Codemasters F1 Game

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

#9106
Arra azért majd kíváncsi leszek, hogy mondjuk SC alatt, amikor kimegy majd a pályáról, akkor vissza lehet e majd úgy fogni a többieket az élen állónak, mint az életben. Remélem igen és nem lesz majd ilyen illegal blocking szerû bûnti miatta. Mellesleg jártam már nem egyszer úgy, hogy mentem a box-ba, de a box-ba vezetõ úton lévõ kanyar miatt lassítanom kellett, hogy nehogy visszaessek a pályára, erre a mögöttem szintén a box-ba tartó kocsi ghost módban át ment rajtam simán, aztán meg én kaptam figyelmezetést illegal blocking miatt.

Crome

#9105
ha nekem kész lesz a kormányom akkor ezek engem se fognak érinteni, mer totál segítség nélkül tolom

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#9104
Ja, most nézem, hogy csak online-ban. Akkor az engem nem érint mondjuk.

Crome

#9103
Ööö... az nem jó, mert sajnos én TC-t és auto gears-t is használok. :-) ABS-t nem, de kíváncsi leszek mennyit fog számítani az a bünti.

Crome

dr Kotász
#9102
A hivatalos fórumon böngésztem az újdonságok, változtatások listáját. Itt egy enyhén szimpatikus, amirõl eddig nem tudtam:

Online: Weight penalty for people using TC, ABS and Automatic gears that are over level 10. Driver's press conference after the race. Different objectives in online races for different teams.
#9101
nem te vagy a hiba az AI gyors ott viszonylag

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

[HUN]FaTaL
#9100
Szvsz a spanyol nagydíj valami rettenet, vagy csak én vagyok balfasz, hogy úgy húz el mellettem az AI, mintha valami trabanttal mennék a pályán.

http://goo.gl/gd6Zi5

#9099
Korea valóban szar, fõleg, az automata váltónak...

Hungaroring az pedig jó pálya😉

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#9098
Jaja, meg nagyjából Montreálban is.

Nekem ezekkel a versenyekkel van mindig gondom (értsd nehezen tudok nyerni vagy elõzni): Kína, Török, Spanyol, Brit, Magyar (ez szégyen, de a Hungaroringet nagyon rühhelem :-D )Szingapúr, Japán, Korea. Szóval majdnem a felével. Ez persze nem jelenti azt, hogy pontot sem szerzek, csak ezek szoktak jobban megizzasztani. Viszont amik tényleg rémálmok számomra azok ezek: Magyar, Korea.

Crome

#9097
Monzában gyengék a többiek...

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

#9096
Pont tegnap mentem 1:24:0xx valamennyit kvalifikáción, pedig még hibáztam is, de így is elég volt a pole-ra legend szinten. :-)

Crome

#9095
ott van egy egész jó setupom 1:23:6 körüli idõm van ott gumiszimmel😊

Sok ember azt hiszi, hogy az anyukája méhéb?l csúszott ki, mint valami szépséges medúza. De a bajnokok tudják, hogy az apjuk tökéb?l jöttek.

palinho96
#9094
a beállításoknál, a grafika menüpont alatt bekapcsolod a Full Screent😛

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

#9093
Köszi a válaszokat, kipróbálom.
#9092
Szerintem ha 1:24 körüli idõt mész az jó.

Crome

#9091
És így mennyit lehet menni kb monzában?
Mármint mi számít jó idõnek?
[HUN]FaTaL
#9090
Mert TTben nincs gumi és üzemanyag szimuláció.

http://goo.gl/gd6Zi5

#9089
Sziasztok!

Valaki meg tudná mondani, hogy miért van az, hogy amikor time trial módban vezetek, akkor 1:22-t megyek Monzában
és ott fékezek, ahol a segítõ nyilak pirossra váltanak, és nem csúszok ki.
Viszont, ha verseny elõtt edzés van, és ugyanott fékezek, ahol time trial-ban akkor kicsúszok? (ugyanazokkal az
autóbeállításokkal)
tomo05
#9088
Tudom! De mindig így indítja... Akárhogy lépek ki...

|MSI H97 Gaming 3|Core i7 4790K 4GHz|16GB Corsair Vengeance Black|MSI GTX 980 Ti Gaming 6G| |Seasonic S12G 550W|Samsung 850 PRO 128GB |WD 2TB & 2x WD 1TB|Corsair Carbide 200R|

[HUN]FaTaL
#9087
Nyomd meg az alt+entert...

http://goo.gl/gd6Zi5

tomo05
#9086
Hali! Az miért van, hogy amikor elindítom a gémet akkor mindig kis ablakban jön be?

|MSI H97 Gaming 3|Core i7 4790K 4GHz|16GB Corsair Vengeance Black|MSI GTX 980 Ti Gaming 6G| |Seasonic S12G 550W|Samsung 850 PRO 128GB |WD 2TB & 2x WD 1TB|Corsair Carbide 200R|

aerolive
#9085
Lerántottam már tegnap onnan a fórumról, minden oké vele.

palinho96
#9084
próbáld meg megauploadról lenyomni!
ott van felül a link! 😛

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

palinho96
#9083
amúgy felse tünt pedig angolos vagyok 😛 xddd

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

palinho96
#9082
okés értem😛

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

Firerock
#9081
még annyi hogy szerintem a leírásból vedd ki a warezre utaló dolgokat(serial,stb) és nem Session hanem Season!

