6495
12149940121232355297.jpg
  • zserni
    #6250
    Neked legalább a jó modorod mellett még humorérzéked is van

    Azt viszont egyáltalán nem tartom jó ötletnek, hogy "szavak nélkül ülünk" és várjuk a sült galambot.

    Nézd meg az egyik fórum társunkat, aki még pár éve maga is szkeptikus volt ezen dolgok iránt, magyar feliratot tett egy olyan film alá, ami 2 órában összefoglalja a legfontosabbakat arról, ami a másik topikon 13 év alatt téma volt. Ő nem csak megértette küldetést, hanem tett is azért, hogy a világ (talán) legsötétebb országában (ezen a téren) hozzáféjenek ahhoz az anyanyelvükön, ami a leghermetikusabban el volt zárva előlük hosszú időn keresztül. Ő nem várt csendben, hanam tett azért, hogy többnek is kigyuljon a sarki fény.

    https://vidlox.me/2pp26l517vm7
  • czihaki
    #6249
    Zephyr-Már a 6212 beírásomat se olvastad figyelmesen- és már akkor belém kötöttél s szinte kihoztátok belőlem a múltat- ami mostanság sajnos mindig elől van, mert csak a múlt emléke van már velem.

    Amit pedig a férjemmel kapcsolatban írtál- akkor nem öreg volt hanem 30 éves.Vettünk egy telket és csináltunk reá egy fabódét amibe a két kis gyermekünkkel beköltöztük azzal hogy a télen megtervezett házunk egy részét felépítjük őszig. De sajnos a férjem családja és az én famíliám is egyfolytában a férjemnek károgott, hogy az a pénz ami van nekünk legfeljebb egy odúra lehet elég-- Hiába próbáltam erőt adni a férjemnek és hogy ne hallgasson senkire, ő még is menekült és oda ahol télen egy elvált nőnél laktunk. Engem ugyan nem érdekelt mert nem gondoltam semmire csak a menekülésére-- de az már feldühített, hogy amikor elkezdtük az alapot betonozni a betonozás közben hagyott egyedül és ezt megismételte más napokon is vagy nem jött haza vagy tökrészegen érkezett-- Ezért zavartam el akkor hogy megbüntessem hogy tanulja meg hogy ilyen téren nem ismerek megbocsájtást. Tanulja meg, hogy nem hallgat többé senkire és nem dől be hízelgő kurvának, mert az a nő az volt, egy helyen dolgoztunk Ő műszaki rajzoló volt én könyvelő viszont minden vállalati mérnökkel viszonya volt a tervező szoba öltöző fülkéjébe. Egy vállalati bulin tudtam meg. A férjemet figyelmeztettem is hogy ne menjen be váratlanul, mert lehet hogy valaki éppen haza kíséri-- de bement és igazam lett. Részegen jött haza és úgy mesélte el. De ettől még elcsavargott pedig előtte soha nem ivott de a fejét tele dumáltak, így építkezéstől menekült-- Ezért küldtem el. egyébként nagyon rendes ember volt csak sajnos befolyásolható és bizonytalan sok mindenbe, mert a szülei vadállatok voltak, amikor megismertem három szót nem tudott kimondani annyira dadogott mivel balkezes volt és az iskolában is és otthon is állandóan ütötték a kezét és a fejét és ettől dadogós lett de a szülök utána is, ok nélkül.2 év alatt tudtam megtanítani szépen beszélni, majd beiratkoztam középsuliba estire és magam mellé ültettem hogy leérettségizzen közben megtanítottam lakást festeni amiből mester vizsgát is letett-- le is érettségizett Bár én az első után ott hagytam mivel én 2 év alatt érettségiztem le azt terveztem hogy felvételizek a Közgaz egyetemre a munkahelyem is hozzájárult volna-- De a szülei akkor is telebeszélték a fejét így a felvételire nem tudtam elmenni mert a kisebbik gyerekünk beteg lett, otthon nem hagyhattam a nagyobbikra, aki még szintén kis gyerek volt, a férjem pedig hiába vártam nem jött haza helyesebben csak este felé tök részegen akkor is.--- Ezért is adtam adtam el a szegedi házunkat és költöztem fel Pestre és vettem telket Érden, mert elegem volt a famíliájából--Attól kezdve hogy megtanítottam lakásokat festeni attól kezdve a szülők csalták magukhoz és minden voltam csak jó nem egyfolytában ellenem beszéltek kitalált dolgokat. Ahelyett hogy megköszönték volna,hogy mennyi mindenre megtanítottam a fiúkat.Szépen beszélni, viselkedni, szakmát tanítottam, középiskolába járt. Az érettségit már Pesten szerezte meg. Budán már művezetőként helyezkedett el az Ingatlan kezelő Váll.hoz.

    Csak büntetésből küldtem el, rajta múlott mikor jön vissza és kér bocsánatot-- de sokáig 3 évig nem volt bátorsága. viszont az egész fizetését elküldte a nagyobbik gyerekkel akit az iskolában megkeresett.

    Az én rokonságom se volt jó-- hiszen én sose éltem velük édesanyám TBC volt a tüdeje a csontja és a BŐRE IS és fiatalon halt meg- ezért kerültem intézetbe- és a rokonság megrémült hogy két kicsi gyerekkel megjelentem azt akarták hogy menjünk vissza szegedre ezért tromfolták a férjem ők is.-- Olyan szép lett a házunk egy része, de még kicsi de magas amibe ősszel beköltöztem a gyerekekkel, hogy az a boszorka nagyanyám amikor kijött elhaladt a házunk előtt odút keresett-- az utcában a szomszédok küldték vissza, hogy abban a házba lakok a két kicsivel, aminek a homlokzat kövezetébe be van vésve VIKTÓRIA..

