21
  • RaptorZ
    #21
    A világszinten élvonalban lévő szinkron nem ront rajta (mondjuk a 80-90-es évek szinkronjai, pl: Bad Boys, Ponyvaregény, Brian élete), de az utóbbi időkben elkövetett borzalmak annál inkább (Karib tenger kalózai, Sötét lovag, de ide vehetnénk néhány általam kedvelt sorozat "szinkronját" is, amivel szinte bűntetni lehet, pl: Supernatural, How I Met Your Mother). De ezen teljesen fölösleges elmélkedni, én ha tehetem felirattal nézem a filmeket, te szinkronnal, nincs ezzel semmi baj :)
  • simonbenyo
    #20
    Sziasztok!
    Én szinkronosan néztem meg és teljesen rendben volt. Külön örültem annak, hogy ismét Sinkovits Vitai András adta hangját Rozsomáknak, szerintem nagyon "jól áll" Jackmann-nek. A többi színész is karakteres, pontos szinkront kapott.
    Egyébként az a tapasztalatom, hogy amelyik filmet már a moziba kerülés előtt leszinkronizálnak, az sokkal élvezhetőbb, arra nagyobb hangsúlyt fektetnek, mint arra, amelyik csak dvd-n jön ki szinkronosan.
  • opeca
    #19
    Mármint úgy érted, hogy világszinten is az élvonalban levő magyar szinkron ront a film élvezhetőségén?:)

    Ugye ez valami tréfa?

    Nem az olvasással van a probléma, hanem azzal, hogy az utóbbi időkben egyesek sportot űznek abból, hogy kigúnyolják a magyar szinkronhangokat, és divattá tették - most éppen feliratosan nézni a filmet a menő -, csak kérdem én, hogy vajon tényleg jót tenne-e nekünk ha az égvilágon semmit sem szinkronizálnának?
  • RaptorZ
    #18
    Attól, hogy valakinek a szinkrontól felfordul a gyomra, miért következik az, hogy nem szereti a magyar nyelvet? Vagy, hogy minek használja? Én is feliratosan néztem meg a filmet, mert jobban szeretem az eredeti hangokat. Egy rossz szinkron csak rontani tud a film élvezhetőségén, vagy némelyik hang egyszerűen csak kiheréli az adott szereplőt. Sajnos kevés az ellenpélda. Persze, sokan vannak, akiknek mindegy hogyan néznek filmet (szinkron, 4:3, reklámokkal megszakítva, egyremegy mind :), csak ne kelljen olvasni közbe... de őket sem kell bántani :)
  • opeca
    #17
    "szinkrontól felfordul a gyomrom"
    Mert? Nem szereted a magyar nyelvet? Akkor minek használod?

    Továbbá Rozsomáknak már gyerekkorában is voltak karmai.

    Ebből az egész X-men szériából ő az amúgy, aki megfelelő mélységgel és kidolgozottsággal rendelkezik.
    Úgyhogy én személy szerint nem bánom, hogy a többi mutánst nem helyezték előtérbe.
  • sandor8206
    #16
    Kardfog is lehet még amnéziás, az első részig van még vagy jó 10-15 év. Az se mutatják, hogy ki megy Wc-re de azért gyanítjuk, hogy igen :-D
    A karakterekről meg annyit, ez nem x-men 4 volt, hanem wolverine-mozi, 3 karakter a lényeg, Rozsi, Victor és Stryker és ők rendben voltak, a többiek meg csak töltelékek! Amúgy sztem is többet ki lehetett volna hozni a filmből, de ez lett!
  • Darth Sith
    #15
    ebben az egyben akkor tévedtem. :)

