792

Minden ami a testi és lelki egészséggel, betegségekkel kapcsolatos (tippek, olvasmányok, alternatív gyógymódok, tapasztalatok).
  • Mirk
    #231
    Ugyanúgy ahogy természeti katasztrófák is mindig is voltak, igen pont olyan sűrűn mint most, nem ez nem az emberi társadalom káros hatása.
    Csak akkor nem volt híradó.
  • Mirk
    #230
    Rák mindig is volt, jóval azelőtt is hogy lettek volna ilyen élelmiszerek.
  • Aquir
    #229
    még akartam írni hozzá, már mind1:)
    jah először a saját testünket tudni kell használni
  • Balumann
    #228
    De persze azért vannak dolgok, amik azért nagyon jók lennének, pl. fog újranövesztés (állandó problémáim vannak a fogaimmal :@), csontok lehetnének erősebbek, és esetleg hosszabb élet (persze úgy, hogy lassabban is növünk, és nem idős korban nyöghetünk többet :D).
  • Balumann
    #227
    Mi a fene, eltűnt az egyik üzeneted? (elvileg 225-ben neked válaszoltam) :o

    Hát remélem igazuk van. De a hatékonyabb agy-ban, meg a jobb izmokban nem bírok :P (elég jó az ha tudjuk használni őket, pl. ugye agykontroll, vagy sport illetve harcművészetek).
  • Aquir
    #226
    a biotechnológia fog majd meggyógyítani sok mindent, és azt tényként mondják hogy pár évtized-század alatt maga mögé utasítja a több ezer éves orvostudományt, mivel sokkal több helyre, ráadásul egyéni módon, 1. célzottan, és 2. mellékhatások nélkül fog meggyógyítani olyan betegségeket, 3. amiket eddig nem tudtunk
  • Balumann
    #225
    Vagy már tudják, csak vkinek nagyon nem éri meg hogy ezt az emberek is tudják (sőt esetleg 2, mert olyan okozza amiben szintén nagy pénzek vannak, és emellett meg ugye a rengeteg "gyógyszer" arra. Fene tudja... ^^
  • Balumann
    #224
    Amíg nem tudjuk a pontos okát sok dolognak, mint pl ugye a rák (maximum megelőzését, illetve hogy mik azok amik növelik az esélyét), addig szerintem érdemes kicsit szkeptikusnak maradni az ilyenekkel.
  • Mirk
    #223
    Napjainkban az a divat hogy minden második dolog rákkeltő, de holnap lehet hogy már minden rákkeltő lesz.
    A génkezelt növényekről annyit, hogy nem tudom van-e érdemi különbség a génkezelt és nem génkezelt dolgok között. Nem tudom mert nem vagyok se tudós, se génsebész, ahogy te sem vagy az, meg az unatkozó génkezelt növények miatt hőbörgő emberek egyike sem az.
  • Mirk
    #222
    Ezt mondjuk én is viccesnek tartom, hogy egyesek embereknek eltörik a lába ha lelép a járdáról, ezek meg 2-3 emelet magasból ugrálnak.
  • Balumann
    #221
    Értem, hát reméljük nem fogunk vele mindent elrontani :P
  • Fbn Lx
    #220
    na most elég szarul vagyok, torkom, fejem fáj, fülem bedugulva, gyenge vagyok, stb.
    Ilyenkor nagyon jót tesz klasszikus/orientális zene, kellemes =)
  • Aquir
    #219
    én csak közvetítettem amit az akadémikus is mondott, hogy teljesen hülyeség ezzel támadni az olyan növényt, hisz a masszív ra. besugárzás pl. jóval több gént mozgat meg véletlenszerűen (aztán kiválasszuk belőle ami jó), mégsincs vele bajunk. Példának hozta fel hogy nincs olyan technológia az emberi fejlődésben ami ne járt volna kockázattal (mint hogy a természetes nemesítés is ugyanannyira az.)
  • Balumann
    #218
    Jóde azért szerintem más beleszólni egy növény génjeibe, mint egy emberébe, sokkal bonyolultabb és összetettebb a felépítésünk. Amúgy honnan tudod, hogy nem a génkezelt növények miatt alakulnak ki rákos daganatok, vagy 1-1 furcsa betegség? :P
    Én inkább maradok a természetesség híve, majd maximum akkor szóljunk bele ha már tényleg mindent tudunk az életről. :)
  • bigapó
    #217
    hasonló dolgot láttam egy Shaolin-templomos bemutatón, Eurosporton pár éve ment. Bejött egy 9 éves forma kissrác, meg egy 90 év körüli öregember. Kiscsávó elkezdett ilyen egyszerűbb tornagyakorlatokat, lehajolt a lába közé egyeneslábbal(!), meg hasonló nyújtó-feszítő dolgokat mutatott, aztán persze jöttek a látványos ugra-bugra meg nagy eséses harci elemek is. Az öreg ugyanazokat megcsinálta, csak persze lassabban, meg a harci elemek nem voltak olyan látványosak, de a lényeg az volt, hogy Ő is képes volt arra amit egy tízszer fiatalabb megcsinált.

