163
  • Molnibalage
    #83
    Hát ez nem tűnik igaznak. Volt évfolyamtársan valmelyik minisztériumban dolgozik és nem ennyiért, pedig kezdő volt ő is 0 kapcsolattal.
  • lcee
    #82
    A főiskola nem programozókat akar gyártani, ha jól tudom.
    Mert arra vannak tanfolyamok, amikkel meg lehet tanulni gyorsan programozni, jobban és gyorssabban is mint főiskolában.
    De a 4 év diplomával és a programozós okj-s képzéssel a végeredmény ég és föld szerintem. De programozni is meg fog tudni jól tanulni aki diplomával rendelkezik, de minden más amit tud a diploma nélküli programozó csak a diploma megszerzésével fogja tudni.
  • gopher
    #81
    freddirty: "A diploma megszerzésével azt bizonyítod hogy KÉPES vagy megszerezni egy bizonyos szintű tudást. Mindegy milyet."

    Nagyszerű. Soha nem voltam főiskolán, de a kommenteket elnézve, már nem is fogok. Öt éve programozok kisebb cégeknél főleg weboldalakat (nem, nem csak vebsoppokat...) Az első fizetésem jóval a cikkben említett alatt volt, viszont már az első pár hónapban elérte azt (OKJ-val). Visszatérve az idézetre: ha a diploma csak erre való, akkor üzenem az összes diplomával de tudással nem rendelkezőnek, hogy töröljék ki a papírjukkal a ... . Több diplomás embert is interjúztattam, és a tapasztalat azt mutatja, hogy a diplomán kívül mást nem tudtak felmutatni, viszont a nagy fizetést nagyon szerették volna (tisztelet a kivételnek, viszont ők nem a diploma miatt értenek a munkájukhoz).

    mcganyol: "már gimnáziumba is hülyeség járni, hisz egy szakképző, vagy méginkább egy szakmunkás képző suli sokkal több gyakorlati ismeretet ad. a többiek meg tanuljanak csak emeletes törteket, vagy kamatos kamat számítást, meg vektorokat, az mégis mire jó..."

    A probléma ott van, hogy eltűntek a SZAKEMBERek. Senki nem ért semmihez (sic!), csak a főnöknek előadott bullshithez (amivel általában magukat védik), a "marketing stratégia meghatározásához", a "projekt auditáláshoz" és az "informatikai tanácsadáshoz". A többi meg dolgozik, valakinek azt is kell...
  • lcee
    #80
    Ha hozzáadsz a havi 80.000 ft-hoz évi 1x74000 ft ruhapénzt akkor beláthatod hogy nem ez a főnyeremény sok.(nem tudom ezt miért hozza fel mindenki)én inkább havonta keresnék nettó 150.000 és akkor az olyan mintha minden hónapban kapnék ruhapénzt a mostani fizetésemhez képest, inkább ezt választanám.
    Aztán a többi az mind csak adható, tehát mi pl kapunk helyijáratos bérletet, de én konkrétan kocsival járok(mert igy gyorsabban beérek Kaposváron.)
    Szóval minden külön juttatást, amit kaphatnánk, azzal együtt kb fele annyi a bruttóm, mintha frissen diplomázott informatikus lennék egy olyan helyen, amiről a cikk szól (és jó lenne ha Kaposváron lenne ilyen, mert akkor oda mennék dolgozni.) Remélhetőleg 2009-ben meglesz a diploma.
  • Gascan #79
    Az amazon.com weboldalán látható keresőt és böngészőt például matek professzorok fejlesztették... ez messzemenőleg az egyik leghatékonyabb alkalmazás
  • Sanyix
    #78
    ja és persze a fősuliban tanult matekot EGYÁLTALÁN nem használok(vállalati alkalmazásokat gyártok), sőt még középsulisat se nagyon. Bár a logika az ott van (és,vagy, és barátai).
  • Sanyix
    #77
    Én nemrég hagytam ott a bmf-nik-et, hasonló okok miatt :D nekem programozó okj-m van, 2 hónap alatt találtam munkát, és több a bruttóm mint ami itt van írva átlagnak, + kaja utalvány, egészseggpénztár, és full bejelentett. És persze gondom sincs a munkával. Mondtam én hogy a magyar informatika felsőoktatás kakesz.
  • bunny
    #76
    Aha. Légyszives add hozzá a ruhapénzt, az utazási hozzájárulásokat, a cafeteria a nyugdíj és egészségpénztár befizetéseket, stb.
  • lcee
    #75
    Hi!

