1748
City of Abandoned Ships
-
Kerberosz #628 én igen
-
Kerberosz #627 Bohusek te megtudod nyalni a szemed? -
Kerberosz #626 Itt (<-ez egy link ) megtalálsz mindent, ha követed a leírást tuti fennt lesz
-
erebosz #625 Azt tudnám javasoln, hogy az első rész forumában kellene keresni a válaszhoz szükséges információt. -
Bohusek #624 Amikor az AOP 1-el elkezdtem játszani, az alap játékra feltelepítettem a magyarítást. Már egy ideje játszottam vele - miközben persze a városkapu, a bank és más ajtók zárva maradtak előttem - amikor rá kellett jönnöm, létezik javítás. Persze azért, mert minduntalan Engine.exe hibára hivatkozva kidobott. A javítás, mint kiderült számomra, ráadásul nem is oly egyszerű. Letöltöttem a patch-eket és az instrukciók alapján feltettem a szuperMOD-ot. Állítólag ez tartalmazta az összes 4 vagy 5 javítást is, így csak azt kell használni. Oké, mondom. Meg is csináltam, és valóban, minden úgy működött, ahogy azt leírták: volt mindent elintéző manusz az utcákon, elérhettem a dzsungelt, a kormányzót, a lányokat, stb. De ekkor hiába telepítettem fel a magyarítást, nem lett magyar. Újrakezdeni már nem volt kedvem, főleg, hogy megvehettem a City of Abandoned Ship játékot. Szerintem jobb... Sajnos nem tudtam sokat segíteni. -
rinya25 #623 Sziasztok! Segítségeteket kérném az Age of Pirates első részéhez.
Az ellen a gondom, hogy felraktam a magyarítást meg a super magyarítást, de a játékban a beszélgetések szövege nem lett magyar azt hogyan lehet magyarítani??
Segítségeteket előre is köszönöm. -
erebosz #622 Lehet hogy csak én nem értem, de ki a frász az a Stuyvesant? Talán a helyi kormányzó? Vagy a főkormányzó? De ezek csak tippek.
Na nem azért de a piszkavas számomra a nyerő. Hiszen felköthetem az olalamra, sőt még ölni is lehet vele! Hiszen ez egy rettenetes, halálos fegyver!Ráadásul kincses ládában
Ilyet nem kapni minden sarki fűszeresnél. Ezért a különleges tágyért tápos csontvázak élettelen testén keresztül visz az út.
-
Bohusek #621 Végül a segítségetekkel, talán épp Erebosz Kapitánytól közvetlenül, végre én is megtaláltam az első kincsesládát térkép alapján. Volt benne némi pénz, drágakő és vagy 60 gitár. Amolyan bendzsós féle. Én azzal vajon mit csinálok? Eldalolom kalandozásom történetét, de olyan hosszan és hamisan, hogy az ellen fejvesztve menekül? El sem tudtam hozni, csak a tiszteim segítségével. -
Kerberosz #620 Stuyvesant-tól kérdezz (about Dan) Dan-ról (ezt fórdítótta kb nak:D),aztán menj egy diplomatához és keress rá Teaser Dan nevére, figy tudod meik opcióval szerezhetsz licencet meg miegymást, nah hát nem azokat kell választanixD és vhol ottlesz a név keresése, kézzel kell majd beírni -
erebosz #619 Hát majdnem leestem a székről. Mi volt az egyik kincses ládában? Majd 100 db PISZKAVAS + pár hülyeség, ami nem érdekes. De ez?! Piszkavas!!! Könnyű fegyver, sebzés 1-24 között. Hát én ezután csak ezt használom.
Így lessz a legendákban:
És akkor jött Peter Blood és az egész haramia tanyát szétverte az Ő félelmetes piszkavasával.
Ledobta az agyam a szíjjat. -
erebosz #618 A helyzet a következő: Nem mostanában szakadt félbe a küldi, de arra emlékszem, hogy Willemstad-ból elhoztam a levelet és beszéltem a főkoldussal. Utánna beszéltem Willemstad-i kocsmárossal és Teaser Dan-t kerestem nálla, mire ő azt mondta, hogy volt itt de már elment. Passz... Itt még írja az angol leirás, hogy: "majd Stuyvesant kb Dan. Tovább kalóz város,és eleget tesz a diplomata." Ezt a google fordította le nekem. Ez a "majd Stuyvesant kb Dan." rész lehet a mumus, de nem tudom megfejteni.
