Földönkívüli élőlények

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#3150
Hát van pár érdekes alakzat a Marson, az biztos: 1, kettõ, 3/1, 3/2, 4,
5, 6.

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#3149
Az "egészen biztosan" kifejezés nem bizonyít semmit.
El kellene hinnem, hogy Jézust zsidó módra körülmetélték, holott errõl a Biblia egyetlen említést sem tesz. Ha viszont azt állítom -másokkal együtt-, hogy Mária egy elszegényedett pártus nemesi család tagja, a zsidók szemében goj, apjának személye, nemzetisége meg nem állapítható, akkor én vagyok a félretájékozott, hogy finoman fogalmazzak. Pedig ez a gondolatmenet a szövegbõl levezethetõ. Ha pedig Mária goj hercegnõ volt, fiát tilos volt megcsonkítania bárkinek is. Bemondásra pedig bárki mondhatja magáról, hogy a zsidókhoz tartozik -ha nem úgy van is-, márha nem szégyenli.
A korban a zsidók túlnyomórészt a Júdeának nevezett területen éltek, csak szórványokban voltak jelen a rómaiak által felügyelt régiókban. Galliában pedig alig (sõt aligha). Már Gallia nevének jelentése is az, hogy a "gojok földje". Kívül esik azon a területen, amit állítólag valaki(valami) valamikor a zsidóknak ígért. Na persze az ott élõket nem értesítette az általa jóváhagyott "lakosságcserérõl", pedig elvileg azok is az õ teremtményei voltak.
Pilátus nem akart belekeveredni, azért küldte a zsidó elöljárókhoz, mert Jézus nem jelentette ki, hogy nem a zsidók királya. Bár azt sem mondta, hogy az.
Egy eltévedt gyermekkel pl. nálunk a parlamentben is elbeszélgetnének a politikusok -mégha ezek nem bölcsek is-, amíg megtalálják a szülõket, s nem kérdeznék a származását. De bizonyára nem engednének be egy gyereket egy parlamenti ülésre, ahogyan akkor sem engedhették oda a döntések meghozatalakor a gyermek Jézust. Ha annyira kitûnt volna kortársai és korosztály közül, nem ácsként, hanem a törvényhozásban tevékenykedett volna. De még hazatérte után sem volt rögtön "vezetõ", vagy "bölcs", sem "tanító", míg el nem ment a sivatagba. Ott néhány nap alatt valakiktõl megkapta az instrukciókat, ezt követõen pedig rögtön megkeresztelkedett, elhagyta a vélhetõen addig sem gyakorolt zsidó "vallást".

Milyen tünetei lehetnek a holoklausztrofóbiának? Körülzárva érzem magam egy t?lem idegen népség helyben és id?ben távoli félelmeit?l.

#3148
Madár repked a vihar elõl. Huhh!
De akkor vágom hanyatt magam, ha igaz.😄DDD

#3147
Ezek könyebben "emészthetõek". Mert biztos titkolóznak elõttünk.--mondja a megvezetett emberke.

#3146
Ha egy egyszerû ember ilyen videót talál, szerintetek hinni fog neki vagy sem? Mert bizony nagyon meggyõzõen van felépítve, és még azt is mondanám, hogy még talán igazság is lehet benne. Azért ez a sok feltételes mód, mert így lehet tömegeket megvezetni, és a tudomány hiteltelenné válik a tömegek szemében.

#3145
Egészen biztosan körül volt metélve, mert az elõzménye, hogy befogadják a zsinagógába. Márpedig eljárt oda tanulni, késõbb befogadták a gyülekezetbe és ezen a napon felolvasott a tórából (Mk 01:21-28). Pont a rá vonatkozó prófécia volt az aktuális olvasnivaló. Késõbb szüleivel részt vett a húsvéti ünnepen a templomban és ott elkeveredett, szülei a zsidók udvarán találtak rá, ahol a bölcsekkel beszélgetett(Lukács 2,40–52).
Szóval a zsidó vallást aktívan gyakorolta, és kortársai is elfogadták zsidónak. Jog szerint is annak minõsült, azért küldte Pilatus a szahreddin elé, mert oda tartozott.
#3144
Imádom ezt a topikot még mindig.

Jézus pedig magyar volt ez tudott, aki mást mond hazudok, vagy zsidóbérenc!
#3143
Olvastam egy hsz-t <#nevetes1>:

"A világot Isten teremtette hat nap alatt, de valamit elb@szhatott, mert a hetedik napon az egész felrobbant.

