Eredeti játékaink klub
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Sajnos én is megvettem és játszottam is vele ezért mondom, hogy szóra se érdemes, föleg egy Divinity vagy PoE összehasonlitásban.
Szóval csalódni fogok, ha a Divinity ebben érdemben gyengébb lesz, c&c-ben többet is várok, de elsősorban úgyis a harcrendszerrel, a kooperatív élménnyel és jó esetben a humorral tud kompenzálni. Meglátjuk. (BG is tervben idővel kooperatívra, nem tudom, hogy úgy mik a tapasztalatok vele.)
Amit én eddig láttam belőle, az alapján üti az összes eddigi BG klónt: a sztori szerteágazó, a karakterek izgalmasak, jó harcrendszer, D&D 3.5 szabályrendszer, szuper zene, szép tájak... kell ennél több?
Az látszik, hogy kissé befejezetlen, mert éppen azok említenek gamebreaking bugokat, akik sokáig eljutottak a játékban. A nehézség miatt sírni azonban nevetséges, pláne, hogy azt is be lehet állítani és a BG-ben a Durlag's Tower sem volt sétagalopp (nem tudom, hogy beamdog verzióban mit csináltak vele, de az eredetiben iszonyatosan nehéznek számított).
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Természetesen, az én figyelőlistámon is előkelő helyen van, de nekem amúgy is van még (A)(C)RPG bőven a fiókomon, megkezdve is, telepítésre várva is... szóval, felőlem ráérnek csiszolni.
//Szerk.: A Unity 3D Engine meg szerintem sem alkalmas mély tartalmak készítésére hosszabb távon. Kisebb ötletek, indie projekteknek okés. Baldur-like RPG-kre meg nem igazán (mert amiket az utóbbi években kaptunk, azok esetében is szénné tucsingolt Unity-motort láthatunk, külön-külön módosítva, hozzáírva etc. PoEt-ek, Tyranny is jobban járt volna saját engine-nel --- még úgyis, hogy így sem csúnya, és úgyis, hogy +1 év lett volna a fejlesztés).
Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2018.11.29. 12:15:55
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Félreértés ne essék, ez súlyos hiba szerintem is, de ettől még nem kell leírni. Pár hónap és minden bizonnyal problémamentesen játszható lesz. És persze ez újabb érv az elsőnapos vásárlás ellen.
Egyébként meg ezt a unity engine-t el kéne már felejteni. Még mindig nem láttam igazán jól sikerült játékot vele.
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
A Divinity-ben nekem a harc visszamaradottnak tűnt a BG-hez képest, igaz, én elfogult vagyok és vonzódom a BG/NWN és most a Kingmaker-féle "pillanatállj"-os kvázi valós idejű harchoz, a körökre osztottal szemben (annak is meg van a bája, csak nem ezekben a típusú játékokban).
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Game- és end game breaking bugos. Nem én találom ki. A legfrissebb véleményezések is (1-200+ órások) ezekről szólnak.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
A PoE tetszett, de annyira nem ragadott magával (nem is ment még végig), a Pathfinderből talán több jöhet ki számomra is.
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Azért panaszkodik mert a harcrendszer nagy részt a Dodge-ra alapszik egy bevitt tökéletes Dodge-al elég durva sebzést tud Fury bevinni, egész egyszerűen csak meg kéne tanulni harcolni ki ismerni a szörnyek mozdulatait, ahogy a Dark Souls-ban és a Bloodborne-ben ez már nem csak egy agyatlan Button mash játék hanem itt már ésszel kell harcolni tökéletesen bevitt Dodge és Instant Death ennyi.
Ami az ellenfelek erősséget illeti mégis mi a francra számított vazee ? Pláne ha Challenging vagy Apocalyptic Mode-ban játszik, igen a Darksiders 3 nehéz játék és van benne bőven kihívás de épp ezért szeressük, meg látszik hogy semmi tapasztalata nincsen az ilyen tipusu játékokban életében nem játszott egyetlen Dar Souls Game-el se vagy a Bloodborne-al vagy akár a God of War vagy Devil May Cry-al Hard mode-on. Állandóan csak a sírás megy milyen nehéz a játék vazee.
Ami a Health Itemeket illeti megint csak nincs igaza, mert nem csak a Death Respite-ot lehet csak használni hanem ha jobban körbe néz az ember felfedezi a terepet akkor a map tele van Small Medium Large Healing Shardokkal amivel szintén lehet Healelni, és amikor Heal-el akkor az Instant egyből ha olyan balfasz hogy harc közben Healel az már az ö baja, mindenki más amikor kevés az élete akkor elmenekül vagy hátrál vagy fedezékbe megy Healel és vissza a harcba. Talán körbe kellene nézni felfedezni a Terepet teli van mindenféle jóval vannak Secret Dungeonok nagyon fasza Lootokal de látom ö is az a Player aki csak végig Rushol a játékon és egyáltalán körbe se néz seholse.
