21741
| Codemasters | Formula1-Game | Facebook | Twitter | Flickr | Codies Forum | Modok | Setup segédlet [1] [2] | Magyar kézikönyv |
| Hungarian SimWorld | VirtualR | RaceSimCentral | DrivingItalia | NoGrip | BSimRacing | F1 2010 OFF/Warez |
-
#17239 Rajt nehéz, nagyon nem megy még. Jobb rajtoknál, csak 2 helyet vesztek:)
Úgy viselkedik ahogy kell. Annyira jó vezetni, hogy bármikor kicsit megindulna a segge azt érzeni és korrigálni kell, lehet is. Minden pont úgy történik ahogy akarom. Persze nem hc szim, de hatalmas az ugrás, teljesen kicsérélték az egészet. ( próbáltam menni a 14el ma 1-2 kört, borzalmas ezután abba visszaülni ). Legjobb döntés volt hogy minden kamut kivettek ha kormánnyal játszod és a kormány sem rezeg, mocorog magától.
Az autó nyomatéka meg nagyon jól megjön, rendesen érezni ahogy 2-3-4 ben nagyon meglódul. Maga az élmény csúcs, teljesen azt kapom amit a TVben is látok.
Legenden eddig egy 4. hely lett a legjobb, igaz egyelőre csak 25%ot megyek. 20 óra alatt egy 4. hely. Nagyon jó, az AI elleni csata meg annyira élvezetes, hogy sokszor el is felejti az ember hogy ez AI. Érdekes hogy amikor összeérünk vagy kilök akkor nem a hülye AIra kell fogni, hanem vissza kell nézni a visszajátszást. 10/10ből én voltam a hibás... csata közben oda vissza előz, gyúr a jobb kigyorsításra, ha kidugom az orrom, vagy "érzi" hogy nagyon közel vagyok, kicsit más íveken is tud menni, védekezik, ha elszúrom és menthető akkor elrántja stb stb... annyira természetesen viselkedik, hogy el nem tudom képzelni kinek rossz ez és miért rossz az AI ebben a részben. Lehet hogy mediumon nem jó, de az meg arra van hogy gyorsan első legyen az ember és nyerje a futamokat.
Ja és tessék megnézni hogy lehet perfektül körzőzni. Majd tessék megnézni a 14et hogy nem lehet. Ugye ez is gond volt még anno sokaknak, hogy nem lehet megforgatni. Na itt mint az álom Monacoban is!
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2015.07.19. 19:55:47 -
#17238 Meg lehet tanulni , meg nagy vizen jol elindulni, neha mar a rajt is sikerul de teljesen maskepp kell vezetnem mint eddig barmit.
Meg ugye nem szabad elveszteni a turelmet es rataposni a gazra ha baj van :D -
#17237 Ott van a szkript :)))
Hunringen kopott gumikon figyelni kell a 2. DRS zóna kigyorsításánál. Egyik versenyen a kiállás előtti körökben kigyorsítás 1-2 ( DRS nyit ) 3 és 4. ben ment el a segge, mert ott ugye kicsit kanyarodni kell folyamatosan. Azóta erre is figyeleni kell :)))
Utoljára szerkesztette: Totti5, 2015.07.19. 19:31:20 -
#17236 Mondjuk neha megszivat a kopott gumi , a nagy nyomatek meg hogy gyorsabban akarok megindulni:) :))
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.19. 16:31:44 -
#17235 Akkor sok sikert! -
#17234 Nem, és sztem most 1-2 hónapig nem nagyon szimezem, kicsit összeszaladtak a dolgok, muszáj odakoncentrálni.
Szivesen kipróbálnám, de ez most nem lehetséges. :) -
#17233 Szarazon neztem Spa - ban, higy egy icipicivel lassabban megyek a gyors balosokban ,higy ne forrjon fel a jobb elso citromsargara es sokkal tovabb birja a gumi.Persze nehez megallni merf birja a tapadas a kicsit nagyobb tempot is de verseny vegen jol jott a jobb alapotu gumi.
Meg talan erdemes setupban picit meg ezni a guminyomast, kerekdolest, en eddig nem igen allitvattam, de elvileg ,ha mukodik hatassal kell lennie a kopasra . -
#17232 Te meg nem probaltad, erdekelne a velemenyed !? :) -
#17231 Az ember mit hisz el...elvileg az AI közel ideálisan kell hogy csinálja, pörögnek a számok, ha nem közel tökéletesen hazsnálja a gumiját, akkor az is úgy van megírva..
