75
  • B0nFire
    #75
    Azért addig, amíg minden háztartásban nincs internet, kell hogy legyen "fizikai" adathordozó is az üzletekben, hogy az is hozzáférhessen, aki nem tud, vagy nem akar internettel/pc-vel foglalkozni. Persze egyre kevesebb számban, de még szükség van rá. Viszont CD-boltot már nem éri meg nyitni. Nálunk, kisebb helyen vannak afféle vegyesboltok, ami mondjuk alapvető háztartási cikkeket árul, de egy polcot rászánnak a CD-kre meg a DVD-kre. Elfér.

    Ez a DRM meg a lehető legocsmányabb dolog. Évekkel ezelőtt, amikor ez a téma még nem volt ennyire központi kérdés, kezembe akadt a Tankcsapda egyik régebbi albuma, amit át kellett másoljak valakinek, és nem engedte grabelni. Így kénytelen voltam felvenni ríltájm. CD-ROM lejátszotta, hangszerkesztővel meg felvettem. Kábé ennyiben ki is merült a DRM, amíg egy CD-t le tudok játszani egyetlen lejátszóval, azt le is tudom másolni, max egy kábelt összedobok hozzá 300-500 Ft-ból.
  • Tzupi
    #74
    meglehet, csak hallottam, nem foglalkoztam kulonosebben a temaval.
    viszont mindegy, hogy hogyan is van, ha ezutan az istore forgalma megno, akkor lehet precedens peldanak felhozni majd :)
  • Alvarez999
    #73
    Ha jól tudom, akkor csak azért, mert előre menekültek: meg akarták előzni a pereket, amelyeket a felhasználók és az EU akasztott volna a nyakukba a letöltött zenék hordozhatatlansága miatt.
  • Tzupi
    #72
    ja jol tudom a a itunes store-os mp3akrol mar lekerultek a drm masolasvedelmi cuccok, honapja talan.
    ezzel egyutt olcsobbak is lettek.
    talan ezt kene figyelembe venni a butus lazango nagy cegeknek,mert valoszinuleg megeri igy is. ha valami olcsobb, akkor azt meg fogja venni a nep. 1000 ftot mar meger egy album, plane ha ritka, es nehezebb letolteni...
  • tomcsa4
    #71
    Ferrer, Te aztán buta vagy. Mi lenne, ha kicsit kimozdulnál és esetleg megtekintenéd, más msn-ző emberek ohgy élnek? Nem olyan szánalmasan, ahogy te hiszed.

    Imádom az olyan alulfejlett embereket, mint Te.
  • jaspercry
    #70
    Na látom a Piratesbay-töl eljutottunk a forradalomig.
    Ferrer, a buta beirásával foglalkozott sok forumtag,én is
    lehet ,hogy ez volt a célja?Akkor mindenképp sikeresnek érezheti a beirásait.

    Vannak még lakatlan szigetek,Ferrer ajánlok neked 100év magányt egy lakatlan szigeten,úgy is erre vágytál ,akkor talán leesik a "tantusz"!
  • Stiff
    #69
    Az E FORRADALOM minden szempontból jól jönne már! Az ARTISJUIS működését is korlátoznám és végleg eltörölném a matricás balhéjukat is. A kalózoknak meg hajrá, talán úttörők lesznek a változtatásban!
  • balee66
    #68
    Ferrer, ha téged elrontott az internet, akkor az csakis a saját felelősséged, nem a neté, nem kéne a netre fogni.
    Ha nem a net, akkor lett volna valami más, pia, drog, kártya, gépezés, vagy valami más szenvedély.
    Egyébként meg ha butul a fiatalság, akkor az legkevésbé az ő hibájuk, a valódi felelősség a szülőké és a társadalomé! Csak ugye könnyebb mindent a netre meg a tv-re fogni, mint beismerni a saját hibáinkat.
  • syn7h37ic
    #67
    Pff. Ez az egész história a középkori inkvizícióra emlékeztet, ahol tűzzel-vassal verték bele az emberekbe, hogy mit KELL hinni. Ocsmány, amit a kiadók művelnek.
    De ezt már jó páran leírták, nem is ismétlem őket. Ahhoz, hogy ez a rohadt kiadók felőli ingyen élés megszűnjön, radikális változásnak kellene lenni. Már várom a XXI. századi kulturális forradalmat.
  • lck
    #66
    Persze igaza van.
    Megyek is a kocsmába...
  • kutyak
    #65
    Arra próbáltam meg rávilágítani, hogy ahelyett, hogy itt izmoznak és nevetségessé teszik magukat, kicsit konstruktívabban is hozzáállhatnának a kérdéshez, és akkor esetleg keresnének zsét.
  • gettoharcos2
    #64
    nevetséges ez az egyész iPod história a szaros másolásvédelmi trutyijukkal együtt
    ki vesz ilyet ? hogy még szívjon is egy sort a másolásvédelmi szarokkal?? pfff


