84
  • dez
    #84
    Tény, hogy klassz volt velük játszani, és az is tény, hogy klasszak voltak az akkori technikai színvonalhoz képest.

    Néhány év múlva a mai játékok is erősen elavultak lesznek, de még a játékélményre sem úgy fogunk többségüknél emlékezni, hogy valami nagyon klasszak voltak...
  • xAlterego
    #83
    Igaza van, egyszerűen az van hogy akik még gyerekként játszottak vele, és "klassznak" találták az akkori játékokat, azok már nem a tényekre emlékeznek belőle, csak arra hogy milyen klassz volt játszani vele.

  • Ghoosty
    #82
    A körökre osztott játékok sajnos tényleg halottak. Egy két freeware található még. Én is nagyon szerettem ezeket. Nem olyan régen megjelent egy Fantasy Wars néven. Nekem tetszett, bár vannak hibái.
  • xxxpaulxxx
    #81
    Miért milyen játékokra vadászol mostanában?
  • meteoreső
    #80
    Én alig találok ma jó játékot
    igaz a kedvenc stílusom a körökre osztott stratégia és fantasy is kihalt.
    de a sporán kívül sok új most se lesz
    a cucat x edik részek korát érjük
  • narumon
    #79
    "Pl a Bullfrog csinált 3 sikerjátékot (Magic Carpet 1-2, Dungeon Keeper 1), meg 1 buktát (Dungeon Keeper 2), és a cég ment is a levesbe."

    Ez azért igy elég sarkitás. Csinált azért még olyan játékokat, hogy Populous, Powermonger, Syndicate, Theme Park, Theme Hospital, Simcoaster, hogy csak a legismertebbeket emlitsem. A rolót meg inkább azért húzták le mert fokozatosan eligazoltak onnan a koponyák pl Peter Molyneux.

    "amikor még mono vga volt kb minden 2. vga monitor, ami csak zöld árnyalatokat kezelt."

    Az nem mono vga volt, hanem monochrom monitor (Hercules), ami két szint tudott kezelni. Normális gamék nagyrésze már akkor sem futott rajta. A Mono VGA az szürkeárnyalatokat tudott, előnye az volt, hogy futott rajta minden játék csak nem volt színes.
  • _Atti_
    #78
    szerintem ezt 2000 körül ha kijelenti az emberek többsége egyetért, de szerintem azota lehalt...manapság ilyen ál-innovácio folyik amik kitartják az adott játékot a jo értékelésig/megvásárlásig/esetleg villámgyors végigtolásig aztán leeseget midenkinek hogy látott már ilyet lehetett volna jobb is.
  • Soundmaker
    #77
    A link mégegyszer:

    Infinity Magyar Website
  • Soundmaker
    #76
    Jön az elite 4 .. pff braben ezt kb. 6 éve mondja.. de még egy bitet sem tettek közzé hogy bármilyen munka folyna a háttérben.

    Mellesleg készl egy új Sci-fi MMO ami az elite alapötletét lovagolja meg, de kábé ennyi a hasonlóság is...

    a neve Infinity - The Quest for Earth.

    Infinity Magyar Website

    Hivatalos oldal:

    Infinity Homepage

    Szerény véleményem szerint már most kijelenthető, hogy ez a játék ütni fog...
    Nem csak Graf téren, hanem mert úgyszólván a rajongói tábor fejleszti a játékot, illetve figyelembe veszik a hozzászólásokat és ha úgy ítélik meg hogy jó ötlet bekerül a játékba. Mellesleg szívesen várnak űrhajómodelleket, zenéket, artworkokat, ötleteket a játékhoz.

    Mire kijön az Elite IV addigra az Infinity már rég a piacon lesz, és nem tudom Braben mi olyat tartogat a tarsolyában ami még ezt a projektet is megveri...



  • xxxpaulxxx
    #75
    Real Time Strategy:P
  • Molnibalage
    #74
    Készült belőle egy új verzió ami 640x480-as felbonátsú. A kemény az, hogy OLYAN szintű grafikára emlékeztem, mint az új verzió! Ez két dolgot mutat.

