239
  • bvalek
    #239
    2014 van, és most már tudjuk hogy hazudott...
  • egyén
    #238
    Az emberek pillanatok alatt tudtak karriert csinálni, vagy éppen kiesni a krémből.
    Felrázódót a bili a beltartalma nem változott.
  • egyén
    #237
    Nálunk probléma, a kerékkötőkkel van.(Ad vissza a babaruhát!
    Nem az én felelősségem! Nem az én házam ég. Úgy kellet neked.)

  • Motoroj
    #236
    Mintha itt olvastam volna, hogy valaki szerint az amerikai nép összetartó.

    Erről az a véleményem, hogy csak félig igaz, mert amikor a Katrina hurrikán szétcsapta New Orleans-t, akkor nem éppen az összetartásukról lettek híresek. Azt hiszem mindenki tudja mire gondolok.

    Azért itt, amikor meleg helyzetek voltak (pl. árvízveszély), akkor nem az történt, mint Amerikában.
  • Tibi777
    #235
    Egyetértek az előttem szólóval(Nexus6)
    Egy kicsit más megközelítésből.

    Szabadság!
    Hallhattuk sok helyen, sok embertől. Szubjektív megítélésen alapszik egyéntől függően.
    Sokfajta értelemben értelmezhető.
    Talán objektíven a társadalomra és az egyénre lebontva, én úgy fogalmaznám meg: hogy a boldogság keresésem eléréséhez vezető akadálytalan út. Tudjuk ilyen jelenleg nincs és kicsit gyerekesnek tűnik. Ha az előbbit elfogadjuk akkor se jutunk túl közel a megállapításhoz.
    Mi az a boldogság? Majdnem mindenkinek más. És létezhet e közös kollektív boldogság?
    Talán, de mostani korszakunkban, szerintem nem.
    Szabadság lehet e úgy, hogy mindenért harcolnod kell? A háborúban nincs szabadság, és most „háború” van, ne csak arra az értelmére gondolj, vonatkoztasd el az életnek bármely területére.
    Szabadságod van e, hogy reggel kikelj az ágyból?
    Hogy rád süssön a nap?
    Hogy élvezd az étel ízét?
    Stb......
    Bármire lehet érteni, és a világunk tökéletlensége miatt az összes problémát fellehetne sorolni.
    Persze, mindig kell küzdeni a szabadságért ez teszi széppé néha nehézzé az életünket, de befejezni soha nem fogjuk itt a Földön.
    Vannak akik ennek ellenére szabadnak érzik magukat,körülményektől, helytől szociális helyzettől
    stb. függetlenül, mert nem ez élet tette őket szabaddá, hanem a tökéletlen világunk felett álló személy, akinek hatalma van mindenek fölött. Dr. Jézus!
    Szabadságod van a halál felett?
    :-))
  • toto66
    #234
    Ennek a hozzászólásodnak minden szava igaz!
  • NEXUS6
    #233
    Az a gáz, hogy szerintem azért beszélünk itt el egymás mellett, mert néhányan valami elvont történelmi szinten próbálják megítélni a dolgokat, többen meg inkább a szűkebb értelemben vett realitás, a hétköznapi tapasztalatok szintjéről indulunk.
  • NEXUS6
    #232
    Ez a szabadság kérdése elég érdekes dolog. Persze létezik egyéni szinten is, de valójában ha társadalmi szinten a akarjuk megfogni talán többet megértünk belőle. Szerintem a legnagyobb szabadság a rendszerváltás környékén volt, ami akkoriban a nagy társadalmi mobilitásban is tetten érhető volt. Az emberek pillanatok alatt tudtak karriert csinálni, vagy éppen kiesni a krémből.

    Ezek jelenleg is adottak egy szinten, de mivel a társadalmi-gazdasági rendszer sokkal rigidebbé vált ez tényleg csak szerencsével/bűnözéssel jön össze.