    Az pedig hogy én mennyi ismerettel rendelkezem az legyen az én dolgom mindenesetre bármit tudni akartam akkor vagy tanultam vagy könyvtárakat bújtam.-- Ezért lett házunk is.
  • Zephyr Retiring
    #6248
    Már kezdtem megijedni, hogy Dávidot hozod fel példának mint hiteles forrás...
    De látom mégse. A te hiteles személyed sokkal jobban...


    Hát igen. Ezek után nagyon nincs is miről beszélni...

    Szerintem legjobb ha csendben, szavak nélkül várjuk a hivatalos bejelentést a földönkívüli élőlények létezéséről...
    ....és várunk....
    és .....várunk....
    és....................


    ...majd később még benézek, hátha történik végre valami....
    Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.11.25. 17:26:11
  • Zephyr Retiring
    #6247
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    A #6207 alatti sztorid kapcsán, én kérnék egy fotót arról a festményedről, amin a volt szeretett drága férjedet örökítetted meg. Gondolom az a pillanat inspirált, amikor kidobtad a nő miatt akit említettél. Vélhetően meglepődött a kisöreg, és akkor vághatott valami addig számodra is ismeretlen ábrázatot. Én ha festenék, biztosan azt a napot örökítettem volna meg. A kép címe pedig a "kidobott" lett volna...
    Ha nem ezzel az ábrázattal lett megörökítve festményen, akkor tárgytalan a kérés. Illetve ha sikerülne azt a pillanatot felidézned, mikor közölted a szeretett férjeddel, hogy le is út, fel is út: mehet Isten hírivel a nő után, s ezt megfestenéd, arra akár vevő is lennék. De csak ha szépen is festesz. Olyan mázolmányokért egy fillért se adok, amiket magam is el tudnék készíteni..

    Ami a többi dolgot illeti...
    Ész. Ezt a pontot a legegyszerűbb tisztázni. Javasoltam már másoknak is a Mensa Adaptív IQ tesztjét. Google is ismeri. Ingyenes, korrekt és pontos eredményt ad. Ha elérnéd benne az én szintemet, arról tudni fogok. S akkor máris jobban tudunk értelmesen kommunikálni egymással. Bár igaz, csak részeredményt ad, mert külön vannak még egyéb intelligenciáink is úgymint pl. érzelmi intelligencia...amit megint csak máshogyan mérünk. A kommunikáció azért nem egyszerű idegenekkel különböző fórumokon, mert mindenki más és más szinten mozog a különböző intelligencia típusok közt. De az Adaptív teszt ad egy általános képet magadról önmagadnak, hogy te épp merre jársz a skálán. Ezután már tudod milyen szegmensben érdemes keresgélned, ha kommunikálni szeretnél bárkivel bármiről...

    Életút. "Ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát". Én azért alszom nyugodtan, mert van állásom amit szeretek és ahol minden tekintetben megbecsülnek. Vannak tehát igen jó kollégáim is. Vannak barátaim, akikkel minden évben találunk közös időtöltést. Idén szilveszterkor például heten fogunk együtt szilveszterezni a hegyekben. Más barátokkal meg máskor és más programok keretében leszünk együtt.
    Van otthonunk, vannak felnőtt önálló gyerekek, sőt már unokák is, pedig én még csak 44 múltam. Tehát gyakorlatilag magam is nagypapi vagyok már :)
    Lehet vele dicsekedni, hogy ki mit ért el az életben, de felesleges. Én így vagyok boldog és szerencsés ahogy élünk a párommal. Mindkettőnknek vannak hibái, de megtanultunk velük élni.
    Nem zavarnánk el a párunkat ha félrelépne, hanem megbeszélnénk az okát. S ha meg van az ok akkor meg lesz a megoldás is, hogy ne ismétlődjön meg újra ugyanaz a gond.
    Van, aki az ilyesmit magától is tudja. Másnak javasolni kell, megint más pedig sosem érti meg mi is az a megbocsájtás....

    Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.11.25. 17:14:31
  • czihaki
    #6244
    Enyje maki 85 én mindenhol azonos koromat írtam számold ki-- Budapest 1942 okt 25. Ezt nem vártam tőled. De ide úgyse jövök többé, mert az ufo marhaságból épp úgy elegem van mint a vallások fantazmagóriájából és abból végképp, hogy egymást sértegetitek. Ha nem vagytok kíváncsiak az igazságra ám legyen, akkor ti se vagytok jobbak mint a bigott babonások. Ha nem látogatok ide, akkor legalább több időm marad a festészetre.Az elmúlt években kettő kiállításom is volt a festményeimmel,-- abból legalább van hasznom- Egy kiállítás 200 ezer forint bevételt jelent annyit fizettek amikor az első díjat megnyertem pályázaton + pénz még- amennyi képet eladók a kiállításon..Bár most a drága férjem arcképét festem sajnos csak fotóról az utolsó együtt töltött születésnapjáról. S a két unokám képét is festem, az egyik most fog érettségizni, a másik feljár Pestre Müsz. egyetemre levelező tagozatra hetente egyszer. Csodálatos fiúk ezért akarom megörökíteni őket olajfestmény képen,-hisz az én koromban bármikor követhetem a drága férjem.... Ezért sincs szükségem kötekedő társalgókra.
  • zserni
    #6242
    "A többi pataki szintű."
    Egy analfabétának a "vidd ki a bilit" és az "idd ki a bilit is ugyan az !
    Akkor nézd meg Dr Stewen Greert, hát ha ő nem Pataky szint. Azt is megmondja neked, hogy miért nem fogsz még egy darabig ufot látni.