Ez volt az õsrobbanás"

#3142
Persze, érdekes, nem azzal van a bajom, hanem csupán a végkövetkeztetéssel nem értek egyet. De ez talán megbocsátható.

- #3141 Nincs mit. :-)

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3141
Most látom milyen videót linkeltél be. Még nem láttam.
Köszi szépen!

#3140
Pedig ez mennyire jó kis dokumentumfilm! Nekem több újdonságot is hozott, de nem csak ez a rész, hanem mind a három.
Stephen Hawking féle emberek kellenének a Földre, hogy elõre lépjünk a tudományban!
#3139
Kértem, hogy ne haragudj, csak te is szerepeltél az elõbb.
A mi románcunk pedig nem újkeletû, nézd, lásd : Az evolúció.
De hát az igazi barátságot a rögös utak teszik erõsebbé.

#3138
Rólam már (a régi barátságunk okán) ódákat zengett Zero 7th, úgyhogy a magamét már megkaptam, az itt kibontakozó románcotokból kimaradnék...

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3137
Már bocsi, de ha viselkedésed okáról papírod is van, másold be.
Akor mindenki meg fog érteni, még ManoNegra is.<#wave>

Bocsi ManoNegra.

#3136
Mondd neked nehézségekbe ütközik normális módon társalogni?????
Mint ahogy látod, én próbálok veled emberi módon társalogni, de ha neked nem megy, akkor megpróbálok nálad nagyobb tuskó lenni.

Ezt megigérem!!!<#levele>

#3135
" Én nem ismételgetlek téged, még ha te úgy is érzed, hanem beszélgetni szeretnék."

Akkor talán próbálj új gondolatokat tenni a beszélgetéshez, ne átfogalmazni, amit én írok.

"Mondtam, hogy a véletlen szót én nem abban értelemben gondolom, mint ahogy a napi használatban elõfordul."

Magyar-hihy kéziszótárat mellékelj akkor legközelebb. Most honnan tudjam ezek után, hogy mit jelent nálad az, hogy "mondtad", "értelem", vagy "szó"? Ennyi erõvel bármi jelenthet nálad bármit, úgy meg kicsit nehéz a kommunikáció.
Javaslom, ha már magyarnak látszik, amit leírsz, akkor a szavakat is lehetõleg a magyar értelmezés szerint használd!

Rögtön definiálhatod a "káosz" szót is. Mert magyarul a két szó két különbözõ dolgot jelent, talán azért van rá két külön szó is...

Idõ elõtti létezésrõl értelmetlen beszélni.

De egyébként ne fáraszd magad ennyi billentyû megnyomásával, fölösleges. Az utolsó bekezdésed merõ zagyvaság.

#3134
Bocs, nem ide szántam a 3131-et.

Milyen tünetei lehetnek a holoklausztrofóbiának? Körülzárva érzem magam egy t?lem idegen népség helyben és id?ben távoli félelmeit?l.

#3133
KI mondta, hogy említik, amikor még nem is élt akkor. Én csupán két esetet említettem, melyek egymástól függetlenek.

#3132
"Az, hogy az alma a fáról felfelé kezd esni, az nem véletlen esemény, hanem lehetetlen."
Pontosan azt mondtam, hogy igazi véletlen NINCS, minden valaminek az okozata. De, ha mégis mindenféle ok nélkül egy is felfelé esne, az volna az IGAZI véletlen. És olyan pedig NEM!!!!! létezik.

#3131
Mária nem volt zsidó.
Akik zsidónak mondják, általánosítanak, mert általában a zsidók beltenyészetben szaporodtak/nak. Akik utánanéztek a kevés adatnak, azok úgy tudják, nem zsidó.
De semmiképp nem zsidóként, nem zsidónak nevelhették. Már vallása is eltér a zsidókétól. A Biblia nagyon lényeges kritériumnak tartja Jehova és a zsidók szerzõdéskötésének fizikai bélyegét, Jézus esetében viszont a cirkumáció kérdését nem érintik, sõt mintha szándékosan hallgatnának róla. Még a születésétõl számított nyolcadik nap elõtt távoztak Egyiptomba, mielõtt a mûveletre sort kerítettek volna. Így tehát elmondhatjuk, csakis a modernkori zsidók tartják zsidónak Jézust, mert ha zsidónak tartották volna régen, már csak a szokások miatt sem küldik a keresztre. Ha elfogadták volna zsidónak, ma minden zsidó keresztelkedne, mint Jehova "fia", a minta, akihez a zsidóknak az isten szerint hasonlóvá kellett volna válniuk. De kutyákból nem lesz szalonna..., a genetikai kísérlet nem sikerült, az új emberfaj (zsidó) nem váltotta be a reményeket. De ígéretet kaptunk János által, hogy eltávolíttatnak közülünk. Már csak egy helyre kellene gyûjteni õket.

