A magyar őstörténelem

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#2841
értem, köszi

#2840
Uwu már az elejétõl kezdve itt nyivákol, tehát valami azért ragadnia kellet rá....
De nem véletlen, hogy most azt mondta, hogy a történelem kutatása dinamikusan változik, mert a sok tényekre, már nem tud mit válaszolni.... Régen persze azt hajtogatta, hogy a hivatalos történelem oktatás tudományos tény avval a tdantes gyerekkel :D 10 év múlva meg nagy szkíta elmélet párti lesz a Tdantes, amikor már sehogysem lehet leplezni a tényeket. Figyeld csak meg milyen nagy szkíta hivõk lesznek... Mert az ilyenek mindig átalakulnak, ahova éppen optimális nyalni :D
De nem kell az ilyenekkel foglalkozni. Nekik ez a dolguk, hogy probálják a tényeket jelentéktelené tenni, de ahogy mondtam régebben is elég tehetségtelenül csinálják sajnos. Nincs sok élvezet benne :( Talán egy MTA tudós jobban tudna ellenérvelni és nem csak azt harsogná, hogy nem tudományos, nem lehet bizonyitani, mindenki turbó magyar :D Bár lehet egy elkötelezett mta tudós fanatikusnak se menne jobban az "érvelés" :D

De a lényeg: Ez a fórum olyan már, mint egy történelmi lexikon. Szinte minden ki lett vesézve, és az új kutatási témák is felkerülnek mindig ide. Ez sokakat frusztrál mert a tényeket közli a topic. De öszintén szólva kit érdekelnek a károgók? :D
Szóval igen nem ér annyit, hogy foglalkozanak vele. De néha jó hülyéskedni a provokátorokkal :D

L Viper
#2839
Az eredeti angol szövegben "intelligentsia" szerepel, ami értelmiségnek felel meg.
Ha az 5. pontot elolvasod angolul is, akkor is értelmiségre értendõ. Egyértelmû célzás a hivatalos magyar (MTA-s) álláspontra.
Én továbbra is úgy értelmezem, hogy ki kellene már mondani végre ott "fent" is, hogy abban a korban az elnyomók politikai nyomására történtek a lentebb említett dolgok és még sajnos ma sem az igazság valódi keresése az elsõ. Miért is:
Ismerve a bebetonozott, jó pozíciókban lévõ, hamis elveiket a végsõkig védõket, hivatalosan még várat magára ez, bár már régen ezer sebbõl vérzik az egész.
#2838
kre 2. ezredben XD
#2837
Nem csak a szemita és habsburg elnyomóink erõltettek ránk nemzetpusztító hullámot, de a vatikán is! katakombáik mélyén rejtegetik európa igaz õstörténelmét, és a szumír eposzokat amelyek alapul szolgáltak a judeo-keresztény vallásoknak! a Jézusi "kereszténység" természetesen makulátlan volt, de róma szakadozott, kellett egy új összetartó erõ és kiszínezték az eredeti proféciákat. minden árja és szemita nép a ragozós nyelvû szumírra és származékaira települt.

görögök:
minosz-krétaiak adták a tudást, dór-achájok agresszorok voltak.
utóbbiak az árják, elõbbiek a ragozós nyelvû szumírok.

róma:
a magyar altörzs etruszk az átadó, az árja latin az agresszor.

zsidók:
szumírföldre beszivárgó pásztornép civilizálódik, kre 2. században már a trónon ül-Hammurappi=Babylon

Noé és a vízözön, Ádám név, Ikarosz története= Szumír eposzok..
Savaran
#2836
"Tudnia kell, hogy a magyarok idõsebb nemzedéke, sajnos, még mindig inkább beszél oroszul, mint angolul." -szerintem virágnyelven azt akarta ezzel kifejezni hogy bolsevik a gondolkodásmód, ugye újabban balliberális.

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#2835
A konkrét mondatot nem értem. Mi a magyar "Intelligencia"? És mit jelent, hogy nem képes és hajlandó?

L Viper
#2834
A gyûlölt Habsburg elnyomók nyomásra történt a finnugor elmélet ránk erõszakolása, mintegy utolsó csapásként az ország identitását is szétzúzták az elnyomók. (Hunfalvyzmus (alias Paul Hunsdorfer). Jó munkát végeztek. Kis összefoglalás

A 8 éves orosz nyelv oktatás ellenére is igazad van.
Max. a régi értelmiség beszél oroszul, kis számú kivételtõl eltekintve.