    https://www.youtube.com/watch?v=Uv3gecbW_aM
  • maki85
    #6241
    " Majd ha megélsz 76 évet mint én" vs "mert egy 86 éves nagyival váltasz gondolatot "

    Akkor hány éves is vagy???
    JA!!, hogy elütötted a billentyűt???:)))
  • zserni
    #6238
    A #6197 es postodból arra következtettem, hogy te olvasni is tudsz (mivel ott értelmesen írtál), de kiderül, hogy még sem ?

    Akkor még egyszer: egy zárt karanténban (ami esetünkben a Föld) a hivatalos szerveknek nem az a feladatuk, hogy felvilágosítsák a fogva tartottakat, hanem az, hogy meghamisítsák az infokat és az eredetit távol tartsák a raboktól. Ezért nem ért semmit a világból az, aki a nasatól akar kiokosodni.

    A kedvedért azért megnevezek egy kompetens személyt, akinek nem áll érdekében a félrevezetés. Paul Hellyer ex kanadai védelmi miniszter hivatali idelyében nem állhatott ki a nyilvánosság elé a zufójaival (mivel nem volt rá felhatalmazása) de 90 évesen privát személyként megtette.
    Vagy itt: https://vilaghelyzete.blogspot.com/2014/01/ujra-komoly-interjuban-beszel.html
  • Zephyr Retiring
    #6237
    Most csak a gőg és a sértettség szól belőled...

    Nyugodtan olvass vissza vádaskodás helyett, a magánéletedbe senki sem vájkált eddig....rajtad kívül.
    Sértegetés sem volt, a mindenhez való értés az írásaidból következtethető ki.

    Tehát vagy igazat írtál eddig mindenről amit itt és egyéb fórumokon is megosztottál,
    vagy csak simán a fantáziád nagyobb a megszokottól.
    Bár azzal sincs semmi baj, csak arra ügyelj, önmagadnak ne mondj sosem ellent, mert akkor lesznek érdekességek..

    Béke veled kedves czihak(n)i karate nagyi.
    Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.11.23. 12:29:39
  • czihaki
    #6236
    Úgy látszik zephyr neked még nem volt dolgod erőszakos állattal-- mert akkor tudnád hogy az ilyennek nem lehet csak lefogni a karját, mert akkor veled szemben válna még agresszívabbá. S mivel te soha nem voltál szép kívánatos fiatal nő, így azzal se vagy tisztába hogy mit jelent ha egy ösztönállat erőszakkal közeledik egy fiatal nőhöz, hogy megszerezze magának a testét. az ilyet nem lehet se kéréssel, se lefogással leállítani. Az ilyen állatot csak ököllel orrba vágva és tökön rúgva lehet megfékezni. Sajnos nekem volt párszor ilyenre szükségem ha kéréssel fordultam egy-egy vezetőhöz, akik a kérésem azzal a feltétellel teljesítették volna, ha a testemet adom érte. Az ilyen ilyen aljas szemétláda csak azt érdemli, hogy a tökét rugja szét az ember- Vagy abban az esetben, ha valaki ok nélkül bántalmaz nyilvánosan városi rendőr kapitány létére egy nőt, az ilyen rangjával visszaélő szintén megérdemli azt, hogy a nő visszaüssön de úgy hogy egy életre ne felejtse el, hogy egy két gyermekes anyát ok nélkül nincs joga így megalázni, s talán az én figyelmeztető viselkedésemre más nővel nem lesz mersze nyilvánosan ráadásul ok nélkül, így viselkedni többé.

    Továbbá úgy látom te direkt azért vagy itt fent, hogy mások beírását olvasva legyen kikkel kötekednek és önmagad a legokosabbnak, legbölcsebbnek feltüntetni mindenki előtt. Csak ebben nagyon tévedsz kedves kis-unokám-- Majd ha megélsz 76 évet mint én, aki egyedül saját maga teremtett meg mindent ami az élethez szükséges, akkor majd talán lesz annyi tapasztalatod és ismereted, mint amennyit én szereztem életem során.

    S bármilyen téma van feltéve, akkor nem a a másik életében kell vájkálni, hanem mindenki írja meg a témával kapcsolatos észrevételét vagy ismeretét és azt úgy elfogadni, hogy a másikat nem sértegetitek. Inkább csak egymás ismeretét kellene kiegészíteni a mások hozzászólásán pedig, ítélkezés nélkül elgondolkodni. Hiszen maga a téma is nagyon érdekes, elvégre már maga az fantasztikus, hogy a földi életen kívül, sok ezer bolygón létezhet élet az univerzumban- és ebben az a legizgalmasabb, hogy különböző anyag összetételű bolygókon, egymástól különböző minőségű testtel és különböző tudattal, képességgel is rendelkezhetnek szóval teljesen más életek is lehetnek mint a földi.
  • Zephyr Retiring
    #6235
    Hárman is reagáltatok az egyszerű kérdésemre...