    magyarul edzésben kell tartani a szervezetet és bármire képes vagy:)

    mi meg csak tespedünk a gép meg a tv előtt oszt annyi. mondjuk Én már egyre kevesebbet próbálok punnyadni, mert érzem, hogy jobb ha mozgok, utánna sokkal frissebb vagyok, de tényleg.
  • Aquir
    #216
    pl. növényeknél a jelenleg lévő radioaktív sugárzással való természetes nemesítés használata pl. miért jobb több 100 gént megváltoztatva mondjuk, mint a génsebészettel egyetlen gént, amiről tudjuk mit csinál, és hosszú ideig teszteljük

    (Ma (tegnap) tartott nekünk előadást egy akadémikus a GM növényekről, pár órával ezelőtt meg a tanszék felett levő Solvo Biotechnológiai cég vezérigazgatója a biotechnológiáról, aztán az erkölcsnek az evolúciója hogyan alakult, betegjogok, evolúció és vallás kapcsolata,stb)

    Na szóval az akadémikus is mondta, hogy teljesen hülyeség azzal támadni a GM növényeket hogy hosszútávon nem ismert a hatása. Mivel azelőtt végig így volt nemesítésnél
  • Balumann
    #215
    Őszintén szólva én nem annyira bízok ebben. Nem látom értelmét hatékonyabb agynak, az izmokat meg állandóan használni és "táplálni" kell akkor marad hatékony. Nemrég kezdtem el parkour (free running)-os videókat nézni (néhány mozdulatot gyakoroltam is :D), és bárkinek megmutattam csak csodálkoztak - ahogy én is - hogy ilyeneket meg lehet csinálni. (például: Evolution - Le Parkour). Az ember ilyenekre képes, mennyire használjuk ki? 80-90 évesen már alig bírnak járni nálunk az emberek, bezzeg a természetben élő népeknél (busmanok, és Szibériában és Ausztráliában élő népeknél) annyi évesen vígan vadásznak, és a civilizációk kialakulása előtt ez vszínűleg teljesen általános is volt.

    Aztán a génekbe beleszólni elég merész dolog, mert hosszú távon nem lehet tudni mi fog következni belőle, pl. mennyire befolyásolja a későbbi természetes "evoluciót", mennyire marad fennt a rend.

    Az új betegségekre remélem lesz azért ellenanyag majd :P
  • Aquir
    #214
    az majd jól lebukik amikor ellenőrzik a génjeit
  • Fbn Lx
    #213
    akinek megvan rá a kellő pénze, azelőtt nem létezik korlát...
  • Aquir
    #212
    ezért kell majd korlátozás
  • Fbn Lx
    #211
    géntechnológiának van jövője sztem... bár nem értek hozzá, de ha belegondolsz...
    elképzelni lehetséges, hogy minden ismert betegségre immunis, sokkal erősebb sejtregenerációval, ergo hosszabb élettel, természetszerűleg sokkal hatékonyabb izmokkal, hatékonyabb aggyal rendelkező emberek legyenek a nem annyira távoli jövő polgárai, egy kis génmanipulációval... De legalábbis azok, akik megengedhetik maguknak. A jövő: ha valaki pénzes, az azt is kizárja, hogy fizikailag balfasz/csúnya stb. legyen.
    amit elképzelni lehetséges, azt pedig egyszer megvalósítani is az lesz...
  • Aquir
    #210
    Akkor ideje hogy vegyük a biotechnológiát és génmódosítással rezisztenciát alakítsunk ki magunkban
  • Balumann
    #209
    National Geographic - Új veszélyek fenyegetik a vadvilágot: a betegségek (főképp állatokról van szó, de az emberekről is :|)
  • Aquir
    #208
    inkább kérdezz meg egy orvost nem tudom mivel függnek össze :)
  • Fbn Lx
    #207
    az is érdekes...
    nekem a tenyeremen a bőröm alatt csak apró grafitfolt van ami látszik, de az azért, mert általánosban beleszúrtam a ceruzát unatkozás közben :D

