108
  • szlovákiai hun
    #108
    Alvarez999 és ez is...

    JÓT TETT A KALÓZKODÁS A SZÁMÍTÓGÉPES JÁTÉKPIACNAK

    A számítógépes játékok kalózkodása bizonyos tekintetben jót tett a PC-s játékiparnak, mert megerősítette a piacot - jelentette ki egy interjúban Randy Stude, a nagy hardver és szoftvergyártókat egyesítő PC Gaming Alliance igazgatója.

    A számítógépes játékok történetében sok olyan példát hozhatunk fel, amikor kis, ismeretlen cégeknek sokat használt a játékok elterjedésében nagy szerepet játszó kalózkodás, mert így kialakíthatták piacukat későbbi címeikhez. "Ne értsenek félre, nem reklámozom a kalózkodást" - mondta Stude, a PC Gaming Alliance a Big Download című honlapnak adott nyilatkozatában.

    Ugyanakkor az olyan - manapság világhírű - címek, mint a Quake, Doom, Starcraft, Counter-Strike, vagy a Half-Life fejlesztőcégei messze nem érhették volna el, hogy játékaik olyan hatalmas elismertségre tegyenek szert, ha nem létezik egy olyan hálózat, amelyik nyíltan és ingyenesen megosztja játékaikat. Márpedig szerinte ezek azok a cégek, amelyek a játékipart napjainkban meghatározzák - fejtegette.

    "Az én legelső játékélményem, amelyet egy belső nézetes lövöldözős játékkal szereztem, a Doom volt és nem fizettem érte" - közölte Stude. Hozzátette: "a gyártója azóta óriási elismertségre tett szert, játékaival hatalmas pénzeket keresett, és ezt annak köszönheti, hogy üzleti modelljét az eleinte szabadon megosztott játékokra építette" (A legelső Doom és Quake korai verzió ugyanis ingyenesek voltak.)

    A 2008-ban alakult PC Gaming Alliance egy olyan nonprofit szervezet, amely a számítógépes játékipar fejlődését szorgalmazza, oly módon, hogy adatokat, információkat gyűjt és publikál a piacról, illetve a fejlesztőcégekről. Olyan nagynevű hardvert és szoftvert gyártó és kiadó cégek a tagjai, mint a Microsoft, a Logitech, az Nvidia, az Epic Games és az Activision. Többek között nyílt fórumot biztosít a PC-s játékiparban részt vevő cégek számára, hogy azok egymással kooperálva megoldásokat dolgozzanak ki a mostanában egyébként nem túl nyereséges játékszoftver piac számára. Randy Stude, aki jelenleg a cég igazgatója, 12 évig az Intelnek dolgozott.
  • Alvarez999
    #107
    Ez teljesen logikus lépés volt, mert a TPB nem állított elő másolatokat jogvédett anyagokról.

    Sanyix: Hitler bácsi is nagyjából ezt tette, csak nem vírusokkal. A szomorú eredményt meg mindenki láthatja. Növeszted már a kockabajszodat?

    Ez nem támadás akart lenni, értem az indítékaidat, de a megoldás nagyon elbaltázott lenne.
  • A1274815
    #106
    Hát én nem bíznék egy olyan vírusban. Van egy kis baj amúgy, ha az agymosott bírkákra is ráakarnád küldeni, ugyan is ők a "normális" emberek túlnyomó többsége. Ezt ugyan is a csorda szellem megköveteli. Ha meg a hataloméhes elnyokra is ráakarod küldeni, akkor az pedig majdnem a többit takarja (5+2+1=8%) ráadásul valószínűleg sok más egyébbként nem káros vagy éppenséggel hasznos egyénéhez is hasonlítanak genetikailag. A kérdésem az, akkor ki maradna meg?

    A válság azt tudja tenni, hogy az amúgy szelíd nyáj egyre elkeseredettebb és ennek következtében aggreszívebb lesz, és harcolni fog a változásokért, amit különben nem tenne.

  • szlovákiai hun
    #105
    MEGHÁTRÁLT AZ ÜGYÉSZ A PIRATE BAY PERÉBEN 2009. 02. 18.


