710
-
#510 Egyetértek.
Basilone leüvölti az újoncok haját a "slap of a jap" beszólás miatt és mindenféle fondorlatos kis nyavajásoknak írja le őket és ebből semmi nem látszott, azon az egy jeleneten kívül, ugyanebben a részben, amikor majdnem hátbalövik... Pedig már jó egy éve, hét rész óta folyik a háború óceáni része és japánt alig látni. Sokat mondok, ha összesen volt mondjuk vagy 10 japán statisztájuk és azokat váltogatják jelenetről jelenetre... Ha kikockáznánk az arcokat, tuti felbukkanna mondjuk az, akit az elején Leckie "kegyelemből" lelő. :) Basiolne "hőstetténél" simán lehet, hogy akiket lelőtt, azok legurultak az árokba / vízbe és visszakúsztak a sor végére, hogy újra rohamozhassanak egyet. :P
Sztem a baj az, amit már többen is megfogalmaztunk itt: a három különálló, egymással csak érintőlegesen szereplő hősfigura, legalább ötféle ikonikus helyszínen szerepelve, de 10 részre összesűrítve szétverte a történetvezetést. Pl. ez a 8. rész simán elment egy kétórás háborús filmnek, amit 45 percre vágtak, hogy beleférjen a műsoridőbe a másfél óra reklám közé...
-
Prof William #509 Az "életünket a császárért" mentalitást nem is tagadom tényleg ilyenek voltak hogy az utolsó emberig harcoltak és sokszor rohantnak bele a szinte biztos halálba.
Nekem az nem tetszik hogy ennél amit a sorozatban látunk azért SOKKAL több volt bennük.
Csak pár dolog amit csináltak a valóságban és bele lehetett volna rakni.
Árokharcban veretlenek voltak. Sokszor fordult elő hogy becsalták az amcsikat szűk helyre(lövészárok/bunker) és az akkor meginduló Banzai roham bizony nagyon hatásos volt. Van feljegyzés egy tisztről aki a bunkerébe behatoló mind az 5 amerikai katonát megölte a kanatájával. A sötét és a meglepetés neki kedvezett.
Ha valaki behtol bunkerbe és ők a lőállásban voltak akkor leszarták mi történik hátuk mögött. Lőttek amíg a társaik le nem intézték a behatolót vagy őket meg nem ölték de nem hagyták abba a tüzelést.
Bunkerből mindkét kézben 1-1 kézigránáttal kirohanás.
Olyan mesteri lőállásokat tudtak építeni pálmafákra hogy amíg nem lőttek észre sem lehetett venni őket. Sokszor hagyták hogy a csapat eleje elhaladjon előttük és a csapat és ( pl jó 5 perc várakozás után ) a csapat közepébe lőttek vagy szórtak kézigránátot/robbanóanyagot. Ha azonnal leszedték őket akkor 2-3 embert magukkal vittek.
Ösvény mentén kis földbucka ami valójában álcázott lőállás de a másik irányba néz. Megvárták amíg elvonultak mellettük majd hátukra nyitottak tüzet. Ennek a továbfejlesztett változata amikor az útba ásták az üreget és pallót fektettek rá.
Imádtak mindent aláaknázni. Főleg az elesett amerikai katonákat. Elég volt csak 1-2 kézigránátot rejteni holtest elé amik akkor biztosítódtak ki amikor a szállítók felemelték. Másik pélada amikor saját halottiknál jól láthatóan dohányt/cigarettát/kábszert hagytak és amikor a katone elvette azt robbant a bomba. Ezt szinte leehtlen volt túlélni hisz a katona maga hajolt bele a robbanásba.
Remekek voltak mesterlövészeik. Az éjszaka cigire gyújtó amerikai katona volt a legjobb célpont.
Ha csak ebből párat beraktak volna a Pacificbe akkor már örültem volna. De a "Banziozva berohanunk géppuskák elé " -n kívül szinte semmi sem volt.
-
#508 jó rész volt ez a 8-as...
bár, iwo jimát jól letudták...:DDddd
már csak eugene van a ringben... kár az olaszért -
#507 Nem idióta. Egyszerűen a mentalitásuk más volt. Oli hajói oldalon olvasd el a Yamato-s bejegyzést. Ő is ír erről. -
Neoncsoves #506 #504-#505: Igazatok van, nem azt mondom hogy olyan jó mint a BoB, írtam is hogy gyengébb, de azért más érzés úgy nézni a filmet (lehet hogy rosszabb) ha van a Csendes-Óceáni hadszíntérről valami tudásod. Egyébként tényleg kár hogy ilyen idiótáknak mutatja be a japcsikat a film -
Prof William #505 Főleg mivel elég sok szakdogát írtam a Csendes Óceáni hadszíntérről különösen fájdalmas hogy nem tudták igazán jól megvalósítani.
Én egyetértek. Ha hasonló rendezéssel lett volna a BoB már nem is emlékeznénk rá.
