1139
4432746426_3d76f06019_o.jpg
  • gunji
    #659
    Ha már mozifilmek, hátha valaki nem ismeri ezt a képet.
  • Darth Raven
    #658
    Az kifejezetten tetszett, hogy belerakták ezt a részt, eszembe juttatja a filmek nagy pillanatait. Nem várom el tőlük, hogy mindent teljesen reálisan csináljanak, elvégre ez egy animációs sorozat. Viszont megesett már, hogy némely eseményt bakiként könyveltem el és aztán kiderült, hogy mégsem volt az. Ezért gondoltam meggyőződöm róla, hogy valóban az volt-e.
  • Kheled
    #657
    sztem csak azért raknak be ilyen dolgokat, hogy lehessen látni, mennyire hasonlít az eredeti dolgokhoz, nagyon sok jelenetet eljátszottak a sorozatba, amik már a filmbe is voltak, csak épp más karakterekkel, más lényekkel, ez a lefagyasztós dolog is olyan, hogy sokan emlékeznek rá és most a sorozatban is újra látni lehetett ezt az eseményt + ne felejtsük el hogy ez egy animációs sorozat, sok benne a túlzás, de ezzel nemtörödnek, mert nem az a mondani valója
  • Darth Raven
    #656
    Ebben lehet valami, Han jóval több ideig volt lefagyasztva. Viszont akkor nem utaltak volna rá valamilyen formában?

    Mert ugye azt még valaki említette, hogy nem akarja fali díszként végezni, ha akkor volt rá magyarázatuk akkor még bele is illet volna a párbeszédbe. A klónok azok szinte teljesen azonosak az emberekkel, ennyivel nem bírhatják jobban. Viszont jelenleg azt tartom a legvalószínűbbnek, hogy mindössze eltekintettek ettől az aprócska részlettől (elvégre gyerekeknek készült), és ahogy gunji írta nem lett volna idejük felépülni.
  • gunji
    #655
    Több ötletem van rá:
    - Egyetértek Veled, a wookipedia egy évet ír az EP5 és EP6 között eltelt időre, így Han tovább volt lefagyasztva. Ennyi idő alatt előjöhet ilyen mellékhatás (az EP6 infinity-s képregényben mintha ezt említenék is).
    - A TCW-ben Jedik és klónok voltak lefagyasztva, azok jobban bírják az ilyet.
    - Egyszerűen kihagyták a TCW készítői, mert a szabadítási akció közben nincs idő arra, hogy pár órát vakon kóvályogjanak :)
  • gibson9
    #654
    Talán azon is sok múlik, hogy mennyi ideig vannak lefagyasztva. Minél tovább, annál nagyobb a "károsodás". De ez csak egy tipp..
  • Darth Raven
    #653
    Feltűnt valami:

    A Fellegvár című epizódban (3x18) karbonfagyasztással álcázzák az életjeleiket, aztán a kiolvasztási folyamat után semmi bajuk sem volt. Pedig a 6. részben Solo jó néhány órára elvesztette a látását. Ez afféle baki vagy van rá valamiféle magyarázat?
  • Darth Raven
    #652
    Nem is olyan rossz, lesz itt akció rendesen, szerencsére nem tartalmaz súlyosabb spoilert. Messze még az ősz...
  • gunji
    #651
    Új kamerás trailer az 5. évadhoz: klikk ide.
  • Darth Raven
    #650
    Minőség szempontjából az angol a jobb, a magyart ugye természetéből adódóan jobb hallgatni, viszont vannak karakterek (pl.: Yoda) amelyeknél szinte élvezhetetlen s erre jönnek a minőségbeli problémák (pl.: megmagyarázhatatlan utózúgás néhány epizódban), valamint némely esetben elég zavaró tud lenni ha nem ugyanaz a személy adja szinkronhangot. De azért csak magyar...

    Lehet könnyben tudnék választani ha nem pár naponta egy részt néznék, de úgy akarom időzíteni, hogy az 5. évad első részére érjek a végére. Egyelőre váltogatom :)
  • gunji
    #649
    Én még nem láttam mind a négy részt teljes egészében magyarul, holnap este tervezem megnézni. Mindkettőnek van előnye és hátránya, de talán az angol annyiban jobb, hogy nem egy 10 centis bádogdobozból szól a monó hang és nem variálgatták a hangokat menet közben.
    Ugyanakkor pl. eredetiben nem tűnt fel elsőre Yoda mondanivalója a Box c. epizódból: "Skywalker, nagy erejű Jedi vagy, az igaz, de kiszámíthatatlan és veszélyes tudsz lenni mind ellenségre, mind barátra", s el is gondolkodtam, hogy ez mennyire fontos, lesz-e ennek a későbbi részekben valami folytatása.
    Úgyhogy szvsz nehéz dönteni :)
  • Darth Raven
    #648
    Az Umbara tetralógiája az egyik kedvencem. Most, hogy kezdem újranézni az egyes epizódokat nehezemre esik dönteni a magyar és angol szinkronok mellett (a szükséges nyelvtudás bőven meg van hozzá). Szerintetek melyik a jobb?
  • gunji
    #647
    Lement reggel az Umbara történet befejezése magyarul :) Egészen kiváló rész volt, még így magyarul is. Krell ma Papp János volt, a hangja mintha kapott volna egy kis hangmodulációt, mint az eredeti angolban.
  • Kheled
    #646
    tessék, újra visszatér Maul:P most már el lehet mondani:
    Clone Wars Season 5 Teaser!
  • Darth Raven
    #645
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Nem volt, az évadzárón kívül egyedül a Baljós Árnyakban szerepelt, ott volt a harc Obi-Wannal aki kettévágta, majd zuhant egy jó nagyot. Nagyon úgy tűnt, hogy meghalt. A sorozatban csak a 4. évad végén szerepelt ahol mégis csak kiderült, hogy túlélte a szinte túlélhetetlent. Sőt remek egészségi állapotnak örvend (na jó családot már nem fog alapítani, de ahhoz képest egész jól van).


    Szóval a "visszahozták" kifejezésen nem azt értjük, hogy a sorozatba hozták vissza egy régebbi epizódból, hanem azt, hogy magába a star warsba hozták vissza halottaiból.
  • JethroHUN
    #644
    De az nem volt egyik animációs clone warsban se. A valódi fimben volt benne.
  • gunji
    #643
    Nem tudom, hogy erre gondolsz-e: a Baljós Árnyakban harcoltak egymással a Naboon (amikor Qui-Gon meghal).
  • JethroHUN
    #642
    Elejétől néztem a sorozatot, de én nem emlékszem olyan részre ahol benne volt Darth Maul, vagyis a harc Obi Wannal. Azért kérdem mert ugye most, meg vissza tért.
    Jöhet az 5. évad. Bár az évadzáró elég átlagosra sikerült szerintem.
  • Darth Raven
    #641
    Ha van még ötletük jöhet a 6. évad, különösen, hogy azt már jövőre elkezdenék adni, s egy új sorihoz idő kell, max 2014-2015-re láthatnánk az első epizódot. De nekem az előző évadot elnézve az a sejtésem támad, hogy már kezdenek kifogyni belőlük s a spoilerben említett dolog is kissé erőltetettnek hat számomra. Persze én nem vagyok tévedhetetlen, majd meglátjuk mi sül ki belőle.

    A 3 év az 3 év, bármely SW fant megkérdezel annyit fog mondani, ebbe kétlem, hogy Lucas belenyúlna. De ez elméletileg nem lehet akkora akadály, nyugodtan visszaugorhatnak 1-1 rész erejéig valamely kezdeti eseményhez. Vagy éppen berakhatnak pár a Mortis trilógiához hasonló vagy épp a jövőbe tekintő epizódot.
    pl.: Én megnézném, hogy rázódott össze Chewbacca és Han Solo, vagy amikor Solo elnyerte az Ezeréves Sólymot Calrissiantól (már csak az arckifejezése miatt is megérné).
    De ezt sem vihetik túlzásba s ez még belefér az 5. évadba is, a Nelvaani csatával együtt. Előbb-utóbb a sajnos végére érnek.

    Nem is volt olyan nehéz súlyosabb spoiler nélkül:)
    Remélem ezúttal tévedek az ötlethiánnyal kapcsolatban, de majd meglátjuk ősszel.
  • gunji
    #640
    Hogy miért írjuk spoilerbe? :) Gondolom, mert kezdtük, aki még nem szerepelt magyarul, meg a Rako Hardeenes sztorit is belevettem. S talán úgy egyszerűbb volt leírni a mondandóm, mintha minden másodikot félmondatot kitageltem volna :)

    Hogy lesz-e 6. évad? Szerintem lesz. Nekem kicsit csalódás lenne, ha gyorsan lezárnák még a nelvaani történet előtt. Mivel a készítők azt nyilatkozták, hogy addig folytatják a sorozatot, amíg vannak nézők, s a nézettség elég jó. Valamint utaltak rá, hogy olyan eseményeket is láthatunk, amelyek már szerepeltek más formában (2D sorozat, filmek), persze csak más szemszögből.
    Külföldi fórumokon előfordult már olyan, aki 8-10 évadot vár. Hogy mindez beleférne-e a Klónháborúk három évébe? Elvileg nincs SW-canonban leírva, hogy meddig tartott, Lucas akár megtoldhatja pár évvel.
    Ha viszont a készítők nem tudnak miről történetet írni, akkor tényleg jobb lesz lezárni, s jöjjön egy új sorozat. De van elég képregény, fan-story, ötlet bőven :)
  • Darth Raven
    #639
    "Palpatim azt mondta Anakinnak, hogy ketten lenne erejük hozzá, hogy feltámasszák"

    Ezzel csalogatta át a sötét oldalra, hiszen az egyik legfőbb oka átállásának Padmé megmentése volt. S ezért el is hitte amit Sidious mondott, s miután meghalt csak abban reménykedhetett, hogy később ha már képesek lesznek rá feltámaszthatja. De valójában sosem voltak rá képesek, s a császár csak áltatta vele. Abban a 21 évben amelyet Vader a tanítványaként töltött biztosan nem jöttek rá, mivel akkor már legalább Padmét feltámasztották volna. De mivel sehol sincs leírva, hogy mire lehet képes a kiválasztott ezért lehetségesnek tartom, hogy ha nem halnak meg Endornál egy idő után összehozták volna. Bár jómagam nem hiszek benne, de lehetséges.
  • davidka003
    #638
    "A Sithek szerintem sosem voltak képesek a halottak feltámasztására, ez inkább egy a Plaguies által használt mézes madzag volt amelyet aztán Sidious is átvett tőle. Ha képesek lettek volna rá Marka Ragnostól kezdve az összes Sith nagyurat feltámasztották volna, aztán a III. részben csak besétálnak a templom közepére és sorban levagdosták volna a Jediket. "

    De Palpatim azt mondta Anakinnak, hogy ketten lenne erejük hozzá, hogy feltámasszák, mivel Anakin a kiválasztott.
    A régi sith-eknek biztos nem volt ennyi erejük, hogy ilyet megtehessenek.
  • Darth Raven
    #637
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Szerintem biztosan tervez még valamit Lucas. A TCW eddig elég jövedelmező sorozat volt, ha véget ér jó eséllyel indul majd utána egy következő, mondjuk a 6. rész utáni eseményekről, annak én is örülnék, legalább tisztázódna a film utáni helyzet.

    Egy 6. évad már nem biztos, hogy olyan jó ötlet lenne. Az lehet, hogy én még sok lehetőséget látok a soriban, de az nem biztos, hogy ők látják-e ezeket. Mellesleg az események már a vége felé közelítenek, s kérdés, hogy a maradék kb. fél év eseményeit meddig lehet még nyújtani. Ha pedig elnyújtják romlani fog a minőség is, akkor meg inkább zárják le az 5.-el és legyen egy újabb animációs sorozat.

    Az Underworldel kapcsolatban igazad van, de ahhoz még a szükséges technológia híján vannak, ha most vagy a közeljövőben kezdik el olyan lenne mintha két kézzel szórnák ki a pénzt az ablakon. Max egy olyan 10-15 év múlva tartom lehetségesnek elkészülését. Addig is nyugodtan készíthetik a kövi animációs sorit, bőven van idejük rá.

    Ha Dooku öli meg úgy valóban indokolt lenne visszahozása, csak hát akkor illene megemlíteni a 3. részben, amikor Anakin Dookut megöli Coruscant felett. Meg ha előtte hal meg akkor is vége fele fog s akkor nem lennének túl jó hangulatban Anakinék a 3. rész elején. Ezzel a szereplővel úgy tűnik mindenhogy elszúrják (ugye a templomos túl drámai lenne nem egy 5-10 évesnek), ezért valószínű, hogy az EU-re hagyják majd.

    Amúgy ezeket minek írjuk spoiler ablakba? Úgy értem semmilyen kézzel fogható infót nem tartalmaz a soriról, annyira meg nem lehetünk mákosak, hogy véletlenül pont eltaláljuk a végét a több száz lehetséges lezárás közül.:) Na jó, mondjuk nekem valami extrém karmám van ilyen szempontból. Az előzőnél még beleraktam Maul miatt, mert ugye nem lenne szerencsés ha valaki pont a 4. évad végén jár és belefut (Nálam ilyen az SGA-nál volt, épp az 5x18-as résznél voltam amikor belefutottam a "Miután a lidérc szuperkaptár felrobbant a föld felett, Atlantissal kényszerleszállást hajtottak végre" mondatba... gondolhatod milyen felemelő érzés volt... ) De így most nem sok értelmét látom:)
  • gunji
    #636
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Ismerős ez az ősi teleportáló eszköz, ami csak az élő szövetet tudja mozgatni: a Terminátor franchiseban láttam ilyet :D Jobb megoldásnak tűnik, mintha csak úgy eltűnnének a semmibe. :)

    "azok forgatókönyve már lehet rég meg van írva (csupán még nem fedték fel) s lehet nem szívesen írják újra a fél sorozatot."
    Ezt nem tudom, én nem hallottam a TCW-n kívül más készülő Star Wars sorozatról, csak az élőszereplős Underworldről, de abba tuti nem vinnék át, Lucas azt mondta, hogy abban nem lesz sem Jedi, sem Vader, sem Sidious, stb, csak alvilág.
    A templomi jelent jó, ha Ahsoka meghal, akkor inkább a Jedi Templomban, feltartva a klónokokat és Vadert, hogy páran még el tudjanak menekülni. Egy ilyen önfeláldozás elképzelhető megoldás lehetne mindkét tábor számára.

    "És miért is akarná Anakin feltámasztani Ashokát ha ő maga ölte meg?"
    Én itt arra gondoltam, hogy ha még az EP3 előtt halna meg Dooku/Can Bane/Darth Maul kezeitől. Esetleg Anakin egy sötét pillanatában tenné és utána lelkiismeret furdalása lenne ettől.
    De ha Vaderként öli meg, akkor nyilván nem.

    "A későbbi sorozatokban való szerepléséről nem akarom letörni a reményeidet"
    Nem fogod :) Nem reménykedek, csak egy ötlet volt egy lehetséges befejezésről. Valami ilyesmi jobb lenne szvsz, vagy mint pl amit templomosat írtál, mint egy sablonos lelövi egy klón, stb.
    TCW után nem hiszem, hogy lesz másik animációs sorozat, még ezt sem lehet tudni, meddig folytatják. A 6. évadra a sciptek már elkészültek, s egy-egy epizód átlagos 10 hetes gyártási idejéből úgy tűnik, hogy ha tényleg lesz 6. évad, akkor már javában készíthetik. Ha meg véget ér, akkor utána meg szvsz inkább az élőszereplős sorozattal fog foglalkozni Lucas.

    "A Sithek szerintem sosem voltak képesek a halottak feltámasztására"
    Ebben igazad lehet. Palpi elég könnyen bepalizta Anakint, a srácnak lehetett volna elég esze, hogyha tényleg létezik ilyen, akkor már használták volna. Bár nyilván elvakították az érzelmei.


  • Darth Raven
    #635
    Hát nem is tudom:

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Nekem Maul elég halottnak tűnt + a zuhanás sem segített neki túlzottan. A 3 személy visszahozása pedig nem egy bonyolult feladat. Mondjuk Obi-Wan talált egy ősi teleportációs eszközt remete korában amely elég kezdeti állapotban van, mindössze az élő szövetet tudja teleportálni, a többi ott marad. Aztán ezt szépen megosztotta Yodával, majd Vader is megtudta, a szellemeket pedig egy újfajta hologram használatával magyarázhatják. Aztán a végén kiülnek sörözni a tengerpartra, a nézők meg fellázadnak... Szerintem is jobb ha halottak maradnak.

    Anakinnak már most is megvannak rá az okai, szerintem ezt nem kell tovább bonyolítani, max egy jó kis csavarral adhatnak neki egy végső lökést. Mondjuk erre a legmegfelelőbb szerintem a következő lenne:
    Épp csatáznak valahol, a droidok állnak nyerésre, de az ifjú Skywalkernek támad egy ötlete amely elég kockázatos ezért a tanács nem engedi, hogy megtegye. El is küldik máshova, nehogy esélye legyen megpróbálni. Nem sokkal később a csatát elvesztik, az ott lévő több ezer klónt mind egy szálig lemészárolják. Ennek már elégnek kell lennie s nem halt bele egy főszereplő sem.

    Ashokát erre a sorozatra találták ki, egy másikba már nem biztos, hogy bele illene. Főleg, hogy azok forgatókönyve már lehet rég meg van írva (csupán még nem fedték fel) s lehet nem szívesen írják újra a fél sorozatot. S halálakor sem kell már jóban lennie Anakinnal, elég jó csavar lenne ha épp ő ölné meg s remekül áthidalná a dolgokat:
    Mondjuk a nagy finálé a III. rész elején lehetne s kiegészíti azt (olcsóbb lenne mint a fél film újraforgatása). Már javában dúl a csata Coruscant felett, Anakin és Obi-Wan mennek kiszabadítani Sidioust, még viszonylag önfeledtek, nincsenek gyász hangulatban hiszen Ashoka még él, s a Jedi Templomban van (mondjuk megint rossz fát tett a tűzre és kapott némi "szobafogságot"). Aztán minden folyik a maga medrében, Windu-ék mennek elfogni a főkancellárt, Ashoka pár gyengébb Jedivel lent marad hátvédnek, de nem értesülnek a fent történtekről. Aztán Skywalker átáll s már Vaderként bevezet egy rakás rohamosztagost az épületbe. Ahogy megy a harc összefutnak majd egy szép epikus párbeszéd után egymásnak rontanak. Egy látványos és igen szoros párbajt követően végül Ashokában köt ki Vader lézerkardja. Aki egy epikus utolsó mondat után ("Miért tetted ezt mester..." vagy vmi, nem vagyok író:) kizuhan az ablakon. Aztán lehet találgatni, hogy meghalt-e vagy sem, nyomtalanul eltűnik. Mivel később Yoda és Obi-wan nem nézi végig a teljes biztonsági felvételt lemaradnak róla s abban maradnak, hogy biztos az egyik klón ölhette meg vagy más módon keveredett el az események drámai sorában, s ezért nem említi Obi-wan amikor összecsap Vaderrel (És miért is akarná Anakin feltámasztani Ashokát ha ő maga ölte meg?).
    Na jó, ezt nem fogják megkockáztatni, bármennyire is reménykedem. Ha megölik akkor sok embert (elsősorban az 5-10 éves korosztályból akik aztán nem vesznek SW játékot egy jó ideig) felbosszantanak. Ezért objektív szemmel nézve én úgy gondolom kezdetben lehet meg akarták ölni, csak aztán túl népszerű lett a fiatalok körében és előálltak a Luxxal kapcsolatos megoldással. Szépen egymásba szeretnek, Ashoka kilép a rendből aztán letelepednek egy békés bolygón. A sorsát meg ráhagyják az EU-re (mondjuk pár fejvadász végez velük) had mutogassanak rájuk a fanok.

