311802
-
Rony94 #191949 Hú, ez nekem már egy kicsit sok, nevessetek, de én ennyire nem értek a gépekhez. De mindegy is, előbb pénzt kéne szereznek és aztán beszélni. Csak basszus, már olyan jó már elképzelni is. :D -
#191948 "Frissítést kap jövő héten az Xbox One
Február 11-én egy nagyobb frissítést kap a Microsoft új konzolja, mely végre elhoz néhány nagyon hiányzó lehetőséget a rendszerbe. Először is, végre menedzselhetjük majd a háttértárat, és megnézhetjük, melyik játékunk mennyit foglal. Jobban kezelhetjük majd a letöltéseket is: lesz külön sor az appoknak és a játékoknak, és egyértelműbb lesz az is, melyik hol jár éppen a letöltésben, vagy frissítésben. Bekerül továbbá az alaprendszerből érthetetlen okból kimaradt jelzőke is, mely mutatja a kontroller akkumulátorának töltöttségi szintjét. Ezen kívül az Xbox One támogatni fogja az USB-s billentyűzeteket (nem a játékokhoz, mielőtt félreértenénk). Ennél többet is tartogat az új frissítés, de a Microsoft egyelőre ennyit árult el.
Ennél még fontosabb, hogy hivatalosan is március 4-én érkezik a Titanfall előtti frissítés, ami - ahogy azt vártuk - átalakítja a sokat szidott party-és multiplayer rendszert, hogy a Titanfall március 11-i megjelenésére minden olyan simán menjen, mint az Xbox 360 mindenki által irigyelt rendszerén." -
#191947 lásd itt -
#191946 Egy szakitól kértem tanácsot a sajátom telepítése előtt:
"Telepítés előtt, húzd le az adatkábelt a gépben lévő egyéb HDD-kről, ellenkező esetben, ha valmelyiken aktív partíció lenne, akkor a W7 kihelyezi az indítófájlokat a HDD-re. Ez addig nem is gond, amíg a HDD a gépben van, de ha elromlik vagy eladod (szóval ha kikerül a gépből), akkor a W7 már nem fog elindulni az SSD-ről." (FireSOULCD) -
#191945 Olyan pici például a 120 GB-os, mint egy nagyobb gyufás skatulya. Cserébe: nincs hangja, nem melegszik, és piszok gyors.
Install:
* rendszer és nem rendszermeghajtóként is teljesen hétköznapi: rögzíted az SSD beszerelőkeretre az SSD-t, majd SATA csatlakozó és tápkábel rá, és rögzíted a helyén a gépházadban.
* BIOS - AHCI
* gép indít és vagy OS install rá, normál telepítés [Windows start után pedig a kötelező beállítások - prefetch, superfetch kikapcsolása]. -
#191944 Hát én rádugtam, aztán megy azóta is :D (illetve win telepítés után megnéztem, hogy megy-e a trim, ment...) -
#191943 Csak az SSD legyen rádugva rendszer telepítésénél. Ha felment, rá lehet dugni a HDD-ket. Szerintem a megfelelő topikban érdeklődj, mert másképp kell bánni vele, mint a HDD-vel, elég sok eltérés van, ha jól akarod beállítani. -
#191942 Direkt abbahagytam a teljes játékot - eredetiben akarom.
Így gyakorlatilag majd-hogy-nem semmit sem tudok róla. Csak annyit, hogy sokkal jobb, mint a Conviction (ami amúgy nekem bejött, az akció köpontúsága ellenére), és remek hangulata van. Átjött már az elején. -
#191941 Ugyanolyan (kinézetre is), mint egy klasszikus vinyó, csak sokkal hamarabb, pörgősebben éred el róla az adatokat, nincs benne mozgó alkatrész.
