Földönkívüli élőlények

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#4351
Attól, hogy van tanulsága, még nem lesz kevésbé fiktív. Harry Potter idézettel nem tudom, mit akartál mondani.
Hollywood filmjeit meg úgy kell kezelni, hogy az elsõ pillanattól fikció, már az is, amikor odaírják film elején, hogy igaz történet. A stáblistát talán el lehet hinni... Túl nagy a mûvészi szabadságuk a kijelentéshez képest.

gothmog
#4350
A mesék -a jobbak- (a sci-fi meg a fantasy sõt a horror is ide értendõ most) általában szólnak valamirõl, el akarnak mondani valamit, horribile dictu, van valamiféle tanulságuk is, amihez a fiktív történet csak keretként szolgál. A Harry Potter vége felé hangzik el két mondat, az addigra már halott Dumbledore mondja Harrynek álmában(?) amikor az azt hiszi, szintén meghalt: "Hát persze hogy az egész a fejedben történik. De ugyan miért ne lenne attól még igaz?" vagy valami ilyesmi.
Ugyanakkor van egy csomó amúgy igaz történet-ként eladott sztori -és itt most nem a vallási témájúakra gondolok, hanem a manapság divatos kortárs irományokra, filmekre, amikben a valóságmag kb. annyi amennyi a vallásos történetekben.

#4349
Fejbõl mégegyszer nem tudnád elmondani. Fogadjunk!

#4348
Igen, én így is értettem. Tehát nem fikció vagy kitaláció (mint pl Jahve és Baal valóságos létezése), hanem a valóságnak a misztifikálása, azzal a céllal, hogy a kesôbbi nemzedékeknek ne legyen tudomásuk arról, hogy mi is történt valójában itt a Földön. Mind ez egyetlen okból, nevezetesen, hogy azok akik azalôtt a színfalak mögül irányítottak, megtarthassák a késôbbiekben is a hatalmat az emberek felett.

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4347
De az.

pxxl
#4346
nem feltétlenül fikció a mese

All hail the double x!

#4345
puff neki
<#fejvakaras>
#4344
A meséket úgy élvezi az ember, hogy tudja, hogy fikció, vallás esetében meg a meséket valóságnak kell elfogadni. Ez nem épeszû dolog, tehát elmebaj.

#4343
A fikció szóban és a misztifikáció szóban van hasonlóság. A fikció kitalációt jelent, a misztikus rejtelmeséget jelent. Én úgy mondanám, hogy ”a valódi tudás független mindezektõl”. Amit ”© Nulla7” állított, mármint hogy ”a vallás egy elmebaj” az azért túlzás, inkább a vallás olyan mint a mese:, érdekes, leköti a figyelmet, de sok benne a kitaláció. Viszont a meséket élvezni önmagában még nem elmebaj, sot a szellemünk, a lelkünk épülésére átmenetileg lehet hasznos.
<#love12>
#4342
Szerintem meg azt jelenti, hogy a tényeket misztifikálták, aztán hozzákevertek még "mindenfélét" és így lett vallás...
A valódi tudás független mindettôl, azt ne keverd ide...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

MResistance
#4341
mint például Richard Donkiesnél

"nem mondom el nektek, mert úgysem értenétek" -RICHARD DONKIES

#4340
A vallás nem elmebaj hanem ha fanatizálódik akkor olyan. A vallás azt jelenti, hogy a régi népek a tényeket fikciókkal pótolták ki, mert nem voltak felvilágosult értelmiségiek. Így az nemzetuk eredetét az istenekkel magyarázták mint fikció. Aztán hozzá kevertek még mindenfélét. Az okultizmus is így keletkezett, és assa elmebaj.
<#banplz>
#4339
Lehet hogy az Úrnak így a jó.😊))

#4338
Uh, hát ugye alapvetõen a vallás egy elmebaj, de a jelek szerint a vallásellenességet is lehet elmebeteg szinten ûzni...
Pluskast
#4337
Mekkora baromságokat beszélsz ember... A "Biblia" név a görög biblion szó többes száma. A biblion szó jelentése: könyvtekercs. A szó eredetileg az egyiptomi PAPIRUSZT jelentette amit az ókorban minden civilizáció használt! Nem kéne elferdíteni a tényeket. Ráadásul így konkréten, hogy Biblia azt a Krisztus utáni második századtól kezdték használni a keresztények. Úr isten, hogy mekkora sötétség lakozik itt egyes emberek fejében.....

