311803
-
Zóanagyvarázsló #306350 Ez játékos-, műfaj- és játékfüggő is. Például Street Rod vagy Test Drive annak idején hangulatbomba volt, de már értelmezhetetlenek tartalmilag is, és olyan autós játékok élnek kvázi szimulátorként az emlékezetben, melyektől ez azért távol állt. A sportjátékok is rengeteget fejlődtek. Egy WarCraft II vagy Red Alert is elmarad az újabb RTS-ektől mechanikailag, a még régebbiek pláne. Vagyis kb. a Total Annihilation és a StarCraft óta, hogy csak a nagyobb neveket említsem.
Másnál már kevésbé egyértelmű. A régi X-COM-ok bizonyos dolgokban többet tudnak az újaknál, a Jagged Alliance 2 meg kb. mindennél. Egy régi kalandjáték is jól tud működni, és a konkrétan említett Wizardry 8 éppen egy műfaj hattyúdala volt, az említett maroknyi játék próbál vele rivalizálni mostanában, de egy pár éve még nem volt alternatívája, hiába 2001-es a játék. De a The Lost Vikingset sem váltja ki nálam semmi, nekem jobban bejött a némiképp hasonszőrű Trine-nál, pedig utána játszottam.
A grafika sem rossz minden régi játékban, rengeteg kalandjáték vagy SNES-es platformer kimondottan szépnek számít ma is. -
#306349
Akinek nem jelenik meg, az indítsa újra a kliensét:
-
#306348
-
#306347
-
Evoluti0N #306346 Borderlands 3 szeptember 13-án. Jövő áprilisig PC-n Epic Store exkluzív lesz, utána jön csak Steamre. -
Andule #306345 Forditva tortent. Elosszor volt az rpg-sorozat (ja, anno ezt annak hivtak de teny h mai szemmel semikepp nem tennem, de lehet mar rpg sznob vagyok :) ) es aztan sokkal kesobb annak a hoseivel csinaltak egy tbs-t. Pl a MM4-5 eredetileg ket kulon jatek volt de az 5 megjelenesekor osszekotottek oket es lett belole egy kozosen bejarhato terkep. anno ez eleg nagy dobasnak szamitott, plane h mindket jatek kulon-kulon is bezsebelt egy csomo dijat. a tortenet a wikirol: SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!. szoval eredetileg is megvolt a sci-fi vonal es az egesz kezdodott 86-ban. Kerdes persze meddig vitted el a tortenetet hisz alapbol csak csigalassusaggal lehetett elorevinni es megismerni teljesen. 98-ban nekem elment de teny h egy Bg1-hez hasonlitva vicc kategoria. (mondjuk ahhoz viszonyitva a mai napig is az a legtobb rpg imho)Although most of the gameplay reflects a distinctly fantasy genre, the overarching plot of the first nine games has something of a science fiction background. The series is set in a fictional galaxy as part of an alternative universe, where planets are overseen by a powerful race of space travelers known as Ancients. In each of the games, a party of characters fights monsters and completes quests on one of these planets, until they eventually become involved in the affairs of the Ancients. Might and Magic could as such be considered an example of science fantasy.
Van Caneghem has stated in interview[8] that the Might and Magic setting is inspired by his love for both science fiction and fantasy. He cites The Twilight Zone and the Star Trek episode For the World is Hollow and I Have Touched the Sky as having inspired Might and Magic lore.
The first five games in the series concern the renegade guardian of the planet Terra, named Sheltem, who becomes irrevocably corrupted, developing a penchant for throwing planets into their suns. Sheltem establishes himself on a series of flat worlds known as nacelles (which are implied to be giant spaceships) and Corak, a second guardian and creation of the Ancients, with the assistance of the player characters, pursues him across the Void. Eventually both Corak and Sheltem are destroyed in a climactic battle on the nacelle of Xeen.
The sixth, seventh and eighth games take place on Enroth, a single planet partially ruled by the Ironfist dynasty, and chronicle the events and aftermath of an invasion by the Kreegan (colloquially referred to as Devils), the demonlike arch-enemies of the Ancients. It is also revealed that the destruction wrought by the Ancients' wars with the Kreegan is the reason why the worlds of Might & Magic exist as medieval fantasy settings despite once being seeded with futuristic technology – the worlds have been 'cut off' from the Ancients and descended into barbarism. The first through third games in the Heroes of Might and Magic series traces the fortunes of the Ironfists in more detail. None of the science fiction elements appear in the Heroes series besides the appearance of Kreegan characters in Heroes of Might and Magic III and IV.
