289
WTCC RACE Xbox 360-ra
  • Gt shepyre
    #168
    Azt kell mondjam ebben tévedsz, ez a game semmiben sem ér fel szinte egyetlen konzolos autóversenyhez, sem hangban sem grafikában, sem versenyélményben, a ps1-es gt1 menüje, többet ér mint az egész race pro, vagy akár említhetném a wrc szériát igaz az rali, én még autós játkban ekkorát nem csalódtam, csilli-villi képek, nagy ígéretek, hangzatos szavak, és ez mind hazugság mikor betettem az x.360-ba azt hittem ,hogy rossz lemezt adtak a boltban, kritikán aluli grafika, hang, irányítás, egy borzalom az egész mára eladhatatlanná vált a játék. Én is hirdetem de meg sem kérdezi senki. Mondjuk az Atari felirat az elején már vészjósló volt. Hidd el állítgattam én próbáltam kormánnyal joy-al setup-oltam, de ennek mindegy.
  • lageszgt
    #167
    A pc-és változatot kipróbálnám! honnan lehet letölteni???? bár én úgy halottam ,hogy az nem hivatalos gyári változat, mivel hivatalosan nem adták ki pc re, hanem valami vállalkozó szellemű csapat írta át pc re, hátha ott jobb és nem lett olyan rossz mint konzolon.
  • Istencsászár
    #166
    Ez a hulladék még ebben az állapotában is veri bármelyik konzolos autóversenyt, versenyélményben, hanghatásokban, kár hogy nem fordítottak rá nagyobb figyelmet és összecsapott port lett, de így is remek versenyeket lehet csapatni, persze ehhez kormány kell és tudni kell setupolni az autókat.
  • Gt shepyre
    #165
    Na ennél azért egy kicsit jobban olvass vissza! De a Race Pro-val kapcsolatban egyet kell értsek, ez 2009 legnagyobb tévedése-csalódása. Minősíthetetlen kókány munka, ez nem autószimulátor hanem egy hulladék.
  • Istencsászár
    #164
    "ezért a szemétért kiadtam 16900ft ot" magadra vess
  • lageszgt
    #163
    Értem, és mégsem. Nekem is megvan a race pro xbox360-ra de egy kritikán aluli játék, ekkora rakás értékelhetetlen szemetet még nem láttam, irányítás 0, grafika 0, játszhatóság 0, és az autóvezetéshez nem is hasónlít egy katasztrófa az egész, azt hittem tökönszúrom magam mikor hazavittem és betettem a box-ba, ezért a szemétért kiadtam 16900ft ot, most meg 3000ft ért tudtam eladni. Pc-én is ilyen rossz?
  • Gt shepyre
    #162
    Olvasd át a régebbi írásokat is.
  • PoisonChihuahua
    #161
    Olvass vissza...
  • lageszgt
    #160
    Pc-én granturismo 5 prologue? szerintem vegyél be egy lázcsillapítót! egyébként meg nem ---GrandTurismo--- hanem granturismo.
  • High end PC #159
    Szóval nem lesz PC-és Race Pro link. Gondoltam.
    Nem is volt, nem létezik.
    Ezek után jointboyt sem hiszem, hogy látni fogjuk már.


    Nekem meg van egy GrandTurismo 5 Prologue verzióm, ami még egy ősrégi PC-én is futtatható :DDD
    Persze csak egy afganisztáni elrejtett dugi weboldalra kell felregisztrálni, majd várni a visszajelzésre, igaz az oldalt nem lehet megtalálni, egyébként is üzbégül van, de létezik ez a verzió, még ha senki se hallott róla, és senkinek sincs meg, csak nekem, muhaha :DDD
  • Lambo fan
    #158
    Add ki a közvetlen linkjét a játék letölthetőségének, különben nem mondtál semmit, a képek lehetnek hamisan beállítottak. Ez az Ukrán weboldalra felregizés és várni a visszajelzésre gyanús (még az Ukrán weboldalt se találni arról a linkről amit küldtél).
    Adj közvetlen letöltési linket.

    Másrészt, ha ez a verziójú játék valóban létezne, halomszámra terjengene torrent oldalakon, a fórumokon itthon és külföldön is erről beszélnének, de senki se hallott még róla, ez a második nagy gyanú.