A csatákat főleg az elején sokkal ötletesebbnek megcsinálhatták volna. Talán a készítők játszhattak volna pár órát a CoD 5 japán pályáival.Tudom hogy furcsán hangzik de az ottani csaták és rajtaütések sokkal jobban meg voltak csinálva. -
#504 Egyáltalán nem így látom. Ha a BoB is ilyen következetlen lett volna totálisan nem számított volna, hogy Európa vagy sem. Én sem vagyok nagyon képben, hogy mi volt a Csendes-óceánon, de mégis csak Pavuvu volt ismeretlen előttem időrendileg. Guadalcanal, Iwo J. és Okiniawa meg szerintem a legtöbb nézőnek ismerős. -
Neoncsoves #503 Egyébként az is közrejátszik abban, hogy nem tetszik egyeseknek a sorozat vagy nem jön át nekik, hogy a Csendes-Óceáni hadszínteret mi nem ismerjük annyira. Háborús hősöket sem ismerünk onnan, helyszíneket se nagyon, és még sorolhatnám. Rá lehet nyugodtan keresni, hogy ki volt John Basilone, fent van Wikipedian. Így már talán érthetőbb miért így történt a sorozatban ami történt, mivel az Elit Alakulatban ismertük a németek illetve az amcsik harcmodorát, az ejtőernyősök dolgait, az európai helyszíneket (köszönhetően egyes játékoknak) így jobban/könnyebben átjött az. Robert Leckie-nek is utána lehet nézni, Ő is létező személy volt, ott van hogy melyik csatákban vett részt. igazából ez a sorozat se rossz, de szvsz gyengébb hangulatilag mint az Elit Alakulat, de valószínűleg ha kellő "tudással" állnék neki a sorozat megnézésének, lehet élvezetesebb lenne. -
Neoncsoves #502 Első résznek ez fasza lett volna...
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!ennyit még nem dugtak egy háborús sorozatban/filmben meg nem is fognak szerintem mint ebben a sorozatban... szerintem jobban képbe kéne lennie annak a harcnak mint ami a vége felé kezdődött... a harcok drámaisága, végre megkaptam amire vágytam: senki sem sérthetetlen. eddig hiányoltam azt, hogy akármelyik "főszereplő" is megsebesült volna vagy meghalt volna. mint mondtam, ez első résznek kurvajó lett volna és innentől lehetett volna a szálakat tovább fűzni... pl. ha ez az első rész lett volna akkor lehetett volna az a harc ami az 1. részbe van, csak nem Basilone halna meg, hanem a századosuk vagy aki kiképezte őket, és így sokkal kerekebb meg drámaibb lenne a történet.
egy kis furcsaságot érzek a részek elrendezésében... a csaták időrendileg helyesek csak valahogy az egész nem áll össze. a 8. rész elmenne egy 1. résznek hangulatilag meg talán tartalmilag is, az 1. rész meg egy 4-5. résznek elment volna (sok lövöldözés, halál, stb). -
ZsirosKenyer #501 Na, a végére kellőképpen megrázó lett ez a rész.
SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!Bár mikor kiderült, hogy a srác kimegy a többiekkel, sejtettem hogy ez lesz a vége. Ennek ellenére nem sikerült annyira megszeretnem a karaktert, hogy komolyan meghatódjak.
BoB-nél volt rész ahol még a könnyem is kicsordult, pedig nem vagyok az a nyápic faja.. -
#500 biztos elfogyott a költségvetés a teljes kiképzés bemutatásra :D -
ZsirosKenyer #499 kinek hiányzott most ez a lovestory?
-
#498 Miért nem ez volt az első rész..... -
#497 Azt sem néztem meg. Egyszerűen nem érdekel. Előbb nézném meg 40-szerre is a BoB-ot, mint ezt. -
#496 ja az ep8ra értem
sztem jó...
teljesen más az egész. míg a bob-ban ahogy közeleg a háború vége egyre jobban konszolidálódik az arcvonal, békésebbek lesznek a németek...