The Ubisoft release Might & Magic X: Legacy departs from this continuity and is set in the world of Ashan.[9] Ashan is a high fantasy setting with no science fiction elements in its lore
en a H2-vel ismertem meg az egeszet es azonnali szerelem lett szoval mikor kijott a MM6 a langolas boven kitartott, legfokepp azert mert nagyon sok H2es, enrothi elem visszakoszont a jatekbol, beleepult a jatekba. (lenyek, helyek vagy mint a Corlagon's estate-nel -vele kellett Archibaldnak osszeszedni par ezer csontit- ami stilszeruen tele volt eloholtakkal) ehhez hozzajott a nagy, szabadon bejarhato terkep, az utazo varazslatok (water walking, Fly, Town portal, Lloyd's bacon) amikkel kvazi megszunt minden megkotes h merre mehetsz es merre nem es h a vilag nem hozzad igazodott hanem mar a kezdo varosban is volt pl egy barlang/hely ami 20-30+os karaktereknek volt vegigviheto. Ehhez hozzajott valoban h maguk a barlangok sem voltak tobbnyire kicsik ami nekem spec bejott de elhiszem h masnak ez frusztralo lehet. Pl. a MM7ben engem is irtora frusztralt mar de amiatt h egyes varazslatokat a skillek expert/master/grandmaster fokahoz kotottek amik viszont az adott kaszt elomenetelehez voltak kotve igy aztan az ember vacakolhatott meg mindig expert bless-el mikor mar reg volt 10 pont a spirit magic-en mindossze azert mert a promoter a vilag masik felen leledzett. ehhez jottek meg a korlatozasok is h mely kaszt mit, meddig tanulhat es az egesz elment a buffokkal megtamogatott kozelharc iranyaba. pont az a szabadsagerzes veszett el ami annyira elvezetesse tette a 6ost. de alairom barmikor h elso vegigjatszasra, internet hozzaferes nelkul marha sok ido el tudott menni mindenre. (emlekeszem nekem pl a Wizard eloleptetessel gyultek meg a bajaim mivel Mist szigetere kellett erte menni, es csak egy kodos utalast kaptunk h hol is kellene inni egy kutbol (nyilvan masik terkepen volt) vagy mikor az a nyavalyas elkenyeztett hulyegyerek Nicolai utan rohangaltunk mivel a cirkusz amivel meglogott vandorolt 4 hely kozott es ugye o a fokuldetes resze volt)
Szoval nem mondom h a jatek kiallta volna az ido probajat de mocsoknak titulalni szvsz eleg nagy butasag.
Utoljára szerkesztette: Andule, 2019.04.03. 16:36:59 -
#306344
Nos, a HoMM 2 nekem is nagyon tetszett, érdekes módon a 3 már annyira nem (mert gyakorlatilag a finomított változata volt "csak" a 2. résznek). Az efféle spin-off szagú "na akkor csináljuk ebből egy RPG-t is" megoldásnak nem vagyok a híve és szerintem oda azért kellett volna egy normális sztori is, hiszen hová nem kell egy ütős kis történet, ha éppen nem egy RPG-be, vagy kalandjátékba (de akár FPS-ekbe is). Igen, lehet vitatkozni, hogy nem is RPG, hanem dungeon-crawler (magától az elnevezéstől is idegenkedem - bár tény, hogy pl. egyes játékok, mint pl. a Dungeon Master, Lands of Lore, vagy Eye of the Beholder, vagy éppen a Legend of Grimrock valóban azok), ettől még szerintem össze lehetett volna hozni valami komplexebbet, ami érdekessé és izgalmassá tehette volna az egészet.
A lézerfegyveres megoldás végülis valóban csak a végén van, de szerintem akkor is kár volt érte. -
#306343
Benne van game passban a multi már kihalt. Van még kérdés? -
#306342
Na, Crackdown 3 20eFt helyett 4eFt a Konzolvilágnál. :D Igazi sikertörténet a játék. 1 hónapja jött ki talán? -
Andule #306341 Izlesek es pofonok ofc.
Kvazi dungeon crawler szal nekem a sztori pont megfelelt, plane h a HoMM2-t es a 3-at koti ossze es anno elkepeszto orakat toltam bele a H2-be. (Ergo nekem pont h bejott h a strategia utan hiaba van h Roland gyozott, az orszaga a tonk szelen mert o maga eltunt, a neje atment Erathia-ra mert az apuja picit gyanus korulmenyek kozt hunyt el es csak a fiukat lehet megtalalni a kastelyban aki meg az elso adando alkalommal meglog a cirkusszal mert annyira veszi komolyan ezt az egesz hercegesdit)
A fantasy+sci-fi mix nekem sem a kenyerem de kvazi ezert fikazni a 6ik reszt mikor ez volt a sorozat vedjegye nem elegens, na. En is ezzel kezdtem ugyan a sorozatot de megoldottam azzal h nem hasznaltam a lezerfegyvereket a vegen.
