232
Te hogyan képzeled el országod jövőjét? Mi az, amin változtatnál?
  • HUmanEmber41st
    #192
    Sajna igen régóta nem néztem ide.
    Ez a rendszer szerintem nem egy EU tagállam politikai-gazdasági rendszere:D
    Ez egy Igazi Szocialista államforma, ahol minden arról szól, h az adott államot az állampolgárok irányítják, maguknak termelnek mindent, és csakis a felesleget bocsájtják áruba, amiért olyan árut cserélnek, amit az adott országban valamiért nem tudnak előállítani.

    Szerintem most nincs semmilyen fajta szocializmus sehol a világon. A legtöbb országban egy szűk vezető elit zsákmányolja ki a dolgozó tömegeket fegyveres erők megfélemlítő erejének támogatásával

    Legyen szabvány honlapja az Önkormányzatoknak: mert ott tudnak együtt dolgozni! Ott lehet felmérni helyi szinten, mire van szükség, és ők mit tudnak adni! Ez a lényege! Teljesen felesleges egy központi irányító szervezet, mert azoknak fogalmuk sincs a helyi feladatokról! Minden keletkező feladatot, problémát helyben lehet csak megoldani, a helyiek tudják, milyen segítség kell, vagy nem kell. Éppen ezért fontosak az Önkormányzatok. Ha egy helyen lakik 100-200 család,( nem egyének, családok!) akkor ott máris felmerülnek a felsorolt szükségletek- élelmiszer, energia, ivóvíz ellátás, lakások utak építése, szemét elszállítása, lehetőleg helyi értelmes tevékenység-munka- megszervezése, orvosi ellátás, iskola....

    Miért kell állampolgársági érettségi vizsgához kötni a szavazati jogot?
    Biztosan örülsz annak, amikor analfabéta tudatlanoknak fizetnek egy csomó pénzt pártok képviselői, majd a szájukba rágják, h kikre kell szavazni, vagy az adott kérdésben igen v nem a válasz????
    Csakis olyanok szavazzanak, akiknek tényleg van rálátásuk a dologra! Mi értelme van tudatlanokat kérdezni, akiknek fingjuk sincs az egészről???

    Karantén: biztosan nem hallottál a tanév elején a fertőző májgyulladás (hepatitisz) járványról, ami csak az udvarra szarás, és az alapvető higiénia be nem tartása miatt terjed. Ezeken a helyeken patkányok, egerek, és komoly fertőző betegség gócok léteznek. Az ANTSZ kutyakötelessége lenne a mai nap is megtisztítani a területet. Senki sem kéri számon (nem is kérheti ugye), hogy most miért nem csinálják?

    Hűtőszekrényes példa csak példa. Oda is van írva. Az igazi szükségleteket kell figyelembe venni. Mint amikor egy esküvőt szerveznek. A jó vendéglős tudja mennyien lesznek, mennyi gyerek, mennyi felnőtt + egy kis tartalék. Pontosan tudja miből mennyit kell készíteni, mert tudja az igényeket.

    Rendőrség neve csak egy javaslat... ez a név (még ) nincs lejáratva csak ez volt szerintem a szempont, semmi más
  • NessieGraf
    #191
    Szerintem a legszebb a kormányszóvivő kijelentése volt mostanában: "Dübörög a gazdaság!" - végülis a lejtő se hangelnyelő.

    Az alapkérdéseim változatlanok:

    1. Van még Magyarország, vagy már mind eladták?
    2. Tagok, vagy csak az eladhatatlan dolgok biztos vásárlóközönsége vagyunk az EU-ban?

