710
-
#470 jó rész volt..
amikor az első ezred visszajött és adták egymásnak a cigit stb... nagyon megindító volt szerintem, mutatta az összefogást.
az öreg szakaszvezető (?) kurvanagy arc, a századosért is kár, volt olyan közvetlen mint winters anno (és látszott is hogy mennyire hatással volt a morálra - sorra sírták el magukat az emberek)
ejj...ha az elejétől fogva ilyen lett volna.
basilonet nemtudom hova tenni, mi a szarnak kelett a sorozatba. volt 2 része kb...
leckie-ért is kár, hiszen hogy nincsenek már a középpontban így értelmét vesztette az hogy részeken át foglalkoztak velük. így meg, hogy van 3 ember a háborúban, 3 különböző osztag a téma. a bobnál ugye csak az easy század volt... de itt teljesen más a felállás, a japánok a végsőkig küzdenek (a katanás japcsi is akit lelő eugene, látszott hogy már tiszta üszkös volt a teste mégis rárohant... stb.)
durva naturalista jelenetekben nem volt hiány!
eugene jellemfejlődése nagyon jó, látszik hogy benne van a háborúban, ám mégis, kívülálló, amikor csak szemlélte a többiek barbárságát (neki tán még megvan a józan ítélőképessége -bár az utolsó, "aranyszerző" kísérlete hülyén jött ki, mi a francnak neki arany, full gazdagok, örüljön hogy túléli)
hát nemtudom. érnie kell még ennek, de van olyan jó mint a bob....
az első 5rész előtt pedig értetlenül állok, hogy mi a francnak kelett ebben a formában. -
#469 Elfelejtetted megemlíteni a nagy, méla (meg a végén a keménycsávóvagyok) nézéseket a semmibe... :(
-
Neoncsoves #468 Sztem eddig ez volt az egyik legjobb rész... :) -
#467 SPOILER lehet!!!
Hát ez a mostani rész is olyan semmilyen volt. Elmentek a gyere lőttek kettőt, megálltak 2mp múlva jön a tag, hogy meghalt a százados ezután még tovább mentek aztán visszahajóztak Pavuvura. Egyáltalán nem volt felépítve ez a rész sem, nem tudni miért mennek, hova mennek, minek mennek. csak úgy vannak. A százados "története" sem volt rendesen felépítve, mert ugye az derül ki ,hogy a katonáknak amolyan apapótlék volt aki szuper erős érinthetetlen, mindent túlél és fel lehet rá nézni, lehet csodálni, de ez az egész kb. abból a 10 mp-es képsorból derül ki mikor mindenki ledöbben és sírva fakad. miért nem lehetett ezt is normálisan felépíteni? -
#466 Én sajnos tegnap nem voltam otthon. :( -
#465 egész tűrhető ez a rész -
#464 peleliu: an unnecessary sacrifice -
#463 Persze, persze :) -
#462 Nekem tetszik. Nem hasonlítgatom a BoB-hoz mert felesleges. Könnyed szórakozást nyújt hetente, semmi több. -
#461 Az egész a BoB hoz képest egy szar fos sorozat lett... Semmi történet, nulla karakterek inkább hozzá se kezdtek volna... -
Prof William #460 Kb ez van.
A csatákból tényleg hiányzik a hangulat. bár most már bekeményítettek de az eddigi csaták 90%-a a abból ált hogy jöttek japánok ők meg legéppuskázták őket. Nem igazán éreztem egy percig se hogy veszélyben lenne a katonák élete.
A BoB-ban a ledobás éjszakáján lélegzetvisszafojtva figyeltem mi lesz és bár mint tudjuk reggelig semmi sem történt de hangulat akkor is óriási volt. A 88-as elfoglalása meg egy nagyon szépen fokozatosan kivitelezett hangulatos harc keretében zajlott le. Amolyan igazi kétesélyes harcként ahol nem sok múlott hogy hőseink húzták a rövidebbet nem pedig a németek. A Pacificban pont az ilyen jelenetek hiányoztak. Nem igaz hogy egy hasonló harcot se tudtak volna megcsinálni csak most a japánokkal.
Ehylett nézhettük ahogy látványosan csinálják a semmit. Az első részben ugyebár a flottát szétlövik. Szerintem mindenki várta az első találkozást japánokal, hiszen a nyomaik már látszottak erre valami olyan vérszegény első harcot szúrtak be hogy az már kabaré.
