Földönkívüli élőlények
Jelentkezz be a hozzászóláshoz.
Meg eleve a jelentõség abszolúte szubjektív, még ha értelmesen van használva, akkor is.
Bryan Aldiss: Amíg világ a világ
Larry Niven - Jerry Pournelle: Szálka Isten szemében
(nem a modern kütyük állnak a történetek középpontjában)
Szóval a galaxis peremén egy kicsi, nyugodtan duruzsoló nap körül sokkal nagyobb az esély mint máshol.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
Ha magas rangú embereknek nem hiszel vagy nem lehet hinni, akkor kinek hihetsz? Nyilván egy fiatal sem lesz közöttük, mert titoktartás köti õket cirka 40-50évre, de akik benne voltak és bele láttak a dolgokba, jobban mint mi, azoknak miért kell kétségbe vonni egybõl a szavát, csak mert már idõs? Pedig el lehet töprengeni rajtuk, nem mondom azt, hogy tényleg egybõl nyálcsorgatva rá kell cuppanni, hogy ez már pedig csak így lehet, de nyugodtan el lehet játszania gondolattal.
A sci-fi meg nem rossz dolog, tágabbra nyitja a tudatod fantáziádat, és gondolkodásba ejt (néha), elég ha visszanéz az ember pár régebbi akkor csúcs modernnek számító kütyüt, számos ötlet a mai napra megvalósult már belõlük.
#hhwnd
Mindenki fontos. Én csupán szeretném az igazságot tudni, ahogy jogában állna mindenkinek, és senki sem korlátozhatná a másikat, pláne nem fontos információk elhallgatásával, ami az egész emberiségre tartozna. De amíg az emberek többsége ilyen szürke marha agy mosott tévén át butított szunnyadó állapotban lévõ zombi, addig sajnos sok mindent el lehet hallgatni elõlük. 😊
Egyébként ahogy mi megfigyelünk más élõlényeket, kutatunk Földön belül és kívül egyaránt, ebbõl kiindulva megteheti mondjuk ezt más is. Mi is ezt tennénk valószínûleg, tanulmányoznánk.
Spoiler (katt a megjelenítéshez)
#hhwnd
Miért ilyen elbaszott hülyék az emberek, miéééééért...?
A trükkös rész az, hogy senki nem állítja, hogy csakis mi lehetünk itt (a tejútban) egyedül. Viszont keresztülcuccolni egy elegendõen nagy expedíciót a csillagok között már egész más kérdés.
Persze, most jön az, hogy általunk nem ismert energiaforrással/hajtással/akármivel meg lehet csinálni. Ahha. Feltéve, hogy létezhet ilyesmi. Mert ha nem, akkor a csillagközi utazás aránytalanul nagy szopás bármely tetszõleges civilizáció számára.
Az információt pedig nem kell szivárogtatni, csupán az ember érzékelését kell kiterjeszteni és olyan dolgokat is megláthat, amirõl eddig álmodni sem mert.
Érdekes. Nem gondolod, hogy az "illetékesek" fosnak hihy-ra, allock-ra, meg a többi csótányra, hogy mit gondolnak, hogy fogadnak valamit??
Ki akarták robbantani a II-ik Vh-t, meg az összes többit, és ki is robbantották. Volt róla népszavazás??
Ne legyél ennyire fontos emberke!!😊)
Roswell titkosítva van. Ha majd feloldják, beszélgethetünk róla, addig meg nem bizonyíték semmire.
Mondok egy másik példát, mi lehetett még: amcsi tesztrepülõ, japán hadifogoly tesztpilótával. Hopp, máris egy ok a titkosításra.
És nem, nem Roswell után kezdtek elszaporodni az ufóészlelések. Roswell is már csak következmény.
Onnantól kezdtek elszaporodni az "észlelések", hogy Hollywood elkezdte fosni magából a B-kategóriás sci-fiket. Aztán hirtelen Bigfoot meg szellemek helyett földönkívülieket kezdtek el "látni" az emberek.
