311803
  • Tinman #306110
    Igen, tök elhiszem, hogy amit írtál az úgy is történt, de a Nintendo-ról éppen az a hír járja, hogy mindig keres rendesen a hardverein is. Ergo az a plusz 5.000 Ft-os 1080p kijelző relevánsan nem drágította volna meg annyira a készülék árát, hogy a vásárlók ne ugrottak volna rá ugyan úgy... sőt a normálisabb a felbontással a hozzám hasonló techrecsizők' is már rég megvették volna. (Minap kérdezte pont a nejem, hogy nem is értem, hogy neked még miért nincs Switch-ed? Ő egy laikus casual gamer, de ha nem szólok egy szót sem, akkor is szóvá szokta tenni azokat a technológiai erőszakokat, amikről itt gyakran sírok.)

    Viszont én másképp látom a Sony/MS-el kapcsolatos személetüket: Ezek szarnak a többiekre. Ezek teljesen saját utakon járTAK és járNAK. Alapvetően innovatív bagázs, akik a szórakoztatásban látják a megoldást mindenre, akkor is, ha ahhoz Power Glove, vagy kartonpapír kell. Nem rossz, hogy van ilyen cég, jót tesz a diverzitásnak.

    Igen, könnyen lehet, hogy nem 120k lesz a "Pro" Switch, de igazából ha 100k körül adok egy konzolért akkor onnantól már az a 20-30-40k többlet engem nem érdekel, ha cserébe jobb a hw. Hiszen nem egy hétre veszem. Ráadásul eladáskor a jobb vas, mindig jobb áron is hajlandó elmenni, keresettebb is. Kíváncsi leszek hányan szállnak ki majd pánikszerűen a jelenlegi Switch-ből, ha kiderül, hogy mennyivel lesz jobb az új vas. A kijelző biztos jobb lesz, ez már nálam rengeteget számít... a Sharp amúgy se egy kutyaütő banda, elég jó ár/érték arányú kijelzőket kreáltak ezek mindig is. Most is van valami 60-65" körüli 200 ezres 4k HDR tv-jük... érdemes megnézni egy üzletben! Input lagja is okés, a kép is okés, a HDR nyilván egy OLED-hez képest sehol sincs, de ekkora méretben? Ilyen tudással? WOW!

    Így van! Emulálhatnám, de nem akarom... egyrészt warezolni se akarok, másrészt a hordozhatóság nálam is fontos lenne valamennyire, harmadrészt úgy az ótitentikus', ha azon a vason tolom amire szánták. A PSP emu is a Holdban jár már annyira fasza vele BÁRMI... mégis itt a kezemben a kis limitált szériás Final Fantasy-s PSP-m és azon tolom.

    Backlogot már értem, de hidd el nekem nem az a gond, hogy nem tudok mivel ellenni, meg az is inkább jó érzés, hogy van miből válogatni, hanem az a gondom, hogy kimaradok olyan címekből amikből nagyon nem kéne... mert túszok.
  • zorrobomber
    #306109
    714 kedvelőjük van facebookon. Az kb. a család+haverok. Kitalálni elméletben valamit, és megcsinálni eléggé különböző dolgok, nyilván ők is tudják, hogy vásárlókat hoznának a magyar nyelvvel, de nekik szvsz a játék befejezése most a prioritás.. Lehet hogy igazad van, de ezt akkor sem illik így tálalni. Ez kb. ugyanaz mint amikor az ingyen dolgozó hobbi fordítókat baszogatják. Az ő pénze (akkor is ha Patreon-on kapta), az ő fasza, nem verjük vele a csalánt, ennyi.
  • Maala
    #306108
    "A N1ntend0 története éppen, hogy csurig van kockázatos lépésekkel! Nem egyet ebből durván be is buktak, hogy aztán a Wii-féle táncszőnyegen, meg halálra keressék magukat"

    Igen, pontosítok, úgy értettem, hogy a Wii U kvázi bukása (eladásokban) után dobtak egyet, amivel biztosra mentek.

    Ciki vagy sem, X cég elfekvő IPS 720p-s kijelzői olcsóbbak voltak, olcsóbban jöhetett ki az egész platform. Szerintem teljesen racionális érv, főleg a 3DS képernyőinek fényében. :-D

    Azért a PS4 Pro / XBOX (omg, Xbox One x rövidítve XBOX, NEEEE... már ezért megérte felkelni :D:D:D), amit referenciának használhattak upgrade témában, 2016 nov-ben jött ki, és mire befutott az infó, hogy bejött-e a Sonynak/MSnek (de be ám), már elég késő lett volna "újratervezést" nyomni... Mint látjuk, kb. 2 évbe telik az ilyesmi.