Na erre mit mondassz? (írsz)
-
Kerberosz #617 erebosz egy szavadba kerül és elmondok mindent amit tudok:D, ha a kill the beggars utolsó üzenetét bemásolod megmondom mit tegyél... -
#616
Annyira megindító leírás volt ez kedves Bohusek kapitánytól hogy (bár ha belegondolok mit meg kellett élnem a gothic részeivel vagy a clear sky-al én nem nagyon látok hibákat és inkább hajlok a jól elkészített játék minősítésre) én azt furcsáltam mikor este 19 fele (most visszagondolva meggondolatlanul) elmentettem a hajóácsnál és mikor valamit elrontottam a vásárlásnál és betöltöttem csak a fekete képernyő fogadott amiben csak a hangosan beszélés opció maradt használható amit valamiért nem hallottak meg. :D De ezt inkább betudom annak hogy sokáig maradtam az ácsnál ő megunta a dolgot otthagyott és elfujta a gyertyát. Így megint csak a játéktervezők magasfoku realizmusa lehetne a történet tanulsága mintsem hogy ez hiba lenne :D Tehát foltok ide vagy oda talán változatosabb így a játék :P Na további jó szelet a szövetséges hajókapitányoknak! -
Bohusek #615 Igen, érdekes esetek ezek! Hasonló történt éppen a minap is velem. Hajóm korlátja mellett vitroláztam szép kényelmesen, élveztem, ahogy az új hajóm kecses masszivitással fogja a szelet és szeli az enyhe ívű napsugaras hullámokat. Néztem a mellettem igen közel elhúzódó tagolt, hol sziklás, hol homokos, buja növényzettel körülvett partot vagy a másik oldalon a nyílt kékséget, amelyet a pár pamacs felhő valamint a nap ragyogó és szemhunyorogtató koronája tett teljessé. No ez után térképnézetre váltottam. Ez valahol a déli földrész melett volt Caracastól nyugat felé tartva. Talán éppen Maraciabo öblébe akartam lehorgonyozni. Mentem így egy darabig, és mielőtt odaértem volna, a hajóm fedélzetéről akartam kilépni a szárazföldre. Tengernézet vált, de olyan messze, hogy a "gyorhajózás szempillanat alatt" opció nem ajánlotta fel sem az erődöt, sem a falut, viszont ami Caracas melett van öböl, amit rég elhagytam, aaazt igen. Szóval bal kéz felé, Délnek kellett tartanom, ott várt rám a zsivajos kocsm...Ööö...bolt. Mondjuk, mikor még csak közeledtem, de szemmel még nem lehetett kivenni, kiálltam a hajóm elejébe és távcsövemmel kémleltem a messzeséget. egyszer csak a távoli tengersós, párás levegőben felderengett az erőd monstrum alakja. Furcsa volt ugyan, hogy nem írta ki alulra az adatait, gondoltam, távol van még. De többször, ahogy közeledtünk, ránéztem a távcsővel, de egyszer sem írta ki. Benavigáltam. Szinte úgy hajóztam be Maraciabo-ba, mintha az itáliai nemesekhez mentem volna látogatóba Velencébe. De még akkor sem akartak megjelenni az adatok a távcső mellett. És ekkor ez már nem is volt akkora gond, mert nem jelent meg a vasmacska ikon. Pfúú! Te! Majdnem felőrlődtem a sziklákon. És most jön - végre - a csattanó. Nem volt mit tenni, mer' ügye őrhajó sem volt, akivel elszórakozhatnék kicsit és ami valószínűleg a vesztemet hozta volna, Térképnézet vált. A hajóm kint volt a dimbes-dombos, dzsungeles szárazföldön. Na, ez szép. Paff, az idillnek egy pofon. Várjál, mést a másik oldalról: Tudtam közlekedni! Vissza akartam menni a tengerre. A tenger és a part határvonalán nem tuftam átmenni, csakúgy, mint normális esetben fordított irányba. Csapdába estem -> reload.
Ja, belegondoltam, mi lett volna, ha újra tengernézetre váltok. Mi?... -
erebosz #614 Olyat nekem is csinál nagy ritkán, hogy tüzelnék az ágyúval és kilép minden üzi nélkül. Meg olyan is volt régebben, hogy nem találta az Alkohol 120-ba berakott "eredeti CD"-t de újra dupla klikk és indult is.