    A tárgyalás második napjának délelőttjén az ügyész a védelem komoly megdöbbenésére ejtette a vádak felét.

    A svéd lapok tudósítása szerint a tegnap még igen határozott és fenyegető magatartást tanúsító Håkan Roswall, a vádat képviselő ügyész a ma délelőtti tárgyalásnyitáskor bejelentette, hogy visszavonják a négy perbe fogott ellen tegnap még bombasztikusan beharangozott „bűnrészesség szerzői jog által védett tartalmak előállításában [vagyis példánykészítésben]” vádpontot, s így már csak egy maradt: „bűnrészesség szerzői jog által védett tartalmakhoz való hozzáférés nyújtásában [vagyis: torrentfájlok előállításában]”. Az ügyész meglehetősen ingerülten reagált a visszavonulás okát firtató újságírói kérdésekre: „Van nekem elég bajom ezen kívül is, ezt igazán megérthetik.” (Morcossága nem meglepő: három éven át[!] dolgozott a vádirat előkészítésén.)

    A jövedelemszerzésről szóló vita persze ettől még nem zárult le: a körülbelül kéthetesre tervezett eljárás jelenlegi szakaszában az a fő téma, hogy a valóban létező reklámbevételeket mire költötték el a vádlottak: a kiadók szerint ez volt a cél, a meggazdagodás, a Pirate Bay üzemeltetői viszont azt állítják, hogy a szolgáltatást csak „hobbiból és elkötelezettségből” működtették, a bevételek döntő része a működési költségre, a fejlesztésre és a karbantartásra ment el.

    A kiadók a vádvisszavonást azzal magyarázták, hogy így „egyszerűbb” lesz az eljárás, jobban tudnak fókuszálni a fő kérdésre, mely továbbra is az, hogy a Pirate Bay segítette a felhasználókat abban, hogy illegálisan jussanak hozzá jogvédett tartalmakhoz. Peter Danowsky svéd jogász, a kiadók tanácsadója azt nyilatkozta az ars technica megkeresésére, hogy a svéd szerzői jogi törvények szerint nem kell ténylegesen is birtokolni a megosztott fájlokat, a megosztási lehetőség felkínálása is bűncselekmény.

    itcafe.hu

  • szlovákiai hun
    #104




  • szlovákiai hun
    #103
    De, hogy az agymosás milyen sújos ragály, arra ott van Chavez példája, ahol a nép népszavazáson döntött, hogy ő legyen mindig az elnök, kommunista rezsim....

    A kommunizmusnak világszerte 10-er több áldozata van mint a náci rezsimnek...
  • szlovákiai hun
    #102
    ...de az elnyomó rezsimeket megkel dönteni.
  • szlovákiai hun
    #101
    Thaiföldi események nem mond senkinek semmit, ott a nép megdöntötte a hatalmat, bojkottált mindent, még ha az ő kárára is ment, de felszóltak a diktatúra rezsim ellen, bocsánat, tudtommal Thaiföldön katonai junta volt, ha nem tévedek, ha igen, nyugodtan javítsatok ki...no a lényeg, ha nép akar, akkor fellázad az elnyomó rezsimek ellen, s ez nem egyszer a háború csiráját is magában hordozza sajnos...
  • szlovákiai hun
    #100
    Gettóharcos, azonosítód, az IP címedre gondolnak, ez az azonosítód.....
  • Sanyix
    #99
    engem, ha lecsuknának emberölésért, lopásért, más embernek károkozásért, de amúgy bármit megtehetnék kötelezettségek nélkül (munka, adófizetés, vagy bármi amit más mond), szabadnak érezném magam. A rendvédelem kell is, mert anélkül egyesek legyilkolnák a fél szomszédságot, funból. Csakhogy ma a rendőrségkek, és a "rendfentartó" szervezetek elsősorban nem ezt teszik, hanem az emberekre más emberek által kényszerített rendszert védik.