    Állami szférában dolgozom, itt teljesen mindegy, hogy milyen munkaterületen dolgozol, közalkalmazott vagy köztisztviselő bértáblába leszel besorolva.
    Ami kezdő diplomás esetén kb bruttó 120.000 körül van és mindegy mit végeztél.
    Ha csak középfokú végzettséged van és nincs nyelvvizsgád meg semmi ammiért fizetnének esetleg akkor 100.000 alatt van a bruttód. Teljesen mindegy hogy mi a munka amit végzel. Pl akár lehetsz nem felsőfokú végzettségű programozó is.
    Akkor is ennyi a bruttód. De lehetsz a postán levélbontogat akkor is.
    Szóval itt elég gyenge fizetések vannak. :(((
  • JL666
    #74
    Ha 18 évesen elvégzed a szakmunkást és jó szakmunkás leszel és elkezdesz melózni, mire nyugdíjba mész lehet sokkal jobban jársz, minthogy elmész egy multihoz pöcsölni és a 3 évenkénti átszervezéseket próbálod túlélni. Egyrész sokkal több esélyed is van, hogy idősebb korodra meglesz a szükséges ledolgozott éved, mert diplomásan sacc/kb. 5 vagy több év hátrányba/kátrányba kerülhecc.
  • mcganyol
    #73
    hát... ezt a terminológiát követve, már gimnáziumba is hülyeség járni, hisz egy szakképző, vagy méginkább egy szakmunkás képző suli sokkal több gyakorlati ismeretet ad. a többiek meg tanuljanak csak emeletes törteket, vagy kamatos kamat számítást, meg vektorokat, az mégis mire jó...
  • Ahoy
    #72
    Roliika hehe egyből levágtam hogy GDF-es vagy :))) vagyis balsejtelmem volt :)
    Lehet találkoztunk egyszer a Morrisons II-ben? Nem te voltál a srác, aki sakál részegen kifejtette, hogy mekkora gigakamu, az MI bsc? :D

    Na de én nem szidom a GDF-t :P mi a web programozó FSZ-re járunk, és szerintem totál jó (lehet a papír nem ér semmit) de nincs anál, meg bsz, meg digit...meg anyám kínja, viszont 2X több Java van mint nektek. PHP, action script, delphi is lesz. Ja és Javan kívül eddig minden megvolt 5ösre...szóval bízom benne nem is kicsi ösztöndíj csurran cseppen majd :P A lényeg, hogy sikerélmény legalább van... lehet mellette önszorgalomból azt tanulni amit akarsz /vagy dolgozni. Ami tetszik hogy második év végén elküldenek minket egy webes céghez dolgozni 3 hónapot, gyakorlatra. Ami nemrossz később akár ott is maradhatunk.

    Aki meg azt mondja hogy a BME-n jobb az MI... lehet nem zavarják el később mert GDF-en végzett... de ugyan azt a szopóálarc matekot nyomják 90%-ban... meg 10 %-ban c-t. Akinek van kedve hozzá csinálja végig :P Van pár ismerősöm, nem is egy, aki BME-t otthagyta mert szétszopatták...és mégis jólvannak

    Csakhogy bátyámat idézzem (aki igen intelligens arc) utolsó év MI-t már nem végezte el, mert kikészült. Átment tanári karra és ott fejezte be. Plusz 2 év OKJ-s prog a Számalknál. Hadd ne mondjam elég faszán keres a cikk beli számokhoz képest. Mert van tudása, és tudja is alkalmazni (nemhinném hogy deriválni kell neki ...vagy mikromakroból kérdezik ki:)

    Mind a mai napig úgy terveztem, hogy elvégzem ezt a webes prog-ot, és átmegyek mérnök infóra... ahol beszámítanak 60 kreditet. De most már erősen megkérdőjelezem, hogy van-e értelme. Matekhoz sosem volt szorgalmam...mégha proghoz van agyam...
    Inkább maradok a prog gyakorlatnál, mellette pár filmes/videós/fotós munka.. az legalább kreatív. Ja meg a Roliika által említett ingyenes Java SE képzés, amit GDF meg vmi német cég szervez. Az sem rossz ötlet. A profi Javasokat genyamód megfizetik

    A többieknek jó análizálást MI-n :D

  • smv
    #71
    Értem, de ezeket képezzék a programtervező matematikus, programtervező informatikus, és hasonló szakokon. Ez már keményen szakosodás kategóriába tartozik, kevés embernek kell a matek ilyen keményen.
  • NintendoGC
    #70
    Csak hát ugye az INFORMATIKA mint olyan NEM CSUPÁN programozásból áll.

    Másrészről hiába szeretné sok munkáltató, de olyan informatikust SOHA A BÜDÖS ÉLETBEN nem fog találni, aki az informatika területén belül MINDENHEZ ért!

    Pl: egy neurológus doki valószínüséthetően nem ért a szívhez vagy a vesékhez, ám az agyat keni - vágja.
    Ez az informatikai szakemberekkel is így van. Programozáshoz sok matek kell ez így igaz, de a mai diplomás képzésekben (Programtervező informatikus, Mérnök informatikus)oktatott matek aránytalanul sok és felesleges!

    Nem beszélve arról, hogy esetleg vannak olyanok, pl: én, aki nem szereti a programozást és nem akar programozással foglalkozni. A programozás csak egy kis szerelt az informatikában!
  • Gascan #69
    Nem vagyok informatikus de én úgy tudom, hogy a legjobb programozók matematikusok...
  • smv
    #68
    Az olyanokról nem is beszélve mint tesi...
  • smv
    #67
    A Debreceni Egyetemen tanulok jelenleg mint Mérnök Informatikus, de éppen most fogom otthagyni az egészet a p*csába, hogy átmenjen CISCO -ra. Egy marha nagy vicc az egész, mindenhez köze van, csak éppen az informatikus képzéshez nincs. Nem ezért jöttem egyetemre, éppen ezért megyek inkább CISCO-zni, hátha ott legalább tényleg az infó témakörben oktatnak és nem elektronikával&matekkal tömik a fejemet.
  • Zoleeca
    #66
    Ok, akkor annyit mondok hogy sokan itt a jól elvégzett munka egyetlen feltételének tekintik a szakmai ismereteket. Ez szerintem nem (mindig) igaz. Tehát hiába vagy egy zseni az adott területen, ha egy csomó minden más feltétel hiányzik (csapatmunka, stressztűrés, koncentrálóképesség, stb.)
  • gombabácsi
    #65
    És még valami: több ismerősöm van, akik az igazi gyakorlati tanulás helyett az iskolát választották, amely papírt ad. Aztán utána irigykednek arra hogy többet keresek és _a hobbim a munkám_... és élvezem hogy értek ahhoz amit csinálok.
  • gombabácsi
    #64
    Zoleeca, szerintem az értelmesebb embereket érdeklik az ilyen tapasztalatok. Mert igenis egyre nagyobb gáz itthon, hogy marha sok "papíros" ember van akik semmihez se értenek. Már a társadalommal, gazdasággal foglalkozó szakemberek is egyre többször foglalkoznak ezzel a témával...
    Sajnos a szocializmus még mindig erősen tartja magát Magyarországon, sokan (fiatalok is) várják az állambácsitól hogy majd megoldja az életüket.
    Különösen gáz a "papír van, tudás nincs" az olyan ágazatokban, mint az informatika, ahol tényleg az van amit már valaki írt: folytonos tanulás!
  • Gascan #63
    Kedves barátom... van amihez értek és van amihez kevésbé... de az okosság egy igazán relativ fogalom. Nem igazán szeretem ha bárkit is minősitenek, főleg olyan esetben ha még nem is ismerem az illetőt.