    Ugyanakkor bölcsebb lett volna, ha mindhárman inkább hallgattok.
    Ugyanis egyikőtök sem tudott megnevezni kompetens forrást a NASA-n kívül a témával kapcsolatban.
    Ezek szerint bárki vagy bármely szervezet is jelenti be egy nap a hírt, hogy találtak valamerre értelmes földönkívüli intelligenciát,
    ti akkor sem hinnétek el...
  • Zephyr Retiring
    #6234
    Érdekes. Mióta rágalmazás az, ha valakire azt mondjuk, hogy mindenhez ért?
    Mellesleg elég csak átfutni a hozzászólásaidat a különböző fórumokon.
    Egyetlen olyan sincs köztük, ahol csak egyetlenegyszer is azt állítottad volna : "sajnos ehhez most kivételesen nem értek."

    Ha netán tévednék, itt a remek alkalom, hogy kiigazíts: hol és mikor történt ilyesmi...
  • Zephyr Retiring
    #6233
    Egyetlen szóval sem állítottam olyasmit, hogy erőszakkal lehet csak valakit leállítani aki bekattan.
    Ha lefogsz egy dühödt harcias kart míg megnyugszik a gazdája, az nem erőszak. Az védekezés. Szélsőséges esetben akár életet is menthetsz vele. Az erőszakos leállítást megint csak te képzelted oda.
  • czihaki
    #6232
    Látod zephyr ezzel a mondatoddal mondtál önmagadnak ellent-- "Közben ártalmatlanná tenném az ipsét míg a mentők kiérkeznek"-- Egy erőszakos, agresszív embert szép szóval nem lehet leállítani csak erőszakkal. S hasonló módon KELL reagálni az olyanokkal szemben is akik visszaélnek a beosztásukkal és ok nélkül bántalmaznak egy embert,- vagy épp erőszakosan közelednek egy nőhöz testileg visszaélve a vezető beosztásukkal.- Az pedig hogy a lelkem az ütésével megölthetett egy kelet- koreai vagy kínai vadállatot az eleve megérdemelte hiszen kicsi, alultáplált gyermekeket dolgoztattak rabszolgákként, erőszakkal. még akkor is megérdemelte az az állat hogy az ÉNEM is megdöbbent a lelkem reagálásától.
  • Irasidus
    #6229
    Az még megvan, hogy az a vita tárgya, hogy nyilvános helyen nem félsz leleplező állításokat tenni... Amúgy amit müvelsz liqvid beszédnek hívják, én szórári érteleben használom a szavakat, te ezzel szebben egy saját nyelcen beszélsz, egyedi értelmezéssel? Hogy várod el, hogy bárki megértse? Vagy az már nem számít, hogy értem-e ami nekem mondasz? De akkor minek írsz nekem? Nem tudsz magyarúl?
  • zserni
    #6228
    elbeszélünk egymás mellett, nincs kedvem olyannal diskurálni, aki a szavak alatt teljesen mást ért mint én..
  • Irasidus
    #6227
    Egyszerű regisztrációval lehet "itt" lenni. Ez nem zár körű hely, és regisztráció nélkül is bárki olvashatja, szóval nem vagy elkülönítve sehogy. Az egyszerű realitások is rádcáfolnak.
  • zserni
    #6226
    Nem érted az egészet. Az "itt" az csak azon emberek számára van, akik nem látják a rácsokat. A manipulátorok egy másik realitásban vannak, úgy, hogy nekik előnyösebb ha maradok, még ha kellemetlen is vagyok a számukra.
  • Irasidus
    #6225
    Ha elvisznek, nem árthatsz nekik itt. Logika.
  • zserni
    #6224
    Hova visznek el ? Tudják "ők" nagyon is jól, hogy a legkevesebbet éppen "itt" árthatok nekik, úgy, hogy nyugodtan alszom...
    Üdv: egy kiszabadult
  • Irasidus
    #6223
    Mi is figyelünk egy idelye, és ha nem hagyod abba kommentelést, a hátérhatalom emberei elvisznek. Most kiderül, hogy mennyire gondolod komolyan, amit írsz. No, van bátorságod válaszolni? Üdv: egy ügynök.
  • zserni
    #6222
    Te kiket tartasz a témában kompetensnek ilyen hír közlésére?

    Először inkább talán kiket nem tartok kompetesnek. Minden olyan szervezetet ami hivatalos (legális), nem tartok kompetensnek. Nem azért nem közlik velünk azt sem aminek tudatában vannak, mert az emberek képtelenek lennének a valóságot feldolgozni, hanem azért, mert a Föld egy eltérített bolygó, ahol a testünkben mint energia termelő haszonállatokként működünk. Kinek az érdeke, hogy megszűnjön az energia termelés ? Kinek az érdeke, hogy felébredjünk, és meglássuk a börtönünk rácsait, amik eddig láthatatlanok voltak ? Hát nem a kormányoké (akik maguk is a rabtartók befolyása alatt állnak) és nem hivatalos szerveké mint a NASA mert ezek mind csak a leányvállalataik.