    a torrent marad bárki bármit szuszog !

    és a piratebay is ...
  • Alvarez999
    #63
    Hogyne léteznének. Pl. e miatt az idióta jogvédő miatt, ezek miatt az idióta jogvédők miatt szopik sok ember.
  • kutyak
    #62
    Azt hiszem a kiadók ezen generációja hamarosan el fog tünni a süllyesztőben. Ahelyett, hogy reagálnának az új igényekre, "beássák" magukat a 30 évvel ezelőtti módszereikbe. És aztán csodálkoznak, hogy senki nem akar CD-t venni...haha, és hova dugjam a lemezt? A memóriakártya foglalatba?
    Ha annyi zsetonom lenne, mint a lemezkiadóknak van, már rég megbíztam volna valami rendes csapatot (pl. Fraunhofer Intézet), hogy fejlesszenek egy nehezen törhető formátumot. Gyártanék hozzá dekóder chip-et, amit olcsón árulnék az médialejátszót gyártó cégeknek. A zenéket pedig szintén olcsón adnám, és csak netről letölthető változatban lennének hozzáférhetőek. A terjesztési költségek így minimálisak lennének, a kereslet pedig vélhetően magas, a mostani kalózletöltések nagyságrendjében.
    A játékokra, filmekre hasonló megoldást keresnék.
    De amíg egy album 20 EUR, addig ne is álmodjanak nagy forgalomról. És aztán még bűvészkedjek, hogy felmenjen az iPod-ra, vagy a mobilra.
  • kader
    #61
    jó hagyd már abba..senki se kíváncsi rád!
  • szlovákiai hun
    #60
    Ha jól értem az iróniádat, példákat többnyire már megtörtént eseménykén lehet kreálni, hogy melyik rossz vagy volt rosszabb, azon tényleg nem érdemes vitatkozni.
  • B0nFire
    #59


    Nem szokásom ok nélkül nyelvészkedni és kötekedni, de ettől borsódzik a hátam:

    Könyörgöm, legalább egy tudományos oldalon ne hintsétek már a Maunika-sauból elterjedt nyelvi babonákat!!! Nincs olyan okhatározó, hogy ezmiatt, azmiatt! Emiatt és amiatt van!

    Tévedések elkerülése végett külön szóban írva sem léteznek.

  • SRobert
    #58
    erről most eszembe jutott egy graffiti:
    "Kedves nyugdíjas! Mi firkálunk, Ti világháborút csináltatok.
    Akkor most ki szégyellje magát?"
  • szlovákiai hun
    #57
    AbyssLord, ezért tettem be ezt a cikket lentebb:

    JÓT TETT A KALÓZKODÁS A SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉKPIACNAK

    A számítógépes játékok kalózkodása bizonyos tekintetben jót tett a PC-s játékiparnak, mert megerősítette a piacot - jelentette ki egy interjúban Randy Stude, a nagy hardver és szoftvergyártókat egyesítő PC Gaming Alliance igazgatója.

    A számítógépes játékok történetében sok olyan példát hozhatunk fel, amikor kis, ismeretlen cégeknek sokat használt a játékok elterjedésében nagy szerepet játszó kalózkodás, mert így kialakíthatták piacukat későbbi címeikhez. "Ne értsenek félre, nem reklámozom a kalózkodást" - mondta Stude, a PC Gaming Alliance a Big Download című honlapnak adott nyilatkozatában.