    Tehát kérlek, hogy a minősitő jellegű mondataidat tartogasd meg annak, aki ezt elviseli!

    Egyébként ezt a mondatod poénnak szántam: "lehet hogy CPU tervező mérnök és azt méri fel, hogy mekkora hő keletkezik a hűtőbordák mentén"...

    Ha neked nem tetszik, akkor passzold és haladj tovább az olvasgatásban.
  • Zoleeca
    #62
    Jaja, úgy birom, hogy az sg tele van mindent tudó jól fizetett "énértekalegjobbanmindenhezamiinformatikaésmosteztjólmegismondom" típusú emberekkel. De most komolyan, ki a f@szomat érdekel itt, hogy ki mennyit keres és mihez ért, meg mi a véleménye a felesleges diplomáról (ami neki nincs), meg a felesleges nyelvvizsgáról (ami neki szintén nincs), meg a kva nagy gyakorlati tapasztalatáról (ami persze van)?????
  • Renegade
    #61
    Nem értek veled egyet.

    Én kb 100 embert már felvételiztettem és sajnos a papírnak semmi köze nem volt a logikai képességhez. Ebben az országban nagyon kevés embernek van sajnos probléma megoldó agya. Olyan mint ha nem akarnának megoldani dolgokat, egyesek már ahhoz is lusták, hogy guglizzanak, kérdezzenek. :-(

    Persze az örök kedvenc, az "összeraktam két gépet én már informatikus vagyok" :-)
  • roliika
    #60
    "mert majd beleírjuk az eula-ba, hogy ha sz@rul műkődik, azért nem vállalunk felelősséget :) " <- Miért...ki vállalja? :D

    Tömören anyi a gondom a bsc képzéssel, hogy vannak ezek a sulik..mindenféle szuper használható dolgot oktatnak...rendszer integráció, nyelvenként programozás, szerver karbantartás stb...miért nem lehet megoldani, hogy a programozó bsc tanuljon programozást algoritmus elméletet, a rendszeradmin bsc..ha lenne ilyen tanuljon rendszer integrációt karbantartást hibaelhárítást stb... ezt nehéz megvalósítani vagy így oktatni vagy mi a tököm probléma?

    Nem ilyen semmitmondó nevek hogy mérnök informatikus, gazdasági informatikus, informatikus könyvtáros...ez vicc. Rohadt drága vicc. Kell egy ésszerű tanterv... nem pedig szoros illesztést oktatni egy infósnak...abszurdisztán.
  • Anomaly
    #59
    Hát akkor neked bizony a kurva anyádat :)
  • mcganyol
    #58
    na, már megint megy egymás oltása. remek. :)