Amit meg szivárogtatásnak nevezel, az meg leginkább teheségtelen scifi irodalom. Ami eddig "kiszivárgott", arról egytõl egyig kiderült, hogy kamu.
Ez csak egy vallás, nulla racionális alappal. Ti meg jó birka módjára bekajáltok minden szart, amit elétek tesznek.
Számunkra legismertebb megjelenési pont mondjuk a Roswelli eset. Onnantól szaporodtak el az észlelések, de hamarabb is voltak erre utaló jelek a Föld történelme során. A Holdra szállásnál is voltak meg nem magyarázható dolgok, amiket szépen próbáltak eltusolni. Ezekrõl nyilván tudsz is, mindegyik kitaláció meg hazugság, azért szigorúan titkosak az akták a mai napig.
Szivárogtatni kell az információkat. Ezt teszik néhányan, mivel nem vagyunk felkészítve, nem akarnak felkészíteni egy bolygónkon kívüli külsõ életforma létezésére, és a kialakult helyzetnek a kezelésére.
<#whatever>#whatever>
#hhwnd
Abban hinni, hogy itt jártak, ostobaság. Nem azért, mert mi olyan kibaszott fontosak vagyunk, hanem mert nincs rá bizonyíték. Az, hogy te hülye vagy a történelemhez, a technika fejlõdéséhez, és nincs fantáziád, az még nem bizonyíték élien témában.
Persze ezt már számtalanszor leírtam neked, de még mindig nem fogtad fel. Öt év alatt azért ez már elég szánalmas, pedig nem olyan kibaszott bonyolult ez.
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Azért nem adnak okosságot, mert gyarmatosítani akarják a Földet. Ám õk kurvára emberszeretõk, és inkább ránk bízzák a munka piszkos részét.
Majd kiírtjuk magunkat, õk pedig tiszta lelkiismerettel állnak az Úr, vagy mi elé.
Amúgy pedig egy volt miniszter eleve nem roggyanhat meg agyilag. Ezt szerzõdésbe foglalták, amikor még kb 30-50 éves volt.
Komolyan, ha ennyire kétségbeesetten akarja megmutatni az "igazságot", hogy az egész világ elõtt hülyét csinál magából, akkor miért nem lõ le egyet a köztünk járkáló élienek közül, és boncolja fel?
Egyébként az élienjei nem tudom, hogy hogyan jutottak el a technikai fejlettségükre, ha ilyen hülyék. Mert ugye azért nem adnak nekünk fejlett technológiát, mert tönkretesszük a környezetet. De ajókuraéletbe már, PONTOSAN AZÉRT tesszük tönkre a környezetünket, MERT nincsen fejlettebb technológiánk!
Az ilyen "apró" logikai bukfencek azért eléggé valószínûsítik, hogy mi a helyzet...
1967-ben õ nyitotta meg a világ elsõ ufo leszállópályáját, ez az egész ufo cucc nem új keletû nála <#nezze>#nezze>
Mondjuk nekem valószínûbbnek tûnik, hogy egy 90 éves ember meghülyült, minthogy létezik négy, Földtõl tökfüggetlen faj, ami VÉLETLENÜL pont úgy néz ki, mint ahogy mi, emberek. Ez inkább tûnik egy tehetségtelen és fantáziátlan scifiíró fércének, mint bármi másnak.
Sophie Shevardnadze: Vendégünk ma a tiszteletreméltó Paul Hellyer, egykori kanadai honvédelmi miniszter, aki úgy hiszi, hogy az ûrbõl érkezett életformák jelen vannak a Földön. Üdvözlöm a mûsorban. Miért mondja, hogy az UFO-k olyan valóságosak, mint a repülõgépek a fejünk felett?