#2833
Ez mit jelent?
"A magyar „Intelligencia" egyébként sem képes és hajlandó azt mondani az embereknek, hogy ne a dinamitot gyûlöljék, hanem azt, aki rájuk dobja."

"Tudnia kell, hogy a magyarok idõsebb nemzedéke, sajnos, még mindig inkább beszél oroszul, mint angolul."

Leginkább semmilyen nyelvet nem beszél az idõsebb nemzedék, hacsak nem valamilyen nemzetiségrõl van szó...

L Viper
#2832
Régebbi, de érdemes elolvasni!
Azt azért nem lehet mondani, hogy Naddeo múveletlen :O
L Viper
#2831
Szerintem fel sem fogta, el sem olvasta pl. a Képes Krónikás linkeket.
Normális érzésû embernek ezt nem kell megmagyarázni. Neki ez csacsogás, meg mûveletlen tuskók.
Áhhh, inkább hagyjuk is.
#2830
"hogy uráli bogyógyûjtéssel már nem foglalkozunk....."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

#2829
mert öröm nézni ahogy vergõdik :D

L Viper
#2828
Bizonyos dolgok nehezen változnak.
Sajnos sokan akik "csak" olvasnák ezt a fórumot, gyakran futnak bele ilyen "offtopik" szemetelésbe.
#2827
http://www.amazon.com/Armenia-Subartu-Sumer-Indo-European-Mesopotamia/dp/0921885008

többek között ez a következménye az mta aljasságainak, már indózzák eleinket!
#2826
Azt hiszem a jövõbe látok... :D

www.smart-bus.hu

Savaran
#2825
Körülbelül ott tartasz Uwu már megint ahonnan elindultál, ugyanazokat fecseged mindig, a sok süket dumát nyomatod(off-topic gyanús), holott már tavaly közös megegyezés alapján eldöntöttük (rajtad kívül) hogy uráli bogyógyûjtéssel már nem foglalkozunk.....

Asus ROG Strix B350-F I AMD Ryzen 7 1700 I Asus ROG Strix GTX 1060 6Gb I Kingston 4x4GB DDR4 2666MHz HyperX Fury I HyperX Savage (SSD)

#2824
Szerintem elég jól összefoglaltam a lényeget. Ez alapján aki veszi a fáradságot biztosan jobban ki fog igazodni az információk közt.
Ha akarnád, te is hasznát vehetnéd, de megint csak azt vagy hajlandó észrevenni hogy megint beszóltam szegény sherlocknak.
Nem hiszem hogy meglepõ ez a kis hangulatkeltés miután így tudok megszólalni ahogy lentebb olvasható.
Ha mondjuk az érdemi részére is fókuszálnál néha, nem tartanánk itt.

Árpád népe hej!

#2823
Sose írtam mást mint most.
Ha nem érted az írott szöveget, ne hozzám fordulj segítségért.
Korábban is mondtam már, hogy kizárólag a nyelvészet kutatásával nem érünk célba. A finnugor elmélet egyébként még mindíg állja a sarat, de sokat változott születése óta, és az eredményeinek az értelmezése egész más lett az idõk során.
Ahhoz hogy a történelemtudomány mely eredményeit kell leadni, semmi köze az akadémiának, õk csak gyarapítják a tudást. Az rendeletekkel szabályozható hogy mibõl kell állnia az anyagnak lehetne benne több néprajz, nyugodtan megtehetnék hogy többet oktatnak a nagy sztyeppei kultúrákról, elvégre hozzájuk is legalább annyi közünk van mint azokhoz akiktõl a nyelvet kaptuk. A tudomány már régen áll olyan szinten hogy bõségesen nyújt alapanyagot.
Ilyen témába tessék a parlamenthez fordulni, és nem a tudósokat zaklatni.

Árpád népe hej!