    Ami viszont elmaradt, és ez tény, az pedig egy általános társadalmi gazdasági felemelkedés és ezzel együtt egy erős, gazdaságilag is autonóm középréteg kialakulása. Az emberek egy része, mint rakéta ment az égbe, gyak kisajátítva annak az állami vagyonnak a jelentős részét, ami a rendszerváltást követően szétosztásra került. A többség meg a lassu lecsúszásra, vegetálásra, stagnálásra ítéltetett. Ez utóbbi folyamatokat ugyan ellensúlyozza a roppant olcsó kínai áruk tömege. De ezek ugyanakkor tönkre is teszik az ország termelő képességét és növelik a munkanélküliséget.

    Itt persze beszélhetünk elvont filozófia kérdésekről a szabadsággal kapcsolatban, de a fentiek azért nagyjából igazak, és nagyban befolyásolják az egyén lehetőségeit, szabadságát.
  • NEXUS6
    #231
    Mint előző hsz-emben céloztam rá, a repuk között is volt jó pár színes. A legbefolyásosabb államminiszteri (mondjuk így) poszton két afro-amerikai emberke volt, az egyik ráadásul nő!!!

    Mondjuk tegyük hozzá, hogy Colin Powel szarráhazudta a karrierjét, amikor az ENSZ elött kamuzott az iraki tömegpusztítő fegyverekről.
    Egy elég korrekt embernek tartom, ha ezt nem csinálja, meg még 1-2 hibát nem követ el a Bush kormányzat, akár még ő is lehetne most az USA elnöke.
    A másik emberkétől, Conny Rice kisasszonytól, viszont a Jóisten mentse meg a Világot, hogy valaha is hatalomra kerüljön. Ha ő lenne az elnök, ami valszeg véleményed szerint még nagyobb előre lépés lenne nő volta miatt, akkor kb 90%-ra lehetne venni egy igazán combos III. világháborút.

    Én nem a bőrszínük alapján ítélem meg az embereket, ezért pont hogy lexarom, milyen színű az USA elnöke. Obama viszont azok hátán lovagolt be a Fehérházba, akik ennek még valamiféle jelentőséget tulajdonítanak, ami a mai világban, amikor a világ vezető ipari hatalma, nem az USA, nem Európa, hanem Kína, akkor elég atavisztikus dolognak tűnik.

    Örülök, hogy nem vagy magyargyűlölő, de már csak az kéne, hogy mint pl az amcsi emberek is valami kis értéket találj a népedben, szerintem. De ez a te dolgod.

    Amúgy az ötlet jó, Árpád apánk 1100 éve meg is valósította, és köszöni szépen azóta kisebb nagyobb zökkenőkkel megvan a magyar nép saját kis állama. Akik nem tudtak valami miatt beilleszkedni az adott korban, azok meg eddig is elmentek, de most aztán pláne nyitva az országhatár. Nem kell felvállalni a magyarságot, ha cikinek tartod! Ez sajna általában jellemző is a külföldön élő magyarokra, de ez meg az ő dolguk, pláne ha már állampolgárságuk sincs, mert pl. amcsik. Ott meg nincs kettős állampolgárság.
  • Motoroj
    #230
    "a Föld egyik legfejlettebb országa végre legyűrte a fajgyűlöletet"

    Persze, egyik napról a másikra. Tegnap még fajgyűlölet volt, ma már nincs. Ez már csak így működik.

    Kérdezem én: amikor még fajgyűlölet volt, miben nyilvánult meg?
    Most, hogy már nincs, miben nyilvánul meg?

    Azt ne mondd, hogy pusztán Obama a válasz mindenre, mert akkor írass fel valami szemüveget.
  • A1274815
    #229
    "igenis evolúciós ugrásnak (hogy szavaiddal éljek) tekintem azt, hogy a Föld egyik legfejlettebb (most ne vitassuk meg azt, hogy mitől is az) országa végre legyűrte a fajgyűlöletet."

    Én inkább azt mondanám, hogy a helyzet a következő volt:

    - republikánusokat lejáratta G. W. Bush, aza várható volt a váltás.
    - Hilary Clinton, pdeig uyebár nő és azt kevésbé viselnék el, mint egy néger férfit.

