792
Minden ami a testi és lelki egészséggel, betegségekkel kapcsolatos (tippek, olvasmányok, alternatív gyógymódok, tapasztalatok).
-
csillafilla #551 hát nem tudom, embere válogatja, közben beszéltem az egyik barátnőmmel telefonon és ő is jókat mondott a Coryzaliarol, úgyhogy lehet, hogy elugrom és beszerzek belőle egy adagot, hátha megoldja a kínom és nem kell papot hívni feladni az utolsó kenetet. -
trabiubi #550 Ha vírusról van szó, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem azért gyógyulsz meg 3 nap alatt, mert már találkoztál vele. Pláne, ha valvami influenza vírusról van szó, mert folyamatosan mutálódnak ezek a vírusok, úgyhogy elkapni ugyan azt egymás után pár évvel kicsit nehéz lenne :)
Egyedül attól függ, hogy mennyire erős az immunrendszered, és ha homeopátiával tudod erősíteni, akkor miért ne? -
#549 "plusz fokhagyma, citrom, grépfrútlé, hagymaleves sok borssal"
Ezeket használtad coryzalia nélkül is?
"általában 4-5 hétig vagyok megfázva, mert nem tudom kipihenni, ezzel a "homeopátiás sz*rral" 3 nap volt"
Ha ugyan azt kaptad el amivel korábban 4-5 hétig szenvedtél, akkor mindenféleképpen 3 nap alatt kiheverted volna legutóbb. Az is lehet hogy éppenséggel olyat kaptál el, amit általában annyi ideig szoktak legyőzni. Én is elkaptam valamit most, 2 nap alatt meggyógyultam mindenféle homeopátia nélkül. Múltkor sem szenvedtem tovább pár napnál, pedig akkor volt lázam, és 99 % hogy osztálytársamtól kaptam el, aki 3 hétig szenvedett tőle. Szintén mindenféle homeopátia nélkül... (ő még antibiotikmomt is szedett)... persze lehet az is hogy már én is elkaptam azt korábban :D -
alexandra232 #548 azt mondom, hogy ha nincs mellékhatása és van hatása, akkor mindegy.
lehet, hogy a homeopátiások közt több az olyan aminek nincs mellékhatása, logikus lenne. a Coryzalia nekem bejött, plusz fokhagyma, citrom, grépfrútlé, hagymaleves sok borssal
balumann:jobban lettem tőle, és ezért vettem be, szóval használt (az mindegy, hogy hogyan)
általában 4-5 hétig vagyok megfázva, mert nem tudom kipihenni
ezzel a "homeopátiás sz*rral" 3 nap volt
nem fogyott el egy százas zsepi sem, eddig 3naponta 1.
szóval hatott, ha azért mert elhittem, akkor ez van.
használt. az a lényeg,nem?
-
trabiubi #547 Igazából Magyarországon a homeopátiás gyógyszerek regisztráltak, vagyis az Országos Gyógyszerészeti Intézet ellenőrzi őket, hatástanulmányt és klinikai kutatásokat kér be rájuk. Tényleg csak orvosok tanulhatják meg, és válhatnak homeopátiás orvossá, de ez nem jelent nagyon semmi többet. Én sem azt mondom, hogy mindenre ezt kell alkalmazni, de van, amire igenis működik. Miért van akkor az, hogy Indiában 150 egyetemen tanítják, és korházakban gyógyítanak vele, a franciáknál, németeknél meg angoloknál a TB is támogatja? -
#546 Figyelj, ismét vázlatosan leírok néhány tényt ezekkel kapcsolatban.
-A homeopátiát soha senki semilyen kutatással nem igazolta, hogy valóban van-e hatása placebohatáson kívül, és igen kevés a valószínűsége is. Nem erősít immunrendszer sem.
-Mihez képest gyógyult meg hamarabb tőle? Mint írtam, többszáz vírus vagy baktérium okozhatja a megfázást is, egyiket sem ugyan annyi idő alatt tudja legyőzni, van amit 2-3 nap után teljesen eltűnik, van ami 1-2 hétig vagy több ideig is eltart (főleg az influenza). Szintén közrejátszik a szervezet állapota, vitaminellátás, szervezet ösztönzöése (ebben segít a placebo, istenhit, vagy csak simán tervbe venni hogy minél hamarabb túlakarok lenni), és ha már ismeri is a szervezeted azt a vírust, még hamarabb eltűnik, lehet tünetet sem ad, csak náthával kiürül 1-2 nap alatt.