“Ha meg akarod nevettetni Istent, mesélj neki a terveidr?l.”

immovable
#4336
#4335
#4334
Mondjuk mert két hasonló hangalakú szó nem feltétlenül rokon...
Persze tudom vannak ún. "nyelvészek" is, akik ilyesmit propagálnak, a logikájuk szerint (saját találmány, de így okoskodnak) a telefon szó õsi magyar szó, mert a telefonvezetékek TELEFONják a világot. 😊
Ilyen alapon "felfedeztek" sok ezer szógyököt, amibõl "megállapították", hogy az összes létezõ nyelv a magyarból ered... Na jó kicsit elkalandoztam a témától.
#4333
Miért lenne erõltetett?

Na most ezek mellett egy része egyébként a bibliának véletlenül pont arról szól, hogy van egy "égi ország"...

A "sátán" meg kétszáz követõjével "alászállott a földre". Stbstb.

https://fxmason.blogspot.com/

#4332
Hát érdekes elképzelés, csak hát az áment és az Ámont így összehozni kissé erõltetett pl.
Sajnos ahogy a Zeitgeist sem dokumentumfilm, hanem egy ezoterikus baromsághalmaz amit a mûveletlen hülyék relevációként fogadtak, és a Csillagkapu sem dokumentumfim(-sorozat), a hollywoodi fimprodukciók sem rejtett igazságok forrásai... A forgatókönyvírók persze összekombinálhatnak mindenfélét, felhasználhatnak elterjedt összeesküvés-elméleteket, õsi hiedelmeket, bármit, ebbõl messzemenõ következtetéseket levonni, hát...
#4331
#4330
Az arcot amit találták ott a semmi közepén, azt pedig a gízai nagy szfinx-rõl mintázták. Amikor megtalálták újra felfedezték a sivatagban akkor csak a feje látszott ki, úgy ásták ki a többi részét.

És tudod hol ér össze ez az egyiptomi történet a bibliával?

Jelenések könyve 11:8 "És az õ holttesteik feküsznek ama nagy városnak utcáin, a mely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, a hol a mi Urunk is megfeszíttetett."

Jézust Egyiptomban "feszítették meg", ahogyan ez világosan le van írva a jelenések könyvében is.

A biblia szó az ógörög biblion többes száma ami a biblosz szóból ered, és azt jelenti egyiptomi tekercs. Vagyis a biblia szó mivel többesszám már önmagában is azt jelenti, hogy egyiptomi tekercsek. Ezeknek az egyiptomi tekercseknek vagyis a bibliának pedig véletlenül az címe, hogy testamentum, ami pedig azt jelenti végrendelet - a holtak rendelkezése. Az a könyv amit mi bibliának hívunk valójában nem más, mint ahogy már a neve is konkrétan tartalmazza:

Egyiptomi tekercsek. A holtak könyve.

Mi atyánk ki vagy a mennyekben szenteltessék meg a te neved Ámon. (Ámon, Ámun, Ámen)