De a játékon belül nem nagyon vettem észre hibákat.
(Ha csak az nem az, hogy még mindíg nem tudok eljutni az elveszett hajók városába.
) Az a kurafi diplomata (Bermudán) semmivel sem tud többet mint akármelyik másik. Néha beszerzek infót valami olyat, hogy: " Legújjabb pletyka, hogy a Kelet Indiai Társaság szállásmestere elveszítette a fizetési listát ... szigeten. (Kaptál valamilyen listát.)" Szól egy kis hang mintha új küldit kapnék, de a Log book-ban semmi változás. Most már az őröletbe kerget.
-
Bohusek #613 Én pedig megvettem. Ugyan nagy néha kilép valami hasonló jelenséggel, mint az egyes, csak akkor - ha jól emlékszem - engine.exe, most pedig start.exe hibával. Mivel eredeti, gondolom valamelyik hardverelemmel köti össze a bajuszt. Vagy a számítógépeknek mégis van lelkük. Ugyanis pl. egyszer megcsinálja, windows-ba ki, újra dupla klikk az indító ikonra és újra megy. Jellemzően órákat jár a progi egyhuztomban, mégsem akad ki. -
erebosz #612 JethroHUN.
Az az igazság, hogy én letöltöttem és semmi baj nincs vele. Illetve volt egy amit az 512-ben lehet orvosolni. Ezekből kifolyólag nem is patch-et hozzá. -
Kerberosz #611 lol bohusek,xD amúgy találtam egy nagy hibát, jó persze nehéz volt megszerkeszteni egy ekkora pályát de azért..... cartagenaban kiraboltam egy holland konvolyt ami kénytelen volt a parta rakodni mert elsülyedt a hajójuk, raboltam 665 rabszolgát darabja 280 ért eladhatom, gondoljátok mennyi pénz az? , dehát az tiltott áru=( gondoltam egy csempésznél a kocsmában eladhatom, akárhányszor próbáltam, sikerült eladni de közbe lépett a spanyol katonai flotta, potom 80 000 ért megzsarolható tisztje:D és sehogyse lehet kijátszani, fasza, amúgy volt egy kincses térképem portobelo meletti barlangban rejtöző kincsről, gondoltam elhajózom oda hátha nagyobb szerencsém lesz, de térkép nézetbe mindig fellázadtak a rabszolgákgondoltam hát elhajózom odáig 8x sebbeségnél nem nagy távolság, elkedztem követni a partot, még a szél is engem segített, már 1 órája csak mentem közbe kiültem tvzni, aztán megérkeztemO.o?! ott állok az öbölben ahol kéne lennie a városkának még1x megjegyzem hogy nem mentem ki térkép nézetben hanem követtema aprtot egyik várostól a másikig, szoval ott állok a kikőtöben de csak térkép nézetre váltás gomb van, ha entert nyomok akkorisO.o hát mit tudok tenni, megnyomom a space-t erre ott állok a caribbi tenger közepén távola parttól valahol a térkép közepén, O.o?! nembaj hogy végig a partot követtem, és ahogy körülnéztem már felis lázadtak a rabszolgák és vagy 300 an körülöttem....... faja.. a széraz földön meg nem tudok átmenni hajóvalxD kicsit egyértelmű, de ha a partot követem akkormeg kivisz a nyílt vízreO.o
-
Bohusek #610 Nálam is az 50 000-nek közel a tízszerese van, majd' az összes térkép, képességfejlesztő szobrocskák és más tárgyak, a minimum fegyverek és így kb. a teherbírásom egyharmadát foglalom le. Ez a pénz elég arra, hogy ne kelljen lopni, meggondolni kétszer is, ha meglátok egy jó kis cuccost eladót, hogy megvegyem-e, a legénység és a tisztek bérével, a hajó rakományával, szóval nem szűkölködöm, így nem is kell tárgyakat hurcibálni, hogy később eladjam. Egyébként is, a pulikutyaként mögötted loholó tiszt(ek) annyi mindent tudnak vinni, hogy egy hatalmas zsákmánynál semmit sem kell otthagynod. És végül, de nem utolsó sorban, Erebosz 'ivócimbora' Kapitány álláspontját osztom, azaz a pénz nem számít bele a hordozókapacitást csökkentő tételekbe.