-Semmi olyat nem gyógyít, amitől a szervezeted magától nem gyógyulna meg, és azt is csak "gyorsítja".
-Nálunk és ha jól tudom nagyon sok helyen csak végzett orvos tanulhatja meg. Ennek köszönhető, hogy nálunk nem halnak bele olyan sokan más betegségekbe, amihez valódi gyógymód szükséges.
#535 -ben leírtam néhány "receptet", ha azokat megcsináljátok hamarabb meg fogtok gyógyulni, mint ilyen higított "mellékhatás nélküli" bogyóktól. Antibiotikum amúgy sem kell általában. -
trabiubi #545 Gondolom meggyógyult tőle Amúgy szerintem egyértelmű, hogy működik a rendszer, hiszen a kínai orvoslást követően ez a második leggyakrabban használt orvoslási módszer a világon. Csak tudnak valamit, ha ennyire megy. Már ha csak immunrendszert erősít, akkor is van értelme. Nyílván a levágott lábat nem növeszti vissza, de egy bakteriális fertőzés legyőzésében segít az immunrendszernek, így nem kell antibiotikum. -
#544 "több olyan homeopátiást is találtam már, ami használt"
És pontosan mit használt?:) -
csillafilla #543 szerintem azért nem mindegy, hogy homeopátiás vagy klasszikus, tekintve a mellékhatásokat, mert ha jól olvastam a neten, akkor a homeopátiás cuccoknak nincs mellékhatásuk, illetve gondolom ezért is elég gyakran alkalmazzák, legalábbis neten fellelhető infók szerint. Szandra, Neked van valami házi praktikád vagy tuti tipped? mert én már kezdek kifogyni :) -
#542 #535 :-/ -
alexandra232 #541 igazából nekem tökmindegy, csak használjon, ne legyen mellékhatása, és ne mérgezzen
homeo vagy klasszikus, az mindegy
több olyan homeopátiást is találtam már, ami használt -
csillafilla #540 mit értessz népi gyógymód alatt, illetve homeopátia alatt? ki mit szedett, vagy mit alkalmazott ezek közül? -
trabiubi #539 a "klasszikus"-t azt ugye a modern orvostudomány (vagy inkább beteg- és gyógyszeripar) termékeire érted?
Ha körbenézel néhány népi gyógymódnál vannak megfelelő módszerek egy megfázás helyrerakására
Én személy szerint a homeopátiát részesítem előnyben, úgyhogy csakis erre tudom azt mondani, hogy használd nyugodtan! Egy megfázás elmulasztásához vagy megelőzéséhez is tökéletes lehet egy ilyen készítmény -
csillafilla #538 uhhh...nekem abszolut nem jöttek be ezek a házi praktikák és úgy érzem lassan kezdek rezisztenssé válni a klasszikus gyógyszerekre...gyakorlatilag hármadik napja fekszem itthon betegen...ajánljatok már valami jó cuccot, ami gyorsan helyre rak!? ;) -
#537 Nekem hátul, de csak az orrom jobb oldala hátul van/volt ingerelve valami által folyton, és tegnap este le is ment egy papírzs-csomag.
Tehát nem dugult, csak folyamatosan igerelte vmi és egyből fújni kellett mert folyékonyan jött.
Érdekesen akkor szűnt meg jobban, amikor kimentem az utcára (amikor mozogtam, és kicsit több munkát végzett az orrom).
Amint jobban kifújtam, ez újra ingerelte, szóval mintha kellett volna neki hogy kicsit fedje a genny azt a területet vagy nemtom, óvatosabban fújtam.
Anyám belgyógyász, aszongya van ilyen néha, nem kell félni semmi különös. -
#536 Antibiotikumot, orrcseppet amennyire lehet szerintem is kerüljétek. Orrcsepp (akárcsak a lázcsillapító, vagy neocitrán, és ilyesmik) maximum estére, hogy aludni tudjatok. -
#535 Ja a tengervizest én is kipróbáltam, jól kimossa az orrot de nátha ellen nemigazán ér túl sokat :D Én múlt héten kaptam el valamit 3-4 napra, én is teszteltem. Bár csak 1x próbáltam (nem az enyém volt) :D
Természetesen szabad itt készítményt megnevezni. A coryzalia-t én nem javaslom, homeopátiás szer, ezt nemrégiben kifejtettük itt. Több száz fajta vírus ill. baktérium okozhat megfázáshoz hasonló tüneteket, soha nem volt igazolva, hogy hasonló körülmények között, ugyan az a betegség bármivel is gyorsabban elmúlt volna, de nincs is mihez hasonlítani. Amit én javaslok:
-legalább 2 liter meleg tea (lehet kamilla, vagy szinte bármi, javaslom erősen a hagymateát).