    1. Akkori erőforrással is jó dolgokat tudtak csinálni.

    2. Az emlékek még inkább megszépítik a dolgokat.

    Ja, és szerintem az RTS az NEM stratégia csak annak csúfolják.
  • Komolytalan
    #73
    A dolog egyik fele ott van, hogy régen ha volt 1 igazán fika játék, azt ki se adták, mivel a játékfejlesztők akkor keresték meg a kiadókat, amikor már kész volt. A kiadó meg vagy kiadata, vagy elhajtotta őket a francba. Tehették ezt azért, mivel egy játékot írt max 5 fő, max 1 évig, annyit meg bárki meg tudott finanszírozni egy lakásra felvett jelzálogból. Aztán ha bejött, akkor a sok-sok zséből lehetett embert felvenni, és írni újabb (bonyibb) játékot, ami vagy bejött vagy sem, a cég vagy csődbement vagy sem. Pl a Bullfrog csinált 3 sikerjátékot (Magic Carpet 1-2, Dungeon Keeper 1), meg 1 buktát (Dungeon Keeper 2), és a cég ment is a levesbe. Ma, mivel a kiadók finanszírozzák a játékokat összerakják a kezüket, ha egy fejlesztő csapatnál 4-ből 3 játék bejön.
    Máshogy nem is menne, mert ma már egy komolyabb játék fejlesztéséhez kell 50-100 fő, meg 3 év, és így előjön az probléma, hogy elég kevés játékfejlesztőnek van kastélya, amire ekkora hitelt vehetne fel, hogy saját maga finanszírozza a projectjét. De nincs is ezzel semmi baj, a világon minden jó ötletet kockázati befektetők támogatnak meg pénzzel.
    A cikkben nyilatkozó emberke igazat mond azzal, hogy régen igen magasról le volt sz.rva a játék kezelhetősége. Lehet nem emlékeznek már rá egyesek, de régen nem volt súgó, meg tutorial, meg hasonló extrák, hanem az ember megnézte a CoV-ban vagy az 576K-ban hogy milyen billentyűkkel mit lehet csinálni. Arról már ne is beszéljünk, hogy ergonómia kezelőfelületekben - asszem ha úgy kellene egy mai RTS-ben kattogtatni mint a Warcraft1-ben, akkor abszolút 0 pontot kapna minden játékteszten. Pedig az akkoriban igen király játéknak számított. De említhetném pl régebbi játékoknál a piros alapon kék gomb feliratokat, amikor még mono vga volt kb minden 2. vga monitor, ami csak zöld árnyalatokat kezelt. Vagyis a piros alapon kék az mono monitoron fekete alapon fekete volt. Ha mondjuk beleraktak volna egyikbe 1 kis zöldet, másikba meg nem, akkor lehet látszott volna valami monovga-n is. De ugye ki nem sz.rta le ezeket akkoriban. Egy hálózati játéknál pl mi ökörséget be kellett configolni: hány baudon kommunikáljon, milyen paritásbiteket használjon, meg hasonlók, ma meg már connect oszt jónapot. Szóval ezen a téren is kicsit fejlődött az ergonómia.
  • dronkZero
    #72
    Ja.
    Ráadásul szerintem a grafikája egyszerűen képtelen elavulni. Nem "szép volt a maga idejében", inkább egyedi, stilizált, már-már művészi, mint egy modern festmény.
    Kár, hogy a folytatása (Heart of the Alien, SegaCD) már sokkal bénább, és hogy ez a vektoros stílus gyakorlatilag itt megjelent, aztán el is halt.
  • xxxpaulxxx
    #71
    Hasonló jó játék a Flashback... gondolom nem kell bemutatnom senkinek:)
  • Molnibalage
    #70
    Az AW az egyik valaha készíett leghangulatosabb cucc.
  • narumon
    #69
    "Anno kiadtak 10 játékot fél év alatt abból a 10 ből 8 jó volt,"

    Ezt te sem hiszed el. Vagy melyik időkről beszélsz? 1990 PC? Mert max ott volt ilyen kevés játék (bár ebben sem vagyok biztos). Az adott platformokon mindig dömping volt játékokból, és szerintem régen sem volt jobb arány. 1-1 havi újságban lapozgatva mindig csak 1-2 game volt olyan ami egyáltalán valamennyire szimpatikus volt, az arány kb most is ugyanez, csak annó a fejlesztéstől kezdve 1 éven belül (max) elkészült a játék, most évekig fejlesztik.