Paul Hellyer: Mert tudom, hogy vannak. Ami azt illeti, õk már évezredek óta látogatják a bolygónkat, és az egyik eset, ami leginkább érdekes lehet, ha kapok két-három percet, hogy válaszoljak, az a hidegháború alatt történt 1961-ben, amikor körülbelül 50 UFO repült alakzatban délre Oroszországtól kezdve egész Európa-szerte, és a Legfelsõbb Szövetséges Parancsnokság nagyon aggódott, és kész volt megnyomni a "Pánik" gombot, amikor megfordultak, és visszamentek az Északi-sark felé. Úgy döntöttek, hogy egy vizsgálatot végeznek, ami három évig tartott, és arra a megállapításra jutottak abszolút bizonyossággal, hogy (legalább) négy faj már több ezer éve látogatja ezt a bolygót. Van egy hosszú történetünk az UFO-król, és természetesen ott van az egyre szaporodó tevékenységük az elmúlt néhány évtizedben, amióta feltalálták az atombombát, õk emiatt nagyon aggódnak, valamint azon tény miatt, hogy újra használhatjuk, és mivel a Kozmosz egy egység, és ez hatással van nemcsak ránk, hanem más emberekre is a Kozmoszban, õk nagyon félnek, hogy esetleg lehetünk annyira ostobák, hogy újra elkezdjük használni a nukleáris fegyvereket, ami nagyon rossz nekünk, és nekik is.
SS: Egyik komoly tudós sem erõsítette meg nyilvánosan egy földönkívüliekkel való találkozás bizonyítékait - miért nem erõsítik meg a tudósok annak a tényét, hogy õk léteznek?
PH: Attól tartok, hogy más úton kellene járniuk, ha még nem jöttek rá. Ha annak a kutatásnak a 10 százalékát végzik le, amit én az elmúlt 8 évben tettem, akkor ugyanúgy meg lennének gyõzõdve, mint én. Úgy értem, hogy meg tudnák ezt tenni még ennél is gyorsabban. Lehet, hogy egy kicsit tovább tartana, ha nem volna katonai hátterük, de olyan sok csodálatos könyv van, melyek elmondják ezeket a történeteket, és amelyeket már hitelesítettek; az észleléseket egynél több tanú és radar is hitelesítette, hiszen õk már szerte a világon leszálltak különbözõ helyeken, többek közt Oroszországban is. Ott van a híres eset, nem emlékszem a hely nevére, de széles körben számoltak be róla abban az idõben, egy ember egy könyvet is írt róla, majd a franciák megvették a könyv jogait, így nem tudott elterjedni. Annyi bizonyíték van, ha valaki szán rá egy bizonyos idõt és végez egy kis kutatást és tanulmányozza, megtalálja. Vannak emberek, akiket érdekel és szánnak rá idõt, a többiek csak azt mondogatják, hogy "Ó, tudod ez csak képzelgés." Amióta nyilvánosság elé léptem ebben a témában, heti három-négy emailt kapok szerte a világból olyan emberektõl, akik ténylegesen tanúi voltak megfigyeléseknek, olyanoktól, akik már valóban jártak is ezeken a hajókon, és vannak olyanok, akiket el is szállítottak egy másik bolygóra. Ez az információ oly módon szigorúan titkos, hogy a kormányok nem beszélnek róla, de ha hallgatunk az informátorokra, és azokra az emberekre, akik az iparban dolgoztak, és tudják, hogy mi folyik itt, van egy csomó olyan információ, amit nem tart túl sokáig megszerezni.
SS: A probléma az, hogy néhányakról, akik UFO észleléseket és idegen emberrablásokat jelentettek kiderült, hogy hírnévért és pénzért állítottak dolgokat, vagy csak a tréfa kedvéért. Hogyan válasszuk el a fikciót a tényektõl?
