Eredeti játékaink klub
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
"Szombaton reggel nekikezdtem Bioshock 2-nek, bele is tettem aznap 6 órát, majd vasárnap még 7-et.
Szerencse, hogy nem hallgattam rátok!
Kiba. rendben van ez az FPS. Az elsõ rész persze picivel jobban tetszett, de az, hogy Big Daddy-vel lehet tolni már eleve megadja az alaphangulatot.
Persze sok benne a scriptelt téma, de emellett nagyon sok random történés is kialakul, durva jó csatákat éltem át benne, fõleg amikor a Little Sistereket kell védeni, vagy éppen az ellenséges Big Daddy-ket kell leölni.
Oltárira feldobja a hangulatot, hogy van fejlõdés, vannak skillek, sõt az enemy gyengeségeit lehet kutatni és nagyon nem mindegy milyen a kutatás folyamata.
Iszonyú jó az erõegyensúly, ugye mi csak egy 1. szériás Daddy-k vagyunk, naná, hogy a sokadik generációs Daddyk nagy kihívást jelentenek eleinte.
A fegyverek szenzációs jól használhatók, ráadásul fejleszthetõk és ez meg is látszik a használhatóságukon. Eszméletlen jó kombókat lehet összehozni a fegyverek és képességek használatával. Rögzíthetõ tornyok, CSAPDÁK, hackelhetõ security és rengeteg interakció a dolgokkal!
Volt már a játékban 2-3 olyan történés, hogy azt mondtam ez már majdnem epikus volt!
És a kényes linearitás kérdése is rendben van! Bár van fõ cél és fõ irány, el lehet szépen kószálni a pályán titkos dolgok után kutatva.
Egyes helyzetekben döntési lehetõség is van, mely a késõbbi "életünket" befolyásolja.
A hangulat is rendben van, ütött kopott, rozsdás, folyik a víz a pofánkba, füst, gõz, elárasztott helyek, kihívást jelentõ változatos ellenfelek! Itt nem ám zõd sün, meg kék sün van! Az egyes "fajtákon" belül van 4-5 amik másképp néznek ki. A boss fightok is jól kiegyensúlyozottak, jól kihasználhatók a terep adottságai.
A hangok egyszerûen fenomenálisak! 5.1-ben élvezem és néha mikor lesben állok csöpög szépen lassan a fém sisakomra a víz, majdnem kedvem lenne megtörölni a fejem. Zenék pedig nagyon megemelik a feszültséget/adrenalint... totál beparáz az ember és tudja, hogy rossz vége lesz, és készül rá, mégis váratlanul éri, amikor megtörténik.
A pályatervezés is nagyon változatos, logikusan felépített, nem lineáris van itt minden... és minden leromlott, lepusztult, alig mûködnek az elektromos dolgok is. Ahogy jársz/kelsz folyamatosan éreztetik veled, hogy a víz alatt vagy, párszor ki is kerülsz a tengerbe...
Nem egyszer volt, hogy 2-3 órát voltam egyetlen pályán!!!
Meg mekkora már, amikor messzirõl hallani az ellenséges Daddyk hangját ahogy morognak, majd reng a lábuk alatt a faszerkezet /nem összetévesztendõ a faszamárral és a faszállító autóval/, majd pár mp-re néma csend, majd dang-dang-dang, ahogy ütik a Little Sisterek átjáróját és ekkor már tudod, hogy durva harcnak nézel elébe, elkezded lepakolni a csapdalövedékeket, majd 1-2 turretet, lehetõleg valami tócsa környékén próbálkozol, hogy tudd majd sokkolni... aztán eljön a nagy küzdelem, úgy fogy a medikit, mint a szaloncukor, pumpálod az ólmot, a dögbe, égeted, sokkolod, fagyasztod, de állja a sarat... nagyon támad, elfogy a skuló, fuck! Jön a melee, tudsz hárítani a fúróddal, meg durván betámadni is a drill dash-el, közben a kislány meg sír és kiabál a Daddy-je után. Kemény küzdelem után, de csak sikerül megfektetni, a kislány meg ott térdel a halott védelmezõje felett és sír. Ha helyén van a szíved felkarolod, majd együtt mentek tovább.
Ja, és jók az achik is, igaz én PC-n tolom, de itt van Live, mûködik is ahogy kell :-)
Atyaég, de bejön a cucc! !!!!!!!9/10!!!!!!!!
Õszintén örülök, hogy megvettem anno az utolsó darab CE-t az 576-ba."
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Forza.
az elsõt pécén warezban 😞 játszottam végig, amit sajnálok, de akkoriban anyagilag nagyon nem álltam jól (7300gtm volt, szaggatott, mint az istennyila, utolsó pálya konkrétan szinte játszhatatlan volt), késõbb megvettem xboxra és miután a másodikat realisticon vittem végig annak is nekiálltam - pokoli nehéz! ha lesz megjelenési dátum vegas3-ra, elõtte végignyomom mindenképpen, mert igazi kihívás.
(másodikat realisticon kezd el, neked nem is lesz talán nehéz!)
