850
Gépész-, vegyész, építő-, építész-, informatikai, stb. mérnöki munkák itthon a nagyvilágban.
  • Vocem
    #330
    1. Kifejezetten mérnök képzésről kérdeztek.
    2. A BME és az ME ebből a szempontból gépészmérnök szempontból hasonlítható össze.
    3. Ezen belül is azok a szakok jöhetnek szóba ami mindkét intézményben
    közel azonos.(pl: Bánya és Kohómérnök nincs BME)
    4. Az ME és BME gépész diplomája azonos szakokon ekvivalens.
    5. Sohase volt szakmai rivalizálás ilyen gyerekes szempontból
    6. Elfelejtitek, hogy mérnöknek feladatai vannak. Csak az számít
    hogyan oldja meg.

    Sokkal nagyobb baj a szakmára nézve, hogy ma már akár Debrecenben is képeznek gépészmérnököt. (Na az nem egy jó ajánlólevél. Attól még lehet majd jó szakember.)
    Lásd alább az az egyszerű áramlátan példa alapján a gondolkodásbeli különbség.


  • ivjoe
    #329
    Na ezt gondold át még egyszer, szép nyugodtan. :)

    Ilyet nem mondtam, de googleit pls, nem tudom idén mi a helyzet, de tavaly és tavaly előtt is Magyarországról két egyetem volt a listán: SZTE és ELTE, utóbbi kissé lemaradva, ha jól tévedek idén ugyancsak SZTE és ELTE, de most egy intervallumban vannak.
  • Molnibalage
    #328
    A miskolci képzés tényleg elég jó, de egyenrangúnak nevezni tényleg elég merész. Azért szorosan ott van mögötte.
  • I.C.ram
    #327
    ha a BME x. edik a ranglistan, akkor az ME x+n-edik.
  • I.C.ram
    #326
    Ne mondd mar nekem, hogy az ME elobb van barmilyen ranglistan a BME elott :P
  • ivjoe
    #325
    Kérdés, hogy hol, mert Shanghai nem ezt hozta ki. :D
  • I.C.ram
    #324
    Hat azert ezt nem hiszem.

    BME mindig az elso helyen lesz, megha oktatasi szinvonal megegyezik az ME-vel is. Nagyobb a presztizse sokkal.
  • tomcat1
    #323
    ez megnyugtat;
    remélem jövőre végzek
  • Vocem
    #322
    Ekvivalens.
  • lally
    #321
    -bocsika tehát, ha már a: 15térfogatszázalékoskénti szeszesitalommal "minősített piámmal" is belegázolhattam; a szekunder, mérnöki-iparba.

    Égek most, mint a legújabb főkonstruktőrünk, az "Ikarusz-buszokkal" !
    -s az oltásukra siető
    "Mercis-Tűzpiszkálóink" is ! -csak Ők, az én
    Piási-lihegéseimtől dőlnek fel íly szépen, sorra a kanyarokban ? (!)
  • Nuki
    #320
    rímekben beszél, te. :)
  • dronkZero
    #319
    Te csak részegen vagy hajlandó kommentelni, vagy csak szimplán van egy kis baj ott fenn? És esetleg nem tudnád ezt másoknak, máshol mondani? Mondjuk hosszú ujjú kabátban, kedves fehér köpenyes bácsiknak?
  • Nuki
    #318
    AAABC CCBCA(E)B
  • lally
    #317
    Igazad van, s jól tudom {-dom, -dom, -dom} !
    és még örülhetnénk is mindannyian, hogy
    CSAK Én vagyok:
    Hazánk,
    Legnagyobb Kleptomán "Sper-Mamája", ...

    {Jónéhány héttel ezelőtt, láthattuk már a
    "DunájTéVén", még élőben is, a
    Stornirozott-ikaruszosaink által megkreált,
    új BUSZunkat.
    -sajna, sőőőt, biztosan van még egy söröm is rá, hogy:
    Nem Ők fognak nyerni, a BKV-tenderen sem !}
    Ámen ? -Néked, Te: Globalizált Jézuskám (-??!).