    Azaz kijelnthetjük, hogy evolúciós lépés, de érdekesen kivitelezve, inkább lesznek kevésbé rasszisták, bár mindenki azt hiszi, hogy ez csak a fehér emberek sajátossága, pedig mily' meglepő a fekete lakosság 90%+-a Obamara szavazott. A másik pedig, hogy tulajdon képpen soviniszta mivoltját erősíttte meg.

    A helyzet az, hogy Obama nyeresége előre elkönyvelhető volt a jelenlegi körülmények miatt. És a választások előtt közvetélenül is voltak érdekes "faktorok".
  • gerogina
    #228
    Lehet, hogy naiv vagyok: 1. igenis evolúciós ugrásnak (hogy szavaiddal éljek) tekintem azt, hogy a Föld egyik legfejlettebb (most ne vitassuk meg azt, hogy mitől is az) országa végre legyűrte a fajgyűlöletet. Szerintem az emberi gondolkodás (agyfejlődés, intelligencia, stb) egyik legcsúnyább elhajlása ha valamilyen okot keresünk - s találunk - arra, hogy ÉN mitől vagyok jobb egy másik embernél. 2. Nem vagyok magyargyűlölő, de még amerika-imádó sem. 3. Megtaláltam a megoldást: aki el akar különülni, azoknak csináljanak egy KÜLÖN országot! Fogadjunk, hogy pár nap-hét múlva az elkülönültek is el akarnak különülni egymástól! Hiszen elméleteik szerint mindegyik egyed csak SAJÁT MAGÁT tartja különlegesnek, egyedinek, stb.
    Részemről ezt a parttalan vitát le is zárnám.
  • toto66
    #227
    " Ha unokáinknak mindezt ami van a világot úgy adnánk át, hogy nem lenne mellé még egy nagy adósság is akkor az sokkal jobb lenne, gyorsabban tudnának fejlődni mint ahogy majd tudni fognak. De ez még nem változtatja meg azt a tényt, hogy netto nyertesek a következő generációk is éppen mint ahogy mi is azok vagyunk az előző generációkhoz képest."

    Alias Gyurcsány?
  • toto66
    #226
    Ez utóbihoz: tényleg nem teszik meg? pl.:Olaszliszka?
  • toto66
    #225
    "Kicsit vicc de kicsit komoly is... :) mert, ugye az öreg Alabamai vagy Geogriai akit pl. a '30-as években meglincseltek és felkasztottak annak komoly volt a dolog nem pedig vicc. És akik ezt megtették azok szépen hazasétáltak épp úgy mint ma egy fudbalmérkőzésről. A fejlődés többek között azt is jelenti, hogy ezt nem lehet megtenni (pedig sokan ma is megtennék), de a társadalom ezt ma nem tolerálja, megtehetni ugyan megtehetik de a törvényel lesz dolguk és ezért nem is teszik meg. "