És ugyanúgy particionálható, ugyanúgy hozzáfűzhető ízlés szerinti meghajtó betűjel. Ha arra telepíted a Windowst, akkor igen, a rendszerpartíció a C:-t fogja kapni (amíg át nem állítod). -
Rony94 #191940 Amúgy ez az SSD dolog hogy is van? Mert ha lesz pénzem, akkor lehet hogy én is veszek egyet. Tegnap nem bírtam magammal és összeraktam magamnak egy gépet Ipon-on. 223 ezer forint lett a végösszeg. 244 ezer ha megveszem mellé az SSD-t.
Szóval a lényegre térek: Hogy kell az SSD-t használni? Beszereljük a gépbe a HDD mellé és Win telepítéskor az SSD-t választjuk ki? És ilyenkor az SSD lesz a C meghajtó, a HDD meg a többi meghajtó? -
#191939 Nem feltétlen a nehéz a jó szó rá, amikor csak simán levadászni kell őket az nem nagy ügy - ráadásul minden pályának megvan a maga is titka és erre szép lassan fogsz rájönni :) - az a nehéz amikor foglyul kell ejteni a főnököket időre. -
#191938 "Öltözz Larának a Lightning Returns: Final Fantasy XIII-ban
Mire nem jó, ha egy kiadó több különböző stílusú játékot tulajdonol. Csinálhat például olyanokat, mint most is, cameo szerepbe helyezi Lara kisasszonyt a Lightning Returnsben, mert az olyan jó dolog, biztos mindenki oda lesz érte. Lara nem csak a ruháját, de a baltáját, a pajzsát és egy rakás koszt is hoz magával a saját játékából." -
#191937 Igen, FPS Józsinak AMD rendszere van, Gigabyte mittoménmi alaplappal, SATA2-vel, 64 bites Home.
Az ajánlott cikkben található SSD-teszter progi szép eredményeket mutatott.
Nyilván, nem a hivatalos oldalon lévő "up to" eredményeket, de szépeket.
Nekem a következő 10 éves projektemben szerepel egy SSD :)
-
#191936 Lemértük.
Egy nem újratelepített, teleszemetelt Windows 7 Home-ja van, SATA 2 HDD, és az alaplapon is csak SATA2 csatlakozók.
1. Battlefield 3 - Battlelog, pálya kiválaszt, indít, stopper start.
2. Battlefield 3 betölt, átvált nagy képernyőre, pálya betölt, és kiválasztó képernyő: 1 perc 12 mp körül.
3. SSD-vel: 34-35 mp.
Nem oprendszer, szemetes Windows, gyenge 4 magos stb.
Mondjuk a tegnap vásárolt + 8 GB DDR3 jót tett a gépének, így már 12 csiga RAM-ja van.
-
#191935 Nyilván ez így is van. De a 120 GB most ennyit engedett.
A következő projektje biztosan nagyobb SSD lesz, és akkor akkor már Windows 8-ast is kap a gépe tőlem. -
#191934 Szívesen
Én is ilyet vettem, akciós volt, 120GB. Mondjuk én kimondottan az oprendszer alá + rákerül amivel éppen játszok (most éppen Skyrim (újra és újra és újra ), jól érezhető a gyorsulás). Gyorsabb SSD-t viszont nem akartam, mert az alaplapom csak SATA2, és nem tudom azt mikor cserélem. -
#191933 Nem elsősorban a Battlefield-ek miatt vette, hanem azért, mert meggyőztem (és a TeamSpeak-es srácok is, akikkel együtt nyomul Battlefield 3-4-ben, Drakensangban, Killing Floorban és még ki tudja miben), hogy manapság az SSD az előtét szó a gamerhez.
-
#191932
Must have! -
#191931 Az első "hullámos" kihívás ki is fogott rajtam.
Szerintem is nehezek. -
#191930 Mondjuk lényeges különbség van a pálya betöltéseknél, ha SSD-n van, nekem most egy régi 250-es samsungon van és elég lassan töltögeti be a pályákat :( Gondolkoztam egy SSD-s történeten, de nem fér el az OS mellett még ez is szerintem. -
#191929 Bizony nagyon jó vásár volt!
A Blacklistet én is megveszem magamnak majd valamikor.
