Linux kerülhet az osztrák iskolákba
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Ami pedig külön tetszett az, hogy a tanárok megválogatták a programokat és ki alakíthatták a saját elképzelésüket ez a Linux és a szabad szoftverek lényege és senki nem kövezte meg õket.
Nem vagyok én Windows ellenes nyilván van helyzet ahol szinte muszáj azt használni, de senki nem fog a pokolra jutni ha tanul egy két dolgot még a számítástechnikáról és ezen belül ismerkedik a Linux -al.
2. ha azt tanítanák, az a 99% (ami egyébként hülyeség) rögtön erõsen elkezdene zuhanni.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Sokszor hallom , hogy "én nyomom" a linuxot, pedig egyszerû "hittérítõ" vagyok, csak fel akarom nyitni az emberek szemét, hogy csak a nyílt forráskód az , ami a számítástechikát egyszerûvé teheti számukra, különösen egy olyan világban , ahol , ahogy Palinko is mondta még a házakat is számítógéppel tervezik.
A zárt forráskód körül mindig csak keverés-kavarás, melléduma, terelés, ködösítés, troyanok, és egyéb szívások lesznek, míg a nyílt forráskódnál megmarad az eredeti és az egyetlen problema : maga az adott feladat, amit az adott programnak végre kell, vagy kéne hajtania.
...silencium idiotes...
és elköltözik afrikában ahol még talán fognak szgép nélkül házakat tervezni...
a szgép oktatás nélkül nem megy, attól még nem lesz kocka, ha tud dolgokat, csak nem fogják totál hülyének nézni.
Nekünk két enter egymásutáni használatáért alapból egyest adtak az iskolában. Szóval ez alap dolog (elvileg).
Nem billentyû kombinációról van szó.
https://twitter.com/foodlfg
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
,,Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa.\" //INRI
Amugy nem kell mindenkinek feltétlenül számítógép-b*zinak lennie, ezért én mégsem
teljesen értek egyet a cikkel, és az abban szereplõ tanárokkal.
Nem tenném pl. egyáltalán kötelezõvé a számítástechnikát mint tantárgyat, az pedig végképp nonszensz, hogy magát az oktatást, a táblákat és a tanár segítségét a tanuláshoz leváltsa !
Egyáltalán nem biztos, hogy az a gyerek egy kockafejû, akar lenni aki a fél életét (hacsak nem az egészet) a monitor elõtt tölti el , otthon, egyedül a sötétben linux és windows erdõben járva... lehet hogy mezõgazdász , vagy éppen építészmérnök szeretne lenni...
Tehát kizárólag fakultatív alapon ehet ilyen oktatási rendszerben gondolkodni !
...silencium idiotes...
És ez még a mai napig nem sikerült igazán 😛
Ne rövid távon gondolkozz. A mozgalom (és a kezdeményezés) célja nem az, hogy jövõ héten jobb legyen a diákoknak, hanem az, hogy szép lassan elterjedjenek a szabad szoftverek, mert össz-vissz sokkal könnyebb lenne a számítógépek használata, a szoftverek fejlesztése (és még sok más...).
Tökjó, hogy a tanárok verik a mellüket, hogy húdeolcsón kihozták és mennyit spóroltak, de a kölkök isszák meg a levét...
Itt MSN nem volt, bocsi 😊
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
Nemrég, amikor kijött a cikk arról, hogy karácsonyra jön a win7, gondoltam, hogy próba cseresznye, úgy is dicsérik agyba-fõbe, miért ne próbálnám ki?
Megtörtént, lekaptuk MS honlapról a 64bites rendszert, és beizzítottuk, had pörögjön. Az installal semmi baj nem volt, mindent felismert egybõl (tiszta linux érzés 😛), még a wifi vevõt is. Sõt, még a bluetooth-os kütyüt is, amit vista alatt egyáltalán nem sikerült életre kelteni. Pozitív.
Akkor szokásos win reinstallos mizéria: Vírusírtó, winrar, ofisz. Avast honlapjára fel, legfrissebb verzió letölt, szépen fel is megy, no para, restart. Utána fel a winrar, msn, majd openoffice. Ezek után jött a spybot s&d. Csak próbaképp lefuttattam, és már a gépen volt egy DoubleClick. Pedig még semmilyen oldalon nem jártam ezeken kívül. Probléma nélkül lejött, de azért ez egy cseppet kiábrándító.