A magiaval passz mi a gaz mert ilyen szintu szabadsagot amit itt ad legkozelebb en csak a Morrowindben kaptam es azota meg mashol nem nagyon. (Talan a legfrisebb Zeldaban lattam ennyire kotetlen jatekmenetet)
Megertem ha teged untatott es farqsztott, van ilyen -
#306340
Személyes:
1. tier
* "Enslaved: Odyssey to the West" ---- megvan, 2x végigjátszva, nem kell
* "PAC-MAN Championship Edition DX" ---- másik fiókon van már pekk, köszcsy-kihagyom-nem-kell
* "Impact Winter" ---- köszcsy-kihagyom-nem-kell
2. tier
* "Little Nightmares" ---- nincs meg, ez még okés
* "11-11 Memories Retold" ---- köszcsy-kihagyom-nem-kell
* "Get Even" ---- nincs meg, ez még okés
* "Project CARS" ---- megvan, nem kell
3. tier
* "GOD EATER 2 Rage Burst" ---- megvan, nem kell
* "SWORD ART ONLINE: Fatal Bullet" ---- köszcsy-kihagyom-nem-kell
4. tier
* "TEKKEN 7" ---- köszcsy-kihagyom-nem-kell (karakter tamagocsi érdekelne, de nem rajongok a verekedősökért annyira, hogy sok ezer órát küzdjek értük) -
Rony94 #306339 Végre megint egy értelmesnek mondható Humble Bundle: Humble BANDAI NAMCO Bundle 3
PAY $1 (ABOUT €0.89) OR MORE TO UNLOCK:
-ENSLAVED: Odyssey to the West
-PAC-MAN Championship Edition DX
-Impact Winter
PAY MORE THAN THE AVERAGE OF $7.17 (ABOUT €6.38) TO ALSO UNLOCK:
-Little Nightmares
-11-11 Memories Retold
-Get Even
-Project CARS
PAY $15 (ABOUT €13.35) OR MORE TO ALSO UNLOCK:
-GOD EATER 2 Rage Burst
-SWORD ART ONLINE: Fatal Bullet
PAY $25 (ABOUT €22.25) OR MORE TO ALSO UNLOCK:
-TEKKEN 7 -
#306338
Jogos. Délután/estefelé engem már fel se engedett (lejjebb a kép). -
MrAndree #306337 Ja azt láttam, de volt akit offline se engedett be, szóval ha kilövöm a steamet, vagy kikapcsolom a gépet akkor ciki lett volna. -
#306336
Akkor is ledobott (offline voltál - közel 1 órán át), csak miután visszaálltak a szerverek folyt minden tovább, mint annak a rendje.
A nap folyamán engem 4-szer dobott le. -
MrAndree #306335 Huh, mi volt itt. Mázli, hogy reggel óta nem léptem ki Sekiroból, csak tálcáztam amikor mást csináltam... :D -
#306334
én--én-én is :) -
#306333
én is. -
#306332
Ja, hirtelen ~1 millióval többen is vannak online... -
#306331
Ne aggódjatok indulnak a szerverek már bootolják a rendszert :D (komolyan)
Én már online vagyok.
Utoljára szerkesztette: kigyi, 2019.04.02. 19:20:28 -
#306330
Még offline módban sem enged belépni. A végén még ráfanyalodok erre Demon's Souls-ra, vagy mire a PS3-on. Szarazélet.
-
#306329
"What are you doing with your life?"
Steamstat :D :D Poénos legalább :D -
#306328
Mindenki az Európában.
Utoljára szerkesztette: IMYke2.0.0.0, 2019.04.02. 19:02:30 -
#306327
Mi van a steammel? Azt írja offline vagyok. -
#306326
Ez mondjuk tényleg gáz. Tessék Epic Game Store valamiben elől van. 
Utoljára szerkesztette: Malakai, 2019.04.02. 18:49:18 -
#306325
Viszont a kínai szerverek mennek ezek szerint az Epic csak az otthoni részlegen kívülieket vágta szét :D Mert biztos, hogy ezek tehetnek róla (joke) -
#306324
Érted, 3rd party cucc kell ahhoz, hogy megtudjuk, hogy parkolópályára tettek minket... -
#306323
Én is kerestem amikor beírtam már láttam a Dzsini által linkelt statot ezért írtam be hátha tud valaki róla, hogy tervezett vagy csak szivatón vagyunk. -
#306322
F*sznak nem kommunikálnak velünk normálisan...
Van egy weblapjuk, és szart se írnak ki. -
#306321
a kliensszerverek kb. 10 százaléka él -
#306320
A nap folyamán is döglődtek - egyszer le is dobtak. -
#306319
Na faca ledöglöttek a steam szerverek.... -
#306318
A totál gagyi (gyakorlatilag nem létező) sztori, a 2 klikkel elintézett párbeszédek, az ugyanúgy kinéző és túlságosan elnyújtott fárasztó katakombák és a béna varázslatok (ja és persze a fantasy és sci-fi keverése, ami szerintem nagyon esetlenül lett behozva). Komolyan mondom, a legtúlajnározottabb játék a világon, természetesen ok nélkül. nem az, hogy nem jó (mint amilyen pl. a Dark Souls számomra), hanem kifejezetten unalmas és fárasztó volt.