Az ember meg úgy csinálja ahogy jónak gondolja...elég nagy a különbség.
A valóságban a köztes gumit pláne az esős gumit baromi nehéz menedzselni, ezért szokták keresni a vízes foltokat hogy hűtsék, ha leesik a hőfok akkor meg csúszkál, ...akár motorversenyről, akár autóversenyről beszélünk, még full esőben a legegyszerűbb, de még ott sem mondanám egyszerűnek...vannak versenyzők akik ezt jól csinálják, vannak akik meg szenvednek. -
#17230 Annyira abszurd olvasni ezeket a kritikákat. Utóbbi évek legjobb F1-es játéka...fizika sokkal jobb, autók reálisabban mozognak, nyomatéknak végre van hatása is..."látvány meg szinte alig észrevehetően gyengébb..."...lol
Az előbb próbáltam egy 50%os heavy raines futamot Spanyolországban. Valósághoz hűen a bal első hal meg először, viszont az AI vígan futja a köröket probléma nélkül. Nekem kb. 5-6 körrel előbb kellett kiállnom. Szárazon nincs probléma, ott tudom tartani a gumikat megfelelő állapotban.
Utoljára szerkesztette: Gabor77, 2015.07.19. 13:54:52 -
#17229 Ezekkel nem foglalkozom, mindenki azt mond amit akar, vagy amennyire epp meg akar felelni a trendnek ! :))) -
#17228 Pedig ez nem jó?!
" ez a legrosszabb F1 játék az elmúlt 5-6 évből.
F1 2012-13 volt a csúcs onnan lejtőn van.
Az irányitás máshogy rossz mint eddig de nem jó. Arcade. Össze vissza buggol a kormány."
"Ésszerűbb elővenni a 2014-et, tartalmasabb,jobb, főleg bemodolva.
A látvány meg szinte alig észrevehetően gyengébb..."
-
#17227 Az AI viszont remek lett, sokan szidjak, higy felloki oket, de igy 200 kor verseny utan en azt mondom remek !
Regebben, meg sok mas jatekban is ha az ember ralegyezett vagy hatarozottan megprobalta racsukni a kaput akkor elvegte a gazt es lemaradt 50 metert.
Most ez nincs : beszurja es ki is tart a szandeka mellett , lehet probalkozni cikah i mellette vagy felkenni a falra , hogy majd elveszi de nem fogja :)
Kitart egesz a kanyarig es csakis ott adja fel higy be tudjon normalisan fordulni. Real se igen szoktak egymast a falra szorita i, mert mindket fel pontosan tudja ,higy nem fogja feladni aki a fal mellett van, tobbnyire baleset lesz belole.
Viszobt ha kicsit becsuszok a kanyarba , elfekezem azonnal megprobal az AI egy kis helyet hagyni ne legyen utkozes.
Ezek miatt rettenet jokat lehet forgolodni velhk, amar hosszu korokon at, csak biztonsaggal helyet kell hagyni mintha az ember online tolna a legjobb haverja ellen . -
#17226 Hat esoben nem epp buta, nekem, megkuzdok minden kanyarral ki is meg be is :)
Szarazon tapad mint allatt, de tv ben is ilyen hihetetlen az egesz.
Mindegy nekem bejon, felolem lehet vacak arkad is, akkor is jo :))
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.18. 15:47:29 -
#17225 Sirnak, de ez is talan koncepcio problema. Hiaba bill-es vagy bananos valaki, attol meg o is "el akarja hinni" hogy jol vezet es versenyzik. Igy a segitsegeket ott is nehanyan/sokan kerulik, mert degradalonak tunik logikusan. Igy ha valoban csak a kapcsolhato segitsegek mukodnek, akkor lehetetlen megfelelni mindenkinek.
Nem reklamozva, a hatterben (nem lathato beallitasok, osztok/szorzok) kellene biztositani nekik is a sikerelmenyt. Alapbol lenne segitseg ha nem kormany a beallitas, hiaba nem kapcsolnanak semmi segitseget, hogy elvezetes es hangulatos legyen, nehez lenne, de azert megoldhato. Persze, ezzel parhuzamosan hozzalove az AI-t es egyebeket is.