    A mai trendeket nézve kb. egyedül nVidia szívta be az áremelést az elmúlt évben, mivel nem tudták abszolút semmivel alátámasztani a szükségességét (vagyis totális agyhalott módjára viselkedtek szerintem), de azért a többi példa egyértelműen megmutatta, hogy az emberek hajlandóak kiadni több pénzt arányosan jobb technológiáért. Bár ebben szerintem az is benne van így, hogy nem feltétlenül lesz 100-120k körül az új Bigger.Better.Faster.Switch, hanem talán többe is fájni fog. :-(

    Egyébként a te gépeden már simán lehetne nemSwitches N-s konzoltúszokkal játszani emulátoron, de gondolom te is úgy vagy vele, mint én, hogy az "nem az igazi élmény". :-D

    A backlog úgy jön ide, hogy a PS4 mintájára várható volt (ahogy trend is lett kb. ma már, ez elmondható), hogy egy konzol az 5+ éves életciklusa során kap egy refresht. kb. az előre eltervezett életciklusa feléhez közeledve. Az embernek (akinek nem felel meg az eredeti specifikáció) meg csak ki kell várni ezt az időt, addig meg elvagy a backlogod rövidítésével úgy is. :-D

    Sry még egyszer, sokszor megzavartak az eredeti hsz zavarása közben, nem lett elég egyértelmű. :-D
  • Tinman #306107
    Hol írtam azt, hogy NE legyen angol sub, csak magyar? Sehol. Az angol default, ezt SENKI nem is vitatta!

    "akik épp a saját pénzüket öntik bele a szerelem projektjükbe"

    Gondolom Patreonról nem érkezett 1 fillér támogatás sem ugye?

    Ja, nagy ész kell hozzá, hogy a szaros anyanyelvemet beletéve a játék további vásárlókat hozna... ehhez már közgazdász Nobel kell gondolom, amit sajnos én soha nem érhetek el.
  • IMYke2.0.0.0
    #306106
    A "Persona 5" egyszerre vonz és taszít... az a grafikai (leginkább UI) megjelenés zavaró, miközben a képregényes megoldások jól állnak neki.
    Arról nem is beszélve, hogy nem a főhős sráccal nyomulnék szívesebben benne...
  • zorrobomber
    #306105
    "Nehéz lehet számszerűen kimutatni, hogy vajon milyen kárt okoznak ezzel saját maguknak"

    És azzal mennyit nyernek szerinted, hogy angollal indítanak? Vajon melyik a nagyobb, a veszteség, vagy a nyereség? Lehet hogy van ereje annak, hogy magyar fejlesztő, magyar piac, de adjuk már meg a minimális tiszteletet egy kis bandának, és hadd döntsék el ők, hogy milyen piacban gondolkoznak. Saját jogon lehetsz sértődött, de kétlem hogy fél perc beleölt effort után te jobban tudod hogy mi jó egy fejlesztőstúdiónak, akik épp a saját pénzüket öntik bele a szerelem projektjükbe.

    Intro teaser:
  • Tinman #306104
    Ez így van... pedig én végig is toltam a X-et és a 7. rész után, talán az tetszett leginkább.
  • Tinman #306103
    Pedig a DoS harcai még egész okések voltak... a jRPG-k harcai azoknál sokkal fárasztóbbak, repetitívebbek :-(
  • Tinman #306102
    "A random encounter pont azért van, hogy a szintezési problémát megoldja."

    Ilyenkor úgy érzem, mintha egy non-gamer kőművesnek néznél. És nem először. Figyi... 34 éve játszom folyamatosan, a legrosszabb évemben is 30-35 cím lepereg, a csúcson meg 50. Múltkor is beírtál nekem egy olyat, hogy nincs elég gyakorlatom a TBS-ek terén, miközben már akkor TBS-el toltam (pl. Archon, Battle Chess), amikor te még az első számvonatodat építetted meg a padlószőnyegen Duplo kockákból.