Tulajdonképpen az egyetlen dolog, ami igazán tetszett benne, az a mesterek felkutatása (vagyis, hogy nem volt elég a skillek kimaxolása, az csak minimális bónuszokat adott, kellett egy mester is, aki minket is mesterré tudott avanzsálni, ezáltal speciális képességeket biztosítva). -
Andule #306317 A grafikat leszamitva mi bajod volt a MM6-al? -
#306316
A régi cuccokkal többnyire így járok én is. Jobb hagyni őket az emlékeknek, mert amikor újra feltelepítem őket már nem tudják hozni azt amit régen kaptam tőlük. Nem a játékok hibája, mert azok nem lettek rosszabbak, de változik az ízlésünk és főleg az igényeink változnak. Ma is le tudok ülni a régi játékok elé és játszok is velük, de már nem megy az mint régen, hogy 100 órákat verjek beléjük, mert mai szemmel szemmel már több sebből vérzik mindegyik.
A grafika az első és amit látsz az nem tetszik rá is nyomja a bélyegét az egészre. A játékmenet is sutának tűnik néhány esetben és ez nem a játék hibája csak ezeket ezer másik verzióban láttuk már ráadásul sok esetben jobban megcsinálva mint az eredeti csak az emlék volt szebb.
És itt a lényeg azért volt szép emlék, mert akkoriban kisebb ingerek is katarzist váltottak ki bennünk. Olyan újítások voltak a játékokban amire csak tátott szájjal bámultunk te jó ég mekkora ötlet. Ott láttuk először ott éltük át először, de ez megismételhetetlen. Csak most az a kis inger az a kis plusz ami akkor újdonságnak számított nem elég, mert már nem újdonság. -
#306315
Remek játék, annak ellenére, hogy ha valamit utálok, az a fantasy és a sci-fi keverése.
A grafikája amikor megjelent is köpedelem volt, abszolút nem igényelte a mindenáron való 3D-sítést, ami mondjuk 2000 után már alap volt, de mégis... nagy volt a sietség, nem volt idő grafikára.
Nem fejeztem be annak idején gépcsere miatt, de szeretnék majd sort keríteni még rá. Remek karakterosztályok vannak és a küldetések is tetszettek.
A Might and Magic egy mocsok: a sorozat legjobbjának kikiáltottjával játszottam, de egy nyűg volt, minden szempontból alámúlta a várakozásaimat. -
Zóanagyvarázsló #306314 Sose volt szép, és nyilván rosszul avul ez a grafika a kortársaiéval együtt, de ez a kép határozottan nem előnyös.
Nálam a valós idejűek "várnak". -
#306313
Egy remaster bőven ráférne... nekem mindig is kimaradt, de az ilyen korai 3d-s cuccok azért minimum az ocsmány textúrák miatt már taszítanak.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
És ezt csak hirtelen a steam oldaláról szedtem, milyen dolgok lehetnek ingame? :)
Review-k alapján a Grimoire is inkább a harcedzett stílus veteránoknak készült. Én a Might and Magic-ben bíztam hogy talán majd az meghozza(!) a kedvemet a stílus irányába, de eddig még mindig leginkább a Grimrock 1 kötött le... telefonon! Igen, szerintem meglepően működőképes, nem csak papíron, hanem gyakorlatban is, bár tény hogy a késői nehezebb harcokat abszolút nem teszteltem. -
Zóanagyvarázsló #306312 Ha nem taszít a felnőttsorba lépő kora, a Wizardry 8 (2001) is már ilyen szabad mozgásos, körökre osztott harcrendszerrel rendelkező "dungeon crawler" (bár itt ugye az ősökhöz képest rengeteg a külső helyszín, sőt azok vannak többségben), és erősen ajánlott. Csak a túl sok időt felzabáló rengeteg harc tesz be neki. Mondjuk egy trilógia utolsó darabja (9 évvel a 7 után jelent meg), de élvezhető önmagában is.
Az utóbbi pár évből a Bard's Tale 4 mellett a Might & Magic X és a Grimoire körökre osztott még. A régi Bard's Tale-ek is kaptak kissé felújított változatokat. Ezeket nem próbáltam még.
Utoljára szerkesztette: Zóanagyvarázsló, 2019.04.01. 15:54:32 -
#306311
Bocsi, hogy nem egybe raktam, de utólag találtam még 2-őt és már nem tudom szerkeszteni:





