18
  • Piel
    #18
    A vásárlásaim során szokásommá vált, hogy kikérem a barátaim, ismerőseim véleményét, és ha lehet kézből meg is nézem, ha lehet megpróbálom. Ha tetszik megveszem, ha nem tetszik nem veszem meg. Bárhol dicsérgetik, nem tud érdekelni. Ha ismerősi körömben nincs, akkor elmegyek egy olyan boltba (MM)ahol meg lehet nézni, esetleg ki lehet próbálni. Utána már meg lehet venni ott is, ahol olcsóbb. A boltosok lehet, hogy utálnak mint vevőt, de engem nem tud érdekelni. Én a fizetésemből élek, ők meg abból akarnak meggazdagodni. Ahol megpróbáltak egyszer is átverni, már akkor sem megyek be ha történetesen valamivel olcsóbban adnak valamit, amit a környezetemben lévő boltok is árulnak. Majd megveszem később, máshol. Ha meg nagyon nagy szükség van rá, akkor mérlegre teszem - Mi ér többet a pénz vagy az eszme? Mindig is fizetettnek tartottam az újságokban megjelenő teszteket. Elolvastam igaz, de csak a mag érdekelt, a többi ömlengést kidobtam az ablakon. Ha meg valamit nagyon dicsérnek, akkor az már gyanús.
  • ziipp
    #17
    Erre alaphangon azt mondom, hogy idióta, de ez egyszer eltekintek tőle.

    Egyébként ezeknek a vírus hozzászólásoknak nem kell feltétlenül pozitívnak lenniük, hiszen az is egy szempont lehet, hogy letörni a konkurenciát, és úgy piacot szerezni.
  • Vorpal
    #16
    Hát Magyarországon nem kell ilyentől tartanunk - itt vagy a fikázás megy vagy ezek szerint a reklám - de építő jellegű semmiképpen.
  • ziipp
    #15
    Én nem tapasztaltam ilyesmit, velem jó fejek voltak, és hamar segítettek. Nyilván a meg kell tudni választani a megfelelő hangnemet, hiszen nem mindig az eladó hibája, ha nem tudnak egyezségre jutni a felek.
    ___

    Ez csak egy példa volt, ráadásul még nem is legjobb. A hatást fokozhatnám a nagybetűk, központozás elhagyásával, igénytelen fogalmazással, hasonlók.

    Lehet, hogy majd csinálok egy ilyen céget, mert van még pár ötletem.
  • ziipp
    #14
    Egyenlőre elég bénák ezek a vírusmarketinges cégek, legalábbis szerintem. Akkor lesznek majd gondok, amikor majd rájönnek, hogyan kell ezt rendesen csinálni.
  • Lazarus
    #13
    Több forrásból kell informálódni, nem olyan bonyolult
  • zoozoo
    #12
    Akkor egy lépéssel közelebb járunk az igazsághoz, ha olyan fórumot olvasunk, ahol nemcsak pozitív vélemény van - ha minden jó és szép, akkor nagy valószínűséggel törölték a negatív hozzászólásokat, illetve a termék valami űber cucc.
  • pex
    #11
    Ugy tudom, az OTP-nel es a T-akarmiknel fizetett emberek bongeszik a forumokat es reagalnak a velemenyekre (nyilvan nem sajat velemenyt fogalmaznak meg). Ingyenes oldalokon ez van... Ezt is olvassak. Szerencsere Magyarorszagon kivul nem sok befolyasuk van.

  • BenceYCE
    #10
    Így van, az alapvető tájékozottságot nagyon is jól be lehet szerezni fórumokon. Nagy előnye pl. hogy a vásárlás tárgyát is módosíthatja egy-egy info, így az árak a boltokban könnyebben realizálódnak. Ezt csak az ellensúlyozza, hogy mindenért annyit kérnek amennyiért el lehet adni.
  • Sanyix
    #9
    Pl az asus pozitív példa...
    az ő fórumukon ott kérdezgetik őket, hogy mi a faszért nem képesek egy am3-mas cpu-kat is támogató chipsettel ellátott lapjukhoz, még az újabb am2+-os procikat támogató biost sem írni? Ők nem törlik ki a hozzászólást, bár szarnak is rá. Nem válaszolnak, nem is csinálnak semmit.
  • kjhkmn
    #8
    Szerintem, ha valaki az alapján dönti el, hogy megvesz-e egy terméket, hogy mit olvasott a fórumban, akkor nem csak egy fórumot olvasson el, hanem minél többet.
    Például ha valaki szeretne venni egy játékkonzolt, akkor nem csak a hozzá tartozó fanclub-ot olvassa el, mert könnyen lehet, hogy túlértékelik. Nem is azért, mert gonoszak, és mindenáron érdekük fűződik hozzá, hanem csak azt a készüléket ismeri, meg a többi fórumozó is jókat írt, akkor ő sem szeretne kilógni a sorból. És ilyenkor bele lehet sétálni "bogár után a sz*rba."
  • toto66
    #7
    Olyan fórumot nem olvasok, ami termékekről szól!
    Teljesen hiteltelennek tartom.
    Kivétel, ha valamivel problémám van és rákérdezek, de akkor is csak a konkrét megoldása érdekel, a "dics himnuszok" nem.
    Az azért bosszantana, ha a kérdést vagy a válászt törölnék.
    De ritkán fordult elő (egyszer) hogy egy videókártya problémával fórumban kértem tanácsot.
  • morden
    #6
    Ez sajnos Magyarországon is létező probléma , pl az EBOLA nevű cég rendszeresen telenyomja a fórumokat hozzászólásnak álcázott reklámmal.
    A diákmunkásait jó lehúzza pénzzel, a netezők pedig megtéveszti.
  • zoozoo
    #5
    A kérdés, hogy mi alapján dönti el az olvasó azt, hogy hisz az oldalnak és a hozzászólásoknak, vagy átlát rajtuk? Sosem tudhatod, hogy mikor hiteles egy "egyszerű hozzászóló" véleménye és mikor reklámszöveg.
  • Vanek úr
    #4
    Mondjuk láttam én már hardveres oldalon hardvereket reklámozni egy-két embert (pl.: LG BR optikai meghajtókat)...
  • balee66
    #3
    Láttunk már ilyet, nemrég egy fórumon egy újreg elkezdett reklámozni már nem is tudom mit, utána másik néven regisztrált, és úgy kezdte el ontani a hülyeségiet.
    Amíg ilyen teljesen átlátszó marketingdumával jönnek, addig talán nincs baj (kivéve hogy teleszemetelik a fórumot), de ha már hétköznapi módon, esetleg érvekkel próbálnak meggyőzni minket, és lesznek akik bedőlnek, nah az lesz az igazi nyájterelés...
    Bár belőlük nem nézem ki, hogy érvekkel tudnák bizonyítani, hogy a XY mosópor szebben most, mint az YX mosópor :)
  • zsolt501
    #2
    Egyébként már csak azért is leírom a cég nevét T-Home és a T-SAT fórumát cenzúrázza elég feltűnően...
  • zsolt501
    #1
    Saját tapasztalat is van ezzel kapcsolatban itt Magyarországon is megtalálhatók a cégek a fórum oldalakon és ha egy hozzászólás negatívan tünteti fel őket azt töröltetik.