71
  • okosan gyerekek
    #71
    ennyi. ellenben pölö ezzel a fazonnal, a kínai gyógyítás, nem gyógyítás, hanem betegség megelőzés, erre van szükség. Ennyi erővel tessenek LSD-ét osztogatni, hiszen az tudattágításra is alkalmatos, és akkor húú, de jó lesz, meg lehet érteni a valóságot, az igazságot, mindezt a hazugságon át... gratulálok... sőt, tessenek nekünk jó kis programokat szervezni, nagy kirándulásokat, szép hölgyekkel, és férfiúkkal, boldog háttérrel, miközben mondjuk rakodjuk a kezünk alatt futó gépsort, és akkor és akkor még a munkánk alatt is de boldogok leszünk... egyszer merjen valaki chipet ültetni a gyermekembe, ami a neuronhálózatába babrál, az lesz az első, hogy embert kell öljek...
  • Tetsuo
    #70
    Foleg a Matt Daemon nevu embereken..
  • fv
    #69
    Amúgy ezt titkosügynököknél fogják alkalmazni. Bevetés előtt törlik azokat az információkat, amiket rossz lenne, ha kiszednének belőlük, ha esetleg lebuknak.

  • AzUs
    #68
    inkább a szelektív emlékadással foglalkoznának -.-
  • remark #67
    "vannak emberek akiket elraboltak megerőszakoltak esetleg és ettől egész életükben szenvednek"

    Beletrafaltal hogy mikent oldanak meg mostanaban problemakat: SEHOGY. Mert soha sem az okokat orvosoljuk, hanem tunetet. Ez jellemzo a politikara is es az egeszsegugyre is. Miert nem az OKOKAT keressuk meg es teremtunk olyan eletkorulmenyeket, ahol tobb az egeszseges ember, azaz kevesebb a problema?
    Nekem nem az az igenyem, hogy az egyre nagyobb szamban problemakkal kuzdo embereket egyre hatekonyabban tunetmentesitik. Ez nem gyogyitas, ez nem egeszsegugy. Ez betegsegugy.
  • remark #66
    "A legnagyobb gond, hogy ez nem szelektiv, tehat a kezeles alatti osszes aktiv terulet serul, igy a motorikus rendszerek (mozgas,legzes,erzekszervek,stb) is."

    Ilyen szempontbol hasonlit arra ahogy a rak vagy az AIDS ellen kuzdunk, nem? Problema van? Irtsuk ki a szervezet minel nagyobb reszet a biztonsag kedveert, igy legalabb BIZTOS hogy az ember mar soha nem is fog meggyogyulni. Ez az alapelv?
  • remark #65
    "Mien veszélyes lenne ez egy vallás kezében."

    En csak azt nem ertem, hogy miert csak egy "geptol" tartunk. Mikor ugyanezeket a modszereket "gepek nelkul" alkalmazzak tomegeken, akkor az miert kevesbe veszelyes? A tomegmanipulacionak tudomanya van, es alkalmazzak is a modszereket ma is. Megsem fel senki tole. Miert? Mert senki sem tud rola semmit.
    A marketing es a public relation (PR) is ezekre a technikakra epul. Azt pl. ki hallotta mar, hogy azert lett "public relation" es nem propaganda, mert a propaganda szohoz "rossz emlekek" tapadtak mar. Hat jol megoldottak a problemat, kitalaltak egy masik nevet, es igy hirtelen senki sem tart tole.
    Nos, mint lathato, nincs itt mit kitorolni, igysem-ugysem emlekszunk mi semmire sem.
  • remark #64
    A mai orvostudomanyrol annyit, hogy mar most is mindenhatonak erzik magukat, es altalanosan elfogadott tetel, hogy a tarsadalomnak a betegsegbol a beteget annak akarata ellenere is kotelessege kigyogyitani. Mert senki se elje ugy le az eletet, hogy masokkal szemben hatranyos helyzetben van, a kulonfele "betegsegei" miatt.