#2822
Nem kell vele foglalkozni... egy esélyt megint kapott, most sem élt vele. Minél normálisabban beszél vele az ember, annál primitívebb... levegõnek kell nézni... ha meg nem bír magával, akkor majd repül a sokadik regje is...

www.smart-bus.hu

L Viper
#2821
Butázzál csak.
Nemrég még a finnugorizmust sem óhajtottad megkérdõjelezni. Azért ez már haladás.
Nem akarom én magam sumérnak vallani, sem szíriuszinak, nagyon sajnállak, hogy megint ide jutottál.
Az igazság és igaz történetünk érdekel, nem a vádaskodásaid. Az igazság pedig nem az, amit jelenleg oktatnak a hallgatóknak.
Amikor már egy történelem prof. is a feltett kérdésre, hogy mit tart a finnugor elméletrõl, széttárt kar a és ennyi a válasz: ez van, ezt kell leadni. Vagy amikor történelmet hallgatók zsúfolásig megtöltik Naddeo elõadásait, akkor azért nem kéne mûveletlen tuskóznod! (Biztos Naddeo is egy jobbikos turbómagyar, ahogy szereted mondani)
#2820
Akinek nem inge nem veszi magára.
Egyébként meg azóta rengeteget változott az elmélet.
Tudod ezek a gonosz tudósok igyekszenek felhasználni minden tudást ami rendelkezésre áll. Lassan eljutunk arra szintre, hogy a genetikai kutatás is ad érdemi információkat, ami már most is eléggé felkavarta az állóvizet.
Persze nem úgy ahogy ti itt elõadjátok:) Nem fog feje tetejére állni a világ és nem fognak a Sumérek tõlünk származni:)
Mindenesetre kezd teret nyerni egy másfajta szemlélet. A mai történelem kutatásba nem olyan jellegû áttörés elõtt állunk amirõl ti beszéltek, csodák nincsenek. Viszont relativitás az van. Az egész történelem egy dinamikus dolog. Ha már õstörténetrõl beszélünk nem árt tisztázni kinek az õseit keressük. Mert ha a ami helyzetet vesszük alapul a szlávok és a germánok is tekinthetõk õseinknek. Ez persze elég erõltetett. Ha már Magyarországról beszélünk azt hiszem egyet érthetünk abban, hogy az államalípításkori magyarok õsei után lenne célszerû kutatni. Ösztonbõl ez eddig is így ment, de mióta ez a szemlélet teret nyert néhány dolog bonyolultabbá, néhány dolog viszont egyszerûbbé vált. Itt van például a genetika. Ami egész más irányba tereli a kutatásokat. Felveti azt a kérdést -ami már enélkül is elég bonyolult volt- hogy milyen alapon keressük az õsöket. Mert ha ki-kinek a fia alapon megyünk a genetika kapja a nagyobb szerepet, és ezáltal az adott területen élõ népek kapnak nagy hangsúlyt. Ez azért nem teljesen jó megközelítés, mert ugyanabba a hibába esünk mint 150 éve a finnugoristák. Azaz amit itt mûveltek legalább annyira gáz mint az amit annyira szidtok, fittyet hányva a valódi tudományos eredményekre.
Ezt a fajta dilemmát roppant egyszerûen úgy oldják meg hogy szakterületekre bomlanak az õstörténet kutatók. Ez egyébként nem új dolog, az egész összefogásában van az újdonság. Ugyanis most már mindenki tisztába lehet azzal hogy melyik résznek mi is az értelme. Ez persze vitákat is szül, nyilván az egyes területek kutatói a sajátjukat tekintik fontosabbnak. Viszont reálisabb képet kaphatunk a múltunkról, és ez az ami igazán fontos. Sajnos ez a kép sokkal bonyolultabb mint a faék egyszerûségû finnugor elmélet. Most már semmi se annyira egyszerû mint régen mikor még sokkal kevesebbet tudtunk. A honnan jöttünk kérdése nincs egyszerû válasz. Bár ti nagyon azon dolgoztok hogy legyen:D Csak kissé leavult az a próbálkozás.
Mondjuk nem tudom miért pont neked írom ezt, de vagy a legbutább a topikban, de talán a többiek akik olvassák elkapnak belõle valamit és talán nem lesznek ennyire eltévedve.

Árpád népe hej!