    De akkor hogyan lehet még is csiszolódni ? Sok módszer van, mindenkinek meg van a magáé. Az én módszerem az, hogy azokat a személyeket figyelem meg, akik közvetlen kapcsolatba voltak/vannak az idegenekkel és nem eltérítették, hanem tanították őket. Vagy éppen csanelozóktól (médiumok), időutazóktól esetleg az Akasha letöltésére képesektől.
  • Irasidus
    #6220
    Ez egy búlvár cím, bulvár tartalom.
  • Irasidus
    #6219
    Miért rágalmazol? Ami írtam neked bármikor is, ahoz nem kell két diploma. Csak jelezném a szintet, amin mozogsz. Ha ez neked minden tudás jelent, akkor erősen tudom ajánlani neked is, valamilyen alap, vagy közép iskolát. Ott mindenről szó van, amit mi érintettünk valaha.
  • Zephyr Retiring
    #6217
    Te kiket tartasz a témában kompetensnek ilyen hír közlésére?
  • zserni
    #6216
    Aki a NASA tól várja a bejelentést ezügyben, az meg is érdemi..
  • Zephyr Retiring
    #6215
    Idegen civilizációkról készül bejelentéssel a NASA.
    Cikk.
  • Zephyr Retiring
    #6214
    Szuper, hogy ilyen multifunkcionális személyiség vagy..
    Biztos jól kijöttök majd irdatlansuskussal, ő is egy mindenhez értő fazon.

    Én is mekk mester típus vagyok mint ti, csak én elismerem, hogy nem értek mindenhez...
  • Zephyr Retiring
    #6213
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Én rögtön hívnám mobilról a 104-et (mentők), mert legfontosabb az élet védelme. Közben ártalmatlanná tenném az ipsét míg a mentők kiérkeznek. Egy megrugdosott személyben akár vérrög is kialakulhat, kár lenne még több bajt okozni azzal, hogy segíteni próbálok. Kivétel, ha láthatóan életveszély alakult ki a bántalmazott személyben. Miután megérkeztek a mentők vélhetően ők maguk fogják kihívni a rendőröket és megtenni a feljelentést súlyos testi sértés miatt, ami akár 5 év szabadságvesztéssel is büntethető jelenleg.
    Konkrétan innen az SG-ről is ismerek személyesen rendőrt, akár őt is hívhatnám, de minek? A mentők ilyen esetben sokkal hasznosabbak. Mellesleg a kiérkező rendőrök valószínűleg úgyis mentőt hívnának...

    Utoljára szerkesztette: Zephyr Retiring, 2018.11.21. 23:38:37
  • czihaki
    #6212
    Na hasonló szélhámosságot művelnek a vallásos tömeg-hisztéria keltésnél is. Megérdemelné ez a fazon is, hogy rajta próbáljam ki az ilyen energetikai hókusz- pókot szemtől- szembe.-- azt gondolom elmenne a kedve a további szélhámoskodástól, mert jól megcsapnám, mint annak idején azt az első bp-i vezető természetgyogyót, aki azonnal fel is vett volna gyógyítónak miután lenyugodott. Másokat gyógyítani lehet de csak ha valaki erős energetikailag és speciális pontokba besugározva (akupunktúra pontokba tűk helyett) de ezt is csak az képes végezni, aki érzékeli is az energia szálakat és azokat a testhez fércelő" test-energia-csatornákat.-- De ez nagyon ritka képesség- nem véletlen hogy a kínaiak is csak most próbálkoznak olyan műszer készítésével amely érzékeli mind ezeket-- mert akkor lesz csak tökéletes az akupunktúrás kezelés is. Addig csak, vagy sikerül,- vagy nem.
  • czihaki
    #6211
    szia hiperfizikus-- én valóban igy gondoltam ahogy írtam az előbb-"Földünk geofizikai átgondolása után" De úgy is nézhetjük, hogy geológiailag a fejlődését, belső fizikai változását és energetikailag is átgondolni. Mert tulajdonképpen ha ezt tisztázzuk az választ adhat arra is, hogy bizony nagyon sok életre alkalmas bolygó lehet a mi galaxisunkban de az univerzum összes galaxisában is. De ennek megállapításához nincs szükség egyáltalán arra a téveszmére, hogy az univerzumot Isten teremtette. Bármilyen bolygón élet születik, most mindegy milyen sejtminőséggel, a lényeg hogy minden egyes bolygó saját maga alkotja meg az életet önmaga anyagából és a saját Energiájával miután az energiája felszabadul a belsejének felbomlása következtében.-- Ami lényeges, hogy megfelelő távolságra is legyen egy meleg éltető Csillagtól és megfelelő anyag összetételű legyen amely az általa teremtett élethez szükséges.

    Ezt a beírásom Nektek is szántam maki85 és zephyr hiszen ez a téma valójában itt a földönkívüliek létezése.
  • hiper fizikus
    #6210
    Szia
    "Földünk geofizikai átgondolása után"
    Nem-e azt akartad írni, hogy a Földünk pszichofizikai átgondolása után ?

    Utoljára szerkesztette: hiper fizikus, 2018.11.21. 20:45:38
  • czihaki
    #6209
    maki 85 nagyon örülök, hogy TE így gondolkodsz. Nagyon idegesítő a hazugság a szélhámosság és még jobban a babonaság ami sajnos egyre több embert sötétít el agyilag. Csak akkor hittem el bármit ha alaposan utána néztem vagy épp bizonyítékot találtam reá. bármit elakartam érni, akkor mindennek utána olvastam, és kutattam s ha lehetett a gyakorlatban is kipróbáltam ha szükségem volt reá. Örülök hogy TE is józan gondolkodású vagy. Ennek a fejezet címnek a megválaszolása is --Földönkívüli életekről,-- logikus átgondolást igényel. Ahhoz viszont A Földünk geofizikai átgondolása után juthatunk el.
  • maki85
    #6208
    Csak azért, hogy te is derülj milyen ostoba is az emberek egy része, s hogy egyeseket mennyire hatalmába tud keríteni a butaság.