    Ugyanakkor az olyan - manapság világhírű - címek, mint a Quake, Doom, Starcraft, Counter-Strike, vagy a Half-Life fejlesztőcégei messze nem érhették volna el, hogy játékaik olyan hatalmas elismertségre tegyenek szert, ha nem létezik egy olyan hálózat, amelyik nyíltan és ingyenesen megosztja játékaikat. Márpedig szerinte ezek azok a cégek, amelyek a játékipart napjainkban meghatározzák - fejtegette.

    "Az én legelső játékélményem, amelyet egy belső nézetes lövöldözős játékkal szereztem, a Doom volt és nem fizettem érte" - közölte Stude. Hozzátette: "a gyártója azóta óriási elismertségre tett szert, játékaival hatalmas pénzeket keresett, és ezt annak köszönheti, hogy üzleti modelljét az eleinte szabadon megosztott játékokra építette" (A legelső Doom és Quake korai verzió ugyanis ingyenesek voltak.)

    A 2008-ban alakult PC Gaming Alliance egy olyan nonprofit szervezet, amely a számítógépes játékipar fejlődését szorgalmazza, oly módon, hogy adatokat, információkat gyűjt és publikál a piacról, illetve a fejlesztőcégekről. Olyan nagynevű hardvert és szoftvert gyártó és kiadó cégek a tagjai, mint a Microsoft, a Logitech, az Nvidia, az Epic Games és az Activision. Többek között nyílt fórumot biztosít a PC-s játékiparban részt vevő cégek számára, hogy azok egymással kooperálva megoldásokat dolgozzanak ki a mostanában egyébként nem túl nyereséges játékszoftver piac számára. Randy Stude, aki jelenleg a cég igazgatója, 12 évig az Intelnek dolgozott.

    MTI

    Tehát valamennyire profitált a játék piac a kalózkodásból, mert kölcsönösen egymásra vannak utalva egy szinten, tehát csak a jogi normákon kellene módosítani, ezen segítene egy bizonyos pontig az internetes átalánydíj, nem korlátozgatni a sávszélt a hárpia kiadók nyomására, tehát a letöltés elősegítője volt bizonyos játékok megismerésében....
  • szlovákiai hun
    #56
    no a golyokat visszaszívom, miért nincs szerkesztés funkció? De a régmúlt korokra is jellemző volt a butulás, Hitler, Mussolini, Sztálin, Lenin, Napóleon és még sorolhatnánk, miért tudott olyan nagy tömegeket maga köré fonni, ez nem az emberi butaság jele?, nem az internet tehet mindenről...
  • szlovákiai hun
    #55
    Jaj ne legyetek már golyok, mikor még a latin volt a hivatalos nyelv, csak kevesek tudtak olvasni, a nép azt sem tudta mit olvasnak fel neki latinul, meg babonák voltak, pl. boszorkányságnak vélték azt, mikor megmondták, hogy a Föld forog a Nap körül, nem kell példákat a mában keresni, az elbutulás a régmúlt korokra is jellemző volt...
  • AbyssLord
    #54
    Sajnos(?) az ember egyik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy imád fejlődni. A társadalom aktuálisan egy újabb forradalmi újításon esik át, amit úgy hívnak, hogy internet. A társadalmi kapcsolatokat teljesen át fogja alakítani, és ehhez a társadalom igazodni fog, meg fog változni. Ez megállíthatatlan folyamat. Ugyanis ha elpusztítod az internetet (kérdés hogyan?) akkor valami más fog a helyébe lépni, mert a fejlődés nem fog leállni. Ha nem irtod ki a természetes kíváncsiságot az emberből, akkor mindig is fejlődni fog!
    Amúgy akinek nem tetszik ez, az nyugodtan kimaradhat ebből. Nem kötelező netezni. De akkor mi netezők örülnénk, ha nem néznél le minket pusztán azért, mert mi szeretjük az internetet, és itt tartjuk a kapcsolatot a társadalommal. Cserébe meg tudjuk neked ígérni - legalábbis én tutira - hogy nem fogunk lenézni akkor, ha te inkább a személyes kapcsolatot szereted jobban, ha te inkább egy tanyasi házban élnél.
    Mondjuk számomra, aki az internetes társadalom egyik tagja, számomra is nagyon fontos a személyes kapcsolat, és nem fogja soha leváltani értékben az interneten való kapcsolattal szemben.
    Viszont az internet új kapcsolattartási lehetőségeket biztosít. Pl itt ez a fórum. Ha az itt fórumozó embereket összehoznád egy terembe, hogy személyesen beszéljenek, akkor 1: hatalmas nagy terem kéne hozzá. 2: akkora hangzavar lenne, hogy a szomszédodat se értenéd. 3: ember legyen a talpán aki azt megszervezi. Ellentétben az internetes fórummal, itt mindenkit megérthetsz, nem kell nagy terem, szinte 0 szervezést igényel, és mégis tudunk beszélni, és meg tudjuk osztani a véleményünket egymással, és megérted mindenki szavát.
    És ez csak az egyike volt az internet "csodái" közül.

