24
  • gothmog
    #24
    A srácok hagyták, hogy az érzelmeik eluralkodjanak rajtuk. Ha higgadt fejjel állnak hozzá, akkor nem egyből a postáról kilépve agyalják meg, fényes nappal a nyílt utcán, hanem -ha már megvan az arc- lekövetik hazáig.
  • raingun
    #23
    Jelen esetben felmenteném az embert akik "önbíráskodtak"
    Abban az esetben ha jogos volt az önbíráskodás, én nem ítélnék el senkit.

    Engem is csesztek át vaterán, de csak pár ezer forinttal. (nem vette át a csomagot és buktam a díját)

    Természetesen én is előre utaltatok, csak éppen van 25 pozitív jelzésem és nincs egy negatív sem, így minden további nélkül utalnak előre...
  • Cefet
    #22
    Te meg szépöcsém egy kocsog vagy.
    Egyrészt van az a laptop, ami még használtan is megéri ezt a pénzt.
    Másrészt pedig nem vágod le, hogy itt arról van szó, hogy valaki, ha átbasszák kiáll az igazáért, és elégtételt vesz. Ez a minimum!
    Nagyban is ezt kellene már csinálnunk! Megtaposni néhány politikus, meg az ők seggnyalói fejét!
  • Tinman #21
    Csalót mikor akasztják?
    Elrettentésnek de jó lenne :-(
  • Hellion
    #20
    Igen, pont így ahogy írta.
  • Sanyix
    #19
    így van! a két macskakínzó gyerekre is halálbüntetés kellene, mégpedig akasztás, és kb 1 hónap bérlet egy cellában ahonnan jó rálátás van a kötélre :)
  • Epikurosz
    #18
    Át kell venni a kínai törvényeket.
    Újból be kell vezetni a halálbüntetést.
    Az ózdi gyilkosok, akik egy 90 éves bácsit agyonvertek, csak 15 és 12 évet kaptak. Olyanok voltak. Magyarországon nincs igazságszolgáltatás.
  • Derapo
    #17
    Még 2003-ban történt pont a szülinapomon.Sokszor adtam-vettem már a neten.Ezen a napon eladni szándékoztam egy laptopot.A srác azt mondta nem akar otthon zavarni találkozzunk valahol.Nekem 8. gyere a mekihez. Na ott ülök kinnt az asztaloknál a meki"kertjében" a sógorommal amikor is odajön egy tök normálisnak tűnő,szépen felöltözött srác.Hello,veled beszéltem...tudjátok az ilyenkor szokásos duma...amikor is egy hirtelen mozdulattal az asztalról lekapta a sógorom övtáskáját.Pechjére.Utána szaladtam,megfogtam a szart kitapostam belőle..:) aztán odaért a sógorom és az embert a saját telefonjával verte kupán úgy 300x :) na hívom zsarukat..kijönnek elmondjuk mi volt..és mi lett belőle?? Az ember azt hazudta,soha nemlátott minket aztsem tudja kik-mik vagyunk rátámadtunk ketten,elvettük a nyakláncát,letéptük a pólóját(no ez igaz de csak véletlenül:) és beakartuk rakni egy fekete mercibe:D na mindegy tavaly volt itélet 30-30.000 forintra büntettek kettőnket garázdaságért. na szép nem??
  • acdc
    #16
    Persze be tudjak azonositani az illetot mert bankartya ugye elo nev lakcim stb. de mondjuk ha feljeented es mi van ha az usa-ban van es el kell utazni tobb a leves mint a hus.
  • acdc
    #15
    Mi azert mesze vagyunk erkolcsileg is es mas teren europatol
    Lasd pl.: politikusaink

    Amugy paypalt en is hasznalom de csak kis osszegek pedig sok jobb draga dolgot tudnek venni ami nagyon megerne de nem merek.
    Az egyik kozeli ismerosom nagyon megszivta.... es nem tud a paypal se mit csinalni mert nincs az illeto kartyajan love (oda ment a love az illeto levette) amugy ilyen kamu dicsereteket csinalt maganak, de volt itthon is tobb ilyen.
  • Hellion
    #14
    Jól értem, hogy a vevő 191 000 Ft-ot fizetett egy notebook-ért? (Ami feltehetőleg használt(?)) Ennyi pénzért az ebolt.hu vagy a pcland.hu -n újjan, garisan vehet rendesen notit, normális webárúházban. A vevő egy amatőr volt. :)