Viszont: A rendszer nagyon esztétikus, szépre sikerült. Az új tálca is nagyon jópofa, tetszik az ötlet. Egész gyorsan fut, bár néha eléggé be tud lassulni. Pl a firefoxot volt hogy 10sec-ig is töltötte. A másik: egy elég minimális multimédiás billentyûzetem van (samsung pleomax, és telepítõ CD nem jár hozzá), amin van 8 plusz gomb. Böngészõ, levelezõ, hangerõ fel/le, elõzõ szám, stop, play/pause, köv szám. A böngészõ, levelezõ, és a hangerõszabályzó gombok mentek, de a vezérlõk csak akkor, ha aktív volt a media player ablaka. Ha már tálcán volt, akkor már szevasz. Ubi alatt csont nélkül megy.
Sokat emlegetett édesanyámhoz fordultam véleményhez: Na anyu, milyen az új rendszer? Tetszik? Válasz: Lassú. Szép nagyon, de lassú. Meg nem találtam az msn telepítõjét. Rakd vissza azt a "mubutut", az jobb volt.
Hátõõ izé. Igazából valami pozitívabbra vártam, mert nekem tetszett. Grubot szépen helyretesz, vissza ubiba. Teljes megnyugvás, végre az ismert környezet. Elõzõ fórumon még azt írtam, hogy ez lesz az a win, amit meg fogok venni. Hát, így pár nap után erõsen megváltozott a véleményem. Jó ez az új win, és ajánlom mindenkinek, akinek jó gépe van hozzá, és az XP sebességét szeretné élvezni a vista fícsõreivel. Jó rendszer lett nagyon, csak én már túlzottan elkényelmesedtem linux alatt, és lusta vagyok megint a wines hülyeségekre visszaszokni 😊
Bocsi a a blog jellegû hozzászólásért 😊
/bye
The EULA sounds like it was written by a team of lawyers who want to tell me what I can\'t do. The GPL sounds like it was written by a human being, who wants me to know what I can do.
...silencium idiotes...
Egy népszerûbb Linux, pl. Ubuntu , SuSE, Redhat pedig manapság (újabb verziók) ugyanolyan felhasználóbarátok, mint mondjuk egy Windows sõt ! vannak olyan dolgok amiben le is körözik , a felhasználóbarátság téren (is) ...
konkrétan a SuSÉra a YaST kezelõpult (vezérlõpult) sokkal átláthatóbb, bõvebb és könnyebben kezelhetõ, mint a Windows vezérlõpultja és több dolgot lehet rajta állítani, még oprendszer szinten is ... mindezt ha kell Urdura , vagy magyarra fordítva. Vagy a szövegbeviteli támogatásokban is messze elmarad a Windows (még a Win7 is!) a multitáccs kezelése sem kizárólag Windows 7-re létezik, hanem Linuxra is.
...silencium idiotes...
Gyakori hiba, hogy keverik a kettõt:
Linux: ez egy darab program, a kernel, aminek verzióit egy ember, Linus kezeli és jelenti be.
GNU/Linux: a linux rendszermag köré pakolt kismillió stuff, ezekbõl sokféle van (disztribúciók): UHU, Ubuntu, Suse, RedHat, Slackware, Debian, Gentoo, Tomsrtbt, stb, és még ezeknek is külön-külön van verziója.
Szóval ha felteszel egy "linux"-ot, és nem megy valami, akkor az 99,9%, hogy azért van, mert másra való (tipikusan céldisztrók) vagy elavult (nem karbantartott) disztrót tettél fel, esetleg régi verziót.
HA... és megint a HA...
HA barkácsolod a Winfost , akkor ugye magadra vess, HA nem mûxik ez az... a másik meg HA már barkácsolni akarsz akkor ugye inkább linuxot mert ott a forráskód is a rendelkezésedre áll... HA pedig elég idõt szán rá a júzer (ami ugye kell a barkácsoláshoz) akkor ugyi ennyi erõvel már az alatt az idõ alatt Linux-ot is tanulhatna , amivel jobban jár hosszú távon, mint a Microsoft emlõin...
...silencium idiotes...
Az ms-nél van központi vezetés, de még a saját programjaik se kompatibilisek a saját programjukkal 😄
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Ha pedig az öreganyámnak kereke lenne, akkor õ lenne a combínó a köruton... <#eplus2>#eplus2>
...silencium idiotes...