PH: Sok idõt kell tölteni azzal, hogy rájöjjünk... szoktuk erre azt mondani, hogy "elválasztani a búzát a pelyvától", ami elég sok erõfeszítést igényel. Amikor miniszter voltam, kaptam jelentéseket észlelésekrõl, és amikor átnéztük õket, 80 százalékuk, 10-bõl 8 nem volt valódi, voltak Vénusz megfigyelések, plazma, vagy egy tucat más dolog, de volt 15-20 százalék, amelyekre nem volt magyarázat, és ezek voltak a valódi azonosítatlan repülõ tárgyak. Az egyik konferenciára mentem, ez Las Vegasban volt, amit egy férfi támogatott, aki írt egy könyvet az UFO balesetekrõl, és volt köztük több tucat nagyon jól hitelesített eset, szóval lehetetlen volt, olvasva a bizonyítékokat nem arra a következtetésre jutni, hogy ezek a jármûvek valódiak voltak.
SS: Volt valaha saját találkozása idegenekkel?
PH: Nem, idegenekkel nem találkoztam. Láttam egy UFO-t, mintegy 120 mérföldre Torontótól északra, a Muskoka-tó fölött, ahol van egy nyaralónk. Két évvel ezelõtt Hálaadáskor októberben a feleségem azt mondta, hogy szeretne kimenni, és nézni a csillagokat, szóval... nem vagyok valami nagy éjszakai ember... felvettem a sapkám, és kimentem vele. Õ felnézett a keleti égboltra, és azt mondta, "Ott van egy csillag", és akkor megfordultam a másik irányba és azt mondtam, "Ott van egy sokkal fényesebb", és õ is odanézett, körülbelül 20 percig néztük, majdnem kitört a nyakunk. Az határozottan egy UFO volt, mert 3-4 másodperc alatt vagy négy fokkal változtatta a pozícióját az égen. Leellenõriztem, nem volt mûhold, ami erre képes lenne, egy ûrállomás nem tud ilyen gyorsan mozogni, és nem volt más magyarázat, kivéve, hogy egy valóságos dolog volt. Két nappal késõbb lementem a sötétben a tóhoz egy kényelmes székkel, és figyeltem. Szinte ugyanazon a helyen tûnt fel újra, és szórakoztatott addig, amíg követni tudtam.
SS: Tehát olyan volt, mint egy hullócsillag, ami nagyon gyorsan zuhan, majd újra emelkedik? Hogy nézett ki?
PH: Nos, úgy nézett ki, mint egy csillag.
SS: Úgy nézett ki, mint egy csillag?
PH: Nem tudom, ha esetleg olvasta a Bibliát, de azt hiszem a betlehemi csillag volt Isten egyik repülõ csészelja.
SS: Azt mondta, hogy heti 3-4 emailt írnak önnek emberek, és õket valóban elrabolták az idegenek, vagy találkoztak velük. Azt is elmondják, hogyan néznek ki ezek az idegenek? Úgy értem, mindenkit érdekel, hogy honnan tudnám, hogy egy idegent látok és elrabolt engem?
PH: Az elsõ kérdés, amit fel kell tenni, hogy hány faj van? Régebben azt gondoltam, hogy 10-12 lehet. Az Apollo ûrhajósa Edgar Mitchell, aki eljött Torontóba néhány évvel ezelõtt, és velünk vacsorázott, egyetértett, hogy körülbelül 10-12 faj lehet, de a legfrissebb jelentések szerint, melyeket különbözõ forrásokból kapok, mintegy 80 különbözõ fajról lehet szó, melyek közül néhányan úgy néznek ki mint mi, és ugyanúgy sétálhatnak az utcán, és senki sem tudhatja, hogy éppen az egyikük sétált el mellette. Õk az úgynevezett "Északi szõkék", vagy másnéven a Magas Fehérek, akik valójában az amerikai légierõvel dolgoznak együtt Nevadában. Képesek úgy járni-kelni, hogy például van egy pár hölgy közöttük, akik apácának öltöztek, és elmentek Las Vegasba vásárolni, és nem lehetett róluk megmondani, hogy nem földi emberek. Van egy barátom, aki látta közülük az egyik férfit sétálni az utcán, õ az, aki képes felismerni, hogy õk mások. Aztán ott vannak a Kis Szürkék, ahogy nevezik õket, õk azok, akiket a legtöbb rajzfilmben láthatunk, nagyon vékony karokkal és lábakkal, nagyon alacsonyak, kicsit magasabbak, mint 1,5 méter, nagy fejük, és nagy barna szemük van. De sok különbözõ faj van, és azt is tudnunk kell, hogy õk sok mindenben különböznek. Ha valaki látja a Kis Szürkéket, akkor biztosan tudja, hogy olyanok, amit soha korábban nem látott, de ha egy Északi Szõkét lát valaki, akkor valószínûleg azt mondja, hogy bizonyára valahonnan Dániából érkezett.