  • Nuki
    #316
    Lehet hogy ő egy próféta, csak mi vagyunk gecibuták :Ð
  • Molnibalage
    #315
    Te is jókor jössz troolkodni ide...
  • lally
    #314
    -hát ez az amit, én sem értem még most, hogy
    néhány hónapon belül, milyen "új-produktumokat" is fog kreeálni az a leendő, 9-és félMilliónyi hazai munka-nélkülink ...


  • Molnibalage
    #313
    Ez a poszt mi is akar lenni? Esküszöm nem jövök rá..
  • lally
    #312
    -nofene !... nos,
    nem is nagyon "tom most" Tenéked értelmezni, fórumindító mondataid mr.Molnibalage: "hugyismongyák ittennék nálatok, Ön, te-must mire is gondúsz ?"
    -hiszen épp olyan jól, pörög ez a fórum is, mint:
    Hazánk jelenlegi; Kánaánosan műszaki-élete !
    Gazdaságos-Importunkból is, van má:
    - KAKAóbiztos számítógépünk,
    - Archimédeszi-spirált rajzoló KÖRzőnk,
    - Egyszer se használható csavarhúzónk,
    - sőőőt még: az EgyszerEgyet is,
    zsebszámológepen, de; 9tizedesjegynyi pontosággal számolni-tudó-s zsenijeink is !

  • Black Hawk
    #311
    már megcsináltam a programot és a tanár azt mondta nincs hiba ... (büszke magára)
  • tomcat1
    #310
    A topiklakóktól kérdem, hogy az ME mérnök diploma hol helyezkedik el a BME hez képest?
  • Nandusz
    #309
    A D40-es felület illesztett felület, vagy csak simán egy adott felületi érdességűre munkált 'valami'? És ha igen, akkor mennyi a felületi érdessége?
  • immovable
    #308
    úgy néz ki:)
  • Molnibalage
    #307
    A mérnök élet szabadság miatt szünetel. :)
  • Black Hawk
    #306
    Na ennek a primitív szarnak kéne a leírása (lásd lejeb)
  • Black Hawk
    #305
    CNC esztergán kell egy munkadarabot megcsinálnom úgy hogy én írom meg rá a programot (G54 F0.12 S600 T0101 M3....)
  • Borg
    #304
    Ez igy nekem semmit sem mond. Marás? Esztergálás? NC nyelven, vagy mi a rákot kell?
  • Black Hawk
    #303
    egy rajznak kell a leírása elkezdtem de a nagyolás után egyszerűen nem jutok tovább
  • Borg
    #302
    NC program kell?
  • Black Hawk
    #301
    Ő ha beraknék egy rajzot valaki segítene megírni rá egy programot? Csütörtökre kell és valahogy nem mennek a lekerekítések. (CNC amúgy)
  • Steel
    #300
    Sziasztok

    A kérdésedre válaszolva: ha az autók gépészeti felépítése és a "tökig olajban" tetszik akkor javaslom neked a BMF - Bánki Donát Gépészmérnöki kart, van külön Járműgépészeti modul a Gépészmérnöki szakon belűl. Persze nem egyből azt fogod tanulni ami érdekel, előtte még kicsit megizzasztanak mechanikából és fizikából :)

    Ha jobban érdekel mondjuk az autó elektronikája akkor gyere hozzánk a Kandóra, automatika szakon belűl van járműelektronika modul, igaz egybe van kötve a programozható irányítások modullal, tehát ha járműn akarsz végezni majd akkor programozni is tudni kell kicsit a kontrollerekkel és PLC-vel is :)

    nézd meg mind a két Kar honlapját mert fent vannak a tantervek és általában a tantárgylisták is

    jah hamár így félig bemutatkoztam akkor most ténylegesen: 3. éves villamosmérnök vagyok, automatika szakirányon és villamos hajtások modulon