\"Yesterday is history. Today is a gift. Tomorrow is mystery\"

aerolive
#9080
b+, most látom hogy 40mb-tal kevesebbet szedett le mert elértem a napi limitem ... istenem, ekkora birkákat 😞

bocs a tripláért

aerolive
#9079
a magyarítás sincs benne

aerolive
#9078
Leszedtem, de nincs benne a MOD PACK BRASIL AND ENGLISH 2.1 ANGOL, most ez hogy? 😄 az elõzõekben benne volt.

Firerock
#9077
😊

\"Yesterday is history. Today is a gift. Tomorrow is mystery\"

palinho96
#9076
basszus ja.. javítom 😛 xddd

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

Firerock
#9075
még senki nem szólt hogy Hungarian?

\"Yesterday is history. Today is a gift. Tomorrow is mystery\"

Hunter of Deer
#9074
nem!

H87-D3H/i5 4570*3,6/2*8GB Kingston/Gigabyte Extreme Gaming 1070/ 8TB HDD/Samsung 840 120GB SSD/ 650W/Razer Deathadder 2013/Logitech G15/Logitech Z3 2.1/Dell P2414H/NZXT H440/LGUH635v 4k

TruckerDave
#9073
Azt nem lehet beállítani, hogy az autót én irányítsam a boxba ??

#9072
Miért van az, hogy ha kérek boxkiállást, akkor elsõre általában nem fogadja el a gép (tehát nem várnak a szerelõk), csak akkor ha kétszer kérek a gombbal egy körön belül megerõsítést, hogy mehetek?

Crome

palinho96
#9071
Utolsó UPDATE!
Újjítás:
Friss Adatbázis, amely tartalmazza a csapatok gárázs szorszámát.
Friss MAGYAR language fálj, melyben a Loutus Team helyett, már a Caterham Team Air-Asia (CTA-A) van és a pilóták képeinek frissítése!

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

palinho96
#9070
de elõtte meg kell nyomni az F1-et, hogy a visszajátszásba tudd használni a Flashbacket! 😛

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

TruckerDave
#9069
Én mindig önmagában csak az F12-õt nyomkodtam.

palinho96
#9068
Hásználni meg elõször megnoymod az F1-et, utána visszatekered oda ahonnan folytatni szeretnédés F12!!!

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

palinho96
#9067
Bármikor, akómikor mért körön vagy az idõmérõn, szabadedzésen
Versenyél bárhol bármikor!...

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

TruckerDave
#9066
A flashback mire jó ? Dirt 2-ben használtam így tudom, de itt ha össze töröm az autót már nem lehet, ha megpördülök akkor is püfölöm de semmi... Mikor lehet azt használni ?

#9065
Mega Trainer eXperience :-) De csak a 1.0.2.8-as verzióval megy.

Crome

palinho96
#9064
hogy van végtelenítve? 😮 xdd

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

#9063
Értem, csak nekem meg végtelenítettem van, mégis max. 4-et ír ki. :-)

Crome

palinho96
#9062
Úgy hogy 100 db flashback van mostmár ezzel a móddal 😛

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

#9061
Nekem csak egy technikai kérdésem van. Az uccsó képen hogy lehet 5db flashback, mikor ha nem tévedek 4 lehet maximum beállítva a játékban? :-)

Crome

palinho96
#9060
Míg nem érkezik meg az F1 2011, addig érjétek be ezzel!
Saját készítû módom utolsó verziója, melyben Heidfeld helyett már Bruno Senna van! 😄

Gigabyte GA-P67A-D3-B3 | Intel Core i5-2500k | 8GB RAM DDRIII | ATI Radeon (Sapphire) HD 6870 1GB 256bit GDDR5 | Asus 1024GB HDD Windows Se7en Ultimate 64-bit Origin: [email protected] (only BF3)

#9059
Akkor az tett be, mert a verseny 75%-át fast motorral mentem. Köszi az infót!

Crome

Nohab
#9058
Kevés benyánál van ilyen. Ne használd a motort folyamatosan a legnagyobb fokozaton.
#9057
Már megint behalt a kocsi. Ez most benne van a játékban vagy hiba? Monaco-ban mentem, 12. helyrõl fel nehezen a 6.-ra. Aztán leszakadt az esõ, 3 körrel a vége elõtt már nem lehetett menni száraz gumin. Bemegyek a boxba, felrakom az esõst, utolérek mindenkit, mert a gép nem jött ki cserélni, már az 5. helyen vagyok, erre elkezd akadozni a motor, elvesztem az 5,6,7 fokozatot, aztán a 3 és a 2. Végül fél körrel a verseny vége elõtt már csak elsõben tudok menni max. 80-al. Mindenki visszaelõzött, végül 9. lettem. Viszont nem tudom ez miért van, nem hallottam róla, hogy lenne ilyen meghibásodás a játékban.

Crome