    Miért nem mondhatom azt hogy NEM AKAROK SEMMI ADÓT FIZETNI, és cserébe lemondok az ellenszolgáltatásokról (ami ma töredéke annak amit fizettünk a "szolgáltatásért"), tehát kb semmit se veszítenék, csak nem lopnák el a pénzem 60%-át? Nem mondhatom, mert megszivatnak, elveszik mindenem, stb. Na ez nem a szabadság...
  • Sanyix
    #98
    egy vírus igen is tudna válogatni... csak meg kell fejteni az ember génjeinek teljes működését, valószínűleg a problémás emberek is genetikailag olyanok. Ezekre lehet csinálni egy vírust, ami csak ezeket támadja meg.

    Talán az agymoshatóság is génektől függ.
    Ezzel a kettővel akár a 3. hiba is kiküszöbölhető, ha egyáltalán lehetséges...

    Még mélyebb válságtól mi változna? Szerintem semmi esély nincs rá. Jó pár éve semmilyen érdemi változás nem történt pozitív irányba, csak negatívba. A világ csótányai meg mindent túlélnek...
  • Balintos
    #97
    Ha tudsz "vonatozni sín nélkül", hát gratulálunk
  • gettoharcos2
    #96
    [brutálnagy] én pedig mégegyszer elmondom neked, hogy mindez amiről te itt gügyöx, meg a cikk is szól , csupán egy hiú ábránd a kicsi , butuska fejecskédben, meg a haverjaidéban... nincs azonosítóm és mégis netezek hosszú évek óta
  • BlackRose
    #95
    1. A szabadság nem azt jelenti, hogy mindent csinálhatsz, hanem azt, hogy mindent csinálhatsz ami nem ütközik a másikba úgy, hogy amit ő csinál nem ütközik beléd vagy valami 3. személybe. Vagyis ahhoz, hogy valaki korlátozzon először én kell valakinek a szabadságát vészélybe hozzam, ha egy törvény akkor is bánt ha nem bántottam senkit (úgynevezett victimless "crime" még nevet is adtak neki) akkor az totalitarista és teljesen felesleges törvény és csak egy dolgot szolgál, azt, hogy valaki kontroláljon, hogy csak azt csinálhassam és csak úgy ahogy az ő jónak látja.

    2. Elnyomó rend.. .az meg mi a frász fasza? A rend nem rend ha elnyomó a rend azt jelenti, hogy nem árthat senki senkinek nem pedig az, hogy valakit korlátozunk mert megtehetjük.

    3. A demokrácia nem ideológia, a demokrácia hatalom választás és váltás metodológia.

    4. A szocializmus mint minden kollektivista ideológia egy pontban végződik és ezt senki és semmi sem tudja megakadályozni, csupán az a kérdés, hogy mikor, és ez a pont a totalitáris állam. Különben az államnak csak egy célja van a saját hatalmának növelése és ezt csak akkor és addig hajlandó egy picit mérsékelni amikor már annyira túlvitte a hatalmat és az ellenőrzést, hogy kevésbet képes levenni az emberek hátáról, sokszor még akkor sem és ilyen esetben történik meg az úgynevezett rendszerváltás vagyis amikor az egyik totalitáris államot átveszi egy másik még nem annyira totalitáris állam amely persze előbb vagy utobb ugyanott fog kikötni mint az elődje.