    Nézd meg

    Találsz-e párhuzamosságot???
  • czihaki
    #6207
    zephyr az előbb az agresszióval kapcsolatban válaszoltam, de lehet rossz helyre löttyintettem.

    Az építkezésre vonatkozó tanácsaidat utólag köszönöm, de tudod már elkéstél ezzel 3 alkalommal is. Igaz egészséges lakást harcoltam ki a családomnak még ha kicsi is volt, de onnan már elkezdhettük a jövőnket tervezni-- képzeld azt elcseréltem egy szeged szélén levő vályog házra, amit felújítottunk.-- Majd eladtam és felköltöztünk Budához közel Érd-parkvárosba ahol telket vettünk és ideglenesen egy kicsi nyári-konyhában laktunk. Időközben minden létező építési szakkönyvet végig olvastam és az alapján megterveztem a házunkat,kiszámítva mindent mennyi anyag kell és milyen anyag,- majd kimértem az alapot és elkezdtük az alapot elkészíteni és a lábazatot amihez a közeli kőbányából követ is hoztunk- Közben kerestem egy mérnököt akit megbíztam azzal, hogy a tervrajzom alapján készítse el a hivatalos tervrajzot, hogy leadhassam a helyi tanácsban építési engedélyt kérni. Sajnos a betonozás idején egy rokon nő rámászott" a férjemre akit ugyan nem a nő érdekelte, hanem az építkezéstől való félelme, mert az egész rosszindulatú rokonságom csak károgott a férjemnek, hogy az a pénz ami nekünk van abból legfeljebb egy udvari WC építhető-- s mivel én nem álltam le se a tervezéssel se az építkezés elkezdésével igy menekülni kezdett hiába figyelmeztettem menekült be Pestre a rokon csajhoz akinek lakása is volt-- Így a drága férjemet szószerint kidobtam, pedig szerettem és azt is tudtam hogy a csak nála nem komoly kapcsolat- de elvonta a figyelmemet és az erőmet is ezzel ezért zavartam el --Ami pénzem volt abból kimentem a köbányához és szabályosra vágott köveket vettem majd megkérdeztem a kővágókat hogy milyen szerszámot kell vennem ahhoz hogy a kövek elejét felszinét kidolgozhassam-- Rendesek voltak, szerszámmal megmutatták és a szerszámot nekem is adták és amikor elkezdtem felpakolni a köveket a kocsira majd nem minden kőmunkás odajött és felpakolták a köveket és a következő fuvarnál már vártak is reám-- Annyi követ dolgoztam ki, amennyi egy ebédlő egy kis szoba és egy főzőfülke méretű ideglenes épülethez kellett-- közben szabadságolt kiskatonákat fogadtam fel akik csak kevés pénzt kértek ők falazták fel és ők hoztak olcsó bérért aki a tetőt is megcsinálta. Ősszel már be is költöztem a két gyermekemmel, egyiket óvodába vittem a másik a helyi iskolába járt én pedig először könyvelő voltam Budán, majd különös történések miatt klinikára mentem dolgozni állandó éjszakát vállaltam és ismét tanultam de levelezőn. A férjem szegény nem mert hazajönni én pedig nem hívtam viszont nagyon becsületes volt, mivel az egész havi művezetői fizetését odaadta a nagyobbik gyereknek hogy hozza nekem haza,-- ő pedig fúsi munkából szerzett pénzből élt, és ahol lakott albérlőként egy idős embert tartott el és gondozott. A következő tavasszal minden reggel az Ó-budai téglagyárnál a bontást vállaltam azért mert minden lebontott tégla fele ingyen elvihető volt-- de én az összeset elvihettem ingyen, mert az irodai férfiak végig néztek rajtam amikor jelentkeztem náluk és összenézve nevettek rajtam- "Ha kisasszony maga lebontja a falat, akkor elviheti az összes téglát ingyen- hát én jártam jól, mert annyi téglát bontottam le és szállítottam haza amennyi a 3 szobás nappalis ebédlős fürdőszobás előszoba konyha és spejz + a kazánház és garázs fal szigeteléséhez kellett-- mivel az egész épület terméskőből épült tégla béléssel közte levegő kihagyva.--A építkezést csak 2 év múlva fejeztem be, --az viszont igaz hogy kihajítottam 3 kőművest, és egy vízszerelőt mert nem dolgoztak rendesen azt képzelték ha nő vagyok akkor már semmihez se értek hát ráfáztak, mert baltával zavartam őket az utcáig-- utána ismét a kiskatonák jöttek is fejeztek be mindent, akikkel meg is ünnepeltük amikor kész lett.-- Viszont egy árva fillér kölcsönt nem vettem fel banktól!!Amikor a ház építésnek a végére jutottam akkor kijött a férjem és meglepődött nem tudta, hogy belefogtam az építkezésbe a fiamnak pedig megtiltottam hogy bármit elmondjon az építkezésről.-- Nagyon klassz kanadai stílusú kandallót is építettem a nappali falának egyik oldalába! Azt egyedül én csináltam a szomszédaim megrémültek amikor begyújtottam mert olyan nagy volt a tűztere és a nagy tűz fénye kilátszott az utcára is, azt hitték valami felgyulladt nálunk-- egy kanadai építési szaklapból lett. lefordítva
  • czihaki
    #6206
    Az erőszak valóban nem megoldás ebben igazad van-- de azért megkérdeznélek most Téged, -- Ha az utcán meglátnád hogy egy férfi ököllel püföl egy kisgyermeket, majd amikor a gyermek a földre esik, akkor pedig rugdossa a gyermeket--- Te mit cselekednél ilyenkor néznéd tovább, vagy tovább sétálnál vagy a telefonoddal rendőrt hívnál? Mert ez a három lehetőséged lenne aszerint amit ilyen esetben helyes csak tenni.--- szóval, hogy döntenél?.
  • czihaki
    #6205
    Kedves maki85 Ennek a szélhámosnak a videóját nem néztem végig- Ez a fazon szélhámos már máskor is láttam!! Gondolattal, de csak erős koncentrálás után képes lehet bárki elmenni még messzire is, DE csak a lélekből kisugárzott egy-két parányi energia hullámával ha a lélek figyel arra amit az ÉN nagyon szeretne elérni, akkor kisugározhatja és ha eljutott arra a helyre akkor csak érzékelheti hogy él-e vagy holt-e az akiért aggódott az ÉN--, majd visszatérnek a parányi hullámok a saját lelkéhez a testbe és tudatosítja az Énnél amit érzékelt- ezt nevezhetnénk hatodik érzéknek megérzésnek. Annak idején én csak azt mondtam másoknak hogy gondolatban leszek nála és úgy folytatom a fájdalmának elmulasztását de valójában kiléptem a testemből és úgy voltam ott náluk-- de előtte a valóságban is csillapítottam a fájdalmát az illetőnek részben hogy a lelkem érzékelje, megismerje az illetőt, mint ahogy a lakásukra is elmentem azért hogy tudja hova kelle majd eljutnom lélek fazonként.-- Egyébként amikor éna klinikán gyógyítottam embereket, még nemvolt természetgyógyászat sehol az országban még a kínai akupunktúra is tiltott volt-- ami egyébként jó, amennyiben jó helyre szúrják azt a tűt.-- Ami igaz a természetgyogyóknál az egyedül a masszás és a gyógytorna-- minden energetikai gyógyításuk nem több mint szélhámosság- Ezért se léptem be közéjük amikor először megnyílt Pesten, pedig ahogy ellenőriztem a MESTERT"" az is csak egy szélhámos volt és amikor erre rátapintottam nála azonnal felvett volna oda minden tanfolyam nélkül!!-- pedig már akkor is lenyúlták a lóvét a tanfolyamra jelentkezőktől-- A reiki baromsággal pedig teljesen kiakasztottak-- még hogy az univerzum energiáját adják át a betegnek-- nem normálisak!!- csak azok gyógyulhatnak meg akik vakon hisznek bennük és csak betegség tünetük van, amit az életproblémájuk miatt maga a lélek vált ki, mint tünetet, de valójában még nem betegek.
  • maki85
    #6204
    Róla mi a vleményed??
  • Zephyr Retiring
    #6203
    Nem. Továbbra sem az erőszak a megoldás. Csupán egy igen hatásos módszer, de semmiképp sem a helyes cselekvés.
    Nagyon elkanyarodtunk az eredeti témától, de erre még röviden pár szóban spoiler alatt..