L Viper
#2819
Egyre gyengébb vagy.
Az, hogy mûveletlen tuskózól, megint csak nem engem minõsít.
Az a sok történész és Illyés Gyula, akik ki merik mondani a Finnugor hazugságot, ne is soroljam tovább, nem ezt érdemli, kedves sokreges.
#2818
Csak az ezekkel a probléma hogy demagóg, méghozzá nagyon. Kösz hogy felhozod ezeket, mert sokat lehet belõle tanulni. Rossz nézni mikor a mûveletlen tuskók így benyalják ezeket.

Egyetlen mondatból általánosítsz, aztán meg az az ügy is elég jól meg van magyarázva, hogy hogy is kell érteni a tényeket.
Ezekre a dogokra szoktam felhozni a szíriuszi magyarokat meg a náci ufókat.
Tudom nem szép hogy lesüllyedek a szintedre de legalább ezt talán megérted.
Igazából se füle se farka annak amit összehordasz, ezen nincs mit cáfolni, mert csak csacsogás.

Árpád népe hej!

L Viper
#2817
Tök jó, hogy pont a Széchenyi Könyvtár irányította a szerzõket a Helikonhoz:
a Helikonhoz

"Amint emlékezetes, az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) elzárkózott az egyesület azon kérése elõl, hogy biztosítsa a kódex kiadása érdekében az újrafényképezést, azonban a Helikon Kiadóhoz irányította az egyesületet. A Helikon Kiadó a korábbi, saját hasonmás kiadása alapján, segítséget nyújtott a 2003-ban megjelent, remek színvonalú Képes Krónika kiadáshoz, amelyet a TIMPP nyomda készített, és a Stanctechnik Kft végezte az aranyozást. A kiadást követõen az OSZK szabálysértési feljelentést tett kulturális javak engedély nélküli sokszorosítása miatt, majd miután a szabálysértési eljárást megszüntette a hatóság, büntetõeljárás is indult az ügyben szerzõi jogok megsértése miatt, amely szintén megszüntetésre került bûncselekmény hiányában."
L Viper
#2816
Azt te szoktál sokadik reges akadémikus. Mit is írt Glatz haverod a Magyarok krónikájában?
Látom képtelen vagy visszakeresni, tessék. No ez egy MTA-s. Dagad a melle a magyarságtudattól.
Ha vitázni kell, te csak provokálni és személyeskedni tudsz, sosem cáfolsz.
Gondolom utána néztél már a Tárihi Üngürüsznek és annak hogy a "tisztelt" MTA hogyan állt hozzá a dologhoz és ha nincs Illyés Gyula (tudom sokadik uwu, náci jobbikos õ is) ellehetetlenítik a kiadását.
De olvass szkeptikus blog helyett pl. a Képes Krónika új fordításából is, amibõl Szántaiék nem hagytak ki nemzetünk számára lényeges részeketm illetve lefordjtották normálisan.
Esetleg igaz magyarként háborodj fel, hogyan akarták ellehetetleníteni ennek is a kiadását.
#2815
mért nem tojod le a binderberges fideszest?

ez egy fasza könyv!

Prof. Badiny Jós Ferenc: Igaz történelmünk a Honfoglalásig
#2814
Remélem tényleg veszik a fáradságot és visszaolvasnak.
Már megint hazudsz.

Árpád népe hej!

#2813
Jól van akkor:D
Ez a világ rendje. Az MTA-ba gyûjtik a gonoszokat. Világos.

Csak tudnám honnan veszed ezeket. Szerinted hogy garantálják hogy aki oda bekerül az gonosz legyen?
Meg kell kínozni egy állatot felvételnél, vagy miféle beteg elképzeléseid vanank?

Árpád népe hej!

#2812
#2811
A pék és egy pénztáros feladatát ne a történelem tudományhoz hasonlítsd...
Ha egy pék rosszul csinálja a kenyerét akkor kibasszák azzonal mert láthatóan szarul csinálja. Egy mta tudós végezheti tudomány szempontjából szarul a munkáját de nem fogják kirúgni, mert csak az a lényeg, hogy a sablont mondja amit a szájába raknak a hatalmaságai. És a következmény sem azzonal derül ki, csak évek múltán a történelem oktatásnál, hogy mekkora baromságokat hordanak össze és ez mennyire káros.
Tehát ilyen szempontból a tudomány egy külön ág, ahol többségben nem a megoldást és az igazságot keresik, hanem, hogy politikailag és üzleti szempontból mi a legmegellõbb. Ezt pedig a tudósok többsége kiszolgálja anyagi érdekeik miatt de vannak olyanok akik az igazságot is próbálják keresni és nem csak a markukat tömnék, de azokból sajnos nagyon kevés van. A tudományos világban ez a szemlélet kifejezetten igaz a történelem kutatásra és a gyógyszeriparra, még nagyon jellemzõ. De lényegében minden ágat lehetne említeni.