    5. Anarchia? Az anarchia mint apszolút fogalom nem létezik, létezik viszont anarchia különboző szinteken. Pl. maga a világ egy anarchia mert még a jelenlegi ENSZ és hasonló szervek sem képesek elérni, hogy minden ország ugyanaz a törvények allatt éljen. Persze az anarchia mint állam nélküli világ szerintem annyira lehetetlen (civilizáltan), hogy nem is foglalkozok vele, viszont nagy különbség van egy alkotmányosan rendezett korlátolt és enumerált hatalmú állam között és egy korlátlan hatalmú totalitáris állam között. Az egyikben levan irva, hogy az állam mit tehet a másikban pedig az állam mindent tehet (a többségre hivatkozva).
  • toto66
    #94
    A társadalomban nem létezhet teljes szabadság, mert az egyik ember teljes szabadságát a másik teljes szabadsága gátolná!
    Tehát szükség van elnyomó rendre, csak az indíték és a megvalósítás nem mindegy. És ez a kettő nem választható szét, jó példa a kommunista ideológia és annak megvalósítása (vagy amit helyete valósítottak meg). De a francia forradalom által alkalmazott terrort sem menti az indíték. (a cél nem szentesiti az eszközt).
    Jelenleg is megvan az ideológia, (demokrácia) csak a megvalósítása egy másik indíték miatt torzul. (ami a pénz és a hatalom együttese)
    Ebben teljesen hasonló az előző rendszerhez, sőt még abban is, hogy tagadja az előző rendszert.
    A megoldás nem az anarhia! Hanem épp úgy mint a kádárizmus egy szelidebb változat volt a szocializmusnak, a mostani rendszernek is egy "felhasználóbarátabb" változatát kellen létrehozni!
  • A1274815
    #93
    "Durva, de lehet nem lenne olyan szörnyű egy járvány ami kiirtaná az emberiség 99%-át. Újra lehetne kezdeni, újragondolni mindent, nincs aki elnyomjon. Persze nagy az esély, hogy abban az 1%-ban is benne lesz pár hülye seggbarom, aki a hatalmon kívül mást nem akar."

    Hiba #1: a járvány nem válogat
    Hiba #2: az agymosott birkák vannak többségben
    Hiba #3: a #2-est alapul véve megint abba az 1%-ba tartozók szereznének előnyt plusz nem hülyék sajnos.

    Van viszonte gy "jó" hír, ha a válság elhúzodik és mégmélyebbre súlyed (erre nagyon magas az esély), akkor változni fognak dolgok.
  • BlackRose
    #92
    Általában a baj ott kezdődik amikor valaki a rendszer ellenségét keresi, a társadalom ellenségét, stb. ez egyébként a kollektivizmus alapköve, a vagy velünk vagy ellenünk filozófia (ami nélkül nincs és nem is lesz soha kollektivista ideológia). A szabadság viszont azt mondja, hogy OK, nekem semmi kifogásom, hogy ha X, Y, Z egy kollektivista szocializmusban akar élni, de én ebből kérem szépen nem kérek, attól függetlenül még élhetünk egymás mellett, ha és nem kérek sem a "jogaimból" sem a kötelezetségeimből és nem vállalom a kötelezőt. Na most a gond ott van, hogy az állam a területén egy kizárólagos rendszert épít és minnél hatalmasabb az állam annál kisebb a választási lehetőség az embernek, végül egy pillanatba mindenki aki megkérdőjelezi a rendszert a rendszer ellenségévé lesz minősítve és akkor ugye általában MINDEN AMI SZÜKSÉGES dumával a hatalom az állam lépéseket tesz ellene.

    Különben érdekes pl. hogy a rendőrség (Police, Politia stb.) a francia politia szóból ered amely civil adminisztrációt jelent, és amely kizárólag a közrend és közbisztonság megvédésére lett kitalálva és ez volt a dolga, ma úgynevezett "law enforcement agency/officer" lett amely a hatalom általi "törvényeket" és dekrétumokat nyomja le az emberek torkán, miközben a törvények megszegéséről kimondottan a bíróságnak van joga és képesége dönteni, a rendőrség a MINDENT AMI SZÜKSÉGES dumával semmi féle bírói határozat nélkül erőszakot alkalmaz mert úgy látja (amire egyébként nincs joga mert nem bíró), hogy X vagy Y megsértette a törvényt és nem vetette magát kérdés nélkül a hatalom dékrétumainak.