    Te azt hiszed a sötét korok elmúltak? Nem, csak most jönnek!
    Nézd meg milyen generációk jönnek ki most az iskolából! Nem sokára lesz itt olyan akasztgatás, lincselés vérengzés, hogy te még olyat nem láttál!
    Az általános erkölcs csak háborúk előtt szokot ilyen alacson színtű lenni.
    Pár év múlva elszavalhatod, "Oly korba éltem én"...
    Egyébként most ha elégedett vagy akkor örülj, mert a lakosság 10%-ához tartozol, a válaszaidból meg kitünik nem te teremtetted meg ennek alapjait, hanem a szüleid.
  • toto66
    #224
    És te komolyan hiszel az esélyegyenlőségben? Naiv! Én tanítottam általános iskolában, és volt egy cigány gyerek aki nem tudott elvégezni 6 osztályt 16 éves koráig, és most Audival jár (mert bűnöző szülei vannak szinesfém ha úgy jobban tetszik). Akinek meg diplomája van és a "nemzet napszámosa" nehezen tudja kifizetni a lakás rezsit...
  • toto66
    #223
    " lényeg itt az, hogy ma jobban, könyebben és biztonságosabban élünk és ami még fontosabb sokkal de sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk mint valaha."
    Melyik országban élsz. Biztonság meg sem közelíti a 20 évvel ezelőtit. Sem a lét, sem a köz. És hol vannak lehetőségek, megmondom a bűnözésben, csalásban!
    Aki nem szedte meg magát 20 éve, annak coki!
  • toto66
    #222
    "Ami a tartalmatlanabb életet illeti, mond voltál már vidéken, láttad ott a tartalmas életet? És az most fényévekkel jobb mint akkor volt, amikor 20km körzetből ötévenként mentek ki az emberek és amikor már mindenkinek a feje teteljén nőtt ki a szomszéd és a falú lakosága és szerencsésnek tartották magukat, hogy napközben elvoltak foglalva a munkával (jó kis tartalom) éjjel pedig mivel nem volt villany és a mécset sem volt miből égetni a tyúkokkal mentek aludni.
    "
    Édes barátom, te 50 évvel ezelőtről beszélsz nem 20. Hány éves voltál 20 éve? És képzeld, még nem laktam a fővárosban. Vidéken pedig igen, és volt a munkahely mellet otthon jószágom is, amit reggel este megetettem, "kiganéztam". És ezzel együtt több szabadidőm volt, meg több pénzem. Az hogy volt igényem szórakozni az rajtam múlt, nem ahol laktam. Mert igaz voltak akkor is olyanok akik dolgoztak éjel nappal. Csak ők egy kicsit több pénzre tettek szert, én meg éltem.
  • Motoroj
    #221
    Pedig valaki azt mondta, hogy "rosszabbul élünk, mint négy éve".
  • BlackRose
    #220
    Álmodtam :)

    Na vicc... elméletileg feltételezem azok az információk alapján amelyekkel rendelkezek, persze az nem biztos, hogy 100% igy van, de ez mindenben igy van. Nagy valószínűséggel állítom, hogy kevés embernek van gondja pl. a szemét PATRIOT Act miatt, de az nem jelenti, hogy azt elfogadom, még véletlenül sem, mert idővel ez mindég több ember lehet és ha nem fordítunk akkor lesz is, de jelenleg még inkább elméleti probléma egy átlag embernek és az emberek többségének mint praktikus probléma. AMi a világ szegényebb részeit illeti ott elég sok ember nem él szabadságban (bár nem a nyugati méárcéknek megfelelőben), de ott is általában javulás tapasztalható egy kivétellel (ez az én véleményem), ez a kivétel Afrika, ott a törzsekre teljesen nem természeter európai állami és területi model sokkal több szabadságvesztést és háborút és nyomort eredményezett mint amilyen volt előtte. Valamikor minden törzs a saját területén akart uralkodni és többé kevésbé uralkodott, ma olyan országokban amelyekben több tucat törzs él az egész ország területén akarnak uralkodni a nem természetes európai nagyhatalmak által létrehozott államok területén és ez polgárháborúkal jár és teljes törvénytelenségel, persze az aurópaiak a kezükbe adták még azokat az erőforrásokat is amelyekkel ezt megtehetik. Valamikor is voltak törzsek közötti háborúk de csak egy kis területért amelyre mindkét törzs igényt tett, de nem voltak más törszek feletti uralkodó ambíciók és lehetőségek sem (ijjal és gyalog ezt nem igen lehetett, az ára nagyobb volt mint a haszon és különben is nem tudták kihasználni a teröleteket. Ma viszont egy kis marék gazember a nyersanyagok feletti uralom miatt lemészáról mindent aki utjában áll. De ez Afrika, ezen kívül általában szabadabbak az emberek mint voltak (az USA-ban esetleg elméletileg nem) de még Kubaban és Kínában is előre lépés történt, Kínában nagy (persze még mindég nem elég). De hát ez is egy jel, hogy minden relatív, persze én nem is állítottam, hogy mindenki jobban él, de a túlnyomó többség igen.
  • Justil
    #219
    "de szerencsére ez ma még elméleti dolog csak és nagyon kevés embert érint (remélem igy is marad)"