    És a többi? :)
  • knightbali
    #14
    A spoilert elolvastam, igaz a filmet még nem láttam, de wolverine történetével tisztában vagyok és nyugodt szívvel állíthatom nem hülyeség. Tényleg volt gyerekkorában karma, csak csontból.
  • Darth Sith
    #13
    Megvártam, nem töltöttem le, múlthéten csütörtökön megnéztem moziban, feliratosan (szinkrontól felfordul a gyomrom, plusz. tudtommal létezik, Wolf nevü mutáns is, őt hogy fogják fordítani ha netán szerepet kap vmelyikkövetkező részben?). Hát számomra csalódás volt a trailer után.
    SPOILER
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Az egy dolog, h tudtommal, a film előtt kardfoggal sosem voltak testvérek, plusz ha megnézték volna anno az X-men első részét, amelynek elvileg az egyik előzményét készítették el, abban szintén szerepelt kardfog, akinek azért csak feltűnt volna h a tesóját püfölni. Még ha wolverine amnéziás is, csak szólt volna hozzá valamit, ha a testvére. Már csak emiatt se volt logikus szerintem meglépni ezt a lépést.
    Tovább, javítsatok ki ha tévedek, de gyerekkorában nem voltak karmai, azt a műtéttel kapja meg, nem?
    Meg kissé sablonos lett, hogy kardfoggal bunyó itt, bunyó ott, bunyó amott, de más mutánsokkal való harc, szinte minimális.
    A többi mutáns karakterének bemutatása, nagyon minimális volt, pedig csomó mindent kilehetett volna hozni belőlük. pl Deadpool-tól is többet vártam, Wraith karaktere úgytűnik az egyszeri nézőnek a filmből, mintha vmi impotens hülye lenne, hogy lehetett ilyes valaki az X-team tagja? Haspók, agent zero-ról szinte semmi nem derült ki..stb.
    Wolverine szerelmi szála pedig nem igazán sikerült meggyőzőre, számomra.Kb úgy jött le, hogy szereti meg minden, de semmi extra, kiemelkedő érzelmek, amely után jön az apokalipszis.
    Számomra csalódás volt a film, mert sokkal többet ki lehetett volna hozni belőle. Nem rossz a film önmagában, csak annak tudatában, hogy sokkal jobb is lehetett volna szerintem.
  • Hedgehunter #12
    Olvastam egy par japanban jatszodo X-men-t Wolverinnel reszt nem voltak rosszak...
  • opeca
    #11
    Egyszerű a válasz. Wolverine kicsit jobban hangzik mint a rozsomák. Ennyi. Ami angolban jó, mert azon a nyelven készült a képregény, az író azon a nyelven találta ki a neveket, az nem biztos, hogy magyarban is jól hangzik.
  • WoodrowWilson
    #10
    Most már leállhatnátok ezzel a rozsomák-farkas flémmel. Az első 15-20 Wolverine cikkben még megértettem, de most már unalmas. Már mki 28x elolvasta a rozsomákról szóló wiki cikket, a párzási szokásaitól kezdve a táplálkozásáig mindent tudunk róla, megnéztük ezerszer a képeket róla a googleban. De ez van, Magyarországon Farkas lett.
  • Vucli
    #9
    lapos sztori, gatyi cgi karmok, számomra a legélvezetesebb a két dobozos sör volt, amit magammal vittem. 4/10. és miért kell átírni állandóan az x men filmekben az eredeti sztorit (ami sokkal jobb persze)?
  • Nenrandil
    #8
    Ráadásul ahogy hallottam a nagyon "aranyos" állat, elég hatékony ragadozó...
  • eto demerzel
    #7
    miert lenne rohelyes? a magyar kepregenyben is rozsomak volt a neve es nem farkas.
  • Broafka
    #6
    hát egy részt, másrészt azért lássuk be hogy elég röhelyesen hangzi kaz hogy Rozsomák, habár én is a pártján vagyok hogy maradhatott volna. harmadrész rákeresve a rozsomák állatra még jobbat nevettem, hogy milyen kis aranyos állatka, az igen nagy termetű mosómedvére hasonlító állat. negyedrészt mindent összevetve szerintem nem tenne túl félelmetes benyomást a Rozsomák, de egy "hasonló karmos állat" kicsit ijesztőbb névvel (lásd: Farkas) kicsit megindítóbb.

    Erre én is kíváncsi lennék (Silver Samurai), lehethogy kéne Rozosmák képregényeket olvasnom, egyre szimpatikusabb az egész karakter, fantasztikusan kitalált története van
  • diablo1336
    #5
    De miért Farkas? nem értem még mindig. érdekes a hobbi fordítók letudják forditani rendesen. Talán azért mert a magyarnép nem értené mi aza rozsomák? kár... és már rám is ragad néha farkas megnevezés. amugy az áprilisi movie ami kijött sehol nem volt kész állapotú. Digitális munka nagy része még hiányzott, ami miatt szerintem élvezhetetlen volt:S amugy a film jó -> 2 szer nézős leszxd
    Silver Samurai nem mutáns? annyira azért nem vagyok benne otthon.
  • CaptainRumi
    #4
    Hát a héten jön a Star Trek :S és az azért elég nagy fanbase-el rendelkezik
  • Solten
    #3
    Nem rossz film, 1* meg lehet nezni...
  • sandor8206
    #2
    kb. ha olyan 400 körül hozz világszinten, akkor siker, valószínű meg lesz, bár esetleg 2. hétre nagy lesz a csökkenés (sok negatív kritika+jön egy ellenfél) de valószínű, hogy remek nyereséggel zár!
    Várjuk a folytatást, japános részek tényleg jók!
    Cikkhez annyi, hogy Mariko nem igen lesz (bár ha Jackman nyilatkozta), az jóval későbbi sztori. Bár ezeknél a comic-filmeknél nem lehet tudni, kavarják őket mindig a comic-hoz képest.
  • zoltannemeth
    #1
    Bizony hogy siker!Domestic: $85,058,003 53.8%
    + Foreign: $73,000,000 46.2%
    = Worldwide: $158,058,003
    Production Budget: $150 million
    Már meghozta az árát és még csak 2 nap telt el!Forrás: X-men origin