Ha Jézus, mint annyian mások a zsidók történetében valamilyen külsõ beavatkozás nyomán született, nem biztos hogy az emberétõl eltérõ

Milyen tünetei lehetnek a holoklausztrofóbiának? Körülzárva érzem magam egy t?lem idegen népség helyben és id?ben távoli félelmeit?l.

#3130
A véletlen fogalmán felesleges vitatkoznunk, mert látom, hogy nem értesz. Én nem ismételgetlek téged, még ha te úgy is érzed, hanem beszélgetni szeretnék.
Mondtam, hogy a véletlen szót én nem abban értelemben gondolom, mint ahogy a napi használatban elõfordul. Most mondok egy olyant, hogy biztos nekem esel.😞((
Nálam a "véletlen" egyenlõ a káosszal. Igen én hiszek a káosz erejében, DE ez megint csak nem a köznapi káosz, hanem az, hogy az események kiszámíthatósága végtelenül esetleges.
Az idõ. Igen ez a számunkra ismert idõ. De állíthatod-e azt, hogy elõtte mi, és milyen módon létezett. Ha csak azt veszed, hogy netán az univerzum lüktet (Nagy Bumm-Nagy Reccs, bár már tagadják) akkor is van valami, ami számunkra felfoghatatlan. Vagy, ha az Univerzum membránok összecsapódásából jött létre, akkor megint csak volt elõzmény. Minden elõzménynek van elõzménye, és annak is van.........stb,stb
Vagy pedig térjünk vissza az egyszerûbb megoldáshoz: egy magasabb Intelligencia egyszerre csak létrehozta a világegyetemet. Bár ha Õt Valakinek tekintem, számmára is kellett létezni valamiféle táppontnak, hogy pont akkor határozta el, hogy cselekszik.

#3129
A héber/arámi/görög/latin írást lehet "Jézus a júdeaiak királyának" is fordítani.
#3128

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3127
Persze, koncentrálj erre, az meg ne zavarjon, hogy minden egyéb forrás és történész is zsidónak tartja Józsefet is, Máriát is, meg Jézust is.
De persze ettõl még lehetett svéd.

Egyébként nem mondtam, hogy Jézus _saját magát_ nevezné a zsidók királyának, de a Bibliában szerepel ez a kifejezés rá.

Na jó, akkor konkretizáljunk, mert látom, hogy a Passióról szóló részt sikeresen megtaláltad. Ott valóban a rómaiak nevezik így.
Viszont rögtön a legelején is úgy köszönnek be a Háromkirályok, hogy:
"Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az õ csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki." Máté 2.2

#3126
Persze, zsidók királyának, kicsit sem megvetésbõl. Õ mit mondott? "az én királyságom nem e világból való"

Ha gondolod folytathatjuk arrébb, mert innen hamarosan kiátkoznak.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3125
Az meg házi feladat, hogy megtaláld, hogy hol nevezi a Biblia Jézust a zsidók királyának. Több helyen is megteszi, nem lesz olyan nehéz megtalálni. Jó olvasgatást!

#3124
És Galileában kik laktak, te zseni?