  • Nuki
    #299
    Igazad van, abból élsz meg :P
    Én még csak egy nyári munkával dicsekedhetek, két hónapot dolgoztam egy gumigyárban laboránsként, szóval érezd úgy hogy digitálisan felnéznek rád.
  • Nandusz
    #298
    Műszaki vezető vagyok egy főként a németekhez bedolgozó cégnél, aki jelenleg acélszerkezeteket gyárt, annak teljes szépségével. (nem nagy cég, korábban dolgoztam az ABB-nél, majd később az Alstom Power Hungária Kft.-nél is, de nem hatott meg a cégek múltja, mindig a fizetés mennyisége motivált...
  • Nuki
    #297
    Mit dolgozol te és hol?
  • Nandusz
    #296
    Én spec az EQUIST progit használom a különböző anyagok ekvivalenseinek meghatározására. Ez egy nagyon jó progi, teljesen olyan kimutatást ad bizonyos anyagokról, mint egy hiteles alapanyag műbizonylat. (tehát benne a kémiai összetevőkkel és a mechanikai tulajdonságokkal különböző hőmérsékleten, egészen -40C-ig.
  • Nandusz
    #295
    Jahh és a csövek java része melegszilárd, (CrMoV) a különböző további ötvözeteikkel és mechanikai/kémia tulajdonságaikkal....na mindezekre azért nem ártana egy hőkezelési technológiát is írnom (hegesztés előtt-után), persze figyelembe véve az adott gyártmány, az elkészítése és üzembehelyezése utáni termodinamikai ellenállásokat szem előtt tartva.
    Szép szakma ez.
  • Nandusz
    #294
    Látod-látod..ez is azt bizonyítja, hogy egy gépész kivitelező/gyártó -nak nem sok ideje van fecsegni....
    Példa.: Itt van előttem egy 420 tonnás technológiai cső előgyártási ajánlat kérése, amit ki kéne dolgoznom..a maga 212 izometriájával és az anyagösszesítőivel egyetemben...Mellette meg ott van a jelenlegi termelés irányításom, amiben mint mindenki, így én is mocskosul le vagyok maradva... és rengeteg CNC progit, acad rajzot, különböző listákat anyagokról, hegesztési technológiákat kell elkészítenem, hogy olajozottabban menjen a termelés. Pláne úgy, hogy holnap és hétvégén nem dolgozom, csak hétfőn, mert halaszthatatlan személyes ügyeim adódtak (ingatlan eladás rlz) és azokat is el kell ugye intézni még úgy is, hogy ennek rovására azt lehet írni, hogy jövő hétfőn valami iszonyat nagy munka és pörgés vár rám. Na de mindegy is...ilyen a gépészek élete...folyamatos teher és probléma megoldás. Nem azt mondom, hogy lefáraszt, viszont nem is egy leányálom, ellenben én imádom.
  • Molnibalage
    #293
    De kihalt lett a topik.

    A Hysys nevezetű progit ismeri valaki?
  • praksi
    #292
    " A Hidrodinamikai Rendszerek Tanszéket sokan csak Matlab tanszéknek hívtuk"

    Mi az Elméleti Villamosságtan Tanszéket hívtuk így :-)
  • I.C.ram
    #291
    Halisten nekem a programozassal sem voltak gondok. Illetve voltak... programozas 1-bol meghuztak elso felevben. Semmit nem ertettem hozza kb. Aztan valamilyen csoda tortent, es egy pillanat alatt felfogtam az egeszet a keresztfeleven es 4-es kaptam belole, aztan programozas 2.bol meg olyan 5ost kaptam mint a huzat :D

    Egyszeruen csak mas modba kell kapcsolni a gondolkodast, es utana setagalopp a programozas is.