    többször történt meg nálunk is, hogy egy adott problémára a legjobb megoldásnak olyan eszközök használata tűnt, melyet effektív nem ismertünk, de a paraméterek indokolttá tették a használatát. pl ruby on rails... inkább felvettünk egy srácot aki penge volt a RoR-ben, pontosan el tudtuk neki mondani mit szeretnénk, ha csinálna, milyen input, milyen folyamatok, milyen output. kicsit meglepő módon máshoz nem nagyon értett, egy sima select-es sql lekérdezésnél bonyolultabbat már nem feltétlenül látott át, hogy mit csinál. mondjuk nem is az ő dolga volt. megcsinálta a melót, átvettük, kifizettük, mindenki boldog volt.
    kizártnak tartom, hogy ő a komplex rendszert fel tudta volna építeni, mert kb a RoR-on kívűl a html-hez értett (ami lássuk be, nem annyira bonyolult) és itt befejeződött a tudása, kitekintése sem volt a többi részre.
    ha ez a lehetőség nem lett volna akkor valószínű egyébként elővesszük a kézikönyvet és elkezdjük lapozgatni, ahogy roliika írta. nem tart az olyan sokáig, ha tudod, hogy mit és hol keress. (és felépítésében hasonló rendszereket ismersz)
    a nagy baj az okj-sekkel (tapasztalatom szerint), ha valamit nem tudnak csípőből, vagy nem találkoztak hasonló feladattal előzőleg, akkor nem nagyon tudják, hogy hová nyúljanak, a "kézikönyvben" rossz helyen keresgélnek, vagy komplexitásában nagyon rossz megoldást adnak, ami az adott részfeladatban lehet, hogy jó, de másutt hibát/nehézséget okoz.

    Azért komolyabb programot nem véletlenül szoktak tervezni. ha másért nem, mert rendes dokumentáció nélkül még egy gyenge auditon sem mehet át a végtermék. utólag, pedig a lehetetlennel határos dokumentálni egy összetettebb programot.

    Aki sejti mibe kerül egy audit, az pedig nem szórakozik azzal, hogy párszor esetleg visszadobják a progit :)
    amúgy a kivitelezési technikai nehézségek miatt (amit roliika is írt) egyszer sem volt olyan, hogy ne kaptunk volna pár "sárgát".

    nem is tudom, legfeljebb talán a repülésirányítási rendszerek amik figyelmeztetés nélkül tudnak átmenni 4-es vagy 5-ös auditon... megkockáztatom, még a banki külső szoftverek sem.

    tehát a gond a szakikkal ott van, hogy lehet, hogy az adott emberke nekiugrik a feladatnak, "gyere cipó hamm bekaplak!" alapon, még az is lehet hogy jó lesz a megoldása, csak semmi komolyabb helyen nem fogják elfogadni hiteles megoldásnak. ergo nem lehet eladni. vagy legfeljebb otthoni usereknek, mert majd beleírjuk az eula-ba, hogy ha sz@rul műkődik, azért nem vállalunk felelősséget :)
  • Mipi
    #57
    A MÉRNÖK INFORMATIKUS az mit jelent? Én lehetek-e mérnök informatikus ha nem tudok és nem is szeretem a programozást. Vagyis a programozásnak nagyon az alapját tudom. Érdemes-e nekem főiskolára menni ha engem a programozáson kívül minden érdekel pl: Virtualizáció, Rendszeradminisztráció, pl Vállalatok Informatikai rendszernének megtervezése, beszerzése. Vagy a MÉRNÖK INFORMATIKUS mindenáron fejlesztőt, programozót takar. Segítsetek nekem! Jelenleg OKJ-s Rendszerinformatikusira járok. És el kell döntenem hogy hogyan tovább mert most fogok végezni.
  • roliika
    #56
    Lol 1 hónap persze...na innentől ide sem írok többet. :D Hogy megy a flém jaaaj. 1 év volt és 4 műszak..mi tartottuk életben az egész kibaxott farmot hogy képben legyél. A mérnökök hozzá sem lőttek mi tanítgattuk őket.
  • homeless
    #55
    Mi más tészta, hogy egy szaros pc-re nem tudtál feltelepíteni egy ubuntu servert? Meg grafikus felületről akartál hozzá mysql-t meg apache-ot telepíteni? omfg...