    Szóval bolondság ma szabadságról beszélni, egy olyan világban élünk amelyben nagy biztonságban vagyunk mindaddig amíg szótfogadunka a hatalomna, addig élvezhesük az ideiglenes privilégiókat amelyeket jognak neveznek, a jogokat nem lehet elvenni ha valamit megvonhatnak az embertől akkor az nem jog, a jogokat csak letaposni lehet de elvonni nem, amit kapunk ha szófogadó jó állampolgárok vagyunk az csak ideiglenes privilégió. A kérdés, hogy ezt miként lehet elvenni tőllünk, a jelenlegi világban (nyugat) többé kevésbé csak törvényes módon vehetik el az emberektől ezeket a privilégiókat de ha a rendszer ellenségévé nyilvánítanak akkor nem kérdés, hogy ezt a privilégiót elveszíted. És a rendszer ellenségévé azt is nyilvánítani lehet aki valójában soha senkinek nem ártott, de a hatalom pl. a rendszer elleni kijelentései miatt potenciálisan veszélyesnek nyilvánítják. Na most potenciálisan mindenki mindenre és mindenkire veszélyes, szabadságban az a fontos, hogy ez a potenciális valósá változik e vagy sem, korlátlan állami hatalom esetében (jelen világ) a kérdés, hogy a hatalom úgy gondolja e, hogy ez a potenciális már valós vagy sem. Szóval szabadságban tényekről beszélünk, a mai világban viszont arbitrális (bölcsek az Olympon) döntésekről amelyek általában olyan hatalmon levő személyektől erednek amelyek nem is a valós világban élnek és akiknek sem tapasztalatuk sem ismeretségük nincs a kisember mindennapi életéröl.
  • jugen
    #91
    Fent vannak valahol? :DDD
  • Sanyix
    #90
    Micsoda??? Nem bánt a rendszer? Max addig amíg valaki tanul. Aztán jön a szivatás. Adók (amit semmit se kapsz cserébe), kötelezettségek az állammal, és a munkahelyeddel szemben, és ebből az államnak semmi sem kötelező.
    Sok ember, aki a hajlam, és a rendszer miatt válik féreggé.
    Az a helyzet, hogy a világrendszer egy rakás szar. A politikai, és gazdasági is, egyaránt.
    Újra kéne kezdeni, vagy változtatni, de hogy? A rendszer úgy is elnyomja a változtatni akarókat. Nem, nem csak a rendvédelmi (államvédelmi) szervek, hanem az átlagember is, mert átmosták az agyát.
    Durva, de lehet nem lenne olyan szörnyű egy járvány ami kiirtaná az emberiség 99%-át. Újra lehetne kezdeni, újragondolni mindent, nincs aki elnyomjon. Persze nagy az esély, hogy abban az 1%-ban is benne lesz pár hülye seggbarom, aki a hatalmon kívül mást nem akar.
  • eto demerzel
    #89
    tehat: az esz ervek teljes hianya nalad intelektualis impotenciat okoz ezert nincsenek is erveid. talan ha elmondanad hogy lehet tor-al ugy kapcsolodni az internetre hogy kozben nincs azonositod. de talan meg egyszer elmagyarazom amit nem ertesz meg (negybetul irom talan-talan sikerul elolvasnod s ezaltal megertened): HA NINCS AZONOSITOD AKKOR NINCS INTERNET, NINCS INTERNET A TOR NEM ER SEMMIT. NULLUS NULLARIUM. te buktal el es sajna egeted magad, nap naputan. es egetem magam mert szoba allok egy ilyen....
    megfogadom tobbet nem szolok hozad mivel szimplan es viszavonhatatlanul aberalt vagy. talan eros volt de valalom.
  • gettoharcos2
    #88
    fogd fel végre hogy ez egy tervezet, amit valakik akarnak... akarni a wc-n kell...

    én is sok mindent akarok azt mégsem lesz belőle semmi, pedig azok ennél sokkal reálisabb dolgok.

    fogd fel , hogy marad a hagyományos internet és rajta a tor is marad

    ennyi.

    ugyhogy ezt elbuktátok.

  • gettoharcos2
    #87
    ok.

    egyél inkább egy sütit !