    A későbbi sorozatokban való szerepléséről nem akarom letörni a reményeidet, de nem hiszem, hogy ilyen nagyra törő terveik lettek volna vele Lucasnak amikor kitalálta, s a karakter népszerűsége miatt nem hiszem, hogy átformálja hosszútávú terveit. Maximum a lefagyasztós elméleted jöhet szóba, azzal bármikor előhozakodhatna ha egy új tervéhez kellene a karakter.

    A Sithek szerintem sosem voltak képesek a halottak feltámasztására, ez inkább egy a Plaguies által használt mézes madzag volt amelyet aztán Sidious is átvett tőle. Ha képesek lettek volna rá Marka Ragnostól kezdve az összes Sith nagyurat feltámasztották volna, aztán a III. részben csak besétálnak a templom közepére és sorban levagdosták volna a Jediket.
  • gunji
    #634
    Szerintem őket sem kéne visszahozni. Yoda, Obi-Wan és Vader tényleg meghalt, láttuk halottként őket az EP6 végén egyesülve az Erővel. Én abban reménykedem, hogy ez elég lehet ahhoz, hogy őket békén hagyják. De Windut tkp nem láttuk meghalni, ahogy Palpatinet sem, így ők még veszélyben vannak. :)))
    De szvsz a halottakat hagyjuk békében nyugodni.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Talán még Darth Maul visszahozatalával sem lett volna különösebb baj, ha Lucas átphotoshopolja az EP1-t, s Obi-Wan nem vágja ketté Mault, csak súlyosan megsebesíti. Úgy is annyira szeret belenyúlkálni a filmekbe. :) Akkor könnyebben lehetne magyarázni az életben maradását. De most már mindegy.

    Ami Ahsokát illeti, Anakin átállása miatt jobb lenne ha meghalna, így megoldódna az a probléma, hogy miért nem láttuk az EP3-ban. De ugyanakkor ez felvetne egy másik problémát: miért nem említették az EP3-ban? Miért nem említi Palpi, amikor elmondja Anakinnak, hogy ő Sith és az ő segítségével nemcsak Padmét tudná megmenteni, hanem Ahsokát is vissza tudná hozni a halálból*?
    Ugyanakkor Ahsoka halála nem feltétlenül szükséges Anakin átállásához, - ahogy láttuk a Rako Hardeenes történetben - már eléggé pipa a Tanácsra és Obira is. Ha ezután még Palpitól kapna pár 'jó' szót, netán Ahsokát lovaggá ütnék és így sem kapná meg a Mester címet, az talán már elég lenne a bukásához.

    Úgy gondolom, hogy inkább valami csavar kellene a történet végére. A lány halálát várja a többség, a Lux-féle 'love'-dolog meg eléggé sablonos lenne szvsz (azon kívül, hogy nem magyarázza meg, miért hagyná Vader életben, ha családot alapít, meg amúgyis eléggé balféknek néz ki a gyerek :D)
    Így én inkább arra szavaznék, hogy maradjon életben, s a TCW után folytatódhatna egy új történet vele (esetleg + Rex és Fives) akár az EP3-EP4 közötti időkben, akár az EP6 után. Mindkettőben látnék potenciált. A Birodalom alatt hogyan tud megbirkózni azzal, hogy ő Vader extanítványa, ehhez hogyan viszonyulnak a társai, részt vehetne a polgárháborúban, stb. Vagy az EP6 után hogyan tud alkalmazkodni az új Jedi Rendhez, főleg ha sikerülne fiatalon átkerülnie abba az időbe. (Erre megoldás, ha a klónháborúk végén, de még az EP3 előtt Ahsoka fogságba esik, s leszénfagyasztják, s csak az EP6 után találnak rá és olvasztják ki.)