    Üdv!
  • romtemplom
    #13
    Engem is átkúrt egy csaló laptop ügyben, feljelentettem névvel,címmel, utána még majd egy évig tevékenykedett még, amíg végleg lebukott. -30 nap után megszüntették a nyomozást, tettes ismeretlen címmel!!!!
    Tárgyalás talán már volt decemberben, értesítést nem kaptam az eredményről, de pénz az sehol! Mehetek polgári peres útra majd, ha értesítenek egyáltalán. Nekem is meg kellett volna látogatnom, és a pöcs rendőröket meg kihagyni! És igen a törvények a bűnözőket védik, és az áldozatnak soha nincs joga, csak a letartóztatott bűnözőknek!
  • mrzed001
    #12
    "A törvények ellened védnek, nem pedig téged"
    Mégis mit vársz, ha a törvényeket a tolvajok hozzák ... talán önmaguk ellen kellene törvényeket alkotniuk ?!?

    A bűnöző felkutatásáért és elkapásáért fejenként egy rendőr egy napi díját simán megérdemlik ...
  • Magiszter
    #11
    Azt hittem hogy már rég világos mindenkinek: A törvények ellened védnek, nem pedig téged. Ilyen büdös világban élünk és nem tehetünk semmit, szájalhatunk amennyit akarunk. Pont.
  • Alvarez999
    #10
    Ezzel szemben Vatera csak árat tud emelni, garancia meg nuku. Persze megteheti, mert a nyelvtudás hiánya miatt nálunk a legtöbben elvesznének az eBayen.
  • KoRcSElMeLeT
    #9
    ez komoly :D
    az ilyen szemeteket tényleg szét kellene verni...
  • Riddick
    #8
    Jól verjék széjjel,azután a rendőrök is verjék meg jól!!!!
  • bakagaijin
    #7
    Mert ojrópában ez általában működik. Paypal ráadásul garanciát is vállal elég nagy összegig (500 EUR? vagy emelték ezt már).

    Azzal a bácsival mi lett, aki az kiskerti uborkáit védte árammal, és szeeeegény tolvajok akik tudtak erről, mégis odamentek és végül belehaltak az áramütésbe?
  • kadar1
    #6
    A csaló f@szopot a beleinél fogva kéne felogatni !!!!!!!!
  • Luise
    #5
    egyetértek tesó! nem csak a csávót kell a sárga földig agyalni, hanem a zsarukat is. a kis buzi meg örüljön, hogy megúszta ennyivel. a saját viperáját toltam volna a seggébe a köcsögnek!
  • Jötün
    #4
    Aha önbíráskodás. Gratulálok buzi rendőrök! ismét megmutattátok, hogy ingyenélő kis férgek vagytok!
    A lényeg itt van:
    "rendelkezésre álló adatok szerint ugyanis legalább tucatnyi embert károsított meg hasonló módszerrel szerte az országban. Több ügyben már korábban kihallgatták gyanúsítottként, ám ez sem tartotta vissza a további bűncselekményektől."
    A rendőrség balfaszkodása, és a törvények szar mivolta miatt, ez a kis féreg szabadon károsíthat meg embereket, sok-sok hasonszőrű társával együtt.
    Odamentek elgyapálták egyből lett belőle ügy.
    Akkor már csak egy kérdésem van (gyíkok kedvéért:költői)
    Miért tartjuk, a rendőrséget/ügyészséget/bíróságot?
    Tényleg nem tudom.
  • Vorpal
    #3
    önbíráskodás hát lol - ennyi - lol - valahol megértem az embereket ebben a k*va országban.
  • acdc
    #2
    ja az van de a hir igaz,sok lama van aki elore fizet
    http://www.rtlhirek.hu/cikk/255044
  • lazsi
    #1
    ápr 1.