A magyar őstörténelem
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Földrajzi elhelyezkedése alapján pontusi keletkezésû, de elért az Uralig is.
Alinei szerint a kre. 3500-ban az alföldre érkezõ kurgán lovasok hozták be a nyelvet a KM-be.
Ha a rovást nézzük, akkor ez nem így volt. Mert a Tatárlakai 7000 éves.
Az viszont tény, hogy eme kultúra nagyállattartása számolta fel az alföldi telleket, és ekkor jelenik meg a Blau táblán is a vinca rovás!
Biztosra vehetõ, a régészeti leletek alapján is, hogy a Tisza-herpály-Csõszhalom teljesen eltûnt és helyette egy keleties fajú, lótartó a kocsit ismerõ nép sírjai domborultak, bár lakhelyüktõl távol.

www.smart-bus.hu
www.smart-bus.hu
Nem hasznos átvenni.
Magyarország! Ne feledd halottaidat, mint vádlók élnek ők.
www.smart-bus.hu
TÉVED, EVOLÚCIÓ VOLT, DE MIVEL Õ RÉGÉSZ ÉS NEM BIOLÓGUS...
az õskori barlangfestményeken magyar rovásírást vél felfedezni, a legrégibb írásrendszernek állítja a magyar rovásírást, és összekapcsolja a sumér írással,
IGAZA VAN, A MAGYAR NYELV ÕSNYELV ÉS A ROVÁSSAL EGYÜTT FEJLÕDÖTT, AZ PEDIG JELÖLÕ ÍRÁSKÉNT "KEZDTE PÁLYAFUTÁSÁT", MINT AZ EGYIPTOMI KÉPÍRÁS!
kétségbe vonja az ókori zsidó állam (Dávid és Salamon) létezését,
A ZSIDÓKAT ANNYIRA GYÛLÖLÖM, HOGY TOJOK A TÖRIJÜKRE, MOCSKOS ÉLÕSKÖDÕ FAJ...
a hunokat és szkítákat hozza rokonságba a magyarokkal, sõt, a kelta, etruszk, görög kultúrát is kimondva vagy sejtetve a magyarból eredezteti,
HELYES, MINDEN EURÁZSIAI KULTÚRA ALAPJA A NEOLITIKUS MEDENCEI NÉP!! EZT VÉSD A FEJEDBE KIS ÖCSKÖS!
továbbá Krisztust nem zsidónak, hanem párthusnak véli,
IGAZ, ÉS A PÁRTUS A SZABÍR ROKONA!
miközben a középkori rabszolgakereskedelmet a zsidóknak tulajdonítja.
MAI S MÛKÖDIK IZRAELBEN KELET-EURÓPAI NÕKKEL, TÖBBEK KÖZÖTT MAGYAROKKAL, REMÉLEM MAHMUD ATOMOT SZÓR ARRA A SZEMÉTDOMBRA!
<1>1> Ilyen és ehhez hasonló, a hazai és nemzetközi szaktudományos közmegegyezéssel ellentétes állításai miatt a könyveket nem nyilvánították tankönyvvé.
CSAK ZSIDÓ KÖRÖKBEN!
TOVÁBBRA IS AZT ÁLLÍTOM, HOGY NAGYON KEVÉS TUDÁS BIRTOKOSA VAGY!
Himnusz 2. versszak:
Õseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hõs magzatjai
Felvirágozának.
Ki is volt Bendegúz? Igen, Attila nagykirály apja.
Egy másik érdekesség, Edward Burne-Jones: Arthur végsõ álma Avalonban:
A magyar Szent Korona van ott, bizony.(A teljes kép)
Bõvebben itt is olvasható egyéb érdekességek mellett.
www.smart-bus.hu
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
A római egyház megbízásából egy Sajnovics János nevû jezsuita szerzetes csinált iskolát ebbõl az eredetelméletbõl. Ez a pap csillagászattal is foglalkozott, és egy hosszabb ideig tartó lappföldi tartózkodása során, melyet eredetileg csillagok megfigyelésének céljából tett, állítólag hasonlóságokat fedezett fel saját anyanyelve és a lappok szókincse között. Hazatérve megírta hírhedt esszéjét e témakörben „Demonstrata Idioma Ungarorum et Lapporum Idem Esse” címmel.