-C és egyéb vitaminok szedése, amilyen gyümölcsöt csak találsz edd
-Ha nincs, vagy csak enyhe láz akkor jómeleg fürdő. Ha van láz, akkor természetesen nem, akkor fekvés, láb kéz kidug, ha feljebb megy akkor hidegkendős borogatás (lázcsillapító maximum éjszakára).
-Ha bírod, akkor van egy olyan recept is, hogy egy kanál fokhagyma mézzel :-P
-Esetleg gyógyteáknak utánanézni, melyek hatásosak ez ellen, vagy gyógyszertárba megkérdezni. -
Narusco #534 mi nem guszta neked a zorrspray-ben? semmit nem érzel kb csak hogy megszűnik az orrdugulás... amugy kipróbálta ma tengervizes cuccot, hát egy rakás sz*r. -
hapcikapitany #533 nem tudom, hogy szabad-e itt készítmény nevet írni, de mivel szarul vagy leírom a nevét, segítő szándékkal. nekem a coryzalia, ami segített és nem volt túlzottan drága. ha jól emlékszem kb. egy ezres körül volt az ára, de, ha beütöd a googleba, akkor tuti kidob valamilyen webpatikát és utána tudsz nézni. -
#532 Na, ez tök jól hangzik, de sokat segítene, ha tudnám pontosan melyik készítményről beszélsz, mert van belőle pár
Esetleg egy név, vagy hogy hol lehet kapni, stb.? Ha árat is írnál azt sem bánnám, mert nincs kedvem tízezreket költeni. -
hapcikapitany #531 hááát...az orrspray tényleg eléggé szörnyűnek hangzik. én a magam részéről nem bukom az ilyen antibiotikum szerűségekre, inkább alternatív gyógymódokra esküszöm, ami eddig be is vált mindig, ősszel is ilyen készítmény szedett ki egy megfázásos-náthás dologból. -
#530 Pfffuuu, Te hogyan tudtál rászokni az orrsprayre??? Én egyszerűen uuutálom használni, sőt, már a gondolattól is rosszul leszek! Pont ez a bajom most is: már vagy 3 napja be vagyok dugulva, a számból kiesik a kaja rágás közben, mert csak ezen a testnyílásomon keresztül kapok levegőt, és bár már nagyon unom, nem vagyok hajlandó besprickolni az orromba, mert az számomra felér kb. egy végbéltükrözéssel.
Mondhatnátok valami mást, ami segít a problémámon de nem gyógyszer (mert megfogadtam, nem szedek be kemikáliákat)! Van ilyen egyáltalán, vagy igyak teát meg egyek mézet aztán majd elmúlik? -
Narusco #529 elkezdtem leszokni róla, tegnap olyan 9 körül spréztem utoljára, éjszakát hamar befejeztem, most is elég szar de remélem estére elmúlik az orrdugulás, és nem jön vissza :D tényleg nem jó már hogy hetente egy egész üvegcsét magamba nyomok. -
zolhusz #528 http://vaan.atw.hu
Nézzétek meg!