    "A wizard pl több játékát sem adta ki, mert azt mondták rá, hogy jó - jó, de nem annyira."

    Nem wizard hanem Blizzard és ők még most is ugyanígy működnek. Régen is ezt csinálták és most is.

    "De hogy legyen alátámasztásom a sok "szarra" ezért írok ide játékneveket 2007-től."

    ÉS felsorolátl itt mindenféle játékot és lefikázod azt is amit 2 ember fejlesztett. És pont erről beszélünk, annó egy ilyen játék mint ezek simán tarolt volna mindent, mostmár kevés, de nem rosszabb mint a régi játékok csak a mai köntös miatt. Tudod anno ha volt egy jó ötleted akkor egykét haverral simán megcsináltátok a játékot, ma ezt már nem tudod megtenni. (Ennek ellenére szerintem vannak nagyon jó flash és egyszerűbb játékok aminek a nevét valószínűleg te sem ismered én viszont nagyon jókat játszottam vele. (Pl most legutoljára a Tradewind Caravans - abszolút régi feeling, tök egyszerű, stb, de régen egy ilyen játék tönkreverte volna a piacot mostmeg sehol nincs)

    "(és az a szörnyű, hogy olyan játékokat adtak ki 2007-ben ami a HL motorra épült..)"

    Hát ne vedd meg!

    A játékoknál pont teljesen ugyanaz a helyzet mint a filmeknél. Lehet azt mondani, hogy a régi filmek sokkal jobbak voltak, de az igazság az, hogy akkor is nagyon sok szar volt meg most is nagyon sok szar van. Arányaiban több a szar ma mint régen, mivel kis túlzással ma már mindenki tud filmet készíteni mint ahogy játékot is.
  • xxxpaulxxx
    #68
    Hát az általad felsorolt "rossz" játékokból tényleg egyet nem ismerek.
    Egyébként belegondolva ez egyre inkább így lesz... Egyre több játék készül majd... a technika fejlődésével (és meggazdogodásokkal) és annak egyre nagyobb része szar lesz... sajna ez van bele kell törődni és vadászni kell a gyöngyszemekre:)
  • Aramir
    #67
    "...Frankie Dettori Racing Screenshots, Frankie Dettori Racing,..."
    Azért átnézhetted volna, mielött copy-pastézól :D
  • Youri
    #66
    Egy szóval sem említettem, hogy a C&C 3, vagy akár a Doom 3 "szar" lenne.
    Az emberkénk általánosságba beszélt egy "minőség növekedésről" én meg általánosságban leírtam, hogy ezzel miért nem lehet egyet érteni. Van sok olyan játék mostanság ami tényleg igen jó. Gears of War, MoHA, stb.

    De a minőség javulást nem úgy vesszük, hogy akad pár jó. Nézzük meg aszámokat.
    Anno kiadtak 10 játékot fél év alatt abból a 10 ből 8 jó volt, ami lekötötte az embert. Nohmár most fél év alatt kiadnak 50 játékot amiből szerencse, hogyha van 6-7 olyan játék amivel el tudsz játszani, mert leköt. És itt ez a szám a borzalmas. Régen nem engedték meg a sok bóvli kiadását. A wizard pl több játékát sem adta ki, mert azt mondták rá, hogy jó - jó, de nem annyira. Most a világ egyik legnagyobb online játékát működtetik.. Csak tudtak valamit (nem játszok a WOW-al)

    De hogy legyen alátámasztásom a sok "szarra" ezért írok ide játékneveket 2007-től.