    mellesleg honnan tudod h hány embert érint ez a dolog?
  • BlackRose
    #218
    Kicsit vicc de kicsit komoly is... :) mert, ugye az öreg Alabamai vagy Geogriai akit pl. a '30-as években meglincseltek és felkasztottak annak komoly volt a dolog nem pedig vicc. És akik ezt megtették azok szépen hazasétáltak épp úgy mint ma egy fudbalmérkőzésről. A fejlődés többek között azt is jelenti, hogy ezt nem lehet megtenni (pedig sokan ma is megtennék), de a társadalom ezt ma nem tolerálja, megtehetni ugyan megtehetik de a törvényel lesz dolguk és ezért nem is teszik meg.
  • BlackRose
    #217
    Persze ezt az államadósságot amelyet majd az unokák fizetnek azért nem kellenne felhalmozni, de ez nem fejlődés vagy jólét kérdése ez inkább éppen a fejlődés fékezése. Ha unokáinknak mindezt ami van a világot úgy adnánk át, hogy nem lenne mellé még egy nagy adósság is akkor az sokkal jobb lenne, gyorsabban tudnának fejlődni mint ahogy majd tudni fognak. De ez még nem változtatja meg azt a tényt, hogy netto nyertesek a következő generációk is éppen mint ahogy mi is azok vagyunk az előző generációkhoz képest. (Ha valami nagyon borzasztó nem történik a jövőben).
  • Motoroj
    #216
    "Nem fogyott el csak kibővült a lehetőség. Persze az igaz, hogy ma nem lehet csak úgy kutyákat kínozni vagy feketéket felakasztani mint 100 évvel ezelőtt, de ezek a régi lehetőségek nekem nem hiányzanak."

    Viccnek szántad, vagy komolyan gondoltad?
  • BlackRose
    #215
    Inkább az elérhetőség változásána lehetősége. Szabadság nem azt jelenti, hogy mindent és mindened lehet, hanem azt, hogy az amit lehet másnak azt lehet neked is ha biztosítod azt ami ezt neked lehetővé teszi. Ha erre mesterségesen erőszakot alkalmazva vagy erőszakkal való fenyegetés miatt ezt nem teheted meg akkor nincs szabadság, ha megteheted akkor a szabadság magasabb fokon érthető.

    Az unokáink öröklik mindezt amit mi és elődeink évezredek allatt elértek, a tudást az utakat, az épületeket és a tőkét ami nélkül éppen olyan szegényen tudnának megélni mint az ősember tudott. Az unokák többnyire kapnak és amit fizetnek az esetleg az amit majd ők az unokáikra hagynak.

    A többi átgondolatlan populista "romantikus költői" hangzású propaganda (ezért is populáris de nem igaz).
  • Hegi90
    #214
    Úgy látom már megint sok itt a bölcsész! :D
  • egyén
    #213
    A szabadságod mértékét az elérhető lehetőségeid határozzák meg.
    Mit nem ismersz, nem hiányozhat.
    Az árát az unokáink fizetik.
  • BlackRose
    #212
    Nézd és kb. hetente nézek vagy 10 perc TV-t tehát nekem sem fontos a HDTV, de az, hogy van az mindég jobb mint az ha nincs (és jó néha megnézni egy filmet HD-ben vagy egy sportközvetítést). Ugyanakkor talán semmi sincs olyan rossz formában mint a média, az teljesen szemété lett főleg a politika és a hitelexpanzió miatt, de könnyű nem nézni és a probléma meg van oldva. Mobilt is ritkán használok de jobb ha van mintha nincs. Vadászni és halászni is járok néha nagyon ritkán, nem azért mert nincs (az is van) hanem mert sokkal több tartalom van és nem jut időm minden héten halászni menni, de ha akarok akkor mehetek tehát az sem szünt meg. Hajó és repülő modeleket kélszítettem iskolás koromban és azt ma is készithetek ha akarok sőt sokkal jobbat is mert most számítógépen megtervezhetem olyan anyagokat vehetek a neten amelyekről azelőtt álmodni sem tudtam, motort és távirányítót stb... tehát az is van, más kérdés, hogy élek e a lehetőséggekel vagy sem.