    A random encounter egy hibás megoldása a karakterek fejlődésének. Előbb-utóbb a legtürelmesebb gamernek is a töke tele lesz vele. Emlékszem, valamelyik részben először találkoztam az encounterek számát csökkentő tárggyal. Azonnal használni kezdtem, aztán 10 órával később szembesültem vele, hogy rábaxtam, grindelhetek, mert nem vagyok elég oda, ahová jutotta, nem harcoltam eleget.

    "sosem szoktam grindelni csak azért, hogy magasabb szintű legyek"

    Pedig elég sok jRPG-ben rá vagy kényszerítve. Amúgy NEM, nem csak a FF első részéről beszélek, hanem majdnem az összesről amivel eddig toltam és hidd el sokkal toltam... a 3. részt, a Crisis Core-t is majdnem végig, az X-2-öt is sokáig, amiket letoltam azokról meg írtam. A Septerra Core-tól kezdve egészen a Dirge of Cerberusig, mind-mind szembesültem azzal, hogy grindelnem kell a magasabb szintért.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.03.25. 13:28:19
  • Maala
    #306101
    Én is előnyben részesítem konzolokra a gyűjtői verziókat... Anno platformseller Wii U Xenoblade Chronicles X és PS4 seller Horizon: Zero Dawn még nem, de azóta már csak olyat veszek, ha van. Bár újabban PS-re inkább haveroktól nyúlom le "egy kis időre" a játékaikat (pl. Bloodborne, Persona 5, Last of Us remastered), oda már annyira nem veszek játékokat, akkor már inkább Switch-re (DS az x-edik platformra, valaki?). :-D

    A Xenoblade Chronicles 2 art book elég szép lett, és a Smash Ultimate noteszommal se néztek ki még egyetlen tárgyalásról sem. :-D
  • Tinman #306100
    A dokkoló szerintem egy kiváló dolog! Teljesen életszerű, hogy tolod a játékot mondjuk hazafelé a vonaton, majd hazaérve nem a kis pcsnyi képernyőt akarod bámulni, hanem ledőlsz a kanapare és ott folytatod.

    !Megértem! aki soha nem teszi dokkolóra, de a Nin10Doh nem véletlenül találta ki ezt így... egyrészt kényelmi szempont, másrészt 2 legyet egy csapásra effekt, ugyanis egyszerre van handheld és desktop konzolja is a usernek. Választhat melyiket akarja, variálhatja percenként. Ez a REMEK megoldás volt tőlük!

    Kijelző téma: 2013-14-ben már bőven olyan telefonokat használtam, amik legalább 1080p-t tudtak. Ha belegondolsz a Switch is ilyen alapokon nyugszik: ARM proci, 4 GB ram, 32 GB háttértár, 6.2" kijelző. Kínosan emlékeztet ez egy rakat mobilteló specifikációjára. Ráadásul 2017-ben jelent meg, akkor már vastagon kínos volt a 720p kijelző... tele volt már a piac 4k-s mobilokkal. De igen, az 1080p dominált... erre ezek kijönnek 720p-vel 6.2"-on... igénytelenség.

    "És még a IPS only-ra is rámentek"

    Rá... miközben a Samu már évek óta Super AMOLED kijelzőkkel varázsolta el az emberek szemét, ami összehasonlíthatatlanul, drámaian szebb, mint a Switch kijelzője. Mondhatod, hogy de a Nin10Doh' nem telefongyáros, de valójában ők is csak u.a. a gyártósoron kínában rakták össze a cuccokat, mint az összes többi gyártó.

    "akármennyire felhasználóbarát is a Nintendo, nincs olyan cég, ami szeret kockáztatni"

    A N1ntend0 története éppen, hogy csurig van kockázatos lépésekkel! Nem egyet ebből durván be is buktak, hogy aztán a Wii-féle táncszőnyegen, meg halálra keressék magukat. A Nintendo vastagon az a cég, aki szeret kockáztatni, és merész ötletekkel előállni... nézd meg ezt a cardboardos baromságukat is. Ezek 2019-ben papírból hajlitgatják a VR sisakot is.

    "Ha valami nem tetszik, szavazol a pénztárcáddal. :-)"

    Ez pont a Nintendo esetében nem így van! Ha akarok játszani a túszaikkal mit tehetek? Veszem a rom hardvert, vagy reménykedem, hogy majd jön egy vállalhatóbb hw és veszem azt. Erre te azt mondod, hogy az is szavazat, hogy nem veszem meg a játékaikat, de pont az a baj, hogy AKAROM a játékaikat, de nem a jelenlegi elavult vackukra. Tehát úgy szavazok nemmel, hogy IGENT gondolok! Ez egy őrület.