    Harmadrészt, ha valóban PC-ről játszanád, arra lennék kíváncsi, hogy ezen a múltszázad beli PC-éden hogyan játszol egy olyan játékot, ami egy 3 magos magonként 3.2 GHz-es masinán fut, míg neked egy egymagos 3 GHz-és masinád van elmondásod szerint, ősrégi VGA kártyával.
  • PoisonChihuahua
    #157
    Akkor feladom. :)

    Ha kamu akkor én megkajáltam, ha valódi akkor meg fogadd bocsánatkérésemet.
  • jointboy
    #156
    Természetesen álló képet fényképeztem, nem is állítottam az ellenkezőjét, rajt előtti pillanat, hiszen három kezem azért nekem sincs, mivel nem nyomtam a gázt így a fordulatszámmérő alapjáraton áll. több szögből azért fényképeztem ,hogy jól látható legyen. A játék 16:9-es boxon is ott van a fekete csík, alul felül, és pc-én is. Az egérmutatót ennél a játéknál mindíg látod nem lehet eltüntetni, A Main menü meg csak annyi jobban el van húzva a kép balra mint jobbra, majd beállítom középre és felrakom úgy, de van videó is ahol minden jól látszik menet közben is, feltöltöm azt is ott látszik minden részlet a játék meg sajnos 16:9-es nem találtam 4:3-as beállítási lehetőséget.
  • PoisonChihuahua
    #155
    Hidd el, nem akarlak megbántani, de azt kell mondjam, te nem mondasz igazat.

    Ezen a két különböző (!) fotón, a monitor képe megegyezik (érdemes a bal ház ablakait ill. a fordulatszámmérőt megnézni):

    Kép_1

    Kép_2

    Ez pedig csak úgy lehetséges, ha állóképet fotóztál. Ugyanabban az időpillanatban, nem lehetett a kamerád két különböző helyen.