SS: Tehát ezek a fajok, ahogy Ön leírja, mind különbözõek egymástól a kinézetüket és szándékaikat tekintve? Egyesek közülük kellemes külsejûek és jóindulatúak, mások kevésbé szépek? Jók az emberekhez a Földön vagy azért vannak itt, hogy ártsanak nekünk?
PH: Nehéz megválaszolni ezt a kérdést, mert különbözõek a céljaik, és talán nekünk itt a Földön kellene azonos céljainknak lenni, de nem lehet az mondani, hogy Oroszroszágnak, Kínának és az Egyesült Államoknak ugyanaz volna a célja, mert nem az. Azt mondanám, hogy szinte mindegyikük jóindulatú, és szeretnének segíteni nekünk, de lehet egy-két faj, amelyik nem. Ez az egyik dolog, amivel kapcsolatban kutatok ebben a pillanatban, hogy kik õk, és mik a valódi céljaik.
SS: Ezek a földönkívüli lények honnan jöttek, és hogyan érkeztek ide a Földre?
PH: Különbözõ helyekrõl jönnek. Sokáig úgy tudtam, hogy akik jöttek, különbözõ csillagrendszerekbõl érkeztek - a Plejádiak, a Zeta Reticulik, és számos más csillagrendszerbõl - , de az elmúlt hónapokban találkoztam olyanokkal, akik a tudomásomra hozták, hogy vannak a mi csillagrendszerünkbõl is, akik valójában földönkívüliek, és egy Andromedia nevû bolygón élnek, ami a Szaturnusz egyik holdja, és hogy vannak mások a Vénuszon, és néhányan a Marson, és hogy õk kapcsolatban vannak egymással, azt gyanítom, hogy az úgynevezett "Szövetség" miatt, ami közöttük van, és vannak szabályaik. Például az egyik szabály az, hogy nem avatkoznak bele az ügyeinkbe, hacsak erre fel nem kérjük õket, és talán ez az egyik oka, hogy legtöbbjüket nem láttuk még egészen a közelmúltig...
SS: Mit gondol arról, hogy vannak sokan, akik szeretnének kölcsönhatásba lépni velük, és vannak, akik valóban szeretnék látni õket, és tudni, hogy kik õk? Mit jelent az, hogy szükség van egy különleges meghívásra, hogy kapcsolatba léphessenek velünk? Mit jelent, hogy "nem akarnak beavatkozni az ügyeinkbe"?
PH: Nem akarják megmondani nekünk, hogyan intézzük az ügyeinket, elfogadták azt a tényt, hogy ez a mi bolygónk, és hogy jogunk van mûködtetni azt, de nagyon-nagyon aggódnak, nem hiszik, hogy jó sáfárai vagyunk saját bolygónknak, mivel tarra vágjuk az erdeinket, szennyezzük a folyóinkat és tavainkat, a szennyvizet az óceánokba engedjük, és mindenféle dolgot teszünk, ami nem jó, és melyeket nem tesznek olyanok, akik jó gazdájuk saját otthonuknak. Ez nem tetszik nekik, és ezt nagyon világossá tették. Ami azt illeti, adtak számunkra egy figyelmeztetést.
SS: Hogyan?
PH: Ez több forrásból érkezett...