    A cikkel kapcsolatban pedig: a "kalóz" oldalak igenis nagyban elősegítik a zene és filmipart. Hiszen így megismerhet az ember olyan filmeket, amiket tuti, hogy nem vett volna meg. Én pl nagyon sok együttest, játékot így ismertem meg. És meg is vettem mindet! Valószínűleg ha nem lettek volna a "kalózok" akkor még mindig egy kis senkik lennének a süllyesztő mélyén.
    A másik meg, hogy jogilag tisztázni kéne a szoftvereket. Hiszen ha lemásolsz egy programot, akkor a program még ott marad az eredeti helyén. Ellentétben a hétköznapi lopással, ahol ha eltulajdonítasz valamit, az onnan hiányozni fog. Tehát lehet, hogy nem kéne egy kalap alá venni a hétköznapi tolvajokkal az ilyen eseteket. A jogászokkal meg kéne értetni, hogy miről is van itt szó, hisz ebben a perben is tisztán látszik, hogy a nagy részével abszolút nincsenek tisztában.
    Ráadásul ha valamit átkódolsz, akkor az már nem ugyan az! Csak hasonlít az eredetire! Tehát ha valaki mp3-at tölt le, az nem a cd tartalmát lopta el, hanem valami hasonló dolgot, csökkentett minőségben! Tehát jogilag nem lenne tiszta dolog perelni a cd lopás teljes súlyával, kizárólag a töredékével.
    Ráadásul ha interneten "lopok", akkor az "eltulajdonított" azaz lemásolt tartalom készítőjét kizárólag a tartalom előállításának egy töredékével károsítom meg. Hiszen a digitális adat effektíve végtelen mennyiségben másolható minőségromlás nélkül, elhanyagolható költség mellett!
    Ugyanez nem mondható el a hétköznapi dolgokról, ahol az előállítási költség is komoly összegbe kerül.
    Tehát nem csak a jogászokat kéne kioktatni, hanem a kiadókat is, hogy a csipás szemüket ideje lenne felpattintani, és haladni a korral! Mint ahogy fentebb is említettem a társadalmi értékrendek, sőt az egész társadalom átalakulóban van az internetnek hála. És ez miatt teljesen új megközelítésből kéne a dolgokhoz állni. A régi kiadom a cd-t megoldás már nem működik.
    Amit csinálnak a kiadók az kizárólag boszorkányüldözés! Hiszen ha a letöltő a bűnöző, akkor az egész világ bele tartozik, egy két kivétellel, ahol még nincs internet! Tehát ezzel a hozzáállással az egész világot lecsukhatnák! Ez meg nem lenne megoldás! Tehát új utakat kéne keresni, és nem megfélemlíteni a társadalmat, "példát" statuálva egy-két letöltőn, vagy torrent oldal tulajon.
    És fogadni mernék, hogy a "jogvédők" gyerekei is 1000-el töltenek le otthon a szüleik háta mögött! És ők, mint jogilag felelősek, önmagukat is lecsukhatnák.
    Amúgy kíváncsi lennék, hogy hogyan készítették azokat a képeket, amivel bizonyítani akartak dolgokat. Ugyanis ha csatlakoztak egy torrent kliensel, akkor ők is bűnözővé váltak a fogalmaik szerint. Netán feltörték a szervert, és úgy készítettek képeket? Mert akkor is bűnözők, csak akkor betörés miatt. Netán kifejlesztettek egy saját klienst, aki nem tölt csak logolja a kapcsolatokat?
  • SRobert
    #53
    szerintem azzal kezdődött, amikor villamosság került a háztartásokba...
    de lehet, h az a k*rva könyvnyomtatás...

