105
  • assdf
    #25
    Én szivesen csinálok egy animációt, ahol egy csiga megdug egy bakkecskét, és akkor majd erre lehet hivatkozni mindig :)
  • NEXUS6
    #24
    Arrakistor által képviselt elmélet, csak egy elmélet. Ugyan úgy mint ahogy a ma elfogadott elméletek is azok, meg régebben pl. a geocentrikus világegyetem meg ilyenek.

    Ahhoz persze, hogy Arrakistor elméletét igaznak vegyük, szükség van egy csomó jelenleg elfogadott elmélet módosítására.
    Másrtészt ezek az elméletek biztos hogy módosulni is fognak!

    Pl ugye felmerült a kérdés, hogy ha ez a folyamat az animáció szerint játszódott le, akkor honnan került anyag/tömeg a Földbe.

    Jeleneleg a tömeg keletkezésére/alakulására vonatkozó tudományos elméletek bizonyos szempontjából a Bibliában megfogalmazott teremtéselmélettel kb azonos bizonyítottsággal rendelkeznek. Ugyan nem elfogadott tömeg megjelenése kis energiákon, de mivel eleve nem ismerjük ezt a folyamatot nagy energiákon sem ezért ugyan fenntartásokkal lehet fogadni az elméletet, de abszolút kizárni nem lehet!!!!! Aki mást mond az tudománytalan, megalapozatlan kijelentéseket tesz.

    Ha kis szerencsénk van az LHC üzembe helyezéséekor majd már tudunk olyan energia sűrűséget létrehozni, ami a tömeg megjelenésére választ adhat.

    Amúgy a párkeltés jelensége ismert. Szal ha a Föld belsejében valami energia termelő folyamat van és ez olyan környezetben működik, hogy pl a keletkező energiát szállító zéró nyugalmi tömeggel rendelkező fotonok párkeltéssel más részecskéket tudnak létrehozni, akkor a Föld hízása elképzelhető!
  • Mr Csé
    #23
    ufo
  • Stray
    #22
    Nem szoktam hozzászólni a témákhoz, csak olvasni, de azt észrevettem, hogy arrakistor majd minden űrkutatással foglalkozó témába beteszi ezt az animációt, és mindig erre hivatkozik, mint bizonyítékra.
    Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem egy számítógéppel készített animáció, még nem bizonyító erejű...
  • immovable
    #21

    ehhh mindenhol ezt bizonygatja
    sztem ez vmi hitbeli kérdés nála

    tiszta uri geller
  • Chocho
    #20
    Nem csak akkor aludt szerintem... Most is álmodik. :D
  • toto66
    #19
    arrakistor aludt a földrajz órán, de lehet, hogy hiányzott, amikor a kontinentális lemezekről tanultak...
  • szasz85
    #18
    A kis animációd szerint a kezdeti állapothoz képest a Föld kb. 10-12-szeres tömegnövekedésen esett át.
    Megmagyaráznád ez mégis hogyan lehetséges ?

    (Azt ne mond hogy ez a többlet meteor becsapódásokból származik mert akkor a kontinensek nem tartanák meg a körvonalaikat)

  • arrakistor
    #17
    természetesen a növekedés üteme nem, vagy csak alig észrevehető, a Földön földrengések, cunamik , a Holdon pedig a cikkben is szereplő jelenségek által.
  • arrakistor
    #16
  • arrakistor
    #15
    dhága bahátom, ha neked ezt még a lenti képeken kívül bizonygatni kell, akkor menjél vissza az óvodába és ott majd meglátod, hogy ami fekete-fehér , "kockás" és gömbölyű, az a focilabda.
  • LPG
    #14
    Ne vonjátok kétségbe, mert a végén megint belekezd a "bizonyításba".
  • Kornan
    #13
    Már megint. :)
  • Anotino
    #12
    zuhanni fognak az ingatlanarak rendesen :)
  • Doktor Kotász
    #11
    Ha ezt komolyan gondolod, hülye vagy. :-(
  • neoG
    #10
    ezt mond a pénztárcámnak
  • arrakistor
    #9
    Minden égitest és minden az egész Univerzumban , csakúgy, mint maga az Univerzum is folyamatos növekedésben van. A Föld is...


    A Mars is...


    és a Hold is...
  • roliika
    #8
    Nem gondoltam volna, hogy itt az SG-n is fogok erről olvasni, ez igazán örömteli dolog! :) Ricsi lesz a kedvenc cikk íróm! :D
  • julius666
    #7
    Sztem szentjánosbogarak repülnek el csak a távcső előtt.
    De az is lehet, hogy a távcső optikájában valami általunk nem ismert jelenség játszódik le, és ezért alapjaitól kell újra felépíteni a fizikát
  • Cleanx
    #6
    "Hogy ? Ember a Holdon?
    Hogy mik vannak..
    Emberek, a holdra léptünk!"
    -Dumb and Dumber
  • GABOR16
    #5
    Ugyanmááá ... hiszen aztat mindenki tuggya, hogy azok az Zufók ottan laknak a fényben...
  • Thrawn
    #4
    Ne becsüld le őket. A felkészültebbek tudományos értékű megfigyeléseket végeznek. A Hold vonzó célpont az amatőrcsillagászok számára, a hivatásosok mintegy "átengedik" az amatőröknek.
  • matt taylor
    #3
    Jó drága lenne az az olaj!:D

    Anno láttam Discoveryn, hogy a Földön a nagyobb meteor becsapodások körül találni sok olajat ( pl: mexikoi öböl)
  • Commandante
    #2
    "A fényjelenségeket főként az amatőr csillagászok észlelik"

    inkább mossák le a tácsövek lencséit
  • Zoli007
    #1
    Nem gáz! Olaj! Azért siettek oda az amcsik.