Eredeti játékaink klub

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

zorrobomber
#268637
Ez igaz, de azért a default setting árulkodik egyfajta gondolkodásról, miért nekem kell berhelnem? Legutóbbi ilyen szenvedésem a Watch Dogs-ban volt, a gigantikus útra festett nyilat lehetett nagy nehezen levakarni csak (game file-ok basztatásával). Fárasztó már ez a mért nem platinázok ki minden Ubi játékot és csak utána lehetek előítéletes velük szemben. Akkor te meg költözz be Ózdra a cigánysorra és akkor csak utána legyél rasszista plz.

#268636
Az a gáz, hogy az alaptéma annyira jó. Ősemberes játék. Nem sok ilyen van. Legutóbb, amit játszottam, az a 93-as Prehistorik volt. 😄
Azonban az Ubisoftnak sikerült ebből a is a minimumot kihoznia. Egy átskinezett FC-t, még kevesebb fícsörrel, mint a korábbiak.
A téma miatt vonzó és majd jó lesz valami alacsonyabb áron, de ennyiért nem.
Moby
#268635
Pl. a syndicate ui-e csoportonként kikapcsolható, akár teljesen nullázva a ui-t. A "ubisoftos címek" helyett hitelesebb lenne "az a néhány ubisoftos cím amit ismerek közelről".
Utoljára szerkesztette: Moby, 2016.03.01. 09:40:56

Adversus solem ne loquitor

zorrobomber
#268634
0 perc játékkal, érdeklődés hiányával és ellenszenvel véleményed sem lehet. Össze van rakva profin, mind graf, teknó, audió, mocap terén. Teljes 60 dollár. Ne degradáld már le így sok ember sok munkaóráját.

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Remélem ma is jönnek a preorder fanboiok, mer magamtól nem tudok kitalálni értelmes érveket a játék mellett 😄

Valójában el tudom én fogadni, hogy kontextusból kiemelve lehet egy átlag jó játéknak mondani, de elég széles látókörű gémerként nehéz ezt tenni...

Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2016.03.01. 09:40:26

HeadHunter86
#268633
Én videókat láttam csak róla. De ahogy látom egy Far Cry 3 DLC.
Új térkép, skinek, pár vadállat és kész. Játékmechanika ugyanaz.
Már 4-et se toltam ki mert meguntam.
Itt meg már a videókat is csak fél szemmel követtem.

zorrobomber
#268632
A screenshotok viszont tök jól néznek ki, bár azt nemtom mennyire etikus UI nélküli képeket felrakni... vesszőparipám az Ubisoftos címek hányadék UI-a, ezek szerint a marketingesüknek sem tetszik <#nevetes1>

#268631
benőmenő
#268630
Spoiler (katt a megjelenítéshez)


wantonly
#268629
Lords Of The Fallen - Deluxe Edition Nuuvem ~1500Ft

Kivételesen nálunk is megvásárolható.
#268628
Engem nem kell meggyőzni, mert csak módjával érdekel a játék.

Amúgy TotalBiscuit keményen elvette tőle még a maradék kedvem is.

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

#268627
6000 évesnél nincs fiatalabb?

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

Fpocok
#268626
KILL IT! KILL IT WITH FIRE!

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Parasite Eve 2, best game EVER!

Rapid81
#268625
FC 3-4-Primal ugyanaz. Ua engine, ua minden, csak most épp nem JóskaPistáért kell elmennünk és kinyírni Marikát, hanem Ödönkével és Pannit...

Ryzen 5 3600X | ASUS RX570 OC | MasterLiquid Lite 240 | DELL U2312HM In theory, there is no difference between theory and practice. But, in practice, there is. /Jan L. A. van de Snepscheut/

Fpocok
#268624
A youtube összefosta magát, a géming haldoklik, keksz meg pipa

Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Parasite Eve 2, best game EVER!

Totti5
#268623
Felelős igen, mondja a tapasztalat. Ja nem csak a játék iránti ellenszenv látatlanba.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Botond
#268622
Vegyél akkor shootert vagy mit úgy hallottam az ebből a szempontból elég letisztult és olcsóbb is. 😊
zorrobomber
#268621
Lehetne mondjuk az az újdonság hogy nincs filler content és emellett olcsóbb.

Botond
#268620
Eleve egy fpsbe mi újdonság lehet? Embereket kell lelőni. Doom óta a poligon szám változott max. 😛

Ha már egyszerűsítünk. 😛
zorrobomber
#268619
Pfü de szar duma 😄 Hidd el, én a helyén kezelem a sok munkaórát, van némi rálátásom, de a szar munkáért felelős mindig van. Jelen esetben a szűk büdzsé és határidő a felelős, amit az Ubifos vezetőség hatásköre. Valószínűleg, persze ez csak találgatás.