Mert ha most nincs ilyen, es kozos segitsegekkel megy a kormanyosokkal, akkor alapbol nekik nehez a kormanyosoknak meg kicsit butitott. -
#17224 Mindegy akkor se ilyenek azt jovan, ami nem baj nem is erre kellenek azok, de ebben nagyszeru, hogy van, enelkul nem F1 az F1 :)
Amjgy en attol felek, hogy ez most nem lett mindenkinek valo, tslesirt mindenki mindent, higy melegszik a gumi, hamar elfogy a benzin, vezethetetlenek az autok stb... Nehigy kihereljek a vegen :) -
#17223 Az AC nem erre valo, sose lesz ilyen, nem is ez a cel (vag is lehetne, csak kellene meg hozza nehany tucat ember es nehany milla dollar:D). Az elsosorban online szim.
Az rF2-ben lenne meg rengeteg lehetoseg, mint AI sokat tud, de az ISI nem fog jatekot faragni belole (nekik se az a cel:D), mas meg nem fogja licenszelni. MOD-kent meg tulsagosan nagy munka lenne, ingyen elvarhatatlan, meg ha lenne felhasznalotabora sem erne meg.
Az meg allomvilag, hogy HC szim engine-nel licenszeljenek es keszitsenek ilyen szintu versenysorozatot (foleg, hogy egy ilyen kotelezoen multiplatform es mindenkinek kategoria kell legyen). -
#17222 Persze higy kell, nem allitom, higy mashol nincs ilyan, sot gondolom ez egy nagyon alap egyszeru de nagyszeru megoldas, de valahigy mashol nem erzek semmit ebbol.
Itt ha sporolom benzinnel gumival meghalalja, vagy ha kinyirok mindent egy elozesert azt is :)
Mashol megcsinalom de igazabol csak magam miatt mert valahigy nem szamit, igy is ugy is egyedul begutok valahol a velba aztan jovan :)
Plusz ehez kell az AI is mint partner. Ha mashol madzagon vegugmegy gyak hiba nelkul akkor mar mas a helyzet. De itt rontanak, defektet kapnak, sporolnak neha ok is mert lathatoan vannak szakaszok mikor egy egy AI lelassul.
Amig AC ban elhuz az eleje mint a fene ,sose latom oket tobbet, a hobbi meg lemarad fel kort akkor megint csak semmi ertelme az egesznek .
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.18. 14:47:44 -
#17221 Leszamitva a jatekos koritest, ami persze nagyon sokat szamit, sot, karpotol sokmindenert, azert egy rF2-ben is eleg komolyan kell figyelni a gumikra, eppen egy nagysagrenddel komolyabban;) Csak ott sokkal ovatosabban kell pedalozni, kanyarodni, mert komolyabb kovetkezmenyei vannak az elmelegitesnek vagy elfekezesnek.
Vagyis tudja mas program is (szim), csak a korites teljes hianya es a komolyabb kezeles, sokat "ront" az atlagos jatekelmenyen:) De egy rF2 nem is erre van kitalalva. Abban jo az AI, de ilyen szintu catchup nelkul nagyreszt cumi. Online valszeg nagyon top, de ahhoz ido kell es rendes csapat. Az meg nincs;D -
#17220 Az a vicc, hivy egyszeru driving game tudja ezt jelenleg a legjobban.
Bar a lenti video csak koca volt, se setup se strategia se semmi, csak a buta trolloknak keszult, de azon is latszik, hogy egyaltalan nem akkor leszek elol a vegen ,ha vegig nyelen megyek .... -
#17219 Mint a legtobb autoversenynek (de igazabol mindenfele versenynek;P), kell a megfelelo ideju/hosszusagu verseny/hasznalat, hogy mukodjon a dolog. Aki legalabb egyszer latott mar F1 kozvetitest, az tudja, ez (sem) arrol szol, hogy ki, milyen gyorsan, hagy embert nyom le a palyan a verseny alatt;) Leszamitva az elso kort, utana mar csak koronkent tizedekrol szol a dolog, ami mogott komoly technika, csapat es pilota van.
Ez nem az a fajta, mint a filmekben, amikor a fohos a drama csucsan, padlon porgetve a motor, "talal" meg egy sebessegfokozatot, es allvahagyja az ellenfelet a celvonal elott;DDD -
#17218 Nem uncsi az, engem is rohadtul idegel, hogy nincs allitas !
Nem is ertem igazabol miert maradt ki, gondlnam a Greco gyerek azert hianyolta ezt rendesen.