https://fxmason.blogspot.com/

#4329
Szerintem meg nagyon is földönkívüli kreálmány a vallás. Vatikán a II. Babilon, és a futtatói ugyan azok az idegenek, akik már nem is annyira idegenek...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4328
A Prometheusban a kereszt felbukkanása és annak letépése majd visszatétele (ha láttad a filmet tudod mire gondolok) érdekes motívum, nem tudni mit akartak ebbõl kihozni a forgatókönyvírók (meg elhangzik egy utalás 2000 évre is), a következõ részbõl talán kiderül, vagy ejtik ezt a szálat 😊
Az egyik spekulatív magyarázat, hogy Jézus egy élien volt (nem arctámadó hanem a másik fajta, az óriások, akik a földi életet létrehozták?) de ez is nyugodtan lehet megalapozatlan agymenés, mindenesetre ez vágta ki a biztosítékot ennél a MasterMason gyereknél a jelek szerint.
#4327
Nem jelenti, csak kissé egyoldalúan látod ezeket a dolgokat.
A vallások az emberek kreálmányai és nem földönkívüliekéi (ezért nem is való ebbe a topikba), sem természetfeletti erõkéi. Minden vallásra rá lehet fogni amúgy hogy szörnyûséges, gyilkos stb. (igen még a buddhizmusra is) még némi alappal is, csak láthatólag neked valami agybajod vagy traumád van ezzel kapcsolatban (talán megerõszakolt egy pedo papbácsi vagy egy szakállas héber bácsi, nemtom)
#4326
Pedig de, a föld nevû bolygó neve bizony halál.

https://fxmason.blogspot.com/

#4325
Nekem végülis tetszett a hasonlat, habár minden alapot nélkülözõ. Nem hinném, hogy az Alien megkreálása alatt a készítõk a kereszténységet akarták volna megtestesíteni.
Ez végülis nem különbözik a régi Gyûrûk Ura elemzõktõl, akik a sztoriban a második világháborút látták, az Egy Gyûrû pedig az atombomba volt a szemükben. Tolkien utálta is õket.
#4324
Mit gyûlölök én? Én nem gyûlölök semmit és senkit, a héber biblia gyûlöl téged meg az emberiséget. Tudod vannak az egymást szõröstül és bõröstül megzabáló állatok, és van az nagyon bûnös faj, amit emberiségnek neveznek, és amelyet kb kétezer éve büntetlenül gyilkolhatnak egy álomvilágban, amelyben olyan dolgokban volna kötelezõ hinni, hogy létezik emberi nyelven beszélõ kígyó, meg, hogy az egyetlen valaha élt bûntelennek kell megváltani minden más bûnös bûnét, meg ehhez hasonló elmebetegségek.

Persze azzal sincs baj, ha neked a héber biblia az újszövetség jelenti az életed értelmét. 😄

https://fxmason.blogspot.com/

#4323
Mondhatnám projekció, de nem akarok amatõr pszichomókust játszani.
#4322
Hát akkor részvétem. 😊 Nagy teher lehet ilyen gyûlölettel megverve élni.
#4321
De én voltam az eredeti szerzõ, egyébként index egyik blogján vagyis az én blogomon láttad. 😊

https://fxmason.blogspot.com/

#4320
(Ha jól emlékszem a Prometheus c. film bemutatásakor hányta ki valaki ezt magából, már nem tudom hol láttam, de feltételezem nem te voltál az eredeti szerzõ)
#4319
Nyugodtan utálhatod a vallást, csak hát az Aliennel összehozni ezt az asszociációt elég beteg. Gondolom kellett hozzá valami jóféle anyag annak, aki összehozta. 😊
#4318
Ez a szar kérlek szépen a vallás.

https://fxmason.blogspot.com/

#4317
Jól van na, hát nyomott egy vasárnap délutáni elmekört, mi evvel a baj? <#idiota>
#4316
#4315