  • eto demerzel
    #86
    ide figyeli de budos csotany. ha olyan hulye vagy hogy NEM erted hogy itt nem titkositasrol van szo te fereg hanem arrol hogy mikor csatlakozol a HALOZATHOZ (ami nelkul a tor xart sem er, de valoszinu hogy TE ugyis tudol netezni hogy NEM csatlakozol fel a vilag halora, valoszinu otthon van neked ketto darab P1 geped es azok kozott csreled a semmit) kell azonositas. erre meg a pppoe sem megoldas mivel a szerver adja az ip tehat uttan lehet nezni hogy kinek, mikor, milyen ip lett kiosztva. tehat HA NEM TUDOD magag AZONOSITANI feldughatod magadnak a tor halodat es nagyokat elvezhetel vele.
  • B0nFire
    #85
    Lehet, hogy az én életemből már nincs is olyan sok hátra, hogy emiatt kellene, hogy aggódjak. A jövő generációját meg nem kell félteni. Majd megoldják a gyerekek. Bízom az ügyességükben és a találékonyságukban. Ugye bízunk a következő generációban?
  • Frayer
    #84
    Majd megtanulod mit jelent az a szó, hogy kötelező, ha kell az életed árán is, de meg fogod tanulni. Most még örülhetsz, mert még nem bánt a rendszer, de nem mindig lesz ez így.
    A történelem bizonyítja,hogy a béke soha nem volt állandó sehol sem. Mindig csak idő kérdése,hogy valaki a békés emberek életére törjön, uralmat, hatalmat, kontrollt, szerezzen felettük.
  • Alvarez999
    #83
    Ugye tisztában vagy azzal, hogy akkor már csak az új internetre tudsz majd előfizetni? Vagy semmilyenre.
  • B0nFire
    #82
    Nem baj, csináljanak csak új internetet maguknak az agyasok; nekünk nem kötelező arra előfizetni, megfelel ez is.
  • Alvarez999
    #81
    Nagyon jól írod, nemrég én is ezt fejtegettem. Az utolsó bekezdésed az alkotmány de facto leváltásáról különösen igaz, hiszen pl. nemzetközi szerződésben szabályzott kérdésben nálunk nem is lehet népszavazást kiírni. Ami egyébként még egy fokkal az általad írtakon is túlmegy, mert az alkotmányt bizonyos határok között lehet népszavazással módosítani.
  • szily3
    #80
    Na gyerekek, ha ezt meg akarják csinálni, itt az érintetteknek (NEKÜNK) olyan tüntetést kellene majd szervezni, hogy füstöljün hülye totalitáriusok pofája. Az én tevékenységemet nem fogja senki figyelni, hamarabb állok be egy lázadó csoportba, és ha kell éhezek és szenvedek nap mint nap, mint hogy 'biztonságban' éljek ilyen feltételek mellett. Emberek, ÉBRESZTŐ! Nem az államé az ország, a miénk, magyaroké az ország! Nem az érdekcsoportoké a világ, lassan hat és fél milliárdan leszünk! Ha csak félmilliárd ember is szervezetten tüntetne az alapvető jogaiért, ha csak ennyien is készek lennének kiállni a saját szabadságukért, nincs az a hatalom, amely ellenszegülhetne! Addig kell szembeszállni, amíg a nyílt lázadás még megvalósítható, ha egyszer ezt a szart ránktukmálták, nincs az az isten, aki levakarná rólunk.
  • Justil
    #79
    nah, én is pontosan ezeket irtam (a mondandód elejére célozva).
    lófasz sem bánt minket a neten.
    ellenben a 80 éves - a nagyvilág "híreiről" a híradóból értesülő - nagymuteromban már sikeresen kialakult az a rémkép, hogy az internet a terrorizmus, a kemény pornó és az adatokkal való visszaélés melegágya, és hogy korlátozni kéne de ezerrel mert minimum a sátán műve az egész....grrr
  • toto66
    #78
    Olvasd el ezt is!
    Még hozzáveszük, hogy majd így lehet bejelentkezni, mert hát ez tuti nem lophatja el senki a jelszavad, felismer a gép!
    A lámákat már most etetik: melyik sztárra hasonlítasz a legjobban? És már benne is vagy a rendszerben (pontosabban az arcképed)
    He-he!
  • Frayer
    #77
    Azt is észre lehet venni,hogy nem véletlenül vannak olyan cikkek amik állandóan az adatvédelemről szólnak. Ezek szerint minket folyamatosan állandó jelleggel támadnak hackerek, cyber bűnözők, hogy nekünk ártsanak.
    Kérdem én, közülünk hányónkat támadtak már meg a cikkekben nevezett támadók?
    A nagyobb cégeknek van félni valójuk, de ők oldják meg a biztonság kérdését házon belül, erre vannak a szakemberek. A nagy cégek, vezetői meg a lakosság közel 0% át teszik i, csak miattuk ne legyen már elvéve a teljes lakosság szabadsága, szabad vélemény nyilvánításának a joga. Nem vagyunk mi gyerekek hogy állandóan figyelni kell minket a "nagy testvérnek". Ha meg valami "rosszat teszel" ki tudja mit tesznek vele.
    Ne hidjétek azt,hogy a mert a múltban megtörténhettek az ilyen likvidálások, a jövőben nem lesz lehetsége. Mert ma a nyugati civilizációban most nincs jele az állami halálos terrornak, ez még változhat.
    Változni is fog, amint felépül az új világrend a mostani világ válság után, lesz még pár katasztrofális esemény, és mint a főnix fog feléledni a tűzből és romokból az új világrend szervezete, totális uralommal, világméretben. Isten ne adja. Remélem nem igaz.