Totti5
#268618
Kerestél mást? biztos nagyon csodás dolog lehet, ami meg mást nem érdekel.

Nem, nem skin csere. Ne degradáld már le így sok ember sok munkaóráját.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

zorrobomber
#268617
Meg az Ugh! Ősemberes-helikopteres-taxis 😊

zorrobomber
#268616
Ha valami bűzlik, és nincs más, akkor inkább keresek más témát... nem erőltetem. Ennek semmi köze az ősember témához, csak egy skin csere az egész.

szer.: de félre ne értsd, én nem téged akarlak meggyőzni
Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2016.02.29. 21:52:21

Botond
#268615
Ughlimpics vagy mi vót jó!

/szerk: Caveman UGH-Lympics pontosan. Ószom!
Utoljára szerkesztette: Botond, 2016.02.29. 21:51:09
#268614
A Dying Light alapjáték után Following is pipa. Ismét 3 személyes co-opban. Jóféle volt. A kocsi fasza újítás, ami csomó új challenge-et, versenyt is hoz. Az új pálya jó nagy, a kocsi skillek mellett van még új skillfa, csomó új tennivaló, csomó küldi. 23 óra volt. Egyedül itt is az volt a gáz, hogy az utolsó küldit csak single-ben lehetett végigvinni. Azonban ezt leszámítva tényleg fincsi nagyon.
#268613
Ő mindig ezzel kezd a videókban.

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

#268612
Az tényleg ősember szimulátor....:-D

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

#268610
prehistoric😄

Jim Morrison
#268609
ez mondjuk igaz, már az elején mondtam, hogy ehhez sok textúrát, modellt se kell legyártani. ha várost kell építeni az persze nagy meló 😊

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

#268608
Mondjál jó ősemberes játékot légyszi, mert én akárhogy eröltetem az agyam nemigen jut eszembe semmi.

Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.

MerlinW
#268607
Tudtommal Primal olyan kiegészítője akart lenni a FC4-nek, mint a Blood Dragon az FC3-nak. Aztán úgy döntöttek, hogy így adják ki. (pénz) Alapvetően minden adott volt, hogy másfél év alatt elkészüljön a cucc.
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.02.29. 21:14:30

[merlinw.org]

Totti5
#268606
Mit polírozzanak ezen? hibátlan optimalizálás ( konzolon ), buggal nem találkoztam. Össze van rakva profin.

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

Jim Morrison
#268605
nekem (személy szerint) már az is fura volt, hogy bejelentették a primalt, nem sokkal utána meg már ki is adták. Ezt nagyon furcsállom, főleg nagyobb franchise játékoknál azért van egy kis idő míg polírozzák a játékot még a bejelentés után is. Számomra ez valahol már eleve rossz előjel 😊

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Totti5
#268604
Találtam, bár nem érdekel mit írnak. Pláne azután nem h már megvolt a játék amikor alig volt rivjú. Sosem az alapján választok h mit ír akárki. Persze bármiről találok fikkantóssat, nem nagy kihívás a világhálón. Ahhoz h ez ne legyen jó játék valami őrületesen nagyon el kellett volna cseszni, mert jó elődök alapjain nyugszik. Azt meg tudtam, innentől kezdve kb tudtam mire számíthatok, egy kérdés volt h milyen lesz a kor atmoszférája. Az meg minden várakozásomat felülmúlta.
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2016.02.29. 21:03:00

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

MerlinW
#268603
Nem fikázom, mert nem érdekel, ahogy a Far Cry sorozat sem, de Primal-ról jót eddig sehol sem olvastam. Gondolom ennek oka van😊

[merlinw.org]

Moby
#268602
Az talán sokkal érdekesebb kérdés, hogy egyetlen olyan széria sem volt a játékoskarrieremben, aminek minden része tetszett volna, vagy hogy kb ugyanannyira (bár az előbbiből egyenes következik az utóbbi 😄 ). De ha már egy olyan rész volt, ami bejött, akkor mindig kíváncsian vártam a következőt. Ráadásul nem egyszer fordul elő olyan, hogy ugyanaz a játék, ami korábban nem kötött le, az 1-2-5 év múlva egy teljesen más lelki állapotban, BENG, beüt.
Hjah. Tudom. Gyenge szar vagyok. De nem is indítok youtube csatornát! <#idiota>

Adversus solem ne loquitor

zorrobomber
#268601
Roger.