    Amúgy mostanában viszketek gyakran... van hogy több ponton is viszket a testem, és akkor pirosra vakarom, ami hamar eltűnik... bizonyos ruhákban gyakrabban, másokban ritkán.

    A másik meg, hogy mondjuk ha sokat ültem gép előtt, vagy ilyesmi,. mellkasom környékén szoktak lenni piros foltok... ez ilyen keringési zavaros dolog lehet?
  • Mirk
    #206
    egy elkezdett piros tetoválás valamelyik részeg éjszakán:)
  • Aquir
    #205
    Na akkor most én jövök: Nekem nemtudom mikor kezdődött de a tenyeremen van a bőröm alatt egy piros rész, és olyan, hogy ha más szögből nézem, akkor látom hogy a bőrbarázdák mögött van (mert átlátszanak kicsit), és mögötte a bőrben nem mélyen van egy piros rész. Anyám belgyógyász aztmondja így gyógyult se egy seb, de nekem nem nagyon volt egyhelyen szúrt sebem ott, és nem is üveg van a bőrben, mert azt érezném xD
  • Fbn Lx
    #204
    nekem kb. mindig ugyanannyi :D
    illetve rendszertelen, most 3 körmömön van pár ilyen kisebb folt. volt olyan is, hogy csak egyetlen körmön volt egy pici, pár hónapja, de sok évvel ezelőtt olyan is, hogy minden másodikon...
  • bigapó
    #203
    Én úgy tudom, hogy D-vitamin hiánya, de lehet, hogy a B is? :)
    van olyan, hogy nagyobb vagy kisebb? mert ha nyáron kisebb, akkor d-vitamin, az napfénnyel termelődik.
  • Balumann
    #202
    B vitamin hiány viszont lehet :P
    Nekem most 1 fehér folt van csak a középső újjamon, máshol nincs :o (illetve a másikról kb. 2 hete elért a végéhez :)) )
  • Fbn Lx
    #201
    nekem nem csíkok vannak, hanem ilyen apró foltok szétszórtan.
    meg ha arzénról lenne szó valszeg az egész családnak lenne, de csak nekem van.
  • Aquir
    #200
    nálunk a prof, aki a munkavédelmi bizottság tagja mondta hogy a köröm alatti fehér csík az arzénszennyezést mutatja (akik olyan régióból származnak ahol sok volt az arzén és ahol akkoriban még nem kezelték), legalábbis ez a nyoma neki
  • Balumann
    #199
    Ezen a Vitamin Sziget -en érdemes olvasgatni, nagyon jó cikkek vannak.
    Megfázás és influenza
  • Balumann
    #198
    Vitamin Sziget - A köröm jelzései -> Azthiszem itt a válasz :|
  • Balumann
    #197
    Nekem is :D
  • kocsisgabor9999
    #196
    genetika
  • Fbn Lx
    #195
    a köröm alatt lévő fehér foltokat minek a hiánya okozza?
    hallottam már c vitaminról, kálciumról, stb.
    nekem már kisgyerek korom óta van kb valamelyik körmömön folyamatosan ;o
  • Fbn Lx
    #194
    én nem értek a sugár-témához, de szerintem hülyeség. a mikrohullámú sütő nem a rádióhullámok komplett szigetelésére lett kitalálva.
    másrészt meg ez nem jelent semmit.
  • Balumann
    #193
    :D
  • Fbn Lx
    #192
    inkább nem olvasom ezt már.
    valamivel melegítenem kell a kajámat :D
    és ha már itt járunk, valamit muszáj ennem is ... -.-