The Path
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Kisebb kép.
Nagyobb, widescreen kép.
Most folytatom majd Rose-zal.
többek között ugye ezért és hangsúlyozom annyira, hogy a sebek, a széttépés/kínzás egy lelki halált/megtörést jelent, nem pedig fizikait. Az egész egy nagy metafora. Ezért lehetséges az, hogy a farkassal való találkozás után képesek végigjárni a házat, és képesek a megváltás után épségben hazatérni, és újra meg újra elölrõl kezdeni az egészet. Mert nem haltak meg. Talán azért, mert soha nem is létezett a kalandjuk, csupán maga az életút szimbolista kivetülésének formájában.
Ez a játék tele van hasonlattal.
Például: miután végigvitted, az egészet újrakezdheted az elejétõl - ugyan valószínû, hogy ugyanazokat a hibákat újra el fogod követni, de immár a megváltó után több tudással indul neki az emberiség a következõ menetnek (kosárkájában minden emlék és tudás benne van, amit eddig megszerzett), és valószínû, hogy újra bûnbe esik, aztán újra jön egy megváltó. Mint egy körforgás - az is érzékelteti ezt, hogy nincs igazából vége a játéknak, és elõzménye, eleje sincs.
az is tetszik, hogy ha futsz, akkor elhalványulnak azok a fehér virágok. A fénylõ, szép fehér virágok az örömöt adó apróságok az életben. Néha állj meg, és ne rohanj mindig, hogy megláthasd ezeket a kis csodákat :]
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat. Higgy az álmaidban! http://www.evanescence.com/
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
De akkor még barangolok egy kicsit 😊 Nagyon egyedi a játék, tényleg szinte már mûvészi alkotás.
Ja egy jótanács: Scarlet után Roset válaszd! A zongora csak vele vehetõ fel és a színház nem mindig spawn-nol!! Viszont Scarlet miatt a következõ lánykánál mindenkép beteszi a játék az erdõbe. Hogy miért azt ne kérdezd, de így van(asszem az unlockolás miatt még az írányt is mutatni fogja, de csak a következõ lánynál).
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Amúgy, ha még nem tetted meg a hivatalos honlap/gallery legalul ott vannak a lányok naplói, olvasd el. Nagyon érdekesek. Van egy utalás arra, (utolsó bejegyzéseik, fõleg Rubyéban) hogy az anyjuk nagyon sok vendéget fogad. Ki kedves, ki kevésbé. Az jutott eszembe, hogy ez egy poén; a készítõk ránk céloznak a vendégekkel. Mi vagyunk azok, akik meglátogatjuk õket, a játékosok.
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
Azt én írtam, ez után, csak az idõznás hülyeség miatt van korábbi dátuma.
Bizonyítékként feketével szignóztam is hogy "Ruley".
Fbn Lx:
A kommentek között már említettem ezt az elméletem, de nem akartam nagyon erõltetni, viszont annyira kihangsúlyoztad ezt a "bûnbeesés" dolgot, hogy muszály:
Nagy Legvége Spoiler:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
A fehér ruhás lány. Mondanak róla olyasmit hogy õ a többi lány "összege", vagy õ a vadász a mesébõl, vagy a farkas. ezt megtoldanám a saját elméletemmel: Õ Jézus.
Szinte biztos vagyok benne hogy ebben a saját vallásos gondolkodásmódom befolyásol, de akkor is teljesen egyértelmûnek tûnik.
A fehér ruha már a Bibliában is szerepel metaforikusan, de filmekben, egyéb médiákban gyakran szó szerint is így ábrázolják.
A játékot a gyermekkor--->felnõtté válás folyamatot tényleg mintha egy "bûnbeesésként" ábrázolná.
Ugyanezt a metaforát is használja a Biblia: "ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába."
Egy egyszerû szabály van és azt meg kell szegned.
Ne térj le az ösvényrõl/ne egyél arról a fáról
A fehér ruhás lány az aki bármikor képes visszavezetni a helyes ösvényre, de nem kényszerít.