Egyedül a gránáttal ügyeskedő japán katona volt jó ötlet de a következő részekben a japán fanatizmus és eltökéltség abban merült ki hogy elérohantak a géppuskáknak. -
Neoncsoves #459 úgy 1 éve láttam utoljára a BoBot, de miután megnéztem úgy pár hónapig emlékeztem is jópár bölcs idézetre amit mondtak a szereplők... itt meg 1 értelmes mondatra nem emlékszem ami elhagyta volna a szájukat... semmi drámaiság nincs a csatában (pedig ez fontos)... BoB-ban ott volt az, amikor túl voltak a leugrás 1. éjszakáján, és nappal mentek... Amikor Malarkey adott cigit a németnek, beszélgettek, aztán azt a németet lelőtték... adott egy hangulatot az egésznek. az amikor Malarkey visszaindult. Jellemet kaptak a karakterek, nem pedig valami üres egyenruha mászkált meg rohangált meg üvöltözött meg néha lőtt egyet... mire végigértem a BoB-on minden szereplőjének ismertem a jó és rossz tulajdonságait, stb. Valami nagyon hiányzik ebből a sorozatból... -
#458 imdb-t nem a sorozatokra találták ki, arra ott a tv.com. azon értelmesebb pontszámokat lehet felfedezni -
#457 bob a kedvencem lett:) idén 2x néztem meg ! -
#456 Igazából azt nem tudom, hogy kinek is szól a sorozat? Akik ott voltak, azok elaludnának rajta, akik meg nem, azok meg nem pont erre számítottak. Nem rétem a 9es osztályzatot. -
#455 Na oké, de nézd meg a BoBot! Ott is duplás volt Bastogne (így vagy úgy), de mindegyik részt lezárták. Vagy így (narrátor), vagy úgy (befejeződött a hadjárat).
Itt van három (?) emberke akinek a sorsát követi a film. Én két értelmes mondatot is csak azoktól hallottam, akik nem főszereplők. A többiek csak néznek bele a világba és tk. semmit sem csinálnak. Ha helyettük minden részben más katonát mutatnának be, észre sem vennénk.
Nem azt mondom, hogy le kellett volna koppintani a BoBot (gondolom ők is így gondolták, ezért lett más), de ami ott működött, az itt is működött volna, ebben nem hittek, de tuti kevesebb fanyalgó lenne, mint lett. -
#454 az eleje/végével annyira azért nem értek egyet hogy szükségszerű, mivel itt az epizódoknak címe sincs. szóval sztem itt is úgy lesz a legjobb ha egyhuzamba ledaráljuk a részeket...
én még bizakodom. lehet hogy naív vagyok -
#453 99,9%-ban egyetértek. -
#452 Hiába van benne most már akció, ha maga a sorozat enyhén elcseszett dramaturgiával rendelkezik. :(
A Spartacusban is volt akció, látvány, de volt eleje és vége a részeknek (itt talán csak a melbourninek), vagyis magán viselte egy jó sorozat minden vonását.
A Pacific nem más, mint egy közepes dokumentumfilm, melyben az "akciórészeket" nem eredeti színes hiradófelvételekből vették át, hanem Hollywoodban készítették el milliókért. :) -
#451 part 7
gyerekek, ez nem semmi lesz akárki akármit mond.
hátha jön valami jobb a végére -
Prof William #450 Ja majd mindenki hazamegy és megállapítják hogy a háború rossz ééérrteeem?
A BoB 2 részében a 88-asok elfoglalása olyan jól meg volt csinálva hogy azt többször is megnéztem és ez még csak 1 csata volt. Itt nem tudnék olyan csatát ( pardon sötétben lövöldözést ) mondani amit újra megnéznék.
Azt hittem némileg többet mutatnak majd japánokból de azok kívül hogy sötétben rohamoznak Banzai ordítással nem sok mindent lehet belőlük látni.
Berakhattak volna ide is valami "elfoglaljuk az ellenség ütegeit" vagy meglepésszerű rajtaütés japánokon/rajtuk, roham japán állasok ellen NAPPAL de semmi...
1 teljes részt a semminek ( a pihenő rész ) szentelni meg nagy hiba volt. A BoB -ban is volt olyan rész amiben nem harcoltak (első) de ott egy percig se gondoltam az nézés közben hogy (történjen már valami!harcoljanak már)
Sztem a legbénább jelenet a megkattanó katonáé volt. Mibe került volna kitömni a száját rongyal hogy mukkani se tudjon aztán a szanitéc bead naki egy löket morfiumot és reggelig durmol. Nem, vazze üssük agyon mert mert egy magányosan bomló katona még befogott szájjal is nagyobb hangot ad ki mint az egy órával korábban szintén sötétben közösen röhögő teljes hadosztály. Ezt még sztem japánok se csinálták volna. Csak én éreztem marhaságnak ezt a jelenetet?