    Sajnálom. :(

    (Mondjuk a 3. képen kilógó M-"ain menu" felirat és Windows rendszeregér ill. a játék közbeni alul-fölül lévő fekete csík is már gyanús volt.)
  • jointboy
    #154
    Te jó ég!!! olvass már vissza kb. több hónapja köztük tegnap este is megmondtam ,hogy van xbox360-am meg a többi egyedül ps3-am nincs, mivel nincs rá gt5 full, de ha lesz gt5 full akkor veszek ps3-at. Az a baj ezzel az emulátor témával ,hogy azok az emberek nem a ps2-es játékokkal játszanak hanem az emulátoral kínlódnak. Egyedül ps1-es játékokat tudtam elindítani pc-én kb 30%-os eredménnyel, és néhány xbox-1 es játékot de ez meg nyílt titok ,hogy sok pc-és és anno xbox1-es játék teljesen megegyezik.
  • High end PC #153
    Utána fogunk itt egy páran járni szerintem.
  • jointboy
    #152
    A linket már tegnap este megadtam ott találsz egy kimutatást egy fizetős ukrán oldalra, regisztrálj várd meg míg visszajelzést kapsz. a többit leírják csak add meg a nemzetiséget ,hogy az üzenet magyar nyelven jöjjön. Ennyi semmi extra.
  • High end PC #151
    Ja, tudod én sosem állítottam, hogy játszottam GT3-al PS2 emulátorral.
    De azt igen, hogy az SG fórumon vagy egy halom ember, aki játszik PS2 emulátorral, és ahogyan fejlesztik egyre több játék emulálható vele. A youtubeon van egy halom videó, ahol bemutatják hogy működik Windows alatt. Kurvára gányolós az egész, ez tény. De könnyen leellenőrizheztő, hogy igaz.
    Ellentétben veled. Szóval ki ködösít? Mert most azt is elismerted, hogy van Xbox360-ad. Tehát már kurvára gyanús vagy. A letöltési linket add, és ha mi is le tudjuk tölteni, és mi is tudunk vele játszani, akkor meghajlunk előtted.
  • High end PC #150
    Szerintem is, különben már tegnap odaadta volna a letöltési linket is bizonyítéknak, csak evvel a PS2 emulátor dumával akarja kivágni magát.
  • jointboy
    #149
    Válaszom a tiéddel egyenértékű! én nem hülyéztelek le addig amíg ezt te nem tetted pedig bőven lett volna rá okom. Csak tudod mi az érdekes még mindig csak mellébeszélsz és ködösítesz! Hol van a működő emulátor olyan biztosan állítottad? Ja és nincs összekötve a boxal mivel az ilyen régi monitorokat semmilyen formában sem lehet összekötni vele. Ráadásul a box a másik házamban van.
  • High end PC #148
    Na takarodj innen te agyoniskolázatlan narkós...
  • Istencsászár
    #147
    VGAval rákötötte a boxot, ennyi...
  • jointboy
    #146
    Ha Hülye vagy ahhoz is ,hogy eljusson a tudatodig ,hogy ez a program már megvan több éve kb 6, és minden frissítését is beszereztem de egyik sem működik!!!!!!!!!!!!!! unokatestvérem programozó végzettségű, rendszermérnök a matáv-nál most már magyar telecom, és ő sem tudta elindítani egyiket sem. De biztos nehéz felfogni ,hogy nem működik egyik sem. Szóval még egyszer kérdezném??? jól figyelj lassan írom ,hogy felfogd: hol van a link ahonnan le lehet tölteni egy működő! hangsúlyozom működő ps2 emulátort.
  • High end PC #145
    Istencsászár, neked mi a véleményed?
  • High end PC #144
    Igen, így már hitelesebbnek tűnsz. Adj linket is, én is letöltöm, akkor kiderül, hogy nem e egy cinkes vagy, a photoshop gyanú még fennáll, vagy hogy valamiféle VGAbox-al kötötted az Xbox360-at a monitorra.
  • High end PC #143
    Ha hülye vagy ahhoz, hogy beírd a Google-ba, hogy PCSX2, akkor hülye vagy.
    Állítólag magadat tartod el, de egy ilyen egyszerű feladatra nem vagy képes. Érdekes. Pedig még a fórumot is belinkeltem, ahonnan közvetlen linkkel (kint van a fórumon a program elérése, ehhez már tényleg hülyének kell lenni) tovább tudsz menni az emulátor weboldalára, és még segítenek is belőni az ottani fórumon.
  • jointboy
    #142
    Ja majd elfelejtettem itt vannak a fényképek. Azt ,hogy ezt ki csinálta hogyan? és miért? emulátorral megy vagy nem? ezt ne tőlem kérdezd én csak megláttam fizettem érte és letöltöttem ennyi. És azt mondhatom teljesen megegyezik a két verzió.
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=91981
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=91983
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=91984
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=91987
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=91989
    http://www.ivpicture.hu/pic.php?id=91990
  • jointboy
    #141
    Na megjöttem! hú van ám itt minden! 1.te azt állítottad ,hogy van müködő ps2 emulátorod pc-re, HOL VAN? nekem ne listákat mutogass a nevezett emulátor megvan és még véletlenül sem indul el rajta ps2 game hol a link ahonnan letölthető az emulátor ami jó? 2. képzeld van 10eft-om fényképezős telefonra csak engem ez a vonal nem érdekel, önértékelési zavarokkal küzködő embereknek kell mindig új telefon ,hogy vagánykodjanak a haveroknak közben meg kilóg a gatyából a seggük. Az én telefonom kb. 6-7 éves és a feleségemtől kaptam ajándékba akkor még jónak számított, és csak azért nem cserélem le ,hogy egy ki-ha-én-nem gyereknek megfeleljen. De ha figyeltél volna írtam van egy jóval drágább fényképezős telefonom csak az ebben a házban így tegnap nem volt nálam és ezt is a feleségemtől kaptam, csak nem használom mert nem érdekel. van digitális fényképezőm és kamerám is azokat használom ilyen célra. 3. Azért csak most írok mivel dolgoznom kell engem nem apuci-anyuci tart el, és ráhibáztál tényleg van 155cm-es full hd tévém mivel ez a vonal érdekel, anno 2,7 mft-ért lehetett venni ha jól informáltak 8-9db van ebből a fajtából az országban de ,hogy még fokozzamm van még két 127cm-es is, sőt autóm is van majd ezeket is lefényképezem! sokat dolgoztam mindezért. És nem szeretem ha valaki meg akarja nekem magyarázni ,hogy mit láttam. Egyébként meg pont jó ,hogy itt a régebbi monitorom van legalább nem mondhatod ,hogy rákötöttem az xbox-ra, na vajon miért??????? te akkora nagy ász vagy! akkor ezt is tudod biztos. Hát azért mert erre a monitorra nem lehet rákötni a boxot. Ügyes. cukrot neki. Próbáltam vakuval vaku nélkül vaku nélkül talán jobb.
  • High end PC #140
    Ugyan már, kamuzik, egyik mod sem változtatja meg a PC-és Race 07 menüjét olyanra, mint a Race Pro-é, ilyen nincs, egy mod ilyet nem csinál, maximum járműveket, vagy pályákat lehet belemoddolni.
    Emberünk azonban váltig állítja, hogy neki pedig így van PC-én, és ki is írja a program a főmenüben, hogy Race Pro, és azt állítja, hogy még a menüje is Race Pro kinézetű, és még a játékmenet is ugyanaz.
    Bizonyítékok persze sehol... 155 cm-es Full HD TV-je van állítása szerint, de 10.000 forintos fényképezős mobiltelefonja már nincs. Elég különös, nem? Nem is lesznek lesznek bizonyítékok. Maximum megpróbál majd valamit kiügyeskedni, de nem hiszem hogy sok sikerrel.
  • High end PC #139
    Nem kell keverni a szart, megkaptad már a PCSX2 játék kompatibilitási listát, még ezen az oldal legalján fellelhető az üzenet, a GT4 zölden volt jelölve, tehát tökéletesen működik, a GT3 pedig kéken, tehát még nem tökéletes, de már fut. Folyamatosan csiszolják a PS2 emulátort, egyre újabb verziókat adnak ki, amivel egyre bővül a kompatibilitási lista.
    Vagy még a Google-ba se tudod beírni, hogy PCSX2?
    De akkor segítek, innen minden elérhetsz, a programot, a kompatibiliási listát, a fórumot ahol még segítenek is.