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    1) a vályog természetes anyagokból készül, igen jó hőmegtartó képességekkel. Megfelelő vastagság esetén (ami kb.50 cm minimum) utólagos hőszigetelése nem is indokolt ellenben a tégla és lakótelepi panel falakkal, amiknek meg nagyon is.
    Ami ott gond lehet az 3 tényező:
    - rossz (elöregedett) alap felőli falszigetelés, ami a felvizesedés ellen véd.
    - szigeteletlen födém ami szintén csak a vékony mennyezetre kell.
    - hideg kő, tégla vagy terméskő alap a falak alatt, ahonnan szinte süt télen a hideg.
    + elöregedett, korszerűtlen nyílászárók, de ez már megint egy másik történet...

    2) megérteni mindent meg lehet, amit az ember meg akar érteni. Ugyanakkor ha valaki csak legyint dolgokra (amikre egyébként nem biztos, hogy kellene) az meg amiatt is lehetséges, mert nem tud azonosulni azzal a ténnyel, hogy változni mindenki képes. Főleg az, aki akar is.

    Mert téged bántottak gyermekként, így sérült az identitásod, a mentalitásod, önmagad képtelen vagy eldönteni mi a helyes és mi nem az.
    Segítek egy picit: ha pofonüt valaki, nem az a helyes reakció, hogy visszaütsz. Az egy védekezési mechanizmus, nem egyéb. Ha ilyen esetben gondolkodás nélkül visszaütsz, az annyit tesz: egy szinten vagy gondolkodásilag azzal, aki megütött. De lehetsz okosabb nála, ha akarsz.
    Elmondom miként::szóval kaptál egy irdatlan nagy fülest valamiért valakitől.
    Egyet hátralépsz és bármiféle indulat nélkül megkérded tőle, hogy helló, ez most mi volt?
    Két dolog történhet ekkor:

    1) az illető meglepődik a reakciódon, az agyában elindul valamiféle kommunikációinger és meglepetten válaszol.
    Aztán remélhetőleg sikerül vele megértetni, hogy az erőszak nem jó dolog...