    Na most ha nekem nem tetszik a jelenlegi rendszer, es ennek hangot adok, akkor en "hatranyos helyzetbe kerulok" (a rendszer haszonelvezoi egybol elkezdenek ugatni ram, hogy kussoljak mar). Es a megoldas is logikus: kitalalnak valami mentalis alapu betegseget (mint amilyen a hiperaktivitas), ahogy az most mar tobb-tiz eve gyakorlat, a betegseg kap majd valami hangzatos nevet, es ezek utan megnyilik az ut elottuk ahhoz, hogy a hozzam hasonlokat betegnek nyilvanitsak, es kigyogyitsak betegsegukbol... ;-)
  • remark #63
    Kapcsolodik a temahoz, hogy tegnap pont azt hallgattam a radioban amint a "szakerto" azt fejtegette hogy "szerinte" a jovoben a szavazati jog megadasat majd kotelezo "agy-szkenneles" fogja megelozni. Bedugod a fejed a buraba, es majd a szakertok megmondjak, hogy szavazhatsz-e. Mert akinel "valami" nincs rendben, az csak ne szavazzon.
  • remark #62
    "Ki akarja elvenni az emlékeidet?"

    Jelenleg nincs is nagyon mit elvenni... ;-) Ennek az elveszik az "emlekeidet" kerdesnek nem a valo vilagot szinte teljesen ignoralo, es ahelyett az illuziovilagot valaszto tomegekkel kapcsolatban van jelentosege. De tudom, aki olyat mond mint en, annak az orvos maris javasolja az "agykorrekcios" beavatkozast, hiszen aki ilyet mond annal "valami nincs rendben"... Hat, ilyen vilagban elunk. ;-)
  • babajaga
    #61
    Most se a gonosz orvosok kapkodják el a betegeket hanem szerencsétlen marhák maguk mennek oda és végeztetnek felesleges műtéteket.
  • babajaga
    #60
    "nem éppen kellemes emléke kitörlődne, esetleg mély depresszióból épülne fel a hatására"

    Aki hajlamos a depresszióra az mástól is depressziós lesz hiába tötölgetik az emlékeit.
  • torreadorz
    #59
    "de azok az enyémek és senki ne akarja elvenni tőlem mert ha rossz emlék is akkor is az enyém és az ember akkor érzi hogy él ha néha van vmi ami kilendíti a rózsaszín világból."

    Én nem értem ez itt miért visszatérő motivum. Ki akarja elvenni az emlékeidet? Attól mert tudunk mellplasztikát, még nem kapnak el minden embert az utcán a gonosz orvosok és nem operálják át őket random módon nővé vagy pasivá...
    Úgy látom mi sem vagyunk sokkal jobban mint a középkor, ugyanugy saját félelmeink rabjai vagyunk.

    Nyilván ha ebből egyszer lesz valami használható dolog, akkor azt külön beutalóra saját felelőségre stb stb lehet igénybe venni. Az meg hogy vissza lehet élni vele tény, de ha nagyon akarták akkor eddig is jött érted a nagy sötét autó elvittek egy kellemesen csendes helyre, jól agyonvertek esetleg elektrosokkoltak amig el nem mondtad amit tudtál, aztán fejbelőttek és elástak.
    Ha a maffia el akart hallgattatni mert koronatanu voltál, eddig agyonlőttek. Most esetleg kitörlik a megfelelő részt a fejedből. Érdekes a fejlövés nem zavar egyeseket ez meg igen...
  • Dredd
    #58
    külön jó lesz, amikor bírósági eljárásban a perdöntő tanú közli, hogy sajnos törölték az esetre vonatkozó emlékeit :D
  • Scamp
    #57
    Nekem is rögtön a sci-fi filmek ugrottak be:
    Felejtés bére
    Total Recall, az emlékmás
    és szintén a mátrix a tanuló programjával.

    Van aki lehet hogy nagyon megköszönné ha egy-két nem éppen kellemes emléke kitörlődne, esetleg mély depresszióból épülne fel a hatására, persze csak ha fel tudja idézni hogy mitől van a depresszió...
    Én személy szerint úgy vagyok vele hogy van egy pár nem túl jó emlékem, de azok az enyémek és senki ne akarja elvenni tőlem mert ha rossz emlék is akkor is az enyém és az ember akkor érzi hogy él ha néha van vmi ami kilendíti a rózsaszín világból.
    Katonai célból viszont tényleg alkalmazható, jól is rosszul is. Például van akinek a személyiségét rettenetesen megviseli egy egy nagyobb hárború amiben részt vett, vagy egy ütközet ahol elrontott vmit és sok életbe került.