És Google Kapitány! Nagy ez a kocsma - és a hozzá tartozó szigetvilág - kanyaríts hát ide te is egy széket, rendelj egy kupa italt és tarts velünk. Ha a későbbiekben kikötsz, mindig nézz be és késő éjszakákon, mikor a pattogó, meleg fényű tűz világítja be a kocsma sejtelmes, sötét zugait. A tűz, amelyen épp ropogósra sül egy megtermett süldő, mindent áthat a nyálcsorgató sülthús, a tömény pia és a lányok illata és figyelmesen hallgatjuk egymás kalandos történetét.
Jó szelet! -
#609
Ilyen sokan játszotok ezzel? Nem talált vki angol patchet? Mert megvettemröpke 1700ft ért de uygan úgy tele van hibával. hiba üzenetek, hibás küldetések... stb nem ártanavmi folt. -
erebosz #608 Hát nem tudom... De nállam cirka 10 milla van.
Én nem vettem észre, hogy a nállam lévő pénznek lenne "súlya", vagy bármiféle befolyása a hősöm képességeire.
-
#607
De (most hogy elkezdek gondolkozni is) akkor most nálam is legyen mindig ott a pénzem a zsebemben? Hogy csinálja a többi rendes kapitány? Mert hát akárhogy is de még 50 000 pénz is gyengíti az állóképességet és alig fér valami a zsebeimbe amikor lootolni kell hát még pár millkó. -
#606
Nagyon köszönöm kapitányok! :D
Ezek szerint azért nem olvashattam "hatalmasan, óriási angoltudásommal:P" ilyen nyilvánvaló sort mert nincs ilyen és a süllyesztőbe dobtam a pénzem. De legalább világos hogy mi történt köszönöm szépen további jó szelet -
erebosz #605 Google kapitány!
Mint tanult kolegám mondja nem érdemes foglalkozni a bankárokkal. De a pénzedhez ugy jutsz hozzá, hogy: Beszélgessünk a pénzről (vagy valami ilyesmi. Ezt nem jegyeztem föl.) Utánna a "I want to withdraw my investment." mondatot választod, erre a bankár mondja hogy mennyi az annyi, ezután már csak bele kell egyezned hogy kéred a pénzt.
Remélem ez segít. De mint már említettem ha hosszú időre ott hagyod, lehet hogy kifosztják a kolóniát. Ez esetben nem nagyon ad a bankár vissza semmit.A Log book, Chas book fülnél meg tudod tekinteni a megtakarításaidat és a kölcsöneidet. Ha itt nem szerepel akkor a kolóniát kifosztották
.
-
erebosz #604 Na jó én se azért írtam (le is maradt a szájli ). Csak féltem, hogy Lambertnek elmegy a kedve a fórumtól. Amúgy is olyan kevesen vagyunk. Pl zolee; Jammer; Piedon; és sorolhatnám.
Pedig több szem többet lát!
-
Lambert0028 #603 Rendben és köszi.De most már rajr vagyok egy manoWaron.A flotát elcsalom egy kikötőbe és meglesz a ManoWar. -
Kerberosz #602 Bocs igazad van erebosz, bocs lambert,:D nem sértésnek szántam az értetlent próbáltam jelezni egy smileval(:D)xD amúgy a hajó fejlesztés nincs levelhez kötve, engem lvl 1 nél bermudán rakott ki és már akkor tudtam, az elsőt kipróbáltam aztán rájöttem hogy nincs értelme 1 luggert fejleszteni:D -
Bohusek #601 Google kapitány!
Ha te azt mnondod, értesz angolul, akkor nem értem, mi a gond, mert én úgy játszom, hogy azt állítom magamról, nem tudok - még csak tanulom. Mégis megtalálom. Nincs előttem a játék, de emlékezetből: először a felkínált mondatokból a Beszéljünk a pénzügyekről változatot választod. Na, innen már nem emlékszem, lévén, hogy nem bízom a bankárokban, így nem sokat kommunikálok velük, de biztos vagyok benne, hogy próbálkozással megtalálod: egy általa elmondott szöveg ablakban kurzor villog azért, hogy beírhasd a berakni kívánt összeget. A kivételnél azt hiszem ő mondja, mennyit tud adni összegszerűen, amit keveselni is lehet. Ez esetben elvileg mond egy nagyobb összeget. Pl.: a kb. 3-4000 felkínálását keveseltem, így felkínált kb. 12000-et. Tehát nem lehet összekeverni. A kivétel lehetőségét is így találtam meg. Meg az alapján az egy két mondatrészből, szóbol, amit felfogtam. Annyira azért nem komlikált az a beszélgetés, sok fordulatot nem hordoz magában.