SS: Hogyan tették világossá, mit tettek?
PH: Beszéltek az emberekkel. Az egyik férfi, akivel körülbelül egy hónappal ezelõtt beszéltem, kapcsolatban volt velük 1974-ben, vele és a testvérével, Peruban. Elvitték az Andromediára, teleportálták. Elmondták nekik, hogy ott mit gondolnak az emberek, és hogy tényleg tönkretesszük a bolygónkat, és azt a tényt, hogy valami szörnyûség fog történni, ha nem ébredünk fel, és nem változtatunk. Túl sok idõt töltöttünk egymás elleni harccal, túl sokat kültünk katonai kiadásokra, és nem eleget a szegények táplálására, és nem figyelünk a hajléktalanokra és a betegekre, és hogy beszennyezzük a vizeket és a levegõt, és játszadozunk ezekkel az egzotikus fegyverekkel, termonukleáris és atomfegyverekkel, ami pusztító hatással van a Földre, és a Kozmosz más területeire is. Nem tetszik ez nekik, és szeretnének együtt dolgozni velünk, hogy megtanítsák nekünk, hogyan lehet jobban csinálni, de úgy hiszem, csak a mi hozzájárulásunkkal. Egyéneken keresztül dolgoznak, kipróbálnak és kiválasztanak egyéneket, akik nem rémülnek tõlük halálra, mert tudnak ijedtséget okozni. Az egyik hasonló eset a Magas Fehérekkel történt Nevadában, ahol az Egyesült Államok pilótái dolgoznak velük, akik halálra rémítették az egyiküket, és az egyik pilóta Charles Hall megmentette az egyik magas rangú ember lányát a Magas Fehérek közül, és ennek következtében nagyon jó barátok lettek az anyával, és amint megbíztak egymásban, csodálatos kapcsolatba kerültek. Írt egy könyvet is "Millennial Hospitality" címmel, amiben elmondja, hogyan megy át valaki ezeken a szakaszokon, a tanácstalanságtól való félelemtõl kezdve, de amikor kialakul egy bizalom és munkakapcsolat, akkor az ugyanolyan, mintha egy másik emberrel jönne létre itt a Földön.
SS: Nos arra gondolok, hogy Ön beszámol a jelenlétükrõl, amit nyilvánvalóan nem akarnak, mert rejtõznek, miért nem fél a következményektõl? Ön egyértelmûen azt állítja, hogy itt vannak közöttünk, és elmondja, hogy ezek a fajok léteznek...
PH: Itt vannak közöttünk, és én nem félek, mert a legtöbb esetben, ami a technológiát illeti, abban fényévekkel elõttünk járnak, és sok dolgot tanultunk tõlük. Sok dolog, amit ma használunk, tõlük kaptuk, tudja, a ledes lámpák és a mikrochipek, a golyóálló mellény és mindenféle dolog, amit az õ technológiájukból kaptunk, és kaphatnánk sokkal többet, különösen az orvostudomány és a mezõgazdaság területén, ha békés módon bánnánk velük. De azt hiszem, hogy néhány ember jobban érdekelt lenne abban, hogy katonai technológiát szerezzen, és azt hiszem, hogy ez önfejûség, és ez az egyik dolog, amit meg kell változtatni, mert mindannyiunknak együtt kell dolgoznunk, mindenhol ezen a bolygón.
SS: Említette a katonai és csere technológiákat és cserekereskedelmet az idegenek és az amerikai kormány emberei között. Mint egykori kanadai védelmi minisztert kérdezem, a csillagközi háború egy lehetõség? Nem kellene létrehozni egy Csillagháborús erõt, hogy megvédjük magunkat egy esetleges inváziótól, vagy hasonlótól?