    ááá, ne is találgassuk, hol rontottuk el és miért lesznek a fiatalok az öregebbek szerint mindig hülyébbek, aztán valahogy mégis fejlődik a technika, hanem költözzünk a dzsungelbe és csak max dobóköveket használjunk, mert minden más csak megrontja az embert.
    ó, ártatlan ősközösség. de jó is az.

    és és és mondjuk egy esőzés utáni laza tüdőgyulladásba szeretnék belehalni.
    ez olyan romantikus lenne...
  • atomkrumpli
    #52
    azok legaláb tudnak ... butulni
  • Tzupi
    #51
    Ferrer : (es nem ironiabol ;)

    Fiatalsag butul elfele... egyet kell ertenem ezzel...
  • gettoharcos2
    #50
    nem rossz a pirate bay, de azt elfelejtik a mélyen leTisztelt jogvédők, hogy attól még, hogy a piratebay-t bezáratják (?) attól még kb. 1000-2000 nagyobb (és csak a nagyobb, ismertebbek közül) torrent-kereső, torrent-portál marad állva !

  • Sanyix
    #49
    "De egyébként az első ilyen romboló találmány a telefon lehetett. A mi kedves kis szocialista országunkban sok helyen nem volt bevezetve, nem is hülyültek el annyira az emberek."

    juuuj kik is választották meg 2x egymás után a komcsikat akiket ki kellett volna végeztetni, vagy lecsukni 89-ben? A mi kis kedves szocialista országunk síkhülye barom lakói. A magyar birkánál hülyébb nemnagyon van, csak szét kell nézni a környéken...
  • Garrett27
    #48
    Ha ez így van, akkor valaki perelje be a kiadókat, hogy a bíróságot ócskapiacnak nézik, ahol alkudozni lehet... előbb nagy összegeket kérnek, majd, arányosan ahogy a vádpontokat dobálják ki egyenként, csökkentik a követelt kártérítés összegét is...
  • jaspercry
    #47
    Ferrer
  • SRobert
    #46
    "De egyébként az első ilyen romboló találmány a telefon lehetett. A mi kedves kis szocialista országunkban sok helyen nem volt bevezetve, nem is hülyültek el annyira az emberek."

    te ezeket komolyan gondolod? :DDD
  • SRobert
    #45
    azért ide is bekopizom a kedvenc részletemet:

    "Az ügyész azt próbálta bebizonyítani, hogy az oldal üzemeltetői aktívan részt vettek a szerzői jogok megsértésében, de kudarcot vallott. Kínos közjáték volt, amikor az egyik vádlottnak kellett kiigazítania az ügyész magyarázatát arról, hogy hogyan is működik a fájlcserélő technika. "