    A gyak. full magyar fejlesztők játékának csak angol nyelve meg nettó faszság. Már leírtuk itt páran, hogy egy magyar ember magyarul gondolkodik, ergo ha már eleve úgy fejleszt, hogy a magyar feliratnak is ott a helye, alig kell több munkát végeznie, hiszen a magyar az zsigerből jön neki. Ezzel szemben, amikor már kész van a teljes szövegkönyv angolul, úgy már valóban nehézkesebb magyar feliratban gondolkodni, főleg, ha nem is az írónak kellene ezt lefordítani.

    Ergo a döntésük hibás! Biztos lehetsz benne, hogy rengeteg magyar játékos örül a magyar feliratnak és vásárlásra ösztönzi, ha Day1 egy játék az anyanyelvén jön ki. Nehéz lehet számszerűen kimutatni, hogy vajon milyen kárt okoznak ezzel saját maguknak, de pár ezre szám biztos... már pedig egy ilyen kis bandának, pár ezre tétel nagyon is fontos lenne. Igazi vadbarmok!

    A backlogom nem tudom, hogy jön ide, amikor itt 9-10/10-es címeket tart fogva a "N" és nyilván azoknak rendkívül magas a prioritásuk egy backlog letudása során.
  • TBTPumpa
    #306099
    A Ni no Kuni 2 gyűjtői változata viszont álomszép és nagyon igényes. Örülök, hogy anno nem hagytam ki, bár mostanság a különleges (erősen limitált, névre szólóan dedikált, aláírt) zenei kiadványokat gyűjtöm.
  • Maala
    #306098
    A random encounter pont azért van, hogy a szintezési problémát megoldja.

    Én jRPG sucker vagyok, nem gond beletolni 150+ órát egybe, de sosem szoktam grindelni csak azért, hogy magasabb szintű legyek, azért pl. a speedrunok eléggé megmutatják, hogy alacsony szinten is végig lehet vinni a legtöbb játékot, a megfelelő tárgyakat/képességeket felszerelve a csaták előtt. Meg jó pár hasonszőrű játékon végighaladva az ember is megszerzi ezt a rutint.

    Illetve egy kivételről tudok, ahol nem nagyon úszod meg a grindet... ez pedig nem más, mint a FF 1. részének utolsó dungeonje. De mivel ő az ősősős jRPG, nem is csodálom, ha gyerekbetegségekkel rendelkezik...

    Oh, hogy pont az első részről beszéltél? :-P Mivel egy műfaj első tagjáról van szó, természetes, hogy gondokkal rendelkezik, nem? :-D

    Dragon Quest 11-ről úgy hallottam, hogy sokkal jobban sikerült megújítania a műfajt, mint a Ni no Kuni 2-nek
  • Maala
    #306097
    Köszi, csak akkor épp dugóban totyogtam, aztán olvasáshoz elég időm volt, keresgetéshez meg már pont nem...

    Jóféle lesz, bár én pont az vagyok, aki ritkán használja dokkolón kívül (míg öcsém meg kb. sose használja a dokkolóban).

    Viszont nem értek egyet (és a későbbi hsz-eidet is elolvastam ebben a témában).

    A konzol fejlesztése gondolom X idő volt, megtervezték, kiadtak egy beszerzési pályázatot az összetevőkre, ez gondolom lezárult min. fél-1 évvel a megjelenés előtt, és máris 2016végét - 2017 nyarát írunk. 1080p teljesítmény handheld méretben hűtés, aksi élettartam, stb. megoldásával? Megoldották, ahogy tudták, a vásárló meg szavaz a pénztárcájával, így lett 720p. (És még a IPS only-ra is rámentek, hogy ne legyen a 3DS-éhez hasonló eset)

    Van, akinek a hordozhatósága miatt kell, és van, akinek meg a konzoltúszok (nekem, Xenoblade széria <3<3<3 Wii U-m is ezért van még mind a mai napig, bár sajnos Xenoblade Chronicles 1-et nem sikerült végül megszereznem hozzá sehol :-() végigjátszására, még az igények is mások, ezek mindegyikének is megfelelni...

    Szerintem egész jól teljesítettek.