PH: Azt hiszem, ez egy lehetõség, de csak egy lehetõség, különösen, ha minden UFO-t lelövünk, ami a légterünkbe érkezik anélkül, hogy megkérdeznénk, hogy kik õk, és mit akarnak. Már az elejétõl fogva próbáltuk megkaparintani a hajóikat, megpróbáltuk lelõni õket, de a technológiájuk elég felsõbbrendû volt ahhoz, hogy bármit is tudjunk velük kezdeni, és ez biztosan így lesz még elég sokáig. Ez idõ alatt minden gond nélkül leigázhattak volna bennünket ha akarnak, ezért úgy gondolom, ahelyett, hogy saját Csillagháborús terveken törnénk a fejünket, hogy megvédjük magunkat ellenük, együtt kellene dolgoznunk a jóindulatú fajokkal, akik a túlnyomó többség, és nagyban kellene támaszkodnunk rájuk, együttmûködni, hogy ugyanakkor mi is adjunk valamit; nem hiszem, hogy bármi értelme volna galaktikus erõket létrehoznunk, amivel csak egyedül játszanánk és bajba kerülnénk, ami pont az egyik dolog, ami miatt többen is aggódnak közülük.
SS: Mit vár, mi fog történni, ha az emberek elkezdenek hinni a Földön létezõ idegenekben? A dolgok határozottan megváltoznak, az életünk már nem lesz többé ugyanolyan.
PH: Remélem, hogy ez a helyzet. Támogatom a teljes nyilvánosságra hozatalt, és nagyon erõsen ezt fogom tenni a most íródó könyvemben, melyben alátámasztom az indítékokat, és hogy valóban tudnunk kell róla, jogunk van tudni. A jövõnk, mint egy faj, és itt gondolok az összes fajra a világon, potenciális veszélyben van, ha nem találjuk ki, hogy mi folyik itt, és nem dolgozunk együtt, hogy megpróbáljuk az életet alkalmasabbá tenni mindannyiunk számára, és nem mûködünk együtt más bolygókon élõ szomszédainkkal is.
SS: Azt gondolom magamban, ha már tényleg olyan régóta itt vannak, ahogy mondja, és õk is érdekeltek az emberiség megsegítésében, akkor miért van a világunkban ilyen rendetlenség? Ha szeretne valakinek segíteni, akkor csak segít neki, nem várja meg, hogy valaki felkérje, hogy segítsen azon a valakin, nem?
PH: Azt hiszem a szülõk néha azt mondják a gyermekeiknek, hogy "ez az, amit meg kell csinálnod", de ez nem jelenti azt, hogy a gyerekek meg is teszik azt, nem igaz? A Kozmosz alapja a szabad választás. Megkaptuk azt a lehetõséget, hogy hibákat kövessünk el, hogy rossz döntéseket hozzunk, és azt hiszem, hogy sokunkat zavarja az, hogy túl sok rossz döntést hoztunk, és nem elég helyeset. Szóval el kell kezdenünk változtatni a prioritásainkon, és abba kell hagynunk a fegyverekre fordított idõt és erõfeszítést, melyekkel megöljük, vagy uraljuk egymást, és sokkal több idõt kell töltenünk egymás segítésével, hogy jobb és igazságosabb társadalmunk legyen, és olyan életünk, ami egészségesebb. Amikor az egészségügyi ellátás és az élelmiszer elosztás jobb, ha a levegõ és a víz tisztább, és minden olyan dolog, amire várunk rendelekezésre áll, ha együtt azt mondjuk, hogy beállunk a helyes irányba, ugyanabba az irányba, akkor mindez lehetséges, de ez egy nagy feladat, és messze vagyunk még ettõl. A véleményem az, hogy ezt kell tennünk, és azonnal neki kell állnunk.
RT
#hhwnd
Ha velem akarsz információt közölni, akkor leírod, vagy linkeled szövegként.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. Amikor a félelem elment, nem marad semmi, csak én magam.
Nem tudom jó helyen járok e, de én a Fact of Faked: Paranormal Files c. mûsor legújabb részeit szeretném megnézni! Nekem nincs Universal Channelem szóval csak a net jöhet szóba! Honnan tudnám beszerezni az epizódokat?