    Asztronómiával is foglalkoztam és annak idején egy évig csiszoltam a lencséket, hogy egy teleszkópot csináljak, ma viszont elmegyek az Amazon-ra és 100+ dollárért rendelek egyet amilyenről akkor álmodni sem tudtam, nem élek a lehetőséggel de sokan igen. Hobi van és sokan élnek is vele (ellentétben nem lenne a piacon mindez amit itt leirtam), én jelenleg nem de nem azért mert HDTV-t nézek vagy SMS-eket küldögetek (mert nem) hanem azért mert más tartalmakat részesítek előnyben, mint pl. utazás, programozás, olvasás, néha néha vitorlázás stb. De aki ezeket a dolgokat részesíti előnyben amelyeket felsoroltál, nyugodtan megteheti sokkal könnyebben mint valaha. Nem fogyott el csak kibővült a lehetőség. Persze az igaz, hogy ma nem lehet csak úgy kutyákat kínozni vagy feketéket felakasztani mint 100 évvel ezelőtt, de ezek a régi lehetőségek nekem nem hiányzanak.
  • Motoroj
    #211
    Tényleg neki szólt. Azért is választottam el egy üres sorral.
  • Justil
    #210
    az nekem szólt :)
  • Justil
    #209
    "A lényeg itt az, hogy ma jobban, könyebben és biztonságosabban élünk és ami még fontosabb sokkal de sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk mint valaha."

    én értem, hogy te mire gondolsz ez alatt, de az éremnek itt is két oldala van, van ennek 1 másik olvasata, ha abból a szempontból nézed éppen hogy kevesebb lehetőségünk van. de ha ezt te intuitívan nem "érzed ki" a mai világból, akkor kár koptatnom a billentyűzetet, ugysem fogod megérteni.
  • BlackRose
    #208
    ""kinek mire nincs, nekem a te rasszizmusodra és sovinizmusodra nincs szükségem például..."
    Egyfelől nem sértődtem meg, másfelől meg nem tudod mi az a rasszizmus és sovinizmus."

    én ezt sehol sem irtam, most sem és soha.
  • BlackRose
    #207
    Nagy különbség van a természetes úton történő mellébefektetések (nem ideális információ és tudás amelyel a tőkével rendelkezők beruháznak) és az erősen serkentett (hitel ekszpanió = olcsó hitel, gyengébb piac analizist eredményez és ez nagyobb mennyiségű mellébefektetést eredményez, és nem szabad elfelejteni a hitelekszpanzió által mestereségesen (semmi piaci kereslet nélküli) munkahelyek létrehozásáról amelyek nem képesek eltartani magukat és csak infláció által finanszírozhatok és még egynáhány dolgot, mint pl. hitelbiztosítást stb. ami nélkül a ciklusok rövidebbek és sokkal de sokkal csekélyebbek és általában csak egy kis részét érintik a gazdaságnak egy időben mert nem a monetáris rendszertől függnek tehát nem is egy időben történik meg minden ágazatban és minden országban. Elméletileg még van a földön anyag és EZ NAGYON FONTOS: ENERGIA addig fenn lehet tartani. Más kérdés, hogy miért választottunk olyan politikusokat akik nukleáris időszaknak megfelelő sőt még talán azt átlépő gazdaságot akarnak 18. századi energiaforrásal működtetni miközben olyan álmokat tesunek előbbünk, hogy az egyébként elképesztően hígitott (Google: Dilluted Energy Sources) mint a Nap energia (amelyből nagyon sok kerül a földre de nagyon higan vagyis nagy területre szétszorva) és ez miatt ma is éppen olyan lehetetlen a jelenlegi fogyasztást megközelítő szinten "aratni" mint 30 évvel ezelőtt és ez 130 év múlva is úgy lesz, nem beszélve arról, hogy mekkora mennyiségű energiát kell befektetni az ilyen rendszerek megépítésére, és mennyi időt. Na de most itt nem ez a téma.