    *=Ehhez a gondolathoz egy megjegyzés:
    A sorozatot nézve többször eszembe jutott Anakin EP3-beli bukása. Ugye a fő mozgatórugója az átállásának, mert félt Padmé halálától. Palpatine azzal csábította el, hogy a Sithek a halottakat is fel tudnák támasztani. Az EP3 végén Padmé belehal a szülésbe, Anakinből Vader lesz és nagyon dühös, mert meghalt a szerelme. De ha a Sithek fel tudják támasztani a halottakat, akkor nem 'tök mindegy, hogy Padmé halott vagy sem? Ha sikerül megtalálni a módszert, akkor azt fel is tudja használni, s visszahozhatja Padmét az élők közé, még ha évekbe is kerül. Ugyanígy az anyját is. Ez kár, hogy nincs megmagyarázva.
  • Darth Raven
    #633
    Igen, egy VI. rész utáni sorozat jó lenne, de attól félek ezek után már nyugodtan visszahozhatják Yodát, Windut, Obi-Want, Vadert... akárkit. Az ő haláluk úgy volt jó ahogy volt, nem kellene bolygatni. És lehet még nem állnak úgy a dolgok, hogy bárkit is visszahozzanak, de mondjuk 5-10 év múlva lehet más lesz a helyzet.

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Ennél jobb storyt is könnyedén ki találhatnak, bőven van még kihasználatlan elem a sorozatban. Egy teljesen új szereplőt is behozhattak volna, még megkavarnák 1 váratlan eseménnyel és már ütné is a jelenlegi storyt.

    Egy dolog jutott eszembe amire jó lenne a jelenlegi story: Ugye itt a nagy talány Ashoka sorsáról, a nézők egy része szerint az lenne a legjobb ha meghalna (én is ide tartozom), a másik szerint az lenne a legjobb ha életben maradna. Ha ez után halna meg az előbbi mellett lévők megnyugszanak. Az utóbbi mellett lévők pedig reménykedhetnek abban, hogy mégsem halt meg hiszen Mault kettévágták, mégis kitűnő egészségi állapotnak örvend. Mondjuk ez egy kissé erőltetettnek hangzik, az életben hagyása sokkal logikusabbnak tűnik jelenleg.
  • gunji
    #632
    Ezt én sem értettem, miért volt jó.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!

    Persze, télen már promózták újságokban, így adva kis hátszelet a 3D-s EP1-hez. Elvileg Lucas találta ki Darth Maul visszahozatalát még a 3. évados Éjnővéres trilógia kapcsán.
    Hasonlóképpen éreztem én is, ezután bárki visszatérhet, bármi megtörténhet, nincs több tabu. Ahogy az egyik készítő mondta erről: 'ezek után bármi megtörténhet'.
    Az első sokk elmúlta után aztán elkezdtem konstruktívabban hozzáállni a dologhoz. Egyrészt hátha ki tudnak hozni belőle valami jó kis sztoryt (eddig sajnos nem). Másrészt meg - ha lúd legyen kövér - ha már minden megtörténhet, akkor miért ne maradhatna pár Jedi életben az EP6 után egy esetleges mozifilmek utáni sorozat számára (olyan EU-s mintára). Egyszer véget ér a TCW, s utána is jó lenne valami folytatás (az SWU más kategória), s az EP6 utáni időszak még viszonylag szűznek tekinthető, szabadon írhatók történetek bármiféle kötöttség nélkül.
  • gunji
    #631
    Igen, azon én is csodálkoztam, hogy ilyen gyorsan lezárták a történetet egy gyors cserével. De erre a magyarázat az lehet, hogy ha szólnak a Tanácsnak, akkor az egészen biztosan megtiltja a cserét. Padmé meg nem akarta megkockáztatni Anakin halálát, épp ezért adott Dooku csak egy órányi gondolkodási időt.
    De Padmé talán gondolhatott volna arra is, hogy ha Grivit nem cserélik vissza, az még nem jelenti feltétlenül Anakin halálát, vele később még akár zsarolni is lehetett volna a Tanácsot vagy a Köztársaságot.