    De megint csak próbálod elterelni a szót magadról... Ahogy eddig is tetted. Szóval ne kerülgessük a dolgot, hol vannak a bizonyítékok? Csak nehogy a monitorod rákösd az Xbox360-ra, tisztán kivehető legyen, hogy PC-én nyomulsz Race Pro-val. Szerintem egyy páran már biztosan kíváncsian várjuk. Bár valószínűleg csak mosolyt csalsz az arcunkra. :o)
  • High end PC #138
    Még mindig várjuk a képeket, vagy videókat, de úgy is csak lódítasz, hiába is kerülgeted a kását.
    Már Xbox360 emulátort is bekeversz, haver, amennyi mindent összehordtál tegnap óta, szerintem regelj fel másik névvel, mert mostantól senki se fog már komolyan venni. :o)
  • jointboy
    #137
    Én tudom. van is ps2-őm, ráadásul eléggé granturismo rajongó vagyok, csak High end Pc állította ,hogy pc-én hibátlanul fut a granturismo3.
  • PoisonChihuahua
    #136
    Olyat nem fogsz találni. Egy működő PS2 emulátor van (PCSX2), de egyszerűen felesleges vele szenvedni. A Gran Turismo-k ráadásul annyira a PS2 rendszerére lettek hangolva, hogy képtelenség PC-n normálisan emulálni őket. Régi konzolokat (NES, SNES, PS1) lehet majdnem teljesen leemulálni, de ez még nem jelenti azt, hogy tökéletesen működő PS2, Xbox, GC, stb. emulátor is létezne. Meg kell értened, hogy az emulátor nem egy csodaszer amit az okosok megírnak, aztán PC-n is játszhatsz konzoljátékokkal.
    Ha nagyon szeretnél Gran Turismo-zni, vegyél egy PS2-t. Egyszerűen erre más megoldás nincs.
  • jointboy
    #135
    Ja még egy apróság várom még mindig a linkjét, a működő PS2-emulátornak pc-re amin hibátlanul megy a granturismo3!!! de azzal is beérem ha egyáltalán elindul rajta valahogy.
  • PoisonChihuahua
    #134
    Xbox 360 emulátor ??? Na az biztos nem...
    Egyre valószínübb, hogy az valamilyen mod lesz.
  • jointboy
    #133
    Akkor meg lehet ,hogy emulálták pc-re nem tudom kik de ügyesek voltak a lényeg az,hogy működik. Lehet ,hogy beleépítették az emulátort a játékba , ugyanúgy néz ki mint az xbox-os verzió semmi különbség, ugyanúgy 3 autó elérhető először ugyanaz a menü sőt még a menüben mikor mozogsz ugyanazok a gomb feliratok vannak mint xbox-on ezért gondolom ,hogy valamilyen emulátoron keresztül mehet. De jó és ez a lényeg meg ,hogy működik! Majd holnap már fel tudom tölteni a képeket, most kicsit sajnálom ,hogy nincs itt az usb-kábel, pedig az asszony mondta ,hogy hozzam el. Megint igaza volt.
  • PoisonChihuahua
    #132
    Szerintem te kevered a RACE '07-tel (10/1/2007).

    Hivatalos weboldal

    A RACE Pro Xbox 360 exkluzív (2/17/2009), semmi másra nem jelent meg.
  • jointboy
    #131
    Ja de ha kell a 155cm-es full hd tévémről is tudok képet felrakni,akár videó akár fénykép formában ha kell mellé állok ,hogy jól látható legyen mekkora, és ha kell valami aktuális műsorra kapcsolom hogy biztos lehess benne. de ha kell megvan még a ps1-em, ps2-őm, xbox1-em, xbox360-am, sega dremcast-om, ezeket is le tudom fényképezni egyszerre hogy elhidd ,hogy van.
  • Istencsászár
    #130
    szóhoz sem jutok:)
  • jointboy
    #129
    Na videót is vettem fel jól látható minden, szöveg, menü, játék közben ahogy irányítom billentyűzettel, de most még választhatsz melyik autóval legyen a videó? alapból 3 autó elérhető egy mini cooper, egy alfa, és egy bmw, frankón kivehető minden a race pro felirat a monitor a billentyüzet a kezem stb. egyszóval minden na szóval hova tegyem fel? holnap fent lesz mihelyst elérhető közelségben lesz az usb kábele a kamerának.