ittmeg ahogy haladnak előre a szövetségesek, japánok úgy lesznek egyre elszántabbak, a végsőkig küzdenek... -
#495 ep9 teaser
-
#494 hát igen mivel úgy tűnik a teaser alapján hogy ezúttal basilone lesz az epizód középpontjában. -
#493 Én múlt héten kihagytam hétfőn. Annyira nem izgat a sorozat, hogy vasárnap sem néztem meg az ismétlést. Ezek után szerintem a ma estét is másra szánom, de a vicces az lenne, hogy leülök és akkor is érteném, ha az előzőt nem láttam. Úgysincs összefüggés a részek között... -
#492 pedig sztem jó, van olyan jó mint a bob én azt mondom. -
#491 tény hogy nem a legjobb.. viszont az a 10rész HD720-ban egymás után megnézve, végülis nem oly rossz a mostani siralmas film választék mellett
áhhh... elfér a polcon:) -
Csak77 #490 én már kaszáltam a sorozatot, nagyon gyengus -
#489 annyira egyértelmű volt ennek a résznek is a vége :( na nembaj .. még 2 rész -
Prof William #488 De éppen ez az hogy hasonló remek ötletek lehetnének a Pacificban is. Még sincsenek. -
Reg5 #487 Az a baj, hogy az ember végigvitte a Pacific Assaultot és a CoD5-öt akkor nem lehet neki sok újdonságot mutatni. A Pacific első részeiről a PA, míg az 5. rész után állandóan a coD5 ugrik be. Lehet nem kéne annyit játszani? :) -
Prof William #486 Meg is halt 10 perccel később. hiába ez megjegyezhető karakterek sorsa. :)
Most játszok Call of duty 5 -el és hát a japánok abban sokkal trükkösebbek mint a sorozatban. Talán ha abból 1-2 ötletet átvittek volna izgalmasabb lett volna az egész. Pl. Álcázott lövészek a fán, aláaknázott elesettek. Robbanó csali. Csapat mellett hirtelen a fűből előrontó/lövő banziozó japánok stb... - Sokkal hangulatosabb...
És erre most jöttem rá. Mintha az egész Pacific abból állna hogy koszosan emós arccal menetlenek a sziklák között.
A Jurassic Parkos srácot meg nem tudom sajnálni hiszen ő rinyált hogy mindenképpen katona akart lenni. -
Lysandus #485 Kicsit fura volt nekem, hogy a Corsairek nyitott futóval mentek bombázni.
A százados nem az a tag volt, akinek volt az a jelente, hogy "ne fusson, ha sétálhat; ne sétáljon, ha állhat; ne álljon, ha ülhet; stb? Az első jó beszólás volt a sorozatban. -
#484 ep8 trailer
*kurva annyát hogy opera nincs támogatott böngészők között* -
ba32107 #483 Öhm.... hát én a hatodik résznek is ma ültem neki, de őszintén szólva végig sem néztem :D Letöröltem azt is, és az eddigi részeket is, nem is fogom végignézni a sorozatot....... egyszerűen annyira nem köt le, mintha egy B-kategóriás filmet néznék. Kár érte szerintem, sokkal több potenciál volt benne. Persze a BoB nagyon magasra tette a mércét. -
#482 Azért tundnék kivételt mondani. Pl. Éjszakai Rohanás. Persze nem egy mai darab... -
#481 az lehet hogy jobb angolul, de ha nem tud perfectul angolul akkor cseszheti, felirattal meg nemlehet jol odafigyelni a képi dolgokra+plusz a kornyezeti hangokat nem feliratozzák.Néhány filmben az is sokat dob hozzá hogy hallod amit a tucat szereplök beszélnek. -
#480 szedd le angolul és feliratot hozzá, szvsz minden film sokkal jobb eredeti hanggal -
#479 szedj le BS Playert vagy DIVX sztem.
vagy más verziójú részt a sorozatból..passz -
ifyougenius #478 media player
-
#477 Hát ebben is csak olyan immel ámmal mutatott harc volt , azokat a részeket kellett volna kirészletezni amikor a csávokámnak bevillannak az emlékek és huzta a strigulát hogy hányadik napja harcolnak.
a basilone részeket meg fullra nem értem hogy hogyan jönnek bele és mit akarnak vele.
Párbeszédek szinte nincsenek amiböl valamit is megtudnánk.
Ez a százados aki meghallt eddig nem is emlékszem hogy szerepelt-e.
Senkit nem lehet beazonositani a parancsnoki hierarhiábol.
A bob-ba lehetett tudni ki a tábornok , ki a századpk a handnagyok és a szakaszvezetök.
Az egészzel az a baj hogy ha a 10 részböl össze is vágnánk egy részt amibe nincsenek a sallangok akkor sem lenne kerek az egész mivel annyira hiányoznak azok a párbeszédek, eligazitások amitöl egy komplett lenne az egész és nem csak egy darálás. -
#476 mivel játszod? -
ifyougenius #475 nekem nincs HBO-m ezért leszedtem a netről és a magyar szinkron nagyon halk de az angol az hangos
hogyan tudnám megcsinálni?
ha valaki segitene megköszönném -
Prof William #474 Jó rész volt de mivel az előző 5 rész meg erősen rossz volt ez már nem menti meg a sorozatot. -
#473 arra ottlett volna a katana...a japcsi kardot bezzeg otthagyta :D
nekem amúgy bejön a sorozat. -
#472 "mi a francnak neki arany, full gazdagok,"
Ha figyelted volna utána levágta a japó rangjelzését!
Itt már nem a pénzről hanem trófeáról vagy emlékről volt szó! Ezt is erősíti a tag aki minden áron kardot vagy bajonettet akart venni.....
Merthogy ő anélkül nem akar hazamenni! -
#471 art