    Viszont - mint kiderült, - Dooku tud Anakin és Padmé kapcsolatáról. De Dooku miért nem használta fel ezt az infót, miért zsarolta meg valamelyiküket azzal, hogy kipakol, ha nem tesznek meg neki egy-két szívességet? Érdekelne egy ilyen történet, s az, hogy Anakin ilyen esetben hogyan ködösítene a Tanács előtt.
    Bár azt sem értem, hogy ha Yoda annyi mindent érez, érzi Anakin érzelmi kitöréseit, akkor hogyhogy nem vette észre kettejük kapcsolatát? Vagy csak szemet hunyt efelett csak azért, mert Anakin a kiválasztott?
  • gunji
    #630
    A csatorna megismétli a múlt pénteki részt 'ezúttal magyarul május 18-án 08.40-kor, május 22-én 18.35-kor, valamint június 19-én 08.40-kor.
    Azért nem korábban, mert az áprilisi program technikai okok miatt már nem módosítható.'
  • Darth Raven
    #629
    Nem rég fejeztem be a 4. évadot, eddig nagyon tetszett a sorozat, egészen az utolsó 2 részig. Tulajdonképpen ezek is jók voltak csak egy valamivel nem értek egyet az írókkal:

    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    Szerintem Darth Mault nem kellet volna visszahozniuk, ezzel számomra minden szereplő (legyen az sorozat vagy filmbeli) halála veszített a jelentőségéből. Mivel ez azt jelenti, hogy egy hihetőbb magyarázattal bárkit visszahozhatnak a halálból. Egyelőre nem értem mire volt jó, remélem a következő évadban tisztázódik a helyzet.
  • gunji
    #628
    Hát igen, csak a Versényi László -> Cs. Németh Lajos cserét feledhetném tegnapról
    A mai rész viszont zseniális volt Soha rosszabbat!
  • JethroHUN
    #627
    Letöltöm. Nem éri meg az idegeskedést, már megszoktam az ilyen hibákat. Megnéztem angolul/felirattal a 10. rész. A 11.ben csak 1 pici hanghiba volt.
  • gunji
    #626
    Új nap, új rész. Persze nem a pénteki részt adták még egyszer, hanem elkezdték a togruta-trilógiát (másik kedvenc az évadból ), s nem problémamentesen: a rész vége felé nekem elment a hang, s Yoda hangját is lecserélték, már nem Versényi László volt.

    Szombaton főként a megelőző napi rész cseh hangja miatt írtam egy érdeklődő levelet a Cartoon Networknek, miszerint mikor várható a rész magyarul. Ugyanakkor jelentős tiszteletkörökkel sajnálatomat fejeztem ki a szinkron miatt. S minő csoda, ma már választ is kaptam rá. Igaz arról nem szóltak, hogy a pénteki résszel mi lesz, csak érdeklődtek, hogy mi nem tetszett a szinkronban. Továbbítanák a megrendelő, azaz a Lucasfilmnek. Nem mintha ettől sok minden változhatna, de talán egy próbát megér. Történtek csodák eddig is, talán most is.
    Vélemény?
  • JethroHUN
    #625
    Torrenten sincs fent, akkor ez a rész ugrott magyarul...
  • gunji
    #624
    Tököm van már tele a Cartoon Networkkal, naponta variálják a szinkronhangokat, most meg simán cseh hanggal adják a részt.
  • JethroHUN
    #623
    S04 4. rész komolyan... ááá az ilyen ötlettelen olcsó megoldások veszik el az ember kedvét egy sorozattól.
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    vissza cserélik Anakint, Greveous-re utolsó 5percben, semmi trükk, se "folytatjuk" mondjuk kövi részben vmi mentő akció vagy vmi... Elég gáz, csak azért h folytatódjon a történet, amiben kb egy helyben topog a sorozat már 3 évad óta. Se lőre se hátra.
  • gunji
    #622
    Bár talán egy kicsit túlzás lenne a heti öt rész, így egy hónap alatt túlesünk az egész évadon, pedig a részeken jó egy kicsit rágódni :)

    És már megy is... a 4. ÉVAD !
  • JethroHUN
    #621
    Jó lenne ha elkezdenék vetíteni.
  • gunji
    #620
    Kissé bizonytalan lettem az értesülésem valódiságát illetően: még nem láttam a Cartoon Networkön előzetest a negyedik évadhoz. Tavaly ilyenkor már javában promóztak. De hát majd este kiderül...