Minõ véletlen, hogy a szentnek csúfolt könyv a biblia tulajdonsága-személyiségrajza, a sokak által ismert legalattomosabb sunyi lénynek az arctámadónak felelnek meg. Elkapja az embert lenyúl a torkán keresztül de egészen a gyomráig, megszûnik minden más az olvasója körül, az örök élet ígéretével kecsegteti õket… Aztán az örök élet ígérete és az örök kárhozat fenyegetése között vergõdve nem tudják letenni a könyvet, levakarni sem lehet a fejükrõl "savas a vére". Egyszerre ígéri minden ember legnagyobb álmát, hogy örökké élhet, és örökké tartó kínzó fájdalmakkal terrorizálja azokat, akik esetleg elfordulnának tõle. A könyv csapdába ejti az ember lelkét, folyamatosan nyomás alatt tartja terrorizálja az olvasóját. Aztán a folyamatos lelki terror, a könyvben található egyik ellentmondásból a másikba vezetõ írás végül örök élet helyett szépen lassan tudathasadáshoz vezet. A tudathasadást nagymértékben elõsegíti a cölibátus és a monoton életforma. A végén pedig kibújik az egyik száj a másikból, és attól a naptól kezdve mindig csak azt a második belsõ szájat hallod beszélni: "Dicsértessék az úr." Nem marad más ezekbõl az emberekbõl, mint egy földönkívüli lény tulajdonságaival morpholt élõlény, egy xenomorph.

Metamorfózis.

Az alienrõl készült fantázia rajzon valójában egy ivartalanított papot láthattunk, a két száj azt jelképezi, hogy a papoknak két szájuk van és mindig csak azt második belsõ szájat hallod beszélni. A nagy agy pedig azt jelképezi, hogy a tudathasadásnak “köszönhetõen” a két szájú gyilkos lények nagyon okosak, hatalmas agyuk van! Az alien szájából csöpögõ tömény nyál pedig azt a mételyezõ önzetlen szeretetbe burkolt amúgy életveszélyes fenyegetéseket szimbolizálja, amellyel a xenomorph vagyis a pap bácsi megkörnyékezi az áldozatát.



A mellkasrobbantó is csak egy szimbólum, ami a folyamat végét jelképezi, hogy a biblia elfogyasztásának (az arctámadó, más néven: a tövis korona) köszönhetõen az ember testébõl elõbb-utóbb "felszínre tör" a gyilkos földönkívüli lény, és megszûnik embernek lenni.

Gyilkossá válik.

Ezért váltak tömeggyilkosokká a papok, ezért volt az inkvizíció és boszorkány üldözés. Olyanná váltak a papok mint a könyvben található lény. Tudathasadást okoznak a monoteista vallás könyvek és a könyvnek köszönhetõen újra meg újra kikel egy-egy tömeggyilkos földönkívüli lény az emberek testébõl. (Diktátorok.)

Biológiai hadviselés. Az ember legfontosabb szervét, az agyát az támadják, ha legyõzik az emberi elmét onnantól kezdve bármit megtehetnek a testtel. Akár keresztre is feszíthetik!

Az egyház 2000 éves szörnyû és véres történelmét látva, már réges-régen fel kellett volna tennünk a kérdést:

Ha van egy egyház, amelynek egy keresztre feszített megkínzott ember a jelképe a szimbóluma, majd a történelemben azt látjuk, hogy ez az egyház kínozza és gyilkolja az embereket, akkor talán lehet, hogy nem volt véletlen a tudatosan választott szimbólum?! Lehet, sõt biztos, hogy nem véletlen a kínhalál általi megváltás ígérete. A keresztre feszített megkínzott meggyilkolt ember szimbólumként való használata, csak annyiból különbözik egy halálfejes halálosztag jelvényétõl, hogy ez a földönkívüli halálosztag nem csak gyilkolja az embereket, de meg is kínozza áldozatait a halála elõtt. Emberek egy szûk csoportja a tudathasadásból eredõ metamorfózisnak vagyis második személyiségnek köszönhetõen a testûkben hordozzák a földönkívüli lényt, és immár több ezer éve egy halálfejes jelvényt használva tudatosan szervezetten irtották és szabotálták társadalmainkat.

Vagyis ott van a földönkívüli lény a papok testében!

Az ember fia van a keresztén, mi mindannyian. Kapásból keresztre feszítettek minket a földönkívüliek, nem volt szükségük sem lézer sem egyéb fegyverekre, az ember legfontosabb szervét zúzták le, az elmét, az agyat, a tudatot.