Továbbá ha Józsefrõl tudjuk, és elfogadjuk, hogy zsidó, akkor szerinted a felesége micsoda? Figyelembe véve a zsidók legendás toleranciáját, idegenszeretetét és hajlandóságát a vegyes házasságokra?
Ehhez tényleg elég lenne némi józan paraszti ész, de hát annak te sajnos híján vagy.
De ha ez nem gyõzne meg, akkor javaslom, hogy vitatkozz a komplett katolikus, protestáns és anglikán egyházzal, ne velem:

"According to religious tradition, Mary (...) was an Israelite Jewish<1> woman of Nazareth in Galilee who lived in the late 1st century BC and early 1st century AD."
<1>^ Mary in the New Testament, Raymond Edward Brown, Joseph A. Fitzmyer, Karl Paul Donfried, A Collaborative statement by Protestant, Anglican and Roman Catholic scholars, (NJ 1978), page 140

Fordításban, mert tudom, hogy az angolt nem beszéled:
"A vallásos hagyomány szerint Mária egy izraelita zsidó nõ volt a galileai Názáretben, aki a késõ i.e. 1. században és a korai i.sz. 1. században élt."
Mária az újtestamentumban, Raymond Edward Brown, Joseph A. Fizmyer, Karl Paul Donfried, Protestáns, anglikán és római katolikus tudósok kollaborációjával tett megállapítások, (NJ 1978) 140. oldal.

Egyébként azt nem értem, hogy általános mûveltség körébe tartozó történelmi tényeket miért nekem kell korrepetálnom?

#3123
Inkább azt mutasd, hol van a Bibliában az, hogy Jézus zsidó! Mert József nemzetségét szépen kihangsúlyozzák, csak az aprócska bökkenõ, hogy nem József az apa.

Itt egy térkép, azt ne mond, hogy a Názáretinek repülõre volt szüksége, hogy eljusson Galileába!

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3122
Mi van? Az Ószövetségben pont nincs szó Jézusról.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3121
Ja, még új vagy. Azt tudni kell, hogy ManoNegrának a történelemhamisítás a hobbija. Nincs olyan történelmi téma, ahol ne tudna különvéleményt megfogalmazni, ami homlokegyenest megy szembe a komplett történelemtudománnyal. A lényeg, hogy a végén a szélsõjobbos kis kreált univerzuma izgalmas mesét adjon, amiben a magyarok (oh, elnézést a Magyarok, szélsõjobbéknál így szokás írni, nemzeti indíttatásból telibe szarva a magyar helyesírást) a világ urai, és minden szempontból felsõbbrendûek mindenkinél, még magánál az Atyaúristennél is.

Valójában sokat nem kell törõdni a mondandójával, én évek alatt nem találtam egyetlen állítását sem, aminek akár érintõlegesen lett volna köze a valósághoz, vagy az igazság leghalványabb csírája jelen lett volna benne.

#3120
Igen, erre céloztam, hogy fogalmad sincs, mit jelent az, hogy "véletlen". Ezért írtam le.

Az, hogy az alma a fáról felfelé kezd esni, az nem véletlen esemény, hanem lehetetlen. Véletlen eseménynek az a jellemzõje, hogy bekövetkezik, csak nem tudjuk, mikor. Amit leírtál, az soha nem következik be, ezért nem is véletlen esemény. Ha a gyakoriságát akarod a felfelé esésnek kiszámolni, akkor az 0/végtelen. Végtelen idõ alatt pont nullaszor következik be.

"de valójában, ha ismernénk az össze erõnek a az útját, mely az atomot szétroncsoló nagyenergiájú részecskére hat, ki tudnánk számítani."

Ez megint nem igaz. Heisenberg-féle határozatlansági elv miatt már eleve egy részecskének vagy csak a helyét, vagy csak a sebességét tudod megmérni, egyszerre a kettõt soha. Nem csak a gyakorlatban, elvileg sem. Tehát már itt elbukott a világot a legapróbb részletekig megismerõ projekt. Ezt mindenképp valószínûségszámítással kell kezelni, az meg véletlenekkel dolgozik.
Akkor is, ha nektek nem tetszik ez a szó.

Hasonlatod inkább analógia, csak nem tudom mire, mit akarsz vele mondani, és miért nekem írtad. Mondjuk azt már megfigyeltem, hogy az szokásod, hogy miután elmondtak neked valamit, te elmondod kb ugyanazt még egyszer, mintha a te ötleted lenne, meg mintha valami újat mondtál volna. Rettentõ irritáló, csak szólok.

Elõzmények nem voltak, mert nem volt olyan, hogy "elõtte". Az az idõskála abszolút nulla pontja. "Elõtte" nem létezett idõ.

#3119
Nem tudom miért lett divat elvitatni Jézus zsidóságát?
Már a Biblia is csak az Újtestamentumtól érvényes egyesek szerint.<#fejvakaras>

#3118
Ha belegondoltok, hogy találkozzunk az idegenekkel, mennyi "véletlennek" kell teljesülni. Persze igazából egyik sem véletlen, csak egy külsõ szemlélõnek tûnik annak.