Végül maga is leszáll közénk, a korábbi transzcendens állapota helyett végigjárja az ösvényt, és a bûnbeesés utáni világot, annak ellenére hogy õ nem eshet bûnbe, nem is képes eltévedni az ösvényrõl.
A leghatásosabb az utolsó jelenet volt, ahogy ott állt, és nézett, a fehér ruhája összevérezve, a vérrel "amely sokakért kiontatik bûnöknek bocsánatára"
Plusz egy apró érdekesség, a népmesei hagyományokhoz visszatérve: Mi a farkas ellentétpárja?
Pontosan. A Bárány.
http://myanimelist.net/animelist/Alterego-X
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
egyéniség nélküli és szabályokkal teli, sry
Én gingert nem nagyon tudom hova tenni mondjuk egyáltalán.
A lányok ne térjenek le az útról, mert csábításba esnek. Már maga az, hogy egy egyenes úton haladsz a nagyi felé, melletted mindkét oldalon erdõ - ha nem térsz le, akkor sikertelen a pálya, mert te most egy olyan lány történetét kíséred végig, aki csábításba AKAR esni, és le akar térni az útról. Nem tudsz mást tenni, mint engedni ennek.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ruby (nekem kedvencem) például megjegyzi, hogy nem érti, miért nem dohányzik már régóta, hátha attól hamarabb meghalhat. Számára a csábítást (a farkast) az az ember jelenti, aki cigivel kínálja. Vagy olyasminek a szimbolikája ez, mint hogy partnerre talált a saját halálának hajszolásában. Megjegyezte egyszer ugye, hogy "madárijesztõ, és sehol nincs madár - bár csak õ is madárijesztõként elhessegethetné magától az idiótákat". A halált hajszoló ember szimbolikája a dohányzó ember, akihez õ maga bújt oda, ergo szerinte ez a fajta felfogás az, ami nem elhessegetni való.
Carmen megjegyzi a tónál, hogy ha melegebb lenne, most levetkõzne - hátha egy jóképû erdész meglesné õt közben. A favágóra rátalálva incselkedik vele, leveszi róla a sapkát. Folyton a tûzrõl, az égésrõl, a vágyról beszél, itt nyilván õ akarja már megtapasztalni a szexet. Mellesleg szerintem ez az egyetlen sztori, ami szexuális töltettel rendelkezik, nem kell mindenbe a szexet belemagyarázni megint csak :]
Itt egyébként egyértelmû utalás van baltára, fûrészelésre, amikor a nagyi házán végigmegyünk, a szexet a nyögés és fûrészelés hangja kíséri. Fûrészelés, favágás, épp az ártatlanságát vágják ki szegénynek - amikor megyünk a házban, sok piros X-szel megjelölt ajtó: tiltakozás, amolyan "ne lépj be" oda, ugye :] talán mégsem akarta ezt az egészet, amit a következõ is szimbolizál: egy szobában a víz mélyén egy fatönk, kivágva, aminek a felsõ végén egy kiégett gyertya van - eltûnt a láng. az egész ugye víz mélyén, víz mint nyugalom, esetleg könny, bánat. Víz mélyén a kivágott fa, kiégett gyertya: siratja, amit kivágatott és már nem nõ újra.
Az ágyból kinõtt fa a végén - ugye a fa az életet szimbolizálhatja - talán egy új élet (netán teherbe esett?)
Scarletnél én nem úgy látom, hogy szegény el van nyomva, és az igazi hivatása a mûvészet lenne. Inkább képtelen megbarátkozni a renddel, a rendezettséggel, fél a szabályosságtól, és a mûvészet, ami az ettõl a félelemtõl való megváltást jelentheti, itt ismét a csábításként jelenik meg, ami jelen esetben eltereli a kötelességétõl. A végén a házban minden egyéniség és szabályok nélküli, tehát ez számára a saját pokla, és megjegyzi: nem tudna mûvészet nélküli világban élni. Neki azt a tévhitét kell legyõznie, hogy a dolgokat a mûvészet tölti meg értelemmel és egyéniséggel.