Jó reggelt! 😄

https://fxmason.blogspot.com/

Eneff
#4314
Castor Troy
#4313
óóóóóóó hova tûnt a szeretetfrekvencia? lehangolódtál róla? Tudod már hány másodperc van 1:59 és 2:00 közt te vén bolond?

#4312
Az a lyuk a bolond, amin keresztül erre a világra bújtál !! Ha vissza bújnál, és keresnél magadnak egy normálisabb lyukat amin keresztül erre a világra és topikra lépsz, elõbbre vinne az evódban. Kár itt vesztegetned az idõdet, azon kívül, hogy semmit sem értesz, a világon semmit nem bizonyítasz !

Ja ! és legközelebb hivatkozz a lyukra, hogy bolond, ne pedig rám ! <#idiota>

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

Castor Troy
#4311
Bocs, a másik mûsorvezetõ, a Horváth Zoltán a nagy aurafotós

#4310
Ezeket a médiumokat nevezem én rothadékoknak.

Castor Troy
#4309
A mûsorvezetõ (Füle Zoltán) pár éve szélhámosként, aura fotósként járta az országot egy "csoda gépezettel", benne volt a reggeli mûsorokban a kereskedelmi csatornákon, amikor meg kiderült, hogy az egész szar/kamu, egyszerû szoftveres trükk, át kellett térni valami másra, így lett itt mûsorvezetõ, ezen a Budapest TV színvonalú FIX-en(régen pedig még nem voltak rosszak a számtech-es mûsoraik...) és mossa az agyát a sok birkának a konteókkal. Annyi kreativitás nincs bennük, hogy valami új konteót kitaláljanak, egyszerûen csak leszednek a netrõl párat, és azon csámcsognak egy kicsit, nagy munka... A sok bolond, mint pl. saintgerman meg bólogat a tv elõtt és csápol nekik, azt hiszik, hogy most nagyon tudják a tutit meg felnyílt a szemük, közben az ilyenek élnek a legnagyobb hazugságokban és sötétségben.... Mondjuk egy fokkal még mindig jobb, mintha jósnak ment volna az ezo tv-be, mint az egyik ismerõsöm ismerõse.<#nevetes1> de amúgy ja, biztos nagyon tuti mûsor, hatalmas igazságtartalommal<#ravasz1>

#4308
Nem már, hanem még nem tuti.. <#ravasz1> de az a fiatal szemüveges gyerek már nagyon közelít benne...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4307
Az ENIGMA az már tuti, az tuti!!<#eljen>

Castor Troy
#4306
bazdmeg az már kemény, ha még õk is kitiltanak a fórumukról és már nekik is sok vagy <#nevetes2><#nevetes1>

#4305
"A szerkesztõikkel már sok évvel ezelõtt konfliktusba keveredtem"

Óbaszki, azt megnéztem volna...
#4304
A magazint már vagy 15 éve nem olvasom (a linkre pedig nem néztem rá), de egyáltalán nem lehet hiteles megítélésem szerint. A szerkesztõikkel már sok évvel ezelõtt konfliktusba keveredtem, miután a kérdések megvitatása helyett, inkább kizártak a fórumukról. Szerintem a az "otthoni" UFO kutatás az messze visszamarad a többi ország szintjétõl. Az újság talán a financiális túlélésre többet fordít, mint mint az aktuális infók megszerzésére.
Viszont az ENIGMA közelít, a megfelelõ óvatossággal, figyelembe véve a "páciensek" befogadóképességét.. Azért fenntartásokkal nem beszélnélek le az olvasásáról, amíg jobb nem volt, én is olvastam...

Az emberiség nagy tragédiája, hogy a hazugság vált mérvadóvá, a gondolkodókat pedig konteó hívöknek titulálták.

#4303
Az ufómagazin abszolút 100% hiteles forrás. 😊
MajczMilena
#4302
Saintgerman, a legújabb Ufómagazinban a reptiliánokról, azaz a gyíkemberekrõl írnak, ez mennyire hiteles forrás?

http://www.ufomagazin-net.hu/hun/index.php]http://www.ufomagazin-net.hu/hun/index.php

Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!