Ami az Upgrade System illeti megint csak nagyon téved mert nem csak Fury Health Barj-át lehet csak Upgradelni egyáltalán mégis mi a Francról beszél ez , a map teli van mindenféle Modifier cuccal (Ehanced Fortifier Reduction cuccokkal). Ebböl is az derül ki hogy baszott körbe nézni és csak szalad előre mint a mérgezett egér. Ami az Upgradet illeti lehet fejleszteni Health Strength and Arcane Damage minél több lelked van azt becserélheted Vulgrimnál kapsz Attrib Pontokat és tudsz Upgradelni.
Ami az ellenfelek szintjét illeti hogy veled együtt fejlődnek, Hello játszott egyáltalán a Darksiders 2-vel ? Mert a Darksiders 2-ben ugyanez volt söt a Monsterek sokkal nagyobb szinten voltak mint Death ezért is kellett minél jobb cuccott Grindelni újra és újra.
És csak Fury-nak 5 új fegyvere van és csak a sebzést lehet növelni, hello ugyanez volt a Darksiders 1-ben minél többet öltél az adott weaponnal annál erősebb lett a fegyvered. Mégis mire számított ez már nem a Darksiders 2 ahol volt kb vagy 30 különféle fegyvered meg Armorod és különféle Attribokoat tudtál adni neki.
Ami a Kombokat illeti egész egyszerüen csak balfasz és béna a harchoz egyáltalán nem tudja hogyan kell a Kombokat használni mert lefogadom hogy nem játszott egy God of war-ral vagy Devil May Cry-al mert pont ma éjjel láttam az egyik streamer csaj aki játszott az elözö Két résszel simán legyőzött egy Elite Bosst úgy hogy meg sem tudta ütni és még Health Potiont se használt. megint csak Epic Fail. Jah persze most jöhetnénk azzal hogy nem mindenki Profi az ilyen játékokban.
Na és ami az elhalálozást illeti játszott egyáltalán akármelyik Dark Souls játékkal vagy a BloodBorne-al ? Gondolom a Death Penaltyról még csak nem is hallott, mert ha meghalsz akkor persze vissza kell menned hogy begyűjtsd a lelkeket az egyetlen dolog amit a Dark Soulsból vettek. És az hogy az Enemy Monsterek respawnolnak újra és újra ha meghalsz és vissza dob a legközelebbi Vulgrim Shop-ba várjunk csak mintha ezt már láttuk volna valahol jah Igen megint csak Dark Souls & Bloodborne és ugyanez volt a Darksiders 2-ben is ami az Enemy respawn-t illeti azzal a kivétellel hogy a Darksiders 2-ben már lehetett menteni de ugye a mnetés Dolog is csak késöbb került bele a Deathnitive Editionnal együtt.
Ez a játék Büntet rendesen mégis mire számított vazee hogy majd csak sima séta galopp játék lesz a játék agyatlan Button mashing, már az is baj hogy a Játék egyáltalán kihívás. Ha ennyire béna a játékhoz játsszon Story Mode-ban mert az a Fokozat Esti mese gyerekeknek olyan könnyű de akkor hol marad a Kihivás az élvezetes harcok ?
Meg aztán ne csodálkozzon ha Ultr anehéz a játék ha egész egyszerüen csak végig Rushol a játékon ki hagy mindent abszolute semmit se fedez fel, csak szalad előre hogy minél előbb letolhassa. Talán tanuljon meg jobb reviewt Irni mert amit irt az teli van Orbitális Hibákkal.
Szóval csak ennyi lett volna mert amit a Playerek itt művelnek az már felháborító vazee Már 2018-at irunk manapság már minden szarért nyavalyognak ugy látszik csak a könnyü játékokhoz vannak hozzá szokva és éeltükben nem játszottak még egyetlen nehéz játékkal se.
Az itt a baj hogy a Darksiders 2 nagyon is túl nagy teret adott a játékosnak Open World Map XXL bejárható map sok felfedezni való,.Skill Tree , Több Millió Loot lehet agyatlanul grindelni. Csak hogy vannak játékosok akikenk pont ez nem jön be és sokkal inkább szeretik a Darksiders 1 játék stílusát.
A PoE szintén jó lett a második része sajnos már nem annyira a Pathfinder meg szóra se érdemes.
Ez a Pathfinder: Kingmaker tűnik ígéretesnek egyelőre.
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
😄DD
I also started playing videogames today 😛
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Már 48 fontért vihető.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Köszi az info-t
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
Mobil appokhoz természetesen léteznek.

Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2018.11.28. 22:09:57
Az hogy előkotortok régebbről még 10 szar játékot, az nem mentesíti attól ghogy most elbasznak mégegyet....nem darabszámra megy ez.
Ha lotto-zól szart se számít hogy 1-2-3-4 számot találsz-e el, csakis akkor nyersz milliárdokat ha pont 5-öt találsz el!
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.11.28. 22:07:32
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
Ja, szerintem is túl értékelt, de hogy gyengébb fajta? Melyek a jobbak? Dante's Inferno? (Ez nekem kevésbé jött be.) Conan? Castlevania: LoS 1-2? (Ezek kimaradtak.)
Kooperatívra lesz amúgy, meguntam a Diablo/Borderlands-vonalat. Közös RPG-mókát szeretnék grindolás és aligvicces popkulturális utaláshegyek helyett. Szóval végképp kegyetlen HC lesz 😊
Ezzel együtt írom le bátran, hogy a Darksiders 2 nekem az egyik legnagyobb élmény volt.
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
De itt? Fury? Aki a 7 főbűn ellen harcol a játékban? Azok egyike éppen a Harag, vagyis Fury. Értem, biztos valahogy megmagyarázzák a dolgot, de akkor is fura. Mindegy, csak laikus literátusként szóltam hozzá, nem sok kapcsolódásom van a játékhoz 😊
"Utána mintha jajszó szállna. Félig mély csönd, és félig lárma"
Összeségében nekem szórakoztatóbb volt mint a GOW.
De a 2. része a DS-nek az új GoW-hoz hasonlít csak sokkal nagyobb, sokkal több platformelem és loot és eszközök....
Sejtettem a gameplayek alapján, hogy a 3. rész inkább az első rész nyomain gyalogol majd és valszeg annak is a rosszabbik változatán majd.
Utoljára szerkesztette: darkSectorxxx, 2018.11.28. 21:38:31
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
A DarkSiders egy GoW klón, abból is a gyengébb fajta. Az első részben annyi nyúlás volt máshonnan, hogy anno még össze is írtam. Elsőt letoltam, de szénné untam. A 2. részre soha még csak rá sem néztem... én elhiszem, hogy jó, de mihez képest jó? A konzolos hasonló stílusú cuccokhoz képest? BIZTOS? ;-)
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
"POSTED: 28 NOVEMBER
I'm so angry. I have never been this disappointed in a video game before today. I have also never asked Steam for a video game refund before today.
-
Darksiders 1 and 2, in my opinion, are both masterpieces. They're both really good games with good combat, story, world building, and character building.
-
Darksiders 1 puts you in the shoes of War, a rider of the apocalypse, that has 3 ways to defend himself in combat. You have a block mechanic, a parry that allows counter attacking, and a dodge mechanic to avoid damage. The upgrade system in this game is solid, and throughout the game, you get more and more unstoppable.
-
By the end of the game, you even can unlock a suit of armor that allows you 50% damage reduction, and lifesteal on all attacks. You feel like the rider of the apocalypse that you are built up to be. There are also a handful of awesome, unique weapons to help you do even more damage.
-
Darksiders 2 has you play as Death, another rider of the apocalypse, and the most durable of the 4 riders. You have dodging, and parrying, but you also have spells that all make you more powerful. You can upgrade Death's health and mana, and there is even a loot system and talent trees, that allows you to play however you choose to.
-
His abilities allow him to do all kinds of stuff to help him out, like summoning ghouls who distract your enemies for you, ravens that attack enemies and heal you, and a teleport slash that deals damage and moves you away from danger. By the end of the game, you're basically invincible.
-
So, Darksiders 3.....
-
You play as Fury, the only female rider of the apocalypse, who uses a bladed whip to cut enemies down. Sounds cool, but it gets worse, I promise.
-
We no longer have talent trees or a loot system, which would be fine. Not all people like loot systems or talent trees, and Darksiders 1 was amazing without either of those.
-
But sadly, for some reason, the people who made Darksiders 3 decided to go backwards when they made this game. I mean REALLY backwards. You know how the other 2 riders had SEVERAL ways to keep themselves safe?
-
Fury has ONE way, not kidding, ONE way to keep herself safe. She has a dodge maneuver to avoid damage, but it has a 3 second animation, and 2 of those seconds are her "recovering" from that dodge. Couple this with the fact that most fights have you pit up against 5 enemies at once, and some enemies have FAST attacks, you're probably going to get hit anyway.
-
Enemies hit EXTREMELY hard, they take about 20% of your health bar out of you, right then and there. The only way for you to get your health back is by using an in game item called "Death's Respite". This item has a 3 second animation to use, and ANY damage you take will stop you from healing yourself.