    A min változtatnék kérdésre a válaszom nagyon hosszú, a ténylegesen mit teszek kérdése reklámnak minősülne.
  • forsbergp21
    #190
    A véleményem a honlapomon találod. :)
  • HUmanEmber41st
    #189
    Nem, én csak kaptam. Azért továbbra is kíváncsi vagyok a véleményedre.
  • forsbergp21
    #188
    Ezeket már láttam. És csak annyit tudok hozzászólni, hogy nem hallottam róla a tévében vagy nem olvastam vissza egy újság hasábjain. Pedig anno az Oláh Action mekkora vihart kavart: 1.rész - 2.rész.
  • forsbergp21
    #187
    Olvasok. Pontosabban láttam, hogy írtál, de kérnék egy kis időt. Ki sem látok a zh-k közül, annyi van. Amúgy Te írtad az egészet?
  • HUmanEmber41st
    #186
    Forsberg!
    Te nem olvasol privát üzeneteket?
    Szeretném tudni a véleményedet.
  • MaSzKa
    #185
    ezt találtam egyik topicba

    :(

    http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1172747217&no=16362

    http://www.sg.hu/listazas_msg.php3?id=1172747217&no=16359
  • forsbergp21
    #184
    :D
  • banok
    #183
    pörsze.
  • TheRock18
    #182
    ez védjen minket...
  • forsbergp21
    #181
    Az az egyik része. A másik pedig azért csinálja, mert utasításban kapja.
  • MaSzKa
    #180
    jézusom mennyi hülye ember van a rendőrségnél :(
  • forsbergp21
    #179
    Tegnap ismét október 23-át "ünnepeltünk". Természetesen a szokásos hangulatban. Egy dolog már biztos: az NFS rajongók nincsenek többé biztonságban. Cikk.
  • Sné Zsuzsa
    #178
    kepzest

    (lemaradt a vegerol)

    en azt mondom, h a sok elkenyeztett p*cs, akinek lakast es kocsit b*sznak a segge ala az megerdemelne a tandijat...de nekik amugyis, nem mind1? A voltom elete...nem...az unokainak az elete elore be van biztositva..szal most par szaz ezer kidobva az balkon ide vagy oda...tok mind1...benyomjak majd egy jo munkahelyre, ahogyan benyomtak az egyetemre is
  • Sné Zsuzsa
    #177
    hat az en anyam munkanelkuli, az apam sem keres tul jol...szal valahogy orulok, h nincs tandij

    ja es igen...a volt baratom szulei orvosok es a kicsi fiacskajukat benyomtak az egyetemre...es igen..koltsegteritesesre...ES IGEN!! 5. EVE NYOMJA A 3 EVES ALAP (bachelor)
  • arty
    #176
    Én azt állitom, h a többség nem gondolkozott és nekem ezzel van bajom :) (a végeredmény tökmind1)
  • The Garrett
    #175
    lol nekem is ezt csinalja hetek ota.. :D köszi enis.
  • BenceYCE
    #174
    THX!
  • Benajun89
    #173
    Azt azonban el kell mondani, hogy a tandíj, vizitdíj eltörlésére szavazók fele gondolkozott olyan retardált módon, mint amilyen emberekről Te írtál. A másik felének nem volt baja azzal, hogy fizessen, pusztán csak azzal, hogy KINEK. :) És hogy mi lesz a pénzével. (A NAGY SEMMI)
    Hogy konkrétabban fejezzem ki magam, ha 2010-ben jönne elő újra a téma, valószínűleg megmaradna a vizitdíj és tandíj is. Bár egyáltalán nem biztos, hogy szándékoznának bevezetni.
  • 5c0rp330n
    #172
    tedd fel a legújabb flash player 10-et..
  • BenceYCE
    #171
    Mi gyíkja van a böngészőmnek ha pár mp után leáll és hangot egyáltalán nem ad ki? Nem csak ennél, hanem semelyik videónál. Sőt nem csak a youtube-nál.
  • Benajun89
    #170
    Ezt a számot tényleg érdemes meghallgatni.
  • MaSzKa
    #169
    annicoo (1 day ago) Show Hide
    0 Poor comment Good comment
    Marked as spam
    Reply | Spam
    Kedves Fankadeli!
    Őszintén megvallom, nem vagyok a rajongód, és csak véletlenül bukkantam a klippedre. Azonban kellemeset csalódtam benned, mivel azt gondoltam, hogy te is csak egy ugri-bugri kis rapper gyerek vagy. Tetszik a számod mondanivalója. Többeknek kellene a témával foglalkoznia, és ráébreszteni a fiatalokat, milyen társadalomban élünk! További szép sikereket kívánok!