A win7 full install kepes ra, es ha ki van barkacsolva a masolasvedelem, akkor nem is akad ossze az uj konfiguraciokkal. A windows nt kernelek hordozhatosaganak csak a microsoft altal beepitett limitek szabnak hatart. Eredetileg pont arra terveztek oket, hogy manualis konfiguralas nelkul kepesek legyenek adaptalodni barmilyen hardverhez. Erre ma is kepesek lennenek ha a gyarto ceg hagyna. (ba a win7-ben erre lesz egy limitalt lehetoseg, de csak az enterprise valtozat bizonyos kiadasainal)
A linuxnak meg ket baja van:
-nem tamogatjak a hardver gyartok, mert nem latnak benne hasznot
-nem kepes a kernel fejleszto kozosseg egysegesen fellepni ezert szetforgacsoltak a rendszert (azaz a fejlesztes termeszetebol adodoan nincs kozponti vezetes es egyseges szabvanyok)
Ennek ellenere ha mashol nem is, de az oktatasban jo eselyei vannak a desktop linuxnak, mert:
-olcso (ingyen van)
-egyseges, nehezen szetszedheto rendszert lehet vele kialakitani az iskolakban (keves munka van vele ha mar egyszer kesz van)
-nyilt forraskodu, tehat barki azt hack-el rajta amit akar (kutatoknak tokeletes)
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Nem rossz, bár ezt ma a legtöbb disztró tudja. Nekem pl. egy komplett Blacktrack 3 van egy 2 gigás SD kártyán, amibõl 900 megát foglal le és az ASUS EEEPC-men Compizestül úgy felbootol, hogy öröm nézni...
"Minden diák maga formázza le a saját eszközét, majd önállóan felmásolja az operációs rendszert. Schwarzinger szerint a folyamat körülbelül 7 percet vesz igénybe. Utána van egy kész rendszerünk, amit bárhova magukkal vihetnek és amit bárhol használhatnak, akár az otthoni számítógépeiken is."
Na ezek azok a VALÓDI ELÕNYÖK, amiket egy Winfos 7, de még a Winfos 88 se fog tudni a büdös életbe...
A hangsúly itt azon van hogy : a "diák maga formázza le", tehát nem kell félni a Linuxtól, mint ördög a tömjénfüsttõl, ezt csak a Microsoft és a lobbyjai terjesztik rémhírként... ki kell próbálni !
...silencium idiotes...
Talán azért (is), mert esetleg nem (csak) játékra használja? 😊
Minden jog fenntartva!
Azt meg hogy a dx10 nem hoz sok újdonságot a 9-hez képest két csoport mondja:
-begyepesedett nvidia vérfanbolyok (mivel az nv-nél nem valami rózsás a dx10 használata)
-simán hülyék
Mert a sok balfasz abból indul ki, hogy a krájsziz, meg a többi szar alig szem dx10-ben...
1. a dx10 és 10.1-nél csak LEHETÕSÉG a szebb látvány, inkább optimalizációra, hatékonyságra gyúr. Mivel hatékonyabb, van lehetõség hogy ugyanolyan hardveren ugyanolyan sebességgel szebb legyen valami.
2. kb 1 hónapja jött ki az elsõ igazi alapon dx10-es játék, a stormrise, ez elõtt 1 DARAB dx10 játék nem volt. A vérpistikék szaros krájszizei, meg a többi annyira dx10 vagy 10.1, mint amennyire én a pápa vagyok. Ezeknél a dx10 kb annyiból áll, hogy 1-2 effektet (többnyire szarul) használnak a 10-bõl, minden más része 9-es.
Mellesleg vajon miért van az hogy a dx10-nek mondott játékok, egy vista sp1-en amin dx 10.1 van, de 9-et külön kell telepíteni, dx10 módra állítva egybõl kivágják, hogy d3d9xxx.dll hiányzik, és kizárólag dx9 telepítés után hajlandóak elindulni?
3. ugyan az a begyepesedés figyelhetõ meg, mint win vs linuxnál...
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Vannak fiatal hívõ linux fanatic arcok, akik ilyen fórumokon szokták osztani az észt. A valóság az, hogy akiket érdekel a gépük, és van némi felkészültségük a számítástechnikában, annak nem egy ördõngösség egy mai linuxot felrakni, és használni, és nem is járnak fórumokra trollkodni. Használják, élvezik ha megtalálták a számításukat, és marhára nem érdekli õket (engem sem) az éppen aktuális (full false) statisztika 😊 Azt meghagyom a sima arcú, hamis arcú pénzembereknek, akiket úgyis olyan statisztikát tolnak a döntéshozók orra alá, ami éppen az érdekük 😊))
És igen ott az ogg vorbis is. Sokkal jobb mindenben az mp3-nál, ingyen is van, mégse nyomatják, mert akinek érdekei vannak a dologban annak nem lenne jó...