#2810
Pont arra célzok, hogy semmi nem változott. :) Nyugaton is így van, csak ott a nemzeti érdek is szerepet kap, így inkább felfelé csalnak... így lettek ugye a germánok mára "szkíta" népek... holott annyi közük van hozzájuk, mint a románoknak a dákokhoz...

www.smart-bus.hu

#2809
"akik pedig ma még ott vannak, azok jó részt bebetonozott maradványok... abban nõttek fel, hogy azt mondták amit a politika hallani akart... ezért pénzt és pozíciót kaptak..."

Ugye ezzel nem arra célzol, hogy a rendszerváltással bármi is megváltozott? Azaz ugye nem arra célzol, hogy "nyugaton" nem a politikai és a gazdasági elit határozza meg hogy miért jár pénz, hatalom, pozíció, hírnév, ismertség stb.

L Viper
#2808
Srácok felesleges lefutni megint a köröket uwuval, már ki volt minden tárgyalva. Pl. Glatz Ferenc (MTA) Magyarok krónikája. Solt tudja mirõl beszélek, aki nem meg olvasson vissza.
Amikor a Tarihi Üngürüszrõl, meg Illyés Gyuláról volt szó, akkor persze eltûntek egy idõre.
Felesleges reagálni is. Levegõ.
#2807
ügynököknek nem nyilatkozok :D

#2806
Azt hittem megemberelted magad... az elõzõ hozzászólásod elõremutatóbb.

Megint túlzol... Nem egy embert látok emögött... ez a habsburgokkal kezdõdött, és jelenleg is tart. Az ok marha egyszerû... a nemi szervük televolt a lázadozó magyarokkal, és a sok katonásdi helyett hosszútávon mûködõ megoldás kellett... ez a gyökértelenítés... ez jól jött a vörösöknek is... akik pedig ma még ott vannak, azok jó részt bebetonozott maradványok... abban nõttek fel, hogy azt mondták amit a politika hallani akart... ezért pénzt és pozíciót kaptak... nincs ebben semmi sci-fi... mocskos politikai érdek, ami kihasználja az emberi kapzsiságot, és a tudósokban dolgozó szakmai elismertség iránti vágyat... ego, pénz, hatalom...

Nem képzelünk sehova félisteneket... meghallgatjuk azokat, akikre a hivatalos vonal bélyeget nyom... érthetõ okból ugye, mert ezek az emberek veszélyeztetik az "urak" hitelességét, ezáltal pedig a szakmai hírnevét, megélhetését...

A hibákkal semmi gond nem lenne... de a szándékos ferdítésekkel, az elhallgatásokkal annál több a gond...

www.smart-bus.hu

#2805
Akkor te biztos sok tudóst ismersz személyesen.
Elég faékszerû világképed van.

Mi is a foglakozásod?
Mondjuk ebbõl a szempontból mindegy.
A te foglalkozásod beliek milyenek?
A pékek milyenek?
A pénztárosok milyenek?
OMG nagyon gáz. Gondolom érthetõ mi ezzel a probléma.

Árpád népe hej!

#2804
Az ilyen kérdések emg paranoiásokban vetõdnek fel.
Ha ismernéd a történelmet egyszál magad is észrevehetnél bizonyos törvényszerûségeket anélkül hogy bárki felhívja rá a figyelmedet.
Nem tudom miért kell minden mögött valami nagyhatalmú embert látni.
És értelmetlen dolog isteníteni kitalált embereket.
Ezek az irányítók akikrõl ábrándoztok mégis mitõl olyan tökéletesek hogy minden sikerül nekik? Hogy állítják az oldalukra azt a sok okos embert? Vagy szerinted csippet raknak beléjük kiskorukban az ufók hogy gonoszak legyenek?
Nagyon naív dolog ilyesmikben hinni. Egyik nagy ember sem volt annyira hatalmas hogy kedve szerint cselekedhetett volna, csak a lehetõségek közül választott, és pont õ volt az adott idõben az adott helyen ettõl lett nagy. Ti meg minden mögé félisteneket képzeltek, mintha hús vér emberek nem tudnák tenni a dolgukat, nem hibázhatnának soha, vagy nem tehetnének nagyszerû dolgokat.