A jővő terápiája. -
#527 Rákerestem erre a sós orrspray-re, ezt a cikket találtam. Azthiszem érdemes elolvasni, bár egy kicsit túlságosan szakmai nyelven lett leírva. Kedvenc részem:
"A rendelkezésünkre álló nyálkahártya-duzzanatot csökkentő orrcseppek lokálisan ható sympathomimeticumok, alfa-adrenoreceptor agonisták. Az ephedrin főleg az alfa-1 receptorra, míg az oxy- és xylometazolin inkább az alfa-2 receptorra fejti ki hatását. Ez eredményezi a mucosa vérátáramlásának csökkenését. Valamely vasoconstrictor hatású orrcsepp túlzott használata következtében kialakuló RM pathophysiologiája nem ismert. Egyes szerzők szerint ilyenkor kimerülnek az adrenoreceptorok, de ez még nem elégséges magyarázat a rebound effektus és a többi nyálkahártya-elváltozás létrejöttére"
Szerencsére a többi rész azért érthető viszonylag :DD -
Narusco #526 én is most azt fogom kipróbálni, de egyre optiomistább vagyok mert jókat mondanak róla. -
#525 Hát igen, ez nekem is eszembe jutott. Csak sajnos van egy olyan rossz szokásom, hogy ilyenkor is segíteni próbálok :DD (nem véletlenül tervezem jövőre a vizimentő tanfolyamot, ha sikerül addig felszednem úgy 10-15 kilót :D - valakinek segíteni kell a szerencsétlen embereken :D) -
Csbeni #524 Visszatérve az orrcseppes témára, nekem is volt egy időszak, amikor rászoktam...mondjuk nekem elvileg orrsövényferdülésem is van, kiskoromban is rengeteget voltak légúti betegségeim és nagyon könnyű erre rászokni...viszont teljesen tönkreteszi a nyálkahártyát. Én mostanában ilyen tengeri sós spray-t használok vagy mi, az is használ és legalább a nyálkahártyám is csinos marad :) -
ribot #523 Miért te nem ezt tennéd? :D:D:D -
Kovácsakipális #522 Most így utólag visszaolvastam, amit írtam és az jutott eszembe, hogy esetleg túl durvának vagy könyörtelennek tűnhet, amit írtam. Erre azt tudnám válaszolni, hogy az evolúció is könyörtelen, slusszpassz. Meg kell vele barátkozni, mert befolyásolni úgysem lehet. -
Kovácsakipális #521 LOL, jót röhögtem a hozzászólásodon.
Egyébként nekem az a kategorikus véleményem, hogy ezen nem kell sírni, se pedig nevetni. Egyszerű evolúció: ha a tisztelt hozzászóló gyermeke elpusztul, az sajnálatos, de ha nem, akkor is bevégzi előbb-utóbb (ha csak nincs baromi nagy szerencséje), hiszen egy ilyen életképes és józan illető neveli, aki szerint ha ő megeszik egy rúzst, akkor megfelelő eljárás, ha ahelyett, hogy azonnal hívná az orvost vagy rohanna az ügyeletre, egyszerűen felteszi a kérdést az SG fórum Egészség topikjában... -
Narusco #520 nekem egyik ismerősöm folyós szappant tolt magába pár évesen... asszem gyomormosás lett, de nem lett aztán semmi baja -
#519 Reméljük, gyorsan átmegy rajta. -
#518 Bár fogalmam sincs miből vannak a rúzsok, azért van egy olyan tippem, hogy tartalmaz számunkra neméppen tápláló anyago(ka)t... Ami nyilván egy felnőttnek nem okoz gondot, ha a szájára kent adag bejut, de itt egy 3 éves gyerekről és egy 2 cm-es darabról van szó. Utóbbi esetben pedig szerintem egy telefont legalább meg kell ejteni (amennyiben nem ismeri esetleg pontosaban a rúzs összetevőit, hatásait).
De lehet csak én vagyok túlságosan szkeptikus és elővigyázatos... :-o -
Fbn Lx #517 ln nem mentem volna ügyeletre. Ha a rúzsban bármi mérgező lenne, tilos lenne a szádra kenni ....
könnyen emészthető. -
krisz940122 #516 na felhívtuk az ügyeletet és azt mondta hogy nem lesz semmi baj , máskor inkább egy kis zsíroskenyeret adjunk neki.tehát minden ok. azért mégegyszer köszi a segítséget. -
krisz940122 #515 ok köszi a segítséget. -
Kekebatsi94 #514 Szerintem is orvoshoz kéne fordulnotok. Előfordulhat, hogy kinő egy harmadik lába... -
#513 Te lökött, ilyenkor AZONNAL indulni kellene az ügyeletre, vagy legalább azonnal telefonálni egy orvosnak (aki szerintem szintén nem fogja tudni, és ki fogja vizsgálni, ha van is tapasztalata, van jópár féle rúzs tudtommal).
Ez egy fórum, ahova nem orvosok járnak (és nem percenként), rúzslenyeléssel kétlem hogy sok embernek lenne tapasztalata itt... Nemtudom, hogy most sírjak vagy nevessek, de mivel egy 3 éves gyerekről van szó, inkább az előbbi... -
krisz940122 #512 senki???