    Szóval 2017 vége a megjelenés, a fejlesztés meg elindult 2013-4 környékén? Nyilván sokkal egyszerűbb ma már az azóta megjelent techekkel frissíteni, főleg, hogy más példáján látva tudják (és nem csak korlátozott megbízhatósággal rendelkező előrejelzések vannak), hogy be fog jönni ez a megoldás is. Azért akármennyire felhasználóbarát is a Nintendo, nincs olyan cég, ami szeret kockáztatni.

    Értem én, hogy felhasználó vagy, és jó morogni a dolgok miatt rövidtávon, de a cégek hosszú távon terveznek... Ha valami nem tetszik, szavazol a pénztárcáddal. :-)

    Akár a Nintendo, akár a múltkori magyar játék sztori angol vs magyar nyelv sztori(ahol a srác min. 3 regény újralegépelésének idejét takarította meg a legérzékenyebb, kezdeti fázisában a játéknak). Ki tudja, mi lesz a jövőben, lehet, hogy a Nintendo kihoz még kétféle switch verziót (erről beszélünk), ahogy lehet, hogy a srác is hozzácsapja a magyar verziót, miután már nem kell annyit foglalkoznia a sztori formálásával.

    Mintha nem lenne gamerként elég dolga az embernek, minthogy a legfrissebb dolgokkal foglalkozzon. Vagy ennyire üres a backlogod? :-D

    U.i.: sry a csapongó hsz-ért, kb 10x jöttek be megzavarni írás közben, néha elvesztettem a gondolatmenetem fonalát. :-D
  • benőmenő
    #306096
    Nekem is a happygrind tette be a kulcsot a X-nél. Pedig 100+ órát szöszöltem majd jött a sárkány léghajózás közben, akihez masszívan alulfejlett voltam és konkrétan évekbe telt mire valamelyik egy hétig otthon fetrengős betegségem alatt le tudtam nyomni.
    Aztán eljutottam valami fennsíkra ahonnan egy híd vezet ki egy olyan bossal, hogy mire sorrakerülök már pusztulgurul mind a 3 hősöm. Az azért eléggé pofátlan, hogy a rétestészta, középszerű sztoriért még kötelező a grind. Inkább megnéztem youtube-on, hogy azért valami lezárást kapjak.
    Utoljára szerkesztette: benőmenő, 2019.03.25. 12:13:59
  • Anonymusxx
    #306095
    Én hasonlóknál csinálok közben valami mást, pl a Divinity Original Sin - Enhanced Edition harcai elég unalmasak voltak egy idő után, közben amíg ment a harc, letettem a játékot a tálcára, és neteztem.
    Vagy volt már olyan hogy olvastam egy könyvet játék közben, vagy takarítottam, így legalább nem megy kárba az idő..
  • Tinman #306094
    Final Fantasy rage.

    Már régóta dédelgetem azt a vágyat, hogy az összes részét letolom, ami nem multis. Korábban már leperget az 7,8,9,10, jó párral játszottam is sokat, de azokat már nem végig. Elkezdtem tavaly az első résszel, elég sokáig eljutottam benne (75% kb.), de felhúzott kegyetlenül. Miért? Amiért kb. az összes részt egy idő után az ember a halálba kívánja:

    - Level probléma. Ha ügyes vagy és nem n00b a játékban, akkor simán úgy tudsz haladni, hogy mire eljutsz a játék 50-60%-nál levő bossokig, vagy ne adja ég a végjáték felé vagy már, egyszerűen nincs meg a szinted hozzá és nem fogod kibírni a sebzéseket, hiszen egy védelem, vagy egy gyógyítás elsütéséhez is itt az kell, hogy sorra kerülj... de ha nincs meg a LVL, sorra se kerülsz, halott vagy. Most éppen a Magic Levelem alacsony, úgy 3 szinttel. Megoldás? Járkálj fel alá, újra és újra és harcolj, grindelj XP-t, csak azért, hogy 3 szintet összeharácsolj. Magyarul a játék BÜNTETI, ha észnél vagy és gyorsan eltalálsz a célodig, így kevesebb random encounter ér! Ez egy őrület! És egy csomó FF rész szenved ettől... főleg a korai darabok.

    - Random encounter. A későbbi részekben, a játékban jócskán előrehaladva, akadhatnak olyan itemek, melyek csökkentik a random encountereket, de még így is qrvára fárasztó, amikor a félisten csapatod egyetlen zombiba botlik és el kell nyomnod az ATK,ATK,ATK,ATK-t, hogy végignézd, ahogy már az első végez vele.