    Rogue Warrior, Doomsday, Soldier of Fortune: Payback (ez a nevét nem érdemli meg, az első része jobb volt mint ez), Purebreaker 3, Brain Sanity, Home Sweet Home, Darkeden, Blokus World Tour, BubbleWorld Screenshots, BubbleWorld, Frankie Dettori Racing Screenshots, Frankie Dettori Racing, The Biggest Loser, Band of Bugs, Totally Spies!, Crusaders: Thy Kingdom Come, Helldorado, Spaceforce Captains, Svetlograd, Kaboodle, Pingus, Marble Arena, Trepidation Screenshots, Trepidation.

    Ezek közül ki hányat ismer? Őszintén.. :D És ez csak egy kis ízelítő. És igen. Ezek létező játékok...

    Minőség javulás az van. pl. Stalker, farcry, cysis, de a jó játékok mellett annyi rakat szemét van mint még soha. www.strategyinformer.com itt körül tudtok nézni, elég sok minden fönt van és a legrosszabb játékról is vannak képek leírások.

    (és az a szörnyű, hogy olyan játékokat adtak ki 2007-ben ami a HL motorra épült..)
  • narumon
    #65
    Most is vannak jó és rossz játékok mint ahogy régen is voltak.
  • narumon
    #64
    Én is egyetértek :)
  • narumon
    #63
    "Szerintem RTS soha nem volt stratégia, mindig is akciójátéknak tekintettem őket."

    Én ezt csak az újabb gaméknák vettem észre. RTS szerintem akkor megy át akcióba amikor túl gyorsan történnek a dolgok. Starcraft az szerintem normal sebességig jó, de vannak akik tök faston nyomják, ugy meg nekem már nem tetszik mert csak hentelés meg klikkhegyek lesznek belőle.
  • dronkZero
    #62
    Ez mind rendben van, pontosan erről beszélek.

    Csak tegyünk különbséget a "engem az akkor lekötött, ez meg most nem" és a "régen jók voltak a játékok, most meg szarok" közt, mert az utóbbi megállapítás nem igaz!

    Another World-öt ne bántsd, máig _a_ kedvenc játékom! :) Én nem jártam vele így, én amióta először végigjátszottam(~'94), nagyjából éves rendszerességgel előveszem, és végigjátszom újra, úgy 20 perc alatt. De illúzióim nincsenek, az egy nagyon hangulatos, grafikailag teljesen egyedi, de egyszerű és rövid akciójáték.
  • dronkZero
    #61
    Mikor láttad utoljára a C&C-t élőben? Szerintem meglepődnél a pályák méretén, főleg a C&C Goldban, ahol már látsz is valamit (mert nem 320x200, hanem 640x480). Kb 2-3 képernyő az egész pálya. Komolyan. Nézd meg! Én nemrég(egy-másfél éve talán) láttam, és pontosan ezen döbbentem le.

    Tiberian Sun már jóval tágasabb.

    "Ezzel egyetértek, sajnos az új C&C az inkább akciójáték mintsem stratégia... :("

    Szerintem RTS soha nem volt stratégia, mindig is akciójátéknak tekintettem őket.
    Azért valljuk be, az első C&C is elég erősen arról szólt, hogy több tankot gyárts, mint amennyi a gépnek van, azt' jó'van.
  • narumon
    #60
    Ezzel egyetértek, sajnos az új C&C az inkább akciójáték mintsem stratégia... :(
  • narumon
    #59
    Szerintem ez meddő vita. Egy mostani fiatal gyereknek egy régi játék semmit nem mond, unalmas és béna, és sajnos igaza is van. Nekünk megszépíti az idő meg a fiatalság illetve az újdonság varázsa. Amikor még öltünk 1-1db COV magazinért, amikor az volt a program hogy egyszer havernál, egyszer nálam játszottunk valami kalandjátékot, azok voltak a szép idők. A MI szemszögünkből. Példa az Another World - anno egyik legjobb játéknak tartottam, minap leszedtem netről a windowsos új verziót (a játék meg minden tökugyanaz, csak lehet futtatni mostani gépen is). Egyrészt a régen tök bonyolultnak és nehéznek tűnő dolgok most arra voltak elegek, hogy fél óra alatt végigjátszam az egészet, és pislogjak nagyokat, hogy mennyire béna. Persze a nosztaliga miatt nagy élmény volt de semmi több. Gyanítom ez bármelyik régi játéknál fent áll.
  • FefeeX
    #58
    Hát, C&C tényleg jó, Red Alert is, még Tiberian Sun is... Azóta azonban elszállt a dolog, a járékban hiába van meg minden, ha 5x5 centis pályákat adnak hozzá... RA2 is szar volt már ebből a szempontből, szinte nem is lehet fejleszteni, terjeszkedni mert a hülye gép máris lerohan... Biza a grafika "emelkedett" de a térképek összementek, nincsenek már bennük olyan jó kis összetett küldetések. Szóval a C&C 3 ötletben nem rossz, de játszhatóságban mégis gáz.
  • dronkZero
    #57
    Erről beszélek, az igények gyorsabban nőnek, mint amit a játékok nyújtani tudnak. Régen nem voltak ekkorák, az igényekhez képest 15 éve relatíve jobbak voltak a játékok. Objektíve meg _nem_.