Rose pedig repülni szeretne, egyszerûen végtelenül álmodozó. Szereti a ködöt, a ködös tó talán az elérhetetlen álmokat jelképezi, aminek jól beúszott a közepére - szimplán belefullad az álmaiba. Menekül a valóságtól. Ugye, a ház legvégén az örvénylõ fantáziája õt magát is felemészti. Ezzel kapcsolatban még segíthettek.
Robinnal kapcsolatban azt jegyezném meg, hogy a vérfarkason nem látszott egyáltalán, hogy szét akarná tépni. engedte, hogy a hátára másszon, hogy meglovagolja, a temetõs jelenet végig azt fejezte ki, hogy Robin nincs tisztában a halál természetével, és folyton játszadozik a veszteséggel. A farkasban is - ahogy mondta is - a nagy, szõrös ölelni való lényt látja. De a vérfarkas ugye a hátára enged, aztán a végén mégis megmar, széttép (ezt nem kell szó szerint venni, hogy fizikai halált halt! - ezt ugye az is alátámasztja, hogy eredetileg egy reális, modern környezetben játszódna, ezért minden irrealizmust metaforaként kell értelmezni, irrealizmus a vérfarkas, a felhõember = metaforák, a metaforák nem okoznak fizikai sebeket)
"a farkasok csak olyanok mint a kutyák, de a vérfarkasok, azok olyanok, mint az emberek", mondja egyszer.
a farkas nem ver át, azon látod, ha veszett, mert csak olyan, mint egy kutya. de a vérfarkas (az ember) hagyja, hogy a hátára mássz, hogy meglovagold, aztán mégis széttép.
A telihold nem kell, hogy a menstruációt szimbolizálja, egyszerûen csak teliholdkor jönnek elõ a vérfarkasok - ezt a szimbolizmust (se) értem.
Mellesleg jelenthet az valamit, hogy Scarletnél a "zongoratanár" ujjbegyeibõl jöttek ki a tüskék? Mert ugye az ujjbegyeivel zongorázik az ember.
Fontos megjegyezni még, hogy a nagyi háza, ami alapból békésen várta õket (békés társadalom), a bûnbeesés után mindig pokollá válik számukra. De maga az, hogy mindig újra a helyes úton találják magukat, rájönnek, hogy merre kellett volna menniük. Egy (leginkább lelkileg) fájdalmas tapasztalat után lehajtott fejjel, megtörve, megszégyenülve térnek vissza a helyes útra. És a bûnük miatt ezúttal a házban nem a nagyi, hanem egy purgatórium várja majd õket, amit a bûneik miatt végig kell járniuk. Ezek a purgatóriumok értetik meg velük igazán a tévutak természetét.
"Alterego: They are in pairs!
Ginger- clinging to childhood
Carmen- wanting to be an adult too early
Scarlet- giving up her dreams
Rose- drowning in dreams
Robin-is afraid of death
Ruby- wants to die
Discuss!"
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
http://myanimelist.net/animelist/Alterego-X
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
befejezem gyorsan, aztán elmélkedek kicsit rajta, és leírom a véleményem 😄
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Scarlet, a kedvenc karakterem volt, vele tudtam leginkább azonosulni. A kommentjeit végigkísérik a rend-káosz, mûvészet-hétköznapok, idealizmus-realizmus ellenntétpárjai, a szóhasználatából is érzõdik hogy egyfajta háziasszonyos életmódot él, mintha õ látná el a hugait, ugyanakkor azt is mondja hogy nem tudna mûvészet nélkül élni.
A nagymama háza mindegyiküknél elég pokolszerû, ez nála a legnyilvánvalóbb, hogy pont azt kapja amit megjövendõlt: steril, egyéniség nélküli, mûvészetek nélküli rémálmot.
Ruby nyilvánvalóan a tipikus lázadó, aki halálvágyó, önpusztító életmódot folytat, például a cigarettára azt kommenteli hogy ideje lenne elkezdenie dohányozni hogy elõbb meghaljon.
Aztán ezt meg is teszi, amikor attól a fiútól elfogadja a cigarettát, kap egy lökést ezen az úton.