Lehet hogy szerencsésebb lett volna haditengerészet szemszögéből mutatni az eseményeket bár lehet hogy akkor túl sok pénzbe került volna a tengeri csaták mutogatása. Bár lehet hogy az sokkal jobban megérte volna. -
#449 akkor még van 3 rész ahol számithatunk harcra az utolso megint drámázás lesz. amugy elég érdekes hogy erre a reptérre 3 részt szántak iwo jima és okinawa meg egyet , pedig szerintem ott nagyobb harcok voltak és minden film szinte azokrol szolt . -
#448 The Pacific Episode 10: Home
The Pacific Episode 9: Okinawa
The Pacific Episode 8: Iwo Jima
The Pacific Episode 7: Peleliu Hills -
#447 imdb-n 9.0 körül van a szavazat. Csak tudnám mire fel. A legnagyobb jóindulattal is csak 5-öt adnék rá...
Az különösen vicces, hogy az imdb-n semmilyen sorozatra sem láttam olyan magas osztályzatot, mint a BoB-ra. Volt olyan, hogy 9.7 felett volt. A legjobb film is csak 9.1-es. Na így nézzétek azt,hogy 9.7 volt. Közelébe sem szavaztak egyetlen sorozatot sem, amire tízezres nagyságredben érkezett szavazat. A BoB koronája úgy tűnik, hogy marad még egy darabig.
-
#446 amugy valaki olvasott külföldi oldalakat ?Ott milyen visszhangja van a sorozatnak?
Vagy csak nekünk van ilyen érzésünk és tölünk nyugatra épp igy szeretik ? -
#445 nem lehet már hivatalos forrásból beszerezni tavaly április óta Mo-n...én is angliából hozattam magamnak díszdobozost..:) -
#444 az elején még talán én álltam ki a legjobban a sorozat mellett, mondván adjunk neki több időt. 6 rész után sajnos már az én türelmem is elfogyott, ill. én is úgy látom, mint mindenki más. valamit nem sikerült eltalálniuk az íróknak, de olyannyira, hogy nem az a bizonyos plusz hiányzik, amitől kiemelkedően jó lesz egy sorozat, hanem még az alapvető dolgokat is kifelejtették belőle
nincs kivel azonosulni, nincs folytonosság, sem olyan momentum, ami után csettintenénk, hogy "ez igen, már ezért megérte megnézni ezt a részt" :\
nem ragozom, jól leírtátok már előttem, mi a helyzet. mindenesetre kértem egy bannercserét, mert ez egy nagyon jó kép :) -
#443 vatera
múltkor énis kerestem és csak ezek vannak... -
#442 Féoff. A BoB kapható még itthon DVD-n? Egyszerűen nem találok sehol eladó példányt. :( -
#441 de ha egyszer így történt a valóságban :) mármint az éremosztás
wiki -
#440 Jó, oké, de akkor is több millió emberről beszélünk, akikből csak 464 kapott Amerikai oldalon... -
#439 A kitüntetéseken nem így osztják tudtommal. Basilon pl. valszeg azért kaptam, mert rangjához képest jóval nagyobb felelősséggel látta el feladatát és sikeresen is, saját testi épségét nem kíélve.
Azt sem értem, hogy a jenki kitüntetéseket miért az összes katonára vetíted rá... -
#438 És még annyi, hogy a 2. világháborúban összesen 464 Medal of Honor-t osztottak ki, ami figyelembe véve, hogy a csak a 2. VH-nak 22 millió katona esett áldozatul, plusz a több millió akik túlélték.
Na ehhez képest a 464 MoH kitüntetést nemhisszem, hogy csak úgy utánadobták az embereknek 1 napi harcért. -
#437 Kb. a 3. résznél volt nálam az a pont, amikor elkezdtem aggódni, hogy milyen lesz ez a sorozat..
2. részben ugye a srác (Basilone) este a dzsungelben lelő egy géppuskával kb 30 embert,erre ezért a 3. részben Medal of Honort, azaz a legnagyobb amerikai katonai kitüntetést kapja meg. Ezt meg, hogy?? Szerintem ezt hagyni kellett volna a végére, vagy ilyesmi, mert ez így teljesen "értéktelenné" tette a dolgot. Pár napja voltak a dzsungelben és máris Becsületérdemrenddel mehet haza... :O :O
-
#436 A szigeti pokol is értekes dolog. Hogyan vetsz össze egy pokot a másikkal?