A csúnya verzió első pályája meggyőzött. -
#191928 Míg meg nem lesz az összes rész, addig nem kezdem el a történetszálat. -
#191927 Nincs azzal gond nekem is szolgál a gépemben egy pedig mi forgalmazzuk "10" másik gyártó termékét is :) Olcsóbb SSD-vel szerelt konfigokba ilyet szoktam pakolni, de még a drágábbakba is néha, mert annyira nem gáz a teljesítménye. -
#191926 Bármelyik "alsó kategóriás" SSD kb. 2 nagyságrenddel (százszoros) gyorsabban nyit meg egy file-t a tárhelyen. Ezzel nincs egyetlen HDD, ami versenyezni tud. -
#191925 Oprendszerre is ssd kell, mer mikor a winfos elkezd szuttyogni a system drive-ra, akkor bezony csinos framedropok lesznek, meg minimum fps is esik szépecskén. -
#191924 BF miatt venni SSD-t nagy baromság. -
#191923 Köszönöm szépen a segítséget!
Sikeresen beüzemeltem neki a Kingston V300-ast.
Drasztikusan gyorsabban töltött be neki a Battlefield 3 és a Battlefield 4 is.
Engem meggyőzött.
Holott, ez az SSD egy szimpla, olcsó alsó kategóriás példány.
FPS Józsi barátom pedig már készül az idei év újabb beruházására: egy nagyobb és gyorsabb SSD-re és a Titanfall-ra. -
#191922 Most vagy megint szórakozik valaki vagz ezek elborultak és pénzéhes mocsadékok lettek:
"A Ubisoft igen furcsa bejelentést tett: az
eredetileg DLC formájában megjelent Assassin's
Creed: Freedom Cry önálló játékként is megjelenik,
méghozzá a napokban! A PC-s változat február
25-től lesz elérhető 14,99 dolláros áron, míg a
PS3-as és PS4-es Freedom Cry kicsit korábban,
február 18-án kerül fel a PS Store-ba,
ugyanennyiért. A játék a jelek szerint nem kap
dobozos kiadást, csak letölthető formában lesz
elérhető." -
#191921 Nem tudom mennyire hatásos ilyenkor ugrálni, mindenesetre holnap egy próbát teszek. A GTA5 elsőre...nem fekáliával gurigázik, elképesztő. Ráadásul tegnap még javában Gay Tony-t követtem és Liberty City-hez mérve is elképesztő a meló amit beletettek. -
#191920 Manhattan projectet akkor már mellécsaphatták volna... -
#191919 WTF? Ilyen mióta van?! -
Rony94 #191918 OFF
Talán......TALÁN lesz munkám a következő hónapokban. És ha minden igaz több mint fél millió forint össze fog gyűlni, tehát végre tudok majd egy új gépet venni és végre tudok játszani az újabb játékokkal is. Van pár kedvenc játékom amik sajnos szaggat a mostani gépen. Alig várom hogy meg legyen az új. Szurkoljatok hogy meglegyen a meló. :) -
Evoluti0N #191917 Hát kapják be, de komolyan. The Wolf Among Us 2. epizód tartalmilag megint jó lett, de kemény másfél óra volt végigjátszani. Erre kellett várni 4 hónapot? -
#191916 namég1x:
nekem ez megoldotta a kilépkedést :) (steames exe-t ezzel a módosítottal felül kell írni - elsősorban x64 vindózon segít)
tehát: vegyetek Railroads ! -ot humblibundliban :) -
#191915 na!
nekem ez megoldotta a kilépkedést :)
tehát: vegyetek Railroads ! -ot humblibundliban :) -
#191914
Rohadékok -.- -
#191913 Dunno, 5 Ft-ot nem adnék érte. -
ratgab #191912 Nem védem, csak nem értem mi olyan eszement nagy probléma ebben. -
#191911 Ezt az Interstellar Marines-t felrakta valaki? Milyen? Megér 1 dolcsit? -
#191910 de legalább olcsó volt