    Ellenben ma is vannak szinte tökéletes játékok, és onnantól az lesz a mérce.

    De akkor a régieket is ehhez a mércéhez kéne mérni, mert különben segget csinál a szájából az ember...
  • dronkZero
    #56
    Nem, barátom, te is öregszel. Ma már nem köt le ugyanaz a cucc, amit régen 5x végigjátszottál.

    Emellett igen sok tapasztalatot gyűjtöttél össze a játékokról az évek folyamán, és elvárod, hogy egy játék legyen annyira újszerű, mint az egyik, annyira izgalmas, mint egy másik, és olyan flottul összerakott, mint egy harmadik.

    Felsoroltál jópár játékot, hogy milyen jók.
    C&C. Tényleg jó. De akkor az új C&C3 miért szar? Gyakorlatilag ugyanazt tudja, mint az alap C&C, a két régi oldal csak 1-2 új egységet kapott, meg bejött egy új nép. Tökugyanaz, mint 15 éve az első rész, mégis ma már szar.
    Wolfenstein-Doom-Quake hármas klasszikusnak számít. Kijön a Doom3, igaz, hogy a régiekkel ellentétben ennek egyáltalán _VAN_ sztorija, mégis megkapja, hogy unalmas, agyatlan, hentelős. _UGYANAZT_ tudja, mint a régiek(mész előre, lelősz mindenkit), mégis a régiek azok nagyon élvezetes klasszikusok, az új meg egy grafikára gyúrt, agyatlan, fantáziátlan techdemó. Mintha az id _valaha_ is csinált volna "igazi" játékot.

    "Tehát mielőtt ilyen baromságokat mondunk el kéne gondolkozni, hogy régen milyen történetek voltak."
    Részletezd már a Wolf-D-Q hihetetlen bonyolultságú sztoriját, kérlek! DukeNukemé is jöhet, vagy a Hereticé! Esetleg, hogy magasabb legyen a labda, point'n'click is jöhet!

    Észre kéne venni, hogy ami 15 éve kurvajónak számított, az ma már egyszerűen _kevés_. Észre kéne venni, hogy _objektíven_ azok nem jobbak a maiaknál, hogy az idő szépíti meg az emlékeket.