Ez a teória kapóra jött a Habsburg hatalomnak. Felfedeztek ugyanis benne egy felettébb hasznos eszközt a magyarok büszkeségének, nemzeti öntudatának beszennyezésére, megalázására. Ennek az elméletnek segítségével nem kis kárörömmel megkísérelték a magyar nemzetet az emberi civilizáció peremvidékén vegetáló, néhány ezer lelket számláló népecskékkel rokonítani, mint a vogulok és az osztjákok, akik az Ob folyó vidékén sötét sámán- és medvekultuszok ködös félhomályában meglehetõsen primitív körülmények között tengették szomorú hétköznapjaikat.
Késõbb már szándékos célzatossággal képezték ki a Habsburg-hatalom védõszárnyai alatt azokat az eredetileg németajkú, de Magyarországra katapultált „nyelvészeket”, akik a magyargyûlölõ hatalom mecénatúrája támogatásával üstökösként emelkedtek fel az e téren legmagasabb pozíciókba, hogy téves és kártékony tanaikat ország- és világszerte zavartalanul terjeszthessék. Csak hogy néhány nevet is említsek: Josef Budenz, egy a fuldai járásban, rasdorfi születésû német, aki élete végéig sem volt képes tisztességesen megtanulni magyarul, Hunfalvy Pál alias Paul Hunsdorfer, Franz Schedel, Szinyei alias Faerber. Hozzájuk társult a magyar Reguly Antal.
Nyelvészeti vizsgálódásaik során nagy nehezen sikerült összeszedegetniük megközelítõleg 300 olyan szót, melyekben némi hasonlóság fedezhetõ fel az azóta finnugornak csúfolt népecskék és a magyarok szókincse között. Az a nyelvészeti tény fölött, hogy nyelvünk csak úgy hemzseg az õstörök és sumér szavaktól, melyekbõl alapszókincsünkben több ezer lelhetõ fel, „nemes eleganciával” elsiklottak. E szavak mind alaktanilag, mind jelentésbelileg sokkal közelebbi párhuzamokkal rendelkeznek az összehasonlított nyelvek között, mint az erõszakkal és hipotetikus alapon kiagyalt finnugor elmélet példaszavai.
"Amellett, hogy kétségbe vonja a darwini evolúciós elméletet is, az õskori barlangfestményeken magyar rovásírást vél felfedezni, a legrégibb írásrendszernek állítja a magyar rovásírást, és összekapcsolja a sumér írással, kétségbe vonja az ókori zsidó állam (Dávid és Salamon) létezését, a hunokat és szkítákat hozza rokonságba a magyarokkal, sõt, a kelta, etruszk, görög kultúrát is kimondva vagy sejtetve a magyarból eredezteti, továbbá Krisztust nem zsidónak, hanem párthusnak véli, miközben a középkori rabszolgakereskedelmet a zsidóknak tulajdonítja.<1>1> Ilyen és ehhez hasonló, a hazai és nemzetközi szaktudományos közmegegyezéssel ellentétes állításai miatt a könyveket nem nyilvánították tankönyvvé.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
http://hu.wikipedia.org/wiki/Talaj
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
És az európai civilizáció kialakulásában játszott oroszlán szerepünket!
medence népe a magyar

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Más:
Ezt Buddhának a #2556-ra. Figyeld a jelképek párhuzamait.
Ezt meg ma olvastam, szintén ott. Bár ez inkább közelmúlt, de talán érdekel mást is.
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Hátha vizuálisan megy majd, gondoltam naivan, de nem.
Sajnos kisegítõ sulis tanári diploma híján, nem tudok segíteni.
Szia!
Pedig a hivatalos és rossz álláspont szerint mi ekkor az uralnál szedtük a makkot!
A pártusokról illene tudni, hogy szkíta uralkodó osztállyal rendelkeztek, akik írástudók voltak.