    Közben meg jössz itt, hogy milyen kemény vagy hogy sparc alapú "banki" servereket debugoltál, mert eltöltöttél 1 hónapot a sunnál valami szaros gyakorlat keretében. Ezek után egy solarissal mit kezdenél, ahol nincs apt, yum, stb... csomagkezelő ami kinyalja a segged? Vagy felraknád arra is a gnome-ot, vagy jds-t és összekattingatnál valamit?
  • roliika
    #54
    De az arcukra fagyott a mosoly.
  • Sadist
    #53
    Annyira éreztem, hogy meg fog indulni a kommentekben a faszverés :D
  • roliika
    #52
    És csináltam is belőle szervert és jól működik köszöni szépen. Ezekben a nagygépekben van egy kisebb linuxos számítógép 400Mhz-es procival, tulképp ez telepíti a solarist a nagy vasra szinte teljesen automatikus az egész folyamat, hacsak nem hibás 1-1 hardver...ha hibás akkor jön a csere, log törlés, adminisztráció,restart,mountolás...nade kussolok nem publikus infók.
  • roliika
    #51
    Kicsit más tészta azért. Nagyon más. Nézz utána, ezek nagyon nem PC alapú vasak amiről beszélgetek. 64mag 128-256giga memória. Ár 60-80 000 000Ft. Ubuntuval debugoltuk az egy dolog. :DDD Hát jobb is kicsit a háló kezelése mint az XP-nek már nem azért.
  • roliika
    #50
    Az informatikában is lehet okoskodni meg tervezgetni számolgatni...de ha nem jut el a megvalósításig akkor egy kalap ***-t nem ér az egész okoskodás. Ugye UML erre a példa...csoddálatos ábrákat lehet készíteni...hát csak néha kiderül, hogy amit mérnökember megálmodott az azért nem egészen úgy működik mint ahogy kéne.

    pl azt mondja hogy DBF adattáblát olvasson be a Delphiben megírt program és használja a JET motort...mondná a mérnök...persze csak ha NULLT bekap az adatbázis, behal az egész, mérnök meg néz bután.
  • homeless
    #49
    Muhahaa sparc szervereket debugoltal, de nemrég még ubuntuból akartál szervert csinálni amire synapticcal akartál csomagokat telepíteni:)))
  • roliika
    #48
    Elhiszem hogy szuperül integrálsz, és baromi sok elméleti dolgot tudsz a bináris fáktól a fraktál számításon át a TCP/IP elvi felépítéséig, nade, ha felvesznek a Ciscohoz mérnöknek, és azt mondják, állíts be egy adott MAC addresshez szűrést, és csak a 8080-as porton lehet engedni az adatátvitelt...akkor mit csinálsz? Hopp előkapod a kézikönyvet, és olvasgatod órákig? Dolgoztam mérnökökkel sajnos nem túl jó a tapasztalatom...elméleti háttér tényleg elképesztő de a gyakorlati az szinte 0.
  • Sanyix
    #47
    mondj valószerű példát erre a 2 szemléletre, mert ez így eddig csak bullshitnek tűnik.
  • BandiG
    #46
    Azért jó az infós képzésünk a külföldiekhez képest. Pl UK-ban fergeteg bárgyú emberek fejezik be az MSc-t lazán. Egy természettudományi egyetemen PhD képzésen ilyen bevezetős óra volt az elején, megkérdezték, hogy ki ismeri (hallott már róla) a nevezetesebb diszkrét eloszlásokat valszámból (a nevük a kivetítőn volt), és rajtam kívül 1 ember rakta fel a kezét.
  • roliika
    #45
    És nics diplomám, viszont a probléma megoldási képességem nem rossz állítólag...ezt meg néhány tantárgy nem fejleszti. Most a képzés felénél játok és nem adott új anyagot új szemléletet, viszont néhány tananyag fejlesztő fejét belevertem volna az íróasztalba.
  • roliika
    #44
    SUN nál debug 4 műszakban, M5000-res szerverek...hardver és szoftver debug (egyébként titoktartási szerződésem van de annyit azért had említsek meg, hogy az FSB-n 256/512 bittel mennek az adatok egy ilyen gépen, és nem viccből). Mellesleg piszok megbízhatóak adódóan a Solaris oprendszer miatt is...de itt sem kérdezték milyen papírom van, csak elbeszélgetett a helyi főnök a számítógépekről velem.