    És le kéne arról szokni, hogy kettős mérce alapján hülyézz le embereket. (Csak jótanács...)
  • FefeeX
    #55
    A játékok biza nagyon nagyot változtak, az elvárásokkal együtt... Mondjuk egy Zool, egy Bumpy, Golden Axe, Rayman (no nem a 3d) mindig újra játékra tud bírni, és még folytathatnám... Azért azokon még erősen érezhető a játék jelleg, ma meg - persze a hiper sok változtatás mellett - egyszerűen bonyolult lett a játszás. Nem csak menni kell meg ütni/lőni stb, egyszerre kismillió dologra kell figyelni, és így elveszik a relaxig jelleg...
    Ettől persze vannak jó játékok, néha túl jók is amik erős függőséget okoznak, csak már rég nem ugyanaz a cél, a jelleg...
  • xxxpaulxxx
    #54
    Miért jó játék ez a Penumbra? (látszólag tényleg klassz és érdekel:))
  • Youri
    #53
    Hát ez tragédia :D Most komolyan. Ki ne emlékezne a régi remekekre? És ki mondja rájuk, hogy rossz???!! Hát az vagy hülye, vagy nem élt akkor.. :D Én még emlékszem arra amikor megvettük az első jó c64-est és elkezdtük vele mereven fűteni a szobát, mert egész este ment.. :) De, hogy lépjek kicsit közelebb. Ki ne emlékezne a következőkre: Command & Conquer, Red Alert + (2), StarCraft!!!, Warcraft!!, Cossacks!!!!, Sudden Strike, Day of the Tentacle, Dark Coloni, Age of Empires I - II, Deus Ex, Half Life!!!, Doom, Wolfeistein, Quake... Tehát mielőtt ilyen baromságokat mondunk el kéne gondolkozni, hogy régen milyen történetek voltak.

    Amikor anno elkezdtünk játszani egy játékkal, bármilyen grafikája volt, azt végigvitted, mert érdekelt a története. De mostanában.. Én kb a Crysist a Quake 4-t, HL2-t és a CoD4-et vittem végig. És pár stratégiát.. De egyszerüen vannak olyanok amit felrakok és sikítok, mert akkora szutyok szemét a játék. És ez borzalmas. Anno minden játékot min 5x vittem végig, de ha most elkezdek valamit másodjára már inkább letörlöm a búsba, mivel unalmas lesz.. És ilyen hülyék vezetik a cégeket és ilyen hülyéknek csinálnak játékokat.. :S

    Amúgy ajánlom mindenkinek a Penumbra nevű játékot. 4-5 emberke csinálta és megalázza a mostani játékokat, mind grafikailag mind történetileg.

    Bocsi. Kicsit kiakadtam :(
  • cateran
    #52
    Kisse elfeledkeztetek arrol, hogy a c64-es korszakban is volt olyan jatek,ami a grafikajaval adta el magat(Midnight Resistance,R-Type pl.) volt amelyiknek erre eselye sem volt,mast kellett felmutatni (Sim City,Bard`s Tale,Elite,etc.) volt amelyiket a neve adta el (Ghostbusters,Rambo)es volt amit a hangulat (Commando,Maniac mansion,Laser Squad,etc.).
    Manapsag az arany a gond: 10 jatekbol 9-nel a grafikara gyurnak (story? agymunka? (nem,a mas fegyo kell a masfele monstrahoz nem agymunka es nem is taktika..)es itt ki is merult:(
    Ez a gond: ugyan szamoljatok mar ossze hany jatekkal jatszottatok az utobbi 5 evben huzamosabb ideig? Illetve hogy miert? Ha ez a szam nagyobb mint 50,nem szoltam semmit,ha nem,akkor a csoka marhasagokat dunnyogott:)
  • Archenemy
    #51
    DronkZero, #40: Win. :p Ugyanezt gondolom én is.
  • xxxpaulxxx
    #50
    Jó persze, ízlésekk és pofonok... de picit félreértettük egymást szerintem:) Az újítást ezalatt az egérrel mozgatós dologra értettem... nekem az újdonság volt. Én is tudom, hogy tök mind1 mint csinálunk a vége kb ugyan az lesz és nincs "6 végigjátszás" de mégis tetszett, hogy a párbeszédek változnak annak fügvényében mit csinálunk (ok tudom ez is volt már nagyon sok játékban:D) De ez keveredett nálam ezzel az egérpöccintős dologgal... gombnyomogatós puzzle játékokkal, osztott képernyős időre elvégzendő dolgokkal... nos ezért gondoltam akkor új gondolatnak a játékot... aztán lehet van egy ugyan ilyen gamma csak én nem tudok róla:D
  • xxxpaulxxx
    #49
    Persze... de nekem pl a dukenukem 3d tudod miért az egyik kedvenc játékom?:D Mert annyi évesen játszottam vele, hogy utána alig mertem lemenni a kertbe, mert féltem, hogy jönnek a "csápos izék" jó persze nem gondoltam már akkor se komolyan de azért a játék eléggé beparáztatott akkoriban:) (5 éves voltam)
  • xxxpaulxxx
    #48
    Teljesen igazad van Encore
  • dronkZero
    #47
    Kicsit OFF lesz, bocs.