A handling es a gumi meg valoban remek, az adja az egesz lenyeget.Nekem nehol kicsit tapadosnak tunik, mufu meg ilyenek, de igy is remek futamok vannak.Igazabol ezt 50%- os tav alatt el se szabad inditani, mert az ugy semmi . -
#17217 Nem mintha olyan sokat mentem volna vele, de ertelmes hasznalattal boven belefer egy jatek es szim koze. Amit egy atlag jatekosnak menedzselni lehet, az benne van. Biztos vannak HC szimesek vagy ufok, de a valodi celkozonseg nagyreszenek, elsosorban gamepad-del, mar ez is kicsit sok.
Valszeg nem ipari titok a gumifizika, de erdemes figyelni az allapotukra (elsosorban homerseklet), nem erdemes gyilkolni, huteni is kell, mert megbosszulja magat.
Sajnos nalam kicsit parkolopalyan van:/ A cockpit nezet nekem igy hasznalhatatlan es idegesito, nem tudok megbaratkozni a TV-kameraval, a orrkup-nezet meg gazos. A Codies nem fog valtoztatni, foleg nem normalis allitasokat beletenni (minimalis ra az igeny). A beleturkalast meg az uj engine nagyon nem tamogatja, teljesen gaz a helyzet.
Az egyetlen, ami miatt talan lesz valami lehetoseg, hogy az emberek szeretnek festeseket, sisakokat, gigatexturakat, uj kesztyut es egyeb "fontos" dologt belebarkacsolni, talan lesz valami megoldas a piszkalasra. Bar jobb lenne egy programozo, aki valami realtime tologathato es allithato kemerat barkacsolna bele, mint a regi idokben (mert Codies sose tudot cockpitet csinalni:D).
Uncsi a cockpit problemam, de nekem hozzatartozik az autovezeteshez:D -
#17216 SPAt csapatom most. Simán lemennek a futamok, semmi gond nincs...
-
#17215 40 perc verseny ...se különösebb bug, se fagyás, se a misztikus scriptek nem jöttek elő, se a buta AI, se villogó texturák ....
Van baja, dolgozni kell még rajta, de a legendákkal ellentétben abszolut élvezhető, játszható !
az új handling meg tényleg megér egy próbát ....
Jah, a lenti videó :)))
-
davids014 #17214 Normális teszt -
#17213 A scriptelt gumikopás butasághoz ....
hamar rájöttem ,hogy nem olyan kifizetődő sokszor elfékezni a jobb elsőt, plussz itt jellemzően kap a jobb első rendesen a sok gyors balos miatt :
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.18. 12:39:05 -
#17212 Koszi !
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.18. 10:04:12 -
#17211 azt nem mondtam, hogy nem mehetsz be :)
De nem próbáltam, mi értelme várni a másikra ...
A színeket meg próbáld értelmezni, mi lehet vajon :)
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.17. 21:42:51 -
#17210 És mióta nem mehetek be a pitbe ha bent van a másik autó? És akkor a zöld, meg az hogy mehetek? A szürke pedig, hogy döntsem el? :D
Utoljára szerkesztette: gibson9, 2015.07.17. 21:41:33 -
#17209 Hogy nem szabad a pit, bent van a masik auto....
Utoljára szerkesztette: lac coo, 2015.07.17. 21:34:51 -
#17208 A km órán a piros autó jel mit jelent? Mármint ha piros a színe :D -
titi7 #17207 SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!</ActionMap>
<ActionMap actionMapName="Fanatec_USB_Pedals" deviceName="{18390EB7-0000-0000-0000-504944564944}" priority="5">
<Action actionName="Accelerate">
<Axis axisName="di_z_axis_rotation" type="uniDirectionalNegative" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Brake">
<Axis axisName="di_y_axis" type="uniDirectionalNegative" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
</ActionMap>
<ActionMap actionMapName="logitech_g29" deviceName="{C29B046D-0000-0000-0000-504944564944}" priority="5">
<Action actionName="Accelerate">
<Axis axisName="di_y_axis" type="uniDirectionalNegative" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Brake">
<Axis axisName="di_z_axis_rotation" type="uniDirectionalNegative" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Steer Left">
<Axis axisName="di_x_axis" type="biDirectionalLower" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Steer Right">
<Axis axisName="di_x_axis" type="biDirectionalUpper" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Gear Up">
<Axis axisName="di_button_4" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Gear Down">
<Axis axisName="di_button_5" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="DRS">
<Axis axisName="di_button_18" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Talk">
<Axis axisName="di_button_16" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Use Reverse Camera">
<Axis axisName="di_button_22" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Use Left Camera">
<Axis axisName="di_button_7" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Use Right Camera">
<Axis axisName="di_button_6" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="NextVehicleCamera">
<Axis axisName="di_button_3" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="CarInfoSwipe">
<Axis axisName="di_button_0" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Look Down">
<Axis axisName="di_button_22" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Look Left">
<Axis axisName="di_button_7" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Look Right">
<Axis axisName="di_button_6" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Pause">
<Axis axisName="di_button_2" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_BroadcastContinue">