De ezernyi dolog van ami jobb, és olcsóbb, de üzleti érdekek, és ügyeskedés miatt mégis a szarabb/korlátoltabb, és sok esetben drágább terjed el. A stalker soc egyik végzõdésének részletét kell idéznem "The world is corrupt..." 😄
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Pedig nem kerülne semmibe.
De remélem hamar pozitív irányba változnak ezek a dolgok... utat, teret nyernek.
...egy Ubuntus
Asrock AM2NF3-VSTA, Athlon64 X2 4200+,Kingmax 2x1GB DDR2 800, Ati Radeon HD2600XT 256MB GDDR3 AGP, Xerox TFT-LCD 17\"+Samsung 32\" LCD-TV
A más os szerintem akkor kezdhet igazán terjedni, ha kifut az apis 3d (directx), és bejön a szoftverrender(ez 5 éven belül várható), aminél lehet függetlenné tud válni a játékpiac az m$-tõl(már ha addig nem talál ki valamit amivel magához láncolhatja a játékokat), és így beindul a láncreakció az új generációkban, hogy nem csak vindóz létezik.
A poén az, hogy a virtualizációs környezetekben is folyamatosan a directxel van szopás, mert nem tudják megvalósítani a guest os-ekben a 3d gyorsítást, mivel a tetû ms zár mindent, nehogy winen kívül máson mehessen dx vagy legalább wrappert lehessen írni rá.
De érthetõ, hiszen az m$-t kizárólag a játékok tartják életben, közvetlen, és közvetett hatással is. Ha minden os-re ugyanúgy elérhetõ lenne minden játék, összeomlana, legalább durván zsugorodna az m$ piaca, ezt õk is tudják, erre való a dx-hogy ezt meggátolják..
De valami már beindult. A directsound bebukott, nem is nagyon csináltak utódot, az openal meg terjed, mostmár az opencl is, már csak a grafikánál kellene open-re állni.
Vain ei kuulu terroristien käsiin! CS. N. T. K. K.! SG az a hely ahol sunyi módon csöndben törölgetik a hozzászólásokat, indok nélkül. ;)
Eladásokat meg nem lehet mérni, mert a legtöbben nem veszik meg, hanem ingyen (és persze így is legálisan) használják. Ez általában kiveri a biztosítékot a legtöbb managernél, nem képesek felfogni, hogy lehet ebbõl megélni (nyugi, meg lehet, a Linuxban milliárdos biznisz van). Azért páran a kommersz szoftver világában is kezdenek rájönni, hogy a pénz nem a userek börtönnel fenyegetésében, hanem a szolgáltatásokban van.
Nagy disztribúciók (Ubuntu, Suse, Fedora, Debian) regisztrált felhasználóinak a száma 30 millió körüli, ez még 1 milliárd PC mellett is 3%, és akkor még nem is beszéltünk azokról, akik felrakták, de nem regisztrálták. Nem tudnám megmondani, hány %-on állunk, de sokkal többön, mint az MS támogatásával készült statisztikákon, az biztos. Különben az NVidia és társai hülye lenne pénzt ölni a Linuxos driverbe, az Adobe a Linuxos flash-be, PDF-be, ésatöbbi, ésatöbbi...
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/
Viszont lényegében kijelenthetjük, hogy a Linux eddigi pályafutása alatt az asztali operációs rendszerek piacán egyértelmû bukás.
(folyamatosan 1% környékén van, ami bukás)
Nem mondom, hogy alapból külsõ okok miatt nem indul hátrányból, de el kéne gondolkodni a linixosoknak, hogy ha esetleg azt szeretnék, hogy több ember használja a linuxos oprendszereket, akkor milyen szemléletváltást kéne kieszközölni. Mert ez így, ahogy eddig csinálták, láthatóan nem mûködik.
Szabad szoftverek is (OpenOffice) csak Windowson tudtak igazán sok emberhez eljutni, ami valahol ironikus is..
https://twitter.com/foodlfg
Fõleg tetszik, hogy a csókák fele már otthon is ezt tola. 😊
Pingwin powa... ...és 13 forint a kifle... -------
Fizikakönyvem: http://valek.webs.com/ \"Az a baj az Interneten terjedő idézetekkel, hogy nem tudod róluk megállapítani, valódiak-e.\" /Petőfi Sándor/