    Ami a személyi szabadság morszolását illeti ez nekem sem tetszik és már többször is szoltam ez ellen itt au sg-n, de szerencsére ez ma még elméleti dolog csak és nagyon kevés embert érint (remélem igy is marad), ezért is mondtam, hogy csak ideiglenes privilégiókat kapunk az államtól addig még szófogadó és jó állampolgárok vagyunk... de ez szintén más téma.

    Ami a tartalmatlanabb életet illeti, mond voltál már vidéken, láttad ott a tartalmas életet? És az most fényévekkel jobb mint akkor volt, amikor 20km körzetből ötévenként mentek ki az emberek és amikor már mindenkinek a feje teteljén nőtt ki a szomszéd és a falú lakosága és szerencsésnek tartották magukat, hogy napközben elvoltak foglalva a munkával (jó kis tartalom) éjjel pedig mivel nem volt villany és a mécset sem volt miből égetni a tyúkokkal mentek aludni.

    A lényeg itt az, hogy ma jobban, könyebben és biztonságosabban élünk és ami még fontosabb sokkal de sokkal nagyobb lehetőségekkel rendelkezünk mint valaha. Persze az más kérdés, hogy ezekkel a lehetőségekkel nem él mindenki, néha mert nehéz elérni, de nagyon sok esetben mert megelékszik a jelenlegi helyzetével és panaszkodni tud de lépni a saját érdekében már nem. Ismered azt amikor két testvér tökéletesen ugyanazok a feltételek mellet nőttek fel, mindkettőnek biztosították a szüleik ugyanazt és mégis az egyik sikeres ember a másik viszont semmit sem ért el. Van eset amikor az inteligensebb a sikertelen csupán azért mert valami miatt nem járta le az utat és nem használta ki a fölényéből származó előnyt sem. Hát akkor még ha beszámoljuk, hogy más világban és környezetben nevelkedő embereknél nagy a különbség az még jobban elébbünk állítja a képet, hogy ha van folyonk még nem jelenti, hogy mindenki úszni is fog benne. Érdekes pl. az indiai aki szarban nőtt fel, valahogy kijutott az USA-ba ottani egyetemen diplomázott és most a NASA-nal jó mérnök és a másik amcsi akinek már a nagyszülei is jól éltek, aki mint X-edik amcsi generáció mindent megkapott, angol az anyanyelve, ott volt neki 100x jobb lehetőség mint az indiainak és még is egy six-pack Joe lett aki a maga 200kg-ával beül a szobába és nézi a TV-t aztán pofázik, hogy az indiai elvette a munkáját... szóval a kérdés, hogy ki tudjuk e használni a lehetőségeket vagy sem, de ma sokkal több lehetőség van és sokkal könybben kihasználhatók, az átlag ember sokkal könyebben és jobban is él de az még véletlenül sem jelenti, hogy nem élhetne jobban is.
  • Motoroj
    #206
    "A jelenlegi gazdasági váltság perig korrekció"

    Részben. Nagyobb részben meg a média által keltett rossz hangulat következménye.