Bastogneban hideg volt, se ruha, se kaja. A túloldalon meg meleg vagy eső, szomjúság.
Attól, hogy a két hadszítér más nem értem, hogy gyakorlatilag miért nincs története a filmek? A 3. részben volt egyedül valamiféle történetvezetésre kísérlet... -
#435 A másik meg az, hogy a részek bizony rövidek. A BoB egyes részei bőven 50 perc felett vannak, de az első rész asszem 75 perces.
A vallomás résszel meg nagyon nem értek egyet. Egyetlen pillanatra sem értek egyet. Nem szükség ilyesféle 'vallomásokra'. A bomba bevetése kevesebb embert ölt meg, mint a háború folytatása.
Mivel egy ember halála is sokak szerint több a kelleténél, akkor mi alapján rangsorolsz? Nem kell magyarázni a bizonyítványt... -
#434 bár ez igaz. leckie az első részben még a levélben vall hogy micsoda paradicsomi helyre kerültek, mégis "más istennel, és megint más önmagunkkal szembenézni". aztán amikor leckie eugene-al beszél a bibliáról már csak annyit mond hogy "i believe in ammunition"...
de akkor is... se íze se bűze az egésznek... -
#433 Kicsit át kell értékelnem az előbbieket így a 3-4. rész után.. Tény hogy sokkal rövidebbnek tűnik az egész, és nincsenek kifejezetten végigvitt szálak, életek a történetben.. Ugyanakkor valahol itt döbben rá az ember hogy a két hadszintér teljesen más
Szerintem (és hangsúlyozom sztem) ez a történet egyfajta vallomás atekintetben hogy az atombombát miért is dobták le annó.. Sokan hajlamosak összemosni az Európai hadszinteret, a Csendes óceánival pedig egy napon nem lehet említeni egy elkötelezett és technikailag fejlett ,de gyökereit tekintve egy kultúrált népet mint a Német, az ezzel szemben totálisan belehajszolt fanatikus Japánnokkal. Valahol azt sugallja a story hogy érdemben nem volt más lehetőség hogy végre befejeződjön..
Nem óhajtok a Japán civil lakosság miatt vitát kezdeményezni ezügyben, csak annyit mondok hogy ellehet képzelni hogy a civilek védővé válása esetén egy totális japán megszállás mekkora áldozatokkal járt volna mindkét oldalon.
Szóval ez más szisztyémában közelítette meg a dolgokat mint a BOB.. ott a következetes előrenyomulás volt a lényeg, és a főbb pontok bemutatása.
Itt pedig egyik szigeti pokolból, a másikba való dagonyázás, hihetetlen morális és emberi áldozatok árán
Nagyon nehéz megfilmesíteni egy "földi poklot" olyan számára sztem aki otthon karosszékből "várja" a frappánsabbnál frappánsabb had mozdulatokat.. Japók ész nélküli lerohanás hívei voltak.. ami vagy bejött vagy nem
Plussz ezeket követő brutalitások egyenként való kiszemezgetése se tette volna "változatossá" a story-t, pedig biza ez történhetett.
Szóval ha valki BOB-ot várt, és csalódott az jobb ha mérlegeli mik is zajlódhattak ott valójában
az tény hogy nagyon rövidke lett, és jobban kellett volna koncentrálni bizonyos emberekre
-
#432 Amen. Hétvégén miközben otthon dolgoztam valamit háttérben végighalgattam a BoB-ot. Csak hallgatni nagyobb élményt, mint nézni a ezt.
Egyszerűen minden rész kerek volt. Itt meg mos mi van. Elkezdődik és vége van. Gyakorlatilag még lényeges momentum sincs.
Őszintéb szólva, ha a BoB egy 10/10 valam, akkor ez egy kb. 3-3,5-es osztályzatot kapna tőlem. Csak azért nézem, hogy elmondhassam, hogy ez is megvolt. Én már nem várok semmi különöset. A baj az, hogy ezen cucc esetleges buktája után ki fog háborús filmet rendezni? -
#431 hát igen. azért sajnálom az egészet...
ahogy a sorozatban is mindíg említik utólag canalt, glocestert, én meg nemtudom magam kötni hozzájuk érzelmileg... (bezzeg ha meghallom bastogne-t...!)