    2) az illető nem figyel rád, már emeli is a karját a második pofon miatt, amit neked szánt. Vagy ütésre szorítja az öklét rosszabb esetben.
    Mivel te addigra már egyet hátraléptél, van időd védekezni. Elkapod a feléd induló kart és (termettől függően) az óramutató szerinti irányba jó erősen megtekered. Az illető ilyesmire általában nem számít (mivel megütött, így nem is gondolkodik csak cselekszik) egy pillanat alatt a háta mögé fogsz kerülni. A vállai felé húzod jó erősen a karját - ne félj nem fogod eltörni - és máris átvetted az irányítást. Minél többet ficánkol alattad, annál jobban kell tovább feszíteni a karját. Lesz egy pont amikor feladja. Annál a pontnál pedig vársz. Meg fog szólalni. Annak függvényében hogy mit mond neked, vagy maradtok úgy abban a pozícióban, vagy tovább feszítheted a karját. Ahogy az adott helyzet épp megköveteli. Nem az a cél, hogy viszonozd az agresszióját. A cél az, hogy megtudd támadásának okát.
    Még valami: ha ezt egyszer elsajátítottad / megtapasztaltad már, csökkenni fog az agressziód is. Mert használod az eszed.
    Jobb és hasznosabb is cselekvés előtt gondolkodni.

    Ami pedig az asztráltestet illeti (ő lenne az az éned aki utazgat életek, világok és nemzedékek közt) amennyiben igaz az elmélet, hogy abban van minden addigi tapasztalatunk és tudásunk, biztos vagyok benne, hogy ezen dolgokkal amikre felhívtam a figyelmedet, nagyon is tisztában van. "Ő" nem fog értelmetlen bosszúkat kreálni, mert látja a bosszú láncolatát ami végtelen. Te kinyírod őt, ő meg a kutyád, te meg a lovát stb...majd végül egymást. Aztán az életben maradt fél magyarázkodhat önvédelemről kontra bosszúvágy...

    Az asztráltested teljesen más mint elképzeled. "Őt" nem a bosszú vagy az igazság keresése érdekli, hanem a megoldás.
    S a megoldás az mindig az emberi hang megtalálása egymás iránt.
    Minden egyéb csak a fantáziád műve.

    Lehet magyarázatot keresni a testen kívüli élményekre. Ám ha kiderül, hogy azok egy másik (számunkra elérhetetlen) dimenzióban vannak, akkor úgysem megyünk vele semmire sem...


    A Föld középpontja téma kérdésköre egy picit Isten létezése kontra nem létezésére emlékeztet.
    A földi mágneses gravitáció indokolja, hogy lennie kell ott lent valahol mélyen valaminek, de a "mag" métetét és anyagát jelenleg még csak tippeljük. Ha a tudomány egy nap majd feltárja az anyag pontos szerkezetét összetevőit és egyéb érdekes információit, az nagy nap lesz az emberiség történelmében.
    Ugyanis aznaptól képesek leszünk mi magunk is világokat teremteni, mint az Isten vagy istenek (ki ki hite szerint ugyebár...)
  • czihaki
    #6202
    Az erőszak valóban nem oldhat meg dolgokat, viszont a körülmények olyanok is lehetnek amelyek elvárják és igénylik az erőszakos rendreutasítást-- mint ahogy több munkahelyi vezetővel szemben kénytelen voltam mert aljas módon a kérésem akkor teljesítették volna ha a testemmel- fizetek érte- ezért és most figyelj!!!---!!! egy tucat munkahelyet kellett otthagynom, mert jól helybe hagytam az ilyen szemeteket utána kiléptem. De volt olyan esetem is utoljára, többé nem-- hogy már férjnél voltam és megszületett a második gyermekem, de otthonunk amit kiharcoltam kiderült hogy frissen meszelt vályog viskó volt ami eredetileg szigetelés nélküli vályogfalból, ló istállónak készült és a hátsó fala a szomszéd vályog kerítése volt ráadásul-- ezt a mennyezetig vizes penészes odút kaptam több éves lakás igénylésemre. S hiába panaszkodtam hogy a gyerekeim túl sokat köhögnek. Ez után bementem a Párt bizottságra ahol a portás vigyázott addig a gyerekeimre és felküldött az emeletre hogy ott találom a párttitkárt-- Benyitottam egy terembe és kiderült megyei pártgyűlés volt mindenki hátra fordulva engem nézett- igy úgy döntöttem, hogy ettől a több mint 100 embertől kérek segítséget és előre menet ahol a tribünön a vezetők ültek odáig mentem és közben elmondtam a problémánkat és segítségüket kértem hogy vagy egy egészséges kicsi lakát vagy legalább bankkölcsönre utaljanak ki a családomnak lakást.--A tribünről lejött hozzám egy férfi rám üvöltött hogy "Takarodjon ki maga senkiházi" és arcul ütött--- Én pedig felforrtam és ököllel kétszer vagy háromszor arcába vágtam majd hatalmas erővel a tökébe rúgtam- hogy a földön kötött ki nyüszítve mint egy állat.-- Fiatal rendőrök akik ott voltak a helyiségbe oda szaladtak a pasast felemelték és kivitték a helységből, kettő pedig hozzám jött és lebilincseltek közben az egyik a fülembe súgta-- Tudja kit bántalmazott? - Aki engem bántott ok nélkül- válaszoltam-- Ő pedig súgta: A városi rendőrkapitányt ütötte és rúgta meg.-- Majd levittek a portáig ahol a két gyerekem várt a babakocsival- majd egy férfi jött le a lépcsőn valamit mondott a rendőröknek és ezután levették a bilincset a kezemről-- ---Egy hét múlva egy szép egészséges kicsi lakást kaptunk egy bérházban.-- az erőszakra erőszakkal kell reagálni ha más mód nincs, de az aljasságot és az ok-nélküli gazemberséget senkinek nem szabad eltűrni.