#3117
Ne haragudj, hogy beleszólok, de ennek a viselkedésnek, te is a birtokában vagy.

#3116
Igazad van. Én a véletlenen azt érteném, mint ahogy említettem már, ha egy alma véletlenül felfelé esik. De soha nem fog megtörténni, de ha mégis, akkor az már nem véletlen, hanem egy törvény okozata. Az hogy melyik atom fog széthasadni, megjósolni persze, hogy bizonytalan, sõt lehetetlen nem mért körülmények között, de valójában, ha ismernénk az össze erõnek a az útját, mely az atomot szétroncsoló nagyenergiájú részecskére hat, ki tudnánk számítani.
Hasonlat. Reggel eldöntöd, hogy este elmész moziba. Biztos vagy, hogy teljesülni fog a vágyad. Ha csak rajtad múlna bizonyosan. De gondold el a végtelen lehetõségek sorozatát, melyek meghíúsíthatják vágyadat.
Az õsmag sem véletlen kezdett el tágulni. Elõzmények voltak. Lehet, ha azok nem jöttek volna létre, most mi nem beszélgetnénk.

#3115
*megítélésén

#3114
Ja, csak mondjuk ez a világ történészeinek konszenzusos álláspontja, nem "én így gondolom és kész". Aprócska különbség.

Persze te gondolhatod, hogy nem úgy van, nekem aztán kurvamindegy. A szellemi képességeid megítéléseden rontani már úgysem tud.

#3113
"hihy lesajnálóan írt a hívõkrõl"
Nem! Belõlem soha nem a sajnálkozás szól, hanem, hogy könnyebb egy egyszerû magyarázatot elfogadni, mint a számunkra kicsit "misztikus" tételt felfogni. Mint pl az õsi építményeknél. Hogyan is építhette azokat az ember?--szól a kérdés. Paff kész is a magyarázat: UFO-k. Hát errõl van szó.

#3112
Manapság elég kevés dolgot szokás annyival elintézni, hogy "szerintem így van és kész". Legalábbis jobb körökben.

<#nezze>

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3111
Többször hivatkoznak rá benne úgy, hogy "a zsidók királya".

Emellett Júdeában született egy olyan korban, amikor nem pattantál fel a repülõre, és utaztad keresztül a világot. Júdeában meg zsidók éltek akkor. Mégis, mi lenne akkor Jézus? Svéd?

#3110
De értelmezheted úgy is, hogy kár ilyen bulvárszintû lófaszka tudással megpróbálni megfejteni a világot, mert az adatok, amibõl korrekt következtetést vonhatnál le, 99.999999999999999999999999%ban nincsenek birtokodban.

#3109
Mondjuk arra, hogy amikor a mindenféle verziójú teremtõket kitalálták, akkor jó közelítéssel mondhatjuk, hogy abszolút nulla tudásuk volt a világról, fõleg a kozmológiáról. És mégis kitalálták, hogy mûködik, máig érvényesen!

Hát, vagy tévedtek, ugye. Manapság elég kevés dolgot szokás annyival elintézni, hogy "szerintem így van és kész". Legalábbis jobb körökben.

#3108
Szóval akkor tilos még elmélkedni is rajta, vagy most ezzel mit akartál okoskodni? Mellesleg az abszolút nulla tudással mire céloztál?

"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB

#3107
Mi van benne a Bibliában? Hogy Jézus zsidó volt? Nem zavar ha az volt, csak én nem találom benne. :-)

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3106
Mármint komolyan mondod, hogy nem tudod, hogy a vallásod vezéralakja zsidó volt?! TÉNYLEG?! Még a Bibliában is benne van!

#3105
Ez volt az a videó, ma végignéztem, de a véleményem nem változott.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3104
De, komoly.

&#8222;Uram, szabadítsd meg Magyarországot ezektől a banditáktól!"

#3103
Ja, hát ez jó módszer információk szerzésére egy témáról, ami állítólag érdekel téged... Csajozni is így szoktál, hogy minél messzebbrõl kerülöd az illetõt?

#3102
Ez a kérdés ugye nem komoly?

#3101
A materializmus és a tudomány két teljesen különbözõ dolog, és a tudomány nem materialista.