    (Puszta kíváncsiság: Nem tudom én vagyok-e ennyire kocka vagy van vki aki olvasta Ian Watson - Teljes Warhammer 40000 univerzuma című könyvet? Aki olvasta az tudja mikre gondolok.)
  • droidka
    #56
    ’’vagy ha már a törléssel foglalkoznak, akkor mielőtt alkalmazzák, én foglalkoznék az emlék másolással, és írással is’’

    ’’Emlék másolás meg irás meg törlés... Szerintem ebből semmi olyan nem sülhet ki, ami a köznépnek hasznos lenne!’’



    -’’I know kung-fu!!! –Show me!!!
    -Tank, töltsd le a Bell-212 (attak) helikopter pilótaprogramját!’’ Sci-fi rúlz! :) :) :)

    (Bár mondjuk Chuck Norrisnak ilyenre biztos nem lesz szüksége, ő anéklül is tud, mint állat!)
  • dez
    #55
    Na azért azt is szépen kitörölnék, hogy az Orbánék miket igérgettek -- akár a legutóbbi napokban is --, ha pl. most hirtelen átvennék a hatalmat... (Csak hogy ne legyünk egyoldalúak.)
  • dez
    #54
    Vallás nélkül is taroltak itt már különféle eszmék. Képzelem, pl. a komcsik hogy örültek volna egy ilyennek...

    Egyébként, ha valahol, akkor katonáknál fogják ezt alkalmazni... Na nem azért, mert pl. nagyon nyomja a szívét, hogy véletlenül lelőtt egy gyereket. Hanem 100-at, parancsra.
  • Tripax
    #53
    Mien veszélyes lenne ez egy vallás kezében. Mire mindenki feleszmélne csak elég lenne egy vallás. Mindenki egy központilag eszme része lenne. Belegondoltam és reménykedek az emberi értelem felülemelkedésében.
  • dez
    #52
    Kedvelem az agykutatást, de ez most nagyon nem tetszik. Nézzük csak a lényeget:

    "A kutatók bebizonyították, ha túltermelik az aCaMKII-t, az amúgy erőteljes emlék gyorsan törlődik amikor az állat megpróbálja felidézni, miközben más emlékei sértetlenek maradnak."

    1. Elfelejtette el doktor úr, hogy a posztaumás szindrómában általában éppen az a lényeg, hogy az illető eltemeti, nem tudja felidézni a traumás emléket, de a felszín alól mérgezi a lelki világát. Ha már fel tudja idézni, akkor már nem olyan nehéz feloldani, feldolgozni - a megfelelő, nem-gyógyszeres módszerrel. És főleg: ekkor maga az agy "teszi a helyére" a dolgokat.

    2. Az emlékek között szoros kapcsolat van, egymásba fonódnak. Ha valamit csak úgy kitörölnek (mintha kitépnénk egy pókháló egy darabját), az enyhén szólva elég invazív beavatkozás, lelki értelemben...

    3. Volt pontosan erről egy nagyszerű Jim Carreys film, az Eternal Sunshine of the Spotless Mind (Egy nagyszerű elme ragyogása, vagy valami ilyesmi volt a magyar címe). Maga a történet is érdekes volt, de a lényeg az volt, hogy kicsit elkalandozott az emlékeiben, miközben ment a törlési folyamat...
  • Pares
    #51
    Hát kb. erre is használnák...
  • KasztnerTokman
    #50
    "nekem meg az orwelli 1984 jutott eszembe..."

    nekem is... :((
  • KasztnerTokman
    #49
    C:\
    C:\ cd tsien
    C:\tsien\ tsien.exe
    Welcome back: Gyurcsany88
    rendőri tulkapás -> delete memory...
    Adócsökkentés -> delete memory...
    bakik -> delete memory...
    memory modification proccess finished.
    OPERATION SUCCESSFUL
  • Pares
    #48
    "Bár a szelektív emlékek gyors törlése sokakat izgat, Tsien figyelmeztet, hogy még nagyon sok kutatómunkára lesz szükség, mielőtt a módszert embereken is alkalmazhatják."