    "Volt aztán még a Farenheit... nos ezen meglepődtem... ekkora újítást már rég mutattak be és nem is fognak manapság... minden léptünk befolyásolja a játék előremenetelét...és végülis mi magunk döntünk hogy akkor most a rendőröknek legyen jó vagy az ártatlan főhősnek aki mégis bűnözött..."

    Te ezt elhitted? Oké, a játék elején elmondja ezt egy szimpatikus úriember, de ez kb az évtized átbaszása. _Semmi_ befolyással nem vagy a dolgok menetére, a szabadságérzet kb a tetrishez mérhető. Szzándékosan nem találtam a nyomozócsajjal elég bizonyítékot. Elég csúfos vége lett, amikor az irodában ki kellene következtetni a nyomokból a gyanusítottat, akkor kvázi game over. Egyszerűen _nem_lehet_ továbbjutni arról a helyszínről, ha előtte nem csináltam meg azt, amit meg "kellett" volna, vissza sem lehet menni, totális beszorulás. New/Load game az _egyetlen_ megoldás. Ez lenne az a kurvanagy befolyás a sztorira, az a nagy szabadság?
    Meg hogy hazaküldhetem, vagy itt tarthatom a niggert, aki onnantól már úgysem oszt-szoroz?
    Tényleg így benyaltad ezt a nagyon kamu marketingdumát?
    És akkor az übergáz táncgépes szakaszokról ne is beszéljünk, na meg hogy a kaland részek bonyolultsága kb a Fatty Bear-rel vetekszik.
    Komolyan, sztem az évtized átbaszása az a játék.
  • NEXUS6
    #46
    Őööö, hát igen 15 éve kb 4 ember csinált meg egy játékot, ma meg 200, és mindegyik ugyan úgy mester a maga területén, mint anno az a 4. Szal lehet itt fejlődés.

    Másrészt nem értem a csókát a Frontier gyak tényleg egy teljes univerzumot adott egyetlen floppy lemezen. Ilyet azóta sem csinált senki. Szal ebben a műfajban nem hogy minőségi ugrás lenne, hanem még a már elért eredmények 1 részét sem tudják összehozni.

    Ugyan ilyen csalódás volt számomra a GTA4. Szebb garafika, mondjuk nem estem hasra tőle, játékmenetben meg visszalépés a SA-hoz képest.

    Persze vannak olyan játékok mint a FF sorozat, ahol 1-1 minijáték olyan mint régebben egy teljes játék se a c64 korszakban.

    Nem látok töretlen és eszméletlen fejlődést, mert igaz hogy sok minden bekerül általában a játékokban, de szomorúan látom, hogy közben mi minden kerül ki belőlük.;(((
  • dronkZero
    #45
    Oké, persze, kicsit sarkítottam, mert igényeltétek. :P
    Egyébként a hétvégén végeztem a COD4gyel, még friss az élmény, és az egy igen korrektül megírt sztorival rendelkezik. Vagy pl a Splinter Cell-ek sem voltak rosszak, na meg a Call of Juarez volt nagyon fasza. Kane&Línch-ből meg filmet csinálnak...
    Szal lehet szidni a mai játékokat, meg nosztalgiázni a Duke Nukem-en, de azért vegyük már észre a különbséget! Duke Nukem egy ajtóhoz kulcskeresgélős, agyatlan hentelős FPS volt, kb 30 poénos beszólással a játék folyamán, meg "jönnek a zélienek, rúgd szét a seggét mindnek!" bonyolultságú sztorival. Ha most jönne ki egy ilyen játék, kb budget kategóriába kerülne, meg szarrá fikáznátok.

    Persze, anno nagyon jó játék volt,szerettem én is nagyon, de azért próbáljunk már meg objektívek lenni! Aki nem veszi észre a fejlődést, az vak, vagy hülye.