A bankárok egyébként szemét, álnok kígyók - csak nincs valami párhuzam? - szóval küldetésként pénzbehajtást kértek, konkrét személynévvel és a tartozás összegével. Nem volt más dolgom, mint szaladgálni a házak között és a megfelelő személynél lehetett mondani, hogy "Ide a tartozással, öcsi!". Egyszer még több pénzt is kaptam, mint amennyivel tartozott - a karakterem többet mondott :-) - és így a bankártól kapott 600 Piaszter már kiegészült kissé. Na, egyszer egy ilyen "Öcsi" nekem támadt, hogy ő már megadta a tartozását és menjek a fenébe felkiáltással kardot rántott. Persze, az egész helyőrség is nekem támadt -> reload. Szóval, ha szeretnéd a kapcsolatot ápolni a bankárokkal, rajtad áll, de én nem javaslom. Meg, mint tudjuk, a berakott pénzen kicsi a kamat, míg a kölcsönön meg nagy. Így az a 450 000 Pezeta, amim van, folyamatosan ott dekkol a zsebemben. Elhangzottak ötletek, hogy a hajó parancsnoki kabinjában lévő ládában is lehet tartani, de kényelmi - azaz kényelmetlen - szempontok miatt ezt nem erőltettem. És a bankárnál lévő pénzed el is veszhet, úgyhogy... -
#600
Elnézést (tudom hogy nem vagyok itt ismerős akinek mindenki visszaír de azért kérdeznék)
Biztos az utánnamszólók közül mindegyik használta már a moneylender-t.
Csak annyit szeretnék megkérdezni hogy berakom a pénzt a bankba aztán kamatozik aztán? Utána mi van? melyik az az opció amivel ki lehet venni a berakott lét? Persze biztos hibázok vmit de nem tudom h mit kell mondani neki pedig még angolul is tudok de olyan szöveg nincs benne h "hé öcsi add már vissza a pénzemet vagy kampótakasztok az orrodba"
pls segítsen vki mer beraktam szt ha nem adja vissza akkor kezdhetem előröl a játékot
Köszönöm -
erebosz #599 Igen én a bolygó hollandival nyomulok.
Nem csak Port Royal-ba fut be. Bárhol rálelhetsz ha beszélgetsz a kocsmában a részegekkel. kérdezed tud-e a szellemhejóról mire azt válaszolja, hogy hallotta a heji csempészektől hogy a mai nap a "sziget név" partjaihoz érkezik. Térképnézeten fel fog tünni egy nagy kalózhajó ami rád lessz "állva". Ha ledtad a 666 fekete gyöngyöt Pearl Drive északi falujába a csávónak akkor meg tudod csákjázni. Részletesen: 526.
A nállad lévő pénz mennyisége semmit nem befolyásol, mivel nincs "súlya". A bankot azért nem javaslom mert ha egy ellenséges flotta beveszi a várost, a bankot is kitakarítja és ugrik a lé. Egyébként a bankár párbeszéd ablakában kell lennie olyan mondatnak, hogy a pénzedre van szökséged mire ő átadja a teljes nálla lévő összeget.
Hajófejlestést Bermudán tudsz intézni a hajóácsnál. Én is kerestem egy darabig mire rájöttem, hogy (mint a Sea Dogs-ba) a hajóroncsba van az "irodája". A roncs oldalán lóg egy kötéllétra. Ha belekezdessz egy fejlestésbe akkor nem lehet a hajóácsnál semmi mást csinálni mert mindíg csak azt kérdezi meghoztad-e az alapanyagot. Részletekben is lehet bevinni, mivel némely fejlesztés olyan sok alpanyagot (teszem azt mahagónit) igényel, hogy be sem fér a raktérbe. Fejleszthetö a sebesség, a manőverezhetőség, a hajótest, raktér kapacitás és a legénység száma, nameg a max ágyú kaliber. Pl.: adott egy korvett de csak 24 font-os ágyúkat lehet rárakni. Ezt lehet fejleszteni 32 font-osrra, ami a hajóosztály maximuma, de 42 font-os ra már csak a ManoWar-t lehet. Legalábbis jelen tudásom alapján.