"A tolerancia és apátia a haldokló társadalom erényei" - Arisztotelész ASUS Z170 Pro Gaming, Intel Core i5 6600K, Gigabyte GTX 1070 G1, Kingston HyperX Fury DDR4 2x8GB
Ki a tök mondta, hogy elém álljanak??
A baj csupán annyi, hogy nem igazán értetted mit akartam kifejezni a hsz-emmel.
Légyszi olvasd el mégegyszer, hogy miben is leledzik szerintem a problem.
Kellemes Karácsonyt!!! addig is, ha netán nem találkoznánk.
Kb ennyire alárendelõ viszonyban vagyunk bárkivel aki képes ide utazni és ez nem nagy szó simán belátható.
Bár az összes elé is állhatna, s az már százas bizonyíték lenne.
Most akkor hogy is van??
Mondjuk elfogadom, hogy így akarnak üzenni nekünk. Azonban azt nem értem, ha látják, hogy az elsõ kezdetleges körök sem lettek megfejtve, miért nyomatnak mind, és mind komplikáltabb ábrákat??
Nem áll rendelkezésükre más módszer, hogy kapcsolatba lépjenek velünk??
Hiszen mi emberek tudjuk, hogy a legegyszerûbb talán a hidrogén rezgését felhasználni, õk erre meg ilyen firkálmányokat írogatnak?
Nesze neked józan ész!!<#wow1>#wow1><#zavart2>#zavart2>
HISTORY: Õsi idegenek---------
Nos 65 millió évvel ezelõtt semmiféle égi objektum becsapódás nem volt. A Földet abban az idõben, mint tudjuk, a dinók uralták. Nos ekkor vetõdött erre a Szíriusz csillagkép egyik bolygójáról az õsi idegenek egy csapata. Azt persze remélem sokan tudjátok, hogy egyes kutatók szerint a magyar "faj" is abból az irányból érkezett. Bár így a két elmélet üti egymást, de had verekedjenek. Visszatérve, az idegenek szerették volna a Földet a saját képmásukkal, hasonlatosságukkal benépesíteni a Földet. Bibliai analógia, teremtõ, csak másképp (?!)
Azonban látván, hogy az uralkodó fajok a teljes életteret betöltik, így cselhez folyamodtak. Kiválasztottak egy fajt (?!) melyet az õ génjeikkel szennyeztek, ez lett késõbb az ember. Azonban az akkori létükbõl is fennmaradt bizonyíték, mégpedig a hüllõagy.
Tehát kedves SaintGerman nem hüllõk szennyeztek be bennünket, hanem az a jót akaró Õsi Idegenek tettek jót velünk. De hoppá fennállt még egy bibi. Mint tudjuk a csirkék a tyrannosaurusok leszármazottai. Hogy ez hogy is lehet? Hát úgy, hogy az ösi idegenek tisztában voltak õseink életéhez szükséges feltételekkel, így a tyrannosaurus-okat olyan genommal szennyezték, melyek hoppá zsugorítottak rajtuk. Sõt a többi behemót nagy része is így járt, bár csak azok melyekre az emberi fajnak szüksége volt. A többi felesleget, megkapaszkodni, atombombák ledobásával pusztították el.
Összegzésül: a "kutatók" szerint nem véletlen kihalás történt, hanem az Õsi Idegenek által keletkeztetett helyzet, melyben mi megszülettünk.
Legyélszíves SaintGermen ne haraggal gondolni a hüllõkre, mert azok mi vagyunk, az Õsi Idegenek pedig most is felügyelnek ránk, és õk NEM reptilek!!!!!!!!!!!!!
amúgy meg én úgy tudtam, hogy a fejen található korona és homlok csakrák azok, amik az isteni energiához és tisztánlátáshoz kellenek, hogy felülemelkedj az illúzión. elég furcsa, hogy te a kloáka felõl közelíted meg a dolgot...
Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.