<Axis axisName="di_button_17" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_BroadcastControlReplay">
<Axis axisName="di_button_15" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay">
<Axis axisName="di_button_15" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_Flashback">
<Axis axisName="di_button_16" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_Pause">
<Axis axisName="di_button_17" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_Exit">
<Axis axisName="di_button_18" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_Forward">
<Axis axisName="di_button_4" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_Rewind">
<Axis axisName="di_button_5" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_NextVehicle">
<Axis axisName="di_dpad_0_up" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_PrevVehicle">
<Axis axisName="di_dpad_0_down" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_NextVehicleCamera">
<Axis axisName="di_dpad_0_right" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Replay_PrevVehicleCamera">
<Axis axisName="di_dpad_0_left" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Select">
<Axis axisName="di_button_17" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Start">
<Axis axisName="di_button_17" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Back">
<Axis axisName="di_button_18" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu DPad Up">
<Axis axisName="di_dpad_0_up" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu DPad Left">
<Axis axisName="di_dpad_0_left" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu DPad Right">
<Axis axisName="di_dpad_0_right" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu DPad Down">
<Axis axisName="di_dpad_0_down" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Up">
<Axis axisName="di_dpad_0_up" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Left">
<Axis axisName="di_dpad_0_left" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Right">
<Axis axisName="di_dpad_0_right" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Down">
<Axis axisName="di_dpad_0_down" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Skip">
<Axis axisName="di_button_17" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Quick Menu Up">
<Axis axisName="di_dpad_0_up" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Quick Menu Right">
<Axis axisName="di_dpad_0_right" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Quick Menu Down">
<Axis axisName="di_dpad_0_down" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Quick Menu Left">
<Axis axisName="di_dpad_0_left" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Button3">
<Axis axisName="di_button_16" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Button4">
<Axis axisName="di_button_15" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Page Left">
<Axis axisName="di_button_5" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Page Right">
<Axis axisName="di_button_4" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Page Trigger Left">
<Axis axisName="di_button_7" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Page Trigger Right">
<Axis axisName="di_button_6" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Scroll Down">
<Axis axisName="di_button_21" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Menu Scroll Up">
<Axis axisName="di_button_19" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_Exit">
<Axis axisName="di_button_18" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_ViewEvent">
<Axis axisName="di_button_16" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_NextCameraType">
<Axis axisName="di_button_15" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_NextCameraView">
<Axis axisName="di_dpad_0_right" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_PrevCameraView">
<Axis axisName="di_dpad_0_left" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_NextDriver">
<Axis axisName="di_dpad_0_up" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_PrevDriver">
<Axis axisName="di_dpad_0_down" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action>
<Action actionName="Spectator_SelectDriver">
<Axis axisName="di_button_16" type="uniDirectionalPositive" deadZone="0.0" saturation="1.0" />
</Action> -
#17206 Valaki be tudna masolni nekem az actionmap bol a fanatec usb pedals rszben levo sorokat ? Az origi kellene, koszi ! -
#17205 Ez is jó! :)
-
pitjou #17204 Lehet, hogy off, de a patcheket a steamen kívül, honnan lehetne letölteni az F1 2015-höz?
-
pitjou #17203 Csak azért írtam, mert valakinek nagyon messze volt a kormány a belső nézetből, és először nekem is.
-
pitjou #17202 Valszeg semmi. Az én monitorom nem tudja :( De azt vettem észre, hogy ha az 1920x pl 1600 ra állítod, más lesz a pilótafülkéből a látvány. Tehát maradjon megy a 16:9, vagy a 16:10 (esetleg 4:3) arány. Nekem az első számhoz több féfe másodikat ajánl fel, és mindegyiket kipróbáltam, teljesen más a cockpit nézet.
-
#17201 mi a gond az 1920x1280-al ? :D -
pitjou #17200 A felbontáson sok múlik! Ne a maximumra törekedj, hanem a monitorod képarányához. Tehát ha 16:9, akkor pl. az 1600x900 a legjobb. Érdemes kipróbálni, mert teljesen más pilóta nézetet kapsz, és pálya szélességet. Próbáld ki, nekem bejött.