  • Balumann
    #168
    Én őszintén szólva nem teljesen vagyok tisztában mindennel, főleg pénzügyi dolgokkal kapcsolatban, és nemhiszem, hogy egyedül vagyok így 18 (illetve nemsokára 19) évesen. Ideális esetben persze jó, de nem biztos hogy úgy alakul, és lehet, hogy pont ezen a pár százalékon múlnak dolgok (nem tudom, nincsenek tapasztalataim ezzel kapcsolatban, és ezért is félek tőle!)

    Hát szakmát tanulok is középsuliban(év végén teszek szakképesítő vizsgát (vagy mit) hangtechnikából), nemigazán tudom h mire megyek vele :D De mindenesetre utána fősuli. És nemigazán értem, majd még utána kell járnom, hogy mikor kell egyáltalán fizetni. Ha zeneakadémiára nem vesznek fel (sajnos nagy a valószínűsége), akkor ELTE karvezetés szakra mennék, ami meg a honlap szerint nem támogatott (vagy nem finanszírozott, nem tom :S).
  • arty
    #167
    pár évet ki kell húzni a szülőkkel, keményen spórolva. vagy ha erre nincs lehetőség: munkásszálló, többen albérletbe, stb - 140k fizu mellett 1-2 év alatt letudod a diákhitelt. de persze lehet fizetni 10+ évig is, mint körülöttem csinálják és akkor sose lesz vége :)
  • arty
    #166
    szakmát középsuliban is tanulhatsz ;) (plusz egyelőre a felsőoktatás is ingyenes) ugyhogy hajrá :)

    én pont az általad is emlitett okok miatt nem mentem bele a diákhitelbe. később tudtam meg, h simán lehet előtörleszteni és akkor - ha jó munkád van és hajlandó vagy spórolni is - elég hamar le lehet tudni és nekiállni az 'életnek'. a mostani pontos szabályzást persze nem ismerem.
  • pinnacle
    #165
    Ha egy normális szakmád van akkor teszem azt keresel 140k-t, ami rohadtul nem sok. Abból teszem azt 8% elmegy diákhitelre, aztán a többiből megélsz.

    Mert gyűjteni csak akkor lehet, ha van miből. Ha eltudsz rakni normális összeget a lakásra, akkor a diákhitel visszafizetése se lehet probléma.

    Ha meg nem tudsz elég pénzt félrerakni akkor meg életed végéig gyűjtheted...
  • arty
    #164
    sajnos minden szavaddal egyetértek :( alapvetően a tandij is csak a kialakult tűzvész vödörrel locsolgatása lenne itthon ... mégha a létét egy jóléti Magyarországon (jóléti, mint pl Hollandia mondjuk) egyértelmüen pártolnám is

    őszintén szólva ötletem sincs, h hogyan lehetne jobbitani a demokrácia keretein belül, persze mamár egy 'Mátyás király' vagy egy Széchenyi is elég elképzelhetetlen :)

    sztem továbbra is lefelé vezet az út: a mostani 'magyar átlaggal' én nem látok reményt sem arra, h jobb legyen, ez amolyan spirál: mindél rosszabb a közhangulat, annál jobban terelgethet minket egy 'megmentő' párt :(

    örök példám lesz az a skandináv állam (sajnos nem emlékszem melyik volt), ahol az igérgetőket leszavazták és az nyerte a választást, aki adóemelést ígért :O
  • Balumann
    #163
    Hát persze ez így most jól hangzik, de mikor elkezdek dolgozni, akkor már el kell kezdeni gyűjteni mindenre, főképp lakásra meg annak a berendezésére, és ki tudja egyáltalán sikerül-e olyan állást találni, ami mellett tudod törleszteni a hitelt. Meg ha esetleg szeretnél azután is tanulni, egy másik szakmát, akkor még tovább gyűlik a hitel, és stb..
    Persze, jobb mint a semmi, és jó hogy van. De igazából legalább 1 szakmáig lehetne nem fizetős az oktatás.
  • RUMBLE ROKKEZ
    #162
    Kösz az infot. A tévedésekkel kapcsolatban is igazad van, de ebben közrejátszanak azok az emberek, akik rémhíreket terjesztenek a diákhitellel kapcsolatban.
  • pinnacle
    #161
    Nah itt vannak a problémák... az URBAN LEGENDekkel.