Árpád népe hej!

#2803
"A történelem oktatás az egy másik dolog, nem értem ahhoz mi köze az akadémiának."

Az MTA a "csúcs"... ha valaki MTA tagként "nyilatkozik", akkor mondhatjuk, hogy az a tudományos álláspont... na ez a tudományos álláspont a történelem könyvekben csapódik le... onnan meg oltják belénk...

A többivel nagy vonalakban egyetértek... különösen az utolsó bekezdéssel. Pont a leírtak miatt nincs korrekt történelem oktatás.

www.smart-bus.hu

#2802
Ilyet senki sem mondott. Viszont az tény, hogy az "túdosok" többségbe egy megélhetési zombi gép, öngondolkodás nélkül. Felmondják azt amit elvárnak tõlük és persze ha mernek mást mondani, akkor ki vannak rúgva. Ilyen egyszerû a képlet.
De rövidebben is elmondhatom: a birkák úgy bégetnek ahogy a fõnökük és a megbízójuk diktálja. De ezt te tudhatnád, elvégre már kiderült rólad, hogy pártkatonáskodsz és a "tûzközelében" ügyködsz...

#2801
A történelem oktatás az egy másik dolog, nem értem ahhoz mi köze az akadémiának.
Az oktatás témában teljesen egyetértek veled, a történelem több mint aminek az iskolapadból tûnik, és ez az oktatás hibája.
Nem igazán tudatosul a diákokban hogy hogy is végzik a munkájukat a történészek. Elsõször ezt kéne tanítani, és csak utána a konkrét adatokat. Jelenleg a történelemtanítás kimerül adatok közlésében sajnos.
Ez egyébként igaz az összes tárgyra. A tudományos módszertan ismeretének hiánya nélkül nehéz érdekessé tenni a dolgot. Nagyobb hangsúlyt kéne fektatni arra, hogy hogy jutunk el a tudáshoz. Talán akkor nem az adatokat kéne nyomatni, fõleg azért mert azok változhatnak is. Kis szerencsével a tanulók maguk is összeszednék az információt ha kellõ alapot kapnak, és talán nem dõlnének be mindenféle dajkamesének.

Ezen felül van még egy nagyon fontos szerepe. Az összetartás magvát a történelemmel a legkönnyebb vetni.
Hú ez olyan szép mintha nem is én mondtam volna.
A hazaszeretet kialakulásához a történelemi ismeretek elengedhetetlenek. Ez pedig szükséges dolog egy egészséges társadalomban, mert az összetartás érdekbõl nem fog menni. Ezt is a történelembõl láthatjuk leginkáb.

Árpád népe hej!

#2800
Vagy inkáb a mesemonók álltak olyan oldalra ahol azt állítanak amit akarnak.
Ezzel kapcsolatban ajánlom a szkeptikus blogot, ott több helyen is szó van errõl.

Egyébként meg azért jöttem, hogy pörögjön a topik, nélkülem olyan suták vagytok. Én igazából csípem ezeket a sztorikat, kifejezetten jónak ítélem ha népszerû a téma, csak én másképp látom a dolgokat mint ti, de ez a gonosztudósos paranoia már egy kicsit gáz.

Árpád népe hej!

L Viper
#2799
Jéééé, idetalált sokadik uwu, a nagy akadémikus? <#taps>
Normális esetben már ban járna a sok regért is. Az elsõ uwu még nem olyan rég kapta a koponyát :-) , de nem is gond, legalább nem unatkozunk, mert szórakoztató vagy.

De kár, hogy a genetika is a "mesemondók" oldalára állt. Sebaj, majd kitaláltok erre is valamit.
#2798
Így kisarkítva az is... de ilyet én nem mondtam.