-
The upgrade system in this game is the simplest its ever been in any Darksiders game. You can only upgrade Fury's health bar, there are no damage reductions, no extra armor, nothing. Just her health bar. Also, enemies scale with you, so no matter how high leveled you get, enemies will still hit you for near the SAME amount that they did in the beginning of the game.
-
There are only about 5 weapons in the game, and the only way you can upgrade weapons in this game is by slowly increasing their damage, nothing else.
-
Combos are a big part of combat in the Darksiders games, quickly attacking enemies with your weapons in rapid succession to kill them. But even the combo system and respawn system in this game are broken and useless. In the earlier 2 Darksiders games, combos were very reliable and could only be cancelled by the biggest of enemies, trying to step on you.
-
In Darksiders 3, if you take ANY damage, your combo is immediately cancelled and you have to start all over. Combine this with the fact that, if you die, you lose all of your money and have to go back to where you died to get it back.
-
OH! And enemies respawn EVERY time you die. And you're sent back to the nearest shop, which is usally 5 to 10 minutes of gameplay away from where you were. These horrible restrictions are nowhere to be found in the earlier 2 games of Darksiders. This game is so punishing compared to the other 2 games, its really just a miserable experience.
-
Sorry if this was so long, but its really sad for a game I had hope for, turn out to be such a failure. Unless they fix these issues, if and when they release a Fury Mastered edition of the game, we probably won't get a Darksiders 4 any time soon in the future.
-
Do not waste your money on this game. If you want to get into Darksiders, start with the first one and STOP after the second one."
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
A sok ígéretes darab kipróbálása még hátra van. A Divinity: Original Sin lesz a következő esélyes, az már majd' egymilliós nagyságrend.
Szigorúan magánvélemény | Can’t spell “STEAL” without EA? | Gamer's Hell: DLC, Early-A, Pre-Order, Seasons, Episodes, Regions, Loot Box, Microtransactions, MS Store, Epic Store.
Manapság a gyűjtői kiadások még a Season Pass-t sem tartalmazzák, csak és kizárólag az alap verziót.
ASUS Prime Z370-P | i5-8400 2.80GHz | CORSAIR 16GB Vengeance LPX | ASUS Dual GeForce GTX 1060 (6GB) | WD 1TB Caviar Blue | FSP Aurum S Gold 500W | CORSAIR Carbide Series 200R
A Fallout 4-t vettem még meg kb megjelenés környékén, mert már elvonási tüneteim voltak, de ott is a 400+ óra sztem bőven lefedte az árát. És még szerencsém is volt, mert a SP-t az eredeti árhoz képest (tehát még az előtt hogy pofátlanul emeltek volna rajta) 10% kedvezménnyel vettem. Illetve most megjelenés előtt megvettem a Life is Strange 2-t, amihez szintén nagy reményeket fűzök (az első rész után).
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
Én meg megtanultam és fastrun mentem. 😄
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
nem tudjátok végigvinni a Resi 0-át, vén faxok lettetek már. 😄
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
Ryzen 1600AF+32GB DDR4+RTX2060 / Xbox 360 / PS3 / XBox One /Xbox One X / PS4 / PS4 Pro / Xbox SS / Xbox SX / PS5 "Kicsi a patkány, de erös!" :D "Ingyen sor, nem sor!" :D Twitch: darkSectorHT
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Ez lenne az. Nincs ott semmi más csak egy kulcs, de annak a helyére tettem a gránátot, amit később már nem tudtam felvenni.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)

Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Oh köszi! Kerestem - nem túl nagy erővel -, de hamar feladtam... megnézem vele.
Ne keverd össze a személyiségemet a viselkedésemmel. A személyiségem én vagyok. A viselkedésem meg attól függ, hogy te ki vagy.
Kulcs cucc nem igazán van, leszámítva a felvonó szigonypuskát, ami 2 inv. helyet is foglal és kb. a játék 3/4-éig szükség is van rá... leírás nélkül persze ezt nem lehet eltalálni, de ez kb. a RE 1-2-3-ra is igaz, szóval ez nem akkora para szerintem.
A pióca szörnyeket trükkösen is meg lehet ölni, molotov koktél nélkül: ha sikerült lerobbantani a fejét (3-4 lövés erősebb fegyverrel), akkor mielőtt felrobbanna, ki kell rohanni a legközelebbi ajtón, majd néhány másodperc után lehet visszanézni, amikor a élősködők már "felszívódtak".
Bethesda bojkott, amíg a Magyarországon (is) forgalmazott teljes árú Dishonored RHCP/RU verziót el nem ismerik GLOBAL-nak. Írjunk nekik minél többen.
Magyar feliratos játékvideók: http://www.youtube.com/Magyarfeliratosjátékvideók