    - Map probléma. Ez is főleg a korábbi részek kínja, hogy nehézkes a tájékozódás rajtuk... pontok vannak, aztán a menüben nézegetheted, hogy melyikhez melyik név tartozik... már ha rájöttél mivel lehet előhívni a MAP-ot, ugyanis ez már light cheat fejlesztők szerint, így nem ám úgy van, hogy menü ->map... ó dehogy! Bizonyos bill kombináció után hívható csak elő.

    - Ismétlődő ellenfelek. Sárga róka. Kék róka. Piros róka. Zöld róka, etc.

    Nagyon nehéz jó jRPG-t készíteni, legtöbbször nem is sikerül ez a stúdióknak... hiába telt el rengeteg év, a Ni No Kuni II is relatív friss cím, de rá is igaz, hogy 1-2 "jó öreg" jRPG-s baromságot vonszol magával és nem is lett epic cím.

    Mi a helyzet a felszopott Switch jRPG-vel az Octopath Travelerrel? Hát pont az, hogy egy totál átlagos jRPG, csak a nézete különleges... ettől még nem lesz egy játék jó.

    Na most akkor ezeket a harcrendszereket vessük össze egy Souls, Nioh harcrendszerrel és látjuk is rögtön, hogy milyen jRPG-t kellene fejleszteni... nem, nem a durva nehézség a lényeg, hanem az, hogy a 4234233. harcod se und meg.
  • Tinman #306093
    Hát ööö... nem. Oké, hogy neked igen, de nagyon sokaknak meg nem. Nem véletlenül lett népszerű konzol a PS4 Pro is... rengetegen vagyunk, akik inkább fizetnek kicsit többet a jobbért, de annyira, hogy csak ismerősi körben nem egyről tudok, aki az amúgy jól működő PS4-ét amint lehetett lecserélte Pro-ra. Érhető... nem vagyunk állatok :-D
  • Tinman #306092
    Nekem sok Nintendo vasam volt már. A játékaik mindig top kategória, de hardverben mindig évekkel vannak lemaradva, ami nem is lenne akkora baj, ha a minőség kérdéskörében odatennék magukat: de nem teszik. A hordozhatóság nekem is fontos (éppen itt a PSP-m nyüstölöm!), de szeretnék a pénzemért nem annyira lefingott technót kapni.

  • Rony94
    #306091
    Semmi se számít, csak az, hogy olcsóbb legyen a konzol alapára. Egy portable konzolnak az a 100 ezer forint nagyon sok. Viszont így, a dokkoló nélküli verziót olcsóbban tudják megvenni azok az emberek, akik tényleg csak handheld módban akarnak játszani. A játékok ugyanúgy meg fognak jelenni rá mint a Pro verzióra.
  • zorrobomber
    #306090
    A lényeg az (nekem) hogy hordozható, és játszani lehet rajta jó játékokkal, és nem megy csődbe a család. Ettől függetlenül én úgyis kivárok még mindig, és majd a lehető legnyomottabb áron fogom beszerezni a lehető legjobb verziót, az idő nem sürget. Ha lenne pénzem akkor gondolkodás nélkül csapnék le a Pro-ra persze. Soha nem volt még Nintendo-m. :)
    Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2019.03.25. 11:13:27
  • Tinman #306089
    Értem, de borítékolhatod, hogy az olcsóbb verza gagyibb kijelzővel is fog jönni (valószínűleg marad u.e. ami most van)... tudom, tudom ez se számít. Semmiseszámít', lényeg, hogy rá legyen írva: Nintendo :-D
  • Kongy
    #306088
    Én pl egy kezemen meg tudom számolni hányszor volt dokkolóban a Switch mióta megvan. Szinte csak utazásokhoz használom.
  • Rony94
    #306087
    Sok ember van aki egyáltalán nem használja a dokkolót, annak tökéletes választás lesz az olcsóbb verzió.
  • Tinman #306086
    https://www.gamespot.com/articles/two-new-nintendo-switch-models-coming-and-they-may/1100-6465809/

    YESS!!!

    "Nintendo is working with Sharp on the displays for the new Switch models."