    Felvettem most a diákhitelt, mivel költségesen vagyok, szal igy érintett vagyok. A diákhitel fontosabb részletei:

    - a kamat nagyon kedvező, pontossan most nem mondom meg, de az egyéb hitelekhez képest nevetséges.
    - előtörlesztés ingyenes és bármikor lehetséges
    - a tanulmányaid vége után kell csak törlesztened, az első 3 évbe a minimálbér 6%-át havonta, utána jövedelemarányosan és itt se kell a jövedelmed nagyrészét törlesztőrészletként befizetni, tehát kb olyan 8-9%-át max.

    Tehát kimondott veszélye nincs. Okés, hogy tartozással indulsz, de ez mégse személyikölcsön vagy lizing. A jövedelemarányos törlesztőrészlet meg baráti.

    Sok-sok tévedés van a diákhitellel kapcsolatba.
  • 5c0rp330n
    #160
    igen, valóban nagyon sok a tényleg primitív, állati ösztönlény szinten élő "ember", akikre működnek is az állatra működő dolgok, elég éléjüklógatni valamit és gondolkodásnélkül azt csinálják, amit akarnak tőlük, hogy csináljanak. az ilyeneknek tényleg az lenne a legjobb, ha nem is lenne szavazati joguk, de ezt kiválogatni sajnos lehetetlenség, ezért kényszerű dolog, hogy mindenki szavazhasson. fusztráló dolog, hogy ugyanannyi joguk van, mint egy értelmiséginek, igen. ez a demokrácia átka, és ezt nagyon jól ki is használják az illetékesek. és valóban sok ilyen ember IS szavazhatott a tandíj/vizitdíj eltörléséről (bár szerintem a legtöbb ilyen ember inkább otthonmaradt), és erre rátett mégegy lapáttal, hogy a szavazás egy nevetséges kérdésről szólt, de a szavazók egészét nem lehet ilyennek titulálni, hidd el, nagyon sok értelmiségi ember is szavazta meg, meggyőzősédből.
    nem ismerlek valóban, nem is mondtam, hogy ismerlek, csak feltételeztem dolgokat, lehetséges helyzeteket vázoltam.
    a diákhitelről hallottam, kívülről jól hangzik, hogy van ilyen, de a feltételei egyszerűen olyanok, hogy jobb, ha nem is tud róla az ember, hogy létezik.

    "ex-komcsik vagy jobbosok, egyremegy. első körben az MDF lopottcsalthazudott, aztán a szocik, aztán megint a "fiataldemokraták" aztán most 8 éve a szocik. minden ciklus alatt ugyan azt láttam :("
    nagyjából igaz. viszont azt bizonyára te is látod, hogy nem egyforma mértékben kártékonykodnak ezek a pártok, és hogy ilyen szartengerben, amilyenben évek óta fulldoklik az ország, nem nagyon volt példa más pártok irányítása alatt. arról nem is beszélve, hogy a mostani kormánynak egy rendes államban nem szabadna léteznie, tiltva lenne még a jele is. önmagában a létezésük az országra jellemző morális fertő bizonyítéka. amelyik ország egy olyan pártot eltűr (nemhogy eltűr, megszavaz, visszaszavaz), amelyik nem titkoltan az utódpártja annak a pártnak, ami fél évszázadon át tartotta terrorban az országot, és ami elleni fellépések állami ünnepek ma, abban az országban valami nagyon nincs rendben. az erkölcs, mint olyan nem létezik. nem számít, hogy ki hogyan szerezte meg a hatalmát, lehetsz bárki, háborús bűnös is, nyugodtan kiállhatsz és megkoszorúzhatod a sírját azoknak, akiket a te pártod küldött a halálba annó, úgy, hogy nem sül le a pofádról a bőr. nálad van a hatalom, az a bűnos, az a hibás, akit te annak mondasz. gyönyörű példa a népnek.
    a tandíj kérdésénél pedig sokkal súlyosabb dolgok is vannak. a népesség fogy, a születések csökkennek, egyre kevesebb diák van és egyre több nyugdíjas. munkaerő hiány van, kellenek a képzett szakemberek, ezeknek kicsi része megy csak ki külföldre dacára az itteni helyzetnek. ezeknek fényében a tandíj bevezetése lenne az egyik legrosszabb lépés, amit csak tehetnének. szánalmas, ahogy az általuk elkúrt gazdasági helyzetet a népen verik le.
  • Balumann
    #159
    Diákhitelről beszéltünk mi is a suliban. Nem túl jó úgy kezdeni iskola után, hogy teli vagyunk adóssággal... Főleg a jelenlegi helyzetben ugyebár...
    Munka mellett meg lehet, hogy nincs elég idő az adott szakma jó elsajátításához.
    Nem 1 ismerősöm van iskolából, akik azért halasztanak és nem tudnak továbbtanulni, mert anyagi okok miatt nem mernek belevágni.