    Na nehogy már! Hova jut ez a világ? Emlék másolás meg irás meg törlés... Szerintem ebből semmi olyan nem sülhet ki, ami a köznépnek hasznos lenne! Sok politikus és ország szerintem csak erről álmodik, hogy kitörlhessék pár ember memóriáját. Nem lesz ez igy jó...
  • moikboy
    #47
    Nekem a Kincskereső kisködmön.
  • zola2000
    #46
    nekem meg az orwelli 1984 jutott eszembe...
  • ziipp
    #45
    Más szempontból ez egy újabb lépés az agy megismerése terén.
  • k9duli
    #44
    Azt hiszem iszom még egy sört.
  • Garrett27
    #43
    ugyanez a válaszom... ( #5) :(
  • AbyssLord
    #42
    hát ja, ezzel én se játszadoznék. vagy ha már a törléssel foglalkoznak, akkor mielőtt alkalmazzák, én foglalkoznék az emlék másolással, és írással is. mert jaj véletlenül kitöröltük a veterán katona halálfélelmét is a sok szorongás mellett. és kész, van egy közveszélyes gyilkológéped, akit soha többé nem engedhetsz ki emberek közé. Előtte meg csak egy szorongó rémálmoktól szenvedő magábaforduló ember volt, de élhetett a többi ember közt. Ugyanis a hibázás lehetősége benne van az emberben.
    És ez is, mint az atomenergia csak addig szép és jó, amíg nem kerül fanatikusok kezébe. tehát vannak dolgok, amivel szerintem nem érdemes játszadozni. ugyanis a kockázati tényezők sokkal brutálisabbak, mint amekkora előnyhöz juttatja az emberiséget.
    Arról nem is beszélve, hogy ha elkezdik ezt a multik pénzelni. Mert pénzért mindig lehet találni valakit, aki kifejleszt neked bármit. Legalábbis én még nem láttam tudós embert, aki a kockázati tényezők miatt megsemmisítené a munkáját...
    És eljöhet a jövő, hogy lesznek olyan ételek, amiket elfogyasztásuk után nem fogsz emlékezni rá, hogy milyen volt, és így bármilyen szar lehet, amíg nem károsítja a szervezetedet. és így a legnagyobb szemetet is eladhatod bárkinek, mert nem fog emlékezni rá...
    És persze, modhatjátok rám, hogy jaj paranojás vagyok, de elég csak az alkoholgyárakra néznem, és utána a saját piszkában fetrengő öntudatlan részeg csövesre, aki inkább éhezik, büdös és élve elrohad, de a napi piája meglegyen.
    Vagy épp a fegyvergyárakra amerikában, meg az osztálytársait és utána önmagát is halomlagyilkoló diákokra. és ezek után képtelenek egy olyan apró törvényt beiktatni, hogy ne jusson fegyverhez minden szerencsétlen...
    harmadik példának ugyancsak usát tudom felhozni, ahol fizetnek azért "tudósoknak", hogy bizonyítsák be, hogy de azért sincs globális felmelegedés. és furcsa mód mindíg van jelentkező.
    lehet, hogy mégse vagyok paranojás? ...
  • Sir Quno Jedi
    #41
    Na, nekem bárminő emlékeim is lesznek/vannak, ne buzergáljanak hozzá az agyamhoz, htx!
  • kvp
    #40
    Kicsit utannaneztem hogy mit is csinal ez az enzim. Alapvetoen a neuronok adatatviteli kepesseget szabalyozza, a folyamatban resztvevo kemiai anyagok szintezisenek vezerlesevel. Mernoki szempontbol tehat ez felel az agy tapfesz ellatasaert. Torolni ugy nez ki jelen esetben tulfesszel lehet.

    A cikkben leirt 'kezeles' egy szintetikus altzheimer kor eloidezese. A legnagyobb gond, hogy ez nem szelektiv, tehat a kezeles alatti osszes aktiv terulet serul, igy a motorikus rendszerek (mozgas,legzes,erzekszervek,stb) is. A serules merteke az adott terulet aktivitasanak fuggvenye. Memoria szempontjabol pedig minden erintett terulet serul. Igy ha valaki veletlenul a sajat nevet is felidezi, akkor nem csak a celzott emleket fogja elfelejteni, de a nevet is. Hosszutavon pedig a motorikus teruletek elkerulhetetlen roncsolodasa jelenthet gondot. Egerek eseten a kiserlet a hosszutavu hatasokra nem terjedhetett ki. Emberek eseten a kiserletben leirt genetikai modosulas altal okozott betegseget az angol szakirodalom "Angelman’s Mental Retardation" neven ismeri. Gyakorlatilag a kezeles a Virágot Algernonnak cimu filmben tortentek megforditasa es egy egeszseges alanybol csinal serultet. (hosszutavon pedig nagy valoszinuseggel halottat)
  • Lazarus
    #39
    :DD
  • torreadorz
    #38
    Mind a kettő segitség. Hogy mást ne mondjak, akkor pl a csontvelőátültetés, vérátömlesztés, szivátültetés, hormonkezelés stb mi hanem beavatkozás? Mégsem tartják károsnak. Itt csak arról van szó, hogy találtak egy új módszert, ami ráaaádásul nem is biztos hogy mindenkinél hasznáhlató csak az a biztos még nagyon nagyon sokat kell vele dolgozni hogy egyáltalán használható legyen de egyesek (nem feltétlen te) máris ellenzik miközben azt se tudják mi ez és hogy mire szolgál. Csak azért mert új és ismeretlen meg mert láttak pár agyatlan filmet. Persze akkor ennyi erővel a számitógépet is betilthatnánk mert én meg láttam a terminátort...
  • torreadorz
    #37
    Nyilván nem azokat kell kezelni akik képesek kezelni a problémát.
  • babajaga
    #36
    "mert ennyi erővel ne kezeljünk senkit se antibiotikummal"