A magyar tehát amely szabír-onogur és kárpáti keverékek elegye, rendelkezett pártus jelenléttel, ezek pedig a szavarok, más néven szabírok voltak!
Egyetértesz?
Meg se nézted. Vagy 5 percig beszélnek róla a amikor kérdéseket is tesznek fel az elõadónak.
Nem mintha nem szeretnék gyagyás trollokkal flémelni, de most van egy kis dolgom, és csak erre a hsz-re futja az idõmbõl. Addig is fosd tele a topikot a szokásos provokáló megjegyzéswiddel, és gyûjtsed a büntipontokat. Aztán majd jövök. Úgy tervezem kegyes leszek hozzád, nem foglak nagyon megalázni, csak a tanulatlanságodról, és kis hazugságaidról lesz szó.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
LENTEBB A KÉP: 2544
Az elejét érdemes elolvasni, hogyan akarták bizonyos körök ellehetetleníteni a fordítását, megjelentetését, de szerencsére nem sikjerült. Így dolgoznak még manapság is, nehogy már a székük veszélybe kerüljön.
Erre csak egyik krónikánk mostoha sorsáról. Lajdi Péter írása a Tarihi Üngürüsz fogadtatásáról:
"Mindennek tanulságos példája a Vámbéry Ármin által 1860-ban Isztambulban fölfedezett „Tarih-i Üngürüsz” („Magyarok története”😉 körül kirobbant, krimibe illõ herce-hurca, mely az elveszettnek hitt Õsgeszta török nyelvû fordítása. Az eredeti, magyar nyelven írt munka 906-ban vagy 907-ben keletkezhetett, ti. a magyarság történetét Árpád nagykirályig követte nyomon, aki tudvalévõen 907-ben, az országunkra törõ, egyesült nyugati hadak elleni, diadalmas Pozsonyi Csatában halt meg. Ezt a gesztát Szent István idejében magyarról latinra fordították, hogy nehogy fölkerüljön a tiltott vagy megsemmisítendõ iratok listájára. Amikor a török lerohanja országunkat, a fehérvári királyi könyvtár titkos részlegében õrzött, becses mûvet II. Szulejmán szultán kérésére Mahmud Terdzsüman magával viszi és törökre fordítja. Vámbéry 1860-ban naívan, mit sem sejtve benyújtotta a Magyar Tudományos Akadémián. A finnugrista Habsburg-bérenc, Josef Budenz azonnal zároltatta, nehogy híre menjen a dolognak. Szerencsénkre majdnem egy évszázaddal késõbb a már korábban említett Dr. Zakar András kutatásai során tudomást szerzett errõl. Kiderült, hogy nem csak az Akadémian, hanem Törökországban is van egy-egy példány belõle. Ekkor sikerült filmkópián megszerezni, és ezt rögtön a Prágában tanító turkológus professzorhoz, Dr. Blaskovics Józsefhez küldték, aki magyarra fordította a mûvet. Az Akadémián szemmel látható idegesség lett úrrá – amint beszámoltak errõl a 1970-es évek vége felé. Mitõl lettek az akadémista urak és hölgyek ennyire idegesek? Ezt az MTÁ-n mind a mai napig tartó, nemzetellenes alapállást bizonyítja ez a történet is! Nemhogy rendes hazafihoz méltó módon ujjongtak volna az örömtõl, hogy végre elõkerült hiteles múltunk e becses dokumentuma!"
Ezek után nem csoda, ha nem akarnak tudni a számukra képbe nem illõ igaz krónikáinkról.
Lehet még tovább szemezgetni bõven.
„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
Lesd meg te is, kell az anti-magyar ellenvélemény is!
Ez a kedvenc pártus érmén! Tetszik nagyon a jel rajta!

„Tanulni és nem gondolkodni: hiábavaló fáradság; gondolkodni és nem tanulni pedig: veszedelmes.” Konfúciusz
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)
Nem értem, sorry.
csak a minket érintett népek és birodalmak melyekhez tartoztunk!
atlasz magyar õstöri video