Rose kommentárjaiból egyértelmû hogy a lányban hatalmas szociális érzékenység van, minden tárgyról az jut eszébe hogy hogyan tehetne jót, vagy hogy nem hiányzik-e valakinek. Meg sok ilyen álmodozó fantázia-dolgot is mond. Kicsit Scarletre emlékeztet...
HÛ! Most ahogy ezt leírtam, hirtelen lett egy ötletem! Ezek a farkasok párokban vannak!!!
Robin-Halálfélelem
Ruby-Halálvágy
Scarlet-Lemondás az álmokról
Rose-Elmerülés az álmokban
Carmen- Koraérettség, Szexuális kíváncsiság
Ginger- Éretlenség, Elfolytott szexualitás
http://myanimelist.net/animelist/Alterego-X
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
egyebkent az a feher majos kislany,aki szaladgal az erdobe,mit jelkepez?mondjuk azt lattam h mindegyik kislany mashogy reagal:az egyik fel tole, a masik kezen fogja,a harmadik meg csak megfigyeli...(eddig csak ennyivel probaltam)
\"I knew all the rules, but the rules did not know me Guaranteed\"-Eddie Vedder
Abból én 111 db találtam. Vége fele már nem keresgéltem. Alapba a kenyér és bor van a kosárkában:
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Itt megjegyzett halál ok csak az én véleményem
1. Ruby (fél lábán járógép van): ezüst golyó, toll, gyémánt, kétfejû maci, bakancs, lemez, mászóka, fal-spré (a falra kell vele sprézni), tolószék, tökfej, kocsi, virág
Helyszín: Játszótér
Farkas: szõke csávó
Halál: megerõszakolják, elvágják a torkát
2. Robin (kapucnis kislány): halott madár, lufi, hinta, sírhely, injekció
Helyszín: Temetõ; Farkas: farkasember; Halál: széttépik
3. Rose (feketeruhás): madár (élõ), koponya, kút
Helyszín: Tó; Farkas: ködember; Halál: vízbe fojtják
4. Scarlet (piros fejpántos): maszk, ruhaszárító ruhákkal, TV, pókháló
Helyszín: Pavilon; Farkas: fehér hajú nõ (ff?); Halál: megfojtják egy zongorahúrral
5. Ginger (vöröshajú): kisház és fa
Helyszín: Tisztás; Farkas: vörös ruhás kisleány; Halál: /na ezt nem tudom/ de szöges drótkötéllel összekötik
6. Carmen (magas feketehajú): sör, tábortûz, kád
Helyszín: Tábor; Farkas: favágó; Halál: megerõszakolják (kell?), baltával agyoncsapják
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
Én a cikknél kifejtettem a véleményem, ide nem kopizom be.
De röviden az én olvasatomban mindegyik lány meghal. Ami szerintem nyilvánvaló - tekintettbe véve a végét - hogy valamilyen szinten mindegyik lánnyal ugyanaz történt, ergo; vagy mind meghalt, vagy egyik sem. A halált számomra az is jelöli, hogy az adott lány aki találkozott a farkassal, nem tér haza. Míg ha rendesen elmegyünk a nagyihoz újra otthon van. Azt viszont kétlem, hogy mind megerõszakolták. Csak Rubyt és Carment, bár Carmenben nem vagyok bitos, hogy kellett-e hozzá erõszak is.
Minden esetre az én kedvencem Ruby továbbra is.
- Turian Brandy, triple filtered, then introduced into the suit through an emergency induction port. - That's a straw, Tali. - Emergency... induction... port...
Szerintem a "játék" egésze a felnõtté válásról szól, az ösvény ez az út amit megtesznek, a farkas valamilyen sokkhatás amitõl kiábrándulnak, egyfajta lelki értelemben meghalnak.
Ginger esetében például a kommentjeibõl egyértelmû hogy a korához képest elég kisgyerekesen gondolkodik, viselkedik, sõt, kimondottan fiúsan. Mindíg a játék, a kalandozás jár az eszében, nem igazán hatják meg az ilyen "lányos dolgok".