    Félremagyarázod amit írtam. Beavatkozni a szervezet alapvető működésébe meg segíteni neki az nem ugyanaz.
  • babajaga
    #35
    Itt van pld Marischka Hargittay. 1966 ban ott ült annak a Buignak a hátsó ülésén ami belerohant egy tartálykocsiba és az első ülésen utazó három személy köztük az édesanyja Jayne Mansfield is szörnyethalt. (a koponyája roncsolódott szét). Mégse lett idegbeteg belőle.
  • torreadorz
    #34
    Ja igen és a legfontosabb. Honnan vesszük azt hogy bármekkora tragédiát képes az egészséges emberi agy feldolgozni? Én ugy tudom hogy bizonyos súlyosság felett van hogy amnéziába és hasonlókba esnek az emberek. Egyszerüen nem tudja az agy feldolgozni és úgy védekezik ellene hogy "elfelejti".
  • torreadorz
    #33
    "Egy egészséges agyú ember a tragédián túl tudja tenni magát, kezelni tudja"

    Én nem vagyok orvos. De:
    -egyrészt nem mindenkinek van egyforma agya. Ez nem azt jelenti hogy bolond vagy ilyesmi, de gondolj bele, egyeseket a sárba döngölhetsz akkor is felállnak mig mások olyan érzékenyek hogy apró beszólások is magukba forditják őket. Valaki kap a suliban egy 1-est és simán túlteszi rajta magát, más meg kap egy 3-ast 5ös helyett és máris magába zuhan. Na most gondolj bele abba amikor ennél jóval nagyobb csapás éri, nem biztos hogy egy egyébként egészséges ember fel tudja dolgozni. Triviális példa hogy válás/férj-feleség-gyerek idő előtti elhalálozás esetén hányan lesznek alkoholisták...

    -Nagyon mindegy hogy mennyi idő alatt teszi túl rajta magát. Ha évekre kiesik a munkából, ha évekig rehabilitálják és hagyományos orvosi kezelést kap (ami már önmagában egy valag pénzt amit Te is fizetsz) és eközben tönkremegy a családja stb stb az megéri? Biztos hogy jó? Biztos hogy rossz az neki/nekünk ha 5 év helyett csak 1 évig tart a szenvedés?

    Szóval amit mondasz az nagyon nincs rendben, mert ennyi erővel ne kezeljünk senkit se antibiotikummal hisz egészséges szervezetü ember úgyis meggyógyul, ne adjunk megelőző injekciókat virusok ellene, hisz egészséges szervezetü ember úgyis túlteszi magát rajta, "kezelni" tudja (és pesze hogy milyen áron) és még sorolhatnám...

    Szóval maradjunk a valóságnál. Vannak olyan esetek amikor egy ilyen kezelésnek lehetnek előnyei és olyan előnyei amik más eddigi módon kezelhetetlenek voltak.
  • fv
    #32
    Hiába törlöd az emléket, amikor már a szorongás kialakult. Sőt éppen az elfelejtett negatív emlékek alakítanak ki neurózist az emberekben, aminek az egyetlen talán működőképes gyógymódja az, hogy felidézik, és megpróbálják feldolgozni ezeket az emlékeket.

    Amúgy nekem "A makulátlan elme örök ragyogása" jutott eszembe. Ott is kitöröltetik az agyukból egymást a párok, hogy ne szenvedjenek a szerelemtől. Na baj is lesz belőle.