    A terrorizmus is csak azért létezik, mint fogalom, mert az erre való hivatkozással olyan intézkedéseket lehet bevezetni, ami bizonyos hatalmi törekvések érdekeit szolgálja. Vagyis azok harcolnak a terrorizmus ellen akik létrehozták, és támogatják azt. De nem azért mert a terroristákkal harcolnak, hanem VELETEK, ellenetek küzdenek.
    Mert amikor arra hivatkoznak,hogy megvédenek benneteket a terroristáktól, bevezethetnek olyan korlátozásokat, amivel elvehetik fokozatosan a szabadságjogaitokat, és felfüggeszthetik azt az alkotmányt, amely biztonságos otthonná teszi országotokat, és amely azoknak a jogoknak a törvénye amely szabadságot biztosít számotokra.

    Mire jó az EU, Amerikai-mexikó-kanada unió, ázsia unió?

    Arra jók, hogy amikor belép az ország ezekbe a szervezetekbe, az alkotmányát leváltják, és a szervezet szerződései lépnek a helyében, így jogilag felfüggesztik az alkotmányt, amire hivatkozva meg tudnád védeni a szabadság jogodat. Ha nincs alkotmány, nincs szabadság jogod, és majd az interneten is figyelhetik minden lépésedet. Ezt is számítógéppel, mesterséges inteligenciával felszerelt programok fognak figyelni minden egyént, és majd bizony lesznek elgőzösítések, amikor majd ismerős arcok tűnnek el örökre, és senki nem tudja majd mi lett velük. És nem is fognak róla beszélni, nehogy ők is eltünjenek.
    Lehet és Lesz még ilyen a jövőben. A múltban már voltak kisérletek erre, csak ma már meg van hozzá minden technológia is.
    Viszlát szabadság.
  • dszilveszter
    #76
    Istenem hova jutunk, szerintem ez a toldozgatás foltozgatás, elindítani egy baszott nagy beuházást, kifejleszteni valamit ami nekünk... kurva jó, majd a felénél rájönnek hogy igazából kurvára mindegy. Groteszk képzetemben felvillan ahogy a gyerek előveszi a már éve óta meghalt ember szemgolyóját a fagyasztóból és rendel egy puskát az alvilági íbéjen. Kérdem én mi az az azonosító, amit jó pénzen be nem lehet szerezni. Kérdem azt is melyik teribeszart senkiházi politikus kis gyermeke ez a nemes gondolat, amit így kell előrenyomni... A mostani anoním bűnözésre még ráépít még egy bűnözésiágat, amin megvásárolhatod az anonimítást. Ez frenetikus...

