Robról is ezt hittem aztán meg lehet nézni... :D És az a baj, hogy ez egy "normális" könyv esetében egyértelmű lenne, de itt lehet pont azért mert senki nem hiszi hogy meghalna meglépi.
Egyébként én akiben még biztos vagyok, hogy meg fog halni az Denerys , mivel ugye nem lehet gyereke, így szerintem ugy lesz majd kerek a történet (és nem félbehagyott), ha az öröklés is fel van vezetve, magyarul olyan királlyal királynéval akinek lehet utóda.

Egy dologban vagyok biztos: Jon nem fog hulla maradni. Nagy szerep vár még rá.

Amugy szerintetek Jon meghal az 5. könyv végén? Bármint eléggé leszurdosták meg írták h a 4. döfést már nem érezte.
Nekem tippem, hogy Mellisandre feltámasztja, aztán otthagyja a falat... mivel ha "meghal" akkor már nem kell tartania az esküjét, hogy "haláláig" varjú lesz... (másik lehetőség meg hogy tényleg meghalt)

Dunkal, a királyi testőrség parancsnokával

Az utolsó zöldlátó, az énekesek így nevezték, de Bran álmaiban még mindig háromszemű varjú volt. Amikor Meera Reed megkérdezte a valódi nevét, kísérteties hangot hallatott, ami akár kuncogás is lehetett.
– Amikor még gyors voltam, számos nevet viseltem, de anyám még csecsszopó koromban Bryndennek nevezett el.
– Van egy Brynden nevű nagybátyám – mondta Bran. – Vagyis igazából anyám nagybátyja. Fekete Hal Bryndennek hívják.
– Nagybátyádat valószínűleg utánam nevezték el. Néha még ma is adják ezt a nevet, de nem olyan gyakran, mint régen. Az emberek felejtenek. Csak a fák emlékeznek. – Olyan halkan beszélt, hogy Bran alig hallotta.
– Lénye nagy része már a fáé – magyarázta az énekes, akit Meera Levélnek hívott. – Ő jóval hosszabb ideje él, mint a halandók, de még kitart. Értünk, értetek, az emberek birodalmáért. Alig maradt valami erő a testében. Ezer és egy szeme van, de oly sok mindenre kell figyelni. Egy nap majd te is megtudod.
– Mit tudok meg? – kérdezte Bran a Reedeket később, amikor lobogó fáklyákkal a kezükben megjelentek, hogy visszakísérjék a kis barlangkamrába, ahol az énekesek fekhelyet készítettek elő nekik. – Mire emlékeznek a fák?
– A régi istenek titkaira – felelte Jojen Reed. Az étel, a tűz és a pihenés segített neki felépülni az utazás megpróbáltatásaiból, de azóta sokkal szomorúbbnak és fáradtabbnak tűnt, szemében űzött kifejezés ült. – Igazságok, melyeket az Elsők ismertek, és Deresben már megfeledkeztek róluk... de a nedves vadonban még nem. A lápokban és ingoványokban mi sokkal közelebb élünk a zöldhöz, és emlékezünk. Föld és víz, agyag és kő, tölgy és szil és
fűz, ezek mind itt voltak már jóval előttünk, és itt lesznek, amikor mi már rég eltűntünk.