    A tanulást legalább 1-2 szakmáig biztosítani kellene ingyenesen. Munka mellett nem lehet úgy tanulni (legalábbis nem mindenki képes rá), nem lehet úgy elsajátítani rendesen az adott tanulmányt.
    A második legfontosabb meg a megfelelően megfizetett munkalehetőségek lennének (amiből szintén nem bővelkedk az ország)...
  • RUMBLE ROKKEZ
    #158
    Egyébként azért vetettem el alapból ezt a felfogást, mert amíg nem érintett, nem igazán néztem utána ennek a diákhitelnek. Csakis arra hagyatkoztam, amit másoktól hallottam (pl alig tudja valaki visszafizetni, olyan kedvezőtlen). Egy megbízhatóbb ismerősöm szólt a napokban, hogy alig van 10%-os kamat, ami elvileg kedvező a mai világban. Továbbá addig nem kell visszafizetned a pénzt, amíg nem szereztél munkahelyet. Ez megint csak nagyon kedvező. Sőt, amikor már van munkahelyed, akkor is figyelembe veszik a fizetésed, és aszerint kell a részleteket fizetni. Ha lesz időm, részletesen elolvasom majd én is az erről szóló részt (ha valakinek van ideje és megfelelő ismerete, az leírhatná, hogy mindez igaz-e).
  • RUMBLE ROKKEZ
    #157
    Jah, és nem mondom, hogy egy mivel van több a kelleténél itt... VISZLÁT!
  • RUMBLE ROKKEZ
    #156
    Első elolvasásra el kell ismernem, hogy igazad van. Tegnap még a saját ötletemmel jöttem, de a diákhitelből tényleg lehetne fizetni valahogy a tandíjat. Maximum nem olyan kényelmes, mint ami most van.
    Lehet inkább ez megy a szakdolgozatba.
  • arty
    #155
    "honnan a retekből szívod, hogy MINDENKI, aki a tandíj ellen szavazott, így gondolkozott? gyakorlatilag ezt állítod, így általánosítasz. mit kellett a szavazólapra írni? egy szép X-et. te innen hogyan következtetted le, hogy mi kavargott annak a fejében, aki beX-elte? persze, benne van a dologban, hogy amiért nem kell fizetni, miért akarna az ember. de millió másik doog is benne van, amiket te nem számítottál bele és ilyen sötét csőgondolkozásért nem kapsz nobel díjat. nem kell pedig annyira messzire menni, hogy tisztábban láss."

    mert láttam riportokat, olvastam ujságot, weboldalakat, forumokat. a sok primko addig látott: "nehogymáfizessek baze' ". aztán láttam a szavazás eredményét :P és maradjunk annyiban, h a szavazok 90%-a vérprimko. nem csak a mostani szavazásrol beszélek ... ideveheted AKÁRMYLYIKET '89 óta. nincsenek gondolataik, választanak az igéretk alapján, ennyi.

