fun race-ra.

Lehet a DLC-k hozzájárulnak ehhez.
Legutóbb amikor elindítottam az AC-t, hamar ki is léptem, az autók felét meg kéne venni. Egy bajnokságban nem tudnék elindulni vele, mert ha nincs meg az autó, fel se mehetek szerverre, ha jól emlékszem. A legutolsó körözgetéseim alapján nem is akarok rá pénzt költeni.
rF2-ben találtam hirtelen két futó bajnokságot, de egyik se mozgat meg.
Van még Raceroom bajnokság, de az is vásárolgatós, és valahogy nehezen hiszem el, hogy jó, meg tetszene.
Lehetne még iR-ezni, de valahogy abba se akarok nagyon invesztálni, hiába nem okozna nagy gondot egy éves előfizetés, meg a maradék pályák 1-2 bajnoksághoz, pedig még talán ez lenne a legkedvezőbb.

#18328
Nem a szimulátorozásra értem, hogy komolyan gondolja, hanem erre a játékra. Mert ma már van 4-5 ami élvezetes tud lenni, és mind meg lehetne venni. Aki konkrétan rF2-zni akar, az talán megveszi a DLC-ket, aki csak ezzel is szeretne játszani, az nem biztos. Így értettem. Érted!?<#wink>#wink>
Egyébként Btype-al egyetértek. Valahogy ellaposodott ez az egész. Az AC megjelenésekor, fejlesztgetése közben beindult megint valami, de ma már inkább csak a hiba keresések vannak a játékokban, ahelyett, hogy tolnák az emberek. Talán az is közrejátszott ebben, hogy az elmúlt időszakban egy iparággá nőtte ki magát az egész, és ahogy írtad is, sokan talán azt hiszik, hogy egy G29-el már el sem lehet indulni, pedig ez butaság (nekem is az van egyébként). Dehát az iPhone, BMW, Starbucks országában már elég degradáló ésszerűen invesztálni ilyenekbe.<#nevetes2>#nevetes2>
Utoljára szerkesztette: GeriDoc, 2019.01.19. 19:03:51

Én amennyire látom szinte mindenhol visszalépés van. itthon legalábbis. Sokkal jobb minden, a net, a játékok, a kezelőszervek, de hiányzik az a szenvedély ami volt.
”~Alonso, Lewis is behind you. ~I don’t want to hear that!”. videók: http://www.dailymotion.com/b-type
"ingyen van, biztos az a jó vonallal"
Ilyet senki sem állított de szerintem mindenki úgy játszik a játékkal ahogy neki jól esik, komolyan, félkomolyan, napi rendszerességgel vagy ritkábban, gyári tartalommal vagy ingyenes MOD-okkal, kormánnyal vagy kontrollerrel netalántán billentyűzettel ha valakinek éppen ez esik jól vagy arra van lehetősége. Szerintem senkinek nem tisztje bíráskodni senki felett e tekintetben. Na és hát hol kezdődik a komolyan vétel? Akkor én kapásból komolytalanban nyomom mert csak egy G29-el tolom, míg mások több 100e Ft-s Fanatec cuccokkal. Sőt vannak olyanok akik egy valódi új autó árát is elköltik komoly cuccokra mint ahogy tette azt pl. az egyik PH-s fórumozó is miközben saját bevallása szerint hónapok óta bele sem ült a 3 monitoros izgő-mozgó több millióból épített cockpitjébe. Akkor ő most komolytalan vagy sem? A magam részéről nekem is vannak időszakaim, van, hogy inkább szimulátorozok és van, hogy lövöldözni van kedvem 😊 Az utolsó alkalmat leszámítva szerintem legalább vagy fél éve el sem indítottam az rF2-t. Akkor most ne is játsszak vele mert nem veszem elég komolyan? Egyébként fizetős tartalom ide, ingyenes tartalom oda, sehogy sem tolják valami sokan online.
Jó, érzem én is, hogy egy kicsit elvonatkoztattam a témától de talán kicsit érthető a gondolatmenetem és semmiképpen sem szeretnék vitafórumot indítani. Mindenesetre már az is haladás lenne ha bármilyen formában megvalósulna egy egy online összeröffenés.

#18325
Nálam jól fut az ezeréves gépen is a Nissan GTR 2011. Annak meg aztán semmi köze ahhoz, hogy kit mennyire érdekel a játék, hogy pluszba kiad 30 eurót.
#18324
Én meg pont fordítva gondolom.<#buck>#buck> Szerintem akit ez komolyan érdekel, az megvette a packokat, akik nem vették meg, azokat a moddal sem tudod bevonzani, mert azokat csak annyira érdekli ez, mint az AC, ACC, PC2, vagy bármi más. És mivel azok jobban vannak hypeolva, és ezért többen vannak, inkább oda megy "gurulni egyet". Egyébként a Nissan GTR az egyik legrosszabbul optimalizált autó, és még nem is szép. Amióta megvannak a friss, szép, jó gyári GT autók, meg protok, eszembe sem jut a régi ISI-s, vagy mod autókkal menni. Szóval az "ingyen van, biztos az a jó vonallal" én nem értek egyet.
Úgy gondolom, hogy még ligát is körülményes lenne kizárólagosan fizetős tartalommal indítani nemhogy egy ad hoc szervert a poén kedvéért. Még az ingyenes tartalmakkal indított szervereken is alig vannak és mint ahogyan lentebb is írták, vannak gyári ingyenes tartalmak is. Az pedig elég nagy általánosítás, hogy minden MOD tartalom sz*r lenne, minden bizonnyal vannak ilyenek, sőt biztos nagyobb százalékban oszlanak meg a nem jól sikerül, félkész MOD-ok, de akadnak köztük egész jók is.