Forza.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
2007 a dátum: filmszerû, látványos momentumok, remek atmoszféra, taktikázás, az egyik legszebb játék stb stb... negatívum a rövidség és 1-2 helyen még azt emelték ki hogy az elsõ rész tükrében olyan sokat nem fejlõdött ( az nekem szinte teljesen kimaradt, de a profilomat nézve játszottam egy kölcsön példánnyal anno, de semmire sem emlékszem belõle... ) "If you did not play GRAW, GRAW2 will astonish and amaze you." szóval ez számomra pozitívum akkor😊
R6 vegas 2 pont most került fel és 960 pont a lájvon, szóval csak idõ kérdése mikor landol a gépen ( 670 pontom ugyis van, már sok nem kell hozzá... )
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
elõzmény rész iszonyat jó ötlet lett volna, megnéztem volna Rapture-t fénykorában - és ahogy elmúlik a dicsõsége 😊
Forza.
Sztori spoiler, aki nem játszott vele, és tervezi, az ezt ne olvassa:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
GUN (2005)
COJ1 (2007)
COJ2 (2009)
RDR (2010) (az elõdjét hagyjuk!!)
kétévente kijön 1 értelmes western játék ... ez szvsz kevés pl a romvárosban zajló modern harci lövöldélhez képest 😉
Forza.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
DE! összsségében a bioshock "univerzum" elképesztõ hangulatos, ha az elsõt nem fejezik ennyire jól be, lehetett volna rá tejelõ frencsájzt építeni, ám erre már az elsõ készítésekor készülni kellett volna (lásd AC) - mondjuk, ha nem jön be, egy félig befejezett egyke rész még rosszabb kimenetel lett volna (számunkra).
nade második résszel kezdeni, áhh...
Forza.
Star Wars KoTOR 1+2 - magyar kiadások tokkal vonóval - 4500 Ft
Vegyétek, vigyétek amíg meg nem gondolom magam 😛
\"Schnaps im Kopf, du holde Braut Steck Bratwurst in dein Sauerkraut\"
Mi történt? A földrengés ellen kellõen jól volt biztosítva az erõmû, de a tsunami ellen nem. Kaptak vizet a dízelek és máris megvan a baj... pedig nem 2 éve léteznek olyan dízelmotorok, melyek árvíz, vagy éppen tsunami esetén is képesek mûködni... csak ez ugye egy speciális és méregdrága rendszer, teljesen más bekötést is igényel, mint ami Fukushimában van.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Viszont a Dio 1 óta eltelt sok év, öregedtem, komolyodtam, hack & slash õrülettel már nehéz megfogni még akkor is, ha zseniálisan van kivitelezve.
Egyébként lehet leköpni érte, de szívesebben játszom inkább egy Icewind Dale-t, mint egy Diablo-t. Elõbbi azért nem 100% RPG, inkább elmentek a BG mellett egy kicsit a harcok irányába, mégis megvolt benne, minden ami számomra szerethetõbbé teszi, mint bármelyik Diablo-t. Megértem, hogy elfogadhatatlan álláspont, másképp vagyok bekötve.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
De mondom... tény, hogy baromira lehet aggódni 50km-es körzetben, mert elég a 30 m-re felkerülõ radioaktív por és a szél seperc alatt viszi messzire.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
ASUS Z170 Pro Gaming,Intel i7 6700k,MSI GTX 1080 Gaming X,Corsair 16GB DDR4 3000Mhz PSN: Uncle_zzEN
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
i9 9900K, 48 GB DDR4 RAM, MSI RTX2080 TI 11GB GDDR6 GAMING X TRIO, LG 27GL850-B, Oculus Rift S, PS4 Pro, Nintendo Switch PSN: SandmanDreamLord
"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Az a véleményem, hogy Csernobil jellegû katasztrófa képtelenség.
Az viszont abs. elképzelhetõ és úgy érzem be is fog következni, hogy a hûtés elégtelensége miatt tovább romlik a helyzet, komoly leolvadás várható, viszont tudtommal ezekben az erõmûvekben már meglehetõsen vastag acélköpenyt használnak, az k. sokat kibír, de ha valami mégis balul sülne el, akkor sem következik be az, hogy a légkörbe több km magasra felkerül drámai mennyiségû radioaktív por és hamu.
Az biztos, hogy lesznek veszteségek, lesznek sugárfertõzöttek, de ebbõl mi semmit nem fogunk érezni, nem úgy, mint ugye Csernobilbõl :-/
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Wanted Guns? Az is western, kár h nem vmi jó. 😄
"He who makes a beast out of himself gets rid of the pain of being a man" - Dr Johnson
0-day vétel idén?
- Witcher 2 CE
- The Elder Scrolls V: Skyrim, remélem lesz CE
- Heroes of Might & Magic VI. CE
- Deus Ex Human Revolution Augmented Edition
- Portal 2
- Trine 2
- Rage
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.
Hogy ne csak off legyen, jogos, nem volt összehasonlítgatás, csak épp nem olvastam az elõzmény elõzményét. De ha már western akkor ott a két Call of Juarez is PC-n, nem rosszak azok sem.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.
Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.
Xbox ONE + PS4 PRO + WiiU + NES Classic + Fanatec FM CSR / PC WIN 10
Engem a haverok mindig megvádolnak, hogy én imádom a B kategóriás játékokat (Mercenaries 2, Saints Row 2, Saboteur stb) és ez így is van... Sokszor jobban el tudok szórakozni egy ilyen játékkal, mint egy AAA kategóriással... Ez van....<#smile>#smile>
Oscar Wilde: Az egyszer? gyönyörök a bonyolult ember utolsó menedéke. Eredeti Bölcs: Légy rossz, a jókkal úgyis mindig csak kibaxnak.