Az hogy szinthez lenne kötve azt nem tudom, mert lehettem úgy 15 mire megtaláltam a hajóácsot.
A feltétele az szerintem, hogy el legyél engedve pénzel, mivel nem olcsón dolgozik a fickó, de ez a hajód tipusától függ.
Én a hollandit (igaz megvettem az alapanyagokat) 2,5 millából fejlesztettem full-ra, de az első osztályú hajó, és az értékei is jók mint lentebb írtam.
Kerberosz. Nem kell legorombítani Lambertet. "Úgy tanul a gyerek ha kérdez." -
Bohusek #598 Az MI a segítségemre volt: Belize-nél a város egy hatalmas övölben terül el. Viszont az öbölben az erőd mögött van még ehy pici öböl. Egy kalózt sikerült becsalogatnom az erőd ágyúinak lőtávolságán belül. A tapasztalatlan kapitány bemenekült ebbe a kis öblöcskébe, aztán rámfordult. Csak nem vette számításba, hogy mindezt közvetlenül a sziklafal tövében akarta véghez vinni. Ez volt a veszte, az összes árbóc és vitorla letörött, a hajó Már csak egy törzsből ált. Szemtelenül közel mentem hát és szórtam az áldást. Próbált rámforogni, de a sziklának ütődő hajótest hangja jelezte, hogy ez neki nem jó -> újabb strigula a kabinom belső falán. -
Bohusek #597 A mondandódban felkeltette az érdeklődésemet egy számomra el nem hanyagolható momentum: Hajófejlesztés. Tudnál erről egy kicsit részletesebben és többet írni, hol, milyen szinttől, mi a feltétele hogy hajót feljesztethessek, stb?
Köszi előre is!
Bohus -
Kerberosz #596 Tökjó ez a fúrum de valami ügyes programáló össze dobahtan valami multis kiegészítőt mint aop 1 nél, nemértem mért nem tették bele alapból=/, de lehet h a következő patchban benne lesz, fasza lenne multizni,amúgy nekem megvan az aop1 ha valakinek van kedvem velem multizni bár én nemtudom hogy kell gondolom hamachival meg lehet oldni -
Kerberosz #595 Lambert te olyan értetlen vagy:D oda fut be ahova a küldetés szerint be kell futnia, kezd el a küldetést, és akkor megtudod! -
#594
Elnézést el tudnátok mondani hogy ez a bank dolog hogy müködik? Berakom a lé-t (mert gondolom nem tesz jót az állóképességemnek ha mindig nálam van)
aztán hogyan tovább? Mert azt mondja h 3% a kamat akk annyival mindig több lesz ha jol gondolom de nem tudtam kivenni utána sehogy.Csak berakni tudom?:D Vagy hogy kell kivenni?
Előre köszönöm a válaszokat -
Lambert0028 #593 De a bolygó hollandi csak port royalba futbe? -
Lambert0028 #592 most 15 levelem van de már tlálkoztam ManoWarrl csak az olyan pat helyzet volt hogy nekem volt egy fregattom nekik 3manowarjuk 4 battleshipjük és 1nehézgalleonjuk -
Kerberosz #591 Am a jáde koponya 2 dolgora is jó, a fehér kristály és a kék kristály koponyával együtt ad +20 navigation +20 accurary meg +20 defense-t asszem, meg az egyik küldibe kell ameikbe megkapod a BriggQueen Briggget
asszem az kezdődik cumannaba azzal hogy a sok pulya azthiszi hogy vérfarkas van a kocsmában:) -
Kerberosz #590 Huhh fasza én annyit nemtudok róla mert még nem találkoztam vele, te most azzal nyomulsz? -
erebosz #589 Én inkább a ManoWar-t javaslom erőd ostromra.
Ugyanis a Flaying Ducham "csak" egy 1 ostályú warship. Fejlesztés után 9000-es a hull és "csak" 60 db 32 font-os löveg lehet rajta (a ManoWar 42 font-os ágyúival ellentétben). A legénység száma pedig max. 630. De ezenkívül mindenre jó. Gyors és fordulékony (mint egy fregat), főleg a fejlesztések után. (Viszont azt vettem észre, hogy piszok gyorsan "elhagyja" az árbócát ha klipper-el lövik.) Az 526 osban leírtam hogy lehet megszerezni.