    Amúgy meg a kiadók gondolkodhatnának azon, hogy főleg most nem fogunk semennyit költeni az annyira igényes TÁJESZTO, meg mittomén milyen szarokat raknak ki mostanában a polcokra lemezekre. Ha ennyire el akarják adni, oldják meg ők hogy ne lehessen hamisítani. Oldja meg a Pentagon, hogy ne tudják feltörni a hálózatukat. A legjobb "hackerek" amúgy sem rosszindulatúak, nem ölnek, általában nem lopnak csak figyelmet keresnek. Fel kellene mindet venni kiívást jelentő feladatokat adni nekik. Pedofilok meg mindig lesznek, és ne is haragudjon a világ, a szülők feladata megvédeni a célpontjaikat attól, hogy azok ne chateljenek idegenekkel. Ha nem lesz internet, nem ott keresik meg őket, hanem ott ahol anonímek tudnak maradni. Mondjuk egy táncóra után az Almássy téren, majd zacskót húznak a fejére, és átmennek rajta öten. Amúgysem erőszakoltak meg senkit interneten. Nem lőttek fejbe senkit interneten. Sőt még csak a kajámat sem ette meg rajta keresztül senki. Mondvacsinált ez az egész, aki meg nem vállalja a kockázatot húzza ki az utp kábelt, vagy a vlan adaptert!
  • B0nFire
    #75
    Igazából egy kicsit off, csak az jutott eszembe, hogy egymás után jelennek meg az ehhez hasonló cikkek, amelyek állandóan a személyes adatok védelméről szólnak, sötöbö.

    Annyiból vág a témába, hogy sajnos sok ehhez hasonló miatt akarják az egész internetet fenekestől felforgatni, meg fentről beszabályozni, holott hülyék mindig voltak és lesznek is.

    off vége.
  • szlovákiai hun
    #74
    Hát Bonfire, nem értem hogy vág ide, néztem a híradóban , nekem is mindjárt az jött le, hogy lehet ilyen idióta, de hogy vág ide, azt fesd ki bővebben a cikkhez...úgy igen, hogy a leggyengébb láncszem az emberi tényező, miért munkagépén tárolta, miért nem védte le titkositással a fájljait....
  • B0nFire
    #73
    Na, pont itt a témába vágó hír, hogy a marha idióta (ezt nem lehet finomabban jellemezni) iskolaigazgató a home pornóképeit és videóit a munkahelyi gépén tárolja!!! Utána meg csodálkozik, hogy kikerül nyilvánosságra! Hát ennyire hülye ember meg is érdemli a blamát.
  • kjasfhasdfasd
    #72
    "a csatlakozáshoz meg kellene követelni például a jogosítványok vagy egyéb azonosító okmányok beolvasását, amely mindenkor lehetővé tenné az illető kilétének igazolását és az internetező nyomon követését"

    És mi lesz ha lopott vagy hamis azonosítóval garázdálkodik valaki a neten?
    Ha ez megvalósul is csak egy lépcsőfokkal leszünk feljebb egy végtelen hosszú
    létrán.
    Már így is annyi adatot tárolnak az emberekről, hogy a
    távközlési cégek majd belerokkannak...
    Az internet szabadsága veszne el, ami az egész lényege.
    Nagyjából semmi értelme nem lesz az egésznek.
    Az utcán, ha sétálok sincs a homlokomra írva a nevem!!!
  • B0nFire
    #71
    Tessék elolvasni Orwell - 1984 c. regényét, különös tekintettel a függelékre, ami az "újbeszél" nyelvet ismerteti. Akkor meg tudod fejteni.
  • szlovákiai hun
    #70
    Sandra Bullockkal a "HÁLÓZAT Csapdájában" cimű filmen ellehet gondolkodi az iróniáján, mert ez az új törvény nagyon is adhat rá okot, hogy visszaéljenek az adataimmal....
  • szlovákiai hun
    #69
    Egy szó: HATALOM, és a HÁTTÉRHATALOM van a háttérben, e gyalázat terve mögött is....