Az õ farkasán a leginkább nyilvánvaló hogy nincs itt se nemi erõszak, se megölés, azt még elképzelni is különösen bizarr lett volna, inkább valami olyasmi hogy kezdi felfedezni a saját nõiségét, mind érzelmi, mind biológiai értelemben (13 éves), és ezt nem tudja feldolgozni, visszamenekül ar gyerekes állapotba. A Nagymama háza is játékszobára emlékeztet.
Carmen épp az ellenkezõje, õ már kezdené felfedezni a szexualitását, de ugyanakkor nem tudja megfelelõen kezelni, a kommentjeibõl is ez derül ki.
Az õ esetében a legnyilvánvalóbb a megerõszakolás lehetõsége, bár érdekes, hogy egyáltalán miért ellenkezne ha a favágó rámozdulna, inkább olyan mintha õ erõltetné rá magát a közönyös favágóra. Szerintem csak nagyobb általánosságban egy rossz szexuális tapasztalatról van szó, bár az lehet hogy õt szó szerint is megölték.
A nagymama házában az az ágyból kiálló fa-llosz (höhö, érted, fallikus metafora, fából, höhö) is erre utalhatott.
Robin, a legkisebb, és az õ farkasa egy igazi vérfarkas, ez talán azért van mert az egyszerû elméjével neki nem annyira jelentenek veszélyt elvont érzelmek, rossz döntések at életútján, a legnagyobb baj ami érheti az hogy tényleg megtámadja egy szörny, és ez is történik.
Elõtte eléggé úgy tûnik hogy nem is fogja fel a halál fogalmát. Valahol mondja hogya farkasok azok "nagy ölelni való dolgok", meg a temetõben is a sárral játszik.
Ahogy Carmen, õ is lehet hogy tényleg meghalt, de szerintem inkább csak megsérült, felfogta hogy vannak rossz dolgok az életben, pl. halál.
Amit nem tudok hová tenni az a véres ágy és a telihold a hálószobában, egyértelmû mestruációs utalás, de õ még csak 6 éves, az ilyesmi inkább Gingerhez passzolna.
folyt. köv.
http://myanimelist.net/animelist/Alterego-X
az a csaj meg hát...ezek szerint az 😄
de a végére eléggé ellaposodott nekem az egész, csak sétálgatni, térkép nagyon bután van megoldva, örültem h vége lett
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat. Higgy az álmaidban! http://www.evanescence.com/
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
"Mindegyik lánynak meg kell keresnie a saját "farkasát", az idegent, aki liliomtiprást hajt végre. Gyakorlatilag megveri és megerõszakolja az adott lányt, ezt szerencsére nem látjuk, de teljesen nyilvánvaló. Ezután a kislány, megtörve testben és lélekben, elvonszolja magát a nagymama házához."
am már rég kitoltam...mondjuk nem is emlékszem már minden részletre de nekem úgy rémlik h bizony megerõszakolják mindet
am nemtom milyen cikkrõl beszélsz
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat. Higgy az álmaidban! http://www.evanescence.com/
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat. Higgy az álmaidban! http://www.evanescence.com/
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat. Higgy az álmaidban! http://www.evanescence.com/
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Már a Braid is magas volt nekem értelmezés szempontjából 😄
You See My Cross Yeah it Never Falls. You Know It\'s On Till The Break Of Dawn.
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.
Szeressük sorsunkat, bármilyen is. Aki szeretni képes a rossz napokat, becsülni tudja majd a szép pillanatokat. Higgy az álmaidban! http://www.evanescence.com/
am az h nem okozott nagy sikert az abban rejlik h ez nem éppen az amire számítottak eaz emberek, de ha kellõen ráhangolódsz akkor sztem jó flash 😊
kicsit papirosjáték 😄
A valóság azoknak való, akik nem bírják a kábítószert. Nem szenvedek elmebetegségben. Én élvezem! Túl messzire kell mennünk ahhoz, hogy megtudjuk, milyen messzire mehetünk.