    "vagyünk egy egyszerű példát. képzeljük azt, hogy ~15 évvel fiatalabb vagy, mondjuk, hogy pont 18 éves vagy, mennél egyetemre, a családod csóró, tandíj szóba sem jön. mire szavaztál volna? ha azt mondod, hogy a tandíjra, és inkább mentél volna utcaseprőnek, hogy a szegény államtól ne "nyúld le" a támogatást, hazudsz, vagy hülye vagy. annak idején te is járhattál államilag támogatott képzésre, és most ugyanezt vennéd el a fiatalabb generácioktól, csak azért, mert túl vagy rajta. és persze ez teljesen igazságos és fel sem merül, hogy neked milliókat utólag be kellene fizetni ilyen alapon és aligha fordult meg a fejedben, hogy mi lesz veled, ha x év múlva a gyereke(i)d egyetemre menne(nek), és esetleg nem tudnád kifizetni a tandíjaikat."

    semmit se tudsz rólam :) én fizettem a taníttatásomért, mert csak munka mellett tudtam elvégezni a sulit, diákhitelhez pedig semmi kedvem nem volt. apropo, diákhitel: hallottál már róla? ;)

    "mindezek alapján az agyatlan, nem gondolkozó csőcselékbe pontosan TE tartozol bele, aki rohadtul nem képes beleképzelni magát más helyzetébe. persze te tudod, hogy pontosan mi alapján döntöttél, ezt az alapján mondom, amit ide leírtál. mindenkinek minden oka meglehetett, hogy a neki tetsző dolgot x-elje be, ez alapján csőcseléknek titulálni őket több, mint szűk látókörre utal."

    nem ismersz. ha egy lelketlen fasz lennék, vszeg nem itt vergődnék a topikban. ettől még ugye frusztrálhat, h a gondolkodó kisebbség szavazata szart sem ér a reklámok által agymosott csőcselék ellen?

    "sokkal inkább reális csőcseléknek titulálni a jelenlegi posztkomcsi utópártot megszavazó népet, akik azonkívül, hogy az országot terrorbantartók közvetlen utódpártja és morális értelemben semmilyen létjogosultságuk nem lenne létezni sem, szóval ezekmellett bevallottan szanaszétbaszták az egész országot, szétlopták, privatizálták, amit lehetett, lenyúltak, amit tudtak, felvettek kölcsönt, amennyit lehetett. szóval ezeket szavazták vissza sok-sok erőfeszítéssel, tartós, folyamatos agymosással."

    ex-komcsik vagy jobbosok, egyremegy. első körben az MDF lopottcsalthazudott, aztán a szocik, aztán megint a "fiataldemokraták" aztán most 8 éve a szocik. minden ciklus alatt ugyan azt láttam :(

    "de még ezeket az embereket sem titulálhatod hülyének csak azért, mert őket megszavazta, mert nem biztos, hogy a limuzinban hazudozó ferike győzte meg, amit éjjelnappal sugároztak minden adón, hanem lehet, hogy például a nagybácsija képviselő náluk, és a nagybácsija a lenyúlt milliókat vele osztja meg, ezek miatt hülye lenne a másik oldalra szavazni, ha kánaánt is ígérnek."

    de, ezek az emberek hülyék. nem is emberek, az ösztönlény nem ember. és mivel nekik is van szavazati joguk - bár megindokolni értelmesen nem tudják miért oda X-elnek, ahova - nem működik jól a demokrácia.

    "a tandíj minden, csak NEM MEGOLDÁS, semmire nem megoldás."

    pl arra megoldás, h ne fizessünk milliokat olyanok taníttatására, akik utána lelépnek. többek között. meg többek között ne én fizessem XY 6-8 évnyi vergődését az állami felsőoktatásban, hamár spec nem oda való ...
  • The Garrett
    #154
    olvastam már, számomra ott vált humorossá ahol a kecskékkel meg a vidéki élet szépségeivel jön. :D
    a válság részében vannak viszont vannak olyanok amikben igazat adok én is nekik. Én viszont nem hiszek benne, hogy ne lenne meg a forgatókönyv az olaj / gáz leváltására. :)
  • Berselius
    #153
    Ezt érdemes elolvasni. Vagy ha már nem az egészet, akkor csakezt.