    Ez az egyik legfontosabb... az a 720p kijelző egy rossz vicc! Az olcsóbb modellből meg kiveszik a vibrálást, de hát úgy kell annak, aki gagyit vesz.
    Utoljára szerkesztette: Tinman, 2019.03.25. 09:46:01
  • Tinman #306085
    Pont 1-2 hete írtam, hogy a "Pro" Switch-et én is venni fogom, de ezt a jelenlegi hulladékot nem is értem, hogy gondolták. Nagyon várom, remek hír!
  • Maala
    #306084
    Linkt legyszi?
  • Rony94
    #306083
    Két új Switch konzol fog megjelenni az év során: Egy erősebb fajta (erre azt mondták, hogy nem lesz PS4 Pro és Xbox One X teljesítménye, ezt szerintem mindenki sejtette :D) és egy olcsóbb hordozható fajta.
  • 3Error #306082
    A GTA-val kapcsolatban egyetértek. Pedig sandbox fan vagyok. Talán pont azért unalmas nekem, mert kigyomlálták belőle a lehetőségeket.
  • benőmenő
    #306081
    Elég optimisták voltak a fizikai modellezésével, szóval konzolon sem volt mókavonat. Sub 30 frém, xboxon megfejelve azzal, hogy nem volt framecap, szóval egyszer cinematic 20, máskor 40+. DF videó
  • Rony94
    #306080
    Ami azt illeti, a PC-s teljesítmény még mindig jobb mint a konzolosé, rossz port ide vagy oda.
  • Tinman #306079
    Nemtom' lett-e javítva, de én bármit csináltam 53 frém volt a max és nem ez volt a legnagyobb baja szerencsétlennek. Talán a legrosszabb GTA ever... persze még így is bőven megért 1x letolást.
  • mooo
    #306078
    Hát jobban fut mint, a GTA 4...
  • benőmenő
    #306077
    Esküszöm ez a Rise of the Tomb Raider bipolárabb, mint maga Lara Croft.
    Score attack, meg kártya bónusz és egy egyébként fun harcrendszer, amik 90%-a teljesen overkill. Meg ott a Film+-on ismétlős kategóriájú sztori, ami igyekszik olyan komoly lenni, mint a vakbél gyulladás.
  • Tinman #306076
    Azt a kb. 70 órát amit a single-be öltem, nem untam 1x sem. Tényleg egy igazi szuperprodukció... és még szarabb gépen is, hogy megy PC-n... egészen hihetetlen.
  • Scooter
    #306075
    Nekem eddig nem volt uncsi, pedig szinte még hozzá se nyúltam a küldetésekhez. Ezért szeretem a sandbox játékokat. Cél nélkül is baromi jó időtöltés.
    #306074: Én biztos, hogy nem fogok az online-hoz hozzányúlni, örök multi ellenesként.
  • Jim Morrison
    #306074
    szerintem pont az volt a leguncsibb, meg a yogazas, de az legalább rövid volt.

    Én a küldiket ledaráltam, aztán ment (megy) kis online.
  • IMYke2.0.0.0
    #306073
    GTA V: Hamar unalomba tud fulladni nem egy "szosül" géjm benne... de a teniszezés, na az tényleg szórakoztató.
    Csak azzal közel 20 órányit játszottam benne.

    Rise of the Tomb Raider:
    Most értem a Score Attack mód végére, 99%-ban Survivor nehézség mellett = nagyon fincsi és nagyon nehéz volt.
    Sok pályaszakaszt kellett újráznom a Gold Medalért, és sokat kellett taktikázni a kártyabónuszokkal is (gyakorlatilag szorzók, ha a "büntetéseket" választod, cserébe a végpontszámod megsokszorozhatod), de megérte.
    A Score Attack = a játék (újra) végigjátszása

    Még az Endurance-ek, Cold Darkness Challenge-ek és a legnagyobb nehézség van hátra a 100%-ig :)

    //Szerk.: ahogy nézem, a Score Attack ~30-32 órába került :)
    Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2019.03.24. 12:55:50
  • Scooter
    #306072
    Rohadt jó ez a GTAV. Szinte még csak kb. 10-15 küldetést toltam le és eddig van benne 42 órám. Ökörködtem, kurváztam este, sztriptízbárban lógtam, autókáztam szabadon és gyönyörködtem a tájban.
  • zorrobomber
    #306071
    2-3€-ért nem kockáztatok akkor, köszi!
    Utoljára szerkesztette: zorrobomber, 2019.03.23. 21:54:48