Totti5
#268600
"és semmi extrát nem hoztak ki belőle az FC4-hez képest"

Teljesen más világ, környezet, eszközök. Ennyi erővel lehetne FC4 is a neve, csak lényegében semmi nincs abból benne, mert totál más a setting. Van egy mechanika a széria kezében amit használ, nyilván nem fognak 1-2 évente teljesen mást kitalálni, egyik sorozat sem teszi ezt.

"Ennyit ér az egész játék."

0 perc játékkal, érdeklődés hiányával és ellenszenvel, szóval mennyit is?

Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10

MerlinW
#268599
Azzal semmi probléma, hogy nem tetszik valami, tök természetes. Csak a szavakat rakod rosszul egymás után, sokszor bántó a tálalás. Erre kicsit odafigyelsz és semmi gond nem lesz😊

Ez egyébként akinek inge poszt volt😊
Utoljára szerkesztette: MerlinW, 2016.02.29. 20:49:33

[merlinw.org]

Moby
#268598
Az lehet, de sokkal kevésbé kifejező! <#hehe>

Adversus solem ne loquitor

Moby
#268597
Az FC3 nekem ROHADTUL bejött. Vagy 2x toltam végig. A 4-et egyszer sem, és nem is kötött le. Tök objektíven 😄
Akkor most a matek alapján tetszeni fog a primal nekem, vagy nem? A téteket nálam lehet megtenni. Én a magamét már beletettem: 13K-val indul a bank!

Adversus solem ne loquitor

zorrobomber
#268596
Mennyi porn expert... <#ijedt> <#hehe>

zorrobomber
#268595
Elég objektíven meg lehet állapítani, hogy a Primal lehúzás, rókabőr, és semmi extrát nem hoztak ki belőle az FC4-hez képest. Ha valakinek az tetszett, és még nem unja a fetch quest-eket, annak ez is be fog jönni. Én kis adagokban játszom FC3-at, úgy oké, és még nem fejeztem be. Ennyit ér az egész játék. Kis adagokban, néha ellövöldözök vele. Lehet sose fogom végigtolni, és így is teljes lesz az életem, nem hogy még úgy hogy végigtoljam együltőhelyben, aztán még kétszer ugyanazt, más néven, úgy hogy még csengetnem is kell érte 60€-t. Haha...

Tinman
#268594
"Fluffer". Sokkal elegánsabb kifejezés :-)

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Moby
#268593
Az én véleményemet nem mondogassák hótidegen emberek. Pláne olyanok ne, akikről szart sem tudok az életének néhány percén kívül. Lehet, hogy veri a gyerekeit, vagy buzipornóban felszopó. Mittudomén. Egy biztos, nem általa leszek hiteles, akkor sem, ha ezek amúgy halál jó emberek is. Az ízlésnek nincs szakértelme, ámbátor ezt a kényszerképzetet sokan kergetik.

Adversus solem ne loquitor

zorrobomber
#268592
Igazából nem én értek egyet a videósokkal, hanem ők velem és kimondják helyettem 😊

Tinman
#268591
Te egy igen szimpatikus fiatalembör vagy.

/no ájroni

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.

Jim Morrison
#268590
nem szoktam nézni a videóit, csak amit néha linkeltek... de most komolyan az első 10percet mindig az options nézegetésével megy el? :/

ASUS B550-PLUS, AMD 5600X, 32 GB DDR4, EVGA RTX 3070, SM-OB1, HD 600 + Asus Xonar DX, TonePort UX1 + Alesis Elevate 5, Novation Circuit \o/

Fpocok
#268589
Amúgy most haverral a Pre Sequelt nyomjuk és basszus, ebben is szar az egér görgő fegyverváltás. Az összes Borderlands játékban szar, de máshol nem. Mondjon le a gearbox.

Parasite Eve 2, best game EVER!

Moby
#268588
>ziccert emleget kedvenc videósunk.

Soha egyetlen youtubert nem néztem meg, soha nem is fogok. Egyszer-egyszer megnézem angry joet, mert szórakoztató személyiség, de fosom le mindegyik véleményt. Van sajátom, nem kell másoké mögé beállnom. Még akkor sem, ha egyszer-egyszer egyet is értek vele. Lehet véletlen, vagy mittudomén. Igazából halál mindegy. Itt a fórumon sincs olyan, akivel mindig minden esetben egyetértenék. Mondjuk nincsenek is ilyen ambícióim 😊

Adversus solem ne loquitor

Fpocok
#268587
Hihető.

Mármint hogy megkérdezték és hallgattak rájuk.

Parasite Eve 2, best game EVER!