    "EPIC WINNING LOL - kommentált gúnyosan a védelem ügyvédje"
  • jaspercry
    #44
    Sajna régebben sokszor vettem rossz CD-t(mármint rossz volt a zene,vagy a játék nem tetszett)egy csomó pénzt kidobtam az ablakon,most ezt letötöm elötte ,és ha tetszik azonnal megveszem!mostanában pl crysis,warhead,Farcry2,call of juarez,stalker,call of duty 4-5,nem kevés összegbe került,de elötte letltöttem kibróbálltam!nekem az a véleményem ,ha jó a játék megveszem,sajna ilyen hülye vagyok,viszont nem veszek zsákbamacskát ,
    KÖSZÖNÖM Piratesbay!!
  • jaspercry
    #43
    Alien május elseje!Piratesbay Alien!
  • jaspercry
    #42
    Te is közéjük tartozol?
  • jaspercry
    #41
    Nem a kisfiú,megtért és most itt agitáll!én nem sirok semmit vissza ,szabad akarat-rúl hallottál-e már.Azt teszel amit csak akarsz!azt ,hogy téged az internet megrontott,hú az a sok pornó,hú gyilkos játékok,hú gyerekek sátán van a gépben!!!na menj a fenébe !Az lehet ,hogy sok szemét van a neten ,de azt te döntöd el mit használsz belölle. És látom nem tudtál leszokni,mert itt irogatsz
    biztos mosmár a hangok mondják!
  • Alvarez999
    #40
    Ahogy a könyveket, a sajtót, a televíziót vagy a személyes kapcsolatokat sem a korábbi generációk. Van értelmes irodalom és van ponyva, vannak hasznos napilapok, folyóiratok és van Blikk, vannak ismeretterjesztő TV-műsorok és vannak pornócsatornák, Mónika-show és hasonlók, vannak komoly baráti körök és vannak kocsmatársaságok is. Mindennel lehet értelmesen élni és visszaélni, ez nem az internet sajátossága.
  • DjDano
    #39
    Na ja csak a mai fiatal generáció nem igazán tanulásra, információszerzésre használja az internetet, sőt ott tartunk, hogy egyre többen még helyesen se tudnak írni... Javaslom nézzél be egyszer a visualchat.hu-ra ott szembesülhetsz a lesújtó tényekkel
  • MEdievil
    #38
    "ost már visszasírom a 40 órás havi limites hálózatot, mert rájöttem, hogy csak elrontott a világháló"

    Fogsz egy stopper órát és ha megvan a hónapban a 40 órád már ki is kapcsolod szépen a gépet. Senki nem kényszerít arra, hogy a gép előtt ülj. Ez a tipikus példája annak hogy könyebb a netet meg minden mást hibáztatni ahelyett, hogy tennél valamit.
  • B0nFire
    #37
    Az ekcellt már rég elfeledtem, pedig egy időben elég jól ment. Vajon mé'?

    Mondom, hogy benne vót a zujságba! Abba rendkívüli dolgok vannak mindég...
  • who am I 7
    #36
    te bevagy szívva bátya aki arra hajlamos, és nem tudja kontrollálni és kezelni az itteni/netes kapcsolatokat, annál lehet baj...nem mondom, biztos, hogy több %uk ilyen gondoljunk csak a wow-osakra...de ez csak egy plusz, emberekkel beszélgetnek ott is..ha gépek lennének vagy botok, akkor tényleg betegesnek tartanám.El kell döntenie, h a neten barátkozik és él közösségi életet (ami nem zárja ki azt, h az életbe ne találkozzanak ők vagy esetleg kisebb csoportok egy kis túrára vagy sörözésre stb) szóval, ha kontroll alatt van a dolog, egyáltalán nincs ezzel probléma...wowosok szokták mondogatni, hogy inkább minthogy a kocsmában üljön.. :D ez is egy szempont végülis, csak itt még a léc elég alacsonyan van, de tényleg jobb mintha ott ülne....
    Egyébként, pont hogy rossz az elgondolásod, mert telefonnak vajmi kevés köze van ehhez a dologhoz..a TV-nek inkább!!!!!mert az absolute nem interaktív és nem tudsz kapcsolatokat teremteni, fórumozni, független véleményeket olvasni stb.Ennyi.Msnen meg qva komoly szmájlik vannak :D azzal aztán ki lehet fejezni elég sok mindent...nagyon brutális :D Igaz, a csajok a :) és a :( jelen kívül mást nem nagyon ismernek meg még 1-2 lopott integetős szmájli, de náluk eléggé ingerszegény és puritán a kommunikáció...Ez egy kurva nagy lehetőség, kultúrák és emberek kapcsolatára...nem pedig degradáló

    jah, on : vesszenek a hájfejű kiadók