    "kinek mire nincs, nekem a te rasszizmusodra és sovinizmusodra nincs szükségem például..."
    Egyfelől nem sértődtem meg, másfelől meg nem tudod mi az a rasszizmus és sovinizmus.
  • toto66
    #205
    Az autó nem ugyan az most mint 20 éve, akkor nem az volt benne a hobbi hogy van, hanem hogy azt bizony sajátmagam szereltem, és akkor még örültem ha többet kitű tudtam hozni belölle. Ez most már nem csak azért nem lehetséges, mert nincs, hanem mert túl bonyolultak már a "sufnituninghoz"
  • Justil
    #204
    csak egyetérteni tudok...
  • toto66
    #203
    Javítva: "emberek agyát mosó"
  • toto66
    #202
    Viszont, sok hobbim volt és még van is, ami tartalmasabb életet biztosít a HD TV nézésénél. Volt például: vadászat, halászat, autó, motor, társastánc. Van festészet, barkácsolás, számítógép (programozás), elöltöltős lövészet
    És biztos egy csomót kihagytam. Ez ami fontos nem a mobil!
  • toto66
    #201
    Nekem a tartalmas élet nem a HD TV-nél kezdődik. Látod pont ez a baj az emberek az agymosó reklámokkal. Ma nincs HD TV-ém mert nem is nézek TV-t. Nincs mobilom, mert aki nekem fontos azzal minden nap találkozom, aki meg nekem nem fontos, az ne zavarjon a magánéletben (a munkahely az más). De ott is felesleges az én esetemben, mert egy órából 45 percig úgy is ki kéne kapcsolni. Én enm vagyok technika ellenes, sőt szeretem a technikát, de én döntöm el mi kell nekem, amire nincs szükségem az nem kell, ha hülyének néztek sem! Viszont ennek semmi köze ahhoz milyen tartalmas életet tud élni az ember. Most kevesebb lehetőségem, időm és pénzem van, mert a puszta megélhetésért is több időt kell dolgozni, mint 20 éve. 20 éve például volt autóm, igaz keleti, de használható, ma nem verem magam adósságba, hogy legyen, elég a lakás törlesztőrészletét fizetni (lakni kell valahol). De én még most is szabadabb ember vagyok, mint a lassan adósrabszolga magyar átlag! Ja és az idén 10 év után elöszőr megyünk külföldre nyaralni (régebben töbször voltam, és nem volt ennyire megterhelő anyagilag, pedig akkor még az útlevélre is várni kellett). Na ennyit a szabadságról...
  • Justil
    #200
    részben egyetértek, részben viszont nem.
    szerintem igenis rabszolgaság van, illetve van a szabad életnek 1 látszata, amit sokan elfogadnak szabadságnak.

    azok a bizonyos könyvek nem írták azt, hogy ez periodikus életciklusa a gazdasági rendszernek (...válság->fellendülés->válság->fellendülés..) nem mehet a végtelenségig? Sajnos ez a dolog nem körkörös, vagyis igen, de minden körben egyre veszélyesebb méreteket ölt és egyre problémásabb mellékhatásai vannak. Mivel az egész 1 exponenciálisan működő rendszer (sohasem egy adott szinten akarja tartani magát hanem folyamatosan növekedni), egy a végtelenségig növekvő görbe, viszont a mi világunk kurvára véges (legalábbis itt a Földön), véges számokkal írható le, pl energiahordozók és nyersanyagok, az emberi populáció létszáma (ami viszont bár véges, ugyanúgy exponenciálisan növekszik), stb.
    Ez a két dolog összeegyeztethetetlen, és nem tud a végtelenségig így menni.

    Szerintem nem jobb ma az élet, max kényelmesebb, és abban az esetben, ha az átlagemberek nagy táborát erősíted, akkor mondhatni biztonságosabb. Másfelől viszont keményen visszaszorulnak az egyéni jogok, folyik a népbutítás (és a népuszítás, amiből ide a hozzászólások közé is jutott), a sokak kizsákmányolása a kevesek által.

    "Sokkal nehezebb és tartalmatlanabb életet éltek."

    Ebben sem lennék olyan biztos. Az eddig felsorolt szempontokat véve talán nehezebb volt nekik ja, de hogy tartalmatlanabb lett volna az életük, azt kurvára nem hiszem. Ez relatív, meg amugy is mi számít tartalmasnak? Nem a "Boldog" élet elérése a célunk? Ez a kettő szinoníma, vagy mást jelentenek? Érdekes kérdések szerintem...