A történelem oktatás olyan kritikán aluli, ami azt a gyanút kelti sokakban, hogy ez véletlen nem lehet... rendre a negatívum felé csúsztatnak, tényeket nem vesznek figyelembe... egyszer a monda csak mese, máskor meg arra alapoznak elméletet... azt veszik ténynek és igaznak, ami negatív irányba mutat... azt hiszem ez már számtalan esetben bizonyítva lett...

Ezek után az emberben egy kérdés merül fel! Kinek az érdeke? Annak, aki gyökértelen, önmagába belerúgó, önmagában hinni képtelen, kishitû társadalmat akar... hát meglett az eredménye...

www.smart-bus.hu

#2797
Azért szentírásnak nem nevezném. A tudomány fejlõdik, a tudás gyarapszik, és az elfogadott elméletek változnak. Ez utóbbit huszárosan meglovagolják ezek az újhullámos mesemondók.

Most komolyan nem értem hogy hihet bárki abban, hogy az akadémiába gyûlnek a gonosz tudósok akiknek a világ elrontása a célja. Ez enyhén szólva röhejes.

Árpád népe hej!

#2796
A vad hívõ az, aki pénzért kurvát csinál magából... nem a tényeket oktatja, hanem amiért fizetik. Persze nem várom el, hogy ezen "apróságon" elgondolkozz, hisz mint azt a képlet is mutatja, remek kiképzést kaptál. Jól elhitették veled, hogy az a szentírás amit tõlük hallasz, mindenki más meg hülye... Az egod most meg már nem engedi, hogy immáron a saját ( vélt ) tudásodat megkérdõjelezd... ez az ördögi kör, te pedig szépen kapaszkodsz bele... hajrá! ;)

Kettõnk közül csak egyikünk vad hívõ, és az nem én vagyok... szeretném felhívni rá a figyelmedet, hogy nekem is azt tanították amit neked... csak én késõbb hajlandó voltam foglalkozni a kérdõjelekkel. Tán egyszer a te egod is megengedi ezt neked... ha így lesz, nagyon fogod majd szégyellni a képed...

www.smart-bus.hu

#2795
Hát igen. Aki nem ért igazán semmihez az mindenhez ért.
Legalább is sokan ezt hiszik.
Minden jel arra utal, hogy fogalmad sincs mit is jelent tudni valamit. Attól hogy történelmi témájú sci-fit olvasol nem leszel okosabb. Mûveltebb viszont igen. Ezeknek az új típusú mendemondáknak is van valamiféle értéke, csak épp tudományos jelentõségük elhanyagolható.
Pont olyan mint mondjuk Daniken rajongótábora. Sokan róla is azt hiszik hogy tudós, közbe meg csak fantáziál, és írogat. Persze õ is tényekbõl meríti az ötletei. Végül is nem árt elgondolkodni ilyen mi lett volna ha... típusú dolgokon, fejleszti az intuíciót.
Ezeknek a dolgoknak annyi a haszna, hogy népszerûségük lévén az emberek érdeklõdve fordulnak a tudományhoz nagy általánosságban. Legalább is foglalkoznak vele legalább annyira, hogy azt állítsák róla hogy butaság. Persze így kicsibe az ilyen piti alakok mindíg attól érzik magukat okosnak, ha a tudomány eredményeirõl egyszerûen megfeledkeznek, és saját gondolkodó énjüket és ezzel saját véleményüket minden felé helyezik; ami mellesleg nem a sajátjuk, de a szerzõk ügyelnek rá hogy így érezzék, ez a népszerûségük titka.
Az akadémia fikázása azért eléggé gyerekes. Sajnos ez a mellékhatás is megvan a scifiknek. A rajongók már csak ilyenek mikor vad hívõkké válnak.

Árpád népe hej!

#2794
Ez nem hit kérdése, hanem egy alap tudásé... és ezzel válaszoltam az eggyel efelett található ... nem is tudom mire...

www.smart-bus.hu

#2793
Azt hallottad, hogy a skót nacionalisták az Egyiptomiakat tartják õseiknek?
Tök gáz hogy ennyire kispályásak. De hát kicsi nép kis ambíció. Õk mindig el voltak nyomva, mi meg voltunk nagyhatalmi helyzetben is , végül is igazatok van abban, hogy ilyen háttérrel illik ûberelni az ehhez hasonló kispályásokat.

Árpád népe hej!

#2792
Erõs a hited, ez tetszik.

Árpád népe hej!